Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)

1966-04-30 / 17. szám

Szabó Gábor szótlanul kinyitotta előttük az ajtót. Az agltélók össze­tűztek, vállat vontak és elmentek. A falubeli ugyan füstölgőit, károm­kodott, de a Járási ember elmosolyodott. — Majd meggondolja, Igaz, Szabó Gábor? Ág Tibor a zsűri elnökétől, Németh Samorinsky Istvántól átveszi az elismeri! oklevelet. Ipolyság kulturális életének húsz esztendeje bán Mária és Vámos Józsefné csipkéit és hímzéseit is. Marczi Gyula amatőrfényképész fel­vételei igényes, művészi munkáról tanúskodnak. Csodálatos a fiacskáit etető kismadár és a lóitatás. Az Ízlésesen berendezett vadász­sarok elárulja, hogy az ország egyik legerősebb aranyérmes 16 aggancsos trófeáját Uszony István, az állami gazdaság ökonómusa szerezte meg. A résztvevők érdeklődését Joggal kel­tették fel Rédli János linóleumra met­szett bélyegzői. A felszabadulás után ő készítette az első orosz-szlovák bélyegzőt. A kiállítás visszanyúl a múltba is. A Hontl Lapok sárgult ívei bemutat­ják Ipolyság és környéke régi prob­lémáit. Már 1871-ben mezőváros volt. Jellemző, hogy már 1903-ban úgy ír­tak az Ipoly szabályozásáról, mint régen vajúdó, megoldhatatlan problé­máról. Horváth Béla főispán 1897-ben foglalkozott a középszakasz szabályo­zásával, de elgondolása sok meg nem értésbe ütközött és megbukott. A cikk szerint többek között Ipolyvisk község akkori elöljárói csak bizo­nyos feltételek mellett egyeztek vol­na bele az Ipoly szabályozásába. A sok huzavona után az elgondolásból nem lett semmi és az Ipoly azóta is évente háborgatja a környék lakóit. Az Ipolyságiak szorgalmasan láto­gatták a kiállítást és nem kis büsz­keséggel vették tudomásul, hogy az elmúlt húsz év alatt pezsgő kulturális élet tarkította életüket. Főleg a fia­talok ismerték meg a város régi problémáit, hagyományait. Ipolyság jelentős kulturális és politikai köz­pont volt a múltban is és amint a kiállítás bizonyította, ma sem marad le a fejlődésben. A városi nemzeti bizottság támogatja a kultúra kibon­takozását és sokat ad a városszépí­tésre is. A kiállításról jövők joggal csodálhatták meg a fő téren levő sok­színű virág pompájától tarka parkot is. Ez is a város kulturális igényei­nek növekedéséről beszél. Az Ipolysági kiállítás az első ilyen jellegű megmozdulás a lévai járás­ban, de a közeljövőben Somogyi La­jos, járási CSEMADOK-titkár szerint Zselízen is rendeznek hasonlót. (B. J.) Karácsony táján megszületett a kislány. Fekete volt a haja, és egye­nes, mint a drót. Szabó Gáborral madarat lehetett volna fogatni. Na­gyon örült és boldognak látszott. Furcsán bicegve sürgelltett az asszony körül. Mint valamikor húszéves korában. S csodák csodájára az új év első hetében aláírta a belépési hyllatkoj zatot, de azzal a kikötéssel, hogy továbbra is kocsis lesz, hogy a saját lovait fogja hajtani a szövetkezetben Is. Azóta Is kocsis. Bár a saját lovai már régen kidőltek a szekere rúdja mellől. Kocsis. Takarmányos. Ferkó sehogy sem tudott eligazodni az apján. Hogyan lehetséges az, hogy előbb makacskodik, mint egy öszvér, aztán meg egyszerűen, min­den huzavona nélkül aláírja? Arra gondolt, hogy örömében teszi, hogy annyira örül a lányának — a fene ott vigye el, ahol vanl —, még a makacsságából is enged. Valójában persze azért tette — és azt Ferkó nem tudhatta, nem ért­hette még —, mert belátta, hogy értelmetlen az ellenállása, hogy egye­dül, a féllábával nem igen tud boldogulni. És ő boldogulni akart, mert fia és lánya van, akiket fel kell nevelni. Egyelőre elégedett volt a helyzetével és a sorsával. Gazsó Jolán meg a kislány közelsége valahogy beragyogta az életét. És Ferkó még jobban elanyátlanodott, még inkább egyedül érezte magát. Egyedül, mint az útszéli fa. • • • DÉLUTÁN három óra. A napsugár betűz az