Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-05-21 / 20. szám
RELATIVITÁS Ai ember elűbb-utúbb rádöbben a relativitásokra. Bennem elsősorban a sebesség viszonylagossága tudatosult. Kölyökkoromban, csörgő-börgő kerékpárabroncsot hajszoló varázsát nem kergetőzve, azt hittem, hogy a száguldás maximumát érem el. Inaim dühödt nekifeszülését akkor egy-egy mellettem elvágtató, porfelleget kavaró szekér hűtötte le. Majd a lovak vágtája is lassóvá vált, amikor traktorok pótkocsijára „csimpaszkodó“ rosszgyerekként, épségemet kockára téve élveztem ki a rohanás röpke pillanatait. De jött az első gyorsvonat, a hang sebességét is felülmúló repülőgép ... S még mindig nem elég, ám tudom, a száguldásnak azt a kerékpárabroncsot hajszoló varázsát nem kaphatom többé vissza. Es pontosan így van a távolságokkal is. Másfél évtizeddel ezelőtt kis falum templomtornya jelentette számomra a magasság maximumát; tetejéből szertepillantva a belátható táj apró kertjeivel, tarkálló vetéseivel az abszolút távolságot. S most felnőtt fejjel újra fenn jártam a toronyban!... TALÁLKOZÁSOK Nem Tósnyárasdon születtem, mégis mindmáig szülőfalumként tartom számon. Szülőfalu — a szó mélyebb, áttételesebb értelmében. Itt nőttem fel, itt eszméltem, innen indultam az életbe. S időről-időre szükségszerűen visszatérek takaros házacskái, becsületes, dolgos lakói közé. S e találkozások mindig furcsa, nosztalgikus érzést ébresztenek bennem. Régi, már-már elfelejtett ismerősök, barátok mélyülő vonásai között mérem az időt, s vele magamat. Tulajdonképpen már idegennek számítok, a fiatalokat nem ismerem, megtört a folytonosság, kiszakadtam a faluközösségből. Es mégis annyire ide tartozók. Az első pillanatok elfogódottsága után otthonosan mozgok szinte minden házban. S valahonnan távolról felsejlik bennem a beszéd régi édes ize, a szavak mélyen kongó „á“-i. A falu eleven, pezsdülő jelenében úton-útfélen, elkerülhetetlenül a múlttal találkozom. S e kettő egymásbafonódása adja a szintézis lehetőségét, az ellentétek magasabb szintű feloldását. PARADOXONOK A falu küszöbét nyaldosó, rothasztó bűzt böfögő mocsaras tó, mellette gyönyörű park, sáros, poros utcák, minden negyedik-ötödik házban telefon — a múlt mélypontjai, a jelen zenitje. A fejlődés végigzáporozott a falun, s mintha éltető cseppjei nyomán nem mindenütt sarjadna korunk vetése. Az ízlésesen berendezett szobákban ott büszkélkedik a televízió, a falu ivóvízproblémákkal küzd. A labdarúgó-pálya mellett korszerű öltözőt építettek, de a fiatalság megfelelő klubhelyiség híján leginkább a kocsmában tölti el estéit, amelyet bár szépen rendbehoztak, átrendeztek, mégsem teremti meg a kulturált szórakozáshoz megfelelő légkört. S az emberek türelmetlenek, a mindent, a kiteljesedést szeretnék már élni. A jelent nem a múlttal, hanem az egyre jobban kirajzolódó jövővel mérik. Igaz, ez erőt, lendületet ad, de nem egyszer a kilátástalanság, a reményvesztés hordozója. S itt lelhetők fel az elvágyódás alapvető okai is, amelyek sokszor erősebbek a család, a szülőfalu visszahúzó erejénél. Mert nehéz kezdeni akkor, amikor mások már a célegyenesben tartanak. A kezdősebességet kellene itt is megadni, hogy a tehetetlenségi erő röpítse tovább, egyszer