Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-02-26 / 8. szám
Az Egyesült Államok vietnami agresszióját most már nemcsak a haladó emberiség széles rétegei ítélik el, hanem az amerikai törvényhozás tekintélyes képviselői is. A Johnson-kormányt ért legutóbbi súlyos bírálatok azt bizonyítják, hogy a Fehér Ház esztelen dél-vietnami politikája mindinkább fokozza az aggodalmat az Öceánon-túl, s egyre többen látják, hogy ez a konfliktus mind veszélyesebb méreteket ölt. De Gaulle francia elnök Washingtonba küldött levele és hételeji sajtókonferenciáján elhangzott bírálatok, valamint Wilson brit miniszterelnök szovjetunióbeli látogatása alkalmával is központi helyen szerepelt a vietnami kérdés. JOHNSON A BÍRÁLATOK PERGŐTÜZÉBEN Előző számainkban már részletesebben megírtuk, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya a Honoluluban megtartott értekezlet után lényegében a hosszú idő óta tartó vietnami válság további fokozását és kiterjesztését határozta el. Ezt bizonyítják azok a hírek, amelyek naponta érkeznek e távolkeleti országból. A VDK elleni hadüzenet nélküli amerikai légiháború is tovább szedi áldozatait a békés lakosság köréből. Az óriási haditechnika és több mint 200 ezer katona bevetése azonban nem tudja kiragadni a kezdeményezést a Dél-vietnami Felszabadítási Front kezéből, s az amerikai katonai szakértők maguk bevallják, hogy a szabadságharcosok sokszor rajtaütésszerű támadásai ellen képtelenek felvenni a harcot. A háború azonban tovább dúl és mindkét fél jelentős veszteségeket szenved. Mindez természetesen egyre nagyobb nyugtalanságot és elkeseredést vált ki az amerikai közvéleményben is. A sok esetben minden eddigit felülmúló éles tiltakozás persze nem marad csupán a haladó társadalmi rétegek mozgalmánál, hanem a törvényhozótestület padsorai közé is eljut. Az amerikai szenátus külügyi bizottsága az elmúlt héten maratoni vitát rendezett a kormány Vietnammal kapcsolatos politikájáról. A közismert Fulbright szenátor-vezette bizottság Taylor tábornokot, az elnök különleges vietnami tanácsadóját és Rusk külügyminisztert hallgatta ki. Taylor, az egykori vezérkari főnök és volt saigoni amerikai nagykövet lényegében beismerte: az amerikai beavatkozás azért vált szükségessé, mert a saigoni bábrezsim széthulló hadserege képtelen volt megbirkózni a szabadságharcosok mozgalmával. A bizottság meghallgatta Rusk külügyminisztert is, aki azzal próbálta indokolni a washingtoni kormány egész vietnami politikáját, hogy erre a délkelet-ázsiai szerződésből (SEATO) folyó kötelezettségei késztetik. A szenátusi vizsgálat valóságos politikai vihart váltott ki Amerikában, miután a külügyi bizottság jó része a legteljesebb nyilvánosság előtt fejtette ki, hogy nem ért egyet a kormány vietnami politikájával. Az óriási érdeklődést mutatja az is, hogy a nagyobb televízió-adóállomások naponta többórás helyszíni közvetítést adtak a bizottság tanácskozásairól, amelyeket egyébként a Fehér Házból maga Johnson elnök is figyelemmel kísért. Az amerikai TV-kamerák jelenléte „házhoz szállította“ az egyszerű amerikaiak millióinak azt a nem éppen kellemes bírálatsorozatot, amelynek során a bizottság tagjai alaposan borsot törtek Johnson orra alá. Minderre Robert Kennedy javaslatai tették fel a koronát, amelyek a Johnson-kormány vietnami