Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-03-12 / 10. szám
DR.MÁRTON ISTVÁN.’ Milyen a mongol ember? Ezt a kérdést többen feltették, miután hazakerültem. írásomban erre próbálok válaszolni. Zord természeti körülmények között alakult ki a mongol nép mentalitása. Szokásait, cselekedeteit a puszták emberének gyakorlatiassága jellemzi. Igaz, a városokban és nagyobb településeken lakók ismerik és használják korunk vívmányainak egy részét, de ez nem vonatkozik a puszták pásztorára, aki most is oly eszközöket használ, mint réges régen Dzsingisz kán idejében. A bemutatás kedvéért látogassunk meg egy családot. Mi csak a puszták szürke füvét látjuk, amikor a mongol pásztor észrevesz bennünket. Lovára pattan és elénk vágtat, hogy vendégül lásson jurtájában. Közel érve megállítja lovát, s méltóságteljes arckifejezéssel várja érkezésünket. „Szajn bajná“ — Minden jót — köszöntjük, mire 6 ugyanazon szavakkal fogadja üdvözlésünket. Egy kézmozdulattai tudtunkra adja, hogy vendégei vagyunk és invitál, menjünk jurtájába. A lakás ajtaján belépve jobbról megkerüljük a középen elhelyezett tűzhelyet, majd a jurta bal felében foglalunk helyet. A jurta jobboldala a nőké. Ismerkedjünk meg közelebbről a lakással vagy ahogy ezt o mongolok nevezik: a „ghir“-rel. A jurta nem más, mint egy nagy, kerek sátor. Ajtaja délnek néz. Ennek oka, hogy a napot ezzel is tiszteljék. A nap pontosan délben van szemben az ajtóval és sugara megvilágítja az ajtóval szemben elhelyezett házi oltárt. Ez egy fából készült ornamentumos festéssel díszített szekrényke, vagy csak egyszerű láda, tele mindenféle csecsebecsével: Buddha szobor, ezüsttel vert fatányér, ezüst ötvös remekmű kés formájában, de nem hiányzik Gagarin képe sem, amelyet az újságból vágtak ki. A családi fényképek ereklyéknek számítanak. A jurta kerek váza, rácsokba kötött falécekből tevődik össze. Ehhez a rácshoz erősítik a tetőzet közepén lévő kerek fakorongot, mintegy 40—50 feszítőrúddal. Ezzel kupolaszerű tetőzet képződik. A gúla teteje egy fakorong, s ezen kapja a fényt a jurta, itt vezetik ki a tűzhely kéményét is. A favázra filclemezek kerülnek. A két lemez közé gyapjút raknak, majd a lemezeket szíjakkal összeerősítik. A jurta építésénél szöget nem használnak, az egész vázat szíjakkal erősítik össze. A filctakaróra kerül a sátorponyva, ami az eredeti bőrtakarót helyettesíti. A ponyvát kötelekkel erősítik a vázhoz. A szíjat tevebőrből, míg a kötelet kecske és yag-szőrből készítik. A városi jurtáknak deszkapadlója van, de vidéken ez nagyon ritka. Ha a fű elkopott, s a föld nagyon porzik, akkor vagy tíz ember a jurtát tovább helyezi. A jurták vázát színesre festik, belülről pedig hímzett vászonnal takarják. Berendezése egyszerű. A fekvőhelyek a fal körül helyezkednek el, melyeket színes hímzett takarókkal, bőrökkel fednek. A szoba közepén kap helyet a tűzhely és két liliputi szék. Különben a mongolog sohasem ülnek a székre, de földre terített bőrökre, mégpedig jobb lábuk maguk alá hajtott lábfejére, majd a bal térdükre könyökölnek. Az ilyen helyzetben órákhosszat elbeszélgetnek anélkül, hogy lábuk elzsibbadna. A tűzhely az ún. katlanház az elmaradhatatlan katlannal, amelyben fő a tejes tea. A tüzelő minősége és Hagyományos mongol népviselet eredete vidékenként változik. A sivatagban és a pusztákon az állatok termelik. A tevetrágva például az osztravai szenet helyettesíti. Északon az erdős részeken fával is tüzelnek. Miközben a tea fő, mi beszélgetünk, pipázgatunk. A mongolok elmaradhatatlan barátja a pipa. Kis