Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-03-26 / 12. szám
Ügy tűnik, hogy az atlanti táborban már lassan beletörődnek de Gaulle megalkuvásnélküli „reform-politikájába“, így változatlanul az ázsiai és afrikai kontinensen lejátszódó események állnak az érdeklődés előterében. Ez persze nem zárja ki, hogy különösen a nyugat-németországi revanspolitika néhány újabb fejleménye következtében megvizsgáljuk, milyen fontos és időszerű a béke-világmozgalom aktív szerepe, amelynek tanácskozása épp a műit héten zajlott le Budapesten. INDONÉZIÁBAN FOKOZÖDIK A JOBBOLDALI MEGTORLÁS 'Az Indonéz katonai junta embertelen tevékenységét mi sem bizonyítja Jobban, mint az a tény, hogy Szukarno elnök nevében hozza különböző intézkedéseit és kormányozza az országot. Ez annak tudható be, hogy Szukarno elnök népszerűsége Indonéziában még mindig a legnagyobb vonzóerő. Mert bármennyire is erősnek érzik magukat a tábornokok, a földrajzilag nagyon szétzilált országban, egy esetleges polgárháború igen súlyos következményekkel járna. Nem beszélve árról, hogy a szárazföldi hadsereg Nyugat-Jáván tartózkodó többsége Szukarno mellett áll. Szuharto tábornok tagadja, hogy a Junta teljesen átvette a hatalmat, és hogy Indonéziában államcsínyt hajtottak végre. Bár közvetlen államcsínyről valóban nem lehet beszélni, a tények cáfolják ezeket a kijelentéseket, hiszen Szukarno elnök legbennsőbb munkatársait, köztük elsősorban Szubandrio volt külügyminisztert különleges hadbíróság elé akarják állítani. Az új katonai rendszer vezetői olyan látszatot próbálnak teremteni, mintha az országban konszolidálódna a helyzet. Szuharto tábornok parancsot adott az Iskolák megnyitására, különösen azokban az iskolákban, amelyeknek diákjai résztvesznek a jobboldali tüntetéseken. A megtorlás persze nemcsak a hazai haladó elemek ellen irányul, hanem olyan külföldi polgárok ellen is, akik nem cselekszenek a katonai rezsim szájaíze szerint, vagy más véleményen vannak az indonéz eseményekről. Múlt héten például a djakartai repülőtéren egy szokatlan incidens játszódott le, amely az Új Kína hírügynökség tudósítójának letartóztatásával végződött. A kínai újságíró és a kínai nagykövetség hat munkatársa el akarta hagyni az országot, de az Indonéz hatóságok ezt megakadályozták és bántalmazták őket. Vitathatatlan tény, hogy Indonéziában véget ért a hatalmi harc egyik felvonása, de a küzdelemnek még távolról sincs vége. Sajnos, az ár súlyos: a jobboldal kiirtotta vagy börtönbe zárta a legjobb hazafiakat, elsősorban a kommunistákat. Indonézia népét azonban, amely már megízlelte a függetlenség gyümölcsét, nem lehet tartósan ismét függő helyzetbe hozni. VIETNAMBAN CSAK A BÉKÉS megoldás célravezető Az Egyesült Államok vezető köreiben már régóta vita folyik a vietnami háborúról. A Pentagon és a kormány egyes tagjain kívül számos szenátor, tudós, közéleti személyiség és művész próbálja józanságra inteni Johnson elnököt, egyelőre azonban sovány sikerrel. Hiszen legutóbb újabb ötmilliárd dollárt szavazott meg a törvényhozás a vietnami háború folytatására. A New York Times megdöbbentő adatot közöl: a vietnami háború naponta 40 millió dollárjába kerül az Egyesült Államoknak. A lap mindjárt összevetést is tesz, és megjegyzi: a franciák 1954-es vietnami háborúja naponta 1 millió dollárt követelt. A Fehér Házat ért közvetlen bírálatok