Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)

1966-02-12 / 6. szám

A többet-tudás igényéről

A XIII. kongresszus téziseit tanulmányozva még jobban tudatosítjuk, hogy a tudományos-műszaki és ezzel kapcsolatban a gazdasági haladás fő vonatkozásaiban megszabja az oktatás szükséges rendszerét és mértékét, hiszen az oktatás adott színvonala jelentősen befolyásolja, sőt megszabja a gazdasági fejlődés jövőbeni ütemét és az elérhető fejlettségi szintet. A népgazdaság fejlődését tehát akadályozza, hogy az iskolák nem biztosítják a szakmunkaerő-szükséglet kielégítését. Viszont ha az iskolák a társadalmi szükséglettől eltérő szakmai képzetséget, vagy akár a szükségesnél jóval magasabb színvonalú képzést biztosíts-, nak, úgy ez nem-, csak milliárdos ká-J rókát jelentene, ha-i nem, a szociológu-j sok szerint, társadalmi ellentmondásokhoz is vezetne, mivel a népgazdaság az iskolábőljj kilépő fiatalok képzettségének megfelelő munkalehetőségeket nem tud-| ná biztosítani. Ezért] világszerte visszhangzik a sajtő egy uj tudományág, az oktatásgazdaságtan kérdéseitől.

Közismert, hogy az utóbbi évek legjelentősebb tudományos felfedezéseit a két tudományból kialakult új tudományág (például a biológia és a kémia, az ún. biokémia) szülte. A közgazdaságtannak a pedagógiával határosán szintén új ága keletkezett, ez az oktatásgazdaságtan, amely a közoktatás fejlesztésének közgazdasági motívumaival és anyagi feltételeivel foglalkozik. A szakmunkaerő-szükséglet tervezését ugyanis nehezíti az a körülmény, hogy a népgazdaság fejlődésének struktúrájában, a szakmunkaerő képzéshez szükséges 12—17 év alatt, jelentős, előre nehezen kiszámítható változások következhetnek be. A felmerülő problémák több tudomány szoros együttműködését igénylik. A közgazdaságtan, a pedagógia, a pszichológia, a szociológia azonban maguk is nehezen követik és teljesítik a fejlődés szabta sürgető feladataikat és méginkább járatlanok az ilyen együttműködésben. Mindez pedig szinte egyenlő arányban érvényes az egész világ szakmunkaerő tervezésére.

Hazánk a 10 000 főre eső főiskolai végzettségű dolgozók számával rögtön a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok mögött harmadikként helyezkedik el a ranglistán. Ez azonban nem érvényes egyenlő aránynyal minden nemzetiségre. A kultúra demokratizálódása és annak minden nemzet és nemzetiség közti egyenlő elosztása — mely igen konkrétan mérhető például a kétezer főre eső teljes alap-, közép- és főiskolával rendelkező dolgozók számával (fontos kritérium), egyelőre — a különböző ütemű történelmi fejlődés következtében, hazánkban teljes egészében még nem megoldott probléma, hasonlóan, mint ahogyan más sok nemzetiségű államban is megoldatlan még ez a kérdés.

Éppen ezért a csehszlovákiai magyar dolgozók körében specifikusan nagy a jelentősége a többet-tudás igénye elvetésének, mint azt a tézisek is hangsúlyozzák.

Az iskolában ezért nagyon fontos, hogy a pedagógusok úgy irányítsák tanulóikat, hogy minden egészséges gyermek az iskolaköteles kort a kilencedik évfolyam sikeres elvégzésével fejezze be. Ezidelg a téren még nem a legjobbak az eredményeink, mert a 100 beiratkozott elsős közül csak 78-an végzik el a kilencedik osztályt. További fontos feladat, hogy elérjük a középiskolára való jelentkezés országos szintjét. Itt is ugyanis hozzávetőlegesen 3—7 százalékkal maradunk le az országos szintről, mert a magyar tannyelvű kilencéves alapiskolák 100 abszolvense közül 31—38 gyermek tanul tovább a 35—42, országos átlag helyett. Mindez nem utolsósorban népművelési probléma is — olyan követelményt teremteni minden dél-szlovákiai faluban, városban, hogy mindenki röstellje, ha egészséges gyermeke nem fejezi be sikerrel a kilencéves alapiskolát, de ugyanakkor legyen büszke arra — s tartsa számon —, hogy hányán járnak községükből közép-, illetve főiskolára.

