Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)

1966-03-12 / 10. szám

A forrongö Afrika most már nemcsak a ghanai puccs következtében áll változatlanul a nemzetközi események előterében, hanem annak köz­vetlen és közvetett fejleményei miatt is. Elsősorban Nkrumah új megbízatására és az Afrikai Egységszervezet Addis Abeba-i értekezle­tének kimenetelére gondolunk. A további sorrend ismét Vietnam, de az atlanti tábor vezető országai közt is számtalan olyan politikai esemény van folyamatban, amelyek­nek kimenetele a sokat hangoztatott egység helyett inkább a bizony­talanság sötét fátyolét veti rájuk. "Nyugtalanítóak a ghanai fejlemények Bár külön cikkben foglalkozunk a legutóbbi ghanai katonai puccs előz­ményeivel és főbb vonásaival, múlt­heti összefoglalónk óta eltelt időszak­ban bekövetkezett változások szüksé­ges kiegészítésül szolgálnak az em­lített fejtegetésekhez. Bevezetőül minden esetre annyit, hogy a ghanai katonai puccs rövid távon nem váltotta be a Nyugat re­ményeit. Egyrészt a nyilvánvalóan kívülről ösztönzött puccs gyors bom­lási folyamatot indított el az afrikai országok között, másrészt Nkrumah magas közjogi méltóságba emelése Cuienában biztosítja a részvétel és a beleszólás jogát Afrika ügyeibe a vi­lágpolitikában. Az történt ugyanis, hogy Nkrumah elnök Moszkvából nem Kairóba, ha­nem Conakryba, Guinea fővárosába utazott, ahol Szekou Xouré elnök fel­ajánlotta neki a Quineai Köztársaság elnöki, tisztségét. Tekintettel arra, hogy fchana, Guinea és Mali egykor államszövetséget alkotott, s ezt az önállóság elnyerése után sem mond­ták fel teljesen, jogilag Nkrumah vál­tozatlanul Ghana elnöke is. Mindezen túl a ghanai fejlemények-» bői most már lényegében a következő megállapítást vonhatjuk le: bár a fe­kete kontinensen lejátszódó katonai puccsoknak több közös vonásuk van, a ghanai államcsíny teljesen más jel­legű. Nkrumah kormánya belpolitikai, afrikai és nemzetközi kérdésekben egyaránt élenjáró nézeteket követett. Országa a szocializmus építését tűzte ki céljául, egész sor társadalmi és gazdasági reformot hajtott végre. Az afrikai egység következetes híveként lépett fel, és megalkuvás nélkül arra törekedett, hogy egész Afrika minél előbb felszabaduljon a gyarmati és fajüldöző rendszer alól. A puccsisták tehát nem csupán egy kormány meg­döntésére, hanem epy egész rendszer, egy eszme ellen Indítottak kérlelhe­tetlen harcot. Ha pedig megvizsgáljuk, milyen ál­lamok ismerték el eddig az új ghanai rendszert, előző állításunk határozott igazolást nyer. Válságban az "Afrikai Egységszervezet A ghanai katonai államcsíny más szempontból Is eltérő jelentőséggel bir a többi afrikai puccstól. Mert lé­nyegében amire sem a kongói, sem a rhodesiai kérdés nem volt képes, azt a ghanai puccs elérte: az Afrikai Egységszervezetben nyílt szakítás történt, s míg a törésvonal egyik ol­dalán a gyarmatosító rendszerek iránt „lojális“ kormányok helyezkednek el, a másik oldalon mindazok az orszá­gok sorakoztak fel, amelyek nemcsak elvben ellenfelei a világimperializ­musnak, hanem a gyakorlatban is szembehelyezkednek vele. Elsősorban Guineára, Malira , az AEK-ra és Ke­nyára gondolunk. Az Afrikai Egységszervezet Addisz Abeba-1 értekezlete lényegében