ablakon. Nagy fényfoltot rajzol a szoba köze­pére. Az asztalon bor, pohár, sötét a bor színe. Mintha alvadt vér volna a poharakban. — Hát... mégis csak hazajöttél, fiam? — Haza. — Igyál! Egészségedre! — Tudja, hogy azelőtt sem ittam. Tudom, gondolja magában Szabó Gábor, s a többit már hangosan mondja. —- Azért csak igyál!... Jő borocska. Egészségedre! Isznak. Keveset. Mintha mindketten attól tartanának, hogy a sok ital nagyon meg találja oldani a nyelvüket, és akkor, esetleg ba] lehet, nagyon nagy baj. Éppen csak kóstolgatják. Szabó Gábornak sötét és merev az arca. Egyetlen idegszál sem moz­dul rajta. Csak a szeme kutat szüntelen. Kínszenvedés ülni előtte. He­gye, éle van a tekintetének. Szúr és hasít egyszerre. (Folytatjuk) TGY MONDTUK és valóban így ts volt: énekkart kultúránk siralmas helyzetbe került. Illetve .,. nem ke­rült sehová, mert tulajdonképpen ntncs ts. Most viszont a kővetkezőket mond­­hatjuk: ami volt, majd elmúlt, most újra van. Szakemberek, laikusok fog­tak össze, láttak emberfeletti munká­hoz, hogy újjáélesszék, a semmiből teremtsék elő énekkari mozgalmunkat. Stkerültl Igen, stkerült! Nem üres lel-1 kendezés, apró-cseprő dolgok felfújása ez, hanem valóság. A legutóbbi nagymegyeri énekkari fesztiválon tizenhárom kórus mutatko­zott be. Javarészt diákkórusok, igaz, de Ág Tibor szavaival élve, ttt kell a munkát elkezdeni. Ez az alap, amire majd építeni lehet, jobban mondva, amire építeni kell. S arra a nyolcszáz énekesre, akiket Nagymegyeren végig­hallgattunk, lehet építeni. A fesztivál végeredményét illetően meg kell álla­pítanunk, hogy Csallóközben jelenleg Nagymegyer a legerősebb e téren. Több kórussal vettek részt a szemlén s minden tekintetben meglátszik raj­tuk a komoly szakmai irányítás. Ör­vendetes tényként könyvelhetjük ezt el, ám még örvendetesebb: a fesztivál többi résztvevője is meglepő felké­szültségről adott tanúbizonyságot. S valóban, megkapó, az a lelkesedés, amellyel az egyes iskolák viseUe’nek énekkari mozgalmuk fellendítése iránt. Nem említek neveket, de a fesztiválon vezénylő karmesterek között olyan is akadt, akinek alig, vagy egyáltalán nem volt zenei előképzettsége. S gon­dolkodjunk el egy kicsit: mennyi erő­feszítésre, kitartásra, szorgalomra van szüksége az ilyen karvezetőnek, hogy kórusa megfelelő színvonalat érjen el. Szép szavuk helyett Nap mint nap sok kedves olvasónk keresi fel levelével szerkesztő­ségünket. Hírt adnak falujuk életéről, a mezőgazdaságban elért ered­ményekről. Akadnak azonban olyanok ts, akik a szép szavak helyett bí­rálnak, Jogosan vagy Jogtalanul. Nemrégiben Ipolyhidvégről (losonci járásj Hegedűs Lalos kereste fel panaszos levelével szerkesztőségünket. Többek között a következőket írta: „Falunk ötven fiatalja a CSISZ szervezetbe tömörült. Az évzáró gyűlésünkön a község vezetői is részt vettek. Bálint Lalos, a szövetkezet elnöke megígérte, hogy jelentős támogatásba részesíti szervezetünket. Akkor, mi is viszonozni akartuk jóindulatát. Felajánlottuk, hogy társa­dalmi munkával segítjük a közöst. Ml történik valójában? A községben rendelkezésre áll két filmvetítő — nincs, akt kezelje. A művelődési otthon filmvetítésre és színjátszásra is alkalmas. A fiatalok között akadnak igen tehetséges szereplők, nem vállalja senki a szín­darab betanítását. Segítséget ígértek ezen a téren is, sajnos elmaradt. Ezek után nem csoda, ha az tfjúság nagy részének a kocsma nyújt „menedékhelyet". Munka után ml ts szórakozni vágyunk. Talán sok esetben ennek a lehetőségnek a hiánya tartja távol a fiatalokat a szö­vetkezetből — fejezi be levelét olvasónk. Elgondolkodtató sorok. Gondok, vágyak a művelődésre sóvárgó fiata­lok hangja csendül ki e rövid tartalmú levélből. Egy kis falu problémái, de mondhatnám úgy is mindannyiunké. Mert nemcsak Ipolyhidvégről