Iskolán kívüli népművelési tevékenységünk súlypontját is a dolgozók műveltségi-színt emelése képezze, mert az előttünk álló igényes feladatok — akár a mezőgazdaságban, akár az iparban — nagyobb hozzáértést követelnek meg. Persze lehetetlen csupán az országos számadatok alapján megszabni a műveltség-színt emelésének ütemét. Minden ilyen irányú tevékenység, amely nem veszi számba a konkrét helyi adottságokat és igényeket — homokvár. Ezért mindenekelőtt arra van szükség, hogy felmérjük a jelenlegi helyzetet, vagyis azt a bázist — falvanként —, amelyre népművelési tevékenységünket építhetjük. Ennek érdekében pedig — szoros kapcsolatban a helyi nemzeti bizottság iskola- és kulturális komissziójával— meg kelll áilaoítani, hogy a községben a) hány 30 évnél fiatalabb egyénnek nincs meg a teljes alapiskolai végzettsége, b) kinek nincs meg az előírt közép- illetve főiskolai képesítése. Hiszen ma már minden népművelési tevékenységet az fémjelez, hogy a községből hányán igyekeznek nagyobb képesítést szerezni, hányán vesznek részt a különböző ismeretközlő tanfolyamokon. Nem vitás, hogy csak a község gazdasági-társadalmi helyzetének alapos elemzése lehet a hatékony népművelési, illetve az iskolai műveltségi szintet emelő tevékenység kiindulópontja. A község történelmi, szociográfiai, etnográfiai helyzetét fel kell mérni és ennek az alapján a gazdasági szempontok figyelembevételével kell végezni ezt a munkát. Tehát ma már a népművelőktől, a mi esetünkben zömmel a pedagógusoktól, sokrétűbb, de lényegében más irányú és végeredményt felmutatni tudó tevékenységet várunk. A régebbi, szinte kizárólagosan gazdasági vagy adminisztratív, illetve kulturális jellegű iskolán kívüli munka már nem felel meg a ma követelményeinek. A többet-tudás a ma korparancsa s ennek legnagyszerűbb eszköze az iskola. Az iskola a szocializmus fényszórója — s ennek legyen mesteri kezelője a pedagógus. Rajtuk áll, hogy az ismeretek fényszórójával életünknek azt a területét világítják meg, ahonnan a legjobban visszaverődik a fény, s így a lehető legnagyobb területet ragyogja majd be „a tudás napvilága.“

A fent elmondottak érdekében például Félen (Tomasovban) a falu művelődési viszonyaira vonatkozóan kongresszusi felajánlásként a következő adatokat gyűjtik össze:

a) mikor és hol épült a faluban az első iskolaépület;

b) 1905, 1925, 1945 és 1965-ben hány tanító működött a faluban, hány osztályos iskolában; egy tanító hány tanulót tanított;

c) 1945 előtt hány tanuló érettségizett és végzett főiskolát a faluból:

d) 1960—65. években hogyan állták meg helyüket a magyar tannyelvű iskolák tanulói a középiskolákon;

e) a magyar tannyelvű iskola növendékei közül hányán érettségiztek, hányán végeztek főiskolát, hol dolgoznak, milyen beosztásban.

Március végén, a tanítónap alkalmából pedig a faluban ünnepi nagygyűlést rendeznek majd, amelyre meghívják iskolájuk volt növendékeit is és beszámolnak a falu népének:

a) a falu iskolaügyének történetéről (erre az aktusra meghívják a nyugdíjas tanítókat is);

b) iskolájuk eredményeiről, tanít-1 ványaik elhelyezkedéséről (ennek keretén belül számszerűen kimutatják: hogyan állták meg helyüket diákjaik az életben; egy régi tanítványuk köszönetét mond majd az iskolának);

c) az anyanyelvi oktatás jelentőségéről, a csehszlovákiai magyar tannyelvű iskolák helyzetéről, munkájuk rohamos minőségi és mennyiségi fejlődéséről.

Ezenkívül az iskola Igazgatósága meghívja a hatéves gyermekek szüleit, (akik az 6 iskolájukba íratták gyermeküket) és elbeszélgetnek velük az ískolaérettség, valamint az iskolai életre való felkészítés problémáiról (Iskolás lesz a fiam... c. írás alapján, Új Sző 1965. január 10.). Még a XIII. pártkongresszus előtt a szikrák meghívják a jövendő elsősöket egynapra az iskolába (megvendégelik őket, ajándékot kapnak, énekelnek, táncolnak, diafilm vetítéssel mesét mondanak). Ebbe az akcióba természetesen mind az óvodás, mind az óvodába nem járó gyermekek is résztvesznek majd.

