Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-11-27 / 47. szám
Két kiállítás Idén negyedszer rendezték ■ meg Érsekújvárott a gyümölcs- és zöldség-kiállítást. A Csehszlovák Gyümölcstermesztők és Kertészkedők Szövetségének e járási méretű kiállítása évről-évre nagyobb látogatottságnak örvend. Hétezren felül jöttek el most is, hogy megnézzék a szebbnélszebb gyümölcsöt, zöldséget. A 272 kiállított gyümölcs és zöldség közül 112 a nagyüzemi gazdaságokat, Így a szövetkezeteket és állami gazdaságokat, 160 pedig a kiskert-tulajdonosokat képviselte. Az utóbbiak főleg az érsekújváriak, de a dubniki, cornoki, moizesovoi, surány-i, udvardi, köbölkúti gyümölcsészek és kertészek is elhozták megmutatni a különleges gyümölcsfajtáikat, jól sikerült zöldségüket. Bratko István Dubníkról például tizennégyféle gyümölcsöt hozott, melyek közül többel díjat is nyert. Dudás László háromféle gyümölcsöt adott a kiállításra, almát, körtét és őszi barackot. Mind a hárommal első díjat nyert. Nem véletlen, hogy a kiállítás egyik érdekes látványa éppen Dudás László őszibarackja volt. Ugyanis a korai érésű Halle-fajta őszibarack nem állt volna el az október közepén megtartandó kiállításig. Az ötletes gyümölcsész a hatvan dekás őszibarackot egy vázába tette s tiszta szesszel leöntötte. A barack így teljes épségében tündökölhetett a kiállításon. ♦ A Csehszlovák Gyümölcs“' termesztők és Kertészkedők Szövetségének nyitrai alapszervezete idén másodszor rendezte meg a járási gyümölcs, zöldség, élővirág és borkiállítást. Bemutatásra került 220 termelő 1800 terméke. A kiállításról nem hiányoztak a nyitrai cukorgyár konzerváló üzemének készítményei, valamint a nyitrai hútőház mélyhűtött zöldség és gyümölcs készítményei és a városi kertészet szobanövényei és virágai sem. A galgóci gyógyszergyár bemutatta, hogy az üres mákfejből milyen értékes gyógyszerek készülnek. Külön ki kell emelni a borászati vállalat nyitrai üzemének termékeit, amelyekkel megmutatták, hogy milyen borfajtákat készítenek a Nyitra-vidéki, verebélyi, aranyosmaróti és Léva-környéki szőlőkből. A borok kiváló minőségét bizonyítja az a sok arany- és ezüst érem is, amelyet a nyitrai üzem a külföldi és belföldi nemzetközi borkiállításokon nyert az elmúlt években. Szép gyűjteményt mutattak be a nyitrai, verebélyi, aranyosmaróti, bábi és zsitvaújfalusi termelők helyi csoportjai is. Megfigyelhető volt, hogy a tervszerű gazdálkodás menynyire befolyásolja a gyümölcstermékek változatát. Ma már csak bevált fajtákat ültetnek a termelők. Összehasonlítva a múlt évi kiállítás anyagával, idén hiányzott az őszibarack. A kedvezőtlen időjárás következményeképpen aránylag kevés volt a szőlő is. Kochanovszky Edgár, mérnök, C a b a j a Csehszlovák Syümö/esészek és kertészkedik Szövetségének A szövetség alapszervezetei az alább felsorolt mérgező növényvédelmi vegyszereket csakis a helyi nemzeti bizottság illetékes végrehajtó szervének írásbeli engedélye alapján vásárolhatják meg: Nitrosan, Dinoseb, Endrin, Intration, Azena, Moratox, Antimur, Nera-magvak, Virtus, Nikotan, Agronal, Panogen, Germisan, Alvit, Schering, Dieldrex, Aredyn, Intrasol, Phosdrin, Terrasytam, Wofatox, Diazinon, Teration. A többi növényvédelmi vegyszert szabadon vásárolhatják.-OA Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátó Vállalat központi igazgatósága a Földművelésügyi Minisztérium központilag tervezett műtrágya-alapjából egy bizonyos mennyiséget szövetségünk szlovákiai tagjainak rendelkezésére bocsájt. Felhívjuk szövetségünk helyi csoportjainak figyelmét a Cererit kombinált trágya előnyös vásárlási lehetőségére. A 100 kg-os csomagolású Cererit készítmény árát 200 koronáról 170 koronára csökkentették.-o-Szövetségünk helyi csoportjai az alábbi feltételek betartása esetén juthatnak II. minőségi osztályú kohászati termékekhez: # Az anyagot csakis a szövetség járási bizottságának összesített megrendelése alapján szállítják le; # a leszállított kohászati termékeket az alapszervezeteknek kiskereskedelmi áron számlázzák.-o-A jilemnicei Cutisin n. v. szövetségünk helyi csoportjainak kb. 2000 db. keményfából készült hordót kínál eladásra, darabonként 8 koronáért. A hordók űrtartalma 80 liter. Bármilyen célra felhasználhatók. A szállítási költségeket a vásárló fedezi. ■ BULGÁRIA Bulgária zöldpaprika exportjának túlnyomó részét a Ki« linkov 800/7 fajta képezi, amely hosszúkás, világos, sárgás*« zöld. A német és az osztrák piacon azonban kedveltebb a tompább formájú és sötétebb zöld színű paprika. Ilyen típusú paprika előállítása a bolgár fajták amerikai, olasz és osztrák fajtákkal végzett keresztezéséből 6 hibrid kombinációval végeztek összehasonlító kísérletet. Ezen kombinációk közül a Plovdivi export hibrid korai érés tekintetében 30,2 százalékkal, a hozamot illetően 34,7 százalékkal felülmúlja a Kalinkov 800/7 fajtát. A két fajta hüvelyének súlyában. a húsos fal vastagságában nincsen lényeges eltérés. A Plovdivi export kissé több száraz anyagot és cukrot tartalmaz, de valamivel kevesebb (25,4 mg százalékkal)' C-vitamint, élénk zöldszínű és igen alkalmas korai szabadföldi termesztésre. ■ NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG A 6 t/óra teljesítményű üzem úsztasásos tartályláda ürítőgéppel működik Holsteinban. A szövetkezeti üzem számos gazdaság tartályládás árúját dolgozza fel. A berendezést egy amerikai cég tervezte. A tartályládákat' görgőpályára helyezik emelővillával, a 4 mázsa almát tartalmazó ládákat hidraulikus berendezés nyomja a víz alá. A válogatás az almákat válogató asztalon történik* nyolc asszony végzi. Ezután 6 pályás, Jansen-rendszerű, nagyságszerinti osztályozógépre kerül az árú, arról csomagoló kör asztalra. A körasztalok kiegészíthetők automata ládatöltővel. A becsomagolt alma automata mérlegre kerül. ■ OLASZORSZÁG A termelés növekedőben van, 1962-ben 640 ezer hektáron foglalkoztak a zöldségtermesztéssel és a termelés értéke 370 milliárd lírát tett ki. Számításuk szerint 1975-beii elérik a 770 ezer hektárt és az 532 milliárd lírát. A termésmennyiség 40 millió mázsával fog növekedni. A termelés majdnem kizárólag kisparaszti gazdaságban történik, melyekben sokféle növénnyel foglalkoznak, de a jövőben számítani lehet a kaliforniai típusú specializált nagyüzemi forma megjelenésére. Ezek nagyobb távolságokban is előnyösebben értékesíthetik mint a piac közelében lévő kisüzemek. A közös piac semmiféle előnyt nem jelent, Hollandia, Belgium sőt Franciaország is erős konkurrensek. A termelés célja a jövőben is elsősorban belföldi fogyasztás kiegészítése lesz. ■ ÉSZAKAMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK A világ legnagyobb zöldség- és gyümölcs-fogyasztói az amerikaiak. Az Északamerikai Egyesült Államokban egy lakosra évente átlagban 192 kg zöldség esik. Nálunk egy lakos évente átlagban 120 kg zöldséget fogyaszt. ■ HOLLANDIA Becslés szerint a világon eddig 16—17 ezer kertészeti Uvegházat építettek. Ennek egynegyede Hollandiában található. ■ KÍNA Kínában, Indiában és Japánban a síkságok nedves részein és a folyópartokon vadon található a fehéres kérgű, tömött koronájú úgynevezett „zsírfa“, amely a ml nyárfánkra emlékeztet. Ez a fa értékes ipari nyersanyagokat szolgáltat. Terméséből étkezési célokra is alkalmas zsiradékot vonnak ki, s ebből gyertyát és jó minőségű szappant gyártanak. Magjából lenolajhoz hasonló, könnyen szikkadó olajat préselnek. Egy hektár faültetvény 400 kg zsiradékot termel. A „zsírfákat“ dísznövényként is termesztik. GYÜMÖLCS • n ZÖLDSÉG • VIRÁG/