Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1965-12-31 / 52. szám

Á „varázsfüvek" birodalmában

Jedlik, a villamosítás atyja

A világ közvéleménye vajmi keveset tud arról, hogy Jedlik Ányos István volt az első, akinek sikerült a villamos áramot az ember szolgálatába állítania. Jedlik 1800. január 11-én született koldusszegény zsellércsaládból az Érsekújvár-környéki Szimőn. Tízéves korában a nagyszombati gimnáziumba került, amelynek befejezése után — az akkori korszellemnek megfelelően — papnak jelentkezett a pannonhalmi kolostorban. Parasztszármazását akkor sem tagadta, amikor 1822. november 4-én elnyerte tanári oklevelét. Reverendája ellenére is Akárhányszor megragadta az eke szarvát, ha történetesen „ügyetlenkedni“ látott valakit a határban.

Mivel már zsenge gyermekkorában fúrni-faragni, barkácsolni szeretett, paptanári minőségében is hű maradt vesszőparipájához. Minden szabad idejét fizikai kísérletekre fordította. így született meg 1830-ban Jedlik keze alatt az első villanymotor, amelyet ő „villanyforgonynak" nevezett el. Ennek világraszóló jelentőségét később Lenin is úgy jellemezte, hogy „az elektromos áram, az államszervezet alapja“.

A tizenkilencedik század első felében sokan kísérleteztek világszerte a mesterséges savanyúvíz előállításával. Jedlik egy csapásra ezt a problémát is megoldotta. Már 1825-ben a nyilvánosság elé lépett találmányával, 1841-ben pedig saját lakásán mutatta be a szájtátó idegeneknek, hogy 3 krajcár önköltségi áron képes előállítani 1 liter szódavizet, amely természetes állapotban 36 krajcárba kerül. Mivel azonban távol állott tőle az üzérkedés és haszonlesés, szabadalmát átadta unokafivérének, Szabó Alajosnak.

Jedlik azután bemutatta további találmányát az 1863-ban rendezett bécsi világkiállításon, amelyet a leydeni palackok elvére alapozott. A szerkezetről maga Siemens is a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozott. Az üveghenger-nyalábokkal végzett kísérletei során az addigi 64 cm-es szikrák helyett Jedlik már 70—90 cm-es kisüléseket tudott elérni. Ennek módosított formáját ugyancsak Bécsben mutatta be 1873- ban.

Hasonló balsors üldözte a nagy feltalálót további felfedezései során: az általa készített osztógépet elrontotta egyik munkatársa, a fénytalálkozás kettős hasábjának feltalálójául Nicholsont ismerte el a világ, aki Jedliknél jóval később készült el találmányával, az akkumulátort, a dinamót Werner Siemens „.halászta“ el előle.

Jedlik Ányos 1878-ban vonult nyugdíjba. Egy időre visszatért Szimő nevű szülőfalujába, majd utolsó éveit ismét a pannonhalmi kolostorban élte le. A halál 1895. december 12-én zárta le a nagy tudós szemét, akinek Győr városa díszsírhelyet adományozott. Róla nevezték el ugyancsak a Gépipari Technikumot. Neve méltón sorakozik a világhírű feltalálók, Voltaire, Ampere, Faraday neve mellé.

Jelenleg mozgalom indult Jedlik Ányos tevékenységének méltatására a CSISZ és a CSEMADOK részéről. Az ünnepségek előreláthatólag 1966. tavaszán érik el csúcspontjukat Szimőn, ahol emléktáblát szándékoznak elhelyezni szülőháza falán. Az épülőfélben lévő szimői iskolát is róla akarják elnevezni, az ottani pionírszervezet pedig máris az ő nevét

. *■ MATV ANIHDÄC Czimn

körül nőve megvédik a gazdát tűztök víztől, villámcsapástól, kártevő állatok pusztításától. Am ismertek verőfényt, vagy éppen esőt hozó herbákat is. A bolondító beléndekről például azt tartották babonás elődeink, hogy amenyiben azt jobb kezünknek kis ujjával tépjük ki a földből, úgy a nö* vény égy leány lábának kisujjára köt* ve, menten meghozza az éppen óhaj* tott időjárást, esőt vagy verőfényt „rendelésre“. Azt hisszük, valamennyi olvasónk örülne, ha ilyen könnyen meg lehetne oldani az időjárás mesterséges kormányzásának, irányításának bonyolult problémáját.

Mindemellett nem szabad elfelejtem nünk, hogy napjainkban egyre inkább kiterjesztjük a jól bevált, de méltatlanul lenézett gyógynövények gyűjtését.

