Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-07-17 / 28. szám
Eltávolítjuk az árvíz következményeit KÖZLEMÉNY SZLOVÄKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGA ELNÖKSÉGÉNEK ÜLÉSÉRŐL Ötven év legesösebb júniusa Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöksége mai ülésén megtárgyalta a nyugat-szlovákiai kerület déli járásaiban pusztító árvíz következményei felszámolásának módját. A' tárgyaláson részt vett a dél-szlovákiai árvízzel kapcsolatos kérdések megoldásával foglalkozó kormánybizottság, amelyet a bizottság elnöke Jan Pillér miniszterelnökhelyettes vezetett. Az SZLKP KB elnöksége meghallgatta a kormánybizottság jelentését és nagyraértékelte tevékenységét. Köszönetét nyilvánította a dolgozók ezreinek, a mentési munkálatok szervezőinek, a pártszervek és a nemzeti bizottságok funkcionáriusainak, a csehszlovák, szovjet és magyar néphadsereg tagjainak és az ifjúságnak az áldozatos és a derekas munkáért, a veszélyeztetett területen emberéletek és sok milliós értékek megmentéaéért. Az SZLKP KB elnöksége megtárgyalta a jelenlegi helyzetet és intézkedéseket hozott az árvíz következményeinek felszámolására. Elsősorban a következők szükségességét hangsúlyozza: — Megfelelő számú tartálykocsi és Tisztító-, valamint hűtögépkocsi, továbbá az árvlzsújtotta terület higiéniai feltételeinek felújításához szükséges fertőtlenítő szerek összpontosítása: — a víz apadása után a vasúti és a közúti hálózat gyors felújítása és az összeköttetési vonalak fokozatos újjáépítése; — mindén árvíz sújtotta község fő tervezőjének kinevezése, aki kidolgozza a község felépítésének tervét; — intézkedések kidolgozása az árvíz sújtotta területeken a lakások felújításának finanszírozására és anyagi biztosítására; — az elárasztott területen a mezőgazdasági termelés felújítása komplex tervezetének kidolgozása; Az SZLKP KB elnöksége megvitatta a jelenlegi helyzetet, és felmérte azo-A földműves VÁLASZÖL * * Id. Pál Sándor tesmagi olvasónk levelében előadja, hogy a helybeli EFSZ betervezte a társított állatok átvételi értéke Vt-ének kifizetését. Olvasónk 1954-ben a szövetkezetből * kilépett. Kilépése után a szövetkezettel az elszámolást a bevitt állatokat Illetően nem ejtették meg. Olvasónk 1958-ban újból belépett a szövetkezetbe. Felvételekor szóban közölték vele, hogy úgy tekintik, hogy a földterületnek megfelelő állatállomány már 1952 óta a szövetkezet birtokában van. Olvasónkat most egyesek úgy informálták, hogy a tervezett kifizetésre neki igénye nincs, mivel azt 1954. évi kilépése után az elévülési határidőn belül tiem érvényesítette. Minden vagyonjogi igény, így tehát a szövetkezettel szembeni elszámolásból származó igény is elévül, az akkori előírások értelmében az elévülési határidő 3 év volt. Ezt a határidőt attól az időponttól kell számítani, amikor az elszámolás először volt megejthető. Olvasónk esetében azonban közte és a szövetkezet között 1958. évi újrabelépésekor új megállapodás jött létre, amely szerint a szövetkezet elismerte, hogy 1952-ben bevitt állatjaival eleget tett ez irányú kötelezettségének. Olvasónk ezen megállapodásra való hivatkozással kérje a szövetkezet vezetőségétől, hogy írásban Ismerje el a fenti megállapodás tartalmát és ennek következtében ismerje el az ő Igényét is a bevitt állatok ellenértékének betervezett kifizetésére. Ha a vezetőség nemleges választ adna, vagy nem adna egyáltalában választ, folyamodjék