ezüst pipa ez, alig egy-két szippantásnyi dohány fér bele. A mongolok nagyon ragaszkodnak pipájukhoz, s állítólag nem az ezüst miatt, de a pipa belsejében drágakő van elrejtve, melyet talizmánként őriznek. A pipát cslzmaszárban hordják, más helye nincs. A jurtában nincs szekrény. Ezt két kerékre szerelt faláda helyettesíti. Nyáron ebbe kerül a téli ruha, télen viszont a nyári. A mongolok nagyon vendégszerető emberek. Mindennel kínálnak, amijük van. A tányérra kockacukor, teasütemény, mazsolya és szárított tejfel kerül. Ha hús van a háznál, abból kínálnak, vagy kumiszt kell kóstolni. Mindannyiszor megörültünk, ha jó kefir került az asztalra. A tejből készült pálinka felfrissíti a vándort. Látogatás alkalmával enni kellett valamit, nehogy megsértsük a házigazdát. Az ételt nem szokás megköszönni, mert ez náluk természetes dolog. A jurták ajtaját nem lehet bezárni, s a legnagyobb sértés, ha ezt valaki mégis megteszi. Ha a lakók elmennek hazulról, megterítik az asztalt, italt, ételt készítenek arra az esetre, ha távollétük alatt valaki arra vetődik, érezze magát otthon. Senki sem fél, hogy kirabolják otthonát. Megtörtént, hogy megköszöntük a vendéglátó kedvességét vagy ajándékot adtunk, ilyenkor leírhatatlan boldog volt a gazda és alázatosan, szívére szorított kezekkel hajlongott előttünk, ismételve, hogy milyen jó emberek vagyunk. A mongolok becsületes, nyílt emberek. Egyszerűségükben hasonlítanak a gyerekekhez. De ezzel együtt jár az is, hogy érzékenyek. Ha nem is mondják, hogy megsértődtek, észrevehető, valami bántja lelkűket. Ezért mindig igyekeztünk tiszteletben tartani hagyományaikat, sohasem éreztettük velük elmaradottságukat, szegénységüket, mert tudtuk, hogy ez nem saját hibájuk. Akadályozzuk meg a sertések megbetegedését Tél vége és a kora tavasz az az időzak, amikor a mezőgazdasági állatoknál emésztési zavarok állnak be. Ez a sertéseknél főképp hasmenésben és az állatok nagyobb mérvű elhullásában nyilvánul meg. A komáromi járásban például néhány mezőgazdasági üzemben (annak ellenére, hogy a sertéseket jó takarmányokkal hizlalják) már januárban megkezdődött a sertések elhullása, főképp a kisebb testsölyú csoportbelieké. Betegség jelentkezett a hetényi, komáromi, búcsi, nagykeszi és több más szövetkezetben is. A betegséget különféle okok idézték elő, mint például az etetés és itatás módja, higiéniája — úgyszintén a higiénia mellőzése, az állatok ellátásában. Az emésztőszervek nyálkahártyája a tavasz előtti időszakban érzékenyebb mind az embereknél, mind az állatoknál, ezért ilyenkor gyakoribbak az emésztési zavarok, s a nyálkahártya gyulladása. Elhullásra vagy nehéz lefolyású megbetegedésre általában ott kerül sor, ahol az állatokat roszszul gondozták: £ rendszertelen etetés, különféle takarmányfajtákkal, miközben túl gyors az átmenet egyik takarmányféléről a másikra, Q ahol rossz a higiénia, elégtelen az itatás vagy fertőzött vízzel itatnak, • ahol nem elégséges a szellőztetés vagy a nedvességtartalom és nagy a hideg. Nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy jelenleg — amennyiben az állatokat keverékkel hizlalják — megfelelő takarmánykeveréket kapjanak. A kisebb súlycsoporthoz tartozó sertéseket ne etessék olyan keverékekkel, amelyet a nagyobb súlyú sertéseknek készítettek, mert ezek lényegesen kevesebb diétás összetevőt tartalmaznak. Ha az állat már megbetegedett, ak-1 kor az állatorvos utasításainak megfelelően járjunk el. A megszokott takarmánykeverék helyett finomra darált árpát és zabot, illetve diétás keveréket