Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-11-06 / 44. szám
0 A Párkányi Állami Gazdaságban is idejében földbe tették az őszieket. Befejezik a cukorrépa begyűjtését is és még néhány hektár búzát terven felül vetnek. A cukorrépa jól fizetett, az újmajori részlegen ötszáz mázsát adott hektárja. (N. J., Párkány) 0 Nyitrán kertészeti és gyümölcsészeti kiállítás volt. A résztvevők mintegy 2500 zöldség- és gyümölcsfélét állítottak ki. A kiállításon a látogatók megismerkedhettek a fejlődéssel is. A nyitrai járásban például 40 millió koronát ruháznak be gyümölcs és szőlőtelepítésbe. A Zobor alatt például 491 hektáros szőlészetet létesítenek. (M. T., Nyitra) 0 A védnökségi üzemek a kassai járásban is példásan segítenek. A vendéglátóipar például 288 napot dolgozott le a királynépei szövetkezetben. A Kelet-Szlovákiai Villamosművak dolgozói három autóval 32 napot dolgoztak le. De példásan segített az építkezési vállalat is. Az őszi begyűjtési munkában a kassai közlekedés vállalat dolgozói Petöszinjén naponta húsz-harminc emberrel segítettek a burgonyabegyüjtésben. (A. I., Kassa) y 0 Jól halad az őszi begyűjtés a velkenyei szövetkezetben is. A cukorrépa szállításában nagy segítséget nyújtottak a tornaijai mesteriskola tanulói. A vetést szintén befejezték és már hétszáz köbméter silót készítettek. Csépelik a magherét is. (Cz. M., Velkenye) 0 A népi fogyasztási szövetkezet és a CSISZ Rimaszombati járási bizottsága a várgedei fürdő egyik helyiségében ifjúsági klubot rendezett be. Az ifjúság nagy örömmel fogadta az új szórakozási lehetőséget nyújtó klubot. (K. Z., Rimaszombat) 0 A nagycsalomiai szövetkezet a tervezett hatszáz köbméter siló helyett már nyolcszáz köbmétert készített. A kukoricakóróval együtt kilencszáz köbméter silójuk lesz. Szálasz takarmányuk is elegendő a téli és koratavaszi idényben. A múlt évben alig volt silójuk. De az új szövetkezeti vezetőség, élén Huszár Lajos szövetkezeti elnökkel mindent megtesz a takarmányalap biztosításáért. A szövetkezet szarvasmarhahús eladását 105,3, sertéshúseladását 120,3, tojáseladását pedig 215,1 százalékra teljesítette. A cukorrépa 450 mázsát adott hektáronként. 0 A ligetfalusi szövetkezet a helyi viszonyoknak megfelelően juhtenyésztéssel akar foglalkozni. A bratislavaiak bizonyára örülnek majd az innen származó juhtermékeknek. (gyd.) 0 A felsőhutkai szövetkezetesek már teljesítették tejeladási tervüket. Csupán a harmadik negyedévben hatezer korona prémiumban részesültek. Perun József szövetkezeti elnök szerint az év végéig még 20 ezer liter tejet adnak el. (I. S.) 0 A kassai járásban egyre több kötelezettségvállalást tesznek a XIII. kongresszus tiszteletére. Abaszéplakon a szövetkezet 10 ezer liter tejet, 30 ezer tojást, 400 mázsa krumplit ad. el terven felül. A falu lakossága több mint 930 ezer brigádórát dolgoz le a faluszépítési akcióban. A vállalások összértéke meghaladja az egy millió koronát. (I. S.) 0 Az alsószecsei szövetkezet eredményesen teljesítette a háromnegyedévi tervet. Az önköltség csökken, a bevétel emelkedik. A tojótyúkok átlagosan például 176 tojást tojtak. A hústermelés évi tervét a szövetkezet már szeptember végén 100,8 százalékra teljesítette. Az év végéig még 390 mázsa húst adnak el terven felül. Tojásból 152 ezerrel többet adnak el a tervezettnél. Kúcs Gyula, Alsószecse 0 A dunaradványi szövetkezetben a begyűjtési munkában nagy segítséget nyújtottak a tanulók. Baranyai Lajos fő kertész nagyra értékeli a marcelházi iskola segítségét, ahonnan 150 tanuló jött megmenteni a termést. A diákok 300 mázsa paprikát szedtek le még a fagy előtt. A jó munkáért fejenként a munkaegységen felül 3—3 csomag cukorkát is kaptak. • Trenka Tibor, Dunaradvány © A damásdi szövetkezet tagjai a lévai járásban elsőként fejezték be a cukorrépabetakarítást. Hatvan hektár területről a 26 400 mázsa répa helyett 38 450 mázsát adtak el. Az átlagos hektárhozam hatszáz mázsa volt. Mindez annak köszönhető, hogy betartották az agrotechnikai határidőt. (Belányi János, Deménd) 3 SZABAD FÖLDMŰVES 1965. november 6. Galántán is megrendezték a gyümölcskiállítást „VIRÁGZÓ KERTTÉ VÁLTOZTATJUK HAZÁNKAT“. E jelszó jegyében nyitották és zárták a galántai járás gyümölcs- és zöldség-kiállítását. A kiállítóterembe lépve jó benyomást kelt a látnivaló. A sok szép bemutatott gyümölcsön végigtekintve, az ember elégedetten távozik a teremből. Ám a kiállítás értéke akkor csúcsosodott ki bennem, amikor a rendezőséggel is elbeszélgettem. Sebó elvtárs, a mezőgazdasági termelési igazgatóság agronómusa elmondotta, nagy fáradság előzte meg a kiállítás létrehozását. Nem a bemutatott termények összegyűjtését értette ez alatt, hanem a szervezést. Nehezen találtak megfelelő helyiséget, míg végül megkapták a testnevelési szervezet tornatermét, bizonyos feltételekkel. Csupán a kiállítás népszerűsítése 4500 koronába, míg a megrendezéssel járó kiadások 14 ezer koronába kerültek. A kiállítás látogatóinak száma meghaladta az ötezret, megérte tehát az anyagi áldozatot és a fáradságot. Jó érzés arra gondolni, nagy mulasztást pótoltunk, mert a járás területén tizenegy éve nem volt hasonló kiállítás. A látogatók órákhosszat elnézelődtek, kezükben ceruzával, jegyzetfüzettel írogatták a kiállított gyümölcsfajták nevét, a facsemeték származását, azok kezelési módját, stb., stb. A kiállítás a maga nemében megtette hatását. A falakon tizenkét darab ízlésesen illusztrált panel olyan kötelezettségvállalásokat hirdetett, mint az alábbi: „1970-ig 250 hektárral bővítjük a Vág hullámterének gyümölcsfa területét.“ A galántai járásban jelenleg kétszáz hektárnyi a Vág hullámterületének gyümölcsterülete. Részben új telepítésű fiatal-, részben termőfák. A hullámtérben a legnagyobb gyümölcsös a szelőcei szövetkezet birtokában van, összesen huszonhat hektár. Ezen a területen a szelőceiek a legszebb almatermést érik el a járásban. Ezek a tapasztalatok arra serkentenek, hogy a Vág hullámterében bővíteni kell a gyümölcsösöket. A kiállítás anyagának 55—60 százaléka a nagyüzemi termelőktől került ki. Minőségileg viszont a gyümölcstermelő egyesület tagjai adták a legszebb gyümölcsöt. Például egy-egy négyzetméternyi területen vett részt terményeivel a kiállításon Ko'ek Jolán, Varga Károly, Csibrik László és Horváth Sándor, mindannyian a legkülönbözőbb gyümölcsfajtákkal. A minőséget az odaítélt aranyérmek száma bizonyítja. Ugyancsak aranyéremmel tüntették ki a Diószegi Konzervgyár tíz négyzetméteren kiállított termékeit. A következő két aranyérem a diószegi EFSZ tulajdonában, valamint a Novy Dvor-i Magnemesítő Állomásra került. A nagyüzemi termelők közti minőségi értékelésben az utóbbi került az első helyre. A Közutak Járási Igazgatósága a nagy ígérgetés ellenére sem hozott az utak mentén termelt gyümölcsből, valamint kitűnő diójából. Ugyanakkor nagy segítséget nyújtott a Zelenina, valamint a Fogyasztási Szövetkezet vezetősége, akik a siker érdekében minden tőlük telhető segítséget megadtak. Jó lenne, ha a jövőben a gyümölcstermelők még nagyobb segítséget kapnának a növényvédőszerek jutányos áron történő beszerzése terén, továbbá elősegítenék számukra a szakmai továbbképzést, hogy az évről évre megrendezett gyümölcskiállítás egyre színvonalasabb lehessen. RESZELI FERENC MUetetten ? A Mikulási Állami Gazdaság irodájának falát szinte teljesen eltakarják az elismerő és dicsérő oklevelek.- Kinek köszönhető mindez? Kinek az érdeme? - Az első pillanatban úgy tűnt, hogy Misko István a gazdaság vezetője zavarba jött. Egy percre elgondolkozva nézett ki az ablakon.- Az a kettő — mutatott az etetőkre, akik a hízósertések között álltak - nemcsak nálunk tartozik a legjobbak közé. Már a kerületben is kezdenek beszélni róluk Elindultunk a sertéshizlaldához.- Ne számolja, lehet, hogy tévedne - nevetett Nagy Tibor - inkább megmondom pontosan; 290 hízósertés van itt. Mindegyik több mint hetvennégy kilogrammos. 0,44 kg súlygyarapodást terveztünk naponta, de több mint 0,55 kg-ot értünk el. Tehát szerényen valamivel többet a tervezettnél. A szerénység okát néhány perc múlva módunkban állt megtudni. A barátjának és szomszédjának, Zácek Tibornak csak néhány hízóval volt több a gondjaira bízva, a súlygyarapodás azonban jobb volt.- Megelőztem Tibort — nevetett Zácek elvtárs. — A hízóim súlya 75 — 80 kg között mozog. Kezdetben nem is akarták elhinni, de aztán a mérésnél meggyőződtek róla. Beszélgetésünket félbeszakította a malacok egyre erősödő visítása. Követelték a magukét. A takarmányt még az este előkészítették az etetők. A keveréket 80 fokos forró vízben hagyták néhány óráig állni. És még valamit. Meghatározott százalékban kékkövet oldanak benne. Ha még azt is eláruljuk, hogy a sertések nem egyszerre, hanem naponta háromszor kapnak belőle, nincs mit csodálkozni a gyors súlygyarapodáson. A Mikulási Állami Gazdaság vezetőinek nem kell aggódniuk az eladási terv teljesítése miatt. Ilyen lelkiismeretes etetőkkel, mint a két Tibor, még túl is teljesítik a tervet.- Az év első kilenc hónapjában 4901 mázsa húst adtak el. Ez 621 mázsával több a tervezettnél. Ezenkívül vállalták a ŐKP Xül. pártkongresszusa tiszteletére, hogy az utolsó három hónapban még tizenkét mázsa húst adnak el — mondta a gazdaság vezetője. Lehetséges, hogy a két sertésgondozó számára nem létezik más elfoglaltság, mint a hízók etetése? Dehogy! Ma például előkészítették a takarmányt a következő etetéshez .. . és elmentek. Hogy hová?. A könyvtárba, ahol kellemesen és hasznosan eltölthetik szabad idejüket. Több mint hétszáz szak- és szépirodalmi könyv közt válogathatnak. Nem azért, mintha nem lenne szakképzettségük, de ők minden újdonságról tudni szeretnének. Főleg a saját szakmájukban. A szazovicei szövetkezetben (gottwaldovi járás) már az első benyomások is kellemesen lepnek meg. A kormányrúdnál a huszonhároméves Sesták Jaroslav áll. Fiatalemberhez illően az iskolában tanultakat igyekszik minél előbb a gyakorlatba átültetni. Minden erejével arra törekszik, hogy a szövetkezetesek munkáját a gépesítés fokozásával minél jobban megkönnyítse. Ezért rajongásig szeretik a szövetkezetesek, különösen Dolezalová Jarmila és Mrázková Anaska. Ottjártunkkor így vélekedtek a jó megjelenésű szövetkezeti elnökről. — A világért sem engednénk el szövetkezetünkből elnökünket. Nem véletlenül beszélnek így. Sesták elvtárs tényleg a gépek embere. A gépesítés megkönnyíti a munkát és egyben védi a dolgozók egészségét A sertésól mellé egy tágas színt építettek, ahol tárolják az alomszalmát és a sertések számára készített speciális silót is. A félszert a sertésóllal egy födött folyosó köti össze. Ezen keresztül szállítják az alomszalmát és speciális silót függesztett tartályokba. A silógödörből különleges markolószerkezet emeli ki a takarmányt, tehát ide sem kell nehéz fizikai munka. A gondozókkal együtt kellemes éréssel sétálgatunk az istállóba. Rend, tisztaság, nagyszerű higiénia, egészséges állatok, kellemes munkakörnyezet. Sok sertésólban jártunk már, de a legtöbben alig vártuk, hogy az ammóniákkal .telített levegő miatt kijussunk a szabad (eye-, gőre. Itt alig érezni az ammónia kellemetlen szagát. Amikor a szövetkezet elnöke látja csodálkozásunkat, a világ legtermészetesebb hangján magyarázza. — Ha már egyszer gépesítettük az anyakoca tenyésztést, természetesen a dolgozók egészségére is gondoltunk. A ventiilációs berendezést a padlózatba szereltük és amint látják, tökéletesen kiszívja az ammóniagázokat. A berendezés nem túl költséges, de nagy kincst, a dolgozók egészségét védi. A szemle után elgondolkoztunk a látottakon és akaratlanul is felötlött bennünk: vajon mért nem szerelnek be hasonló szellőztető berendezést más sertésólakba is? BÁLLÁ JŐZSEF r, , - , . T . Ilyen sertésgondozók kellenének Do'ezalova Jarmila és Mrazkova Anezka munkaköpeny- minden gazdaságba. Az iroda falát bibén készíti elő a szecskázott lucernát az anyakocák zonyára újabb elismerő oklevelek diszámára. szítik majd. JOZEF KRÁTKY A testvéri együttérzés újabb bizonyítéka Példás község A Szesztai Helyi Nemzeti Bizottság 1965. október 13-án tartotta meg a HNB képviselőinek nyilvános ülését. Az ülésen többek közt kiértékelték a felszabadulás huszadik évfordulója tiszteletére tett kötelezettségvállalások teljesítését is. A beszámolóban Abosi elvtárs, a HNB elnöke megállapította, hogy a felajánlásokat maradéktalanul teljesítették. A „példás község“ megtisztelő cím is arról tanúskodik, hogy a falu lakosai minden pontot teljesítettek, melyet vállaltak. A szövetkezet tagjai háztáji teheneiktől a közellátásnak 2855 liter tejet adnak be és tyúkjaiktól pedig 17 365 tojást. A község lakossága a A takarmányrépa közismert és jó takarmánynak bizonyult már több évtizeddel ezelőtt is. Sok gazdaságban azonban érthetetlen okoknál fogva lebecsülték ezt a takarmánynövényt. De nem így a felsöpatonyi szövetkezetesek. Azok szorgalmasan termesztik és hét - nyolcszáz mázsás termést is elérnek hektáronként. Ez meglátszik a I tejtermelésükön is. faluszépítési akcióban 36 341 brigádórát dolgozik le. A sportszervezet is kiveszi részét a munkából. A TJ Druzstevník a sportpályán a fák kiültetésére és a ruhatár felépítésére összesen ötszáz brigádórát fordít. A helyi tűzoltók a tűzoltótorony felépítésénél száz órát dolgoznak le. Az EFSZ tehéngondozói vállalták, hogy terven felül 30 ezer liter tejet adnak el. Az állatgondozók száz mázsa terven felüli hús eladását vállalták. A falu lakosai jelenleg a kultúrház és a tűzoltótorony építését tartják a legfontosabbnak. A kultúrház építésének meggyorsításához lényegesen hozzájárult a HNB képviselőinek példás kezdeményezése: vasárnaponként brigádot szerveznek. A helyi tűzoltóegyesület tagjai viszont gondot fordítanak arra, hogy a kiutalt nyolcezer koronát még ez évben felhasználják a tűzoltótorony felépítésére. Az a lényeg, hogy mindenki szívügyének tekintse a felajánlása teljesítését és minél előbb munkához lásson. ANDREAS SÁNDOR, Kassa A galántai és pardubicei járás védnöksége alatt álló árvíz sújtotta Keszegfalván a galántai járás üzemei és községei becsülettel állnak helyt adott szavuknak. Előbb Vága, majd Pata községek helyi nemzeti bizottságai és EFSZ-i jelentették, hogy Vajtaiék, illetve Lovász Kálmánék háza tető alatt van. Ezúttal Felsőszeliről érkezett jelentés, hogy Lencse Vendel, a keszegfalvi EFSZ traktorosának háromszobás családi háza (10X12 méter) tető alá került, s Lencséék néhány nap múlva beköltözhetnek. Ezt a szép házat, amelynek alapja a föld szintje felett 180 centiméter a felsőszeli HNB és EFSZ közös erővel építették. A munkán megosztoztak. Az alapokat a HNB dolgozói és brigádosok rakták le, a falakat és a tetőt az EFSZ építőcsoportja húzta fel, majd a vakolást eredmények és villanyszerelési munkálatokat a HNB biztosította. Lencse Vendel traktoros tehát most már nyugodtan folytathatja munkáját a keszegfalvi EFSZ földjein. A galántai járás szövetkezetei és üzemek dolgozói újabb tanújelét adták, hogy a tőlük telhetőén hozzájárulnak a keszegfalvi kárvallottak fájdalmának enyhítéséhez. Ez újabb példája az igazi testvéri együttérzésnek. ' (pg) Nem feledkeztek meg róluk Csicsón, Kulcsodon, Füsön, Nádszegen és a gútai településeken összesen harmincegy erdészeti dolgozó vesztette el házát a Duna áradása következtében. Az új házak felépítésében tevékenyen segít az erdőgazdaság. Ezekben a napokban a gazdaság kora teggeltől késő estig nap mint nap — beleszámítva a vasárnapot is — szállítja az építőanyagot és az embereknek munkaidő után is rendelkezésükre áll két traktor és két lovasfogat. A dunaszerdahelyi Erdőgazdaság anyagilag is igyekszik minél többet nyújtani az árvízsújtott területen lakó munkásainak. Harminc napos fizetetlen szabadságot ad nekik, de emellett a többgyermekes munkások nem vesztik el jogukat a családi pótlékra. Az üzem ezenkívül Gyurczelka mérnök, az igazgató vezetésével szervezi az árvízsújtottak pénzbeli megsegítését. F. SIVÁK Alsóhutkai Az alsóhutkai szövetkezetesek példásan teljesítik az állattenyésztési termékek eladást tervét. A harmadik negyedév végéig terven felül 65 mázsa húst és több mint négyezer liter tejet adtak el. Jakab Imre zootechnikus az állattenyésztők munkájáról nagy elismeréssel beszél. Bajusz Imre bácsi a rábízott harmincöt hízómarháról lelkiismeretesen gondoskodik, így naponta 0,80 kg-os súlygyarapodást ér el darabonként. A fiatal állatokkal Pásztor Mihály törődik. A szövetkezet kacsahizlalással is foglalkozik. Jelenleg kétezer kacsát tart, melyeknél Bittó Borbála és Bittó János elérte darabonként a 2,16 kg-os súlyt. A baromfihús eladást így 273 százalékra teljesítették. Terven felül harminchat mázsa húst adtak el. A tejtermelés jó eredményeiért Ferenc Erzsébet, Bilinská Erzsébet, Bittó Jolán, Pásztor Erzsébet és Tpth Ilona fejönők érdemelnek dicséretet. De nem feledkezhetünk meg az állatgondozókról. Hegedűs Györgyről és Pásztor Istvánról sem. Az említettek 83 tehéntől szeptember végéig több mint 71 ezer liter tejet adtak a közellátásnak. Mivel a szövetkezet nem tart baromfit, a 70 ezer tojás eladása a háztáji gazdaságok feladata. Ehelyett azonban csak 55 033 darabot adtak el. Ez arról tanúskodik, hogy a HNB nem fejt ki jó tömegszervező munkát, hiszen Alsóhutka lakosai az előző években több mint tízezer tojást adtak el. Mató Pál, Kassa Tiszta leveao a sertésólban