Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1965-12-25 / 51. szám

MÓRICZ ZSIGMONDI

EGYSZER nagy hír riasztotta fel az iskolát s olyan zenebona kerekedett rá, hogy csengett a fülünk belé. Oj csikóst fogadott a falu. Rojtos nevűt, s azt suttogták róla, azelőtt igazándi betyár volt az Alföldön. A fia velünk fog járni iskolába.

Hő! Nagyobb újság volt ez, mintha hercegfiú pottyant volna közénk. Herceg akárki lehet, akit a király azzá tesz, de betyár? Az nem. Betyárkodás dicsőség, büszkeség, hősiesség.

Lázba volt az egész iskola s a hátulsó sorokban súgdolózó csoportokban mesélték a vén Rojtos rémes hőstetteit ... borzongott tőlük a hátam, de ezért csak hallgattam.

Mindenap jött valami csodahír a Rojtos-fiúról: pányvát vet a szilaj csikóra; a rigó nem fütyül pompásabban nála; kalapjánál, mint a zászló leng az árvalányhaj: fekete szűre van, piros virágos, hetyke szűre.

Egyszerre divat lett a fütty is, a fekete szűr is. Még nekem is megígérték otthon, hogy kovácshoz viszik a füttyömet, reszelje le a hegyit, s még én is kaptam fekete szűrt a tarcali vásárról.

De bizony sűrűn szálldosott már az ökörnyál a mezőn, még a dér is megeste a tarlót, mikor Rojtos Bandit befogták a mezőről s az anyja beállított vele az iskolába. Komor, fekete, szikár, nagy asszony volt, ma is emlékszem rá. Sűrű szemöldöke, gyilkos sötét szeme, éles, rikácsoló szava volt.

Végigmustrálta szemmel az iskolát; fiát a nyakánál markolta, mintha haboznék, betaszítsa-e az ellenséges táborba.

Rektor bácsi bizalmassá akarta tenni s nyájasan szólt:

— Jó, hogy elhozta jóasszony, meg kel! tanulni írni, olvasni, számolni, anélkül senki sem ember a mai világba.

A fekete asszony egyet rántott 3 vállán.

— Az ember akarta. Hászen jaó. Nem törik ki a nyelve a gyereknek. ...Hol fog ülni?

Rektor bácsi az utolsó padra mutatott.

— Nagy a fiú, hát majd odaül Abri és Boldizsár közé.

— Lódulj — szólt az anyja nem gorombán.

A fiúnak takarosán ketté volt fésülve a haja, piros az arca s okos, nyílt tekintetű a szeme. Abba a pillantásba megszerettük. Abri és Boldizsár mégis nagyra voltak vele, hogy köztük ül.

— Te fogod tanítani — mondta a tanító úr, s engem elkapott a büszkeség szele. Én voltam az iskola preceptora, leckéztető, ábécések tanítója.

Az asszony rámnézett s szinte borzongott a hátam ettől a nézéstől.

— Osztán ne húzódjanak a fiamtól — mondta s elment.

Szerettem volna kikiáltani, menynyire örülök, hogy én taníthatom.

Ettől a perctől kezdve mindenki a Rojtos Bandi kedvét kereste, az ő kegyét leste. Boldog volt, aki szólhatott hozzá, adhatott neki valamit, hát még aki kapott tőle, ha nem egyebet, jó szót.

A szűk, vastag-vászon inges, nagycsizmás, szeplős, bumfordi képű fiúk közt Rojtos Bandi olyan volt, mint egy meséből kipattant táltos kis királyfi: lobogós gyolcsinge, ólompitykés lajbija s ráncosszárú sarkantyús csizmája ékes és gyönyörű volt.

Úgy illett neki minden. Ha zsíros, fekete volt rajta az ing, a fiúk meghempergőztek a porba, hogy olyan legyen az övék is. Ha fehérbe öltözött, minden fiú sírt az anyja nyakán, neki mért nem mos olyan szép ruhát. Minden csinos volt rajta, akármit is vett fel; minden mozdulata minta volt nekünk. Szemnek tetsző, elragadtató.

Hozzáfogtunk a tanuláshoz, leírtam elibe a palatáblára az i betűt, legszebb i betűmet. Nézi, nézi s azt mondja.

— No még.

Újra írtam egy i betűt.

— Látod, — mondom — ez az 1.

— Jól van no. Még.

Újra írtam egy i betűt.

— Másikat te. Az én nevemet kapard oda.

Hm. Gondoltam magamban, majd megmutatom hát, hogy az írás nem játék s odapingáltam gyönyörűen a nevét: Rojtos Bandi.

Jól esett, hogy elbámult rajta. Felvette a palatáblát.

— Hát ez a? Onnye a rozmaringját.

Megnézte alulról, felülről. Megfordította a palatáblát s úgy nézegette. Nevettünk rajta torkunk szakadtából.

— Onnye de apró jószág — mondta.

— Hát bíz ilyen a betű — magyaráztam.

— Hásze nekem csak egy nevem van. Rojtosbandi vagyok én, — szólt és mutatta, hogy mért írtam külön a két részt.

— De bizony két neved van — állítottam. — Egyik Rojtos, a másik Bandi.

— Hűm. A csillagát! Még a.

Újra nevettünk. Én magamtól kezdtem magyarázni.

— Hát azt tudod-e, hogy Rojtos hat betű?

Bandinak még a szája is tátva maradt.

— C. Megkótyultál?

Én osztán megmagyaráztam külön mindenik betűt, melyik hogy kanyarodik, mettül meddig tart.

— Na, megájj hát, ezt lekaparom.

Született egy csöpp gyerek,

. tán hüvelyknyi lehetett, gyűszűcskében megfürdették, tojáshéj bölcsőbe tették:

„Tente, Matyi, ti!"

Nem és nem nőtt, kicsi maradt. Amit eszik, pár mákszem csak. Felcsipeget néhány szemet és már meg is reggelizett, több nem fér bele.

Játszótársa nem lehetett.

Kutyus morog: Ham! Megeszlek! Egérnek véli a cica.

Ki nem vigyáz, felborítja.

Elég a baja.

Mama nagyanyóhoz így szól:

„Mit csináljak, hogy nőjön jól, mint eső után a gomba?

Míg ily pöttöm, ezer gondja." Szegény anyuka!

Nagyanyónak véleménye:

„Végre dolgoznia kéne! Foglalkoztasd, megnő neked, épp úgy, mint a többi gyerek. Munka itt akad.

V_______

Mama a tanácsot fogadja: Megjavult Matyi étvágya:

Hiába, ki sürög-forog, annak gyomra hamar korog, az eszik sokat!

Most a borsót válogatja:

„Gurulj, borsó, mint a labda.

Tálba raklak tetézve.

De jók lesztek ebédre, kis borsószemek!“

Hogyha nincs egyéb dolga, a tejet légytől óvja:

„Hess, hess, hivatlan vendégek! Azt hiszitek betegséget itt terjeszthettek?!“

Nő, nő s nem is parányit, kinövi kis ruháit, a gyűszűbe már bele nem fér, a cicától többé nem fél, kádban fürdetik.

Amikor megszületett, tán hüvelyknyi lehetett, most társait mind túlnőtte, rég nem tojáshéj bölcsője!

S még cserepedik!

Fordította: Fügedi Elek

Kezibe vette S palavesszőt, mint valami árat s csendesen, gondosan hozzáfogott lerajzolni az én Írásom párját.

De most már mindnyájunknak elállóit a lélegzete a bámulattól. Pár perc múlva szakasztott úgy, mint én írtam, ott volt a Rojtos Bandi neve mégegyszer. De még megkülönböztetni sem igen lehetett, melyiket ki írta?

— E nem virtus, — mondta, — hanem én tudok tulipánokat karcolni, azt csináljátok utánam.

Azzal hozzáfogott művészkedni, s szépen teleírta a táblát csodálatos rajzokkal, amit gyufatartő, sótartó tetejére, oldalára rajzolnak a pásztorok. Bizony mi nem írtuk utána.

Abban az időben egy esztendőre elég volt, ha meg tudtuk tanulni a betűvetést, — de Rojtos Bandi megtette azt a virtust, hogy egy hét alatt az ábécé minden betűjét megtanulta írni is, olvasni is éspedig a tanító úr szép metszett írásával. Csak arra az egyre nem lehetett rávenni, hogy ne úgy fogja a palavesszőt s a tollat, mint az árat. Jobban ismerte ő a rajzolás módját.

Istenem, mennyit lehetett tanulni egy tél alatt. Az én Bandimnak nem győztünk elég tanulni valót adni, szorzótáblát, a „négy alapműveletet“,» bibliai históriákat, zsoltárokat, mindent összetanult. Tanult az egész iskola helyett. Hozzá képest csak a napot loptuk. Tanító úr maga is örökké vele bíbelődött.

— Bandinak ki kell használni az időt, mert úgy hallom, az apja jövőre újra pusztára megy. Ki tudja mikor megy újra iskolába.

Jött a tavasz. A hó elolvadt itt-ott, s az iskola napos tövén már békasóval játszottak a gyerekek. Lehúzta lassan a fehér takarót a nap a zöld mezőről, s az eresz csepegőjében lyukat vájt a vízcsepp.

Bandi mindig szórakozottabb lett. Már nem érdekelte úgy a könyv, mint azelőtt. Nem volt kíváncsi többé. Néha-néha beleizzadtam a számtanba, még se ment a fejébe semmi belőle.

Egyszer valami csöndes foglalkozású órán nagyot kurjantott.

i— Itt a fecske! Első fecske.

'Máskor arról okoskodott, hogy ki lehetne már hajtani a ménest.

Én persze nem értettem, mi ütött bele. Csöndes, igába szoktattot, jámbor gyerek voltam, nem járt az eszem más célokon, csak amit kötelességül szabott elém a hatalom.

Végre eljött a nap, mikor Bandi egészen elfelejtkezett a világról, s úgy ült az iskolai pádon, mint a nagylegények a kocsmában boros üveg mellett.

— Holnap kimegy a ménes.

De a tanulás sehogysem ment. Én komolyan aggódtam a dolgon s fontoskodva mondtam.

A szennyes ár vad hömpölygéssel tarolta le ami útjába került. Ahol még néhány órája aranyló búzatenger hullámzott, most víz uralt mindent. Kegyetlen tréfát űzött velünk: elölről védekeztünk s hátba tá-Árvízi

barátság

madott. Csendes suttogással kezdett ijesztgetni, majd Örvénylő sodrásával rémítette a menekülőket. Emberemlékezet óta nem volt a környéken ennyi víz — valóságos tenger! Köröskörül amerre ellát a szem, víz.., víz ...

Az országút nagy részét is víz borította már, amikor Jancsiék elhagyták a falut. A teherautó kapaszkodva menekült a tajtékzó hullámok elöl. A kocsivezető erős kézzel markolta a kormányt és látszott rajta, neki sem mindegy, hogyan érünk ki a faluból. Jancsi szomorúan gubbasztott az autó sarkában és lopva egy könnycseppet törült ki a szeméből. Magával hozta a kutfjéját is, azt simogatta, vigasztalta időnként, pedig önmagát bátorította. Nem is lehet csodálni, ha egy 14 éves gyerek fél. Annyira borzasztó volt a látvány köröskörül, hogy még a meglett férfiakat is megviselte.

Az átmeneti „otthon", ahová megérkeztünk, kissé enyhítette a nagy megpróbáltatást. Az emberek segítőkészsége nagyon jól esett. Jancsi a hasonló korú Pistáékhoz került és a két legényke hamarosan összebarátkozott. Teltek a napok. A vad, szeszélyes Duna is megszelídült. De mit hagyott maga után! A látvány rettenetes, megdöbbentő volt. A két gyerek könnyes szemekkel állt Jancsiék rombadőlt házánál. Pista vigasztalta barátját: „Ne búsulj, Jancsikám, karácsonyig felépül a házatokI“ Talán maga sem gondolta, hogy ez sikerülni is fog. Érezte, ezekben az órákban nagy szükség van a vigasztaló, jó szóra és a bizakodásra. Erőt akart önteni barátjába.

A napok lázas munkával teltek. Pistáék is eljártak segíteni, hogy a munka minél gyorsabban haladjon. Jól

— Odahaza' is tanulnod kell, Bandi, majd kimegyek hozzátok.

Sajátságos, ábrándos szemmel nézett rám.

— Jó.

Iskola után alig vártam, hogy megkapjam a vajas kenyeremet, mentem ki a falu végére a csikósházhoz. Kirúg már az a mezőre véggel, se kerítése, se kertje. Olyan szabadjában áll, mintha ő maga is el akarna szaladni.

Ott volt Bandi s erősen dolgozott, valamit font.

— Mit csinálsz? — kérdeztem.

— Az ustorom csapóját. Szegény ustor, egész ott felejtettem a szegen.

— Itt a könyv Bandi, tanuljunk.

Rám nézett sandán és fütyörészni

kezdett.

Szép sárga ló cikáibtt fclŐttÖrtk. Bolondult, ugrált, nyerített. Rúgta a földet és hempergőzött a porban.

— Tanulni Bandi, tanulni.

Kezébe nyomtam a könyvet.

— Psssz! — szisszente« egyet 3 fiú s a paripa felugrott és nagy karikát írva előttünk termett.

Bandi felugrott a ló hátára, csakúgy szőrén. Pörge kalapja, az árvalányhajas, oldalra billent, arca kipirult; lobogós ingujja visszarepült vállára s repült a szélben. Balkezével á ló sörényét markolta, jobbal a könyvet emelte magasra:

— Hajhó Csillag! — kiáltott nigyot, mint a vadlúd az égen, fölrepítette a könyvet.

Kerengve, forogva szállt fel az, s mint a szárnyaszegett madár, hanyatthomlok bukott alá. A Csillag ragyogó patkójával kiugrott, eltalálta az istenadta könyvet s úgy repült szét levelenként, mint a pitypang bugája, ha szétfújja a szél.

Felvágta a ló, neki a pusztának, hátán az ujjongó, kiabáló, büszkén, daliásán ülő pöttöm gyermekkel.

Sose látta többet az iskola.

Rojtos Bandi másnap kiment 3 minessel.

is jött minden segítő munkás kéz. És a ház végre elkészült.

Lám az összefogásba milyen nagy erő rejlik — mondogatták az emberek. A két gyerek öröme leírhatatlan volt, az építkezés alatt barátságuk még jobban elmélyült. Ügy megszerették egymást, mintha testvérek lettek volna.

Karácsonykor a két fiú Jancsiék új házába ünnepel. A gyertyák fényénél csak a két barát szeme csillog erősebben, akik most értették meg igazán, hogy az igazi barátság épp úgy, mint az emberek összetartása minden akadályt legyőz.

Kurucz Lujza

KIEGÉSZÍTŐ REJTVÉNY Fi — jo — ka — pe — tö — i

E szótagokat egészítsétek ki az alanti szótöredékekkel:

« . rec (sütemény),

■ « rök (kisázsiai nép)

• . atal (nem öreg)

• . gász (ügyvéd — bíró)

a . tona (harcos)

< dea (eszme)

A pótolt szótagokból egy híres magyar költő és egy kedvelt magyar regényíró nevét tudjátok összeállítani.

MI AZ ELLENTÉTE?

Tiszta — rendetlen — nem valóság — szegény — magas

A fenti szavak ellentétes fogalmainak kezdőbetűi sorrendben olvasva egy nagy csehszlovákiai város nevét adják.

Találjátok ki, melyik az a város!

KERESZTREJTVÉNY

5. Férfinév. 7. Kenyeret süt. 8. Levágott növényszárak összekötött csomója. 9. Mutatószó. 11. Kis patakocska. 12. Építőanyag. 13. Strázsa. 14. H. E. 15. Foghús. 17. Dal. 19. Tova. 20. Rejtvényünk első része, folytatva a függőleges 1. sz. sorban.

FÜGGŐLEGES: 1. Rejtvényünk második része. 3. Személyes névmás.

5. Rágcsáló. 6. Mezőgazdasági szerszám. 8. Könyörög. 10. Muzsika. 13. Tíznek a fele. 14. Kérdőszó. 16. Viszsza: nem egészen olyan. 17. Indulatszó. 18. A. O.

Beküldendő a vízszintes 20. és 5, függőleges 1. számú sorok megfejtése.

Á 49. számban közölt rejtvény helyes megfejtése: ADY ENDRE.

Könyvjutalomban részesülnek:

Vida Melinda, Csicsó,

Tompa Mária, Maié Dálovce

SZABAD FÖLDMŰVES 11

1965. december 25.

' FRANTISEK HRUBÍN:

Hogy nőtt meg Hüvelyk Matyi