közül magasan kiemelkedik Robert Kennedy volt Igazságügyminiszter legutóbbi beszéde. A meggyilkolt elnök öccse azt javasolta, hogy Dél- Vietnamban hozzanak létre koalíciós kormányt a Felszabadítás! Front képviselőinek bevonásával. Ez a kormány a jövőben aztán tárgyalópartnerként léphetne fel az Egyesült Államok kormányával. Robert Kennedy a következő érvekkel támasztotta alá javaslatát: az Egyesült Államok számára három út nyílik: a katonai győzelem, a békés rendezés, vagy a kivonulás. Mint mondotta, a „kivonulás“ lehetetlen, a katonai győzelem esetleg elképzelhető, de ez hatalmas erők bevonását követelné és magában hordozná a háború kiszélesítésének veszélyét. Az egyetlen célravezető megoldás a békés rendezés. Ennél viszont tekintetbe kell venni, hogy a Dél-vietnami Felszabadítás! Front egyesit! mindazokat a csoportokat, amelyek elégedetlenek a jelenlegi dél-vietnami rendszerrel. A KAIRÖI CSÚCSÉRTEKEZLET UTÄN Kairóban, a Nílus partján égbeszökő Arab Liga székházában lezajlott arab országok csúcsértekezlete számos szempontból figyelemre méltó. A múlt év szeptemberi Casablanca! csúcsértekezlet óta most nyílt Ismét alkalom az Időközben felmerült problémák megvitatására. Az arab kormányfők kairói csúcsértekezlete lényegében azt a feladatot tűzte ki, hogy meg kell gyorsítani az arab népek politikai, gazdasági és kulturális felemelkedésének programját. Bár e kérdésben több irányzat, illetve felfogás vív csatát egymással, az alapvető kérdésekben teljes megértés volt a küldöttek között. Egy másik, igen jelentős tényező, hogy a konferencia a nyugat-német diplomácia lázas tevékenysége ellenére sem változtatta meg az arab országok tavaly májusában hozott határozatát az Erhard-kormánnyal szemben, így továbbra is csak három arab állam: Tunézia, Marokkó és Líbia tart fenn diplomáciai viszonyt Bonnal. Az afrikai kontinensen lejátszódó események kérdésében, távolról sem alakult ki egvséges vélemény, ám közös nevezőként valami ilyesmit szűrhetnénk le tanulságul: a konferencia igazolta, hogy a neokolonalista offenzíva azokban a nem kapitalista országokban erősödött meg, amelyek nincsenek kellőképpen felkészülve a labilitásukból származó ellentmondásokat kiaknázó hatalmi fordulatok elhárítására. Ezért valószínű, hogy a puccsok és ellenpuccsok szakasza még nem zárult le Fekete-Afrikában. A béke-vilAgmozgalom ÚJ FEJEZETE A vietnami hazafiak az amerikai túlerővel szembeni harcuk közepette sem vesztik el jó kedvüket, ami a végső győzelembe vetett hit bizonyítéka. Kérdöj'eles végrendelet Végrendeletet rendszerint a halálos ágyon fekv5 beteg szokott hagyni, amelyben az utódok számára kívánja megjelölni a követendő utat, illetve az öröklés hogyanját. Bár a 90. életévét már betöltött Adenauer volt nyugatnémet kancellár nem mondható halálos betegnek, sőt magas korát meghazudtoló aktivitással vesz részt az ország politikai életében, a kereszténydemokraták hételejei kongresszusán elmondott beszédét amolyan „politikai végrendeletnek" is tekinthetjük, hiszen az elnöki tisztségbe Erhard kancellár került, s az agg politikus csupán tiszteletbeli elnök lett. Adenauer a szovjet-nyugatnémet kapcsolatokról szólva - beszédének a sajtó számára előre kiadott szövegétől eltérve - hangoztatta: „Nagy kár, hogy a nyugatnémet sajtó nem értékelte kellőképpen a taskenti megegyezést, amely azt bizonyítja, hogy