Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-04-16 / 15. szám
'Laredoban, egy játékteremben történt. Az egyik pokerasztalnál hirtelen hangos szóváltás támadt. Egy Kiddel körülbelül azonos korú fiatalember revolvert rántott és rálött. A golyó közvetlenül Ktd jobb füle mellett süvített el. Kid jobban célzott, agyonlőtte ellenfelét, aztán menekült. Áldozata barátai az állomás előtt már már utólérték. Kid szembefordult üldözőivel és rájuk szegezte pisztolyát. A városban mindenki nagyszerű lövőnek Ismerte és amint megpillantották kezében a fegyvert, megtorpantak, majd hátat fordítottak neki és elszéledtek. Kid még aznap délután elutazott, de ’már a legközelebbi megállónál kiszállt. A vágány mentén telegráfpóznák sorakoztak és Kid bizalmatlansággal viseltetett a villamosság tránt. Lóháton biztosabban érezte magát. Tudta, hogy akit megölt, a közeli ranchról való, ahol a férftak nagyon bosszúállók. Az állomás közelében kis üzlet volt. Előtte a fák közt Ktd meghyergelt lovat pillantott meg. Eloldotta és elvágtatott rajta. Három nap múlva a tengerpartra érkezett. Még aznap egy épületfát és gyufát szállító gőzösre szállt. 0 0 0 Thacker, az Egyesült Államok konzulja Buenos Tierrasban még józan volt. Az idő délelőtt 11-re lárt, ő pedig késő délután előtt sohasem volt részeg. Amikor irodája ajtajában megpillantotta Kidet, nagy nemzete képviseletéhez méltó vendégszeretettel fogadta Ismeretlen vendégét. — Bocsásson meg, uram — kezdte Kid — úgy hallottam, hogy honfitársaim mielőtt szétnéznének ebben a városban, először Önnél teszik tiszteletüket. Most érkeztem éppen Texasbői. — Nagyon örülök, hogy megismerhetem, mister...? — Dalton a nevem — mutatkozott be Kid —, de a Rio Grande vidékén mindenki egyszerűen Kidnek nevez. — Thacker vagyok — válaszolt a konzul. — Foglaljon helyet. Amennyiben telket akar itt vásárolni, vagy esetleg bizonyos koncesszióról volna szó. a legnagyobb örömmel állok rendelkezésére. Azonkívül Itt spanyolul beszélnek. Önnek tehát tolmácsra Is szüksége lesz. — Nem veszek én semmit se — mondta Ktd —, spanyolul pedig Jobban beszélek mint angolul. — Szóval Ön beszél spanyolul — kérdezte kissé elgondolkozva Thacker és hosszasan végignézett vendégén. Ügy Is néz ki mint egy spanyol — folytatta aztán — és húsz, legfeljebb huszonegynél nem is idősebb. Bátor ember maga? — Hogyan gondolja, kérem? — érdeklődött Ktd. — Hajlandó lenne bizonyos munkát vállalni macára? —- Be kell Önnek vallanom — kezdte vallomását a fiatalember —, hogy részt vettem Laredoban egy kis csetepatén és megöltem egy embert. Ezért kénytelen voltam elpárologni arról a vidékről és idejöttem. Érthető tehát, hogy nincs az a munka, amire ne vállalkoznék. — Thacker felállt és bezárta az ajtót, — Mutassa a kezét — szólt hirtelen. Megragadta Kid balját majd nagyon gondosan vette szemügyre annak kezefejét. Aztán az ablakon át egy nagyon szép fehér épületre mutatott, amely trópusi fák sűrűjében állt az utca másik oldalán. — Abban a házban ott egy idős gentleman és a felesége várnak Önre. Teletömik majd a zsebeit pénzzel. Az öreg Santos Urique lakik ott. A helybeli aranybányák fele az övé. — Mondja kérem, részeg Ön? — kérdezte Kid, s felállt. — Üljön csak vissza, mindjárt elmondok magának mindent. Tizenkét esztendővel ezelőtt az öreg úr és a felesége elvesztették egyedüli fiukat. Nyolc éves volt akkor a kölyök. Az itt arany után kutató amerikaiak, akik gyakran látogatták az Urique-portát, telebeszélték a gyerek fejét az