Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1965-12-18 / 50. szám

rül baj van. Vajon hogyan akarják jobb munkára serkenteni a lemaradó­kat, ha a jó munkásokat nem becsü­lik és többletmunkájukat nem jutal­mazzák? Elhiszem az elnöknek, hogy sokszor még a megérdemelt külön­­jutalom Is nézeteltérésekhez vezet. De viszont higgye el nekem is, hogy az ilyen nézeteltérések csak átmeneti jellegűek, s ha a jó munkát jobban, tehát érdem szerint jutalmazzuk, az előbb-utőbb a dolgozók közötti mun­kaverseny kibontakozásához vezet. A kifejt tej, a fejők teljesítménye nyil­vántartásának beszüntetése, illetve a nyilvántartás vezetésének betiltása ezért ellent mond a jutalmazás szo­cialista elvének. Az említett problémákat ismeri a helyi nemzeti bizottság titkára és is­meri Simkó Imrich, a járási termelési igazgatóság körzeti instruktora is. Mindketten Asztalos Kálmán igaza mellett foglalnak állást. Abban bíznak, hogy ezek a kérdések a többivel együtt megoldódnak, ha az otrokocsi szövetkezetei a két szomszédos szö­vetkezettel egyesítik. Nem fér kétség hozzá, hogy az egyesítés következtében nagyon sok probléma megoldódik és az egyesítés előnyére válik majd mindhárom szö­vetkezetnek. De amennyiben Aszta­losék panasza jogos, azt illenék még az egyesítés előtt valamilyen formá­ban orvosolni. Ebben sokat segíthetne a szövetkezet elnöke is. P. K. A „vándormadarak" hazatértek A helyi nemzeti bizottság irodájá­ban ülünk. Kovács Sándor, a nagydaró­ci HNB elnöke gondolataiba mélyedve támaszkodik az asztalra. A túlsó olda­lon Bacsa István, az EFSZ elnöke bí­belődik papírjaival. Nehezen indul a beszélgetés. Pil­lantásunk időnként kiszökik az abla­kon túlra, ahol már búcsúzik az ősz. A szigorú szél rőt faleveleket kerget maga előtt. A lehangolóan szürke fel­hők havat ígérnek. Talán azért is ilyen télies bent a hangulat. Lehangoltan sumázzuk az időjárás-okozta károkat. Van elég. Aztán arra is kitérünk, ho­gyan mentik legalább a veszett fejsze nyelét. Hamarosan annyira belemelegszünk a vitába, hogy arra sem ügyelünk, ki jön, ki megy. Egyszerre meglepődve kapom fel a fejemet: valaki sírós hangon panaszkodik a HNB egyik dol­gozójának: — Ezt nem lehet tovább bírni... Mindenemből kipusztítanak. Pár nap alatt feleszik amit az uram egész hó­napon át megkeres. S mindezt a sa­ját otthonomban kell eltűrnöm. Rá­adásul még fenyegetnek is, hogy így meg úgy, ők majd megmutatják ... A szekrényemből elveszik a ruhát, a dunyhámból kiszedik a pelyhet... Szemügyre veszem a panaszkodót. ncilUcacIi UiLv/z>Ukb a tuiaojtuuj, »» me könnyben úszik. Külseje nem árul­ja le, hogy cigány származású. Most a HNB elnökéhez fordul panaszával: — Tessék már valamit csinálni ve­lük, hiszen maguknak van rá lehető­ségük ... Megtudom, hogy äz asszony férje becsületes dolgozó ember. Rendesen élnek. A rokonok azonban már kevés­bé, s egyik rokonuk, aki nyáron vala­hol az ország másik felében kóborolt, most vagy tizedmagával pénz és éle­lem nélkül télre egyszerűen hozzájuk költözött. Amíg a panszkodó fiatal­­asszony férje munkában van, a „ván­dormadarak“ otthon élősködnek raj­tuk. A HNB elnökére pillantok: hogyari fogja megoldani a kérdést. — Nehéz ügy — fordul felénk" —4 mert a panaszkodó asszony férje test­vére azoknak, akik most hozzájuk költöztek és valamennyien az apjuk­nál laknak. — Gyakran adódnak problémák