Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1965-10-30 / 43. szám

Elfelejtett komplexbrigád

Alig érek a zsélyi szövetkezet irodájába, máris egy ijedtképű ember ront be.

— Gyorsan az állatorvost__Három

tehén felfúvódott a heretáblán. Egyiknek már elvágtuk a nyakát...

Aki teheti, motorkerékpárra ugrik, futnak az állatorvosért. Szerencséjük van. A keresett gyorsan megkerül és azonnal kihajt kocsijával Karikásra, hogy segítsen a bajba jutott teheneken. Kopcsik László mechanizátort is alig tudom kihalászni a futkosok közül. Néhány szót váltunk és elviharzik, hogy kiadja az üzemanyagot a komplex brigád tagjainak. Addig Kissimon Jánossal, a helyi nemzeti bizottság elnökével beszélgetünk. Amikor az őszi munkák problémáira terelődik a szó, elégedetten mondja:

— Eleinte voltak kisebb-nagyobb akadályok, de a gabonaféléket időben elvetettük és a 415 mázsa hektárhozamot adó cukorrépát is a lerakóhelyre szállítottuk. Jól dolgozik a komplexbrigád. A múlt év hasonló időszakához viszonyítva három héttel előbbre vagyunk.

Kisvártatva visszatér a mechanizátor is. Aztán nekivágunk a határnak, hogy lencsevégre kapjuk a silózókat. De amikor odaérünk, hült helyüket találjuk.

— No tessék, így megy nálunk a

munka, — mondja a mechanizátor. — Már befejeztük a silózást is. De majdcsak rájuk akadunk valahol.

A falutól nem messze Jónás Ferenc traktoros és Bada József segédmunkás már a kukoricakórót szecskázza, hogy a répaszelettel együtt idejében Iesilózhassák.

Határszemle után leülünk egy kis tereferére, beszélgetésre.

A mechanizátor eleinte kissé bizalmatlanul beszél, csak lassan közli az adatokat a komplexbrigád életéről.

— Elfeledkeztek rólunk, pedig a múlt évben televíziót is nyertünk... Idén is elsők lettünk az aratásban. Jómagam tizenkét komplexbrigádot alakítottam. Jó ideig a zsélyi járt az élen. Most senki sem jön hozzánk a járástól. Pedig elkelne egy kis lelkesítő, elismerő szó.

A zsélyi szövetkezet komplexbrigádja éveken keresztül szép eredményeket ért el az üzemanyag megtakarításban. Csökkent a gépkiesés. A jól szervezett munka pedig meglátszott a termelési eredményeken is. A kollektíva, amint látjuk, most sem hagyja el magát. Csupa fiatalember. Az átlag életkor huszonöt év. Csak a mechanizátor harminckét éves. A gépek jó kihasználása nem véletlen. A tizennégy kerekes és három lánc-Kopcsik László mechanizátor, Jónás Ferenc traktoros és Bada József segédmunkás a kukoricatáblán rövid cigarettaszünetet tart.

Követendő példát mutat

egy tizenöthektáros komaróci gazda fia

talpas traktorra huszonnyolc tráktorosuk van. Tehát nem okozhat különösebb gondot, ha szükséges a hoszszabbított vagy két műszak. A műhelyben öt szakképzett szerelő dolgozik és a traktorokon is hét szerelőképesítéssel rendelkező traktoros ül. Tehát a szakképzettség terén nincsen hiány. A komplexbrigád az elmúlt évekhez hasonlóan ütőképes, jól felszerelt. De a gépekkel kapcsolatban a mechanizátornak akad' néhány észrevétele. A lengyel vetőgépek legalább is az ő szövetkezetükben nem váltak be. A magvezetőcső könnyen törik. Húsz hektár gabonaféle vetésekor tíztizenkét csövet kell cserélni. A zsélyi határ erős, kötött talajú és az új ekék nehezen birkóznak meg vele. A P—5 30-ös ekék nagyon jól beváltak, de ehhez viszont nem kapnak alkatrészt. A mechanizátor szerint ezeket az ekéket tovább kellene gyártani, mert a kötött talajban jó munkát végeznek. Alkatrész hiányzott a silókombájnhoz is, de szereztek hozzá. Nyugodtan papírra vethetjük, hogy nem „hivatalos“ úton. De a szükség törvényt bont. Ha nem lehet egyenesen, kénytelenek görbén. A munka nem várhat alkatrész miatt. Az idő sürget, dolgozni kell.