két semmitmondó határozattal ért véget. A rhodesiai fejleményekre vonatkozó határozati javaslat felhívja Nagy- Brltanniát. hogy hozzon hatékony in­tézkedéseket a fajüldöző Smith rend­szerének felszámolására, majd fel­szólítja az afrikai ENSZ-küldöttsége­­ket, követeljék a Biztonsági Tanács­tól, hogy vizsgálja felül a további Rhodesla-ellenes megtorló Intézkedé­sek alkalmazását. Kétségtelen, hogy az afrikai országok e fontos szerve­zetének pillanatnyi válsága is az im­perialista erők malmára hajtja a vi­zet, hiszen a Rhodesia ügyében ösz­­szehívott értekezlet semmi olyan problémát nem oldott meg, amely a fajüldöző kormányt akár politikailag, akár gazdaságilag lényegesebb módon érintené. ŰjabB "dollár-milliók Vietnamba Az Egyesült Államok körmányi je­lenleg két Irányú tevékenységet foly­tat a vietnami konfliktus kiterjeszté­sére: mértéktelenül fokozza a katonai erőfeszítéseket és ezzel párhuzamo­san Igyekszik bebizonyítani, hogy a mind költségesebb vietnami háború valóban célszerű és szükséges. E ket­tős feladatot McNamara hadügymi­niszter egyszerre próbálta elvégezni a szenátus külügyi bizottságában, ahol több mint négy órán keresztül ma­gyarázta a kormány ezzel kapcsolatos álláspontját. Bejelentette a Vietnam­ban harcoló csapatok újabb létszám­­emelését, ami nem utolsósorban a harctéri kudarcokra és az amerikaiak növekvő emberveszteségére vezethető vissza. (Az amerikai kormány hivata­losan eddig mintegy 2500 halottH ismer el.) Magasrangű amerikai katonai szak­értők nem titkolják azt sem, hogy a vietnami háború amerikai lőszer­­szükséglete már meghaladja az 1950— 1953-as amerikai—koreai háború szintjét. A heves viták és bírálatok közt le­folyt külügyi bizottság ülése végül újabb 500 millió dolláros rendkívüli vietnami segélyt szavazott meg a kormánynak, a szenátus teljes ülésén viszont Johnson elnök új adókivetési terveit tárgyalták meg és hagyták jóvá. Ehhez pedig Igazán nem szük­séges külön magyarázat. De Gaulle nagy vendége Politikai megfigyelők több esetben megjegyezték már; egyáltalán nem vethető az idős tábornok-elnök sze­mére, hogy lazult munkafegyelemmel dolgozik. A francia kormány fokozott közös piaci tárgyalása mellett De Gaulle változatlanul az atlanti tábor országait gúzsba kötő NATO módosí­tására vagy teljes megreformálására törekszik. Ezt az óhaját fejezte ki Johnson elnökhöz küldött legutóbbi levelében is, amelyre Washingtonból meglehetősen éleshangú és elutasító választ kapott. Johnson elnök az at­lanti egység alapjának megrendítésé­­vel, illetve értelmének teljes elveté­sével vádolta De Gaulle elképzeléseit. Az Idő vasfoga által oly súlyosan kikezdett Bonn—Párizs tengely a hét folyamán úgy-ahogy kapott egy kis balzsamot. Adenauer volt nyugatné­met kancellár emlékiratainak Párizs­ban történt kiadása alkalmából láto­gatott el a francia fővárosba és ter­mészetesen találkozott De Gaulle tá­bornokkal is. Tárgyalásaik közép­pontjában főleg az atlanti tábor prob­lémái, a nyugatnémet—francia viszony és általában az Időszerű nemzetközi kérdések megvitatása állt. A két agg politikus továbbra is síkra szállt Bonn és Párizs kapcsolatainak kiszélesítése mellett, noha a francia és a nyugat­német kormány jelenlegi viszonya vajmi kevéssel biztat e sokat hangoz­tatott cél érdekében. Jobbratolódás Ausztriában? A múlt vasárnap lezajlott osztrák parlamenti választások eredményei következtében megbillent a hosszú éveken át tartó osztrák koalíció egyensúlya. A szocialisták elvesztet­ték néhány mandátumukat és így a Néppárt abszolút többséget szerzett. Ez automatikusan módot ad arra, hogy az új osztrák kormány koalíció nélkül, néppárti miniszterekből tevőd­jék majd össze. Számunkra és egyáltalán a nemzet­közi helyzet szempontjából egyáltalán nem lehet közömbös az osztrák vá­lasztások kimenetele. A több mint tíz évvel ezelőtt semlegességét elnyert Ausztria az elmúlt évtizedben több­ször is bebizonyította, hogy jó közve­títő szerepet tud, illetve tudna ját-A Vietnami Demokratikus Köztársaság dolgozói egy emberként szállnak szembe az amerikai támadókkal. Felvételünkön vietnami lányok menetelnek milicista ruhában, készen a haza védelmére. (ŐTK-felv.) szanl a két világrendszer országai között. Az utóbbi évek során azonban számos olyan elem került felszínre a szomszédos Ausztria politikai életé­ben, amelyek a semlegesség rovására, túlzottan egyoldalú elkötelezettségre, a nyugati országok politikáját támo­gató magatartásra vall. Különösen a nyugat-európai kapitalista államoknak arra a törekvésére gondolunk, hogy Ausztriát bevonják a Közös Piac szer­vezetébe. Ez egyúttal azt is jelentené, hogy Ausztriát közvetett módon az atlanti tábor gazdasági politikáján át annak politikai vérkeringésébe is be­kapcsolják. Egyes osztrák jobboldali szerveze­tek túlzott aktivitása és a Néppárt néhány vezetőjének megnyilvánulása arra enged következtetni, hogy a de­mokratikus fejlődés több esetben csorbát szenvedett. Most az a kérdés, hogy a Néppártba tömörülő jobboldal mennyire kovácsol tőkét a választá­sokból és milyen gazdaságpolitikai Irányt követ az elkövetkező években. Hisszük, hogy a semlegességet vállalt Ausztria politikusai kitartanak elkö­telezettségük mellett, és nem engedik meg, hogy Ausztria a jobbratolódás veszélyes útjára térjen! JOGOS KÉRELEM _ Előző számunkban már hírt adtunlc arról, hogy a Német Demokratikus Köztársaság kormánya hivatalosan kérte felvételét az Egyesült Nemze­tek Szervezetébe. Ez a kérelem világ­szerte nagy figyelmet és különféle reakciót váltott ki. A haladó emberek százmilliói a legnagyobb megéléssel fogadták az NDK tagfelvételi kérel­mét a világszervezetbe. A nyugati or­szágok többségében azonban mint de­rült égből a villámcsapás, úgy hatott a hír. Bonnban szinte dührohamot kaptak a politikusok és különböző fórumokon próbáltak lépéseket tenni az NDK kormányának tagfelvételi kérelme el* len. Ennek kapcsán ugyanakkor fel* merül az a kérdés is, hogy a Német Szövetségi Köztársaság miért nem igyekszik belépni az ENSZ-be. A vá­lasz egyszerű. A német állam ENSZ-be való felvételének ugyanis az a felté­tele, hogy teljesítse a Hitler-ellenes koalíció háború végén kötött fontos egyezményeit. Mindez csak a Német Demokratikus Köztársaságban történt, az NDK-nak teljesen tiszta a lelkiis­merete és ezért nyíltan igyekszik ér­vényesíteni jogát, hogy tagja legyen a világszervezetnek. Élénk diplomá* ciai, kereskedelmi és konzuli kapcso* latokat tart fenn a világ számos or* szágával, s