van szó. Nagyon sok falut találunk ehhez hasonlót Csallóköztől Kassáig. Mezőgazdasági termelésünkben a szövetkezetek életében gyökeres vál­tozást akarunk elérni. Oton-útfélen propagandát féltünk ki, hogy fiatal­jaink sorából minél többen válasszák a mezőgazdaságot. Mezőgazdaságunk feladatainak megoldása a kommunisták és egész dolgozó népünk feladata. Ezért szükséges minden olyan kezdeményezést felkarolni, amely az ifjúság köréből ered. Tanítsuk, neveljük a fiatalo­kat, mutassunk nekik helyes utat. Épp itt hárul fontos feladat az üze­mek és falvak kommunistáira az ifjúság nevelésében. Nemcsak a mező­gazdasági termelésnek az útja, fiatalságunk megnyerése a szövetkeze­tekbe, hanem Jalvatnk kulturális színvonalának az emelésében is csak ők lehetnek a fiatalok segítségére. Igaz, falvatnkon mindmáig nincsenek meg a kellő lehetőségek a szó-1 rakozásra. De ott, ahol megvan, ott jobban figyelembe kellene venni a i fiatalság kérését. Az ts igaz, hogy a legtöbb helyen csupán a fiatalokon i múlik, hogyan szervezik meg a kulturális életet, a szórakozási lehetősé­geket. Természetesen nem hagyhatjuk őket magukra ezen törekvésük-' ben. Itt kellene nagyobb segítséget nyújtani a mezőgazdasági üzemek, ' és természetesen a falust értelmiség részéről ts. Ismerek embereket, akik azzal érvelnek, hogy rossz a fiatalság, nem! érdekli őket csak a kocsma stb. Számtalanszor hallottam már ilyen és ' ehhez hasonló kijelentéseket. Ne hamarkodjuk el az ítéletetl Meg kell j találni a fiatalokhoz vezető utat. Ez természetesen nemcsak az értelmi- ‘ ségt dolgozók kötelessége, hanem mindnyájunké. Sokat vitatkozunk falusi kultúránk felemelésének hogyanjáról. Egyet leszögezhetünk: Falcaink kulturális élete nem mozdulhat addig előbbre, amíg az ifjúság távol fog dolgozat, nem mozdulhat akkor sem, ha a falu vezetői úgy törődnek a fiatalság kezdeményezésével, mint Ipolyhldvégen. Végül nem mozdulhat akkor sem, ha a falu értelmisége tétlenül nézi,' hogy a ftatalság szórakozási helyéül a kocsma szolgál. Ezen kellene [ a legsürgősebben segíteni, Nem volna szabad szem elől téveszteni ötvem fiatal Óhaját és kezdeményezését, A szép szavak helyett inkább a tettek{ beszéljenek ,,, Czlta Béla ; SZOL - Ml - DÓ ’Azt htszerri ez a munka megfizethe­tetlen. S ezen kívül teljes embert kö­vetel. Olyan pedagógust, aki megérti, tudja, mit akar, akt tisztában van fá­radozása jelentőségével. Foglalkoznunk kell itt magával a fesztivál megrendezésével is. Nagyon jól hatott, hogy az egyes kórusok ízléses egyenruhában léptek fel. S bár a hasonló szemléket rendszerint a hosszú szünetek teszik vontatottá, fá­rasztóvá, elmondhatjuk, hogy ezen a téren is javult a helyzet. A jó szerve­zés eredményeként a kórusok arány­lag gyors egymásutánban váltogatták egymást, A szemle legkedvesebb része pedig az Ág Tibor vezette zenei vetél­kedő volt. Amíg a zsűri tanácskozott, a jelenlévő diáksereg zenei felkészült­ségéről adott tanúbiztmyságot a kvíz keretében. Az egyes kategóriákban a követ­kező kórusok szerepeltek a legered­ményesebben: az első kategóriában a nagymegyeri gyermekkórus vitte el a pálmát, a második helyre az ekecst, a harmadik helyre a dunaszerdahelyl pionírkórus került. A második kategó­riában valóban szoros küzdelem ala­kult ki. Bár itt ts a nagymegyeri pio­nírok bizonyultak a legjobbnak, a kü­lönbség már nem volt annyira érez­hető. A zsűri döntése alapián két má­sodik díjat osztottak ki, az egyiket a bősiek, a másikat a nagymagyariak hódították el. Kiváló műsorral szere­peltek a dunaszerdahelyiek s a leg­­népesebb kategóriában méltán kerül­tek a megtisztelő harmadik helyre, A harmadik kategóriában csupán egyetlen kórus szerepelt, a nagyme­gyeri leánykórus, s a bíráló bizottság döntése alapján a második helyezést érték el, miután első díjat