a Szovjetunió az államoknak azoknak a sorába tartozik, amelyek a békét akarják". Bár az exkancellár semmi újat nem mondott ezzel a kijelentésével, de maga a beismerés is nagy jelentőségű és figyelemre méltó, ha tekintetbe vesszük, hogy az az Adenauer mondta, aki majdnem két évtizeden át a nyugat-német politika élén makacsul tagadta ezt az igazságot. Ezért a Bonnban is nagy vihart keltett „végrendelet" az őszinteség kérdőjelét kelti fel bennünk. (t) Az elmúlt héten Budapesten zajlott le a Béke-Világtanács elnökségének és a hozzátartozó nemzeti békemozgalmak vezetőinek tanácskozássorozata. A Béke-Világtanács elnökségének budapesti ülésszaka az új szervezeti szabályzat kidolgozása mellett a gyarmatosító háborúk, elsősorban az USA veszélyes vietnami agressziójával foglalkozott. Az ülésszak résztvevői a leghatározottabban elítélték az amerikaiak agresszióját és követelték a tárgyalások azonnali felvételét, valamint azt, hogy az amerikaiak vonuljanak ki Vietnamból. (tg) A budapesti ülésszak formájában és tartalmában Is nagyjelentőségű, valóságos mérföldkő az immár több mint másfél évtizedes békemozgalom tevékenységében. Számos új vonással gazdagította az embermilliókat átfogó békemozgalmat, a mai kor követelményeihez igazította, korszerűsítette munkájának módszereit. Megteremtette annak feltételeit, hogy akciói, kezdeményezései mind földrajzi, mind politikai értelemben új területekkel gazdagodjanak, kiterjedjenek azokra a népekre és országokra is, amelyek napjainkban Indultak vagy indulnak majd el a nemzeti függetlenség útján. (9 Újabb francia—nyugatnémet pár. viadal a Közös Piacban. Brüsszelben, a Közös Piac főhadiszállásán ismét éles szőcsata keletkezett a nyugatnémet és a francia kormány képviselői között. A francia kormány képviselője kijelentette, hogy országa nem hajlandó a Nyugat-Eurőpa és Amerika közti vámcsökkentésről tárgyalni, amíg a Közös Piac pénzügyi rendszerét tető alá nem hozzák. Az „atlanti csata" kezdetei Amikor Couve de Murville francia külügyminiszter március első hetében átadta Bohlen amerikai nagykövetnek de Gaulle elnök Johnsonhoz címzett levelét, majd egy héttel később a 14 NATO-államban megkapta a francia elnök emlékiratát — új szakasz kezdődött annak a küzdelemnek a történetében, amely már csaknem tíz esztendeje szembeállítja egymással de Gaulle és Washington NATO-politikáját. Emlékezetes, hogy de Gaulle már 1957-ben amerikai-angol-francia hármas direktórium felállítását javasolta. Az akkori viszonyok között ebben az indítványban jutott kifejezésre de Gaulle politikájának hármas törekvése: 1. Megszüntetni az Egyesült Államok hatalmi és szervezeti egyeduralmát az Atlanti Szövetségben és tényleges döntési jogot biztosítani Franciaországnak. 2. Megfelelő katonai korlátok között tartani Nyugat- Németországot, amely a NATO „másodrendű“ tagjaként gazdasági túlsúlya ellenére sem lenne képes arra, hogy veszélyeztesse Franciaország primátusát az európai kontinens nyugati részén. 3. E két egyezmény birtokában megszilárdítani Franciaország önálló nagyhatalmi szerepét a világpolitika minden lényeges kérdésében. Azóta persze sokminden történt. E politika megjelenési formái fejlődtek vagy módosultak, szövetségi kapcsolatok Szövődtek és bomlottak. Megállapítható azonban, hogy ä NATO-val kapcsolatos de Gaulle-koncepció az alapelveket és az alapcélkitűzéseket tekintve változatlan maradt. Amennyiben változásról lehet beszélni, az elsősorban formai jellegű. 