Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-04-30 / 17. szám
Zsuzsi _______ Mraffko József laded lakos már nem egy elvesztett őzikét mentett meg. Ezeket felnevelte és visszaadta a természetnek. Megmentőjükhöz a kedves állatok hűek maradtak és olykor meglátogatták Józsi bácsit. Igaz, ő maga is kedveskedett védenceinek és az etetővályúba a legjobb ínyenc eledeleket készítette. Idővel az őz-mamák a kertbe vezették kicsinyeiket, és olykor távolabb áldogált vigyázva az apuka, az öreg hatos agancsé őzbak is. Milyen szép és nemes összhang ez az ember és a megmentett állat között. Tavaly tél elején történt, hogy egy vasárnapi vaddisznó-vadái szat közben a hajtóebek távolabb megálltak és égtelen ugatás közepette nem tágítottak erről a helyről. Amikbr a koncert már gyanús volt, a kíváncsi hajtők, Osihel József és Melicher Mihály közelebb mentek, hogy kiderítsék a kopók hangoskodásnak okát. Meglepetésükre a frissen hüllőt havon egy kis muflont találtak. Nedves volt szegény. Anyja vagy két napja szülhette. A kopók körülugaták ezt a különleges lényt. A hajtők hívására a már nyugdíjban levő, nagy tapasztalaté vadász Mraffko bácsi ért oda elsőként, aki azután oltalmába vette a kis muflonnövendéket. Mivel a kis ártatlan a gyengébb nemhez tartozott, így Zsuzsi lett a neve. Zsuzsit a karácsonyi ünnepek előtt „mutatták be" nekem. A csemete ekkor hat hetes volt és egész kisasszony lett belőle. Otthonából már játszva megtette a négy kilométeres utat a „Muflonhoz“ elnevezett vadászházikóhoz, melynek közelében találták őt meg. Kedves és okos állat Zsuzsi. Maga nyitja ki lábával a lakás ajtaját, s ha gazdáját keresi, érdekesen pislog. Ha azután megtalálja, vígan ugrál, miközben kis farkát gyorsan forgatja. Akkor már önállóan is képes volt élelmet keresni, de azért legjobban a tejet szerette, amelyet üvegből kapott. A dudlít éppen úgy lökdöste orrával, mintha az az anya tőgye lett volna. A muflon párzása október elejétől december közepéig tart, ezért Zsuzsi születése a köztudattal ellentétes, vagy legalább is különös és páratlan jelenség. Azóta sem értem, miként lehetséges, hogy november első hetében született Zsuzsi, tehát a párzás időszakában, amikor a muflon anya rendszerint 22 hét elteltével ellik. Ha valaki a hozzáértők közül ezt megtudná magyarázni, ilyen irányú tapasztalataival, ismereteivel szolgálatot tenne vadásztársadalmunknak. M. Habrosky János, a CSVSZ közép-szlovákiai kerületi szervezetének titkára Szalonkázás - tavaszvárás Nem mindig sikerül.»» meddig fog tartani ez a varázs? Tán még akkor is, amikor majd puska helyett már csak aggreg vadászszéket, a szöges végű sétapálcát és az emlékeket viszem magammal a Latorca menti Nagyerdőbe. A mikor kiálltam a zétényi erdőben az esti húzásra, keleten szürkülni kezdett az ég. Tisztában voltam vele, hogy madarunk rejtelmesen viselkedik és kiismerhetetlenségéről híres. Tudtam azt is, hogy az egész szinpompa, színházi begyon rövid. De tapasztalatból azt is tudtam, hogy a legkedvesebb tartózkodási helye a Nekcse-Szu- 1 goly nevezetű mocsaras erdőrész. Már a vajáni villanytelep sokszínű villanyfényei is ragyogtak, amikor megüti fülemet a jólismert hang. Egyre élénkülő sűrű pisszegést, károgást hallok. Villámgyorsan a hang felé fordulok s átcikkázik az agyamon „hogyan tud egy szalonka ekkoi'a' lármát, zajt csapni?“ Lövésemre várom, hallgatom ... a puffanás hangját... de csend honol, elhibáztam. Nem is tudom meddig álltam és gyönyörködtem a tavasz hosszúcsőrű hírnökeinek a szerelmi láztól hajtott csodálatos repülését. Szinte kezemközt éreztem és lelki szemeimmel láttam, azt a csodálatos finomsággal árnyalt tollazatú, titokzatos életű kis vándormaradat. |^e őszintén bevallom, hogy amikor hazafelé ballagtam, egy cseppet sem bánkódtam amiatt, hogy vadászzsákmány nélkül térek haza. Higyjétek el vadásztársak, így is lehet vadászni! Így is felejthetetlen vadászélmény marad számomra ez az este, a csodálatos nászrepülés a szalonkahúzás, amit nyugodtan, szégyen nélkül fogok elmesélni, csakúgy, mint a legnagyobb sikerű vadászkalandomat. Balogh