A legfontosabb teendőjük azonban, hogy a HNB iskola és kulturális bizottságával közösen előadássorozatot indítanak, melyben ismertetik: a) a falu műveltségi szintjét; b) a mai társadalmi követelményeket, valamint c) elemezni fogják: hogyan él a falu lakossága a továbbtanulás lehetőségeivel.

A falu műveltségi szintjének felmérésekor különös figyelmet szentelnek annak, hogy hány 30 évnél fiatalabb lakosnak nincsen meg a teljes (tehát a 0., illetve a 9. évfolyamot is sikerrel befejező) alapiskolai végzettsége. Ezek részére egyéves kurzust szerveznek. Azonban az is tervükben van, hogy megállapítsák: a falu hány dolgozójának nincs meg munkája elvégzéséhez szükséges iskolai végzettsége, s igyekeznek mindent elkövetni, hogy az illetőknek teljes iskolai szakképzettségük megszerzésére nemcsak kedvet, de lehetőségeket teremtsenek.

Reméljük, hogy a csehszlovákiai magyar tanítók másutt is hasonló konkrét pedagógusi-népművelői hozzálátással köszöntik majd pártunk XIII. kongresszusát.

MÖZSI FERENC,

Miért nem mennek mezőgazdasági pólyára a fiatalok?

Több mint 70 ezer fiatal fontolgatja ezekben a napokban Szlovákia-szerte, milyen pályát, foglalkozást válasszon. Tizenötéves fejjel nehéz eldönteni, meghatározni a pályát, mert több tényezőt és körülményt kell figyelembe venni, hogy a tanuló helyesen dönthessen jövőjéről.

Ilyenkor, a pályaválasztás előtt, nem árt közelebbről megvizsgálni, miért oly kicsi az érdeklődés a mezőgazdaság iránt. A helyzet ugyanis az, hogy még mindig toborozni kell a szaktanintézetekbe a jövendő tanulókat.

A tallósi szaktanintézet 400 szakembert adott a mezőgazdaságnak

A nyugat-szlovákiai kerületben 11 magyar nyelvű szaktanintézet működik. A tallósi rendelkezik a legnagyobb létszámmal. Kulcsár Szilveszter mérnök elpanaszolja, hogy sok-sok kérvényt kellett beadni, amíg a tanulók részére megteremtették az elfogadható körülményeket. De még mindig sokat kellene javítani a higiéniai viszonyokon. Mert az ezzel akpcsolatos nehézségeket még csak részben sikerült áthidalni. Az intézet ennek ellenére is 400 szakembert adott a mezőgazdasági üzemeknek.

Elavultak a mezőgazdasági tankönyvek

Az oktatás módszereiről pedagógusok és mesterek mondták el véleményüket. Ocsovszky Ernőné szerint a mezőgazdasági tankönyv kiadás nem tart lépést a mezőgazdaság fejlődésével. Régi, elavult tankönyvekből tanítanak és így gyakran a rendelkezésükre álló szaklapokba# k»l> nyúlni, Ecldstár László mérnök hiányolta,

hogy az állattenyésztési tudnivalókat a tanulók jó része csak elméletileg ismeri meg. Juhász József, a géptannak tulajdonít legnagyobb jelentőséget, a tanterv és a tananyag összeállításánál ezt nem vették tekintetbe.

A szaktanintézetek általában, mezőgazdasági üzemekben ismertetik meg a tanulókat a gyakorlati tudnivalókkal. A tallósiak a felsőszeli és a hidaskürti szövetkezetben ismerkednek a mezőgazdasággal, a gyakorlati oktatást Zelenák János mérnök irányítja.

Ne szorítsuk háttérbe a fiatalokat

A tanulók szakmai felkészültségéről érdeklődtem azokban a szövetkezetekben, ahová gyakorlati órákra járnak. A felsőszeli szövetkezetben dicsérőleg nyilatkoztak róluk. Horváth István, a hidaskürti szövetkezet elnöke elmondta, hogy nézete szerint a tallósi szaktanintézet diákjaiból jó mezőgazdasági szakemberek lehetnek.

Nem árt megállni ennél a szónál. Jó szakemberek lehetnek, ha majd érvényesülhetnek. Államunk a mezőgazdasági szakképzés valamennyi terhét magára vállalta, ennek ellenére a képzett fiatal szakembereket sok helyen háttérbe szorítják. Ez is egyik oka annak, hogy a mezőgazdasági pálya iránt csökken az érdeklődés. Kulcsár mérnök megjegyezte, Szlovákiában hozzávetőlegesen mintegy 350 vezető tölt be olyan fontos funkciót, amelyhez alapvető képességgel sem rendelkezik. Mégsem karolják fel kellően a fiatal szakembereket. Most, pályaválasztás előtt, elgondolkozhatnának ezen a szövetkezetek vezetői és ha azt akarják, hogy a jövőben elég fiatal válassza a mezőgazdaságot, hagyjuk őket érvényesülni, SZABÓ TIBOR

A Volga menti Volkovszkij nevű szovhozban nagy gondot fordítanak a dolgozók szakképzésére. A képen látható szép művelődési otthonban a különböző termelési szakaszon tevékenykedők tél időben sok órát töltenek el a kellemesen fűtött helyiségben, hogy szélesítsék látókörüket.

Elégi dicsőség- ®ai valóság

Az élet rohamos fejlődése, a technika és tudomány újabb és újabb vívmányai mellett a kulturális fejlődés terén kissé lemaradtunk. Keressük, kutatjuk az okát mindenütt, de a lényegre nehezen tudunk rátapintani. Sokszor beszélgettem kulturális dolgozókkal, tanítókkal, az irodalmat, kultúrát szerető emberekkel. A kérdést mindenki más szemszögből nézte és ennek értelmében igyekezett választ keresni. Nemrégiben Kulcsár Rezsőt, a CSEMADOK nagymegyeri helyi szervezetének elnökét is ezzel a céllal látogattam meg. Érdeklődtem a hétezer lakosú mezőváros kulturális életéről. Vajon mi lehet az oka annak, hogy olyan keveset hallatnak magukról.

— Nem kell messzire visszamenni a múltba és látjuk, hogy pár évvel ezelőtt még 120 tagú énekkarunk, kilencven tagú szinjátszóegyUttesunk, cigány és tánczenekarunk is létezett. Sajnos, mind ez csak volt. A liuszonnégy-tagú fúvószenekar is a nemtörődömség áldozata lett. Az érdektelenség lassan már általánossá válik. Új utat kell keresnünk. Ez a kezdeményezés bizony nálunk hiányzik. A CSEMADOK tagsága jogosan bírálja a vezetőséget és az illetékeseket. Az is baj, hogy évek htí^Szú során a központi bizottságtól sem látogatnak el hozzánk, mint tették azelőtt. Nincs egy felsőbb szerv — úgy érezzük — aki értékelné munkánkat és legalább jó szóval biztatna bennünket. Ennyit joggal elvárnánk. Talán ennek tulajdonítható, hogy a régi aktív szereplők, énekesek, mint pl. Ilencz Pál, aki az énekkar bölcsőjénél is jelen volt, el-4» AZ OROSZKAI KÖNYVRŐL- 4 [CSONZŐ valóban mintaképül szol-4 ágálhat érdemdús gondozójával, He-4 igedíís Ferenccel együtt. A hatvan? téves Hegedűs bácsi ugyanolyant [lendülettel és felelősségérzettel tel- 4 [jesíti hivatását, mint ló év előtt,4 tamilcor ezzel a feladattal megbíz-4

I ták. 4

5000 kötet sorakozik a könyvtár 4 [polcain katonás rendben, rend és 4 [ tisztaság árad a könyvszekrények-4 Ibői. Tavaly 276 volt a beiratkozottá í olvasók száma, akik az év folyamán 4 4 mintegy 4000 kötetet kölcsönöztekA r Ezzel az intézmény 110 százalékrai 5teljesítette tervét. 4

A könyvkötő sönző nagy népszerű- 4 r ségnek örvend. A közelmúltban azí f oroszkai EFSZ szerződést kötött a 4 (könyvtárral, amelynek értelmében* 4 minden szövetkezeti tag 10-10í f könyvet vehet ki magának évente A fáz ezért járó kölcsöndíjat pedig az‘ JEFSZ pénztárából fedezik. *

Rafael János, Zselíz^

4» KISGYARMAT azon faluk közé; jtartozott, amelyekről jóformán aztj [sem tudták, hogy létezik. Ma pedig) [tán rá se ismernének az egykori ! [öregek, ha halottaikból felébredné- \ [nek, akkorát fejlődött rövid néhány 1 \esztendő alatt. Elkészült az új 1 jsportpálya a hozzá tartozó öltöző-\ [vei, a szükséges sportfelszerelést [ epedig az ottani EFSZ vásárolta meg y [5000 koronáért. Bevezették a falu-a [ban a hangosbeszélőt, rövidesen a[ [kultúrházat is átadják rendeltetésének, ahol majd szórakozási lehetőség nyílik a község apraja-nagyja$ [számára. A színtársulat is felébredt < [csipkerózsa-álmából és esztrádmü-i [sorral készül meglepni mindenkit(

• a kultúrház avatási ünnepségén. Haé [majd elkészül a hőn óhajtott járdái \is, az érsekújvári járásnak már nemi [kell szégyenkeznie Kisgyarmat{ tmiatt.

Nagy Mihály, Kisgyarmau

maradoznak. Különben vegyes karunk jelenleg is működik negyven taggal, említi az elnök. Jó lenne ha a felsőbb szervek szereplési lehetőséget biztosítanának mind a járásban, mind annak határain túl is énekkarunk számára. Sajnos, ilyen segítséget eddig nem kaptunk.

Évekkel ezelőtt képesek voltunk megoldani olyan feladatokat mint amilyet pl. a „Marica grófnő“ előadása jelentett. Volt lelkesedés, látszata a munkának és a jó szó sem maradt el. Nagy sikerünk volt nem csak itthoni de a szomszédos Magyarország városaiban is. Helyi csoportunk munkájának azelőtt volt célja. Most azonban nem igen tudjuk miért és mire készülünk. A CSEMADOK mellett az üzemeknek, vállalatoknak is kellene törődniük városunk kulturális fejlődésével. Sajnos nincs így és ez is az egyik oka a pangásnak. Közrejátszanak még különböző nehézségek. 1954- től a művelődési otthon berendezése nem változott. Új kulisszáink nincsenek és még ráadásul az eső is becsorog. Azt hiszem, hogy a hatszáz férőhelyes létesítmény nagyobb gondoskodást is megérdemelne.

Persze azért nem állítom, hogy semilyen kulturális tevékenység nincs a városunkban. Létezik például egy állandóan működő modern tánckör Morva Pál vezetésével, amelybe a fiatalok szép számban bekapcsolódnak. Városunkban élő tanítók zöme kultúrához értő ember. Ha csak azt vesszük figyelembe, hogy van egy zeneiskola és öt képzett karmester működik nálunk, már ez biztosítéka énekkari mozgalmunk sikeres fejlődésének.

Nézzük csak vajon Gyüre Lajos fiatal költő hogyan látja városa kulturális életét.

— A művelődési otthon nálunk az egyetlen hely, ahol időnként lehet előadásokat tartani. De nincs klubhelyiségünk, amely az idősebb korosztályt is vanzaná. A városi könyvtár is egy kis szobába van beszorítva. Olvasóterem nem létezik. Folyóiratokat, sajtótermékeket csak otthon lehet olvasni. Mindezeket a problémákat orvosolni kellene.

— Irodalmi kört nem lehetne alakítani? — teszem fel a kérdést.

— Hiábavaló lenne, mert a közönség szélesebb rétegeit nem érdekli az irodalom. A városunkban kevés az olyan értelmiségi dolgozó akit huzamosabb ideig érdekelné mondjuk a költészet. Gondolom elsősorban az alapfeltételeket kell megteremteni ahhoz, hogy a városunk kulturális téren fejlődjön. — így nyilatkozott Gyüre elvtárs, én azonban kedvezőbb jelenséggel is találkoztam.

A városi könyvtárban az olvasók száma évről évre emelkedik. Közel kilencszáz állandó kölcsönzőt tartanak nyilván. A kölcsönzött könyvek száma a múlt évben elérte a tizennégyezer darabot. A fiatalok szívesen járnak a könyvtárba és ami a legfontosabb szeretik az irodalmat, mondja a könyvtár vezetője.

Napjainkban szemtanúi lehetünk annak a harcnak, amely kultúránk továbbfejlesztéséért folyik. Meglehet teremteni az előfeltételeket ahhoz, hogy az emberek szívesen járjanak akár tudományos, akár színielőadásokra. Valahogy úgy érezzük hiányzik az akarat, az összefogás a kultúrát szerető emberekből. A tanítók, értelmiségi dolgozók vegyék kézbe a város kulturális fejlődését. Több segítséget nyújthatnának a Nagyhízlaida n. v., a szövetkezet, valamint a városban lévő ipari vállalatok is. össze kellene fogni, hogy előremozdítsák városuk kulturális életét. Ez főleg a jő szervezésen, odaadó lelkes kultúrát szerető embereken múlik elsősorban.

CZITA BÉLA

SZABAD FÖLDMŰVES f

1966. február 12.