A ma már mosolygásra késztető hiedelmek, babonák és koholmányok száma összezsugorodott, s legtöbb.vidéken kiveszett az emberek gondolatvilágából; száműzte őket az általános művelődés, melynek korlátlan lehetőségeit nyújtja a dolgozó nép állama.

FDN—XJ

Olaszországi mese

Kétszáz évvel ezelőtt megjelent regényben olvastam, hogy a történet főhőse „igen hosszú életkort“ ért meg, mivel a cselekmény idejében „már a 44. életévét“ taposta. Ma, amikor még az 50—60 évesek soraiban is szép számmal találkozunk fiatalos megjelenésű, egészséges, sportoló emberekkel, szinte túlzásnak tűnik az idézett regény megállapítása. Pedig nem az! Hiteles történelmi adatok bizonysága szerint az emberi életkor a múltban jóval kisebb volt. Időszámításunk 1. századában az átlagos életkor csak 20 év volt, még a 16. században sem haladta meg a 23 évet. A 18. században 28 év, 1850- ben 37 év, 1880-ban 40 év, 1910- ben 42 év, 1930-ban 50 év, ma pedig 67 év Európában az emberi átlagos életkor. Ebből is láthatjuk, hogy az átlagos életkor csupán ebben az évszázadban, főként az utóbbi három évtizedben emelkedett jelentősen. A haladásban azonban nem állunk meg, a modern tudomány egyre nagyobb apparátussal és tökéletesebb felszereléssel, egyre merészebben ostromolja az élet titkait. A fejlődés eddigi üteme alapján bizonyosra vehetjük, hogy az átlagos életkor még ebben az évszázadban eléri a 90 évet. Az életkor meghosszabbítása terén elért szembetűnő haladást a csecsemő- és gyermekhalandóság nagymérvű csökkentésével, a fertőző betegségek megelőzésével, a jobb egészségügyi és szociális gondoskodással, új, igen hatékony gyógyszerek alkalmazásával esnem utolsósorban a lakosság élet- és kultúrszínvonalának növelésével sikerült elérni.

Az általános életkor meghoszszabbítása szoros összefüggésben van ez ember életében természetszerűen bekövetkező öregedési fázis időbeli kitolásának kérdésével, amely világszerte számos kiváló szakember figyelmének a középpontjában áll. Feladatuk természetesen nem az, hogy valami „örök ifjúság vizét“ állítsanak elő, vagy magát a halált próbálják megszüntetni, hanem az, hogy az ember korai öregedését kiváltó okok ellen vegyék fel a harcot. A tudomány ezt a hatalmas feladatot bizonyára megoldja, s akkor megvalósul A. Bogomolec akadémikus nemrég tett kijelentése, hogy .még a 150 év sem jelent határt az emberi életkorban.

Az öregedés kezdeti időszakának és ezzel kapcsolatban a halál időpontjának kitolása számos egyéb kérdést vet fel. A továbbiak megértéséhez szükséges, hogy megismerkedjünk az élettani halál fogalmával. Az élet és a halál egymást kiegészítő fogalmak, nincs élőlény, amely elkerülhetné a halált. A halál általában amiatt következik be, hogy egyes létfontosságú szervek betegség vagy sárii* lés következtében megszűnnek működni. Ilyenkor a test számos szerve még működőképes lenne, csupán az említett létfontosságú szerv funkciójának a hiánya akadályozza meg ebben. Viszont az ún. élettani halál akkor következik be, ha a szervezetnek semmiféle betegsége nincs, és az élet csupán a szervezet elöregedése, mondhatnánk elkopása következtében szűnik meg. A klinikai kutatók számos, idős korban, baleset vagy egyéb ok következtében meghalt — állítólag teljesen egészséges — ember testét boncolták fel. Rendszerint kitűnt, hogy az ún. „makkegészséges“ öregeknek is volt valami szervi megbetegedése (érelmeszesedés, emésztőcsatorna rákos megbetegedése stb.). Az élettani halál tehát igen ritka eset, mert a legtöbb szervezet még ennek bekövetkezése előtt, hamarabb pusztul el.

Az öregedés időpontjának eltolódásán kívül a tudományos kutatók ezrei fáradoznak azon is, hogy az emberi korhatárt az élettani halál bekövetkeztéig hosszabbítsák meg, vagyis megszüntessék azokat az okokat, amelyek ennek az elérését gátolják. A szorgos kutatómunka meghozza majd a gyümölcsét, és teljesül az emberiség régi vágya. A 150 vagy még magasabb életév általánossá válik és nem tartozik majd a ritkaságok közé.

, Dr. Parraghy P.

Kincsem

Tudatjuk kedves olvasóink- í

■

■

kai, hogy a következő szám- i

■

■

tói kezdődőleg lapunk újból ]

3

■

a szokott szakmellékletekkel :

■

■

jelenik meg.

Holland gondok

Nehéz a sorsuk a lányos mamáknak, még ha királynők is. Juliana holland királynőnek már a második lánya okoz bánatos gondokat a férjhezmenésével. Először Irene hercegnő „botrányos“ házassága, aki az ősi ellenség, Spanyolország egyik hercegét választotta magának, rázta meg a nehezen felbolygatható holland kedélyeket. Iréné hercegnőnek le kellett mondani trónörökösi igényeiről, mert vőlegénye kedvéért, aki magát a spanyol trón „várományosának“ tekinti, áttért a katolikus hitre.

Alighogy a kedélyek kissé lecsillapodtak,, újabb megrázkódtatás érte a puritán hollandokat, s az eleinte csak szállingó pletykaként terjendő hír hamarosan valóságnak bizonyult: a holland trónörökösnő, Beatrix hercegnő egy német diplomatával kíván örök frigyre lépni.

A holland trónörökösnők házasságához. — már a harmadik generáció óta — a parlamentnek is hozzá kell járulni. Klaus von Arnsberg, a német diplomata csak egyszerű nemes. Egyre nehezebb lesz a sok férjhez adandó hercegnő számára rangbeli férjet találni: s bár von Arnsberg szintén katolikus, de mindjárt megígérte, hogy áttér a holland református vallásra — a parlament kisebb diplomáciai csatározások után beleegyezett az eljegyzésbe.

Ki volt tűzve már az esküvő napja is 1966. március 10-re az ősi Amsterdam városában. Bár a parlament beleegyezése után úgy látszott, hogy immár semmi: sem áll a szerelemből házasodó fiatalok boldogságának útjában, most egyre több nehézség tornyosul.

Egy elszánt holland asszony, Dr. Eringa tanárnő, aki azok közé a hollandok közé tartózik, akik még nem felejtették el a háború borzalmait, egyéni vállalkozásba kezdett, hogy egy millió aláírást gyűjtsön össze von Arnsberg házassága ellen. Erre a vállalkozásra az indította a koros tanárnőt, hogy von Arnsberg egy televíziós nyilatkozatában kijelentette: „Semmit sem tudok a hitleri borzalmakról.“

Dr. Eringa felháborodva állapítja meg: igaz, hogy Klaus von Amberg is csak húsz éves volt, amikor a háború véget ért, de a.hollandok 16—17 éves gyerekei pontosan tudták már akkor, hogy mi történik a koncenttrációs táborokban. Von Amsberg azonkívül katona is volt a Wehrmachtban és Dr. Eringa véleménye szerint semmi esetre sem lehet a leendő holland királynő férje az, aki valaha a gyűlölt hadsereg egyenruháját viselte. A tanárnő maga sem számít arra, hogy ezzel a lépéssel valóban nyomást tud gyakorolni a parlamentre, de elhatározott szándéka, hogy a harcot az esküvő napjáig folytatja.

Ugyanakkor, amikor dr. Eringa-féle idealisták elvi alapon támadják a holland trónörökösnő házasságát, Amsterdamban, a „vörös városban“— a tanácstagok közt sok a szocialista és van egy pár kommunista is — a városi tanács minden valószínűség szerint nem fogja megszavazni a királyi esküvő költségeit. Ez pedig igen nagy nehézséget jelentene, mert ebben az esetben Beatrix hercegnőnek virág- és zászlódísz nélküli városban kellene az oltár elé járulnia, s még a fúvós zenekar se vonulna ki. (NPSZV)

A növényvilág ezernyi képviselője már hosszú évezredekkel ezelőtt, felhívta magára emberősünk figyelmét. Szüksége volt reájuk a jégkorszak hidegével küszködő barlanglakénak, tüzelőanyagként használta fel, de szerszámot és fegyvert is készített belőle, később pedig cölöpökre épült házai példázzák, hogy a faanyag mennyire nélkülözhetetlen volt számára. A füvekben, fákban rejlő gyógyanyagokat is hamar megismerte az ősember, s mivel hatóerejüket nem tudta másképpen megmagyarázni, varázserőt tulajdonított nekik.

Sámánok és kuruzslók gyakran éltek növényi kábítószerekkel. Mágikus erővel ruházták fel különösen azokat a növényeket, amelyek az idegrendszerre hatva kábulatot, érzékcsalódásokat okoztak, azt az érzést keltve élvezőjükben, mintha szárnyrakelve repülne az ég és föld között.

A „varázsfüvek“ első csoportjához azok tartoznak, amelyeket hajdan a babonás emberek az úgynevezett szemmelverés ellen tartottak hatásos gyógyszernek. Köztük első helyen szerepelt a fokhagyma, amely a hiedelem szerint nem csupán belsőleg alkalmazva, de külsőleg, tehát nyakban viselve is megvédte tulajdonosát a „gonosz tekintetek elől“. Egyiptomban ugyanezt a szerepet játszotta, — sőt játssza még ma is a növényi eredetű sztoraxgyanta, melyet még manapság is árusítanak a modern Kairó felhőkarcolóinak, rádió- és televízió adóinak árnyékában. A fokhagyma és a sztoraxgyanta felett azonban nem szabad meggondolatlanul pálcát törnünk, hiszen az orvos kezében mindkettő értékes gyógyanyag, természetesen minden „varázserő“ nélkül.

De hasonló mágikus erővel felruházott „herba“ volt hajdanában a csengő orbáncfű is. Ennek a növénynek különösen pontszerűen átlyuggatott levelei keltették fel a babonás emberek figyelmét. Azt tartották e növényről, hogy leveleit az ördög lyukasztotta ki azért, hogy gyógyhatásúkat megsemmisítse. Ma persze már tudjuk, hogy a pontocskák nem mások, mint a levél kis olajtartói. Az orbáncfüvet különoen a nyári napiorauio laejen Kénéit szedni, mert csupán az akkor gyűjtött növény volt hatásos. Itt meg kell állnunk egy percig. Az orbáncfű természetesen semmiféle varázslatos tulajdonsággal nem rendelkezik, annál több azonban benne az olyan gyógyanyag, mely például a gyomor- és vésebetegségek esetében hatásos. Am a modern orvostudomány is azt vallja, nem mindegy, mikor szedjük, gyűjtjük be a gyógynövényeket.

Azt az időpontot kell ugyanis megválasztanunk, amikor a legtöbb hatóanyag van bennük felhalmozódva. így születtek meg azután a tudományos gondossággal összeállított „gyógynövénygyűjtési kalendáriumok“, amelyek pontos utasítást adnak arra vonatkózóan, mikor és hogyan kell az egyes fajtákat leszedni.

De a növénytan története olyan „bűbájos“ növényeket is ismer, amelyek a babonás emberek, szerint képesek arra, hogy a házban, vagy a ház

Tizennégy éve működik már Olaszországban a „Bürokrácia reformjára törekvő minisztérium"„ amely azonban mindeddig még nem nagyon büszkélkedhet pozitív eredményekkel. Luigi Preti, sorban a tizenkettedik „bürokrácia-miniszter“ azonban nyilván komolyan veszi megbízatását, mert néhány hónappal ezelőtt kijelentette, hogy rendet teremt az olasz bürokráciában és 1967-ig az olasz hivatalnoki kar vezető funkcionáriusainak az ötödét leépítteti. Preti miniszter elsősorban az állami és városi üzemek vezető hivatalnokai ellen hirdet irtóhadjáratot.

Ebben a hivatalnok-csoportban Preti szavai szerint „hihetetlenül .mesés“ fizetéseket juttatnak igazgatóknak és más vezető tisztviselőknek. Egy igazgató kétszer, sőt háromszor nagyobb fizetést kap mint egy olasz miniszter. Egy prefektus (vezető hatósági tisztviselő) vagy egu fóállamügyész csak

turcucftriyi J idcicotl fiUJ/JQ u7HTQIC|

amennyit bármelyik közérdekű vállalat osztályvezetője vág zsebre havonta. És a busásan keresők száma az utóbbi években állandóan emelkedik. így pl. a milánói közlekedési üzemek és az ottani városi villanyművek összesen 49 igazgatót foglalkoztatnak és ezek személyenként mintegy 70 000 koronának megfelelő havi fizetést kapnak. Egy miniszter fizetése ugyanakkor Olaszországban kb. 25 000 korona.

Az ENEf. áramfejlesztő üzemek bolognai körzetében a hatóságilag engedélyezett 15 vezető alkalmazottal szemben 36 igazgató „dirigál", 40 000- töl 75 000 koronás havi jövedelmekkel. De ezek a fizetések csak egy részét képezik mindazoknak a juttatásoknak, amelyek a kereskedelmi nábobok ölébe hullanak. Amennyiben ugyanis kiválnak vállalatuk kötelékeiből, életük végéig járó nyugdíj mellett még végkielégítést is kapnak. Ettore Verducci, a római elektromos és vízmüvek vezérigazgatója markát 12 szolgálati éve után húszezer koronás nyugdíj és öt és félmilliós végkielégítés ütötte. Dr. Qiorgio Madureri, a milánói közlekedési vállalat osztályfőnöke pedig 33 szolgálati év leteltével negyvenezer koronás nyugdíjjal és három és félmilliós végkielégítéssel vonult vissza. Üzeme viszont az utolsó gazdasági év végén 10 milliós veszteséget mutatott ki.

Preti miniszter úr öexcelenciájának erőlködései azonban nem sok reménynyen kecsegtetnek. A közszolgáltatási üzemek vezető alkalmazottait a politikai pártok delegálják és nagy súlyt fektetnek arra, hogy bizalmi embereik az állami és városi üzemekben nagy jövedelmű kulcspozíciókba kerüljenek.

(Der Spiegel — Sbfc)

Miután azonban Kincsem maga mögött hagyta kellemetlen támadóját, azonnal ráfutott konkurrensére és a célig öt hosszal előzte meg.

Egy Camerero nevű mén 1955-ben Puerto Ricoban ugyan beállította Kincsem számszerű csúcseredményét, azonban valamennyi győzelmét csak hazai pályán érte el, külföldön nem startolt a legjobb lovak ellen és így a világelsőséget még mindig ez a nagyszerű magyar kanca tartja, melynek preparált csontváza a budapesti Földművelésügyi Minisztérium múzeumában áll. SM

MINT ANNYI más sportnak, a lósportnak is Anglia az őshazája, Minden idők legeredményesebb versenylova azonban egy., „Kincsem' nevű magyar kanca volt (1874— 1887). Versenysikereit eddig még más ló nem tudta megismételni: Kincsem négy év folyamán Magyarország, Németország, Ausztria, Anglia és Franciaország lóversenypályáin 54-szer indult és minden esetben győzött.

A 165 cm magas, rendszerint flegmatikusán viselkedő piszkossárga kanca egy Waternymphe (vizitündér) nevű kanca és Cambuscano apjának tulajdonképpen valahogy tévedésből történt keresztezéséből származott. Nagyon válogatós volt és gazdájának Blaskovics istállótulajdonosnak elég gondot okozott, ha lova idegen ország pályáján rajtolt, mert ilyenkor az nemcsak hazai zabot, hanem még ivóvízből is otthonit követelt meg. Megtörtént például, hogy Kincsemnek égj Baden-Baden-1 indulása előtt Németországban kifogyott a vize és a magyar ló egyszerűen sztrájkba lépett: 24 óráig semmit sem ivott és az istálló-személyzet kétségbeesetten járta be az egész vidéket megfelelt ivóvíz után kutatva, amely ízlett voln; Kincsemnek, amíg végre egy vén kutat találtak valahol, melynek vize vég re megfelelt a vendégszereplő primadonnának. Nagyon szeretett legelészni és gyakran a reá fogadók nem kis megrökönyödésére még a start előti is legelt. Legjobb barátja lovasán az angol Frankie-n kívül egy Micka nevű cica volt. Elválaszthatatlanol voltak. Egy ízben Kincsemet már bevagonírozták egy külföldi versenyre de Micka eltűnt. A kanca két órár keresztül nyerített, toporzékolt a vagonban, amíg cimborája meg nem került. Akkor aztán teljesen megnyugodott.

Kincsem két éves korában 10 ver senyen indult és tízszer nyert. A következő évben mind a 13 startjá! megnyerte, négy éves korában tizennégy versenyen 14-szer győzött, a következő évben pedig mind a 17 indulását megnyerte. A leggyakrabban fölényes győzelmet aratott, elsőség« csak egy alkalommal volt veszélyeztetve, a Bécs melletti Badenben. Ak kori lovasa, Malden, túlságosan bízvt lova kvalitásaiban kissé „elaludt“ t startnál. Kincsem azonban behoztt hátrányát és a versenybizottság a. futamot holtversenynek ismerte el Blaskovics, Kincsem tulajdonosánál kérésére azonban a versenyt megismételték. A táv közepe táján Kincsen több hosszal vezetett, amikor szemben oldalról egy csaholó kutya támadta meg és megriasztotta a bizto« győzelemre törő magyar lovat. Ellenfelének, „Prince of Giles“-nek lovast természetesen kihasználta az alkalmat és pillanatok alatt az élre tört

Az emberi életkor hosszabbodása az elmúlt évezredben