Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-07-03 / 26. szám
Néhány tanács kezdőknek 1. Az akác virágzás utáni időszak két fő tennivalója a méhészetben az anyanevelés és a szaporítás. Mindkettőnek alapvetően fontos feltétele, hogy az anyanevelésre és a rajoztatásra kiszemelt családok elegendő, és megfelelő összetételű népességgel bírjanak. 2. Az anyanevelés a sikeres méhészkedés kulcsa. A méhcsalád fejlődését, népesedését teljesítő képességét elsősorban az anya minősége szabja meg. Különösen fontos az anya petéző képessége. Korai, rövid ideig tartó főhordásunkat csak a gyorsan népesedő, tehát a szaporán petéző anyával bíró családok tudják kihasználni. A tenyészcsaládok gondos kiválasztása és a szakszerű anyanevelós révén méztermelésünket sikeresebben növelhetjük, mint a kaptáralc változtatásával vagy körmönfont „mesterfogások“ alkalmazásával. 3. Az anyanevelésnek sokféle módja van. Ezeknek az ismertetésére itt nem térhetünk ki részletesen. Annyit azonban nyomatékosan hangsúlyoznunk kell, hogy csak a legkiválóbb családoktól származó, s vagy rajbölcsőben, vagy az anyanevelés természetes folyamatát legjobban megközelítő, tökéletes módszerérrel nevelt anyáktól várhatunk valóban kielégítő eredményeket. Aki maga nem ér rá az anyanevelésre, vagy nem bízik a hozzáértésében, az ne sajnálja a pénzt kész anyák vásárlására. Természetesen csak minden tekintetben megbízható tenyészetből származó anyákért érdemes pénzt adni. Köztudomású, hogy ősszel az elsőéves, tavasszal pedig a másodéves anyák petéznek a legjobban. Ez arra int, hogy a termelő családok nagy részénél az évenkénti anyaváltás a helyénvaló. Csak az átlagosnál jobb anyákat érdemes harmadéves korukig megtartani, és csak az egészen kiváló, továbbtenyésztésre kiszemelt anyák leválasztását szabad még későbbre halasztani. Nem véletlen, hogy a nagyüzemi méhészetek közül azok érik el a legjobb eredményeket, amelyekben az anyáknak SO—60 %-át vagy még nagyobb hányadát évenként váltják. 4. A gyakori anyaváltás alkalmas a rajzási ösztön fékezésére Is. A fiatal anyás családok ritkán rajzanak. Csak olyankor fognak anyanevelésbe, amikor a kaptár már teljesen megtelik, vagy ha meglévő anyjukkal valamilyen oknál fogva elégedetlenek. Ezzel szemben az öreg anyás családok minden jobb hordás beköszöntésekor hajlamosak a rajzásra. 5. A szaporítás legkorszerűbb módja a mesterséges raj, Készítésének szintén sokféle módja van. Nagyüzemekben a családok megosztása, kisebb méhészetekben a fészkes böngészett raj eladása, a söprött raj ajánlható leginkább. Bármelyik módszert alkalmazzuk is, az első lépés mindenben az anyanevelés. Csak termékeny anyák birtokában volna szabad új családokat létesíteni. 6. A szaporítás mértékét ne az előzetes „terv“, hanem a rendelkezésre álló anyák száma és a családok állapota szabja meg. Rajoztatásra csak az olyan családok alkalmasak, amelyek lakásukat vagy legalábbis annak fészkét zsúfolásig megtöltik, vagyis „rajzásra érettek“. Fontos az is, hogy elegendő fiatal népünk legyen, mert a rajnak túlnyomórészt fiatal méhekből kell állnia. Ezért nem való rajoztatásra az olyan család, amelyben az anyát az előző hetekben erősen korlátozták, még akkor sem, ha egyébként elég népes. 7. A mesterséges rajt olyan népesre kell készíteni, hogy a következő hordásig — lehetőleg saját erejéből — termelő családdá fejlődhessék. A fészkes böngészett rajnak mindig négy-öt keretnyi kikeléshez közel álló födött fiasítást és egy-két mézes-virágporos lépet kell adni. Ezen felül néhány keretről fiatal méheket is söpörjünk hozzá. Természetesen ennél népesebbre is készíthető. A törzscsaládokat nem szabad túlságosan meggyöngíteni. A lerajoztatott családnak legalább 7—8 keretnyi fiasítása maradjon. 