Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1965-12-25 / 51. szám

tflyángyösi, a nyugdíjas vadász leteszi hátizsákját a konyhában. Borosa néni kíváncsian nézegeti. Merthogy abban mozog valami, azt szemüveg nélkül is látja. Csak azt nem sejti, mi lakozik a bekötött tarisznyában. Tüstént megtudja. Először egy gömbölyű szőrpamacsot lát középen két barna szemgolyóval. Azután elétárul a zsák tartalma, csupaszőr valóságban.

— Kutyái Szent ég, kutya! Elment a kend jobbik eszel Vénségére bolondul. Először puska, most kutya! Azonnal vidd a háztól, míg jól van dolgod.

— Nyughass asszony — csillapítja életpárját gyengéd hangon Gyöngyösi. — Hiszen nem az enyém, a vadásztársaságé. Csak mutatóba hoztam, a te kedvedért. Amikor megláttam a kedves jószágot, gondoltam, néhány napra magamhoz veszem. Látod, micsoda ennivcao teremtés?

Lordi talán észreveszi, sorsáról van szó, hízelegve a háziasszony lábához dörgöli hátacskáját.

— Milyen aranyos, hízelgös, akárcsak a kisgyerek.

— Elegem van gyerekből, kutyából, puskából — pattog az öregasszony.

— Nézd, Borcsa, reggelig csak eltűröd, oszt visszaviszem. Szeretném megtartani, de a te kedvedért, lemondok róla.

Borcsa néni szeme haragos, de engedélyezi a szállást. Kész a vacsora, nem szereti, ha ilyenkor csavarog az ember.

Gyöngyösi örömében két csókot cuppant ráncos képére, majd fiatalos lendülettel a tűzhely elé térdel.

— Mit keresgélsz már megint? ripakodik rá a feleség, aki a tálaláshoz készülődik.

r Eekhelyet készítek a vendégnek.

— Jesszusom! Bent a konyhában?!

— Nem tehetjük a szabad ég alá, még csecsemő. Eddig az anyja melengette.

Gyöngyösi másnap délben érkezik haza a szokásos hajnali portyázásról. A vadludak húzásának irányát leste.

Borcsa néni újult erővel fújja a U-. tániát.

— Csavarogsz ahelyett, hogy visszavinnéd ezt a rendetlent. Éjjel bepiszkított, takaríthattam utána.

— Ne pörlekedj. A többletmunkát mosogatással viszonzom.

Az asszony kezében megáll a főzőkanál. Mi bújt ebbe az emberbe? Máskor a faaprítást sem végzi noszogatás nélkül. Mióta nyugdíjba vonult, puska az istene. Állandóan koslat éjjel, napnap a határt járja. Jóformán csak enni jár haza.

Az ebéd utolsó falatját már az udvaron nyeldesi a házigazda. Onnan kiált életpárjának. .

— Majdnem elfelejtettem. Józsi szedi a kukoricát. Megkért, segítsek. Megyek, rohanok, nehogy harag legyen belőle.

Borcsa néni fel sem eszmél, egyedül marad. A melegvizes fazékért megy a tűzhelyhez, amikor belebotlik a kutyába.

Nem vitte vissza! Még jó hogy maradt tej a kannában, legalább nem vész éhen. Mást nem fogad el az isten* adta.

Gyöngyösi éjfélkor tér haza a kukoricafosztásból. Hajnalban vadlibákra les, délután a komának töri a kukoricát. Egyik nap telik a másik után, míg az asszony türelmét veszti,

— Nem kerülgetem tovább, vidd ezt a dögöt!

A felszólítás erélyes, Gyöngyösi nem is tütakozik. Csupán egyet kér. Engedtessék meg, hogy először Nagy Sándorral, a vadászgazdával beszéljen.

Visszajövet csillogó szemmel állít asszonya elé.

— Sanyi üzeni, ne haragudj és a

vadásztársaság nevében kéri, vállaljuk a kutya nevelését. Két koronát fizetnek naponta a tartásért.

Hatvan koronát havonként. Egy évre hatszázhúsz korona. Meggondolandó, ha nyugdíjból él az ember.- Borcsa, az én kedvemért. Tudod mit ér egy jó vadászkutya?/ Eddig üres volt a tarisznyám, mert kutya nélkül jártam a határt. Meglásd, ezután a rokonok is ráunnak a vadhúsra. Egyezz bele, kérlek. Ígérem, nem lesz vele gondod.

kAásnap Gyöngyösi napi munka* ' * rendje megváltozik. Reggel hatkor a tejcsarnok előtt sorakozik, s az asszonyok szájából végighallgatja a megtörtént és kiagyalt eseményeket. Ebéd után a pohár sörről is lemond, az esti kártyapartin sem jelenik meg,

SÁNDOR GABOR:

ahol filléres alapon máriást játszanak. Végeszakad minden kedvtelésnek, ami kiadással jár. A dugpénz egy fillérig Borcsa néni kasszájába vándorol, mert előre kiköveteli a kutyatartási havi díjat.

Mit számít ez Gyöngyösinek? Eö, hogy Lordi szemmelláthatóan növekszik, jól viselkedik, A kis dög megszerettette magát a keményszívű Borcsa nénivel is. Eledel bőven akad a konyha körül. A házigazda olykorolykor egy darabka kolbászt is elcsen a padlásról. A vajaskenyeret sem sajnálja, ha éppen azt reggelizik. Nöjjön nagyra, legyen erős, hadd lássák a vadásztársaság tagjai, Gyöngyösi ért a kutyaneveléshez. Tanítgatásra is futja az időből kint a határban, erdőn, mezőn, vizen, ha úgy kerül, az udvari ban. Jóállású, jó szimatú, szolgálatkész kutya nevelkedik LordibóL,

Végre elérkezik a várva várt nap,

• augusztus tizenötödike, a vadkacsázás ideje. Előző napon Gyöngyösi főpróbát tart az udvaron. Puskáját a békésen pihenő kacsákra szegezi, majd a puska durranását utánozva, rászól a kutyára.

— Lordi, hozd idei

A kutyát nem kell többször biztatni. A kacsák közé veti magát, egyet elcsíp és szárnyánál fogva cipeli a sápitozó, rikácsoló állatot. A vadász elragadtatva gyönyörködik a bemutatóban, de a konyhából kirohanó háziasszony a seprő nyelével mond köszönetét a szereplésért.

A vihar egy pillanat alatt kitör, és éjfélig tart. Ekkor is csak azért szakad vége, mert Borcsa néni berekedt. Ám sírással tovább bírja. Gyöngyösi félálomban hallgatja a nyöszörgést, mígnem az álom angyala megkegyelmez ártatlan szívének.

Álmában a Duna könyökében áll puskájával egy öreg fűzfa takarásában. Előtte vadkacsok serege kering, s egyre-másra lövi a vízre szálló szárnyasokat. Lordi úgy szolgál, mint a parancsolat, Már három kacsa a lába előtt nyújtózik, amikor egy hatalmas gácsért elevenen cipel a vízből.

Kár, nagy kár, hogy nem látja Borcsa, s a vadásztársaság tagjai, mit művel Lordi, az 6 tanítványa.

Hideg kéz érintésére ébred... Egy hang a fülébe rikácsol:

— Azonnal takarodj, a kutyáddal együtt!

Az asszony éjnek idején talpig felöltözve áll ágyánál.- Ha nem mész, én megyek. Szűzanyám, mit csinált az átkozott?

Ennek fele sem tréfa. Gyöngyösinek kiröppen az álom a szeméből. Papucsot húz, s rossz sejtelmek közepette az ajtóhoz lép. Felesége nyüszítve szitkozódik. Az ajtó előtt három kacsa elnyújtózva fekszik a küszöbön. Akárcsak imént a Dunaparton. Csak azok barnák voltak, emezek fehérek.

Az asszony felzokog. Gyöngyösi a kutyát szólítja. A kamrába zárja, és hogy időt nyerjen, a lakattal bajmolódik.

AA indketten virrasztónak, de szó nem esik köztük. Pitymallat előtt Gyöngyösi kenyeret, szalonnát csomagol a hátizsákba, s útnak indul. Puskája vállán csüng, kutyája a lábához dörgölőzik. Lehet, érzi sorsát.

Künn a Duna kanyarjában ketten várják. A vadászgazda és Kis Pista, az egyesület pénztárosa. Derengéskor kezdődik a kacsahúzás. Jönnek, mennek a vadkacsák, szól, ropog a puska szüntelen. Lordi olyan mint az elszabadult ördög. Nemcsak Gyöngyösi kacsáit hordja, a másik kettőjét is a partra cipeli. Mire a húzás megszűnik, hét kacsát mondhat magáénak Gyöni gyösi. Ennyit nem vitt haza együttvéve, amióta puskát tart a kezében.

Nagy Sándor, a vadászgazda nem is állja szó nélkül.- Öregem, le a kalappal a kutyád előtt, Ogy dolgozik, mint a parancsolat!

Gyöngyösi lesütött szemmel elfordul, egyenként szépen, sorjában hátizsákjába pakolja a zsákmányt.

— Ilyen kutyát szívesen elfogadnék — kontráz- a pénztáros.- Tudjátok mit? — én két hétre fürdőbe megyek, addig valamelyitek gondját viselhetné Lordinak. Vadkacsázni úgy sem érdemes kutya nélkül.

Ifilenc óra lehet, amikor a nyug*' díjas vadász leteszi hátizsákját a konyhában. Borcsa néni tesz-vesz, térül-fordul, mint akit semmi sem érdekel, de fél szemmel a kitömött hátizsák felé kandikál. Az ember homlokán csillog a verejték, arca bánatos. Az asztalhoz ül, enni kér.

A háziasszony tejet önt, kenyeret szel, hangtalan.

— Elvit tem^ Odaadtam — töri a csendet Gyöngyösi. — Lemondtam róla az első napon, pedig tizenhat kacsát kihozott a vízből. Mindhármunkét... Nekem hetet tett a partra. Hetet. De tudj isten mire viszi, ha te... te...

Az asszony szájában megáll a falat s férjére tekint. Most látja, mennyire megőszült, mély ráncok barázdálják arcát, homlokát.

A két szempár égy pillanatra egybekapcsolódik.

A szeme, a szeme ragyogása a régi.

Gyöngyösi zsebkendőt húz, s megtörli arcát, szemét, homlokát.

\Ialaki többször, egymás után meg” zörgeti az ajtót. Borcsa néni kitekint. Az ajtó nyílásában megjelenik egy gömbölyű szőrpamacs, középen két barna szemgolyóval. Lordi szégyenlősen besompolyog a konyhába, körülszimatolja a hátizsákot, majd hízelegve az asszony lábához dörgölőzik.

Borcsa néni az asztalhoz lép, leemeli a kancsót s szótlanul tejet önt a kutya tányérjába.

Szombat délután édesapám megjegyezte: „Fiam, hozd be a puskát, megnézzük nem szőtték-e be a pókok a csövét!“

Behoztam.-• No most rakjad össze.

Amikor ezzel is megvoltam, édesapám elkezdte magyarázni a futó nyúl és a repülő fácán lövését és a célrakapást. Ezt azután sokáig gyakoroltatta velem. Én meg csináltam, pedig akkor még nem tudtam, hogy másnap nagy nap lesz életemben.

Korai ébredés után felkészültünk és a hosszúra nyúlt ősz novemberi napsugarait élvezve mentünk a találkozás helyére. Az eligazítás után indulás, és én, mint hajtő igyekeztem, hogy a gazosok ne maradjanak kitaposatlanul és örültem, amikor egy-egy a lábam alól felrebbenő kakas a jól célzott lövés nyomán tollgombolyagba gyűrődve hullott le, vagy a nyúl két-három bukfenc után terült el az ugaron.

A szombati gyakorlás alapján számolgattam, hogy hova lőnék, ha a kezemben lenne a puska, hogy a vadat el Is találjam. Minden vadam, amire képzeletben ráfogtam a puskát, olyan szabályosan bukott, mintha legalább Bakonyi Pista bácsi vagy Zalay Géza bácsi lőtte volna, akiről tudom, hogy jő lövők.

Az egyik hajtás megkezdése előtt édesapám sokáig beszélgetett Bíró Károly bácsival, az elnökkel, majd odaszólt nekem:

— No, gyere, mi vezetjük fel a szárnyat.

Elindultam édesapa után öcsémmel, majd amikor már

jól elhaladtunk a bolytól és a hajtás kezdett felfejlődni, édesapám maga mellé szólított:

— No, fiam, most cserélünk, én leszek a hajtő, te a vadász, itt a puska és négy töltény, vadásszál!

Nem kell mondanom, hogy az öröm gombócot gyúrt a torkomba, de ez szerencse volt, mert így a szívem nem tudott kiugrani a torkomon keresztül.

Elmentünk vagy 50—60 métert, amikor az árok oldalából egy nyúl ugrott fel. Vállhoz kapom a puskát, és durr! A nyúl sértetlenül futott tovább. Bűntudatos arccal fordulok hátra, de édesapám bíztatóan mosolyog és megjegyzi — ne felejtsd el, hpgy a puskádnak két csöve van. Ojratöltök és tovább. A gazos árokpartról most egy kakas emelkedik fel kakatolva, utánalövök, repül, jobban elébe fogok és a bal cső dörrenése után zuhan a kakas.

Édesapám kiált:

— Tücsök apport?

Ez a kutyának szól, amely futva hozza á kakast. Első kakasomat. A mozgolódásra a gazosból még két kakas repül fel. Kapom a puskát és — hiába húzom a ravaszt,

elfelejtettem újra tölteni.

Bánatos arccal tekintek édesapám felé az elrepült két kakas miatt, aki csak mosolyog, és úgy ölel magához. Csendesen mondja — vadásszá fogadlak. — Nem tudom miért, de a gombóc most mintha megdagadt volna a torkomban. Édesapám átveszi a puskát, és átadja az első kakasomat.

Vége a hajtásnak, összejönnek a vadászok és a hajtők. Édesapám újra beszél Bíró Károly bácsival, aki mosolyogva megy egy bokorhoz és vesszőt vág. Két vadász elkészíti a terítéket, — a kakas, a vadásztáska és a puska — ennek tetejébe én. Károly bácsi szavait hallom, és suhan a vessző. Utána kézfogás, és azt mondja:

— Vadásztárssá fogadlak!

Most meleg szobában ülök, előttem a papír, melyre írok, és a könyvek, melyekből tanulni kellene. De olyan jó visszagondolni az első kakasra. Kint zord, ködös, zúzmarába fulladt minden. Vajon mit csinálnak most a nyulak és a csillogó kakasok? Fülembe visszacseng Károly bácsi avató szava:

— Szeresd a vadat, ne csak' lőni, haneni óvni, védeni

is! Ifj. Lipcsei Endre

Ablakig érő hó veszi körül a jégcsap-dísz'es vadászüdülőt

Pec pod Snéikou-ban (N. Kovács István felv.)

Hogy a vadászszívek

ne csalatkozzanak

A múltkoriban felkerestük VAJAS János elvtársat, a Csehszlovák Vadászszövetség dunaszerdahelyi járási választmányának titkárát, s elbeszélgettünk a járás legégetőbb vadászati kérdéseiről.

Legelőször is a vadeleség minőségéről és mennyiségéről érdeklődtünk, mivel már erősen benne járunk a téli etetés időszakában.

— Míg tavaly 30 mázsát adott nagyon olcsó áron a járási felvásárló üzem vadeleségből, az idén ez megközelíti a 200 mázsát. Ami ebben a lényeges, ingyen bocsátja a felvásárló üzem az árvíz sújtotta vidék vadászegyesületei részére, hogy a megmaradt csekély mennyiségű vad ne szűkölködjön eleségből, s ugyanakkor jusson belőle a betelepítendő vad számára is. Ami a nagyvad eleségét illeti, ezt jobbára a szövetkezetek, állami gazdaságok biztosítják tájékoztatott a titkár.

Kesernyésen jegyezte meg beszélgetésünk további részében Vajas elvtárs, hogy a járásban többhelyütt sokkal jobban kihasználhatnák a vadászegyesületek a megmúveletlen diribdarab földeket, táblaszegélyeket vadeleség termesztésére. Itt a leleményesség hiányzik, s nem utolsó sorban az ügyszeretet. Hasonlóan vélekedett a vadvédelmet illetően is; ám itt főleg a szövetkezeteket, állami gazdaságokat okolta, amiért — főleg takarmánykaszálás idején — megfeledkeznek a vadriasztók felszereléséről, s ilymódon nagy mennyiségű hasznosvadat elnyisszant a traktor kaszája. Ami a szárnyasvad tojásainak összetörését illeti, szabadion egyetlen példát felhozni: Csalióköznádasdon csupán egv két és félhektáros takarmányterületen 240 tojást találtak összetörve az ellenőrzés során. Nem kár ezért? Dehogynem!.., Mindez csupán abból adódik, hogy a szövetkezet vezetősége és a vadászegyesület vezetői közt hiányzik az együttműködés. Csak a vadászgazdának kellett volna idejében szólni, hogy ekkor és ekkor takarmánykaszálás lesz, s a vadászok kellő hozzáértéssel összegyűjtötték volna a fészekalja tojásokat, s mesterségesen, vagy kotlós tyúkok segítségével ki is keltették volna a tojásokat.

Reméljük, hogy ilyen és hasonló eset a jövőben nem fordul elő, sem az említett szövetkezetben, sem má^ sutt. -+

Mint tanulságot említette meg, hogy kicsit késve fogtak hozzá a vadmentéshez az árvízkatasztrófa idején. Mintegy 108 nyulat és 47 őzet sikerült úgy-ahogy megmenteni (ezek közül 12 darab az állatorvosi beavatkozás ellenére is elhullott). A vadmentési munkákban való közvetlen részvételért dicséret illeti dr. Július Melei c k y állatorvost és társait (motorcsónakkal siettek a bajbajutott vad megmentésére), valamint meg kell említeni a nyárasdi, somorjai és a szarvai vadászegyesületet —, mint a legjobb vadmentőket.

Követendő példa: a Gombai Állami Gazdaság iskolásai ez év őszén harminc mázsa vadgesztenyét gyűjtöttek vadeleség céljára.

Ha már itt tartunk, szükséges megjegyezni: csaknem minden faluban akad jónéhány olyan gyermek, aki rajongója a vadállománynak. Egyegy vadász kíséretében a szabad idejüket igen hasznosan, s nagy kedvteléssel tölthetik ki: segíthetnek az etetők, szórók, nyalósók környékén a hóeltakarításban, a vadeleség kiszórásában, s másegyéb munkában. Az így nevelt gyermek már ifjú korában megtanulja becsülni a mezőgazdaság ingyenes „napszámosait“, s léptennyomon oltalmazza a védtelen vadat.

Arra a kérdésre, milyen a vadászkutya-állományuk a járásban, Vajas elvtárs ilyképpen válaszolt:

— A járás 63 vadászegyesületének 567 tagja elenyészően kevés vadászkutyát tart, mindössze 52 darabot, amelynek csak a fele rendelkezik tavaszi és őszi vizsgával. Tizenegy vett részt kiállításokon: négy az első, hét pedig a harmadik helyet vívta ki.

Az eredmény mutatja, az eddiginél sokkal többet kell törődni a járás vadászainak a hű segítőtársak idomításával, a kutyalétszám gyarapításával. Megtörtént olyan eset is, sajnos, hogy a Nagymegyeri Nagyhizlalda vadászegyesülete a saját tagjainak vadászkutyáját nem engedte a revírre gyakorlatozni. így tehát nem csoda, hogy három vadászkutyájuk elbukott a vizsgákon. Helytelen az olyan szemlélet, hogy elegendő a vadászkutyának akkor a területen tartózkodni, ha vadászat van. Az ilyen nézet csöppet sem használ, annál többet árt a vadgazdálkodás ügyének.

A járási választmány egyik elsőrendű feladatának tartja a vadászkutya-állományt 1970-ig a kívánt mennyiségi és minőségi színvonalra emelni. Ám ehhez nem elég a választmány elhatározása, feladatvállalása. A vadászegyesületeken áll vagy bukik ez a kérdés. Tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a legjobb fajtájú, s a legtöbb jó tulajdonsággal rendelkező egyedeket szerezzék be (a vadászok forduljanak bizalommal a Szabad Földműves szerkesztőségéhez: az efféle kérdésben is szívesen segít, s Ingyenes Apróhirdetés-rovatában helyt ad a venni, vagy eladni szándékozó vadászok kérésének).

A járási választmány a maga módján igyekszik tevékenyebb, s színvonalasabb munkára ösztönözni a vadászegyesületeket. Ezt a célt szolgálta az ősz folyamán Gombán és Nagypakán megrendezett minta-vadászat is, amelyen a járás 33 vadászgazdája vett részt. Az itt látottak, hallottak gyakorlati átültetése, saját helyi viszonyaikra, a magasabb szintű, kulturáltabb vadászatot, a vadászerkölcs elmélyítését célozta. Az efféle jó tapasztalatok általános felhasználásával határozottan előbbre léphetnek a vadászegyesületek a fejlődés útján.

A téli hónapok nagyon alkalmasak arra, hogy a járás vadászai fejlesszék szaktudásukat, széles körben kicseréljék tapasztalataikat. S ami a legsürgősebb: alapos felkészülés a vadasítás sokrétű feladatainak elvégzésére. A vadnevelés és vadvédelem minden eddiginél szakszerűbb munkát igényel. A sok-sok vadász-szív ajándékozta „új honfoglalók“ csakis ilyképpen érzik majd otthonosan magukat, s új birodalmukat megszeretve, nem kívánkoznak majd vissza, oda ahonnét származnak. A jó erőnléten tartott vadállománytól várhatunk csak életerős, egészséges utódokat, amelyek újra benépesítik majd az árvíz sújtotta vidék határát, s akad majd puskavégre, hálóba ismét vad eleqendő.

Ne feledjék Csallóköz vadászai: az ajándékozott vadat nem elég megkapni, megtartásáért napról napra, jócskán meg kell majd küzdeni!

N. Kovács István