nem osz­tottak ki. Hasonló volt a helyzet a negyedik csoportban is, ahol a máso­dik dtl a nagymegyeri felnőtt kórust illette meg. Végezetül elmondhatjuk, hogy at ifjúsági alkotóverseny keretén belül kívánatos lenne, ha egyre több járás­ban rendeznének fesztiválokat. Dél- Szlovákiai viszonylatban, véleményünk szerint, jelenleg a dunaszerdahelyl já­rás állítható példaképül. Mint már at előzőkben említettük, rengeteg fárad­ságot igénylő munka ez. A lényeg azonban az, hogy megéri. Megéri lát­ni az örömtől kipirult gyermekarco­kat, hallani a szárnyaló, szépen csen­gő dalt. S ha mindenütt olyan lelket és hozzáértő emberek veszik kezükbe az ügyet, mint Csallóközben, akkor elmondhatjuk, hogy énekkari mozgal­munk ió kezekben van. p. l, A diákok ajkáról messze szárnyal a dal, az öröm, a boldogság éneke. ■ zött a Gül Babát, a János Vitézt és i más színmüveket, amiből ízelítőnek ‘ egy-egy felvételt tekinthetet meg a- látogató. Bulla Tibor kultúrtárs nem kevesebb, mint húsz színművet ren­- dezett. Már a CSEMADOK csoport- alakuló gyűlésére is ő szervezte a í műsort. Rendezte a Szabad szél, a ; Közös út, a Csárdáskirálynő operet- i teket, nagy sikert aratott Fuőík:- Üzenet az élőknek című színmüvével 1 és Lovicsek Béla: Húsz év után-jával, ! amit Balassagyarmaton is bemutat­- tak. Több dokumentum tanúskodik a- gyermekkórus eredményes szereplésé­ről. Százötven községben léptek fel, nyolcszor szerepeltek a rádióban és kilencszer nyertek kerületi versenyt, A kiállítás ötletes és meggyőző. A bejáratnál gyönyörködhetünk Pál József fafaragvónyaiban. Az egyik ízlésesen készített hordó mását még a moszkvai Kreml Múzeumba is el­küldték. De sokan megcsodálták Or-A CSEMADOK ipolysági helyi szer vezete rendezésében „Ipolyság várói kulturális tevékenységének húsz éve' címmel nagysikerű kiállítást tekint hettek meg az érdeklődők. Már az első percekben jő benyo mást keltett a kiállítás. Pokorny La jós technikai vezető, Rozsnyó Józse rendező és Bulla Tibor a CSEMADOI helyi csoportjának elnöke a kiállítás tárgyakat a legkorszerűbb igények nek megfelelően helyezte el. Lelküke adták a munkába. Nem csoda, his: maguk is érdekeltek, munkájuk ered ményét ott láthattuk a kiállításon Rozsnyó József rendezte többek kö ■ ■ ■ Tál József fafaragó íny ai a hátiszőttesek társaságában (Marczy-Moys felv.J helyi hangszóró segítségével és küs lönféle gyűlések kihasználásával. To­vábbi hatékony kelléknek tekinti Fi­licky elvtárs olvasók toborzására az egyes könyvek méltatásáról rendezett vitaértekezleteket, amelyekből csak tavaly öt Ilyen összejövetel zajlott le. Bohuá Nemiek, KNB, Kassa A" Kelet-szlovákiai Kerület egyik legjobban működő népkönyvtárát a rozsnyói Járásbeli Krasznahorkán ta­láljuk., Ennek példás vezetője az ot­tani tanító, Filicky Alfréd elvtárs. Elsősorban neki köszönhető, hogy 1962 óta több mint kétszeresére emelkedett a könyvtár könyvállomá­nya. Csupán a tavalyi év folyamán 600 kötettel gyarapodott és jelenleg 2617 példány áll az olvasóközönség rendelkezésére. A könyvkölcsönző ál­landó tagjainak száma 277, ebből pedig 157-en az ifjúság soraiból ke­rülnek ki. Filicky elvtárs nemcsak példás rendben tartja a reá bízott leltárt, hanem arra is kiterjed a figyelme, hogy a könyvek úgyszólván kézről kézre járjanak, minél gyorsabban „gazdát“ cseréljenek. Tanítói hivatá­sából kifolyólag élénk agitációt fejt ki a tanuló Ifjúság bevonásával, a A krasznahorkai mintakönvvtár Köves Dezső: AZ ÁRVÍZ REME „DUNA 1986“ címmel ma 1988. áp­rilis 30-án nyílik meg a komáromi múzeum nagytermében KÖVES DEZSŐ, a rozsnyói származású fiatal szob­rászművész kiállítása. A kiállítás má­jus 10-ig tart, s azután ellátogat még egynéhány Duna menti és csallóközi, sőt magyarországi városba Is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents