Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-11-06 / 44. szám
A tojás-törés okai VILÁGSZERTE egyre jelentősebb a nagyüzemi tojástermelésben a tojások töréséből származó kár. A külföldi tojásfarmokon a törött tojások aránya í—2 %, de kedvezőtlen esetben eléri a 4—5 %-ot is. Hazánkban a tojótyúkok alacsony termelése miatt a tojások törése nem okoz sok gondot, de az évi 200 darabon felül termelő vonalak elterjedése szinte automatikusan megsokszorozza ennek a problémának súlyát. A tojások töréséből származó károk ellen eredményesen csak akkor védekezhetünk, ha ismerjük a tojáshéj szilárdságcsökkenésének okait. Ezeket az okozott takarmányozási, egészségügyi, genetikai és tartási tényezőkre oszthatjuk. A takarmányozási okok, s egyben az összes kiváltó okok közül a legnagyobb figyelmet a mészellátás érdemli. A tojások szilárdságát biztosító meszeshéj túlnyomórészt szénsavas-mészből áll és ennek mennyisége a tojás súlyának 10 °/o-a. Az 5,5— 6,0 gramfnnyi szénsavas mész a tóiástartóban a tojás: akást megelőző 18— 20 óra alatt a vérplazmában levő kalciumból képződik. Ez a viszonylag nagymennyiségű mész még a legkedvezőbb esetben is csak 2/3—3/4 részben származik közvetlenül a takarmányból és a hiányzó részt az állat csontozatának mésztartalékából pótolja. Teljes mészhiány esetén a tyúk ■ Becsüljünk meg a kukoricaszárat! Bármennyire száraz is a kukoricaszár, a takarmányalap kiegészítése céljából taka- 1 rítsuk be egy szálig. Az előrelátó gazda tudja, takarmányból sosincs elegendő. Különösen vonatkozik ez az idei évre, amikor a csallóközi szövetkezetek ba- ,| ráti segítségre szorulnak. A kukoricaszár még most is (' értéket képvisel, ha nedvdús anyaggal silótakarmányt készt- (* tünk belőle. Legcélszerűbb cukorgyári répaszelettel vagy cu- < korcirokkal keverten tartósita- < ni. A gyakorlatban jól bevált, < ha a felaprított szárhoz 30—40 • százalékos arányban keverünk v szeletet, de ha sok van belőle, a répaszelet aránya a 60—70 százalékot is elérheti. 1 A takarmány még ízesebbé válhat, ha hármas keverékből <1 készítjük: kukoricaszár, cukor- (I cirok és répaszelet. Ilyen esetben súlyban számítva 50—60 % cukorcirok, 20—30 % répaszelet és ugyanennyi kukoricaszár keverési aránya a legmegfelelőbb. Ha semmiképpen nem kerülhet sor a kukoricaszár silózására, úgy a föld végén kupacokban tárolva mentsük meg értékét, 1 mert a télnek nincs elvető gyű- I mölcse. < ■ Óvjuk kazlainkat a beázástól. Minden évben megismétlődő hiányosság, hogy beázik a szál- (• makazal, többhelyütt a széna- (' kazal is. Tanácsos tehát, hogy a tél beállta előtt vizsgáljuk át i1 kazlainkat, s ha rendellenessé- f get észlelünk, azonnal hozzuk I1 azt rendbe. Néha pár villányi szalma vagy néhány nehezítékkel ellátott kötél is elég ahhoz, hogy elejét vegyük a sokszor fél kazalnyit is kitevő veszte- i1 ségnek. Ne felejtsük el, hogy f az ősziek szalmája trágyát, a f tavasziaké takarmányt képvisel, f ■ Ügyeljünk a burgonya rak- (' tározására! Még sosem kívánt i a burgonya oly gondos raktáro- i zást, mint ebben az esztendő- l ben. Az esős nyár folytán a búr- ( gonyát különböző betegségek l támadták meg, s már a szedés- l1 kor sok rothadt gumó került a ( felszínre. Ezekután nem raktá- < rozható alapos válogatás nélkül. (' Sőt a prizmákban elhelyezett f termést a végleges földelés előtt ismételt válogatással meg kell szabadítani a rothadásnak induló és beteggyanús gumóktól, hogy megelőzzük a nagyobb károsodást. Ha a szalmatakarő beázott, cseréljük ki szárazzal, mert a nedves szalma előidézője lehet a gumók romlásának < és a fagyveszélynek. —s— f legfeljebb 4—5 tojást tud termelni, mert testének összes mészkészlete sem több 10—12 tojás mésztartalmánál. Részletes mészhiány esetén a hiány mértékétől függően rövidebbhosszabb idő alatt, hetek, esetleg hónapok múltán merül ki a szervezet mésztartaléka, miközben csökken a tojáshozam és vékonyabb lesz a tojáshéj. A tojótyúkok mészhasznosltása átlagosan 60 %-ra becsülhető, ezért a tojótyúkoknak minden egyes tojáshoz kereken 19 g szénsavas meszet kell adni. A mészadagolásnak a gyakorlatban két módja van. Az egyik, hogy a szükségletnek megfelelő teljes mészmennyiséget az állatok takarmányába belekeverik. A másik, a szükséges másznék csak kb. a felét adják a takarmánykeverékben és a hiányt az állatok a szabad fogyasztásra nyújtott mészkővel pótolják. Ez utóbbi módszer egyszerűbbnek és biztonsä? gosabbnak látszik. A mészkőadagolás minden egyszerűsége és kényelmessége ellenére még a tengeri halászattal és bőséges kaoylóhéj, osztrigahéj készlettel rendelkező országokban is kiszorul a baromfitelepekről. A nagymennyiségű Leghorn vérvonalak a tojásrakás megkezdése után rövid idő alatt elérik a 70—80 %-os termelést, de ugyanakkor az ösztönös mészfogyasztás csak jóval hosszabb idő alatt alkalmazkQdik a szükséglethez. Az átmeneti mészhiány a tojástermelés és a tojáshéj szilárdság csökkenésével bosszulja meg magát, ezért újabban a takarmánykeverékben történő mészadagolás terjed. A háztáji viszonyok között az év legnagyobb részében a rendelkezésre álló szűkös fehérjekészlet szab határt a tojástermelésnek, de tavasszal és nyáron amikor a rovarok formájában elegendő fehérjéhez jutnának az állatok, a mészhiány csökkenti a termelést. A legegyszerűbben úgy gondoskodhatunk a folyamatos mészeilátásról, hogy a darakeverékbe, — amit a konyhai hulladékokkal a Iágyeleség készítésére felhasználunk — előre belekeverünk 10 % . takarmánymeszet. Ebből a darakeverékből a 40 %-os tojástermelés esetén tyúkonként 4 dkg, 50 %-os tojástermelés esetén 5 dkg-ot kell naponta adágölrii. Nyáron rendszeresen szaporodnak a vékonyhéjú törött tojások, aminek az az oka, hogj^ a nagy melegben — feltehetően a hormonhatások következtében — csökken a vér kalcium tartalma. A takarmánymész a vékonybélből csak akkor tud kellő hatékonysággal felszívódni, ha az állat elegendő D- vitaminnal rendelkezik. A kifutó nélküli zárt tartásban levő állatok részére egész éven át kell D-vitamint adagolni, míg a napfényre kijáró állatok legfeljebb csak télen igényelnek D-vitamin pótlást. A D-vitaminhiány ugyanolyan következményekkel jár, mintha az állatok nem kapnának elegendő meszet. A tojáshéj törékenysége és a tojáshozam csökkenése mellett a tojások keltethetősége is katasztrofális szintre zuhan, ha hiányzik a D-vitamin és a mész. A héj szilárdságának további feltétele a megfelelő mangán-ellátás. A kukorica mangánban szegény. Bőséges kukorica-adagok etetése esetén takarmánymázsánként 15—20 g kristályos mangánszulfátot kell a házilag összeállított keverékbe adagolni. A mészkiválasztás a tojócső aktív működésének eredménye. A baromfipestis és a Bronchitis vírusa előszeretettel betegíti meg a tojócsövet, aminek a következménye a rendellenes héjképződés. Az említett vírusokkal való fertőzés után heteken át lágy, puha héjú, törékeny vagy éppenséggel befűzött, torzalakú tojásokat termelnek az állatok. A tojócső működését az örökletes tényezők is befolyásolják. Tenyésztelepeken erre is figyelmet kell fordítani és vékonyhéjú vagy rendellenes alakú tojásokat termelő egyedeket következetes, szigorú szelekcióval ki kell zárni a tenyésztésből. A tenyésztő feladata a fenti szempontok alapján a normális tojáshéjképződés feltételeit biztosítani, de ezek betartása mellett a tojőfészkek előkészítésével a tojásgyűjtés és szállítás helyes szervezésével is csökkenteni lehet a törési lehetőséget. Az állatok szívesebben felkeresik a tojófészkeket és kevesebb tojás törik, ha a tojófészkeket vastagon beterítik tiszta gyaluforgáccsal, vagy hosszúra vágott szalmaszecskával. Fontos, hogy elegendő tojófészek álljon az állatok rendelkezésére. Nagy termelésű Leghorn állományoknál minden 4 tojóra 1 m2 területű családi tojófészket számítsunk. Régi bevált tapasztalat írja elő a gyakori tojásgyűjtést. Minél gyakrabban szedik össze a tojásokat, annál kevesebb vékonyhéjú tojást törnek össze az állatok. A törött tojások szennyezik a fészekben levő többi tojást és emellett a tyúkok rászoknak a tojásevésre. A kigurulős tojófészkeket kevésbé szeretik az állatok. A kigurulás lejtőjét úgy kell méretezni, hogy a tojás kiguruljon, de a kigurulási ütközéstől ne törjenek a tojások. A repedthéjú, törött tojás rövid idő alatt romlik és penészedésnek indul, ezért egy-két napnál tovább csak hűtőszekrényben lehet tárolni. Dr. KAKUK TIBOR A forrólevegős takermányszárítás tapasztalatai az Ürföldi Állami Gazdaságban Már nap mint nap dér üli a tájat, az éjjeli fagyok egyre sűrűbben jelentkeznek, de az Úrföldi Állami Gazdaság forrólevegős takarmánysz&rítója még mindig ontja a vitamindús, fehérjékben gazdag lucernalisztet. Bár a dércsípte tarlóheréből készült liszt takarmányértéke nem vetekszik a nyár folyamán szárított és darált lucernáéval, feldolgozása mégis megéri a tüzelőt, a fáradságot, mert hagyományos betakarítással vagy legelőként hasznosítva jóval kisebb lenne értéke. Ottlétünkkor a szárító napi teljesítménye elérte az ötven-hatvan mázsát. Ez a mennyiség a tarlóherét tekintve nem megvetendő eredmény. A gazdaság május végén helyezte üzembe az LKB rendszerű magyar gyártmányú lucernaszárítót. A mintegy öthónapos üzemeltetést értékelve elmondható, hogy a szárító beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Különösen az esős hónapokban mutatkozott mérföldes előnye a hagyományos takarmányszárítással szemben. Ugyanis, amíg a környék mezőgazdasági üzemeiben a sok csapadék „jóvoltából“ gondolni sem lehetett a renden fekvőtakarmány kazalozására, az Űrföldi Állami Gazdaság takarmányszárítója az időjárástól függetlenül nap mint nap szárította, illetve darálta a lucernát. A szárító idei teljesítménye 110 vagon takarmányliszt. Ebből hetven vagonnal a takarmánykeverő üzembe került, melynek minden mázsája után 140 kg jó minőségű takarmánykeveréket kapott vissza a gazdaság. A többit az anyasertések, malacok, tehenek, borjak, valamint a kacsák takarmányába keverve, mint fehérje és vitaminpótlót feletették. A laboratóriumi elemzések szerint a lucernaliszt fehérjetartalma 16—18 százalék között mozgott, de a 19 százalékot is elérte, Ugyanakkor, amíg az állami norma 170 milligramm karotin jelenlétét irányoz elő, több esetben a karotintartaiom 190 milligrammra rúgott. Ezek után a szárítóüzemből kikerült lucernaliszt takarmányértéke nagyon magas fokon mozgott. Ám egy kis szépséghibája mégis akad a lucernalisztnek. Hosszabb tárolás esetén (jelenleg még nincs mit tárolni), veszít a vitaminértékéből. Ennélfogva akárcsak az egyes nyugati államokban, tanácsos lenne' a lucernaliszt szemcsézése, vagy kockákba sajtolása, miáltal a könnyebben értékét veszítő tápanyagok hosszabb tárolás esetén is megmenthetők. Sajnos, a gazdaság vezetőinek ez irányú igyekezete kudarcba fúlt, mivel iparunk nem foglalkozik a kívánt gép gyártásával, a behozatala pedig elég sok huzavonába kerül. Amint említettük, az esős nyárban szinte ajándékként könyvelhető a forrólevegős lucernaszárító. Azonban szárazabb időjárás esetén szintén megvannak a maga előnyei. A fehérjék ás vitaminok megőrzésén kívül előtérbe kerül néhány olyan 'agrotechnikai tényező, amely a hektárhozam növelését szolgálja. Elsősorban a lucerna egy percig sem feksztk renden, tehát nem gátolja a sarjú növekedését, másodszor a terület azonnal öntözhető. Köztudomású, hogy csapadékban szegény időjárás esetén csupán öntözéssel érhető el gazdag sarjútermés, mind a második, mind a harmadik kaszálásból. Idén csupán nyár végén került sor a lucerna öntözésére, mely területen 30 százalékkal növekedett a hektárhozam. Ebből következtethető: ha a növény öntözését az egész idény alatt szorgalmazzák, tápdús talajon duplájára is növelhető az évelőtakarmány terméshozama. A zöldlucerna betakarítása már végét járja, ám a takarmányszárítóra még további feladat vár. A napokban felszeletelt cukorrépa szárításával próbálkoznak a gazdaság szakemberei. Ha sikerül, ötven hektár termését tartósítják a szárító segítségével. Ezenkívül a téli és tavaszi időszakra raktározott takarmánysárgarépa szárítását is célul tűzték, miután a szárítóberendezés folyamatos üzemeltetése egész éven át tartana. Idén az abraktakarmányt illetően a takarmányszárító nagy gondoktól szabadította meg a gazdaság vezetőségét. Jó lenne, ha egyre több állami gazdaság, szövetkezet tudhatna magáénak ilyen nagyteljesítményű takarmányfeldolgozó berendezést. ailatpúl emberre terjedő betegségei! TULARÉMIA — A tularemia a vadon élő rágcsálók, mezei nyulak, pockok, egerek, ürgék, mókusok fertőző betegsége és róluk terjed át az emberre. Háziállatok közül leggyakrabban a juhoknál fordul elő, s ezek főleg a juhászokat veszélyeztetik. Először McCoy ismerte fel Kalifornia Tulare nevű grófságában, és innen származik a betegség elnevezése is. Nálunk először 1936-ban állapították meg. Az 1959—60-as járvány alkalmával mintegy hétszáz személy betegedett meg, ami a világ legnagyobb járványai közé tartozott. Az első esetek a patakon fehérneműt mosó aszszonyoknál jelentkeztek, de a legtöbb eset a takarmányosoknál, gulyásoknál és a silőzási munkálatokat végző dolgozóknál fordult elő. A betegséget a Bactérium tularense okozza. Az ellenállóbb baktériumfajok közé tartozik. A kiszáradásnak hónapokig ellenáll. Elhullott állatokban főleg a csontvelőben négy-öt hónapig, kullancsokban húsz napig, sárban harmincegy napig, vízben három-négy hónapig is életképes. Fagyasztott húsban, bélsárban és gennyben is sokáig életben marad. 70—100 C fokra való felmelegítéssel azonban tíz perc alatt elpusztul, úgyszintén fertőtlenítő oldatokkal könnyen elpusztítható. A betegség terjedése. A tularémia főleg a vízáradásoknak kitett vidékeken, az apró rágcsálók között terjed bizonyos időszakként. Nagy járványok akkor keletkeznek, ha az apró rágcsálók ellenállóképességét a közöttük időnként beálló túlnépesedés tetőpontján élelemhiány vagy más elemi csapások megtörik. Ilyenkor aztán az eddig néma fertőzöttség állapotában levő baktérium gazdákban a kórokozó elszaporodik és ezekről az állatokról azután átterjed a fertőzés a társaikra, amelyek gyenge ellenállóképességük folytán megbetegednek. A fertőzés az apró rágcsálók között részint közvetlen érintkezés útján, részint az ízeltlábúak közvetítésével, esetleg a betegek ürülékével vagy hullájával fertőzött ivóvíz és eleség elfogyasztása révén következik be. Az apró rágcsálók közötti előfordulás-idején könynyen átterjed a fertőzés a mezei nyulakra, esetleg a legelésző juhokra is. A tularémia főleg a fertőzött rágcsálókról terjed át az emberre vadászásuk, megfogásuk, lebőrözésük és feldolgozásuk közben, másrészről szúnyogok, kullancsok és más ízeltlábúak közvetítésével. Sokszor azonban a beteg rágcsálók ürülékeivel