8. Az építtetéssel, viasztermeléssel is foglalkoztatni kell mind a törzscsaládokat, mind pedig a rajokat. Ennek különösen kedvez a mérsékelt, egyenletes hordás. A lépkészlet gyors gyarapítása céljából külön építőcsaládok alkalmazása is indokolt lehet (rajállapotba való helyezéssel). Családonként egy-két építtető keret használatával lényegesen növelhetjük viasztermelésünket anélkül, hogy az a legcsekélyebb mértékben csökkentené a mézhozamot. Az építtető keret a családok herenevelő ösztönét is kielégíti. A hereiépeket azonban 3—4 naponként ki kell tördelni, mert a bennük kikelt álcák már valóban mézpusztítók. Az összegyűlt sonkolyt leghelyesebb napviaszolvasztóban kiolvasztani. Az ebből kikerülő salakot gondosan össze kell gyűjteni, hogy később gőzviaszolvasztóba kerülhessen. 9. A fiatal anyák petézését kísérjük figyelemmel. A meg nem felelőket könyörtelenül selejtezzük ki. 10. Az anyátlanná vagy álanyássá vált családot csak akkor érdemes anyásítani, ha eléggé népes, és ha anyátlansága nem régi keltű. A huzamosabb idő óta anyátlan családon a puszta anyásítással nem sokat segítünk.. Fiasítással és fiatal méhekkel is fel kell tölteni, hogy a továbbiakban kielégítően fejlődhessen. A méhcsaládban a munkamegosztás alapja az egyes méhek életkora. Ebből következik, hogy csak az a család teljes értékű, amelyben az egyes korcsoportok megfelelő arányban vannak képviselve.-m— Ä méh, a darázs meg a szőlő (Bienenvater — Ausztria) — A méhet sokszor vádolják kártevéssel a szőlőben. Jordan a következőképpen kísérletezett. Egy kecskedarázs (Vespa vulgaris) fészket mindenestől 80 cm hosszú, 50 cm széles és 60 cm magas üvegfalú, rostszövet tetejű ládába tett. Külön üvegcsészékben kétféle élelmet adott a darazsaknak, mézet és méhek szétaprított torát. A darazsak ugyanis maguk mézzel táplálkoznak, álcáikat pedig főképpen „hússal" etetik. Jordan néhány nap múlva ép, kocsonyás szőlőszemekkel helyettesítette a mézet. A darazsak semmit sem tudtak vele kezdeni, s nagy részük táplálék híján elgyengült. Akkor Jordan felnyitott néhány szőlőszemet. A még elevenebb darazsak mohón szívták a levét, megetették gyenge társaikat is, ettől azok is életre kaptak, s nemsokára valamennyien látogatták a sérült bogyókat. De ezzel nem érték be. Most már rákaptak az ép szemekre Is: rágóikkal felhasították a héját. A darazsak rágója ugyanis fűrészes. íme, a darázs fel tudja bontani a szőlőszemet, ha a szabadban nedvességtől fölrepedt a szőlő. Jordan méhekkel folytatta a kísérletet. Egy lépes üvegfalú megfigyelőkaptár alján csészébe cukorszörpöt adott nekik, de mindig csínján, hogy ne raktározhassanak belőle a sejtekbe, hanem csak szájból szájba etessék egymást. A méhek röpködhettek, de hordás nem volt. Egy Idő múlva itt is ép, kocsonyás szőlőszemek kerültek a cukros víz helyébe. A méhek nem tudták felnyitni a bogyókat, csak mászkáltak rajtuk. Most Jordan átbökte a szőlőszemeket. A méhek azonnal szlvogatni kezdték az édes levet. Két nap múlva, amikor már jól hozzászoktak ehhez az eleséghez, újra ép szőlőt kaptak. Azt várhatnók, hogy a darázs mintájára most már felnyitogatták. Nem! Bajlódtak ugyan vele, de nem tudták átrágni a héját. A munkásméh rágója ugyanis épszélű. A méh tehát a szabadban Is csak a már nedvességtől fölrepedt vagy darázs, madár felnyitotta szőlőszemből szivogat. Jordán védi a darazsakat. Káros rovarok, hernyók pusztításával nagyobb a hasznuk, mint az amit a szőlőben vagy mézlopással a kaptárban okoznak. A népes méhcsalád különben is jól védekezik ellenük. Az arankairtás biológiai és gyakorlati kérdése? • ÍRTA: DR. GIMESI ANTAL, Növényvédelmi Kutatóintézet, Budapest Az arankafélék a mediterrán éghajlat alatt általánosan előforduló paraziták, amelyek Európában, a hűvös északi és nyugati országokat kivéve, mindenütt megtalálhatók. A szénabetakarítás gépesítésével elterjedése olyan nagyméretű lett, hogy napjainkban az aranka Dél- Európa országaiban a legtöbb védekezést igénylő növényi parazita. Az arankairtás gyakorlati kidolgozásához több biológiai kérdést kellett tisztázni. Általában két faj károsítja a hereféléket. A legnagyobb veszélyt a nagy aranka (Ciscuta campestris) jelenti, mivel magjának mérete megközelíti a lucerna, illetve a vöröshere magjának nagyságát. Ennek következtében magját rostálással nem lehet kiválasztani, így a fertőzött heremagvak tisztítására az elektromágneses eljárást kell beiktatni. A herefojtó kis aranka (C trifolii) magját könnyebb triőrrel, rostálással eltávolítani, azonban nagyobb fertőzés esetén a teljes mentességet csak mágneses magtisztítás biztosit. Számos megfigyelésünkben tapasztaltunk, hogy ősszel az aranka hajtásai mélyen lehúzódnak a gyökérnyakra. Itt már kellő védelmet találnak a fagy ellen. Az aranka hajtásai már március végén, áprilisban is megtalálhatók voltak, amikor mag útján még nem terjedhet, mivel veszélyes a nagy aranka, amely „szőnyegszerűen“ szövi be a talaj felszínét. Idegen termékenyülő virágai elsősorban a felszínen helyezkednek el, ami felhívja a megtermékenyítő rovarok figyelmét. Az aranka önmegtermékenyüléssel Is tud termékenyülnl és csírázóképes magot hozni, különösen a szár alsó részén elhelyezkedő virágok. Egy növény 100—200 ezer magot is terem, azonban csírázása rendkívül szeszélyes. Magjainak nagy része kemény héjú, és emiatt hosszú ideig elfeküdhet a talajban anélkül, hogy csírázóképességét elveszítené. A csírázás csak megfelelő talajhőmérséklet hatására indul meg. A herefojtó arankánál a csírázáshoz minimum 1Ó—12 C° hőmérséklet szükséges, ezért az arankamagvak az elvetés után következő első hónapban csíráznak a legnagyobb százalékban. A későbbi években csírázó „keményhéjú“ magvak mennyisége 7—14 %. Ennek nagy része a talajban marad és fertőz. Több kísérletet végeztünk annak a kérdésnek a tanulmányozására, hogy az aranka csírázásakor igényli-e a here jelenlétét. A kísérletek igazolták, hogy a herefélék nem gyakorolnak valami kemotaktikus Ingert az aranka csírázására, tehát az arankamag csírázása folyamatos minden évben és független a társnövény jelenlététől. A legújabb vizsgálatok szerint az arankának megjelent egy biotípusa, hanem „sima“. Szerencsére ezek az amelynek magja nem recés, érdes, új formák még tartalmaznak annyi érdes, recés felületet, amely a kolloid finomságú vasport fel tudja venni, így elektromágneses eljárással a simának látszó arankamagvak is eltávolíthatók. Amennyiben az aranka felülete teljesen sima lesz, úgy az elektromágneses tisztítási eljárás már nem lesz elegendő. Csupán a szántóföldi irtás lehetősége marad. Az aranka hajtásaival szennyezett takarmánytól a lovak megbetegednek. Különösen a fiatal állatok érzékenyek az arankára. A beteg állatokon étvágytalanság, gyengeség, soványkodás tapasztalható. Gyakran okoz elvetélést sertéseknél, szarvasmarháknál. A fenti tünetekkel még ismétlődő görcsök is párosulnak. Mindezek miatt igen fontos az aranka elleni megelőző védekezés. Megelőzés. Minden kaszálás előtt fel kell számolni az aranka foltokat, mert a gépi kaszálás, rendsodrás, gereblyézés, a legnagyobb méretű terjesztői az arankának. A tiszta, arankamentes táblák termését rostáljuk, tároljuk, tisztittassuk elkülönítve. Vetőmagszükségletünk biztosítása céljából minden esetben csak arankamentes parcelláról fogunk magot. A lucerna és vöröshere telepítéséhez, azokat a táblákat válasszuk ki, amelyeken arankafertözést a korábbi években nem tapasztaltunk. Amennyiben nincs arankamentes területünk, úgy keressünk olyanokat, amelyeken legalább 6—10 éve volt fertőzött here. Az arankafertőzöttséget jegyezzük fel a táblatörzskönyvbe. A telepítés előtt ősszel szántsunk mélyen. Ebben az esetben a gyökerek könnyen lehatolnak a mélyebb rétegekbe, másrészt mélyszántással olyan szint kerül fel, amelyben gyakorlatilag nincs aranka. Az aranka irtása pedig csak akkor lesz eredményes, ha az irtást nemcsak a táblákon végezzük el, hanem az utakon, vízvezető árkokon, vasúti töltéseken, árokpartokon, valamint a művelés alatt nem álló területeken is. Fizikai irtás. A legrégebbi arankairtási eljárás, amikor az arankafoltokat a heréből közvetlen megjelenés után kiássák. Ezt a munkát kapával szokták végezni. Hátránya, hogy munkaigényes, drága, csupán kertekben alkalmazható. Néhány arankafoltnál használható az árpa pelyvával vagy terekkel való (10—15 cm) vastag takarás. Így az aranka 2—4 hét múlva kipusztul, utána azonban a lucerna nagy része már nem hajt ki. Igen hatásos az árasztó öntözés is. Az aranka az öntözés után rendszerint „megfullad“. A gyakori kaszálás ugyancsak pótolja elterjedését. Használható az égetés is, amit szalmával, gázolajjal végeznek, de ez gyakorlati célokra kevésbé alkalmas. Vegyszeres védekezés. Az arankairtószer kiválasztásakor mérlegelni kel elsősorban a szer hatásfokát, mérgező voltát, valamint a gazdaságosság kérdését. Takarmánynövények permetezésénél igen fontos a mérgeződés kérdése a permetezési balesetek elkerülése miatt is. Minél nagyobb az „LD50“ érték, a szer annál kevésbé mérgező. A vegyszeres Irtás alapvető követelménye, hogy a fertőzés észlelése után mielőbb végezzük el. Arankamentes lucernára pedig csak akkor számíthatunk, ha az irtást már a telepítés évében megkezdjük, amikor a foltok még kdsterületűek. Ha nem védekezünk idejében, akkor a telepítés évében megjelenő néhány folt a harmadik évig annyira kifejlődik, hogy a lucernát az egész táblán elpusztítja. Megelőzés céljából a heretáblákat járjuk át és ezt követően kéthetenként keressük fel. Minden egyes foltot jelöljünk meg ággal vagy szőlőkaróval. A kijelölt foltokat permetezzük be és a karókat vagy ágakat húzzuk ki. Az irtást a herében vagy a lucernásban a lehetőségek szerint a kaszálás után végezzük. Igen nagy terület irtásánál pedig használjuk az „RS—09-es“ traktor permetezőjét. Az irtást az alábbi szerekkel végezhetjük eredményesen: 1. Régióné 0,5 %-os vizes oldata (1 mJ) rendkívül gyorsan hat. 2. Aretit 2 %-os vizes oldata az aranka szelektív irtására alkalmas (1 liter/négyzetméter). Méreg, az óvdrendszabályokat be kell tartani. 3. A DNOC (Krezonit E) 1,5 %-Oí vizes oldatát használjuk. Eredményesen használhatjuk, amikor a hőmérséklet 20 C° felett van. Koratavasszal és késő ősszel nem használható sikerrel. Igen erős méreg! Az óvórendszabályokat szigorúan be kell tartani. 4. Pétisó (HN N4O3 tartalmú műtrágya) 50 %-os vizes oldata (1 U- ter/négyzetméter) az arankát teljesen kiirtja. Nagyobb mértékű fertőzésnél (10— 15 %) az arankás herét szántsuk fel. Az ilyen fertőzöttség eredményesen nem irtható, mert több vegyszert kell felhasználni, de a kívánt eredmény mégis elmarad! Amíg Csallóközben ezrek küzdenek önfeláldozó bátorsággal az elemekkel, Dél-Szlovákia más tájain minden erőt bevetnek a jónak ígérkező termés megmentésére. Különösen nagy gonddal végzik a takarmányok begyűjtését és a növényápolást. Hegedűs Lajos elvtárs, a rimaszécsi EFSZ elnöke e mozgalmas napokban elmondta, hogy mindenkit bekapcsoltak a soron levő feladatok mielőbbi elvégzésébe. A pillangósokat ,a huzamos esőzés után, 35 hektárról szinte egy szuszra betakarították. Igaz, hogy az értéke nem valami nagy, hiszen két héten keresztül áztatta az eső, de mégis be kellett hordaniuk. Azzal számolnak, hogy a jobb takarmányokkal keverten fölhasználhatják. Sajnos, nincs mód a válogatásra, mert a 670 darabot számláló szarvasmarha-állomány sok szénát fogyaszt. Még szerencse, hogy a 200 hektáros rét eddig is értékes szálastakarmányt nyújtott, de a 140 hektár régebbi és az ugyancsak 140 hektár idei vetésű pillangós — ha nem lesz több eső — mind mennyiségben, mind minőségben kiváló termést ígér. Ahol ilyen takarmányalappal rendelkeznek, bizonyosan a szarvasmarha-állomány is párját ritkítja — gondoltam. E tekintetben persze már megtették a szükséges intézkedéseket, s ez a TBC likvidálásával kezdődött. Utána (19'4-ben) rátértek az itatásos borjúnevelésre. Tavaly így 246 saját nevelésű és 48 vásárolt, idén május végéig pedig 162 saját és 37 vásárolt borjút választottak el. A borjúnevelés hogyanja Ebben a szövetkezetben a siker érdekében a hasznosság ellenőrzést is bevezették. Persze, még nem be-A megkezdett út első szakaszán szélhetnek eget rengető hasznosságról ( tejelékenységről), mert a betegség távoltartása és a hasznosság ellenőrzésének bevezetése máról holnapra nem lehet hatással a konkrét hasznosságra. Ez egy huzamosabb, évekre szóló folyamat, s ennek első szakaszánál tartanak a rimaszécsiek. A borjakat két héten keresztül szoptatják, s ezt követőleg áthelyezik a borjúistállóba, ahol hathetes korig hat liter, tejporból készített tőgymeleg tejjel itatják. A 6—8 hetes állatoknak már napi 4 liter fölözött, a 8 héten felülieknek pedig napi 2 liter fölözött tejet adnak a 40 dkg abrakkeverék és a tetszés szerint fogyasztott pillangószéna mellé. Megjegyzendő, hogy az abrakot már négyhetes korában kapják az állatok. Melyek a módszer előnyei? A kérdésre a szövetkezet elnöke válaszolt: — Az egyik előny az, hogy a tejporból készített tőgymeleg tej litere 1 koronába, a fölözött tejé pedig 50 fillérbe kerül. A másik előny az, hogy a kitermelt tej literéért két koronát kapunk, s így a régi módszerhez viszonyítva ma lényegesen olcsóbba kerül a borjak nevelése, s az állatok minősége is sokszorta jobb. A harmadik előny az, hogy a borjak különválasztása után a tehenek erőnléte kiváló, s ezáltal van több olyan tehenünk, amely a régihez viszonyítva egy-két hónappal előbb ivarzik, s ezáltal nemcsak az ellési százalék kedvezőbb, hanem a jól előkészített tehenek utódai életképesebbek, ami nemcsak a továbbtenyésztésnél, de a hústermelésnél is előnyére válik a szövetkezetnek. Az itatásos módszer persze nem új, de amint látjuk hasznos, mert a rimaszécsi szövetkezetben az ellóstől számított 9—10 héten belül az állatok elérték a 130-140 kg-os átlagsúlyt, s a hízóba állított bikaborjak pedig 13—14 hónap alatt a 420—430 kg-ot. Ez annyit jelent, hogy a naponkénti súlygyarapodás meghaladta az 1 kg-ot, ami már igen jó eredménynek számít és pénzügyileg is kedvező. — Most már érdemes szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozni — jegyzi meg az elnök. Tudom, hogy a legutóbb módosított felvásárlási árakra gondol. Életbeléptetése után 24 előhasi üszőt nem kevesebb, mint 130 ezer koronáért értékesítettek. Jelenleg 160 darab 1,5—3 éves fiatal állatot tartanak legelőn. Ezekből előreláthatólag 70 darabot befolyatnak, s jelentős részüket besorolják a közös törzsállományába, a a fölösleget pedig újra értékesítik. Persze, a rimaszécsi szövetkezetben akadnak még kisebb-nagyobb problémák, amelyeket a tagság és a vezetőség közös erővel old meg. Szerintem lényeges és fontos, hogy ez a sokáig egy helyben topogó szövetkezet megtalálta az utat, amely pénzügyileg is kedvezően befolyásolja helyzete további szilárdulását. Hoksza István