csupán a gazdasági nyo* más, a bonni kormány zsaroló politi­kája gátol meg számos országot ab* ban, hogy elismerje az NDK-t. Fedorenko szovjet állandó ENSZ* küldött a Biztonsági Tanács elnöké* hez Intézett levelében kifejti; a szov* jet kormány véleménye szerint, a Né* met Demokratikus Köztársaság fel* vétele az ENSZ-be teljes mértékben megfelelne a nemzetközi együttműkö­dés fejlődése érdekeinek, valamint a világbéke és biztonság támogatásának. (tg)- RRA A KÉRDÉSRE, hogy ponto­zz san mi történt, — hogyan Szervezték meg az államcsínyt, kik és milyen szándékkal buktatták meg Nkrumah elnököt, s hogy kik állnak mögöttük, — ma még pontosan nem tudunk felelni. Az események előtör­ténete, a gyilkossági kísérletek, ösz­­szeesküvések sorozata, Ghana belső helyzete s ellenfeleinek szándékai azonban ismertek. S ezek bőséges le­hetőséget adnak arra, hogy következ­tetéseket vonjunk le. Ghana volt az első afrikai állam, amely az új hullámban független lett. Addig csak Etiópia és Libéria voltak szabadok; mindegyik sajátságos, kü­lön eset. Ghana szakította át igazán a gátat. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy Ghana vágott először neki a gazdasági emancipáció, a sző teljes értelmében vett önállóság útjának. Fekete-Afrika országai közül Gháná­nak lehetne a legtöbb esélye arra, hogy ezt el is érje, mert gazdasági lehetőségei nagyobbak, mint a többi* nek. Ghana ezért mindenképpen kira­katban volt — s marad. NKRUMAH PÁLYAFUTÁSA Kwame Nkrumah születési körül­ményeiről annyit lehet tudni, hogy szombaton született — ezért hívják Kwame-nak — a tengerhez közel élő nzima törzs egyik falujában, Nkroful­­ban. Az ifjú Nkrumah falusi iskolába járt, majd amikor felsőbb osztályos lett, maga is tanította a kisebbeket. Német misszionáriusok kezdték to­vább tanítani, s néhány év múlva el­juttatták Nyugat-Afrika kétségtelenül legjobb középiskolájába, a kitűnő achimotai kollégiumba. Tanító lett Elminában és Nzimában, majd a roko­naitól összeszedett pénzen nekivágott Amerikának, s hazai neve helyett könnyebben kimondhatót (Francis) vett fel. Oticélja a Lincoln Egyetem volt, amely először fogadott be falai közé feketéket. Nehéz évek következtek. A fiatai Francis Nkrumah szappangyárbar dolgozott, tányért mosogatott és pin­­céreskedett, hogy tanulmányaiho; Imperialista összeesküvés Ghánában halt kellett tenni. Ez nehéz helyzetet teremtett az országban.) GAZDASÁGI NEHÉZSÉGEK Nkrumah egész afrikai koncepció­jának, a vezető szerepnek, amelyet hazájának álmodott, alaptétele a sta­bil, önálló ghanai nemzetgazdaság volt. De a gazdasági nehézségek két­ségkívül fokozatosan csökkentették a népszerűségét. Részben ez a mostani puccs sikerének kulcsa. 1962 őszén, amikor a Yaméogó fel* ső-voltai elnökkel való találkozójáról hazatért, az észak-ghanai Kulungugu községnél iskolásgyerekek állították meg Nkrumah autóját. Amikor ki­szállt, hogy fogadja az üdvözlést, va­laki kézigránátot hajított eléje. Az el­nök megsérült. Körülötte többen, el­sősorban kisgyerekek, megsebesültek és meghaltak. A merényletet újabb és újabb robbanások követték. A bom­bákat ezúttal már nem Nkrumahra dobták, hanem pártjának gyűlésein, a felvonulásokon és ünnepségeken résztvevő közönség közé. Találomra. A