s mindenkorra, a fejlődés pályáján a falut. Mindig újrakezdeni... ez mindig új embereket kíván! PISTA BÁCSIVAL SÖR MELLETT Másként nem is tudnám őt elképzelni. Késő délután, amikor az emberek nagyobb része már pihen, vagy otthon tesz-vesz, Molnár Pista bácsi, a nemzeti bizottság titkára homokot lapátol egy pótkocsiról az óvoda udvarán. Neklfeszülünk a kiürült kocsinak, kitoljuk az utcára. — Látod, így van ez ... Ha valamit akarsz, hát meg kell csinálnod — jegyzi meg a világ legtermészetesebb hangján. Betérünk egy sörre. Azonnal kapjuk, jó hideg. A kölcsönös „hát mi újság van odahaza“ után régi emlékek következnek. Pista bácsi annakidején az ideálunk volt. Hosszú éveken keresztül állt a futballcsapat kapujában, s talán sohasem felejtem el, amint fekete kapus-mezben méltóságteljesen kivonul a pályára. Felidézem az emléket, elmosolyintja magát, tekintete lopva egyre növekvő „tekintélyére“ siklik. Aprókat kortyintunk a sörből. Közben a falu dolgai felé terelődik a beszéd. Szóba kerül az iskola és általában a falu kulturális élete. Hát fáj, nem fáj, ki kell mondani az igazságot: a valamikor élénk kluturális életet élő faluban elhatalmasodott a közöny, a passzivitás. Művelődési otthon nincsen, sőt a vendéglő átalakítása folytán szétszedték az egyetlen színpadot is. így viszont módfelett nehéz lesz mozdulni ebből a bénulásból. S most újra előtolakodik a múlt. Az ötvenes évek elején (ha jól emlékszem) a tösnvárasdi műkedvelők Sehiller-müvet játszottak. Az Ármány és szerelmet. S ha még jobban meg erőltetem az emlékezőtehetségemet, akkor... — Ugye, Pista bácsi is szerepelt? — Igen. Ferdinándot alakítottam. — Emlékszik még a szerepére? — Talán el is tudnám mondani. Bezzeg beleizzadtunk néha. Több mint fél évig gyúrtuk estéről-estére. De megérte ... Óriási siker volt. Lám, mennyire visszájára fordul né— Mit faggatod — szólt közbe az asszony. — Nem látod, hogy egész máson jár az eszel? — Hallgass! — mordult fel Szabó Gábor. Nagyot nyelt az asszony, nem szólt vissza. Elkapta Ferkő öléből a kislányt és kiment a szobából. A kislány megszeppenve, szaporán szedte a lábát kifelé, és elsírta magát... DÉLUTÁN öt óra. A napsugár már mindig betűz az ablakon, de már nem rajzol olyan nagy fényfoltot a szoba közepére. Az asztalon megfogyatkozott a bor, amelynek olyan a színe, mint az alvadt vér. — Hát mégis csak hazajöttél, fiam? — Haza. — Igyál! — Tudja, hogy azelőtt sem szoktam. — Azért csak igyál! Jó borocska. Egészségedre! Ismét isznak egy keveset. Szabó Gábornak még mindig sötét és merev az arca. Csak a szeme nyugtalan, az kutat szüntelen. Kínszenvedés ülni előtte: hegye, éle van a tekintetének. Szúr és hasít egyszerre. — Valami történt veled, fiam? — Nem, semmi. — Látom én. — Rosszul látja. — Itthon maradsz? — Nem tudom. — Pedig azt tudnod kéne ... • * * KÉT-HÁROM NAP MÚLVA julika is hazaérkezett. Ferkó számára hoszszabb volt ez a három nap, mint három év. No, de most már itthon van, nincs semmi baj. Most még azt is elfelejtette, hogy az utóbbi hetekben néhány levelére nem válaszolt Julika. Számon se kéri tőle. Minek? Biztosan nem ért rá. Sokat tanult. (Pár szót azért írhatott volna!) Felesleges most ezen rágódni. Az a fontos, hogy itthon vannak