1957-ben, tizenkét évvel a NATO-szerződés lejárata előtt politikailag irreális lett volna de Gaulle részéről, ha a maihoz hasonló élénkséggel teszi kérdésessé a NATO egész szervezeti struktúráját. (Nem is beszélve arról, hogy akkor Franciaország az algériai háború miatt politikailag, katonailag és diplomáciailag egyaránt messzemenően le volt kötve Afrikában. Ez lehetetlenné tette számára, hogy Nyugat-Eurőpában megfelelő erővel lépjen fel.) Ma a helyzet természetesen alapvetően más. Jelenleg éppen az Egyesült Államokat köti le a vietnami agresszív háború, s a NATO-szerződés 1969- es lejárati időpontja szinte kínálja a francia politika számára a degaulle-i hármas célkitűzés energikus megvalósításának lehetőségét. így került sor 1966. február 21-én de Gaulle emlékezetes bejelentésére, Johnson: „Mégis parancsolom.., vigyázz!" (A Frankfurter Rundschau karikatúrája) amelyben közölte, hogy Franciaország „fokozatosan visszavonul“ a NATO katonai parancsnokságaiból 1969. április 4-e előtt. A Johnsonnak címzett levél, amelyet Johnson gyors visszautasító válasza, majd a NATO-államfők között cirkáló levelek egész sora követett — az első gyakorlati lépést jelenti az előre beharangozott politikai akciósorozat végrehajtásában. Ezzel kapcsolatban ismételten hangsúlyozni kell, hogy de Gaulle támadásának éle nem a NATO, mint politikai hatalmi szövetség, hanem a NATO mint amerikai hegemónia alatt álló politikai-katonai szervezet ellen irányul. De Gaulle minden jel szerint továbbra is szükségesnek tartja a nyugat-európai országok diplomáciai és katonai együttműködését, valamint Nyugat-Európa és az Egyesült Államok kölcsönös védelmi szerződéseit. Fellép azonban a NATO jelenlegi organizációs formája ellen, amelynek lényege az amerikai katonai jelenlét és az amerikai katonai döntési jog a nyugat-európai NATO-tagállamok alapvető nemzeti érdekeit érintő problémákban. Az a koncepció, amely a nyugat-európai országok egymás közötti együttműködésének megszervezésére helyezi a súlyt, s ezt az organizációt fűzi egy Nyugat-Európa— Amerika szövetségi rendszerhez — éppen az amerikaiak különleges szervezeti-katonai jogait szüntetné meg. A közvetlen katonai gyakorlatban ez mindenekelőtt azt Jelenti, hogy Franciaország vissza akarja szerezni a tényleges operatív ellenőrzést az Egyesült Államok franciaországi bázisa felett. Tekintettel arra, hogy Johnson elutasította a NATO-organlzáctó felülvizsgálatára Irányuló francia követeléseket, előbb-utóbb meg kell kezdődnie a tárgyalásoknak a franciaországi támaszpontok sorsáról. Bizonyosra vehető, hogy hosszú és elkeseredett diplomáciai-politikai küzdelemre kerül sor, amely az eddiginél is jobban kiélezi Párizs és Washington viszonyát. A diplomáciai küzdelem Európa szempontjából kiemelkedően fontos „mellékterméke“ a francianyugatnémet viszony romlása. Ismeretes, hogy a NATO-válsággal párhuzamosan már eddig is fokozatosan „jegeseden" Párizs és Bonn kapcsolata. Az európai és a NATO-ügyekben követett francia külön álláspont kikrlstályodása ugyanis több elsőrendű kérdésben (Odera—Neisse-határ; kapcsolatok a Szovjetunióval és a kelet-európai népi demokratikus országokkal; a különböző típusú „atlanti" atomütőerő tervek ellenzése, Bonn távoltartása az