cél nyilvánvaló volt: megrémíteni az embereket, elriasztani a tömeg­gyűlésektől, elszigetelni Nkrumah-t. Az elnök ezután hónapokon át alig mozdult ki rezidenciájából. Oiyen eszméket hirdetni, amelyek megvalósításához az egész földrész összefogására van szükség, vezető szerepre aspirálni Afrikában, s köz­ben ki sem lépni a Flagstaff House, az elnöki rezidencia és egyben hivatal falai közül — lehetetlen. Kilépett a palotából, nemzetközi diplomáciai fel­adatot vállalva, távoli útra indult. Ezt használták ki ellenségei... Az ellenfelek: sokféle szándékú, in­dítékú, már régóta különböző sötét akciókkal kísérletező emberek. Akadt köztük a Népi Konvenció Pártnak sok olyan tagja, akinek nem tetszett Nkrumah gazdagodás-ellenes irány­vonala, akik nem tudták elviselni, hogy az elnök megkötötte kezüket. Az „ashanti ellenzék", a gazdag as­hanti törzs királyával, Ashantehene* vei az élen, Londonban remélt támo­gatást elkülönülési politikájához. A vezető szerepet eddig minden össze­esküvésben az ashanti ellenzéki Egy­ségpárt külföldre menekült politikusai játszották, mindenekelőtt Busia dok­tor. ö kapta és osztotta szét a pénzt. De ki adta? A ghanai puccsot ugyan külső erők sugalmazták, de belső erők hajtották végre: a hadsereg és a rendőrség, a burzsoáziával és a reakcióval teljes egyetértésben. A fordulat tartalmára az említett tényezőkön kívül követ­keztethetünk a tipikusan ellenforra­dalmi kísérő jelenségekből. Egy ilyet a Neue Zürcher Zeitung is említ, be­számolva az accrai központi könyvtár felállított könyvmá^lyáról, amelyen vá­logatás nélkül, ezrével semmisítették meg a könyvtár anyagát. S ami a leg­feltűnőbb: egyelőre nem tapasztalható tömegellenállás. Ámbár jelentések szerint a Nkrumah-ellenes hangulat csak egészen szűk körre korlátozódik, a lakosság túlnyomó többségére egy­előre a tartózkodás jellemző. A pasz­­szivitás és a terrorintézkedések meg­félemlítő hatásán kívül mással is összefügg. Azzal a problémával, amely egy accrai taxisofőr szavaiban a következőképpen fejeződött ki: „Nkrumah jó ember volt, de volt, amit rosszul csinált." A puccs tanul­ságait ebből a szempontból is érde­mes kielemezni. Bizonyos, hogy a szörnyű gyarmati múlt hagyatékát néhány év alatt képtelenség felszá­molni. De érdemes és szükséges tüze­tesen megvizsgálni a gazdasági ter­veket és vezetési módszereket, ha a nem kapitalista úton járó országok­ban meg akarják találni a társadalom politikai reflexét megbénító okokat és el akarják kerülni a fájdalmas visz­­szaesést, ami most Afrika egyik leg­fontosabb országában következett be. (M. Z.) 0 Halálra ítélték Llntung alezre* dest. Az indonéz katonai bíróság ha* Iáira ítélte Untung alezredest, Sukar* no elnök testőrségének volt parancs* nokát, akit a szeptember 30-i puccs szervezésével vádoltak. Ezt követően! mintegy 3000 diák hatolt be Djakar* tában a Külügyminisztérium épületé* be, ahol Subandrio külügyminiszteí lemondását követelték. 0 Világszerte megünnepelték a nőle napját. A Nemzetközi Nőnap alkal* mából világszerte ünnepségekre ke* rült sor. Az NDK asszonyait Waited Ulbricht elvtárs is üdvözölte. Az An* goi Nőszövetség küldöttsége Wilsoii miniszterelnök feleségét kereste feU 0 Szovjet javaslat Genfben. Ca* rapkin, a 18-hatalmi leszerelési bi* zottság ülésén résztvevő szovjet kül* döttség vezetője újból felhívta á résztvevő feleket, tárgyaljanak a földalatti atomfegyver-kísérletek be­tiltására vonatkozó szovjet szerződés javaslatáról és kijelentette, hogy á Szovjetunió hajlandó azonnal aláírni egy ilyen megállapodást. 0 Fontos egyezményt írtak 'alá New Yorkban. Az ENSZ székhelyén’ kilenc ország képviselői aláírták a faji megkülönböztetés valamennyi megnyilvánulása kiküszöbölésére vo­natkozó nemzetközi egyezményt. Az elsők között a Szovjetunió, Lengyel­­ország, Brazília, Görögország, Izrael és a Fülöp-szigetek írta alá a szer* ződést. 0 Szovjet-ellenes rágalom megcá* tolása. A TASZSZ szovjet távirati iro* dát felhatalmazták annak kijelenté* sére, hogy amerikai és angol lapok* nak és hírügynökségeknek azok a je* lentései, amelyek szerint szovjet szakemberek a ghanai katonai állam­csíny idején utcai harcokban való' részvétel során halálukat lelték, ele­jétől végéig kiagyalt koholmányok. 0 Az angol Munkáspárt választási manifesztuma. Londonban közzétették az angol Munkáspárt választási mani* fesztumát. Külpolitikai téren a Mun­káspárt „készen áll a keleti tömbbel kötendő egyezményekre, de ugyan­akkor határozottan szembeszáll min­den fenyegetéssel“. A Munkáspárt továbbra is kívánja, hogy a Vietnam­ban dúló kegyetlen háborút tárgyalá­sokkal zárják le. elegendő pénzt keresnessen. íyoa-öen i közgazdaságtant és szociológiát tanult a Lincoln Egyetemen, majd teológiai szemináriumba iratkozott be. Tíz esz­tendőt töltött munkával és tanulással az Egyesült Államokban. Eközben kapcsolatba került a szakszervezetek- j kel. Pennsylvania egyetemén néhány ] társával megkezdte az Egyesült Álla­mokban tanuló afrikai diákok szerve­zését, lapot adott ki, 1945 májusában Amerikából Londonba utazott. A Manchesterben megalakított Pári­­áfrikai Föderáció elnöke Dubois, fő­titkára Kwame Nkrumah lett. Meg­szervezték a Nyugat-Afrikai Titkár­ságot, amelyért Nkrumah volt a fele­lős. Ennek egyik ágazata a Színes Munkások Nagy-Britanniai Szövetsé­ge volt, amelyben Nkrumah egyesí­teni próbálta az angliai színesbőrű munkásokat és diákokat. 1947 őszén Nkrumah levelet kapott Danquah dok­tortól és Ako Adjeitől, a helyi nem­zeti mozgalom vezetőitől. Meghívták, térjen vissza az Aranypartra (ekkor még ez volt Ghana neve), s vállalja az Egyesült Aranyparti Konvenció főtitkári tisztségét. Nkrumah nagy célja Afrika teljes felszabadítása volt. Ennek vetette alá minden más célkitűzését. Programja: Ghánából, ebből a gazdag, de csak hétmilliós kis országból olyan bázist teremteni, amely politikailag példája az afrikai felszabadító mozgalmak harcosainak, s amely mintája annak, hogyan lehet önálló, független gazda­ságpolitikával boldogulni. (Miután Ghana arany- s gyémántkincse, ka­kaója biztos fedezetül szolgált, tervei megvalósításához az Egyesült Álla­mokból s Angliából is kapott köl­csönt. Ez nem jelenti azt, hogy ezek a nagy beruházások magának Gháná­nak nem kerültek jelentős összegbe. A voltai nagy erőműbe — amelynek csupán gátja s közvetlen beruházásai 70 millió fontba kerültek — minden beruházott angol font mellé egy gha-SZABAD FÖLDMŰVES ^ 1966. március 12.

Next

/
Thumbnails
Contents