Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1965-08-07 / 31. szám

Ami a pofon

mögött rejlik

Szerkesztőségünkbe levél érkezett. A 18 éves Pálkovács András írta. Levelében a következőket olvastuk:

„Két éve dolgozom a rimajánosi szövetkezetben. Szeretem a mezőgazdaságot. Eddig elég jól megvoltam a szövetkezetben, de vasárnap olyan dolog történt, ami miatt elvesztettem S szocializmusba vetett hitemet. Ugyanis vasárnap délután, amikor öt érakor hazajöttem a munkából, elnökünk mégegyszer ki akart küldeni dolgozni. Én nem voltam hajlandó elmenni, ezért megfogta a hajamat és pofonütött. Ügy gondolom, nem pofonnal kell a szövetkezetben megtartani a fiatalokat. Kérem a szerkesztőséget és az olvasókat, szóljanak hozzá, s adjanak tanácsot, mitévő legyek most."

Ez a levél rövid tartalma. Figyelemre méltó, s elgondolkoztató. Ám nézzük meg közelebbről, mi rejlik a pofon mögött, amit Samu Zoltán, a rimajánosi szövetkezet elnöke elcsattantott.

... MINT DŰCBÖL A GALAMB

Ifjabb Pálkovács András Rimaszombatban végezte el a kilencedik osztályt. Nem szeretett tanulni. Hacsak tehette, minden eszközt felhasznált tanítói bosszantására. Sokszor diákokhoz nem méltó csínytevéssel „hálálta meg" tanítói jóakaratát.

Az évvégi vizsgákon átment' valahogy, s szeptemberben a Tornaijai Mezőgazdasági Tanonciskolába került. A tanulás itt sem ízlett neki. A diákotthon négy falát szűknek érezte. Felügyelet nélküli szabadságra vágyott. Nem sokáig tűrte a fegyelmet. Öt hó-1 nap múlva kereket oldott... S mint-1 hogy hirtelen jobb munkahelyet nem talált, hazament, fölkereste a szövetkezet elnökét, s munkát kért.

Nem sokáig dolgozott a szövetkézétben. Két hónap múlva minden szó nélkül eloldalgott. A rimaszombati konzervgyárban lett segédmunkás. Ám itt nem lehetett naponta egy-két órával később munkába járni, mint a szövetkezetben. A nyolc órai munkaidő mindenkire egyaránt vonatkozott. Ez pedig nem tetszett a mi Andrásunknak. Gondolta, mégiscsak jobb a szövetkezetben. Négy hónap múlva újból felkereste a szövetkezet elnökét.

— Zoli bácsi, visszajöttem.

— Jól van, fiam de most aztán becsüld meg a helyed, mert nem repülhetsz minden hónapban ki-be, mint' dúcból a galambok! ...

András megfogadta, hogy itt marad, • jól dolgozik.

...JEGET NYALÖ TEHENEK

Az elnök sokáig gondolkozott, milyen munkát adjon a fiúnak. Ha a növénytermesztésbe küldi, ott élténfereg. Állandó munkahelyre lenne szüksége.

— Megvan! — üt' a homlokára. — Az egészséges állománytól elkülönítettünk 16 TBC-s tehenet. Ezek gondozását bízzuk rád.

András állatgondozó lett'. Amíg a tehenek, kijártak a legelőre, kisebbnagyobb kihagyással elég rendesen végezte feladatát. Aztán jött a november, az állatokat bekötötték az istállóba. A látszat azt mutatta, minden rendben van. Ám december közepén az elnöknek gyanússá vált a tehenek nyugtalansága, soványsága.

Az egyik reggel első útja a tehénistállóhoz vezetett. Nem szólt senkinek, hanem óvatosan várakozott. Az idő múlásával egyre jobban felébredt benne a gyanú. Másnap reggel is eljött, sőt úgy osztotta be idejét, hogy egész nap figyelemmel kísérhesse az istálló környékét.

Már második reggel nem látta a teheneket kijönni a vályúhoz. Türelmes ember lévén, megvárta az esti etetést is. Délután két órakor jött András, néhány vödör vizet öntött a jeges vályúba. s szénát dobott a tehenek elé. Este hat órakor egymás hegyén-hátán tódultak ki a tehenek az istállóból.

