Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-11-27 / 47. szám
Bólogatás és alibikeresés helyébe több felelősségérzetei Azzal a céllal indulsz útnak, hogy olyan problémák után kutass, amelyek sürgős orvoslásra várnak. Aztán látod, érzed, hogy segítened kell. Cikkedben állást foglalsz. Erre föltétlenül szükség van. Merj kiállni, legyen véleményed még akkor is, ha ... No de nem ez a lényeg. Segíts minden eszközzel, ez a fontos. A Losonci Járási Építővállalat egyik irodájában többen összegyűltünk. Obuch mezőgazdasági mérnök, a járási mezőgazdasági termelési igazgatóság képviselőjének hívására úgy határoztam, hogy magam is résztveszek az ellenőrzésen, mert ott a mezőgazdasági épületek, de főleg a T 174/3-as négysoros tehénistállók födémszerkezetének határidőre történő újjáépítéséről is sző lesz. Nem, nem az a fontos, hogy kik jelentek meg az ellenőrzésen, hanem az, hogy a jelenlevők mit tettek azért, hogy az épületeket a megszabott határidőre kifogástalan állapotban átadhassák a mezőgazdasági termelőüzemeknek. Amint Így elnézem, a jegyzőkönyvbe foglalt adatokat határidők szerint folyik az ellenőrzés. Föltételezhető, hogy a jelenlévők a helyszínen jóelőre meggyőződtek a valóságról. Mondom, ez föltételezhető. Első pontként a fülekpüspöki tehénistállót vették, amelyet októberben át kellett volna adni a forgalomnak. Persze, nem lett készen. Ügy veszem észre, hogy a határidőt nem azért szabták meg, hogy azt be is tartsák, hanem azért, mert ez a szokás. Ebből pedig az következik, hogyha az épület nem készül el, akkor a következő ellenőrzésen másik határidőt állapítanak meg. Azt tapasztalhattam, hogy ilyen új határidők megszabásában nem volt hiány. A fülekpüspöki négysoros tehénistálló befejezésének határidejét november végéig meghosszabbították, s ha majd a szükség úgy kívánja, akkor kijelölik a további határidőt, hiszen ez senkinek egy fillérjébe nem kerül. Csupán bólintani kell. No, de kérem, ugyan kinek esnék nehezére egy kis bólintás?! Az ember egyszerűen megbiccenti a fejét, ami annyit jelent, hogy egyetért a többiekkel, akik vele együtt hasonlóan cselekedtek. No és az istálló? Csak semmi türelmetlenség! Az is elkészül a határidők valamelyikére. Ez csak világos, nemde? Sorrend szerint következik a cinobányai, az inámi, zsélyi és a hídvégi négysoros istálló. Ezekkel is hasonló a helyzet. Az építővállalat képviselője bejelenti, hogy ezeken az épületeken már befejezést nyert a javítás, csupán drótbetétes üveglapokra lenne szükség a fölül világító ablakok befödésére, de a Banská Bystrica-i Rempo nem szállítja a kért üveget. Aztán kerül-fordul, bizonyítanak Közszemlére kerül egy megrendelőlap és a Rempó válasza. Azt írják, hogy a kért anyagot nem tudják a kívánt időre leszállítani, mert méc nem érkezett meg külföldről. Miközben a jól fűtött irodaházakban labdáznak a határidőkkel, azalatt egyre gyorsabb ütemben közeleg a tél. Megérkezett az első talajment: fagy, hull a hó, s éjjelente velőkig harap a hideg. Úgyhogy a sokat emlegetett T 174/3-as négysoros tehénistállókban megdermednek az állatok Mezőgazdasági Iskoláinkban azt tanítják, hogy télen az istálló legyet meleg, s ne legyen huzatos stb. Legény legyen a talpán az a zootechnikus, aki az ilyen istállóban képes az említett követelmények betartására. így aztán a legtökéletesebb takarmányozás mellett sem várhat kielégítő hasznosságot. Nem ártana, ha az illetékesek elgondolkoznának azon, hogy vajon az építővállalat mindent megtett-e a tél beállta előtt az épületek befejezésére. Elégedjünk meg újabb határidőkkel vagy azzal, hogy nincs drótbetétes üveg, s vegyük ezt megoldásnak? Semmi esetre sem, hanem tovább kell mennünk. Kopogtatni és ha kell kilincselni. Irány a kerületi mezőgazdasági termelési igazgatóság. Nekik szögezem a kérdést. Miért íem kapnak á losonciak drőtbetétes .Íveget? Az illetékes osztály dolgosói udvariasak s azonnal rendelkesésre állnak. A kérdésre ugyan nem :udnak rögtön választ adni, mert Losoncról senki sem fordult hozzájuk ilyen ügyben, de őket is érdekli a dolog, s ezért mellém adták az agyik dolgozót, Kulich Ondrej elvtársat, s együtt mentünk a Rempóhoz. Egyszerre ketten tettük fel a kérdést: miért nem küldtek a losonci építővállalatnak drótbetétes üveget. Prostrednik Ján elvtárs a raktár vezetője elővette a losonci járás kartotékját és leolvasta a bejegyzett adatokat. Kiderült, hogy az 1965-ös évre a járásnak száz négyzetméter drótbetétes üveget utaltak ki, de ezenkívül további 1173 négyzetmétert küldtek rendkívüli segítség címén. Megjegyzendő, hogy a losonci járásban alkalmazott rekonstrukciós tervek szerint egy T 174/3-as négysoros tehénistálló fölülmegvilágító ablakaira 133,6 négyzetméter drótbetétes üvegre van szükség. Ebből nem nehéz megállapítani, a járás szűkségletét. A külföldi behozatalból még 700 négyzetmétert juttatnak a járásnak, ha megérkezik. (Amint a legutóbbi napokban Losoncon jártam, megtudtam, hogy a kékkői építési részleg Zilináról megkapta az első drótbetétes üveg szállítmányt a körzetében javítás alatt lévő négysoros istállók részére. Gondolom, nem árt, ha ez úton erről tudomást szereznek az illetékes mezőgazdasági üzemekben is.) Visszatérve a kerületi mezőgazdasági termelési igazgatóságra, az elvtársak megjegyezték, hogy ezek szerint a losonci járás nem panaszkodhat, mert a négysoros istállókra jóelőre megkapta a drótbetétes üveget, a felsőbb utasítás és kiutalás szerint. Talán más célra használták fel? így már másként fest a dolog, s a Rempót semmi esetre sem marasztalhatjuk el. Ez esetben a Rempo rossz alibinek bizonyult, ellenben a bizottság tagjai és az építők adósak maradtak a mezőgazdasági üzemeknek. Kit érhetett itt károsodás? Ezt nem nehéz kitalálni. Természetesen a termelőt. De meddig megy ez így? Nemakarásnak nyögés a vége A közép-szlovákiai takarmánykészítő ipar kiépítése 1970-ig nem egészen 400 millió koronát vesz majd igénybe. Ez bizony nem kicsiség, de viszont szükség van rá. Ugyanis ez a kerület áll e tekintetben a legrosszabbul. Illetékes helyeken sokáig érett a dolog, míg végre elhatározták magukat és nekifogtak. Persze, többet is tehetnének, ha ... Ha az ember közelebbről megismeri a helyzetet és abból is a főbb tételeket, ml előzte meg azokat,kalapot emel azon emberek élőt, akik bebizonyították azt, amit annak előtte egyesek lehetetlennek véltek. Leginkább a jövő esztendőre történő fölkészülésnél mutatkozott meg, hogy a múltban sok mindent elmulasztottak, s milyen fáradozásba került a régi hibák kiküszöbölése. Sem a kerület, sem pedig a felvásárlás központi szervei nem készültek föl ilyen méretű beruházási feladat megvalósítására. Figyeljük csak meg, hogy hányán tervezik az úgynevezett termelési felvásárlási központokat, amelyeknek építését a tervek szerint jövőre kezdik. Ilyen a Potravinoprojekt, Bányaprojekt, Kovoprojekt, STUV, Ipari projekt, Lignoprojekt stb. — vagyis azok a tervező szervek, amelyek nagyon mesze állnak a gabonasilóktól, a takarmánykeverő üzemektől, s ezért úgymond pontról-pontra át kell tanulmányozniuk minden csekélységet, hogy hiba ne történjék. így a tervek készítése érthetően hosszabb ideig tart a kelleténél. Az USN tervezői csupán egyetlenegy típustervet készítenek. Az 1967-es évi építkezésekre azonban már külön tervező szervezetet állítanak munkába, s hasonlóan történik majd az építővállalatokkal is. A közbeeső komplikációk ellenére sincs szükség a nyugtalankodásra, mert például a limitált építkezéseknél burgonya-lucerna szárítók, raktárhelyiségek stb. építésénél segítenek a nagy vállalatok, de az egymilliós befektetésnél olcsóbb épületek létesítésénél a kicsinyeket kell bekapcsolnunk. Ez utóbbinál a legtöbb gondot a tervek elkészítése, az épitővállalatok megbízása és nem utolsósorban az előregyártott elemek szállítóinak meghatározása okozza. Például a Zvolenban székelő Pozemné Stavby-tól számszerint 78 megjegyzést nyújtottak be a Zvolenban építésre kerülő gabonasilóra vonatkozólag, hogy lerázzák magukról a megbízatást. A hangárrendszerű magtárak előregyártott elemeiből (a Brno meletti Hustopicei üzem) a tervezett 25 közül egyetlen konstrukciót sem szállít le a tervezett időre. Leginkább az épitővállalatok vonakodása okozza a legnagyobb gondot a kisebb építkezések időben történő megkezdésénél és befejezésénél. Ezt az alábbiak is bizonyítják. Ez évi tervünk 7 733 000 korona beépítését irányozta elő, s a valóság alig éri el a másfél milliót. Nemzeti bizottságaink itt megmutathatnák, mennyire viselik szívükön a mezőgazdasági termelés növelésének ügyét. Komolyan gondolják-e a dolgot, vagy csak transzparensre való jelszónak tekintik? A gyakorlat sajnos ez utóbbit igazolja. A termeléstől gabonát követelünk. Az sokszor meg is termeli a kívánt mennyiséget, de szárítani kellene, s nincs hol. Az igyekezet a szükséges szárító batériák építésére megvan, de nincs olyan szerv, amely a járási építövállalatokat rákényszerítené arra, hogy a felvásárló és ellátó üzemek tervei szerint legalább egyetlen szárítót felépítsenek. Jövőre tizenöt aprói beruházást kel építeni. De eddig nincs arra kilátás, hogy ezekből egyetlen is valósággá váljon, felépüljön. Nem találunk megértést. Tán ezeket a kisméretű beruházásokat is a nagy építővállalatokra bízzuk? A Banská Bystrica-i Kerületi Építővállalatnál megoldásig vitték a legbonyolultabb építkezéseket, de jelenleg teljesen tanácstalanul állnak, amikor egyszerű dolgokról van szó, avagy nem akarásnak níögés a vége. (en)-III: ; SZABAD FÖLDMŰVES J 1965. november A Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Agrártudományi Egyesület rendezésében kétnapos országos baromfitenyésztési tanácskozást tartottak Budapesten. A tanácskozáson a magyar baromfitenyésztés legkiválóbb szakemberei, kutatók, oktatók, gyakorlati baromfitenyésztők, valamint a baromfiipar és külkereskedelem képviselői vettek részt. Az ankét befejező előadását „Baromfitenyésztésünk fejlődésének főbb jellemzői, feladataink a III. ötéves terv időszakában“ címmel Keserű János miniszterhelyettes tartotta. A nagy érdeklődéssel hallgatott előadás bemutatta és összegezte azt az utat, amelyet a magyar baromfitenyésztés az ez év végén záruló II. ötéves terv időszaka alatt megtett, világosan megjelölte azokat a tennivalókat is, amelyeket a következő időszak feladatainak megvalósítása során a baromfitenyésztésnek teljesítenie kell. Az előadásból kiderül, hogy a magyar baromfitenyésztés az elmúlt időszakban nagyarányú fellendülésen ment keresztül. A II. ötéves terv ideje alatt az állatlétszám, a termelés, valamint a termelékenység és minőségi mutatók is jelentősen növekedtek. A létszám 17, a vágóbaromfitermelés 21, a felvásárlás 89, a tojástermelés 24, a tojásfelvásárlás 66 százalékkal növekedett öt év alatt. Ezen belül az állami gazdaságok vágóbaromfi termelése 153, tojástermelése 155, a termelőszövetkezetek vágóbaromfitermelése 120, tojástermelése pedig 255 százalékkal emelkedett. E kedvező fejlődés határozattan érzékelhető volt az áruellátásban is, Az egy főre jutó baromfihús-fogyasztás 9,4 kg-ról tizenegy kilogrammra, a tojásfogyasztás pedig 170—175 darabról 190—195 darabra emelkedett. A felvásárlásnövekedés a vágóbaromfi export 122 százalékos, a tojás export 84 százalékos növekedést tette lehetővé. A számszerű fejlődéssel egyldőben ezekben az években főleg a nagyüzemek tekintetében számos olyan új Irányelv, technológia és szervezeti módszer nyert bevezetést, amelyek e baromfitenyésztést alapjaiban, szerkezetileg változtatták meg. A nagyarányú fejlődés rugói elsősorban a következőket említette mej a Miniszterhelyettes: Csaknem valamennyi baromfitermék felvásárlás ára ösztönző volt az üzemek részére A rendszeres külföldi tapasztalatszer• zés lehetővé tette, hogy a korábbar gyakran vétett hibákat elkerüljük ugyanakkor módot nyújtott összehasonlításokra és a néhány külföldi tőkés céggel való kapcsolat révén a világszínvonalon lévő korszerű ismeretek birtokába gyorsan és közvetlenü jutottunk, mindez viszont a szemlélet megváltozását segítette elő. A legszélesebb körű és legnagyobl kihatású előrehaladást viszont éppet a szemléletváltozás eredményezte, t nagyüzemi baromfitenyésztés elvi é: gyakorlati kérdéseiről vallott korább nézetek csaknem teljesen átértéke lődtek. Ennek lényege az volt, hog; a nagyüzemeknél elszakadtunk a kis üzemi hagyományos megoldásoktól é mind a termelés és termelőkapacitások nagyságrendjében, mind a technológiai megoldásokban és a szervezésben is korszerű elemeket határozottan igyekeztünk érvényesíteni. Az üzemi szakemberek és dolgozók, de a háztáji és egyéni termelők is más szemmel nézik ma már a baromfitartást. A tyúktenyésztésben az elmúlt időszakban nagy feszültséget okozó fajták körüli vita szinte észrevétlenül — az új fajták javára — eldőlt. A korábbi sokféle fajták száma erősen csökkent és a mai fajták (hibridek) alkalmazásának lehetőségét az üzemek színvonala, a fajták igénye ,,és termőképessége szerint döntik el, nem pedig az állatok színe alapján. Ennek megfelelően az intenzív és ipari jellegű üzemek részére jelenleg a Nichols—Lohmann-féle hűshibrid, a HNL típusú és Shaverféle tojóhibrid, a háztáji gazdaságok és a régebbi típusú baromfitelepek részére, a kettős hasznosítású New- Hampshire fajta áll rendelkezésre. Kialakultak a tartási rendszer elvei és egyre szélesebb körben alkalmazzuk a zárt tartásrendszert. Nagyarányú fejlődés történt az épület és technológia gépesítés területén is. A baromfitápok gyártásának jelentős mennyiségi növekedése következtében a nagyüzemek igényét csaknem teljes egészében keveréktakarmányokkal tudjuk ellátni, ugyanakkor jelentős, egyre növekvő mennyiséget biztosítunk a háztáji gazdaságok részére is. Az elért nagyüzemi eredmények mellett a továbbiakban a még mindig meglévő — elsősorban a hozzáállás, a megfelelő felkészültség, hozzáértés hiányából adódó — hiányosságokkal és ezek megszüntetésének szükségességével foglalkozott az előadó. Majd a következő ötéves terv főbb feladatait vázolta. Ennek során a mennyiségi fejlesztés helyett inkább a belterjesség fokozásának, a termelékenység növelésének, az önköltség csökkentésének, a minőség javulásának szükségességét emelte ki. Elmondotta azt is, hogy a rendelkezésre álló beruházási összegeket a már meglévő üzemek komplettírozására, a takarmánykeverő üzemek korszerűsítésére kell elsősorban fordítani. A bevezető előadást több — a baromfitenyésztésben és feldolgozásban nagy szaktekintélynek számító kutatóintézeti igazgató, állami gazdasági igazgató előadása, majd a vita követte. Ezek néhány olyan kérdésre, amelyeket az előadás nem, illetőleg csak vázlatosan érintett, — mint pl. a kutatás szerepe, az állategészségügyi rendszabályok, a kooperáció jelentősége, stb. — is kitértek, illetőleg részletesebb elemzést adtak. A hozzászólók közül többen elmondták saját és üzemük tapasztalatait is, amelyek ugyancsak jelentősen emelték a kétnapos tanácskozás értékét és egészszé tették munkáját. Az ankét zárszava méltán állapította meg, hogy a baromfitenyésztés helyes utakon jár és a célhoz vezető úton bizonyára ez a tanácskozás is fontos mérföldkövet jelent majd. Dr. SÜTŐ KALMÄN, Budapest Országos baromfitenyésztési kiállítás Budapesten Munkaerők tervezése a mezőgazdasági üzemekben Mezőgazdaságunk lassú fejlödésélek és a nemzetgazdaság többi ágacataival szembeni lemaradásának igylk fő oka, hogy a mezőgazdasági izemek rosszul vannak ellátva kvalifikált munkaerőkkel. Kevés a munkaerő, amellett a meglevők korban nem negfelelők és képesítés szempontjából sem állják meg helyüket. Az állandó mezőgazdasági dolgozók átlagéletkora 46 év körül mozog és sok mezőgazdasági üzemben, főképp az egységes földművesszövetkezetekben 50 évnél több. Hiány mutatkozik az án. „specialistákban“ is (traktorosok, tombájnosok, javító munkások), sőt i mezőgazdasági üzemek legtöbbjében — főleg a vegetációs időszak főbb hónapjaiban — még a nem szakképzett dolgozókban is. Nincsenek alkalmas emberek a vezető, irányító Eunkciókban. Nem felelnek meg a -íagyüzemi munkaszervezés követelményeinek, főképp az EFSZ-ekben, ahol ezeket a helyeket többnyire csak alapképzettséggel rendelkező emberek töltik be. Ezeknek a hibáknak a legfőbb oka, bogy a dolgozók folyamatosan elhagyják a mezőgazdasági munkahelyet és a nemzetgazdaság más ágazataiban igyekeznek elhelyezkedni. További hiba, hogy a fiatalok érdeklődése a mezőgazdasági munka iránt nagyon csekély. Mindennek a legfőbb oka azonban abban rejlik, hogy a mezőgazdasági dolgozók anyagi- és munkafeltételei rosszabbak, mint a többi termelési ágazatokban a dolgozóké, ebben bizonyos mértékben hibásak az irányító szervek és maguk a mezőgazdasági üzemek is, miután az elmúlt években nem szenteltek elegendő figyelmet a munkaerőkkel kapcsolatos kérdéseknek. Az egyike ezeknek a kérdéseknek — amelyek kapcsán a mezőgazdaságban elhanyagoltuk a munkaerőmérleg fejlesztését — a munkaszükséglet és a munkaerők tervezése. A múltban a munkaszükséglet és a munkaerők távlati tervét főképp a központi szervek, ritkábban pedig az alacsonyabb fokú irányító részlegek dolgozták ki. A mezőgazdasági üzemek csak egész elvétve, vagy egyáltalában nem foglalkoztak ezzel. Ez volt a helyzet egyrészt a szükséges adatok hiánya, a rossz káder-felkészültség és a mezőgazdasági üzemek érdektelensége miatt. Ez természetszerűleg odavezetett, hogy nem volt szabályozva a dolgozók átengedése a mezőgazdasági üzemekből a nemzetgazdaság más területére, hanem ösztönösen folyt az átáramlás — s nem irányították helyesen az ifjúság toborzását sem az EFSZ-ekbe. Hogy hathatós segítséget nyújthassunk a mezőgazdaságban a munkaerők fejlődése terén felgyülemlett hiányosságok leküzdésére, meg kell azokat részleteiben ismernünk — de nemcsak országos, vagy kerületi méretben — hanem elsősorban közvetlenül az egyes mezőgazdasági üzemekben. Ezt lehetővé teszi számunkra a munkaszükséglet és a munkaerőszükséglet évi és távlati tervének felelősségteljes kidolgozása, valamint ennek alapján, a munkaerőkről készített mérleg. A mezőgazdasági üzemeknek — ezen igényes munka elvégzésében — hasznos segítségére lehet ing. Gerhard Brhloviő C. Se. publikációja, amely a Szlovákiai Mezőgazdasági Irodalmi Kiadóvállalat kiadásában jelent meg „Munkaerő-tervezés a mezőgazdasági üzemekben“ címen. Ebben a könyvben a szerző — többek között — részletes utasításokat dolgozott ki arra vonatkozóan, hogyan kell megállapítani a mezőgazdasági üzem különféle ágazataiban a folyamatos- és távlati munkaszükségletet — tekintetbe véve az időszaki kilengéseket a növénytermesztésben, továbbá hogyan kell meghatározni — a már megállapított munkaszükséglet alapján — az állandó és kisegítő munkások létszámának a tervét, végül hogyan kell biztosítani a tervezett munkaerő-szükséglet fedezését. Ezen kívül foglalkozik a technikusok, a gazdasági, valamint a többi dolgozók képesítésével, javaslatokat tesz a növénytermesztés dolgozóinak csoportosítására, összefüggésben évi munkaidejük kihasználásával. A továbbiakban érinti még egész sorát azoknak a kérdéseknek, amelyek összefüggnek a mezőgazdasági üzemek munkaerőhelyzetének problémájával. Javasoljuk a mezőgazdasági üzemeknek — annak tudatában, hogy az elkövetkező években a munkaerőtervezés és mérleg minden mezőgazdasági üzem évi távlati termelésipénzügyi tervének elválaszthatatlan tartozékává válik — hogy az említett könyvet munkájukban használják fel I módszertani segédeszközként. Ondrej Dzatko mérnök, a Mezőgazdasági-ökonómia Kísérleti Int. dolgozója
