Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1965-12-31 / 52. szám

írótól kérdezni — azt hiszem ez a legnehe­zebb feladat. Mégpedig azért, mert maga az író állandóan kérdez, vallat: önmagát, másokat, a világot. S a tollából kikerülő versek, novellák, regé­nyek, mind-mind kérdések az emberhez, a társadalomhoz. Olyan kérdések, amelyek min­denkit egyaránt érintenek, izgatnak, s ame­lyekre mindenkinek önmagában kell megke­resni a választ. Az írómegfogalmazta kér­désekre az ember magatartása, erkölcse, munkája a tiszta felelet. Aki elmulasztja a válaszadást, az önmagát károsítja. Annyival marad szegényebb, ameny­­nyivel egy-egy irodalmi alkotás által felvetett gondolatot, problémát, saját valóján belül megválaszolatlanul hagy. Irodalmunk állandóan gazdagodik. Mind mennyiségi, mind minőségi téren új, figye­lemre méltó alkotások születnek, s látnák napvilágot a megjelenő könyvekben s a lapok hasábjain. Ez a minőségi és mennyiségi növekedés bi­zonyos fokon a társadalmi igény fokmérője is. Városi és falusi dolgozóink egyre többet ol­vasnak, egyre inkább érzik a könyv, az iroda­lom erejét, amely munkájukban, közösségi életükben mellettük áll és segít. Ezek a tények íróinkat nehéz feladatok elé állítják. A felfokozott igények kielégítése íróink számára nem közönbös. Ezért fordul­tunk hozzájuk az óév végén, s az új esztendő küszöbén, hogy ha néhány sorban is, mondják el terveiket, céljaikat; mindazt amit szeret­nének megvalósítani az 1966-os évben. Csontos Vilmos A legtöbb ember cél nélkül, terv nélkül nehezen tudja elképzelni léte­zését. Minden reggel és minden este összegez: mit szeretne elvégezni, vagy mit sikerült megvalósítani a napi fel­adatok közül, s mi marad másnapra. S ami maradt, azon van a hangsúly újra virradtával, az lesz a további fel­adat, új ösztönzés, új cél. így mor­zsolódnak le az esztendő napjai mind­nyájunk életében. így fogyogatnak el egyenként az éveink is. Sok szép szándék dobogtatja meg az én szíve­met is az új esztendő érkeztével. Már az egykori merész álmok színüket vesztették, s az ifjúkor virágai régen elhervadtak; ma mégis van még ami csábit, ami bíztat, ami hittel éltet — és ez a virágzás utáni gyümölcsre várás, az ősz ígérete. Ez a termésre-várás érleli szándé­kaimat és terveimet. Az iróféle ember termése az Írás: a könyv. Igenám, de pont az én ese­temben nem csupán az iróféle ember­ről van sző, vagy több, vagy kevesebb vagyok — erről még senki sem pró­bált meggyőzni —, mert hiszen én itt dolgozom a Zalabai Egységes Földmü­­vesszövetkezetben közönséges tag­ként. S pont úgy számlálgatom havon­ként a munkaegységeimet, mint a többi dolgozó. A napi két munkaegy­ség elérése megelégedéssel tölt el, a kevesebb szomorúságot okoz. Tehát a munka az igazi éltetőm. Az írás mindig váratlanul kényszerít papír elé. A gondolat sohasem tervek és szándékok szerint röppen fel: jó vagy rossz érzéseim szülötte ez — mint mondottam, kényszerít a szavak, a mondatok leírására. S ennek a kény­szernek engedelmeskedni kell. Nagyon jó érzés ezután, ha a betűkbe csor­duló írás verssé ötvöződik. Ilyenkor el tudom pillanatra felejteni, hogy az írás kedvéért a kapát, vagy a kezem­­ügyében levő más szerszámot kellett félretennem. 