mindketten, és estére találkoznak. Újra magához ölelheti, megcsókolhatja, és álmodozhatnak a jövőjükről. Nem, nem is álmodozás lesz az. Attól sokkal szebb és igazabbl Végre szemtől szemben álltak. Ferkónak úgy tűnt, hogy Julika szebb, mint valaha. — Szomorú vagy... — mondta neki. — Nem ... nem ... — Látom, hogy szomorú vagy, pedig én azt hittem, te is nagyon fogsz örülni a találkozásunknak. A lány hallgatott. Kerülte a fiú tekintetét. Soha nem érezte magát még ilyen kínos helyzetben. Legszívesebben a föld alá bújt volna, minthogv most megmondja Ferkónak mindazt, ami hetek, hónapok óta érik benne. Úgy lőtt erre a találkozóra, hogy megmondja Ferkónak. Maga sem hitte volna, hogy ilyen nehezen fog menni. (Folytatjuk) ha minden. Másfél évtizeddel ezelőtt, a kezdet-kezdetén tartva, a falu kulturális igényét Schlller-dráma determinálta. S bár jóllehet az igények ma sem csökkentek, elmarad a tett, a falu társadalmi életében cselekvéstelenség, mozdulatlanság tapasztalható. S mindezt megbolygatni, felpezsdíteni egy-két ember kevés. Szélesebbkörű összefogásra, a fiatalok nagyobb aktivitására lenne szükség mindenképpen. Ellenkező esetben tartani lehet a torzulásoktól, amelyek bizonyos fokig már jelentkeznek is. Elsősorban az iskola-kérdéssel összefüggésben. Miért nem világosítják fel a tósnyárasdi szülőket az anyanyelvi oktatás fontosságáról? Ki engedi, hogy felüljenek holmi szóbeszédnek, mely szerint magyar nyelvű iskolával nem lehet érvényesülni? S amikor minden lehetőség, gondoskodás adva van, miért kell számításból, egyféle karrierizmusból nehézségeket gördíteni a kis emberpalánták fejlődése elé? Miért? És folytathatnám a kérdéssorozatot. Persze csak akkor lenne értelme, ha valaki, ha valakik választ adnának ... SZÁRNYSZEGETTEN Távol állt tőlem a kíváncsiság, sőt a szánalom is. Tudom, egyik is, másik is fáj annak, akit érint. De úgy éreztem Palival feltétlenül találkoznom kell. Pajtásom volt, közel lakott hozzánk s emlékszem, testi hibájából eredő komplexumai nehezen oldódtak. Viszont ennek ellenhatásaként igyekvőbb volt, mint mi. Olvasott, citerázott s általában mindent megpróbált jobban csinálni nálunknál. Sohase vettük tőle zokon, megértettük. Amikor újabb szerencsétlenség érte. a rossz hír szárnyakon jár, egyszerűen nem tudtam elhinni. Pali, aki mindenképpen hasznos ember akart lenni, és mindent megpróbált jobban csinálni, beleesett a silókombájnba, és azóta már nem jár bicegve ... Mindkét lábát elveszítette. Mellőztem a tapintatoskodást. Nevén neveztem a dolgokat. — Most mihez kezdesz? — Mondd, mihez kezdhetek ... így! — Mégis ... Valamit csak kell csinálnod. — Ketten vagyunk csak otthon. Gondoskodnom kell az anyámról is. Idestova nyolcvan éves .. .. Amíg .él, addig nem mozdulhatok. Persze tanulni kéne valamit. Valami szakmát, amit így is végezhetek. — És lenne kedved? — Lenne. Bár nem tudom, ha ez így megy soká ... Felemeljük a poharat. Iszunk. )ó hosszú kortyot, hogy érezzük meg a vérünkben. Majd Laci is átül az asztalunkhoz. Csendesen hallgatja beszédünket. Én szidom Palit. Úgy szidom, hogy lelket öntsek belé, hogy felrázzam. De nehéz továbbmozdulni a holtpontról. — Tudod, mi másként gondolkozunk — próbálja Laci megmagyarázni. Tudom. Laci