a taggyűléshez, esetleg később a JNB-hez. Mivel a kilépő szövetkezeti tagra általában úgy kell tekinteni, hogy visszatérhet, valószínűnek tartjuk, hogy az EFSZ elismeri jogos igényeit. Tóth András, Lók levelében előadta, hogy egyik szemevilágát a második világháborúban elvesztette és e elmen 30 Kcs hadirokkant járadékot kap. Kérdi, van-e mód ezen járadék emelésére. Az új előírások értelmében hadirokkantság címén emelést nem kérhet, de egészsége esetleges további romlása esetében foglalkozásából kifolyóan kaphatna rokkant nyugdijat. Dr. F. J. kát az intézkedéseket, amelynek alapján elhelyezték a 3—15 éves árvízkárosult gyermekeket. Feladatul tűzte ki, hogy az iskolaköteles gyermekek számára az új tanévtől kezdve biztosítsák az Iskolalátogatást. Az SZLKP KB elnöksége köszönettel fogadja a köztársaság járásainak intézkedéseit és sokoldalú segítségnyújtását. Ez kifejezi népünk egységét és szocialista hazafiságát. A nyugat-szlovákiai kerületben az árvíz nagy károkat okozott a népgazdaságban és a polgárság személyi vagyonában. Az árvíz sújtotta területen teljesen'megbénult az élet. A komáromi és a dunaszerdahelyi járásban 43 község került víz alá és 53 893 lakost kellett evakuálni. A mai napig öt község lakosai teljes egészében visszatértek, mig 29 községbe összesen 8411 lakos tért vissza. Az SZLKP KB elnöksége hangsúlyozza, hogy az árvíz következményei elleni harc Jelenlegi szakaszában feltétlenül be kell tartani a szigorú fegyelmet. Felhívja a kitelepített személyeket, hogy önkényesen ne térjenek haza, mielőtt az illetékesek nem valósítják meg a legszükségesebb asszanációs és járványellenes intézkedéseket. Minden lakos egészségének megőrzése megkívánja az illetékes szervek utasításainak következetes betartását. A visszatelepítés tervszerűen fog megvalósulni aszerint, ahogy az egyes községekben végrehajtják az asszanációt. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöksége számos további konkrét intézkedést foganatosított a dél-szlovákiai árvíz következményeinek kiküszöbölésére. | Epítővállalatok J figyelmébe!} a A Karvai Mezőgazdasági Mester- f iés Tanonciskola igazgatósága, ko-f A máromi járás — kéri azoknak azf A Üzemeknek a segítségét, amelyeke iszabad festőkkel rendelkeznek, v i nyújtsanak segítséget az iskola, e i diákotthon, gazdasági épületek ésf iaz alkalmazottak épületei kifesté-v ^ seben, amelyeket az árvíz meg-v t rongált. f i ötvenezer korona értékű mun-f i káról van szó. Az étkezés és el-f i helyezés biztosítva van. f A segítségüket köszönjük! i Az Iskola igazgatósága f Teljes erővel folyik az újburgonya szedése. A tuficei EFSZ tagjai má a 43 hektár vetemény felét be is takarították. Az együttérzés szép példája A rozsnyői járás több mint 60 vagon szálastakarmányt ajánlott fel az árvízkárosultaknak. Ezenkívül 1200 szarvasmarha találja meg eleségét a járásban. Épületfát, deszkát, követ, vasúti síneket és egyéb építkezési anyagot is küldenek a rombadőlt épületek újjjáépítéséhez. Az üdülőközpontokban pedig 130 gyermek talált otthonra. — Jó érzés, ha a bajbajutott ember, tudja, hogy nincs egyedül — ezekkel a szavakkal kezdte beszámolóját Kochan elvtárs, a rozsnyői járás üzemei és falvai képviselőinek összejövetelén, melyen az árvízsújtotta területek lakóinak megsegítéséről tárgyaltak. — Ha nem is lehet összehasonlítani a tavalyi aszály-okozta károkat a Dunamenti katasztrófával, mégis közel állnak egymáshoz. Kelet-Szlovákiában sok olyan mezőgazdasági üzem akadt, amely képtelen lett volna átteleltetni az állatokat a csallóköziek segítsége nélkül. A segítséget' nem felejtették él a rozsnyói járás földművesei. Most', amikor a Duna-menti lakosság segítségére siet az ország népe, ők is kitesznek magukért. A gömörhorkai, borzovai, mikolcsányi, Gemerské Teplice-i és még sok más szövetkezet összesen 52 vagon szénát, 8 vagon szalmát, 50 mázsa szemestakarmányt, 350 mázsa burgonyát, 8 szarvasmarhát, 50 választott malacot, 1 anyakocát és 10 juhot ajánlott fel. A járási pártbizottság dolgozói a Rozsnyói Állami Gazdaság legelőjén 200 mázsa szénát gyűjtenek össze és küldenek Csallóközbe. A Rozsnyói Járási Építkezési Vállalat dolgozói havi fizetésük 5 °/o-át, négyszárnyas istállóajtókat, ablakokat, egy vagon deszkát, egy magasnyomású vízpumpát, és ha szükség»«, két építkezési technikust küldenek. Az erdőgazdaság rozsnyői részlegé 10 ezer korona készpénzzel és egy vagon gömbfával segíti az árvízkárosultakat. A szlovák magnezitmüvek kuntapolcai szerelőműhelyének dolgozói fizetésük 3 %-át ajánlották fel, ezenkívül 10 000 korona öntvényt készítenek. A lubeníki részleg pedig 6 vagon szénát, 8 vagon építőkövet, 20 vagon betonvasat és egy vagon épületiét ajánlott fel. A jolsval üzemrészleg 40 gyermek teljes ellátásáról gondoskodik, valamint egy vagon szénát és egy vagon gömbfáf küld. Az Állami Otépftésl Vállalat" 10 000 koronával és 100 mázsa szénával segíti a rászorultakat. A dobsinai aszbesztbánya dolgozói 30 gyermek teljes ellátását vállalták és 100 mázsa széna gyűjtését. A Gömöri Vasércbányák Niíná- Slaná-i üzemének dolgozói égy műszakot dolgoznak az árvízkárosultak javára és vasúti síneket' küldenek nekik, A Rőcel Leníéldolgozó Üzem 48 000 koronát, valamint 61 200 korona értékű zsák előállításához szükséges fonalat ajánlott fel. A Jolsvai Állami Gazdaság 5 vagon szénával járul hozzá az árvízkárosultak megsegítéséhez és 50 növendékmarhát helyez el legelőin. A betléri élelmiszerraktár dolgozói 4500, a rozsnyói bányásztanulók 1000, a rozsnyói Alapfokú Kilencéves Iskola 4000, a pelsőci 3000, a jabloncai vadásztársulat pedig 1000 koronát küld a dél-szlovákiaiak megsegítésére. A járás dolgozóinak segítőkészsége azonban tovább fokozódik. Jablonci Lajos Április és május után ez év júniusa is túlságosan bőséges volt csapadékokban. A hónap első felében gyakrabban esett, a második két hetet viszont időnként viharok jellemezték, bár akkor az időjárás általában kellemesebbé vált. Néhány helyen azonban ezek a viharok felhöszakadásszerűen jelentkeztek s ennek következtében a csapadékmennyiségek nagyon különböztek egymástól. A dél országrészeken a legtöbb esőt Losoncon (191 mmel) jegyeztük fel, míg a sokéves júniusi átlag ebben a városban mindössze 64 mm. Kassán 182 mm, Rimaszombaton 163 mm, Rozsnyón 153 mm. Bratislavában 127 mm, Nyitrán 120 mm, Zvolenben 118 mm, Ögyallán pedig 88 mm csapadékmennyiséget mértek. Az ezévi júniusi' csapadékmenynyiségek és hosszúéves átlagértékek összehasonlítását mellékelt ábránk szemlélteti. Az üres oszlopok mutatják a sok esztendős megfigyelések alapján kiszámított átlagértékeket, az árnyékoltak pedig az ez év júniusi csapadékmennyiséget. A számozott megfigyelőállomások: 1. Bratislava, 2. Ógyalla, 5. Nyitra, 4. Losonc, 5. Zólyom, 6. Rimaszombat, 7. Rozsnyó és 8. Kassa. Ha figyelembe vesszük hosszú évtizedek feljegyzéseit a szlovákiai helységek csapadékmennyiségeiről, megállapíthatjuk, hogy az utolsó 50 évben júniusban Bratislavában és Kassán még sohasem esett annyi eső, mint az idén. Ami a többi helységet illeti, azokban a múltban ésősebb júniusok is akadtak. Így pl. Losoncon 1926-ban 198 mm, sőt Rimaszombaton 1937-ben 217 mm-t is mértek. Az ezévi június azonban időjárási statisztikánkban mindenesetre a legnedvesebbek közt szerepel majd. Dr. P. Forgác 2 SZABAD FÖLDMŰVES 1965. július 17. Törvények-rendeletek Mit keli tudni a nyugdíjasok munkavállalásáról ? A törvényes rendelkezések a teljés öregségi nyugdíjra jogosult dolgozók további munkavállalása esetén egyrészt különbséget tesznek azon eset' között, amikor az ilyen dolgozó szolgálati viszonyban tartósan dolgozik tovább, másrészt azon eset között, amikor az ilyen nyugdíjas dolgozó az EFSZ-ben vállal további munkát. A törvényes előírások továbbá szabályozzák az előre, időben meghatározott ideiglenes munkavállalás lehetőségét. I. Ha teljes öregségi nyugdíjra jogosult dolgozó szolgálati munkaviszonyban dolgozik tovább,-1. ha nem élvez rokkantjáradékof, öregségi nyugdíj igénye az alkalmazás minden további éve után a havi átlagkereset 4 #/o-ával, be nem fejezett év esetében pedig az alkalmazás minden 3. hónapja után a havi átlagkereset 1 #/t-ával emelkedik. Ez esetben a nyugdíj igényre egyébként jogosult dolgozó a munkaviszony tartama alatt csak fizetést kap (az ún. egyharmados nyugdíj 1964. július 1-vel megszűnt, ugyancsak megszűnt' a 65 évnél idősebb nyugdíjas dolgozókra vonatkozó azon rendelkezés, hogy fizetésük mellett megtarthatták teljes nyugdijukat). A teljes öregségi nyugdíj az előbb említett emelés után legalább: 440,— Kös havonta, ha a további munkaviszony legalább 1 évig tartott, 480,— Kés havonta, ha a további munkaviszony legalább 2 évig tartott', 520,— Kcs havonta, ha a további alkalmazás legalább 3 évig tartott'. A további alkalmazás idejébe nem lehet a pótidőket beszámítani. 2. Ha a teljes öregségi nyugdíjra jogosult nyugdíjának az 1. pontban említett emelkedése helyett annak megtartása mellett döntött, a) ha 65 évnél idősebb (tekintet nélkül arra, hogy alkalmazotti, vagy EFSZ nyugdíjasról van szó), b) ha az első munkakategóriából nyugdíjba lépett dolgozóról van szó (pi. nyugdíjas bányász), vagy ha teljes alkalmazotti vagy EFSZ nyugdíjat élvező nőről van szó, az öregségi nyugdíjat az alkalmazás ideje alatt is tovább folyósítják, éspedig: 1000,— Kcs-ig, ha a nyugdíjas dolgozó az első munkakategóriába sorolt munkát végez, 800,— Kös-ig, ha a második munkakategóriába sorolt munkát végez, 600,— Kcs-ig, ha a harmadik munkakategóriába sorolt munkát végez. Az itt említett a) és b) pontban, ha a nyugdíjas munkavállaló nyugdíjának összege magasabb lenne, mint az itt említett összegek, azokat az alkalmazás Ideje alatti időre az említett felső határokra csökkentik. c) Ha más teljes öregségi jogosult nyugdíjasról van szó, mint az a) és b) pontban említett esetek, pl. a 60—65 közti nyugdíjas férfi, lehetséges a nyugdíj folyósítása, ha annak havi összege nem haladja meg a 409,— Kcs-t és a havi fizetés ugyanakkor a 800,— Kcs-f. Ha a dolgozó nyugdija vagy keresete meghaladná az itt említett felső határokat, a nyugdíjas munkavállalónak nincs igénye a nyugdíj további folyósítására — ha munkaviszonyban kíván továbbra is maradni — hanem csak az 1. pontban említett nyugdíjalap emelésre. II. Az EFSZ-ben továbbá dolgozó teljes öregségi nyugdíjat élvező EFSZ nyugdíjasok épp úgy dönthetnek nyugdíj igényük keletkezése után nyugdíj alapjuk emelése között és fizetésük folyósítása között, mint azt a I. pontban elmondottuk, de a következő feltételek mellett: 1. Ha a nyugdíjas dolgozó a nyugdíjalap emelése mellett döntött, nincs igénye a további munkatevékenység ideje alatt a nyugdíj folyósítására, hanem csak nyugdíjalapja emelkedik, éspedig ugyanolyan arányban, mint a I./l. pontban feltüntettük. Ha magasabb színvonalú szövetkezet továbbdolgozó tagjáról van ezó, (ahol nem munkaegységek szerint, hanem pénzben! jutalmazás jár), a törvény egy évi munkatevékenység után minimálisan 440,— Kcs, két évi munkatevékenység után 480,— Kcs és három évi munkatevékenység után minimálisan 520,— Kés öregségi nyugdíjat biztosít. Ha az ilyen szövetkezeti dolgozó rövidebb, de legalább 10 éves szövetkezeti tagsággal rendelkezik, és 65 évnél idősebb, a nyugdíjigény keletkezése után a további munkatevékenység egy éve után minimálisan 330,— Kcs, két év után minimálisan 360,— Kcs és három évi tevékenység után minimálisan havi 400 Kös öregségi nyugdíjra van igényük. Ha az övezeti EFSZ nyugdíjat élvező, vagy az ún. régi szövetkezeti nyugdíjasok dolgoznának tovább az EFSZ-ben, nyugdíj alapjuk eme!é»e érdekében, a törvényben biztosított százalékos emelésen kívün nincs igényük a fentebb említett minimális magasabb nyugdíjakra. 2. Ha a szövetkezeti dolgozó nyugdíjasok megkívánják tartani nyugdíjukat, ez a 26/1965 Zb. számú 2. § értelmében a következőképp lehetséges: a) 1000,— Kcs összeg erejéig tovább^ ra is folyósítják nyugdíjukat, melyet akár alkalmazotti viszony alapján, akár magasabb színvonalú EFSZ-ben végzett munka alapján 1964. július 1. után állapítottak meg, b) 600,— Kcs erejéig, ha a nyugdíjas övezeti EFSZ nyugdíjat élvez, c) továbbá megtarthatja teljes nyugdíjat az, aki az egyénileg gazdálkodó személyek nyugdíj biztosítása alapján szerzett nyugdíj igényt. A 2. pontban említett feltételek mellett tovább dolgozó EFSZ nyugdíjasoknak nincs igényük további munkatevékenység esetén a nyugdíj alap emelésére. Ez csak akkor lenne lehetséges, ha nyugdíjuk folyósításáról lemondanának. HI. A 26/1965 Zb. számú törvény 3. §-a szabályozza öregségi, özvegyi, vagy árva járadék élvezőinek igényét nyugdíjuk, járadékuk további folyósítására — minden levonás nélkül — ha előre pontosan megállapított időre munkaviszonyba lépnek, főként Idény, kampány, vagy más rendkívül munkák elvégzésére: 1. a nyugdijat változatlanul tovább folyósítják, ha a nyugdíjas 120 munkanapon át — egy naptári évben — nem adminisztratív munkakörben dolgozik (termelő vállalatoknál, javító szolgáltatásokat végző vállalatoknál, stb.), 2. a nyugdíjat változatlanul tovább folyósítják, ha a nyugdíjas egy naptári évben 60 munkanapon keresztül adminisztratív, tehát lényegében irodai munkakörben dolgozik, esetleg több napon keresztül, de legfeljebb 400 órán át egy év alatt. A társadalombiztosító az ilyen ideiglenes munkavállalás ideje alatt változatlanul folyósítja a nevelési pótlékot és a nyugdíj akkor is jár, ha a nyugdíjas munkavállaló a munkaviszony ideje alatt táppénzt kap. Akik a rendelet életbelépése előtt, tehát 1965. április 10. előtt a folyó naptári évben már végeztek ideiglenes időre kötött munkaszerződés alapján munkát, azoknál az eddig ledolgozott napokat be kell számítani. Dr. Földes József