7 LYENKOR ÉV VÉGEN rendszerint megkérdezik az írót, mit ír, mi­lyen müven dolgozik? S a válasz majd minden esetben sablonosnak tekint­hető: írok, ilyen vagy olyan munká­mon dolgozom, s ha valami közbe nem jön, ekkor és ekkor elkészülök vele. Persze, legtöbbször csak a lap hasáb­jain készül a mü. Már-már úgy fest a sok fogadkozás, nekibuzdítás, mint az üzemi felajánlásokban, hogyha min­den pontját teljesítenék, akkor nem is tudom hirtelen, hogy hol tartanánk. Akkor már olyan gazdag irodalmunk lenne, hogy felfigyelnének rá, tekin­télyt szerezne magának itthon és kül­földön, esetleg két nemzet irodalmá­nak a segítségével, Európa más orszá­gaiba is eljutna. Egyelőre azonban ott tartunk, hogy dolgainkat csak a mi Hát ilyen frőféle, — vágy ha úgy szebb — költőféle ember vagyok én. A delelőn már túljutottam, s az idő erősen őszbe fordult, derét gyér ha­jamon hordom. A terveimet és szán­dékaimat azonban meghagyta, s azok tovább nyugtalanítanak. S ez a nyug­talanság éltet. Ebből erednek az ösz­tönzések, az elképzelések. Bizony sok még a terv és a szándék. Attól félek, hogy egészen sohasem valósulnak meg. Legközelebb, tehát a jövő év­ben szeretném kézbevenni új verses­kötetemet, amely „Üj szerelem“ cím­mel már a könyvkiadóban várja a nyomdába adását, úgy mondják, sze­repel a következő év kiadói tervében. Továbbá szeretném mégegyszer át­dolgozni a már befejezett életrajzo­mat, amelyre szintén vár a könyv­kiadó. A legszebb elképzelésem eze­ken túl az, hogy új és nemesebb veretű költeményekből már az elkö­vetkező évben jónéhányat megírhas­sak, hogy a két év múlva rám kö­szöntő hatvanadik évemben, legszebb termésemként azt új kötetben viszont­láthassam. És még valamit szeretnék: ha mun­kámmal továbbra is hasznos dolgozója lehetnék a földmüvesszöVetkezetnek. Mács József dolgainkhoz tudjuk mérni, Magyaror­szág részéről udvariassági gesztus né­hány példány megrendelése, szlovák és cseh részről még ilyen figyelmesség­ben sincs részünk, így aztán vagyunk, mert lettünk, mint a dér az ágon — megkérdezetten. Csak a mi kritiku­saink törődnek velünk, de ők sem úgy, hogy az írót önmagához, vagy tegnapi munkájához hasonlítanák, hanem ép­pen ellenkezőleg: hasonlítják egyiket a másikhoz, mintha a mi csendes bér. keinkben minden író egyforma lenne, ugyanaz a lelkialkat, ugyanaz a szem­lélet stb. így történik meg aztán, hogy egy-két legjobbnak tartott fiatal írónk egyáltalán nem kap kritikát, mert a többiekhez képest jók. De tér­jek rá a kérdés megválaszolására, - Dolgozom, ahogy lehet, ahogyan az erőmből futja. „Adósságtörlesztés" cí­mű regényemen. Az Irodalmi Szemle két részt hozott már belőle? s akik elolvasták, a részletekből is megálla­pították, hogy kimondottan a határ mentén élő népek problémáját akarom megragadni és kifejezni. Az vezérel munkámban, hogy alakjaim sok tekin­tetben mások, mint például az alföldi magyarok. Észjárásunk más, eseteink, életérzéseink, történeteink is mások, ruhánk is, pénztárcánk is, pénzünk is. S ha mindezt ki tudom hűen fejezni készülő regényemben, akkor nem volt hiábavaló a munkám, akkor valameny­­nyire sikerül majd megközelítenem a célt, amelyet Eábry Zoltán nemrégen úgy fogalmazott és úgy sürgetett: csehszlovákiai magyar regényt. m N iO LJ OGY MIN DOLGO­­ZOM? Legelőszöris: mikor dolgozik a költő? Akkor-e, mikor a két éve befejezésre, tartalmi és formai feloldásra váró vers már kész képeinek, ritmusképleteinek feszítő erejét próbálgatja az elé­je ágaskodó sötét falon, tapogatja a legkisebb el­lenállás helyeit, a felol­dás legvalószínűbb irá­nyát, — vagy akkor, mi­kor asztalhoz ül, s papír­ra veti a villamosmegálló­kon, reggeli félálmokban, gjHH napi vitadühökben meg­talált megoldásokat. Ha az előbbi igaz, akkor háromnegyed részben nyomdába adott második kötetem befejezése előtt álló nagyobb versein dolgozom, ha az utóbbi, akkor hónapok óta már semmin. A vers az egyetlen tett, amely nem elhatározásból születik. Az asztalhoz le lehet ugyan ülni vers­író szándékkal, de ha ez a „leülés“ nem pont a hónapok óta rágott, for­gatott, megkinlódott vers végén, akkor fel is lehet állni — fiaskóval, Oj kötetemről: tartópillérei: a mo­dern ember halál-élménye, s ami ez­zel összefügg: az ember erkölcsi értékeinek: a hősiességnek, igazság­akarásnak stb. „revíziója“. S egy terv: össze szeretném gyűj­teni az elmúlt három év alatt írt ri­portjaimat: főleg azokat, amelyek iro­dalmi, szellemtörténeti vonatkozásaik­kal kicsit a publicisztikát súrolják, s kiegészítve őket elszórtam megje­lenő kritikámmal az anyagot kötet­ben kiadni. Előtte még meg szeretném írni a két háború közötti szlovákiai magyar irodalom máig élő probléma­köreit, vezéregyéniségeinek portréit. Ha sikerülnek, ezek is ebben a kötet­ben kapnának helyet. Az első belőlük már elkészült s A problematikus For­­báth Imre címmel az Irodalmi Szemle januári száma hozza. Aram Hacsaturján Moszkvában megcsúszott az úttesten és lábát törte. A 62 esztendős szovjet zeneszerzőt kórházba szállították. ® Pablo Picasso elhagyta azt a pá­rizsi kórházat, ahol novemberben epe­műtétet hajtottak végre rajta. 0 Leopoldine Konstantin neves osztrák színésznő 79 éves korában Bécsben meghalt. % Peter Weissnek a frankfurti Aus­­schwitz-perről készült drámáját ebben a színházi évadban — Németországon kívül — 13 ország 17 színpadán mu­tatják be, a többi között New York­ban, Párizsban és Milánóban. 9 A szovjet felderitőkről forgatnak filmet a Szovjetunióban, a Moszfllm­­stúdiőban. A játékfilm a Nagy Hon­védő Háborúban tevékenykedett híres felderítőkről szól. § Le Corbusier művei halála óta annyira keresettek, hogy leghíresebb könyveit újból megjelentetik a kiadók. Egri Viktor M IHAIL SOLOHOV a Nobel-díj át­vételekor — nem félve attól, hogy konzervatívnak fogják tartani — a realista művészet meggyőzödéses hívének vallotta magát, és ünnepi be­szédében ezt a kijelentést tette: „A művészet óriási erővel hat az emberi szívre és értelemre. Ügy gon­dolom, csak annak van joga művész­nek nevezni magát, aki ezt az erőt erre használja fel, hogy megteremtse a szépet az emberi lelkekben, és szolgálja az emberiséget.“ Azt hiszem, hogy napjainkban, ami­kor sok fiatal áramlat visszautasítja a realizmust, mert elavultnak tartja, sokan Solohovnak adnak igazat, és talán nem szerénytelenség tőlem, ha én is azok közé sorolom magam, akik kezdettől, és mindig nem foglalkozás­nak, hanem hivatásnak — szolgálat­nak, az ember szolgálatának tartották a művészetet. Valami keveset levenni azokból á súlyokból, amelyeket minden ember hordoz és egyedül levetni nem tud, valami keveset leoldani azokból a görcsökből, amelyek óhatatlanul Is ráfonódnak és bénítják, ez az írás feladata — az enyém is. Segíts olyan világot teremteni, amelyben — hogy a költő szavával éljek — a rossz ember csak mutató­ban marad. Az Üj Szó hasábjain most megjelenő kisregényem után egy újabb munkát vettem tervbe, amely­ben szeretném hangsúlyozni, hogy Duba Gyula Ofév alkalmával általában minden embert meg lehetne kérdezni, hogy mik a tervei az előtte álló évet ille­tően, mert örök emberi tulajdonság, hogy az új évnek konkrét elképzelé­sekkel, esetleg óhajtott dolgok vára­kozó kívánságával indulnak az embe­rek. Az én terveim is inkább olyan „óhajtott dolgok várakozó kívánásai' és a remény, hogy közelebb jutok hoz­zájuk egy lépéssel. Kevés bennük a konrétum, de annál több az elképzelés. Az írás mesterségének és lényegének megközelítéséről van szó „csupán", azoknak a belső törvényszerűségeknek a felfedezéséről és birtokba vételéről, melyek múlhatatlanul szükségesek ah­hoz, hogy az író „igazi" prózát írjon. Kezdem már érteni az írói munka mélységes komolyságát (elég későn, gondolhatják egyesek!) és ennek a ko­molyságnak megfelelő alkotó-filozófiát szeretnék magamnak kialakítani. Egy­szóval — egyszerű és nem nagyon romantikus tervi — az újévben tanul­ni szeretnék. Sokat olvasni és sokat gondolkodni olvasmányaimon. nem lehet a társadalmi kiábrándultság és hitetlenség pózában élni. Szeret­ném meséjével és eszmei mondani­valójával kifejezni, hogy a mutatóban' maradt rossz emberben is él csírája a jónak, az emberinek és ha sikerül a keményen ellenálló rossznak érdes burkát feltörni, akkor felszínre kerül­het az, ami meghozza a változást, az emberré válásnak is mondható fordu­latot. Bár a megírásra váró történet­ben a hős halálával végződik az em­beri érzés, a történet kicsengése nem lesz leverő; megpróbálom rokonítani az igazi nagy tragédiákkal, amelyek nem ejtik pessziblzmusba a nézőt, nem hagyják visszás érzésekkel, ki­elégítetlenül az olvasót. Vajon kisregény, dráma vagy hang­­játék lesz-e belőle, erre pillanatnyi­lag nem tudok felelni. A történet színhelye és társadalmi háttere hosz­­szú évek óta tisztán áll előttem, az alakok Is elevenen körvonalazódnak' bennem s ha majd nem az író szavai­val, hanem önálló cselekvésre készen, a maguk nyelvén jelentkeznek — re­mélem hamarosan —, akkor eljön az írás ideje, papírra kell vetni mindazt, amit sugallnak és tenni akarnak. Ez az óra majd eldönti azt is, miféle műfaji formát kell használnom, hogy elfogadhatóan kifejezhessem mindazt, ami bennem él és elmondásra kíván­kozik. További terveim, céljaim, elképze­léseim? Nem szeretnék olyasmit beharan­gozni, aminek megírására az eszten­dő folyamán talán nem kerül sor. AI élet sokrétű, mérhetetlenül színes é» sok száz kérdésre vár feleletet. Elég* ha belőlük egyre, kettőre felelni pró­bálunk. Közben az Emlékezések köny­vének néhány fejezetét szeretném megírni, folytatni a Kegyetlen évek­et, megkeresni emlékeimből azokat aI élményeket, amelyek lassan eldöntöt­ték, milyen úton kell járnom, hogy életemnek értelme és munkámnak célja legyen. De hol marad a munka, az „alkotó* tevékenység, kérdezhetnék. Egy kőnk­­rét elképzelésem van: megírtam egy fél kötetnyi novellát, melyek február­­ban - márciusban nyomdába is mehet­nének, hogyha közben meg lenne írva a másik fele is. Minden energiámmal azon leszek, hogy az a néhány hiányzó novella elkészüljön. ClSlJlFt/1A/Vr7lfi<Z tíWph S • A PráSai FekBte színház siker­ig/ WUA/lA/l l/ÍX-to rlAI rel szerepel Kubában. A havannai la­pok Is elismeréssel nyilatkoznak elő* ... adásaikról. Párizsban új kiadásban látott napvilá­got az 1937-ben, ötvenéves korában írt munkája: Amikor a katedrálisok fehérek voltak. A cím arra utal, hogy a maguk idejében nem voltak piszko­sak, szürkék és kopottak az épületek, aminthogy egy-egy építészeti korszak is friss és elragadó az induláskor. $ Vasarely (Vásárhelyi Viktor) mű­vészetét ismertető album jelent meg a svájci Griffon Kiadónál. A kritika szerint a kötet a karácsonyi könyvpiac egyik legérdekesebb műve. @ Háromezer éves bronzsisak. A mis­kolci Herman Ottó Múzeum mintegy 3000 évvel ezelőtt használt kora vas­kori bronzsisakkal gazdagodott. A Szikszón feltárt lelet mellett egy azo­nos korú sarlót is találtak. Hét bélyegből álló új bélyeg­sorozat Jelent meg a Szovjetunióban, melyek Moszkva, Leningrád, Ogyessza, Kljev, Breszt, Volgograd és Szevaszto­­pol védelmét ábrázolják. 0 A legújabb divatos tánc a sguee­­ze. A tánz közben a partnerek arca Összeér, ám a test többi részével nem érintik egymást, hasonló módon, ahogy a századfordulón a tangót tán­colták. $ Juraj KotouCka festőművész mun­káiból nyílt kiállítás a közelmúltban a Fiatalok galériájában. SZABAD FÖLDMŰVES 'J 1965. december

Next

/
Thumbnails
Contents