sorsa is nehéz. öt a ferroszilikózis kényszeríti cselekvéstelenségbe. A háború serdülő fiúként hajszolta végig országokon, harcmezőkön. Iskoláit sem fejezhette be, tervei szertefoszlottak, családjától is elszakította a sors ... Most csak van. Él, és úgy érzi minden kilátástalan. Pedig nem így áll a dolog. Az élet sohasem kilátástalan. S nekik, mindkettőjüknek segítségre van szüksége. Az egész falu szeretetére és őszinte segítségére. Mindenképpen érezniük kell, hogy a faluközösségnek szükségen van rájuk. Emberi erkölcsi felemelkedésüknek ez a záloga. EPILÓGUS A viszontlátás néhány órája emlékek raját ébreszti, s az új benyomások tömegével lep el. Jú tudni, hogy nem felejtett el a falu, jó tar tozni valahova. Oda, ahol talán sze retnek, megbecsülnek. S ezt jegyezze meg jól mindenki, aki könnyelműen, meggondolatlanul fordít hátat szülő falujának. Soha és sehol nem találhatja meg azt, amit otthagyott. Kar rier, modern városi lakás, kényelem — mind-mind kevés. Mert otthon csak egy helyen érezheti magát az ember. Ott, ahol született!... Polák Imre • A drezdai galéria tizenkét festménye és a Kari Marx-Stadt-i Múzeum huszonkét elveszett müve került elő az NDK-ban nemrég megjelent „Az eltűnt festőművészeti alko-A tánccsoport műsorából, Szálkái csárdás Szezonvég, szezonkezdet Falusi műkedvelő együtteseink az évet nem a naptárhoz igazítják. Munkájuk egyik évről áthúzódik a másikba, mintha valami láthatatlan szálakkal akarná összekötni a régit az újjal. Hogy ez az „összekötés“ hol, mennyire teljesedik ki, az elsősorban a helyi adottságoktól, az emberek lelkesedésétől, a szervezéstől a természetesen a rendszeres munkától függ. A CSEMADOK deáki helyi szervezetében ezek a tényezők nem hlányoznak, s Így munkájuk s e munka eredményei figyelemre méltóak. Most azonban nem arról akarunk beszélni, hogy mit hogyan végeznek; eredményeiket milyen szervezéssel és módszerrel érik el, hanem az iránt érdeklődünk, hogy milyen rendezvények, előadások, kulturális események zajlottak le a szervezeten belül az elmúlt hónapokban, s hogy milyen tervekkel indulnak a nyári idénybe. Kiss Flórián, a helyi szervezet egyik lelkes vezetője, az előadásokról számol be. — A Csehszlovák- Szovjet Barátsági Hónapban két előadást rendeztünk — mondja. — Az első előadást „Az Az énekkar őshazától a Kárpátokig“ címen tartottuk. Púkkal László tanár tartotta a vetítéssel egybekötött előadást, amelyet nagy érdeklődéssel hallgatott a közönség. A következő előadás irodalmi jellegű volt. Jókai Mór életét és munkásságát ismertette nagy közönségsikerrel Katona Sándor, peredi gyógyszerész. Az évzáró közgyűlésünket január végén tartottuk. Ebben az időszakban szintén rendeztünk két előadást: az egyiket a már említett Púkkal László tartotta „Hunyadi és kora“ címen. A másik előadást csillagászati szakkörünk keretében rendeztük „Újabb eredmények az űrkutatás terén; címmel. Az előadást Molnár Iván, a Sókszelőcei Alapfokú Iskola igazgatója 'üértofta.: Meg kell jegyezni, hogy csillagászati szakkörünk hathatós' segítséget kap'*á"z ÖgyaTlaí Meteorológiai Megfi‘ gyélő Állomástól. A deák! népművészeti együttest úgy vélem, nem kell külön bemutatni, hisz évek óta a legjobbak között szerepel. A téli