atomfegyverek birtoklásától) szembeállította egymással a francia és nyugat-német politikát. A legújabb francia lépés ennek logikus következményeként máris újabb súrlódási felületeket teremtett. A legfontosabbak: 1. Franciaország közölte, hogy a Nyugat-Németországban állomásozó két francia hadosztályt és az amerikai taktikai atomfegyverekkel felszerelt, ugyancsak Nyugat-Németországban levő francia 'légihadosztályt Is ki akarja vonni a NATO parancsnoksága alól, s azokat közvetlen francia irányítás alá szándékozik helyezni. Bonn közölte, hogy ezek a csapatok ebben az esetben csak külön francia—nyugatnémet egyezmény alapján (tehát Bonn engedélyével) maradhatnak Nyugat-Németországban. 2. Bonn máris elutasította azt a francia koncepciót, hogy Párizs követelései kétoldalú francia—amerikai tárgyalások útján rendezendők: von Hassel hadügyminiszter közölte, hogy a NATO megfelelő szervei elé kell terjeszteni a francia követeléseket. A de Gaulle-akcióterv így már az első lépés során tovább élezte a francia—nyugat-német ellentéteket. A kezdeti lépések visszhangjából félreérthetetlenül megállapítható, hogy a NATO szervezete, s ezzel Washington egész nyugat-európai hatalmi konstrukciója a változás és felülvizsgálat korszakába lépett. —ie— • Amerikai javaslat Genfben. At USA küldöttsége a 18-hatalmi leszerelési bizottság ülésén kiegészítő javaslatot terjesztett elő, az atomfegyverek terjesztésének korlátozását cél. zó tervezethez. E javaslat célja, eloszlatni azokat az aggodalmakat, mely szerint az Egyesült Államok által javasolt szerződés értelmében Nyugat- Németország atomfegyverekhez juthatna — hangoztatta az amerikai küldött. # Erhard a kommunista-veszéllyel ijesztget. Erhard nyugatnémet kancellár kijelentette, hogy a franciá f kormány álláspontja a NATO-val kap- I csolatban veszélyezteti a francia és a’ ! német nép kibékülését. Közvetlenül de Gaulle elmére azt mondta, hogy Franciaország kilépése a NATO-ból fokozza a kommunista veszélyt Nyugat-Eurőpában. 9 Módosul a Legfelső Szovjet képviselőinek összetétele. A Szovjetunióban június 12-én választják meg a Szovjetunió Legfelső Tanácsa második kamarájának képviselőit. Míg eddig minden egyes köztársaság 25 képviselőt választott, ezentúl a Szövetségi Köztársaságoknak 32 képviselőjük lesz a Legfelső Szovjetben. Q Új szovjet—amerikai kulturális csere-egyezmény. Washingtonban aláírták a Szovjetunió és az Egyesült Államok sorrendben immár ötödik tudományos műszaki és kulturális csereegyezményét. Az egyezmény értelmében a moszkvai Nagyszínház New Yorkba, a bostoni szimfonikusok Moszkvába látogatnak. # Rövidzárlat okozta a Gemini—8 üzemzavarát. Amerikai hivatalos körök szerint a Gemini—8 üzemzavarát rövidzárlat okozta. Ennek következtében működésbe lépett az űrhajó helyzetét stabilizáló rakéta rendszer nyolcadik fúvőkája. 9 Csehszlovák nyilatkozattervezet a békés egymás mellett élés alapelvei, ről. Az ENSZ közgyűlés hivatalos okmányaként kiadták a nemzetközi jog és a békés egymás mellett élés alapelveit rögzítő csehszlovák nyilatkozattervezetét New Yorkban. • Megtalálták az elveszett hidrogénbombát. Dél-Spanyolország földközi-tengeri partjainak közelében sikerrel járt az a nagyarányú kutatómunka, amelyet az amerikai 6. flotta egységei folytattak a január vége óta eltűnt hidrogénbomba fellelésére. SZABAD FÖLDMŰVES ^ 1966. március 26,