Kálmán, Királyhelmec Felújítják futottak az etetőhöz. így nem volt csoda (ami szinte hihetetlen), hogy egy vadászat alkalmával 200—250 vadat is elejtettek. A lelőtt vaddisznókat a rimaszombati vasútállomásra szállították, ahonnan a budapesti, a bécsi és a németországi urak asztalára került a zsákmány, a hajtóknak pedig csak a vadak és a vadászok a rimaszombati járásból elhatározták, hogy dámvad tenyésztésére fogják felhasználni. Drótkerítéssel vesznek körül mintegy 100 hektár erdőt és még ez évben ellátják etetővel. Manapság átlagosan 40 dámvad legelészik az erdőben, de a jövőben kb. 250-re növelik számukat. Évente ezután majd 30-at engednek lelőni a hazai és a külföldi vadászoknak. Az elmúlt években is elejtettek errefelé néhány kapitális agancsé dámbikát, de a telepítéssel a nagybalogi vadaskertet A NAGYBALOGIVADASKERTNEK nagy híre volt az egész Balogvölgyben. Ha megkérdeznénk az idősebbek közül valakit, vajon emlékszik-e a grófi vadászatokra, bizonyára igennel felelne és terjengősen elbeszélne egy-két vidám vadásztörténetet. A vadaskert, ahogy ezt az erdőrészt a rimaszombati járásban hívják, Nagybalog és Meleghegy községek határában terül el. Valamikor Coburg hercegének (később Bulgária királya) birtoka volt, aki csak egyszer egy évben járt el ide vadászni a vele egyrangű urakkal. Akkoriban nagy eseménynek számított ez az egész környéken. A fiatalembereket még a szomszédos falukból is hajtóknak verbuválták. Rendszeresen karácsony előtt rendezték a vadászatot, amely három napig tartott. Ahogy az öregek mesélik, az úrnak nagy szenvedélye volt a vadászat, gondot fordított a vadak ellátására és tenyésztésére. Vastag kőkerítés vette körül az erdőt, amelyet az egyszerű falusi embernek tilos volt átlépnie. A vadak közül főleg vaddisznót tenyésztettek, ezeket rendszeresen etették, és ha a vadőr belefújt kürtjébe, a disznók csoportosan belsőrésze jutott napidíjként. Azóta sok víz futott le a Balog folyócska medrén és az élet alapjaiban is megváltozott. A nép hatalmába vette saját sorsát és a vadaskert is tulajdona lett. Nagyapáink, mikor csak hajtőkként jártak a kerítésen túl, nem gondolták, hogy ott, ahol csak az úr vadászhat, egykor majd ő unokáik is lőhetnek vadat. A kastély a szép nagy kerttel együtt az öregek otthonává válik. A vadaskert sorsát most újra felkarolják, mert az erdészek egybekötött vérfelfrissítéstől á jövőben az agancsok javulása is várható. A vadaskert és a vad gondozása Seres Gyula erdészre vár. Ö érdemli meg talán a legjobban ezt a bizalmát, mert már! régen szívügye volt az ilyen' vadaskert kiépítése. És hogy jő kézben lesz a vadaskert gondozása, az biztos. Hiszen Seres elvtársnak már a dédapja is erdész volt, és a maga becsületes munkájával bizonyítja, hogy méltó hordozója a családi tradíciónak. Dr. Szabó Sándor Tavaszi erdő, földszag és riigyfakadás Madárdal szól és csillag tűn az égre A nyiladékon láztól égve állsz Mert szalonkát vársz ma puskavégre. M em tudom, hol olvastam * e verssorokat, de azt érzem, hogy örökké emlékezetemben maradnak. Amikor a Latorca felől földszagot hoz az esti szellő, erőt vesz rajtam a tavaszvárás türelmetlensége. Az időjárás az elmúlt télen kedvezett a vadaknak és azokban a körzetekben, ahol becsülettel eleget tettek a vadvédelmi feladatoknak, ott jogos bizakodással tekinthetnek a vadállomány további sorsa felé. És akit télvíz idején a vadászkötelesség, az aggodalom vitt ki az erdőbe, a mezőre és a ticei nádasokhoz, az most a jól végzett munka kiérdemelt elégedettségével örülhet a jó erőben lévő vadállománynak. Kedves hosszúcsőrű vándormadarunkról, erdeink vendégszereplő primadonnájáról sok szó esik tavaszbontás idején. Néhányhetes vendégszereplésüket immár húsz éve, nem csökkenő lelkes érdeklődéssel váom és szenvedélyesen figyelem. Hogy mi ennek a nagy vágynak az oka? Talán a vadászidény ünnepélyes kezdetét, évről-évre az újdonság varázsát, a nagy vadász „premiert“ jelentik számomra, s csábítanak az ébredő, földszagú tavaszi erdőbe, ahonnan csak a Latorca kiáradt, iszapos vize szorít vissza. Hogy