a cigányszármazású lakosokkal? — Sajnos, akadnak. A község lakos­ságának tíz százaléka cigány szárma­zású, s még nem mindenki tart ott, ahol szeretnénk. Az említett tíz százalék vagy nyolc­van embert jelent. Nem nagy szám, de probléma van velük így is. Egye­sek a rendes munkaviszonyt még min­dig csak szükséges rossznak tartják, — S mit tesz a HNB? Áz elnök tekintete felélénkül. — Túlzás nélkül állíthatom, hogy már elég sokat tettünk. Egy évvel ezelőtt például külön bizottságot állí­tottunk fel, amelynek csak egy fel­adata van: a cigány származású pol­gárok problémáinak megoldása. _ A HNB és a külön bizottság kitűzte a célt: fel kell számolni az egészség­telen kunyhókat. Már csak hét család él nem megfelelő viszonyok között. Persze a célkitűzések megvalósítási nem megy máról holnapra. Türelem és hit az ügy győzelmében, ez az egyetlen út, amely a problémák sike­res megoldásához vezet Nagydarócori is és másutt is. Azt már nem tudtam meg, hogy i panaszkodó asszony gondját hogyari oldotta meg a Nagydaróci Helyi Nem­zeti Bizottság. Tény azonban, hogy kevés községben foglalkoznak cigány­származású polgártársaink életének megjavításával olyan behatóan, mint ebben a községben. Ezért minden' okom van azt hinni, hogy az említett esetben is megoldptták a problémát. Agócs Vilmos, Losonc A közelmúltban Otrokocs községben Jártam Asztalos Kálmán panasza ki­vizsgálása miatt. A panaszlevél így szólt: „Elsők között léptem a szövet­kezetbe. Ott kitartottam akkor is, amikor sokan hátat fordítottak a kö­zösnek. De 1962-ben megbetegedtem és azóta mint száz százalékos rok­kant, munkaképtelen vagyok. A fiam mezőgazdasági iskolát végzett és a szövetkezetből rukkolt be tényleges katonai szolgálatra. Feleségem fejőnő és tíz éve állandó dolgozója a szövet­kezetnek. Évente több mint ötszáz munkaegységet írnak a javára. Ennek ellenére háztáji földet csak annyit kaptunk, mint azok a családok, ame­lyekből a családfő az iparban dolgo­zik, vagyis harminc árt, mint a szö­vetkezetben dolgozó asszonyok általá­ban. De ugyanakkor a szövetkezet elnöke, aki a járási termelési igaz­gatóságtól és a szövetkezettől havi fizetést kap, és a szerződés értelmé­ben háztáji földre nem tarthat igényt, saját részére megszavaztatott a tag­sággal fél hektár háztáji földet. Pedig nincs is rászorulva.“ Majd így folytatja: „Feleségem pél­dás munkát végez. A negyedéves nyil­vántartásból kiderült, hogy ezer liter­rel több tejet fejt, mint a további há­rom fejő bármelyike. Az elnök azon­ban nem értékeli a jó munkát. S hogy ne tarthassunk igényt pótjutalomra, megtiltotta a fejők teljesítményének ellenőrzését és nyilvántartását.“ Rajtam kívül hatan tartózkodtak az otrokocsi szövetkezet irodájában. Ott volt az elnök, a két könyvelő és há­rom idősebb szövetkezeti tag, köztük Asztalos Kálmán, a panaszos is. K. Gy. elnök talán úgy gondolta, hogy a védekezés legjobb formája a támadás. S így a dolgok józan mérle­gelése helyett azzal vádolt, hogy vi­szályt keltek a faluban és törvény­­ellenes követelések teljesítéséért szál­lók síkra. Azt is tudtomra igyekezett adni, hogy ezekhez a dolgokhoz kö­zöm nincs, mert az ő felsőbb szerve a járási termelési igazgatóság. Mint az ilyenkor lenni szokott, szó szót követett, míg végül az elnök is be­látta, hogy Asztalos panasza nem alaptalan. Meglepő csak az, hogy az Asztalo­­sékat ért sérelemért az elnök, a tag­ságra hárítja a felelősséget. Állítása szerint Otrokocs községben érvénye­sül a szövetkezeti demokrácia és a taggyűlés egyénenként határozta meg a háztáji föld területének nagyságát is. Tegyük fel, hogy ez így volt. De NE FIRTASSUK KILETÉT, származását, úgyis eléggé meggyűlt a baja a 23 éves Virág Máriának. Alig rázta le magáról a tantermek porát, osztályainak jelette gyér számára való tekin­tettel beállt tanoncnak egy csehországi gyárban. Mivel azonban hiányos iskolai ta­nulmányait bőségesen pó­tolta szépsége, fiatalsága és ellenállhatatlansága, úgy vélte, nem az ő számára találták jel a dübörgő, ola­jos gépeket. Virág Mária többre vágyott. Egy szép napon búcsút mondott a kies hegyvidéknek meg a szürke gyárépületnek, és uzsgyi, Zselizre tette át működése székhelyét. Zselízen lenyűgöző ha­tást gyakorolt az ifjú lé­lekre a modern tánczene ezerszínű változata. Nyilvá­nosan szeretett volna sze­repelni a zenekarban, de Mária, a nagydobos § nem értett a lelkemadta semmiféle hangszerhez, így tehát egyéb dallamos hangszer híján felcsapott dzsesszdobosndk. — Miért ne doboljon a változatosság kedvéért egy törékeny női lény? — gondolta Mária magában. — Vagy egyen­jogúak a nők, vagy nem! — Hiúságának hízelgett tói vábbá, hogy mindenki meg­bámulta. Dobolt tehát ro­­gyásig. Másfél évi kitartó dob­­pergetés után Mária rájött, hogy a „gázsin“ kívül ba­josan lehet dobolással pénzt keresni. Melyik vendég is „doboltatná" el a kedvenc nótáját? Kénytelen volt átnyergelni felszolgálólány­nak és bejárta a nagyobb fürdőhelyeket. Közben sok­kal többet utazgatott, mint felszolgált. Nyughatatlan vére addig űzte-hajszolta, amíg megismerkedett egy baráti állam honpolgárával, akivel Plzenben akart fész­ket rakni. A fészekrakás­nak ugyan nem lett volna komolyabb akadálya, de csakhamar kitűnt, hogy a délvidéki idegen — nős! Mivel azonban a virágnak megtiltani nem lehet, úgy Virág Mária is túltette magát a nevetséges aka­dályon: összeköltözött a délceg külföldivel. Az ismeretség nem ma­radt következmények nél­kül, de a szegény porontg gyermekotthonba került, hogy Mária szabadon él­hesse világát, A gyermek­­nevelést se találták ki a szélhámos anya számára, aki egyre mélyebbre süly­­lyedt. Hol az egyik, hol a másik városban tűnt fel és kisebb-nagyobb csalások­kal, zsarolásokkal, később lopásokkal tartotta fenn magát, miközben betét­könyvek eltulajdonításától sem riadt vissza. Erre be­telt a „mérték“. A feltételesen már több ízben elítélt Virág Mária ,kirándulásai" után igaz­ságügyi szerveink végül pontot tettek és egyévi börtönbüntetésre ítélték feltétel nélkjll* hogy mun­kához szoktassák élősködés helyett. (k) Karácsonyfa-díszek birodalmában O CSETNEK, a Gömör-szepesi érehegység déli lábánál meghúzódó kis O város, eddigi nyolcszáz éves létezése alatt nemegy olyan dologgal tűnt O ki, amelynek híre sokszor az ország határait is túllépte. Ércbányái és O hámorai szorgos munkásainak, céhjei ügyes kézműveseinek termékeit O egész Európában ismerték. Idősebb olvasóink bizonyára legalább hírből O ismerik még az illatos dohányt, a brüsszelivel vetélkedő csetneki csip-O két, no meg ki ne hallott volna az egykor oly híres csárdáról. Nagy-O apáink még ekképp tanulták a magyar nyelvtanban az alliteráciöt: Cseng O a csengő a csetneki csikós csikójának a nyakán... O Az idei karácsonyon szintén csengeni fog a sokezer Csetneken gyár-O tott leheletkönnyü, vékonyhangú Uvegcsenő, földkerekségünk harminc- O hét országának karácsonyfáján. A karácsonyfadíszeket gyártó üzem á főtér egyik impozáns épületében talált fedélre. Az épület homlokzatán most is ott díszeleg a hajdani nemesi címer. A városkán áthaladó beavatat­­lan idegen talán inkább múzeumnak vélné e komoly egyemeletes épület­tömböt, ha a balkonján nagy betűkkel nem hirdetné a tábla: „GEMER“ a szirki Invalidusok termelő­­szövetkezetének stítniki üzeme. Bent orrcsavaró acetonszag áraszt el mindent. Lélegzetemet visszatartva sietek fel a lép­csőn. Az irodában az üzem fiatal ve­zetője, Piljan Gyu­­láné fogad szívé­lyesen. A legna­gyobb konjunktúra idején cseppentem bele ebbe a sürgés­forgásba. Alig va­gyok ott pár perce, máris néhány tele­fonbeszélgetést kell lebonyolítania. Én közben a vitrinben Piljan Gyuláné lévő karácsonyfa­­díszek legszebb példányait nézegetem. Ötletes formák, a színskála minden árnyalatának szemkápráztató csillo­gása! Fél füllel akaratlanul is hallom a beszélgetéseket és arra következte­tek, hogy most, országunk minden ré­széből az üzleti partnerek szerződé­sen felüli áru szállítását követelik, kérik és rimánkodnak érte. A sok munka közepette mégis mindenfélét megtudok az üzem múltjáról és jele­néről. A karácsonyfadíszeket gyártó üze­met 1958-ban néhány helybeli lakos kezdeményezésére a HNB és a JNB hathatós támogatásával létesítették. Az idő tájt tizenkét emberrel műkö­dött az üzem. Ez a néhány ember is előzőleg hasonló üzemekben szerezte meg szaktudását. Ma ötvenhat ember (köztük csak két férfi) dolgozik itt két műszakban. A díszek 65—70 százaléka exportra kerül a Jablonec külkereskedelmi vál­lalat közvetítésével. A világ 36 országába többnyire kapitalista országokba (Ka­nada, USA, Anglia, Belgium, Francia­­ország stb.) irányul az export. Idei export-tervüket már szeptember vé­gén teljesítették, az össztervet pedig november 27-én. Ettől a naptól kezd­ve már minden árut terven felül gyártanak, de még így sem tudják a megnövekedett kül- és belföldi keres­letet kielégíteni. Ez napról napra, óráról órára nő. Az áru minőségét illetően külföld­ről nincs semmiféle reklamációjuk. A belföldi reklamációk pedig több­nyire csak a csomagolás módját ki­fogásolják olykor-olykor. Mivel papír­vékony, törékeny üvegáruról van szó, itt különösen kínosan érezhető cso­­magolő-iparunk és technikánk egy helyben topogása. Ezen a téren még sokat kell tenniük, és főképpen az új, alkalmas műanyagok felé kellene tá­jékozódniuk. Az épület, amelynek helyiségeiben jelenleg elhe­lyezték az üzemet, csak ideiglenes, semmiképpen nem megfelelő a mai modern követelmények szempontjából. A dolgozók összezsúfolva, nehéz kö­rülmények között, hiányos szellőzte­tés mellett dolgoznak. Szociális léte­sítmények egyáltalán nincsenek az üzemben. Ilyen körülmények között csak a dolgozók nagy munkafegyel­mének, elővigyázatosságának és egy jőadag szerencsének tudható be, hogy az üzem eddig teljesen baleset nélkül működik. Az elmondottak alapján érthető az­tán, hogy mit jelent majd az üzem dolgozóinak az új gyárépület, melyet több min két és félmillió ko­ronás beruházással 1966-ban kezdenek építeni a hajdan híres csárda tőszom­szédságában. Ez nemcsak a munka­­módszerek modernizálását, a körül­mények és a munkakörnyezet megja­vítását jelenti majd, hanem egyúttal a gyártás kiterjesztését is. Ez pedig új munkaalkalmakat nyújt majd a helybeli és környékbeli lakosságnak. A főképp nyugati országokba irá­nyuló karácsonyfadísz kivitel nemzet-Cermák Ferencné festés közben gazdaságunk számára nagyon előnyös, ezért az új csetneki üzem felépítése is rövidesen megtéríti és túlszárnyalja a beruházás költségeit. Az üzemrészlegek megszemlélését a fúvóknál kezdtük. Ebben a műhelyben nyújtják gázláng fölött a vékony üvegcsöveket, s ezek­ből ugyancsak izzítás közben fújással különböző előírt nagyságú gömböket, tornyocskákat, gombákat stb. alkot­nak. Majdnem olyan ez, mint amikor a gyerekek szappanbuborékot fújnak szalmaszálon keresztül, noha ez csak nagyon felületes összehasonlítás. Sze mélyesen is meggyőződtem róla. Az egyik fúvónő, Markovics Irénke gyors oktatásban részesített, megpróbáltam gömbbé fújni az üveget. Az egész műhely biztatása ellenére is csak selejtet készítettem. Ebből a műhelyből a legkülönfélébb álakzatú üvegdíszek nagy „tálcákra“ téve az ezüstözőbe kerülnek. Itt kap­ják meg ezüsítös, tükrös csillogásukat. Innen a mártókhoz jut a díszek legnagyobb része és itt mártogatják be ezeket a különböző színű festékbe. Mindez acetonfestékkel történik és azért ez az üzem „legszagosabb" ré­(H. Z. és J. P. felvételei) sze. A csillogó színpompa is csak né­hány másodpercre tudja feledtetni az acetongáz orrfacsaró szagát. A gyártás fináléja a festőknél kez­dődik. Itt festik az ügyeskezű cset­neki munkásnők a díszekre az orna­mentikát. Itt kapja meg végső színét és szépségét, majd innen a csomago­­lóban tucatonként dobozokba kerül. Talán a gyártás eme „pillanatfelvé­teléből“ is érezhető némiképp, hogy egy-egy üvegdísz milyen sok kézen megy keresztül, amíg a karácsonyfára kerül. A csetneki lányok, asszonyok a né­hai világhírű csipkét készítő nagy­mamák és hajdani híres kézműves mesterek késő unokái, tudással, ízlés­sel és szeretettel végzik munkájukat. Szeretettel és odaadással, mert tud­ják, hogy az általuk készített üveg­díszek a világ harminchét országában szebbé teszik a karácsonyfa csillogá­sát, sokmillió kíváncsi gyerekszempár megható örömére. Hentz Zoltán SZABAD FÖLDMŰVES 3 1965. december 18. \ Eav Danaszlevéi nyomán vajon a szövetkezet vezetősége vagy az elnök, aki saját részére — lénye­gében jogtalanul — megszavaztatta a fél hektár föld árpatermését, meg­magyarázta a tagságnak, hogy a be­tegség következtében munkaképtelen­né vált szövetkezeti tag feleségét, mint tényleges családfenntartót, — amennyiben állandó dolgozója a szö­vetkezetnek, úgy megilletik mindazok a jogok és kedvezmények, amelyeket azelőtt a férj után élveztek? Kétségbe vonom, hogy ez megtör­tént. Egyrészt azért, mert feltétele­zem, hogy az otrokocsiak józan em­berek és értenek a mondott szóból. Másrészt pedig azért, mert a tények azt bizonyítják, hogy a szövetkezet elnöke keresztül tudja vinni akaratát még akkor is, ha annak semmi néven nevezendő jogi alapja nincsen. Példa erre a már említett fél hektár föld árpatermése, melynek eltulajdonítása még akkor is vétek, ha a „szövetke­zeti demokrácia“ szellemében de ala­pos huzavona közepette, szavazta meg a tagság. Igaza van Asztalos Kálmánnak ab­ban is, hogy a fejők jutalmazása kö-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents