Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-04-30 / 17. szám
annak a szilárd meggyőződésének adott kifejezést, hogy nagy jelentősége van az egyenjogúságon és a kölcsönösen előnyös együttműködésen alapuló kapcsolatoknak, valamint az elvtársias, nyílt eszmecserének. A szocialista országok aktiv diplomáciai tevékenysége magasan ki-emelkedik az elmúlt napok nemzetközi eseményeiből. Gromlko szovjet külügyminiszter olaszországi és Tito jugoszláv elnök romániai látogatása mellett Couve de Murville francia külügyminiszter bukaresti és szófiai megbeszélései, valamint Koszigin miniszterelnök közelgő egyiptomi és Gromlko külügyminiszter tervezett tokiói látogatása jelzi a nagy aktivitást. Nyugaton változatlanul a NATO-ban beállt végleges törés újabb hullámai verik fel az atlanti tábor országai politikájának vizét, ami a Bonn—Párizs közti bizalmatlanság fokozódásával és az amerikaiak vietnami háborújának elmélyülésével párosul. Kedvezően fejlődnek a szovjet—olasz kapcsolatok ország kapcsolatainak továbbfejlesztése mellett komoly közeledés állt be az olasz és a szovjet fél között a mindkettőt érdeklő nemzetközi kérdések megítélésében is. Franciaország mellett Olaszország á másik legjelentősebb NATO-állam Európában, amely nemcsak szavakban, hanem tettekben is a szocialista országokkal, elsősorban a Szovjetunióval való sokoldalú kapcsolatok kiterjesztésére törekszik. Gromlko szovjet külügyminiszter többnapos hivatalos római látogatása és megbeszélései az olasz politikai élet valamennyi vezető személyével azt bizonyítja, hogy a két ország közt igen kedvező kapcsolatok vannak kialakulóban, jóllehet egy időben a két kormány közt igen laza kapcsolatok voltak. A tárgyalások jelentős aktusaként Eanfani olasz és Gromiko szovjet külügyminiszter nagy jelentőségű egyezményt írt alá a szovjet—olasz gazdasági, tudomány és műszaki együttműködésről. Különösen az autógyártás összehangolásában jött létre fontos megállapodás. Nemzetközi kérdéseket illetően Gromiko a megbeszélések során többször hangsúlyozta és ez kifejezésre jutott a közös közleményben is, hogy egyetlen állam se tegyen olyan lépéseket, amelyek tovább fokozhatják a nemzetközi feszültséget. Ezen kívül a szovjet külügyminiszter kiemelte, hogy kormánya nagy fontosságot tulajdonít a leszerelésnek, illetve az európai biztonság tartós megoldásának. Fanfani a maga részéről annak a genfi javaslatnak tulajdonított különösebb jelentőséget, mely kötelezné az atom- és hidrogénbombával nem rendelkező országokat, hogy nem gyárthatnak és nem vásárolhatnak nukleáris fegyvereket. Mind szovjet, mind olasz részről azt emelik ki, hogy a megbeszélések Szívélyes és őszinte légkörben, a felek nézőpontjának kölcsönös tisztelethentartása szellemében folytak és a két Békeövezet lesz-e a Balkán? Tito jugoszláv államelnök hivatalos romániai látogatása a két szomszédos szocialista ország vezetői közt korábban fennálló kapcsolatok fejlesztését, valamint a politikai, gazdasági, tudományos és kulturális együttműködés kiszélesítését szolgálta. A bukaresti román—jugoszláv barátsági nagygyűlés méltó befejezése volt ennek a jelentős látogatásnak, amelyen Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára többek között hangoztatta: — Megbeszéléseinken elégedetten állapítottuk meg, hogy kapcsolataink az egyenjogúság, a kölcsönös előnyök, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapján fejlődnek. Rámutatott arra, hogy a két ország által közösen épített hatalmas vaskapui vízierőmű kifejező jelképe a román— jugoszláv barátságnak és gyümölcsöző együtműködésnek. Ezután azt emelte ki, hogy a román—jugoszláv megbeszéléseken mindkét fél állást foglalt amellett, hogy a Balkán félsziget a Jó szomszédság és a béke övezete legyen, atomfegyverek nélkül. Tito elnök válaszában arról beszélt, hogy jugoszlávia és Románia nagy eredményeket ért el a szocializmus építésében, a további fejlődéshez is elsősorban békére van szükség. Ezután a jugoszláv államfő állástfoglalt amellett, hogy a vietnami kérdést csakis békés tárgyalások útján kell megoldani, s a felszabadítást frontot a dél-vietnami nép egyetlen törvényes képviselőjeként kell elismerni. A nemzetközi munkásmozgalom kérdésével foglalkozva mindkét szónok Dillemák és buktatók a nyugati politikában A NATO-válság és a vietnami háború a maga különbözőségében és mégis bizonyos összefüggésében számos fórumon került napirendre az elmúlt néhány nap során. A közvetlen okot talán a legrövidebben így fogalmazhatnánk meg: az Egyesült Államok már olyan mélyen belebonyolódott a vietnami háborúba, hogy neirt tud következetes politikát folytatni a NATO-válság ügyében, európai szekértolói pedig képtelenek megbirkózni a francia kormány hajthatatlanságával. De vegyük csak sorjában azokat a tényezőket, amelyek e helyzet alkotóelemeivé váltak. Első helyen De Gaulle elhatározását kell említenünk, aki johnsonhoz intézett nevezetes emlékiratában erélyesen bejelentette a NATO megreformálására tett javaslatait, illetve Franciaország kilépését a szervezetből. Ennek következtében Franciaország és az USA állandóan távolodik egymástól (legutóbb betiltották amerikai elektronikus számológépek exportálását Franciaországba, — hogy csak a két ország közt egyre rosszabbodó gazdaság-politikai kapcsolatok egy ilyen kevésbé jelentős mozzanatát emlitsük), Nyugat-Németország vonzalma viszont kezd megosztani a két tábor között. Dgy is mondhatnánk, hogy Bonnak mindeddig sikerült egyik lábával a washingtoni, másik lábával pedig a degaullista táborban állni. Ez a kétkulacsosság azonban nem tarthat örökké, és egyre több olyan tényező van, amely Nyugat-Németországot Párizstól elhatárolja és Washingtonhoz közelebb sodorja. A bonni kormány feltétel nélküli angolszász, helyesebben amerikai orientációjának azonban meglehetősen érzékeny zavaró jelensége, hogy az Egyesült Államok nem kevesebb, mint 15 ezer amerikai katonát kíván kivonni a Rajna partjáról, mert egy általános mozgósítás bevezetése nélkül nincs elég ereje ahhoz, hogy olyan terhes háborút viseljen Ázsiában, mint a vietnami konfliktus. Ha ehhez még hozzászámítjuk, hogy De Gaulle is a francia csapatok kivonásával, vagy legalábbis Nyugat-Németországban tartózkodásuk státuszának módosításával fenyegetőzik, egy csöppet sem irigylésre méltó a bonni kormány erkölcsi helyzete. Azért erkölcsi helyzete, mert a Bundeswehr ma állig felfegyverezett hadosztályokkal rendelkezik és katonai szempont-A Az Amerikai Egyesült Államok vietnami háborúja egyre nagyobb méreteket ölt. A szenátus legutóbbi ülésén az amerikai kormány képviselői Is ennek a felesleges vérontásnak a kiszélesítését helyezték kilátásba. AZ AMERIKAI REPÜLŐGÉPEK szinte állandóan a Vietnami Demokratikus Köztársaság légltere felett röpködnek és állandóan támadásokat Intéznek a békés lakosság ellen. Felvételünk egy lelőtt pilóta nélkült gépet ábrázol., (Foto: CTK — VTK]' ból a nyugat-európai félteke egyik legerősebb hadseregét képezi. Miközben az európai helyzet a NATO-ban beállt törés következtében mindjobban bonyolódik, Washington tovább bonyolódik saját hálójába Ázsiában. A tengerentúlról újabb Vietnamba Irányuló csapaterősítésekről érkeznek jelentések. Hírek szerint rövidesen újabb húszezer katonát indítanak a Távol-Keletre és MacNamara hadügyminiszter a-harcicselekmények, különösen a légiháború kibővítését helyezte kilátásba azon a sajtókonferencián, amelyen az amerikai szenátus külügyi bizottságának neves képviselői és kiváló publicisták kérték számadást a vietnami háború fejleményeiről. Az amerikai adófizetők tehát egy újabb felesleges kiadásnak nézhetnek elébe, a békére vágyóknak pedig nem marad más hátra, mint fokozni elszántságukat és harcukat e kegyetlen vérontás mielőbbi befejezéséért, melynek lángjai könnyen átcsaphatnak más világrészekre is. (-tg-) • Súlyos földrengés Taskentben. Kedden 0,23 órakor Taskentben 7,5 erősségű földrengés volt, amely négy emberáldozatot követelt, s mintegy 150 személyt kórházba szállítottak. A földrengés következtében számos lakóház és középület megrongálódott Brezsnyev és Koszigin elvtársak rögtön a szerencsétlenség színhelyére érkeztek, s a Szovjetunióban kormánybizottságot alakítottak a földrengésokozta károk munkálatainak megszervezésére. 0 Oj szovjet hírközlési szputnyik. Annak a programnak a keretében, amely szerint mesterséges holdak felhasználásával tökéletesítik a rádiós- és televíziós kapcsolatokat, a hét elején újabb Molnyija I-típusú hírközlési szputnyikot bocsájtottak fel. Alapvető feladata a szputnyikok berendezésének és az ezzel kapcsolatos földi hírközlő eszközök rendszerének további kidolgozása. • Amerika-ellenes tüntetés Dijonban. Az Egyesült Államok vietnami politikája ellen tiltakozó tüntetők kínos perceket okoztak az amerikai kulturális napok rendező bizottságának Dijonban. „Amerikaiak, takarodjatok ki Vietnamból!" és hasonló jelszavak voltak olvashatók a feliratokon. 0 India külpolitikája változatlan. Az indiai kormány külügyminisztere a parlament legutóbbi ülésén az ellenzéki képviselők külpolitikai bírálatára válaszolva kijelentett, hogy India nem változtatja meg álláspontját sem a vietnami, sem más nemzetközi kérdésben. A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN az imperialista gyarmatbirodalmat szétfeszítették az új erők és egy Sor nagyhatalmat súlyos vereség ért. Az Imperializmus azonban feleszmélve a csapásokból, ellentámadásba ment át. A tegnapi gyarmatosítók ma lehetőleg hatalmi kényszer nélkül, gazdasági eszközökkel akarnak hozzájutni ugyanahhoz a haszonhoz, amelyet azelőtt gyarmataikról szereztek. De ma már nem járhatnak a régi úton. Ázsia és Afrika fő ellensége napjainkban a neokolonializmus, amely géppuskák helyett mezőgazdasági felvásárlási árakkal lő. De nem volna helyes, minden ázsiai államcsíny mögött imperialista kémügynökségeket keresni, amelyek a volt gyarmati országokban megszervezik a puccsot. Ez is megtörténik, nem is ritkán. De Afrika és Ázsia fiatal, független országainak továbbra is attól kell a legjobban tartaniok, hogy gazdasági kiszolgáltatottságukat kihasználva, észrevétlenül, de annál biztosabban próbálják megfojtani őket. Ehhez hozzájárulnak a belső tényezők is. Hogy ezek miként keverednek az imperialista célokkal, erre Jó pélíia a togói: az a puccs, amely 1963-ban Sylvánus Olympio meggyilkolásával kezdődött. Olympionak, mint volt gyarmati államfőnek „hivatalból“ Párizzsal kellett volna „jóban lennie". Dé a togói elnök Nyugat-Németország és az Egyesült Államok, sőt még a Szovjetunió felé is kacsintgatott és néhány kellemelten pillanatot okozott a francia politikának. Ezek ugyan jelentéktelenek voltak és az ország gazdaságilag olyan gyenge, hogy francia támogatás nélkül még az állami hivatalnokokat sem tudta volna fizetni. Ezért nem is volt arra szükség, hogy a francia kémszervezet puccsot szervezzen Olympio megdöntésére. Ha nem tesznek semmit sem, akkor is számolhattak volna azzal, hogy növekszik a függetlenségtől jobb életet váró nép elégedetlensége. 1963- ban jó alkalom kínálkozott: a háborút viselt katonák magasabb zsoldot követeltek. Olympio politikájával elégedetlen európai titkos-szolgálatoknak elegendő volt ezen a ponton be-Mi van a? afrikai államcsínyek mögött ? 0 SZABAD FÖLDMŰVES 1966. április 30, kapcsolódniuk az eseményekbe, s nagyobb erőfeszítések nélkül el tudták tenni útjukból a togói elnököt, akit katonái lőttek agyon. A harmadik világ országainak többsége új állam: szervezetlen, kádereinek egy része nem eléggé képzett az állami irányítás munkájában és Járatlanok az európaiak fortélyaiban. Az államigazgatás voltaképpen a városokra koncentrálódik, hatalmas területek maradnak ellenőrzés nélkül, s minden országban kettős hatalom érvényesül: a hagyományos, félig ősközösségi, félig feudális törzsi hatalom és a modern államhatalom. Ezeknek összhangja csak addig van biztosítva, amíg az állam hajlandó alkalmazkodni a törzsfőnökökhöz, de könnyen fölborul, amint megkísérlik korlátozni a tradicionális uralkodók hatalmát. Kwame Nkrumah egyik nagy belső nehézsége az volt, hogy nem volt törzsi politikus, hanem nemzeti államot akart teremteni, s korlátozta a törzsfőnökök befolyását, akik azonban gyakorlatilag a lakosság nagy részét vezették. A törzsek többsége falun és az őserdőkben él; a törzsfőnökökkel szemben az államhatalom elsősorban a városokra támaszkodik. Ezt a hatalmat az állam csak a rendőrség és a hadsereg segítségével ellensúlyozhatja. A volt gyarmatokon felállított kis hadseregek aránylag nagy erőt Jelentenek. Tisztikaruk a volt gyarmati hadseregben nőtt fel és az európaiak ma is meg tudják találni a hangot hozzájuk. A gyarmatosítók távozásuk platt igyekeztek kiélezni a törzsi ellentéteket. Mielőtt Kenya függetlenné vált, óriási kampányt kezdtek a tartományok önállósítása érdekében, s egymás ellen uszították a különböző törzseket. A felsorolt okok miatt a hadsereg nagy veszélyt rejt magában. Ghánában például a tiszteknek kitűnő fizetésük volt. Nem beszélve a rendőrség vezetőiről. Ez azonban alapvetően meghatározta egész szemléletüket: a gazdagokhoz, a vagyonosokhoz tartoztak és politikailag lassanként szynbe kerültek azzal a rendszerrel» melyet mint katonáknak védeniük kellett volna. S mert mindig többet akartak szerezni maguknak, — a Nkrumah által képviselt meggazdagodás-ellenes politika ellenfeleivé váltak. így nem volt nehéz felhasználni őket a rendszer megdöntésére. Bizonyos az is, hogy a felszabadított gyarmatok kiszolgáltatottsága közvetlenül felszabadulásuk után nem csökken, hanem növekszik. A gyarmati felszabadulás nagy hullámával egyidőben a monopóliumok rohamosan csökkentették az olyan mezőgazdasági termékeknek és nyersanyagnak az árát, amelyet a fölszabadult államok termelnek. Ebből a gazdasági megszorultségből van egy kivezető út: feltárni az ország ásványi kincseit, s e nyersanyagokra építve szolid ipar-fejlesztést valósítani meg. De ehhez horibilis összegek szükségesek. Feltárni a nyersanyag-forrásokat, utakat, vasútokat építeni, feltérképezni a lelőhelyeket. Egyszóval mérhetetlen összeget kell elkölteni addig is, amíg az első bányát megnyitják. A fiatal, önálló országnak erre pénze nincs, valakihez segítségért kell fordulnia. A szocialista országok ugyan sokat segíetnek, de olyan összegeket, amilyenek például Guinea híres vasérchegyének feltárásához vagy a ghanal bauxlt kiaknázásához szükséges, ma még nem tudunk adni. Tehát el kell fogadniok a kapitalista országok feltételeit. Ha pedig elfogadják, biztosítani kell a nyugati tőkének, amit kíván: adó- és vámmentességet, Ingyen telket, Ingyen közszolgáltatást. A kormánykörök igyekeznek a legjobb kapcsolatokat fenntartani velük és sokszor egy-egy miniszter Is személyesen résztvesz az üzletben. Olyan helyzet alakul ki, mint például Nigériában, ahol az egész állami rendszer korrumpálódott, a három nagy politikai párt felosztotta egymás közt az országot, mindegyiknek saját bankháza volt, a pártvezetőségi tagok, a külföldi vállalatok igazgatósági tagjai, egyben a bankok vezetői lettek. S ekkor a hadsereg felhasználta az általános elégedettlenséget, hogy kezébe kaparintsa a hatalmat» a lakosság gedíg eltűrte ezt» anélkül, hogy a politikai céljaikat kérdezte volna. Egy másik lehetőség az, hogy a kormány beengedi ugyan a külföldi