fertőzött élelmiszer és ivóvíz elfogyasztása is előidézhet az emberek között tömeges megbetegedésekét. A baktériumok apró szemmel nem látható horzsolásokon jutnak a szervezetbe. A legújabb kutatások szerint azonban a sértetlen bőrön keresztül is behatolhatnak a szervezetbe. Egyes kutatók szerint fertőzött levegő belélegzésével is fertőződni lehet cséplésnél és olyan szalma rakodásánál, amelyet a fertőzött állatok ürülékeikkel beszennyeztek. Francia kutatók egy emberi megbetegedést macskakarmolással hoztak összefüggésbe. \ A betegség tünetei az állatoknál. A vadon élő rágcsálóknál gyöngeség és aluszékonyság figyelhető meg. Az állatok képtelenek elfutni és könnyen megfoghatók. Járásuk támolygó, később lesoványodás, a nyirokcsomók duzzanata és görcsök lépnek fel. Az ilyen egyedek pár napon belül elpusztulnak. A boncolás a megnagyobbodott nyirokcsomókban elsajtosodást, azonkívül a májban és a megnagyobbodott lépben, néha a tüdőben is kölesnyi sárgás gyulladásos — elhalásos gócokat derít ki. Háziállataink közül juhoknál, bárányoknál, a betegség bágyadtságban, lázas hőmérséklet-emelkedésben, bizonytalan járásban, a hónalji nyirokcsomók duzzanatában, később nehezített légzésben és hasmenésben nyilvánul meg. Az állatok fele lesoványodva elhullik. A betegség tünetei az embernél. — Az első tünetek kettő-öt napig tartó lappangási időszak után jelentkeznek. A betegség tünetei klinikailag nem egyöntetűek, de minden esetben magas láz, hidegrázás, és a végtagok fájdalmassága figyelhető meg. A belső forma heveny lépduzzanattal járó influenzához hasonló tünetekben és néha tüdőgyulladásban nyilvánul meg. Az úgynevezett külső forma esetében a lefolyás idültebb és a fertőzés bemeneti kapujában fekélyképződés és a hónalji vagy lágyéki nyirokcsomók fájdalmas duzzanatában, később elgennyesedésében nyilvánul meg. A lázas állapot két-három hétig, a felgyógyulás két-három hónapig tart. Ritkábban a környéki nyirokcsomók megduzzadásával kapcsolatos gennyes kötőhártyagyulladás és a szemhéjak megduzzadása alakjában mutatkozik. Á halálozási százalék az USÁ-bari hat, a Szovjetunióban egy százalék. A betegség átvészelése után tartós ellenállóképesség fejlődik ki. A betegség megelőzése. — A tularémia elleni védekezés a betegséggel fertőzött területeken az apró rágcsálók rendszeres irtatásában és hulláik megsemmisítésében, járványok alkalmával az üregi- és mezeinyulak kilövésében áll. A fertőzött vidékről a vad kivitele tilos, és elengedhetetlen ilyenkor a húsvizsgálatnak a vadra történő kiterjesztése is. Fontos az elhullott állatok összeszedése és elégetése. A dolgozók védőöltözetet, gumikesztyűt húzzanak, hogy védve legyenek a közvetlen fertőzés és a kulancsok csípése ellen. Nagyon veszélyes a beteg és gyönge mezei nyulak elfogása nyúzásra és elfogyasztásra. Éppen ezért soha ne örüljünk könnyen szerzett zsákmánynak, mert a tularémiában szenvedő nyúl testi ereje csökken és elfutni sem bír támadói elől. Nem ajánlatos a vízivás patakokból, folyőkból és a mezőn levő forrásokból sem. Fertőzött körzetekben el kell rendelni az összes kutak tisztítását, fertőtlenítését és letakarását. A szőrméket, bőröket az értékesítés előtt úgyszintén fertőtleníteni kell ezekben a körzetekben. A megelőzés legmegbízhatóbb módja a védőoltás rendszeres bevezetése mindazon egyéneknél, akik a fertőzés veszélyének vannak kitéve. Különösen a szovjet gyártmányú oltóanyag vált be, mellyel 1962-ben már nálunk is mintegy 130 ezer személyt oltottak be. Az eredmények igen kedvezőek voltak, mert csak két esetben figyeltek meg fekélyképződést, de ezek is könnyű lefolyásúak voltak. Dr. FÖTHY JÁNOS 4 SZABAD FÖLDMŰVES 1965. november 6.