politikájának szigorú elítélését jelentik. A néhai elnök fivére és volt igazságügyminisztere szenátori minőségben New York államban tevékenykedik, és hoszszú idő óta először intézett ilyen frontális támadást a Fehér Ház ázsiai politikája ellen. Robert Kennedy a vietnami kérdés megoldásának lehetőségét elsősorban a washingtoni kormány és a Dél-vietnami Felszabadítási Front közt való tárgyalások megteremtésében látja. AZ ATLANTI TÁBOR DILEMMÁI Kétségtelen, hogy napjainkban valamennyi fontosabb diplomáciai és egyéb nemzetközi események alkalmával kisebb-nagyobb mértékben szóba kerül a békét leginkább veszélyeztető helyzet, a vietnami háború kérdése. Bár az amerikai kormány minden tőle telhetőt elkövet, hogy szövetségesei körében anyagi vagy legalább erkölcsi támogatást szerezzen a mindinkább nagyobb terheket jelentő délkelet-ázsiai háború viseléséhez, ilyen irányú erőfeszítései azonban eddig még jóformán semmi eredményt nem hoztak. Humphrey alelnök ázsiai magyarázkodó körútja is meglehetősen sovány sikerrel járt, hiszen a meglátogatott országok többsége (Thai-föld, Pakisztán, Üj-Zéland, India stb.) súlyos gazdasági helyzetükre való tekintettel aligha tudnának valami anyagi segítséget nyújtani, sőt az indiai kormány a burkolt amerikai zsarolás ellenére sem volt hajlandó még erkölcsi támogatásra sem Washington vietnami po-Wilson brit miniszterelnök moszkvai látogatása és beható tárgyalásai a Szovjetunió vezetőivel jelentős nemzetközi eseménynek számít. Az Angol Munkáspárt vezére már többször járt a szovjet fővárosban, miniszterelnöki minőségben azonban csak most először. Felvételünkön a Wilson vezette angol küldöttség és a Koszigin miniszterelnök vezette szovjet küldöttség a moszkvai Kremlben. Foto: TASZSZ o litikáját illetően, s Indira Ghandi aszszony a parlamentben tartott beszámolójában az 1954-es Indokínára vonatkozó genfi egyezmények betartására szólította fel az érdekelt feleket. Az európai „szövetségesek" között a Fehér Ház anyagi szempontból esetleg Bonnra, elvi támogatással pedig főleg Londonra és Rómára támaszkodhat. Olyan hírek terjedtek el, hogy Washington csereüzletet ajánlott fel az Erhard-kormánynak: a NATO-n kívüli vietnami támogatás fejében Nyugat-Németország nagyobb szerephez juthat a nyugati szövetségben, mindenekelőtt az atomfegyverek tekintetében, ami a Rajna partján változatlanul elsőszámú követelésnek számít. Az előzőleg Washingtonba eljuttatott De Gaulle-üzenet és a tábornokelnök hételeji, mintegy ezer újságíró és meghívott vendég előtt tartott sajtóértekezlete több mint hivatalos válasz: az Egyesült Államok kormánya semiféle anyagi és erkölcsi támogatásra ne számítson Franciaországtól vietnami politikáját illetően, sőt Párizsban változatlanul a genfi egyezmények betartásban és a tárgyalások azonnali megkezdésében látják a kérdés megoldását. Bár az angol kormány feltétel nélkül támogatja az amerikaiak vietnami agresszióját, ennek fejében olyan követeléseket támaszt az Egyesült Államokkal szemben, hogy ebből Johnsonnak nem nagy öröme származhat. Közismert, hogy az angol kormány közép- és közel-keleti katonai támaszpontjai kiadásainak enyhítésére próbálja rávenni Washingtont, ami mindeddig kevés sikerrel járt. Az olasz kormányválság okozta politikai zűrzavar és bizonytalanság következtében a NATO harmadik legjelentősebb európai tagja vajmi kevés reményt jelent Washington ázsiai terheinek enyhítésére. Sőt, az olasz baloldal egyre inkább azt követeli, hogy a kormány hivatalos formában ítélje el a vietnami háborút. összefoglalva az elmondottakat, érdemes idézni még egy liberális amerikai szenátor, Morse kijelentéseit, aki így fogalmazta meg a már korábban említett külügyi bizottság vitáján a jelenlegi helyzetet: „Nincs már meszsze az idő, hogy az Egyesült Államok néne ugyanúgy elutasítja a vietnami háborút, mint annak idején a francia nép tette.“ A BÉKE ÉS ELŐREHALADÁS GIGANTIKUS TERVEI Hasonlóképpen mint hazánkban, a Szovjetunióban is pártkongresszus előtti időszak van, amely valamennyi párt és állami, továbbá társadalmi szervezetet fokozottabb aktivitásra késztet az elkövetkező évek feladatainak kidolgozásában. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának legutóbbi ülése az 1966—70. évi szovjet népgazdaságfejlesztési ötéves terv irányelveinek tervezetét vitatta meg. Az SZKP közelgő XXIII. kongresszusa elé terjesztendő tervezet irányelvei szerint az elkövetkező öt év alatt 47—50 százalékkal növekszik az ipari termelés, 38—41 százalékkal a nemzeti jövedelem és körülbelül 1,3- szeresen az egy lakosra jutó reáljövedelem. A termelőeszközök gyártása valamivel gyorsabban nő, mint a fogyasztási cikkeké, de az a cél, hogy a két termelési szakasz fejlődésének üteme közelebb kerüljön egymáshoz. A mezőgazdasági termelés évi átlagban a legutolsó ötéves terv évi átlagához viszonyítva 25 százalékkal növekszik. A munkások és alkalmazót-1 tak bére legalább 20 százalékkal, a kolhoztagok jövedelme átlag 35—40 százalékkal emelkedik. A tervezet részletesen kifejti, hó* gyan lehet tovább fejleszteni a Szovjetunió és a szocialista országok gazdasági kapcsolatait. Ismerteti az 1959-től 1965-ig terjedő hétéves időszak főbb gazdasági eredményeit. Megállapítja, hogy az eredmények még nagyobbak lettek volna, ha a nemzetközi feszültség kiéleződése miatt nem kellett volna oly sokat áldozni a honvédelem céljaira. Végül az irányelvek megvilágítják az ötéves terv nemzetközi jelentőségét, ami elsősorban abban van, hogy a szovjet népgazdaság erejének további növekedése nagy súllyal esik latba az egyetemes béke megszilárdítása szempontjából és elősegíti azt, hogy a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének lenini elve fokozottabban érvényesüljön a nemzetközi kapcsolatokban is. (-tg-) AZ ASZTRONAUTIKA történetének 21. holdrakétája, a luna 9. szovjet űrállomás, háromnapos repülés után, 1966. február 3-án 19 óra 30 másodperckor sértetlenül leszállt a Hold felszínén az Oceanus Procellarum (Viharok Tengere) elnevezésű medence területén. Az elmúlt hat esztendő legnagyobb irányítástechnikai bravúrja ezzel még nem ért véget. A leszállást követő napokban többször létesítettek rádiókapcsolatot, s a Luna 9. több kiváló minőségű tv-panorámaképet közvetített közvetlen holdbéli környezetéről, a Hold felszínéről. A csillagászat 6000 éves tudománya eleinte távcső nélkül — néhány primitív mérőeszközzel — harcolt az ismeretlennel, idegen világok titkaival. Csak három és fél évszázaddal ezelőtt következett be a nagy fordulat: Galielo Galieli 1610 januárjában először fordította távcsövét az égre. Elsőnek éppen a Hold krátereit, „tengereit“ fedezte fel — új korszakot nyitva a csillagászat történetében. Űjabb nagyerejű eszközt jelentett a holdkutatások történetében a radar alkalmazása; éppen húsz évvel ezelőtt, 1946 februárjában, magyar fizikusok létesítettek először „radarösszeköttetést" a Holddal, rádiővisszhangot nyertek felszínéről. Rakétakorszak A helyhez kötött csillagászat új és minden eddiginél erősebb szövetsé-Világító torony a Holdon gest talált az asztronautika tudományában. Ez az új korszak 1959. január 3-án kezdődött, amikor a Lunyik 1. szovjet holdrakéta 34 órás repülés után egészen közelről derítette fel a Hold kozmikus környezetét. Az új korszak életrevalóságát, realitását még 1959-ben két újabb kísérlet bizonyította: a Lunyik 2. eltalálta a Holdat, a Lunyik 3. hírt hozott a láthatatlanból — lefényképezte a Hold ismeretlen oldalát. Az 1964—65. évi Ranger-rakéták már közelről mutatták a Hold felszínét, legrészletesebb képeik alig 300 méter magasságból készültek. A „lágyan“ leszállt Luna 9. most újabb korszakot indított el: az aktív holdkutatások korát. A jövőben — az ember személyes megérkezéséig —, többnyire csak olyan holdrakétákat indítanak majd, amelyek épségben landolva tovább végzik (vagy éppen akkor kezdik) kutatómunkájukat — először helyhez kötve, később mind nagyobb körzetben mozogva, mint automata terepjáró laboratóriumok. mindenféle értéket felvehet. Ennél közelebbről csak akkor láthatjuk, ha távcsövet használunk. Egy tízszeres nagyítású távcsővel úgy látjuk a Holdat, mintha 36—40 ezer kilométer távolságból néznénk szabad szemmel. Ezerszeres nagyítással úgy tűnik, mintha 360—400 kilométerre volnánk; ilyen nagyítással már nem láthatjuk az egész Holdat, csupán felszínének kis részletét. A világ legnagyobb távcsövével, a palomarhegyi 5 méter átmérőjű tükörteleszkóppal, a legkedvezőbb megfigyelési lehetőségek mellett 20 ezerszeres nagyítás alkalmazható. Ez utóbbi annyi, mintha a Hold felszínének egy-egy részletét 18—20 kilométeres magasságból látnánk. Ennél többre nem képesek a jelenkor optikai eszközei. Ha idegen, ismeretlen élőlények 20 kilométer magasságból néznék a Földet, sokat felfedeznének titkainkból. Sokat, de korántsem mindent. Nem csoda, hogy a Hold felszínének finomabb részleteit a távcsöves csillagászat nem tudta földeríteni. A Hold 2 méterről A rakétatechnika alaposan megjavította látásunkat. Az amerikai Rangerrakéták igen sok felvételt készítettek Á Föld körül elipszis alakú pályán a Holdról, néhány kilométer magaskeringő Hold távolsága igen változó: ságból. Az ezer méret alatt készült 365 ezer és 404 ezer kilométer között felvételek száma több száz. Az utolsó A Luna-9 által a Holdra juttatott szovjet felség-jelvények. Ranger-képek — közvetlenül .a szétzúzódás előtt —, alig 300—400 méter magasságból készültek, S most a Luna 9. mindezt 2 méter távolságból mutatta! Ennél többet csak az első űrexpedíció tagjai látnak majd, akik lehasalva űrruhás testükkel megérintik a Hold talaját. Hogy mit jelent mindez a gyakorlatban, megértjük a következő példából. A palomarhegyi teleszkóp holdfelvételein minden olyan holdfelszíni objektumot, tereptárgyat megkülönböztethetünk környezetétől, amelynek legalább 40—100 méter az átmérője. Az ennél kisebb részletek beleolvadnak a környezetbe. Egy 35 méter átmérőjű holdkráter, hacsak nem vet hosszú árnyékot a holdbéli napkeltekor vagy alkonyaikor, a világ legnagyobb távcsövével sem fedezhető fel. (A 40 méteres felbontóképesség csak elméleti érték; a földi légkör torzítása miatt nyugodtan mondhatunk 100 métert.) A Rangerek felvételein már 1,5 méter átmérőjű kráterecskék is megkülönböztethetők. A Luna 9. egyik felvételén most jól látszik a 15 centiméteres kődarab (hogy a kísérlet igazi jelentőségét megértsük: a Luna 9. kamerájának felbontóképessége 1,5 milliméter!) Mindezt, ami ennél nagyobb átmérőjű, a Luna 9. felvételeiből tanulmányozni tudunk. Ennél jelentősebben csak az ember lesz képes, amikor mikroszkóppal vizsgálja majd a sziklákat. Az űrhajózás feladatai mind nehezebbek és bonyolultabbak. Az ember vizuális kontroli-lehetőségeinek határán túl szinte csak „abszolút“ automaták használhatók. Ezek a műszeres előőrsök előre beprogramozva és magukra hagyatva dolgoznak. Kérdés azonban: lehet-e mindent előre látni, minden variációra előre felkészülni? Nehezen, de lehet. .(Folytatjuk) • A Szovjetunió megsegíti Vietnam népét. Moszkvában ünnepi nagygyűlést tartottak a szovjet hadsereg megalakulásának 48. évfordulója alkalmából. Jepisev hadsereg-tábornok ünnepi beszédében kijelentette, hogy a Szovjetunió készen áll az lmperialista hatalmak atomtámadásának elhárítására, s hűen nemzetközi kötelezettségéhez, továbbra is segítséget nyújt a VDK-nak védelmi képessége megszilárdításához és az agresszió visszaveréséhez. O Csehszlovák felszólalás Genfben. A genfi 18-hatalmi leszerelési bizottság ülésén felszólalt Zdének Cerník, a csehszlovák küldöttség vezetője, aki elítélte az amerikai atombombákat szállító repülőgépek repülését más országok területe fölött. Kijelentette: a csehszlovák kormány teljes mértékben támogatja azt a követelést, hogy az atomfegyverek továbbterjesztésének betiltására vonatkozó szerződéssel kapcsolatban szavatolják az atomfegyverekkel nem rendelkező országok biztonságát. Q KGST-értekezlet Moszkvában. A szovjet fővárosban megkezdődött a termelés szakosításáról és összehangolásáról tárgyaló KGST-értekezlet. Az értekezletet a KGST végrehajtó tanácsának 16. ülésszaka hatá-* rozatának értelmében hívták össze. 0 Halálra ítélték az indonéz kommunista és szakszervezeti funkcionáriust. A djakartai katonai bíróság halálra ítélte Njono szakszervezeti vezetőt, a kommunista párt egyik vezető személyiségét. Az MTI jelentése szerint, a katonai bíróság nem vette tudomásul, hogy a NJONO elleni vádnak nem voltak bizonyítékai, és maga a vádlott is a tárgyalás során tagadta bűnösségét. O A laoszi hazafias erők sikere. Laoszi hivatalos katonai körök beismerése szerint a jobboldali erők nagy vereséget szenvedtek. A Patet Lao csapatainak háromnapos heves harc után sikerült elfoglalniuk egy repülőteret, amely nagy repülőgépek leszállására is alkalmas. # Tízezer bányász tüntetett ä Ruhr-vidékén. A Ruhr-vidéken az elmúlt héten több mint 10 ezer ember tüntetett egy bánya tervbevett bezárása ellen, amelynek következtében közel 7000 ember veszítené el munkahelyét. A fekete zászlók alatt felvonuló tüntetők soraiban a bányászok mellett ott meneteltek a helybeli lelkészek, orvosok, kisiparosok és kiskereskedők is, hogy kifejezzék az egész lakosság szolidaritását a bányászokkal. SZABAD FÖLDMŰVES ^ 1966. február 26.