Körülállták a vályút, s mohón nekiláttak az ivásnak. Szomjúságukat oltották volna, persze ha lett volna mivel. A befaoyott vályúban csak a jeget nyalogatták... András mit sem törődve az állatok szomjúságával, néhány perc múlva vette a botot, s ütlegelni kezdte a vályútól távozni nem akaró teheneket.

Az elnök behivatta Andrást az irodába, aki tanúk előtt bevallotta: másfél hónapja a teheneket reggel egyáltalán, este pedig az említett módon itatja. Az elnök dühöngött. Tíz munkaegységet levonatott a havi 90-böl s új munkahelyre állította az állatkínzót.

...SZENDE FIÚ, BOKROS LOVAK

Amikor a szerkesztőségbe érkezett levelet olvastam, a levél Íróját öntudatos, értelmes fiúnak képzeltem, aki a maga igazát védve, nem riad vissza semmilyen akadálytól. Annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor a személyes találkozásunk alkalmával egy vézna, alacsony fiú mutatkozott be Pálkovács András néven. Az első tekintetre úgy tűnt, hogy ez a fiú a légynek sem árthat. Szerénysége olyannyira túllépte a határt, hogy minden szót „harapófogóval" kellett belőle kihúzni.

S ki hinné, hogy ez a szende fiú, aki látszólag háromig sem tud számolni, durva bánásmóddal megvadította a szövetkezet lovait. Ugyanis a tehenek után 52 ló gondozását bízták rá. Itt is megmutatta, az állatokhoz nincs vonzalma ...

...AUTÓZNI Jó

Az elnököt bosszantotta a dolog, de jól ismerve családi helyzetét, gondolatban elhatározta, hogy embert nevel Andrásból. Magához hivatta.

— Mondd, mihez lenne kedved igazán? — kérdezte.

— Tudja mit, Zoli bácsi? Engedjen a teherautóhoz segédmunkásnak. Itt biztos nem lesz ellenem kifogás — csillant fel András szeme.

A szövetkezetnek három teherautója van. Az egyikhez beosztották segédmunkásnak. Ez kellett neki!’ Sokat autózni, keveset dolgozni. Azt szerette a legjobban, amikor az autó 50— 100 km-és távolságról fuvarozott'.

Az egyik vasárnap délben az elnök értesítést kapott, hogy műtrágya érkezett az állomásra. Felállt az ebéd mellől, s pár percen belül előkeritette a sofőröket. Aztán a segédmunkásokért ment. Andrást ünneplőbe öltözve találta barátai között.

— Gyere, Bandi fiam. Műtrágya érkezett, el kell hozni. Nem sokáig tart az egész. Egy-két óra múlva készen leszünk.

— Hogy gondol ilyet? Fiatal vagyok, jogom van a vasárnap délutánra, vagy nem?

— Persze, hogy jogod van. De elsősorban a te kötelességed jönni az autóval, ha te vagy hozzá a pakoló.

— Kötelességem hétköznap, de nem vasárnap!. „

Nem ment. Mást kellett felhajtani.

... SZIGORÍTOTT SOFÖRVIZSGA

Alig telt él egy hét, amikor András megállította az elnököt.

— Zoli bácsi, szeretném letenni a sofőrvizsgát, hogy traktort vezethessek.

Az elnöknek kezdett idegeire menni a gyerek, de nyugodtan válaszolt.

— A tizennyolcadik év betöltése előtt már engedélyezik a traktor vezetését. Mi hát az akadály?

— Igen ám, csakhogy én egyúttal le akarom tenni a vizsgát személyautóra is. Azt pedig csak 18 éven felül engedélyezik. De ha Zoli bácsi segítene, biztosan megengednék ... — mondta könyörögve András.

— Töltsd ki a kérdőívet, aztán majd meglátjuk.

— Még egy baj van! Nem tudok szlovákul, a könyvek pedig szlovák nyelvűek.

— Majd írok a fiamnak Kassára, hogy szerezzen neked magyar könyveket.

Pár nap múlva Andrást felvették a tanfolyamra.

A vizsganap reggelén remegve állt az autóbuszmegállónál. Az elnököt várta.

— Miért remegsz, mint a kocsonya? — kérdi csodálkozva az elnök.

— Ma vizsgázom. Szeretném, ha segítene.

— Csak menj nyugodtan. Lehet, hogy később én is beugrók Szombatba.

