Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-05-14 / 19. szám
Az iskolai micsurinkörök és kezelő gyümölcseszek segítségére AZ ÖSSZENÖVESZTÉS MÓDJAI Az összenövesztés, vagyis az oltás és a szemzés lényegében nem más, mint egyik növényi résznek a ránövesztése egy másik növényre. Mind az oltáskor, mind a szemzéskor a szaporításra szánt növényről a veszszöt, hajtást, rügyet vagy szemet szedünk le, és azt egy másik növényre (alanyra) különböző eljárással átültetjük. Mindkét növényen sebet ejtünk, és e sebeken át az átültetett rész összeforr az alannyal, a két növényi szervezet egy közös növényt alkot (oltvány), amelynek gyökérrendszere az egyik, hajtásrendszere a másik növényről származik. Ez a két növény ettől fogva „közös háztartásban" él együtt. Tudnunk kell azonban, hogy csak azonos növénycsaládhoz tartozó növényfajok és fajták növeszthetők össze, illetve, csak ilyenek adnak tartós életű oltványokat. Azonban az alanynak és a reá oltott résznek egymáshoz való viszonya (affinitás), tápanyagcseréje, a forradás tartóssága még azonos fajon belül is kedvező vagy kedvezőtlen tüneteket mutathat, illetve két rokonfaj közül az egyik jó, a másik rossz alanyt vagy ráoltott részt szolgáltat. A megfelelő alanyok kiválasztása külön nagy problémája pL a gyümölcstermesztésnek. Sok téves felfogásról is hallhatunk. Pl. semmi létalapja nincsen annak, hogy a szőlőt az eperfára vagy a rózsát a fűzfára oltsuk. A növényi szövetek forradásának feltételei A növényi részek csak sebfelületeken forradhatnak, nőhetnek össze. Tehát mindkét növényi részen sebet kell ejtenünk és a sebeket egymásra kell illesztenünk, mégpedig oly módon, hogy mindkét növénynek osztódó (cambialis) szövetei érintkezzenek egymással. a a1 Hosszanti irányban átmeU szett dugvány. Előbb callus Ihegesztő szövet), azután gyö kér fejlődik rajta, b) Már fort radásnak indult, de leszakított oltóvesszőn is jól láthatjuk, hogy a cambium mentén indul meg a forradás. A kétszikű növények osztódó szövetei a kéreg belső háncsszövete és a faszövet között helyezkednek el. Ha egy növényen sebet ejtünk, úgy az osztódó sejtek a sebet idővel beforrják, azaz kérget vonnak fölébe. Amikor egy fa ágát levágjuk, a kéreg alatti cambiumból körkörösen forradásos, hegesztő szövetek (callus) nyomulnak elő, amelyek a kisebb sebet egy év, a nagyobb sebet néhány év alatt beborítják. Ha a sebre egy másik növényi rész sebes felét úgy illesztjük rá, hogy a két cambialis szövet egymást pontosan érinti, akkor ezek osztódó sejtjei egybeforrnak, vagyis a két növényi rész egyesül. Elhalt kérgek vagy már beforrott sebek nem forrnak egybe, mert nincsen szaporodó, osztódó szövetük. A cambium-szövetek forradása még nem jelenti a tökéletes kapcsolatot. Ugyanis az egyes szöveteknek el kell különülniük (differenciálódniok) és az edénynyaláboknak külön—külön egyesülniük kell. A seb sima legyen és ne roncsolt. A bélszövet sem roncsolódhat össze. Ezért csak beretvaéles késsel dolgozhatunk. A vágás legyen egyenes, hogy a sebeket simán egymásra fektethessük. A tisztaságra nagyon ügyeljünk, a sebfelületeket kézzel ne érintsük, por, víz stb. ne hulljon a sebre, mert mindez akadályozza a forradást. Gyorsan dolgozzunk, mert a zsenge növényi részek sebfelületei hamar kiszáradnak. A sebek felületei szorosan fedjék egymást, hézag ne legyen közöttük, mert ez gátolja a forradást. Az oltást szorosan kössük át. A fás oltásokat a sebek érintkezési helyén oltóviasszal is kenjük be, hogy a seb a levegőtől minél tökéletesebben szigetelve legyen. Ügyeljünk arra, hogy a sebfelületek el ne mozduljanak, s az oltást semmiféle erőszakos behatás ne érje, mert a sebfelületek elmozdulása az oltás sikertelenségét idézi elő. Eszközök és szerszámok Az alanyok megtisztításához és minden durvább vágáshoz a kacort használjuk. Ez erős, kissé meggörbült pengéjű kés. Az oltás és szemzés műveletéhez külön kés szükséges. Az oltókés egyenes pengéjű. A szemzőkés pengéje kissé meg-HA VALAMILYEN CSAPÁS hem jön közbe, ebben az év-i ben jó gyümölcstermésre van kilátás. A virág elég jól ter-i mékenyült, a gyümölcs Jól