Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-02-26 / 8. szám
r Óvakodjunk a tularémia betegségtől A vadászat szép emlékeit gyakran elronthatja az a betegség, amelyet szaknyelven tularaemiának (tularémiának) nevezünk. Ennek a latin elnevezésnek nincs magyar változata, amit talán azzal is magyarázhatunk, hogy a múltban csak nagyon ritkán, vagy egyáltalában nem fordult elő hazánk területén. Napjainkban azonban egyes vidékeken annyira elterjedt e kór, hogy szükségessé vált olvasóinkkal, főleg vadásztársainkkal ismertetni azt. Helyenként e betegséget „nyúlvész“ megjelöléssel szokták emlegetni. A TULARÉMIA nem csupán a vadászok részére jelent nagy veszélyt, de minden mezei dolgozó, sőt turista számára is. Ennek igazolására néhány példát említek meg saját tapasztalataimból. Megtörtént Egy erdei kirándulás alkalmával favágókkal találkoztam. Egyikük azzal dicsekedett, hogy frissen döglött nyulat talált. Ha nem hiszem — mondta — tapintsam meg, még meleg. Hazaviszi vacsorára. A nyulat átforgattam, de sem lövés, sem más életét félbeszakító erőszakos beavatkozás nyomát nem láttam rajta. Sikerült meggyőznöm megtalálóját, hogy a nyulat adjuk át állatorvosi szakvizsgálatra, és így megtudjuk elhullása okát. Az állatorvosi kutatóintézetben megállapították, hogy a nyűi tularémiában pusztult el. Még diákkoromban az egyik iskolán úttörő voltam. A gyerekekkel kirándulni mentünk a természetbe. A fiúk játszás közben egy „szelíd“ vadnyúlra bukkantak, majd simogatták és játszadoztak vele. Gyanús volt a vadnyúl jámborsága, azért műanyag zacskóba helyeztem és kivisgálásra adtam át. Szintén tularémiában szenvedett. A kollégám egy elhullott mezei nyulat kapott kivizsgálásra. Megkérte az asszisztensét, hogy az állatot bontsa fel, belsőszervei kivizsgálása végett. A nyulon tularémiát állapítottak meg, s a laboratóriumi segéd nemsokára szintén megkapta ezt a betegséget. Az eset két évvel ezelőtt történt, de a megbetegedett egyén még ma is munkaképtelen. Természetesen nem minden tularémiás fertőzésnek ilyen súlyos a következménye, főleg, ha az orvos a betegséget idejében felismeri, és helyesen gyógyítja. A betegség nálunk nem halálos kimenetelű, de pl. az Egyesült Államokban, ahol ez a kór szintén elterjedt, halálos esetek is előfordultak. Ismertetőjelei A betegséget parányi bacillus okozza, amelyet csak sokszoros mikroszkopikus nagyítással tehetünk láthatóvá. Ellenállóképessége nem nagy. Hullákban 133 napig, bőrökben pedig 40 napig életben marad ugyan, de 55—60 C fokos hőmérsékleten már 10 percen belül elpusztul. Szokásos fertőtlenítő oldatok hatására azonnal tönkremegy. Hogy a laikusok is könnyen relismerhessék e betegséget, eírom főbb ismertetőjeleit. A kórokozó a vérbe kerül és igy eljut a test minden részébe. Ezt az állapotot vérmérgezéinek nevezzük. Ilyen állat lázas, fáradt, álmos, hallása és látása romlik, úgyhogy környezete iránt figyelmetlen, nem fut el legnagyobb ellenségei elől sem, s ezért az ember szintén könynyen birtokába kerítheti. A beteg állat rendszerint a ragadozók áldozatává válik. Ha a betegség gyors lefolyású, jó testi erőnlét közepette hull el az állat, de néha a betegség elhúzódik és ilyenkor a nyúl úgyszólván „csont és bőr“. Boncoláskor főleg a lépen ' 'zlelünk jellegzetes elváltozásokat. Gyakran háromszor akkorára puffad, mint az egészséges nyúl íépe, s fehér, gombostűfej nagyságú pontokkal van beszórva. Az ember leggyakrabban a beteg nyulaktól fertőződik, azok nyúzása, bontása vagy feldolgozása közben. A kórokozó bacillus a megsértett bőr szakadékain jut legkönnyebben a szervezetbe. A betegség kórjellege az emberen lényegesen más. Nála 2—3 nappal a fertőzés után jelentkeznek az első tünetek. A lappangási idő azonban elhúzódhat egy hónapig is. Erős fejfájás jelzi, amelyet magas láz követ. Ennek következtében a beteg szomjas, étvágytalan, bágyadt, fáradt és gyakran izzad. Ezek a kórjelek anynyira hasonlítanak az agyháríyafjyulladás és az influenza jeleihez, hogy a betegség első szakaszában szinte lehetetlen megkülönböztetni tőlük. Később a bőrön barna, majd vörös foltok, hólyagok jelentkeznek, amelyek babszem nagyságútól egészen ökölnyi méretű kelésekké alakulnak át. A betegséghez gyakran köhögés és erős hasfájás társul. Ha a kezelőorvos a betegséget idejében felismeri, a beteg penicillin alkalmazásval két héten belül meggyógyul, persze a tökéletes egészség visszanyerése csak lassan következik be. A betegség elhanyagolásának komoly következményei lehetnek. A tularémia betegség a mezei nyulakon kívül a többi vadon élő rágcsálók, a patkányok. az egerek, az ondatrák, a hörcsögök és az ürgék között is előfordul. Az üregi nyúl és a házinyúl szerencsére nem fogékony e betegségre. Védekezés Végül felmerül a kérdés, hogy milyen módon védekezünk a tularémia betegség ellen. Mindenekelőtt ne feledkezzünk meg arról, hogy a mezőn talált elpusztult nyulakat kézzel ne érintsük, és ha „szelíd“ nyulakat veszünk észre a határban, ne igyekezzünk őket megfogni, hanem adjuk ezt minél előbb tudtára a körzetünkben működő állatorvosnak, aki majd mint szakavatott egyén lépéseket tesz a veszedelem elhárítására. Ha a természetbe megyünk, a magunkkal vitt eledelt úgy helyezzük el, hogy ezt hozzáférhetetlenné tegyük az egerek számára, és ne igyunk olyan mezei kutakból, amelyek az apró rágcsálók vizeletével, vagy bélsarával lehetnek szennyezettek. Azokat az egyéneket, akik különösen ki vannak téve a megbetegedés veszélyének, mint például a'nyúlhús konzerválását, a bőrök feldolgozását, vagy a nyulak hálóbafogását végző dolgozókat védőoltással ajánlom a betegségtől megmenteni. A vad áttelepítésekor vigyázunk arra, nehogy vele együt a vadászterületre betelepítsük a tularémiát is. Erre nagyon vigyáznunk kell, különösen napjainkban a Csallóközben, ahol a víz pusztította területekre az ország minden részéről telepítjük a nyulakat. Minden hasonló telepítés alkalmával az állatorvoshoz forduljunk tanácsért. A múlt esztendőben sok ember megbetegedését okozta a tularémia bacillus az érsekújvári, a nyitrai, a komáromi, a gaiántai, a dunaszerdahelyi, a trnavai és a bratislavai járásban. Amint látjuk, a tularémia ma is élő probléma és megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. Hogy közülünk kit sújt majd ebben az évben a tularémia, az attól is függ, mennyire szívleljük meg a figyelmeztetést: óvakodjunk a tularémia betegségtől. Dr. SZABÓ SÁNDOR, a Bratislavai Virológiái Intézet dolgozója Hárman vágtunk neki az erdőnek. Utunk a Bornyústó mellett vezetett el. Uljankó erdész elmesélte, > hogy egy ízben vaddisznókra vadásztak. Az említett tóban vagy harminc kisebb-nagyobb példány röfögött. A legszebbiket akarták kiválasztani. Addig-addig válogattak, míg a disznók megneszelték, s nagy csörtetve eliszkoltak. Elhelyezkedtünk a magaslesen. A Meleghegy erdésze, Uljankó törte meg a süket csöndet. — Van itt egy hároméves őzbak. Gondoltuk jó állat lesz belőle... Tévedtünk. Nagyon nyugtalan vérű. Zavarja a szoptatós anyákat, kergeti az őzgidákat. Nem hagyja őket legelészni. Megfigyeljük, honnan, s mikor jár ki a tisztásra. Órám félnyolcat mutatott. Abbahagytuk a beszélgetést és figyelmünket az erdő felé irányítottuk. A zab-csalétket pásztázta tekintetem. Nem mutatkozott semmi. Társaim nyugodtak voltak. Barátom egy kis idő múlva meglökött. Csak a szemével jelezte, hová nézzek.