Mire az elnök odaért, András már „elhasalt" a vizsgán. Zoli bácsi ismét segített! Andrást szigorított vizsgára hívták. Az elnök felelősségére megkapta az igazolványt.

... ÉS ELCSATTAN A POFON

Nem sokkal ezután az egyik vasárnap délelőtt tizenegy órakor, a hangszóró felszólította a lakosságot, hogy aki csak teheti, villát, gerebíyét fogjon, s menjen a lucernát betakarítani. Az emberek — látván a beborulő eget — megértették a munka fontosságát. Ünneplőjüket munkaruhára váltva, sokan ebéd nélkül siettek a mezőre. Az asszonyok gyűjtötték, a férfiak traktorokkal, teherautókkal hordták kazlakba a lucernát. Mjnden járműt munkába fogtak, csak egy lóger'eblye állt még gazdátlanul. Az elnök Andrásra gondolt. Ö azonban nem ugrott az első szóra, mint ahogyan illett volna. Előbb motorkerékpárra ült, kiment megnézni, milyen a tábla, amelyen gereblyéznie kell. S mivel más kifogásolnivalót nem talált, ezzel állítot az elnök elé:

— Zoli bácsi, én nem megyék. Félek a lovaktól.

— Öreg embert ültessek a lógérébiyéré, vagy téged, tizennyolcévaset?

— Mit bánom, én nem megyek! ...

— Ugorj át Szlovák bácsihoz. Ha ő vállalja, te elmehetsz rakodni.

Pár perc múlva visszatért.

— Szlovák bácsi beteg.

— Akkor a zootechnikus befogja a lovakat és elmész te.

Ez történt 12 órakor. Délután négykor András az istállóba hajtotta a lovakat, s mint aki jól végezte dolgát, hazafelé tartott. A gazdasági udvaron találkozott az elnökkel.

— András! Jóska behozza az utolsó fuvar lucernát. Gyere, megpakoljuk az autót.

— Én bizony már nem megyek sehova! Vasárnap van nekem is!

— Csak egy félórai munkáról van szó.

— Akkor sem megyék!

— Jősz és kész! — öntötte él a méreg az elnököt. — Minden perc drága. Lóg az eső lába, te meg kéreted magad. — Megfogta a fiút, betuszkolta az autó fülkéjébe, maga pedig hátúira kapaszkodott.

Az istálló előtt megállt' az autó. Az elnök lekiáltott róla:

— Hozz egy villát András!

A fiú lassan kilépett a fülkéből, s mint akinek egyéb dolga sincs, andalogva tartott az istálló felé.

— Az istenért, siess égy kicsit!... Mindjárt itt az eső!...

András mintha nem is hallaná, még lassabban mozgott.

Az elnöknek ez már sok volt. Elhagyta türelme. Idegesen leugrott az autóról, s dühösén rászólt az istállóban ácsorgó fiúra:

— Meddig tart még a villakerésés?

— Azért s’é megyek — jelenti ki nagy lelkinyugalommal András.

— Azért seee? ...

Az elnök vasidégei érre már gyengék voltak. Elkapta a fiú haját és elcsattant a pofon ...

Hát így történt.

H. Zsebik Sarolta

így néz ki a gömöri határ mostanában

Molnár József halad az élen az összekuszált zabtáblában

Csatasorba álltait

Színpompás látvány -aratásidőben a hepe-hupás gömöri határ. A gabonakeresztek végeláthatatlan sora teszi látványossá a meredek domboldalakat.

Kombájnnal ezen a romantikus vidéken ritkán találkozunk. Inkább kévekötöző gépek kergetik egymást s bizony sok helyütt kaszára is szükség van. Az idei esős tavasz, nyár magasra növesztette a kenyérnek, abraknak valót, amelyet később a vihar, szél több helyen földre kényszerített. Még szerencse, hogy nem rozsdásodtak be a kaszák és a deres hajúak is, az élet delén lévők tudnak még bánni a tűző napfényben meg-megvillanó szerszámmal.

Rozsnyótól —Losoncig nem is akad határ, ahol ne pengene a kasza, s ne hajlongna ütemesen a karcsú és tettebb asszonyi derék. Minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy a Sajó, Rima s Ipoly vidékén aránylag jól haladnak a gabona betakarításával. Ez részben annak is köszönhető, hogy nemcsak a közös gazdái üzentek így hadat a napról-napra tornyosuló felhőknek. Soha jobbkor komoly segítség érkezett.

