Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-03-26 / 12. szám
n. Évfolyam 1966. MÁRCIUS 26. Felejthetetlen vadászélmény A Zdiari havason javában dürgött a siketfajd. Vadásztársaságunk engem bízott meg egy elaggott példány lelövésével. Krivos erdésszel a pálenickai vadászkunyhóban találkoztunk. Üdvözöltük egymást annak rendje és módja szerint és szó tárgyává tettünk mindent, ami bennünket körülvett, de különösen a fajdkakast. A nagy tekintélynek Örvendő vadászszakemberről nem tudtam levenni tekintetemet. Mohón lestem minden szavát. Rövid, de kimerítő beszélgetés után az erdész elbúcsúzott, mert a dürgőhelyre sietett, hogy megfigyelhesse a nagykakas berepülését és megtudja, melyik fán gallyaz föl ez a csodamadár. Visszatértekor az erdész kijelentette, hogy meg van elégedve az eredménnyel. — A nagykakas egy viharvert lucfenyőn gallyazik, de ideje, hogy eltávolftsuk az aggastyánt, mert verekedő természetű és rontja a dürgés rendes lefolyását. A jövő generáció érdekében ifjabb legényt kell a helyére segítenünk. — Ahhoz hogy tervünk sikerüljön, csendes időjárás kell. aH elkezd a dermesztő északi szél és meghimbálja az erdő matrónáit, a madár elnémül és szélcsendes helyre vonul. Olyankor a magunk szavát sem hallhatjuk — mondotta az erdész. Éjfél után fél kettő tájban már talpon voltunk. Szedtük a puskát és néhány patront csúsztattunk a zsebünkbe. A csillagos ég a fogyó holddal egyetemben misztikusan világította be az éjszaka „csendéletét“. Még virrasztóit az Orion. A Zdiari havas lejtőjén csak itt-ott kukkantott ki a föld a fehér hólepel alól. A havast fehér szőnyeg borította, telehintve sok milliárd apró csillaggal, amelyeket mesteri kézzel rakosgatott mintába az éjjeli fagy. Tartózkodóan nyögött bakancsaink alatt a hó. Megnyugtatóan hatott a szélcsend e gyönyörű havasi éjszakában. Szó nélkül haladtunk egymás mellett és élvezette! szívtuk magunkba az ózondús levegőt. A hangok elhaltak már az éjszakában. A bagoly is elnémült, mert megfenyegette a pitymallatt... Elsatnyult, vézna lucfenyő csoport mellett az erdész hirtelen megállóit. Bal füléhez illesztette tenyerét és hallgatódzott. Rövidesen folytattuk utunkat. Alig tettünk me gazonban vagy húsz lépést, ismét megálltunk, mert az erdész megint hallgatózott. Azután megzavarta a vajúdó reggel magasztos csendjét, és megszólalt: — Tegye azt, amit én teszek! Ugorjék annyit, amennyit én ugróm! Ha elhangzik a fajdkakas csattanása (a palackból kihúzott dugó hangja), utána meg a köszörülés ( a köszörült kasza hangja), ugorjék egyet-kettőt, azután álljon meg mereven! Ezen bevezetés után elhallgatott. Pitymallott. A véderdőn erdei szalonka cikázott át. — Piviszt... piviszt... kvor — kvor... — hangzott itt is, ott is. Egyszerre csak kattogásféle nesz ért fülünkhöz. — Tek ... tek__ — Két elbűvölő szótag a havasi regoel művészének librettójából — súgta fülembe az erdész. Krivos mozdulatlanul állt, akár egy szobor, és fülelt. — Tek ... tek ... tépik... tépik ... pik — szólt a fajdkakas. Ekkor kettőt ugrott az erdész, én meg utána... A hangos ugrás aránylag nem volt nehéz a megkérgesedett havon. Óvatosan ismételgettük művészetünket, utána meg mozdulatlanokká lettünk, akár a földbe vert cövek. Kitartottunk mindaddig, amíg nem folytatódott a havasi hősszerelmes lírikus vallomása. Eb_ A TARTALOMBÓL: 4» Takarmány és búvóhely 4» Vadgazdálkodás — vadászat ^ Apróvadtelepités az árvíz után ^ Szalonkahúzás Idején Vadásznaptár 4» A CSVSZ hírei 4» Horgászás domlykóra Üj módszerek a hasvízkór megelőzésére Mit mond a miniszter? •J. A 102/1963 számú halásztörvény Ismertetése 4* Egy öreg horgász tapasztalatai Siillónász Dürög a siketfajd .., (Sovánka Károly rajza) ben a vadásztáncban Krivoänak nagy gyakorlata volt. Biztos ugrásai megleptek, mert tapasztalatlan újonc voltam. Két ízben csaknem elestem, mert a lábam beleakadt egy bújócskázó gallyba. Váratlanul egy hófúvásba dőltem. Egyik lábam derékig a hóba süllyedt, míg a másik bumeráng szerűen csavarodott az állam alatt. Ilyen kényes és fárasztó helyzetben sok másodpercen át kellett kitartanom. Alaposan megizzadtam. A következő csattanáskor sikerült kipenderülnöm a hóból, amikor KriSov éppen á viharvert fenyőhöz ugrott, amelyen dürgött a fajdkakas. A süketfajd további szerelmi áriájának utolsó strófáját arra használta fel az erdész, hogy megmutathassa további beugrásaim pontos helyét. Azután ismét szünet következett. A fajdkakas pihent. Háremének egyik szépe szokásos reggeli sétáját végezte a toronymagas fenyők gallyazatán, és kíváncsian megbámult két rigót, amelyek valami haszontalanságon vesztek össze. Valószínűleg riasztottak, mert észrevették bennünket. A keleti láthatár már magára öltötte bíborszínű tógáját és egyre ritkultak a sápadozó csillagok... A fajdkakas csakhamar ismét megszólalt: — Tek... tek... tépik... tépik... pikpikpikpik ... pluk ... ssss ... Krisov azonnal a drámai fa mellé ugrott és lerántotta puskáját. Ismét csend ütött tábort a havason ... Elmélkedtem. Elmaradtam beugrásaimmal. Az erdész komolyan aggódott, hogy elkések és elijesztem a madarat. Igen izgalmas volt a helyzetem. Reszketett is testem minden porcikája, de megfeszítettem minden lelki és fizikai erőmet, hogy ne mondjak csődöt és ne kelljen majd szégyelnem magam az esetleges balsikerért. Hevesen dobogott a szívem, még az volt a szerencsém, hogy süket volt a fajdkakas. Krivoä észrevette zavaromat és néhány szempillantással bátorított engem. Rövidesen a fajdkakas megint nótába kezdett. Amikor elhangzott az újabb csattanás, Krivos megmutatta a csodamadarat, amint a lucfenyő csonka galy- Iyan dürög. Kinyújtott nyakával, csüggesztett szárnyal és legyezőre nyitott farktollaival ritka látványt nyújtott az ősmadár. Ércfényű kék mellét mintha acélból formázták volna ... A következő köszörülésnél a fa alá ugrottam és a madárra lőttem. Legott torkán akadt a szó. összevert szárnnyal, gallyról-gallyra zuhanva fejezte be utolsó röptét a luc alatti padmalyban__ SELMEC ADOLK A SZABAD FÖLDMŰVE! HAVI MELLÉKLETI