kötődött. Ilyenkor a termőveszszők zsúfoltak, a sok gyümölcs nem tud kifejlődni, apró mai rád. Az ilyen apró gyümölcs-« hek kisebb az értéke. A fa maga is ritkítja a gyümölcsét, ez a természetes hullás, mikor a rosszul termékenyült gyümölcs a fejlődésben elmarad, összefonnyad és lehullik. Többnyire a virágcsokor belső, középső gyümölcsei maradnak meg, ezek az erőteljesebbek. De nemcsak a virág megtermékenyülési hiányosságán múlik a természetes hullás, hanem a fa táperején is. A tápanyagban kimerült talajban a fa a termést elrúgja. A természetes hullást tehát mindenképpen meg kell várnunk s ha azután is sok a 8 GYÜMÖLCS © ZÖLDSÉG O VIRÁG gyümölcs a vesszőkön, magunknak kell azt megritkitani. Ezzel a gyümölcsritkítással azonban nem szabad késlekedni, ha a kajszi kis mogyórónagyságú és a kehelylevelét ledobta magáról, ritkítsuk ki, úgy, hogy a megmaradt gyümölcsök ne érjék egymást. Az almát és körtét is korán ritkítsuk, a kis dió nagyságot meg ne haladja a gyümölcs, egy folyóméter vesszőn 8—10 gyümölcsnél ne hagyjunk többet. A ritkításnak még más előnye is van, amiért elkerülhetetlenül végrehajtandó. Az almamoly ellen csak akkor hatásos a kontaktmérges permetezés (1 % Dynol, vagy 0,3 %-os Phosphotion), ha az alma nem ér egymáshoz. Ott, ahol az alma összeér, ahová a permetlé nem jut, az almamoly ott fészkeli be magát. Ollóval ritkítsunk, így nem sértjük meg a meghagyott gyümölcs szárát. A fán levő gyümölcsöt ne egyszerre ritkítsuk, hanem 2—3 részletben, 6 napi időközökben. Mindig a legfejlettebb, legerősebb gyümölcsöt hagyjuk meg, mert az a legéletképesebb. Ha későn ritkítunk nincs meg az eredménye, a megmaradt gyümölcs már nem fog nagyra fejlődni. Egyesek szerint a bimbóitkasztó úgyis megritkítja a termést. Ez igaz. Ha már a virágbimbóban van, az nem is kötődhet. Az almamoly a gondatlan gazdánál ritkítja a gyümölcsöt. A jégeső és vihar pedig nem ritkít, hanem egyformán sújtja az összes gyümölcsöt, nincs előnye, ha több apró gyümölcsöt sújt. Nagy termés esetén különösen fontos a ritkítás, mert a legmagasabb osztályozást, a biztos értékesítést a fejlett gyümölccsel lehet elérnL görbült. A domború hegyével metszik az alanyon a T vágást és ezzel nyitják fel az alany héját is. Így a vízszintesen tartott pengével egészen a föld színénél szemezhetünk, míg a másik késsel ez a mozdulat nehezebb. A munkákhoz ollóra is szükség lehet. Az olló is akkor jó, ha finom acélból készült. A silány minőségű olló pengéi erőltetéskor széthajtanak, és nem lehet vele vágni. A jó minőségű olló középső anyacsavárját lazulás ellen biztosítani lehet. Nagyobb méretű, hosszú nyelű ollóval kisebb erőkifejtéssel vastagabb ágakat lehet vágni, mint kis ollóval. Az olló pengéjét is ugyanúgy élesítjük, mint a késeket. Néha fűrészre is szükség van. Legjobbak a kézi keretes fűrészek, amelyeknek a fűrészlapját cserélni, csavarral kifesziteni és mindkét végén bármely irányba állítani lehet. Szigetelő ás kötöző anyagok Az oltás és szemzés kötözéséhez általában raffiát használunk. Vékony szálakkal tökéletesebben kötözhetünk, mint széles szállal. A raffiát használat előtt nem szabad megnedvesíteni, mert a nedves raffia, ha megszárad, kitágul, és a kötés meglazul. Kötést módok: a) burkolás egy szárral, b) és c) hurkolás két szárral. Vastag farészek oltását kenderzsineggel kötözzük. Zsenge, zöld, lágy hajtások kötözéséhez pedig 6-os oltópamut fonalat vagy gumiszalagot használunk. Ezek nem vonnak el nedvet a hajtásból. Kivételes esetekben a földbe kerülő oltásrészeket vagy kemény, fás növényeket lágy rézdróttal is kötözhetjük. Fás oltásoknál jó szolgálatot tesz a villanydrót szigeteléséhez használt szalag is, vagy a vászon szalag, amelyet ragasztóanyaggal kenünk meg. Fás oltásoknál a sebek széleit és minden nyitott vágási felületet, tehát az oltás környékét, a levegő és a csapadékvíz behatásának kiküszöbölésére „oltóviasszal" kenjük be. Az oltóviasz készen kapható. Növényházi oltásoknál parafint is használunk. A parafin a rügyeket is befedheti, mert rügyezéskor úgyis lepereg róla. Földbe kerülő fás oltásokat csak agyagos sárral kenünk be.