etessenek. Ilyen eljárással a betegség két— három nap alatt megszüntethető. Néhány napon belül fokozatosan csökkenthetik a diétás keverék mennyiségét és a napi adaghoz hozzápótolhatják a szokásos keveréket. A jelenlegi időszakban nagyon gondosan kell ellátni a sertéseket, mert április végéig fennáll a megbetegedés veszélye. Nagyon fontos, ebben az időszakban az etetővályúk, a fekvőhelyek és' az ólak tisztogatása és fertőtlenítése. A kifutók ajtaját — az időjárás fölmelegedése esetén is, — éjszakára be kell csukni, mert a megbetegedésben az éjszakai hidegnek és a nedvességnek van legnagyobb szerepe. Ezért fontos a szellőztetés és a bőséges almozás. A takarmánykészítő üzemeknek gondoskodniuk kell finomra őrölt anyagokról és a takarmánykeverékek öszszetevőinek tökéletes elkeveréséről. Mindezek fontos kellékei az állatok tápanyagellátása és egészségi állapota biztosításának. ALEXANDER KOÖS, a Komáromi Terményfelvásárló és Ellátó Üzem zootechnikusa Pusztítják a rovarok a gyomot? Az utóbbi időben a vegyszeres gyomirtás veszélyessége nagyon előtérbe került. Ezért kísérleteznek biológiai védekezéssel, vírusokat, gombákat, baktériumokat és állatokat felhasználva a gyomnövények elpusztítására. A fejlődés útja még bizonytalan. Máris előrelátható, hogy a biológiai védekezés mindiq csak egyes területekre korlátozódhat, s a mechanikai, valamint a kémiai eljárásoknak csupán kiegészítője lehet. Az eddigi eredmények szerint a növényevő rovarok váltak be a legjobban. Legfontosabb feltétel, hogy a rovar csak a gyomnövényt rágja, és ne bántsa a kultúrnövényt. Már Ismerünk néhány gyomnövényt, melyet a gyomirtás történetében elsőnek sikerült biológiai módszerrel irtani. ___________<-nvl-) A HEKTÄRHOZAMOK KOMPLEX problémakörébe szorosan beletartozik a mezőgazdasági kultúrák tápanyag-ellátása. A legrövidebb időn belül korszerű trágyázással növelhetjük terméseredményeinket. Erre pedig a legalkalmasabbak az ipari trágyaszerek, amelyekből a szükséglet évről évre növekedik. Szlovákia mezőgazdasága az 1960— 1964-es években átlagban 18,7 kg nitrogén, 22,9 kg foszfor és 20,6 kg káli műtrágyát fogyasztott tiszta tápanyag* ban ha-ként. A háború előtti évekhez (1934—1938) arányltva a fogyasztás nem kevesebb mint 12—15-szörösére növekedett. Minden egyes mezőgazda-ŐSZINTE SZAYÄK A tézisek szellemében a növénytermesztés problémáiról sági szakember előtt ismeretes, hogy a tápanyagellátás egyike a legfontosabb agrotechnikai követelményeknek, s végeredményben a szakszerű trágyázásnak meg kell mutatkoznia a bőséges terméseredményben. De nézzük csak mit mutat az alanti táblázat. A főtermények hektárátlaga (q-ban) Átlagos 1934- 1938-ban Átlagos 1960— 1964-ben Termények hozam hozam Szlovákiai Országos Szlovákiai Országos Búza 14,8 17,1 19,4 24,1 Rozs 12,4 16 16,3 20,9 Árpa 14 17 20,7 23,5 Zab 11 16,2 14,4 19,6 Szemeskukorica 21.5 21,4 26,7 26,9 Cukorrépa 249 285,8 268,7 242,4 Burgonya 105,5 134,8 95,6 115,7 Szántóföldi takarmány (széna) 40,2 43,1 33,3 39,9 Rétiszéna 30,7 35,7 22,1 27,1 Eltekintve attól, hogy eléggé lemaradtunk a mezőgazdaságilag fejlett államok mögött, az aránylag magas ipari trágyafogyasztás mellett a múlthoz viszonyítva csupán a gabonaféléknél értünk el némi emelkedést, míg a többi terményeknél érezhető visszaesés mutatkozik, amit semmiféle objektív tényezővel nem magyarázhatunk meg. Itt vegyük figyelembe, hogy a hajdani állami mintagazdaságok és a cukorgyári birtokok már 30 évvel ezelőtt is 40—50 mázsa búzát és árpát, több mint 500 mázsa burgonyát és 1200 mázsa takarmányrépát termeltek hektáronként. Nem álltak rendelkezésükre olyan termelőeszközök, mint most, nekünk. A valóság mérlegelése közben arra gondoltam, hogy alaposan, komplex módon elemezni kell a dolgokat, hogy a mezőgazdasági üzemek jelentős részében miért nem alkalmazzák annak rendje szerint az ipari trágyát és fel kell tenni a kérdést, hogy a jelenlegi trágyázásj technika mellett további trágyaadagokkal van-e lehetőség a terméseredmény érezhető növelésére. Tudjuk, hogy 1970-ig mezőgazdaságunk tiszta tápanyagokban átszámítva 200 kg műtrágyát kap a földterület minden hektárjára. Ezzel egyidejűleg a jelenlegi kiutalási módszerről áttérünk a tetszés szerinti műtrágya vásárlásra. Miben látom én az ipari trágyázás alacsony hatékonyságát? 1. A szántóréteg agrokémiai vizsgálata amelynek alapul kellene szolgálnia a trágyázási terv kidolgozásánál, valamint az ipari trágya szükséglet beszerzésénél, nem mutat hű képet a talaj valóságos agrokémiai értékéről. Az elégtelen vizsgálat azoknak a malmára hajtja a vizet, akik azt bizonyítgatják, hogy nálunk mindaddig nem érhetünk el kielégítő terméseredményt, amíg tiszta tápanyagban meg nem adjuk talajainknak a 200 kg ipari trágyát. Az ilyen hangok hovatovább jobban elharapódznak. De a gyakorlat mégis mást igazol. A már eddig is elért eredmények a legmegbízhatóbb képet mutatják arról, hogy a mostani ipari trágya-adagolással, a kedvező vagy kedvezőtlen időjárási körülmények mellett is, aránylag jó eredményt értünk el. A nagyobb műtrágyaadagok használata híveinek úgy gondolom, szükséges lenne, hogy az arra hivatott tudományos kísérletezők megadnák a gyakorlati magyarázatot, s bebizonyítanák, hogy tévednek, mert a növénytermesztés hatékonyabb növelését nem csupán a magasabb műtrágyaadag biztosíthatja. Vannak itt más fontos tényezők, s nem is kevés. Gondolom, szükség lenne a növények által fölvehető tápanyagok eddigi vizsgálati módjának tökéletesítésére is. Ennek megállapítása újabb vizsgálati módszer kidolgozását igényli, mert az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az elemzések eredményei nem tárják fel hűen a talajok valóságos tápanyagkészletét. 2. Elhanyagoljuk a talajkutatók és a tápanyagellátók együttműködését Ha a tápanyagellátásnál tudományosan akarunk eljárni, amint a gyakorlat is megkívánja, az esetben föltétlenül szükséges, hogy a jövőben az agropedológusok és az agrokémikusok szorosan együttműködjenek, mert a talajkutatók és a tápanyagellátók munkaprogramja úgymond egy és ugyanaz, lehetetlen e kettőt egymástól elválasztani. Talajaink komplex elemzésének időszaka, amelyet nálunk 1970-ig be akarunk fejezni, legalkalmasabb arra, hogy az agropedológusokat és az agrokémikusokat egy födél alá hozzuk, és hosszú lejáratú kísérleteiket közös erőfeszítéssel komplex módon végezzék. Kétségtelen, hogy társadalmunknak ebből komoly haszna származnék. 3. A tápanyagellátás terén végzett kísérletek eredményei nem jutnak a termelési gyakorlatig Egyrészt azt bizonygatjuk, hogy a célszerű tápanyagellátás következtében a terméseredmény 50—60 százalékkal magasabb lehet, de másrészt megfigyelhetjük, hogy a kísérletezők (ilyen eset elég sok akad), nem találnak megértésre a termelési gyakorlatban olyan mértékben, mint kívánatos lenne. Erre vonatkozólag néhány példát említek. a) Nálunk a trágyázás technikájában a műszaki haladáson kívül (ammóniázás, nitratáció, repülőgéppel történő trágyázás) semmi sem változott meg. Hasonló módon trágyáznak (sok esetben rosszabbul), mint 40—50 évvel ezelőtt. A trágyaszereknek mélyebb vagy sekélyebb bedolgozására a talajok és a növények igényeire stb. vonatkozólag a gyakorlatban csak kevés helyen fordítalak gondot. Már hagyománnyá vált, hőgy a vetőgép előtt kiszórjuk a műtrágyát, s utána máris vetnek, hogy le ne késsék az agrotechnikai határidőt. Itt-ott a növények kikelése után elvégzik a fejtrágyázást, s ezzel be is fejeződött a trágyázás technikája. Ugyanakkor egyre több műtrágyát igényelnek, de azok okszerűbb, hatékonyabb felhasználása továbbra is mellékes marad. b) Hihetetlen, de nem ritka eset, hogy a mezőgazdasági üzemek egyes vezető dolgozói nem ismerik eléggé az ipari trágyaszereket, nem is beszélve az egyszerű beosztottakról. Ennek az a következménye, hogy alapjában véve helytelenül alkalmazzák az ipari trágyákat. Legyünk annyira önkritikusok, ismerjük be ezt a hiányosságot. Ezen alapvető hiba eltávolítására föltétlenül szükség van. c) Elhanyagolják a szemléltető kisparcellás kísérletezést, pedig nem is oly rég volt, hogy a legjelentősebb mezőgazdasági üzemekben évente többezer néhányáras kísérleti parcellát létesítettek és azokon különböző trágyázási módokat alkalmaztak. Meggyőződtek egyes trágyaszerek hatékonyságáról és a növények szempontjából azok szükségességéről. Mivel manapság ismeretes a műtrágyák termésnövelő hatása, jelenleg már arra kellene törekedni, hogy mezőgazdasági üzemeinkben megismerjék alkalmazásuk helyes módját. Erre a célra legalkalmasabb a kisparcellás trágyázási kísérlet. Ennél a módszernél megállapítható, hogy az adott termelési és talajviszonyok mellett milyen ipari trágyák szükségesek. Ma, amikor megvalósulófélben van a talajok komplex elemzése, örvendetes, hogy mezőgazdasági üzemeink jelentős része már rendelkezik mezőgazdasági közép- vagy főiskolát végzett szakemberekkel. Ezután többé már nem lehet probléma egy-egy járásban 10—20 állandó tudományos alapon létesített kísérleti bázis megszervezése. Ezek a gazdaságok járásonként példaképei, iskolái lehetnének a többi mezőgazdasági üzemeknek. Szükséges lenne az ilyen üzemek kísérletezői számára bizonyos jutalom odaítélése. Tudnunk kell, hogy minden egyes korona, amelyet erre a cél-! ra befektetnénk, többszörösen megtérülne a szakszerűbb trágyázás által elért terméseredményben. d) Nem szervezett az ipari trágyaszerek szállítása (a termelőkhöz), ami szintén csökkenti a trágyázás hatékonyságát. A termelők nem kapják meg időben a legfontosabb műtrágyákat, s ennek következtében azokat használják fel, amelyek éppen kéznél vannak, attól függetlenül, mire lenne szükségük. De meg kell jegyeznem, hogy az idő előtti szállítás is káros, mert mint ismeretes, a mezőgazdasági üzemek nem rendelkeznek erre a célra megfelelő raktározási térrel. További táoanyagveszteséget okoz az is, hogy a gyárakban a trágyaszereket nem csomagolják szakszerűen, vagy ömlesztett állapotban szállítják. Műtrágya előállító iDarunk ebben a tekintetben sokat tanulhatna a kapitalista államoktól. Kétségtelen, hogy a felvetett hiányosságokat sürgősen el kell távolítani. h°9.v talajaink, növényeink teljes értékű, jó minőségű ipari trágyaszereket kapjanak. Végül meg kell jegyeznem, hogy ebben a cikkben korántsem merítettem ki az ipari trágyázás gazdasági hatékonyságának termést gyarapító módszertanát. Az volt a célom, hogy fölhívjam az illetékesek figyelmét arra, hogy a tudományos kísérletben és a termelési gyakorlatban rá kell térni a szakszerű tápanyagellátásra, mert csak úgy érhetünk el kimagasló eredményeket. VINÁR EMÄNUEL mérnök, a Bratislava! Talajkutató Laboratórium dolgozója