tőkét, de korlátozza: meghatározza, hogy a haszonnak hány százalékát lehet kivinni az országból, hány százalékát kell beruházni, szigorúan elhatárolja a külföldi magánvállalatokat a hazai tőkések vállalkozásaitól, s ez utóbbinak csak kis, Jelentéktelen üzletek nyitását engedélyezi. Ez történt Ghánában, s akkor a kormány szembekerült a meglevő vagy a születő nemzeti burzsoáziával. A külföldi tőke pedig attól tartva, hogy a kormány egy adott pillanatban államosít — mindent elkövet, hogy olyan emberek kerüljenek a vezetésbe, akiktől nem kell tartaniuk. A harmadik lehetőség, külföldi tőkeberuházások nélkül megmaradni olyan nyersanyagszolgáltatónak, amilyen az ország azelőtt is volt. Sem előre, sem hátra nem lépni, tehát vegetálni. így áll ma több francia befolyás alatt lévő afrikai ország, például az Elefántcsontpart. Tény az, hogy a függetlenség ■ kivívása után mindenképpen nehéz helyzetbe kerülnek a fiatal államok. Amíg egy ország gyarmati sorban van, minden megy a maga évszázados útján. A gyarmatosítók elviszik a magukét, a helybeli törzsfőnökök is megkapják a magukét, a paraszt eladja, amit tud, és él, ahogy tud, a bányász keres, amennyit kereshet, a koldus pedig koldul, amenynyit koldulhat. A függetlenség kikiáltása után azonban a gyarmatosító kivonul és az egész csődtömeget az afrikaiakra hagyja, akik soha nem tanulták az országvezetés nehéz mesterségét, sőt nagyrészt Iskolázatlanok is. <| Súlyos nehézségeket okoz nekik, hogy a szocialista világ a kommunista mozgalom nem egységes. A mi álláspontunk az, hogy félre kell tenni saját vitáinkat, s egyesíteni kell erőfeszítéseinket a közös ellenség ellen. Ebben Afrika, Ázsia és Latin- Amerika legjobb erői velünk értenek egyet. Jdiridez meglehetősen nyilvánvaló, Van azonban egy kérdés, melyre még nem feleltünk azzal, hogy leírtuk a mai helyzet bonyolultságát. Melyik az erősebb tendencia: a függetlenség vagy a függőség fenntartása. Meg tudják-e ezek az akadályok gátolni a történelem objektív folyamatát? Nem esett-e ^frika cseberből vederbe, amikor a kolonializmustól megszabadulva a neokolonializmus karjaiba futott? Van erre egy példa. Kenya gazdag ország. Mezőgazdasági művelésre alkalmas földjei vannak, s ezeken a fehér telepesek ragyogó mintagazdaságokat építettek fel. Ingyen kapták a földet és az afrikaiak nem ültethették ugyanazokat a növényeket, amelyeket ők. A függetlenség elnyerésekor választani kellett: elnyeri-e az ország a fehér telepesek támogatását, akik kenyai polgárokká válnak és gazdaságilag biztonságban érezve magukat, fenntartják és növelik a gazdaságokat, vagy radikális változásokat vezet be, visszaveszi a földeket a fehérektől. A kenyai kormány az előbbinél kötött ki. A Nyugat-barátság azt jelenti, hogy a föld továbbra sem a kenyaiaké, és a tényleges függetlenség csak perspektíva marad. De azt Jelentl-e ez, hogy függetlenségének kivívása nem volt nagyjelentőségű lépés előre? Dehogy jelentil Nagy lépés volt, olyan lépés, mely előfeltétele volt annak, hogy mai nehézségeiből kilábaljon. Nincs kizárva, hogy egyes országokban, egyes időpontokban a nehézségek feltartóztatják a fejlődési folyamatot. Vissza azonban nem fordíthatják. A legrosszabb afrikai kormány is ezerszer jobb, mint a legszínvonalasabb európai adminisztráció. Ezt minden afrikai tudja. Ha pedig a földrész egészét tekintjük, amelyen afrikai kormányok — igaz hogy gazdaságilag saját lábukra állni képtelen, tenger nehézséggel küszködő, de mégis független afrikai kormányok tucatjai teszik meg kínlódva, nehezen, vissza-visszavettetve, akkor kézenfekvő a következtetés: fájdalmas szakasz ez, nehezebb és fájdalmasabb, mint gondoltuk volna, s valószínűleg jóval tovább is tart, mint szeretnénk — de a továbbvivő üt ezen keresztül vezet. (A Társadalmi Szemle 4. számában. megjelent cikk alapján]