Mostanában félig üresen száguldanak az autóbuszok, vonatok a város felé. A faluból kijárók, iparban dolgozók szabadságolnak és egyben a szövetkezetben segédkeznek. Szerencsére ők a falu szülöttjei, tudnak bánni a traktorral, kaszával, villával. S' az az egykét hét, amely alatt ott segédkeznek, dologidőben aranyat ér..

Ezt vallja a fülekkovácsi szövetkezet agronómusa is, akinek igencsak főtt a feje, hogy mi lesz a mostoha időjárásban a ringó élettel. Ma már nyugodtabbak az éjszakái, mert a füleki és losonci üzemekből otthonlévök közül 12 kaszás vágja napról napra a rendet, s ugyanannyi szorgoskodik a hordásnál, cséplésnél.

Nehéz az idei aratás. Ebben a kis szövetkezetben is a 210 hektár-gabonafélét kaszaheggyel kell felszedni. S ami a legrosszabb, egyszerre érett a nyakukba minden. A kaszások most a zabot vágják sürgősen, nehogy a fel-fel támadó szél kirezgesse a toklászból az abraknak valót. Igaz, a vágja kifejezés nem a legszerencsésebb, mert a földre borult gabonát inkább cibálják a kaszahegyek. Nehéz, férfias munka ez, mégis jókedvüek az aratók. Alig hogy rájuk köszöntünk, egy mosolygós arcú menyecske máris u karomra kötötte a zabszallagot. Ez az ottani szokások szerint azt jelenti, hogy ha az érkező vendég karjára észrevétlenül felkerül az életkoszorú

egy liter pálinkát köteles fizetni. A múltban a gazdát állították így kész lény elé a részesaratók. Igaz, ez ritkán sikerült, mert nem nagyon járt közéjük a föld tulajdonosa. Most sem volt szerencséjük. Hiába, az újságíróknak sokszor lyukas a zsebük... Büntetésből hát kaszát nyomtak a kezembe, hogy mosolyogva élvezhessék kínlódásomat.

Molnár József, egy szikár középkorú férfi halad a kaszások élén és életpárja hajlong a nyomában. Ő a füleki Kovosmalt dolgozója, s a többiek is azt vallják, hogy nemcsak szükséges, de érdemes is megfogni a kasza nyelét. Három munkaegységet kap naponta a kaszás és a félrészesek két és felet. Van is abban valami igazság, hogy az asszonynép közelannyit érdemei mint a kasza-kocsát fogó. Ezt a férfiak is mondják, s akkor pedig biztosan így van. Egyszóval a néhány korona is jól jön a házhoz, de a legfontosabb a néhány mázsa gabona. Süldő baromfi akad minden házban, szükség van hát az éleire.

A zabtábla közelében búzakeresztek scrckoznak. Az első sor mellett már ott pufog a traktor és a súlyos kalászú búzakévék a pótkocsira kerülnek. A traktor „lovasa“ Trizna István, a kereszteket viliázó Molnár Dezső és a „kocsimester; Bodnár Béla valamenynyi ipari dolgozó. Ök 1,45 munkaegységet kapnak fejenként száz kereszt behordásáért. Kisvártatva már a falu melletti szérű közelében pufog a traktor. Alig telik el egy félóra, már a cséplőgép nyeli a kévéket, zsákba kerül a mag.

Már erősen szürkül, amikor a falu felé tartanak a szorgoskezű emberek. Az asszonynép hazafelé szaporázza lépteit, mert a házkörülit is el kell végezni. A férfiak betérnek egy kis üdítő sörre. Telek József, a népi fogyasztási szövetkezet vendéglőse törődik azzal, hogy tr^iden napra jusson a fehéren habzó sárgás italból. Az elkövetkező napokban már nemcsak a púit mögött méri a sört, hűsítő^ italokat. Ügy mint a múlt évbert,nhatárjárásra indulnak, viszi a frissítő italokat a dolgozóknak, akik tekintet nélkül a foglalkozásukra, csatasorba,kiálltak, hadat üzenve a mostoha időjárásnak.

TÓTH DEZSŐ

Trizna István, Molnár Dezső és Bodnár Béla bácsi a hordással foglalatotkodnak