Államokban található csodákkal, és egy szép napon a kölyök eltűnt. A kétségbeesett szülők mindenütt kutattak utána, egy rakás pénzt áldoztak e célra, de minden eredmény nélkül. Az anyja bele is betegedett. Állítólag még mindig erősen reménykedik, hogy visszatér fiacskája, akinek bal kezefején egy repülő sas volt kitetoválva. Ktd hallgatott. — El tudom Intézni — folytatta a konzul —, hogy egy héten belül az Ön kezén is ott legyen az a sas. Aztán elhivatom az öreg Urtque-t és ha meglátja a jelt a maga kezén, meghallja spanyol beszédét és a maga texasi élményeit, mindkét szülő végtelenül boldog lesz majd. A többi aztán már egyszerű. Az öreg lakásán, a széfben mintegy 100 000 dollárnyi készpénzt tart és ott azt egy gyerek Is meg tudja szerezni. Maga zsebrevágja a dohányt megosztozunk rajta, maga aztán hajóra száll és meg se áll Rio de Janeírotg. Mit szól hozzá? — Nem rossz gondolat — állapította meg Ktd. ■0 0 ' 0 Néhány nap múlva Ktd balkezén éktelenkedett a tetoválás, be is gyógyult gyorsan. A konzul levelet irt Don Urique elmére. „Tisztelt uram! Van szerencsém tudatni Önnel, hogy néhány nappal ezelőtt az Egyesült Államokból vendégem érkezett. Véleményem szerint az tlletö az Ön fia, akt vissza szándékozik térni idős szüleihez, azonban az utolsó lépéshez már nincs elég bátorsága, mert attól fél, hogy esetleg vtszsza sem fogadják. Maradok, tisztelt Uram kész híve, Thomas Thacker.“ Félórával később könnyű homokfutó állt meg a konzulátus épülete előtt. Fehér hajú, szikár öregúr és egy feketébe öltözött matróna szálltak ki belőle. Thacker mély meghajlással fogadta őket. Egy kis asztal előtt napbarnított arcú fiatal ember állt. Donna Urique az arcába nézett majd a bal kezére és „Egyetlen drága fiam!" kiáltással ölelte keblére Kidet. Egy hónap múlva Kid személyesen tette tiszteletét a konzulátuson, hogy Thacker levelére válaszoljon. Nagyon elegáns volt és az ujján hatalmas gyémántgyűrű ragyogott. — Nos, mi az újság? — érdeklődött Thacker. — Semmi különös — válaszolt nagy nyugalommal Ktd. — Ideje lenne már lebonyolítani a megbeszélt ügyünket. Miért nem szerezte meg még azt a pénzt? Mindenki tudja, mennyi a dohány az öreg Urtque széfjében?!-— Tényleg szép összeg van ott együtt — helyeselt Ktd nagy gyűrűjét vtzsgálgatva. — Es az új papám megmutatta nekem a helyet is, ahol a széfkulcsot tartja. — Hisz ez nagyszerű, dehát akkor mire ts várunk még? — robbant ki Thackerből. — Gondoljon talán arra ts, hogy esetleg még el találom árulni a maga kilétét dón Urique-nek. — Ide hallgasson Mr. Thacker — szólt csendesen Kid. — Ha velem beszél, mindenekelőtt szólítson dón Francisco Urtque-nek. Ami pedig az apám pénzét illeti, az csak maradjon ott, ahol van. Ntncs szándékomban őt kirabolni. — Szóval nem hajlandó felezni velem? — Semmi esetre sem és meg is mondom, miért nem. Az első éjszaka, miután Uriqu-eék hazavtttek. lefekvés után bejött a szobámba új édesanyám, ihegtgazította a takarómat. „Édes, egyetlen kis fiam — azt mondotta, miközben könnyei az arcomra peregtek. Egész életemben kevés dolgom akadt édes mamákkal és az az érzésem, hogy ezt a drága asszonyt meg kell hagyfioifi Kit ében. Égy súlyos csapást égys szer már nagy nehezen átvészelt, a másodikat azonban már nem élné túl. Hagyjuk tehát a dolgot, ahogy van. Es ismétlem Önnek, ne feledkezzék meg soha arról, hogy engem dón Francisco Urique-nek hívnak ... — Még ma elmondom mindenkinek, ki vagy, te gazembert — sziszegte Thacker, vörösen a dühtől. Kid izmos kezével hirtelen nyakon ragadta a konzult és jobbjában revolverét ellenfele arcába nyomta. Kintről kerekek zakatolása hallatszott be. A fiatal ember zsebre tette pisztolyát, majd balkezét a remegő Thacker arcának veszélyes közelségébe emelve mondta: — Volna még egy nyomós okom. amiért úgyszintén semmit sem változtathatunk a történteken. Annak a legénynek, akit ott Laredoban a másvilágra küldtem, a bal keze fején szintén repülő sas volt tetoválva. E pillanatban dón Urique homokfutója állt meg a konzulátus bejárata előtt. — Itt vagy, drága fiam? — kiáltotta be donna Urique. — Jövök már, édes jó anyukám — válaszolt Kid, avagy amióta azóta Thacker konzul szólította, dón Francisco Urique. Ford.: Somló Miklós Gazdátlan pénzesboríték A premizálás időszakát éljük, így nem csoda, ha közbiztonsági szerveinket is elFogta a károsnak nem mondható tevékenység. Elhatározták, hogy a rendszabályt sértők büntetési dijából megjutalmazzák a legpéldásabb traktorosokat, tehergépkocsik vezetőit. A közrendészet egyik becses tagja e célból telefonált Fejes József brigádvezetőnek, nevezze meg a legilletékesebbeket. A kagylót Fekete Marika, a könyvelőnő illesztette a füléhez, s amit hallott, azon nyomban tolmácsolta Fejesnek , aki a havi kimutatást ellenőrizte. A brigádvezető Szalma Péter nevét említette, aki immár tíz éve autózik egyfolytában, de még nem volt dolga a rendőrséggel. Hogy ki legyen a másik jutalmazandó? Nem könnyű huszonöt ember munkáját egy szuszra elbírálni. Igenám, de a kérdező türelmetlenkedik, miután Mari leányzó Is sürgeti a választ. Fejes leinti, mondván; — Nyughass, hadd gondolkozzam! Marika tüstént „tolmácsolja" a tényállást. — Gondolkozik a József. A drót másik végéről köszönésféle hallatszik, majd leteszik a kagylót. Ijy történt, hogy szombaton, a jutalom kiosztásakor nem lelt gazdára a „Gondolkozó József" nevére kiállított pénzesboriték. (Sándor) Ennyit mutatott meg neki magából a világ, ennyit kapott útravalóul: meséket és borzalmakat. A háború utáni nehéz évek a faluban: az erdő, a szőlőhegy, a patakpart, s rétek szűkreszabott világában. Többet nem láthatott belőle, többet nem hallhatott a fehérre meszelt házak között, mint amennyi átmentődött a múltból. A posta nem hozott semmi hírt, az éter hullámain jövő hangokat nem tudták befogni, s ami mégis beszűrődött a faluba, az nyomasztóan rossz hír volt, attól csak félni és rettegni lehetett. Félt és rettegett. Gyengének érezte édesanyját és nagyapját, akik nem tudták sem magukat, sem őt megvédeni a fenyegető veszélyektől. Talán söha jobban nem vágyódott az apja után, talán soha jobban nem várta őt haza, mint azokban az években ... S mikor meg hazajött, megrémült tőle. Hiszen nyomorék volt, csak hálni járt bele a lélek. Egyszerre félt tőle és ragaszkodott hozzá ... Aztán lassanként minden megváltozott. Apja helyrejött. Izmai visszanyerték régi erejüket és rugalmasságukat. Megerősödött benne az élníakarás Is. Magával ragadta az újrakezdés, a teremtés és alkotás láza. Hívták a földek, a rétek, s a szőlőhegy. És ő ment, dolgozott. Néha már mosolyra derült verejtékező arca. Ez az akarat, ez a határtalan tennivágyás Ferkóra is átragadt. Lassan apjához édesedett. Sőt mi több, a szemefénye, az árnyéka lett. Parancs nélkül is ugrott, a gondolatát is kitalálta. Közben Ferkó iskolás lett. Szeretett iskolába járni. Jól tanult. A számolás ment neki a legjobban. Szerette a tanítója. Édesanyját váratlan baleset érte: rozsdás szögbe lépett, és orvoshoz csak akkor ment, amikor már késő volt. Magával vitte a jóságát, a meséit, de a legszebbek Ferkóban tovább éltek: különösen az üstökösként száguldó aranyhajú lányról szóló... Mert az már nem is mese, hanem valóság... Nemsokára rá, betegeskedő nagyapjától is meg kellett válniuk: öregsége felett diadalmaskodott a halál... Szomorú napok következtek. Apját nagyon megrendítette és letörte a nem várt esemény. Egyébként akkoriban sok minden közrejátszott, hogy a megelégedettség és a vidámság messzire szálljon a Szabó portáról: egyrészt a magas beszolgáltatást kötelezettség, amit semmiképpen sem lehetett teljesíteni, másrészt pedig már igen-igen kezdték emlegetni a szövetkezetesítést, ami szintén sötét árnyékot vetett a falura. Legalább is a sok mendemonda sötétre festette a gondolatot. És mindezt betetézte a magány, a szorgos és gondos asszonykéz hiánya. Testét a munka tüze formálta, s az vésett rája csodás rajzokat — üvegbe öntött sok-sok gondolat egésszé válva ült be falába. Fény, ml reá hull — színekben táncol, majd elpihen a tulipán kelyhén — szikrázva izzik, mint sokak szemén az élet Izzott, bús éjszakákon. Hozzá koccanó ceruzám nyomán hangja is tisztán csendül és nevet — gyermekszívekben Ilyen lehetett a vágy meséje, béke hajnalán. Hosszan elnézem karcsú, szép testét — falába metszett virágok sorát, legyen fényük a békét óvó gát, s a rémeket már mind eltemessék. Öntse az ember csengő kristályába élet szépségét, mi színét ontja — ne legyen ármány, ne legyen gondja.., fényre ébredjen gyermekek álma. Testét a munka tüze formálja, s az véssen rája csodás rajzokat... kristályba foglalt sok-sok gondolat a békét hívja, békét kiáltsál NAGY OLIVÉR FÜLÖP IMRE: Már fűd ja... Vacak Vendelnek nem adatott meg az a szerencse, hogy a saját bőrén tapasztalja, tulajdonképpen, mi ts az a karrier. Pedig kitartóan keresi a hozzá vezető utat. Sőt, előfordult, hogy meg ts találta, mégis minden hiába; mihelyt rálép az „útra", egy kettőre járhatatlanná válik számára. Talán egyszerűen pech, talán kellő tapasztalat hiánya mtatt. Lényegében kis dolgokon botlik meg. Evekig azért nem léphetett előbbre, mert új főnökének így panaszkodott: „újabban két angolkóros gyerek jár az utcánkba. Nem tudom kinek a kölykgi lehetnek, de ha elcsípem őket, megkapják a magukét. A gazemberek a minap ts bedobtak egy ablakot." A főnök röviden válaszolt: „Az én gyerekeim." További két evet azért vesztegelt, mert egy nyilvános gyűlésen nagyon megfeledkezett magáról. Elhatározta, hogy új munkahelyén vigyáz a szájára. Biztos volt benne tehát, hogy az elkövetkező napok pálfordulót jelentenek életében. Tudta, hogy főleg a vezető szerepeket játszó pasasok előtt kell vigyáznia a nyelvére. Érthető tehát, hogy szörnyű Izgalom fogta el, amikor közölték vele,"járuljon az igazgató színe elé. A főnök irodájában három Idősebb férfi ült. — Vajon melyik lehet az igazgató? — töprengett Vendel, miközben így szólt: — Engem az Igazgató elvtárs hivatott. En vagyok az új alkalmazott. Aztán, mivel nem tudta, melyik az Igazgató, minden jelenlevőre különkülön rámosolygott. — Igen, hívattam — állt fel a legalacsonyabb férfi. ß Vendel kissé meglepődött, hogy lehet ilyen aprócska pasas az üzem legnagyobb embere. Tetőtől talpig végignézte és közben azt konstatálta, azért, hord vastagtalpú cipőt, hogy magasabbnak látsszon. A pocakja bizony, hatalmas, de a szerepéhez viszonyítva nem aránytalan. Amikor a fejére pillantott, hirtelen homlokához kapott. — Elnézést kérek, de eszembe jutott, hogy az utcai zöldségboltban görögdinnye kapható. Éppen most kaptak árut. A másik két férfi elmosolyodott. — Tulajdonképpen csak látni akartam. Elmehet. Remélem nem lesz önre panasz — mondta az igazgató ridegen. Vacak Vendel ugrándozott örömében. Azt hitte, ezúttal jókor szólt és jót mondott. Szüret előtt váratlanul és hirtelen megházasodott Szabó Gábor. A nagyszájú Gazsó Jolánt vette feleségül, aki öreg lány volt, s ki tudja miért maradt meg pártában. Bár sok mindent beszéltek róla a faluban, Szabó Gábor nem sokat törődött vele. Feleségül vette, mert kellett az asszonykéz, meg aztán ő nem nagyon válogathatott: rokkant volt, nagy gyereke volt, meg aztán a tizenhat hold földnek sem volt már olyan csengése és varázsa, mint valamikor. A legtöbb gazda inkább félt, mintsem ragaszkodott a sok földhöz, s Inkább megszabadulni igyekezett tőle, mint újabb holdakat szerezni. Talán Szabó Gábor is elment volna valahová hazulról, be a városba építkezésre dolgozni, akár követ törni a bányába, de ő nem mehetett, helyhez kötötte rokkant lába. Neki ki kellett tartani otthon bármi áron. Mindebből Ferkó nem sokat tudott. Ö csak azt látta és érezte, hogy az apja egyre komorabb és elkeseredettebb, és hogy néha késő éjjel jön haza részegen. Ilyenkor nekiesett az új asszony, mint valami sárkány. Azt sem bánta. Mikor aztán megsokallta az asszony slpítozását elbődült, mint valami felbőszült vadkan, s azzal végetvetett a szóáradatnak. Ferkó gyűlölte a számára Idegen asszonyt. Igaz, soha egyetlen jő szót sem kapott tőle. De nem is mondta soha neki, hogy mama. Inkább a nyelvét harapta volna el. Nem tehetett róla, gyűlölte. Sőt, az édesapjára is neheztelt, amiért megházasodott és lassanként eltávolodott tőle. Egyszer valami csekélységért, kisebb gverekes csínyért Ferit alaposan elnáspángolta a mostohája. Fényes nappal, kint az udvar közepén a szomszédok szemeláttára. önérzetes fiú volt, s nagyon elszégyellte magát. Ha lehet, még jobban haragudott rá, mint addig. Nemkevésbé apjára. Ilyen sárkány nélkül igazán ellehettek volnál Szabó Gábor akkor is későn tért haza. Látszott, hogy jócskán ivott, de most az asszony nem támadt rá, mint máskor szokott. Ellenkezőleg: az asztal mellett bóbiskolva várta haza, és szíves, csendes szóval kínálta vacsorával. Ferkó már régen ágyban volt. Azt hitték, hogy alszik. Nem aludt. Kíváncsian várta a fejleményeket. Szabó Gábort Is meglepte az asszony pálfordulása: mi történhetett vele, hogy ilyen csendes és szolgálatkész? Szó nélkül kanalazgatta a cslpetkés bablevest, és Jó étvággyal fogyasztotta el a füstölt húst a csípős tormával. A kedvenc étele. Soha nem mondta neki, most mégis kitalálta. Miért? Pedig most úgy jött haza, hogy félholtra veri az asszonyt. Hallotta a szomszédtól, hogy nagyon megverte a fiát, és hogy mindenfélének lerondította. Jó, ne szóljon hozzá, mint anya a gyermekéhez, ne tegye eléje a legjobb falatokat, ne vásárolja meg neki a legszebb ruhát, nem ő szülte, de hogy megverje, azt már nemi Az ő fiára ne emeljen senki kezetl Még a mostohája sémi Ivott, de csak annyit, amennyi legjobban táplálta a haragját. Fel nem emelte volna a fejét a tányérból, csak rakta, rakta magában a tüzet, mert rakni kellett: ez a csipetkés bableves — a fene sem tudja miért? —, mintha lelohasztotta volna benne a haragot meg a keménységet. Meg aztán a várakozás a csendes, szívós szó valamit a szívébe Kristályváza O, HENRY. 3. FOLYTATÁS SZABAD FÖLDMŰVES 1366. április 16.