munkájukról és terveikről Drdos Tibor, a csoport művészeti vezetője tájékoztatott. Az együttes tánccsoportja 16 évvel ezelőtt alakult. Négy éve ezt a törzsgárdát kibővítették, s az együttes ma már saját énekkarral és zenekarral rendelkezik. Anyagilag a helyi szervezet és a járási nemzeti bizottság illetékes osztálya támogatja. A táncceoportnak heti három, az ének- és zenekarnak heti kétszeri rendszeres próbája van. Ősz óta nyolc ízben szerepelt a tánccsoport Deákin, Alsőszelin, Kamocsán, és most május elsején Galántán mutatta be új műsorát. Legközelebbi terveik közé tartozik a Zselízi Dal- és Tánciinnepély; az énekkar résztvesz a Komáromi Jókai Napok keretében sorra kerülő énekkari fesztiválon. Május végén emlékeznek meg a kosútí véres események 35. évfordulójáról, amelyen szintén fellép a deák! csoport. Terveik között szerepel továbbá egy kéinéndi fellépés, s végül a gombaszögi Országos Dal- és Táncünnepély. Ezenkívül két külföldi szereplést is terveznek, egyiket Magyarországon, Tolna megyében, s a másikat Lengyelországban. Ügy vélem, ezek a tervek önmaguk helyett beszélnek. A tények erősebben hatnak minden magyarázatnál. A közel 90 tagot számláló deáki népművészeti csoport, amely a „Győzelmes Üt“ nevet viseli, példás és kitartó munkájával népművészeti mozgalmunk élvonalában halad, -gs-Kultúrát szerető fiatal Ha az olvasóhoz körkérdést intéznénk: a lénykép alapján írják meg mi a foglalkozása Boros Lászlónak, tízezerből ketten sem találnák el. Mi a komáromi munkásotthon kultúrtermében találkoztunk vele, ahol feszült figyelemmel nézte a Verdi Travíata című operájából készített filmet. Főleg a harmadik felvonás velőkig ható, mesés árnyalatú előjátékát hallgatta nagy odaadással. Számára megszűnt tér és idő. — Zeneszerző, karmester, zenész, költő, újságíró? Talán egy hazánkban látogatást tevő olasz család egyetemista fia? Az első pillanatban bármelyik lehet a sok közül. Barátom mosolygott a sok talányon, tépelődésen és a film után bemutatott. Itt tudtam meg, hogy a komáromi hajógyárban doh gozik mint bádogos. Boros László egyidős a szabadsággal. Távirati stílusban így vallott magáról — 1400 koronát keresek, szeretem a zenét, a komolyat is, a könnyűt ts (ha jól, járok színházba. Szombatonként táncolok, hétköznap sakkozok, olvasgatok. — Kiket hallgat legszívesebben? — A Stúdió 11-et. — Kedvenc zeneszáma? — A könnyűek közül a Melancholie, a nehezek közül nehéz választant ... Talán Csajkoüskij B-moll zongoraversenye. — Kedvenc költője? — Vörösmarty, de szeretem a maiakat is ... — Sportol? — Néhány évvel ezelőtt súlyt emeltem, most vasárnaponként futballozok. tások“ című könyv nyomán. A német képeslapok és újságok továbbra is közölnek ismertetéseket elveszett müvekről, abban a reményben, hogy ez elősegíti megkerülésüket. • Schopenhauer ex librisét fedezték fel a Budapesti Országos Széchényi Könyvtár raktárában, egy 1825-ben megjelent, spanyolra fordított Lesage-regény kötéstábláján. Boros László szerény, kedves ember. Minden érdekli, ami a ma sokrétű megnyilvánulásaival függ öszsze. Hogy miért éppen őt választottam? Mert egy mat fiatalt akartam bemutatni. Es Boros László tipikusan ilyen ember .,, KDMt.flST T.Ainh SZABAD FÖLDMŰVES 1968. május 21.