A komplexbrigád az idei őszön jól teszi le a vizsgát. Most már minden erejét a kukorica begyűjtésére és az őszi mélyszántás meggyorsítására összpontosítja. A kukorica begyűjtése most teljes ütemben folyik, de emellett Dénes János, Huszák István és Kissimon Aladár már az őszi mélyszántást végzi. A kukorica begyűjtését két kombájnnal is meggyorsítják, hogy utána a mélyszántásban több traktor vehessen részt. Az eddigi ütem szerint nem érnének időben célba. De remélhető, hogy a gépi munkákra előirányzott 26 ezer korona, amit prémium fejében fizetnek a traktorosoknak, megteszi a hatását.

Beszélgetésünk elég hosszúra nyúlik. A mechanizátor tarsolyából előkerül néhány kisebb-nagyobb eredmény, de sehogy sem megy a fejébe, hogy mostohák lettek.

— Én azt mondom, hogy ha belefogtunk valamibe, folytassuk tovább — mondja. — Jó volt a komplexbrigád mozgalom. Nálunk meghozta az eredményt.^ De rosszul esik, hogy elfeledkeztek rólunk. A múltkoriban is Borsiéin Oszkár mérnök, az ipolynyéki szövetkezet mechanizátora kérdezte, hogy mi van a brigáddal. Kurtán válaszoltam: Semmi... Nem vesznek figyelembe^ ..

A határ porától belepett mechanizátor kissé elkomolyodik. Sok a gondja, baja, de emellett iskolába is készül. Jó lenne, ha a Losonci Járási Mezőgazdasági Termelési Igazgatóság értékelni a zsélyi komplexbrigád munkáját. Igazán ügyesen dolgoznak, megérdemelnék az elismerést.

Bállá József

Megérdemelték a kitüntetést

Scepka Szilveszter, a galántai járás közszolgáltatási üzemének igazgatóhelyettese nagyon elfoglalt ember. Állandóan útmutatásokkal, tanácsokkal látja el az őt felkeresőket. Nem is csoda, ha sok a munkája, hiszen a jelenlegi közszolgáltatási üzem 1964 elején négy üzem: a galántai, a sellyei, a szeredi és a farkasdi összevonásával alakult, s így lényegesen megnövekedtek feladataik. Ráadásul elvégzésükre huszonhéttel kevesebb adminisztrációs munkaerő áll rendelkezésükre.

Sokoldalú feladat hárul tehát az üzem irányítóira, dolgozóira. A járás minden községében ők végzik a mosást, tisztítást, a javításokat s egyéb szolgálatokat. Összesen kétszáz termelési központjuk van falun, beleértve a borbély, a fodrász és a kozmetikai üzemeket is. Az összevonás óta a kétszázból százharminc üzemben az új gazdasági irányítási rendszer alapján fokozták a dolgozók anyagi érdekeltségét.

Milyen javulást hozott az új irányítási rendszer?

— Azóta sokkal kevesebb panasz érkezik munkánkra — mondta Scepka Szilveszter —, vagyis javult a minőség. Üzemünk 1964 május 9-én elnyerte az „Építésben szerzett érdemekért“ kitüntetést. Három szocialista munkabrigádunk is van, mégpedig a galántai fodrász és tisztító, valamint a diószegi borbélyüzem.

Jó munkájuk bizonyítéka az is, hogy szolgáltatásaink iránt állandóan fokozódik az érdeklődés, s bizony, már a legjobb akaratuk mellett sem tudják kielégíteni az igényeket. Kicsi lett az üzem kapacitása, kevés a helyiség, s ezenkívül modernebb, tehát nagyobb teljesítményű gépekre lenne szükségük.

Mit tehetnek akkor, ha elfogyott a férőhely? Egy időre leállítják a megrendelések átvételét, hogy a már begyűjtött ruhákat határidőre kitisztíthassák.

— Milyen módon növelik majd az üzem kapacitását?

— Távlati tervünk szerint — válaszolta Scepka elvtárs —, Szereden, Sellyén, s később Galátnán is új központokat létesítünk, felépítjük a szolgáltatások házát. Minden fiókközpont a saját körzetét látja el, s így megosztva remélem, hogy könnyebben megbirkózunk a feladatokkal.

— Az utánpótlás nevelésérg is gondoltak?

— Természetesen. Jelenleg a 37 szolgáltatási ágat hétszáz alkalmazottal látjuk el. A fiatalok nevelésén kívül az idősebb, tapasztaltabb emberek továbbképzéséről is gondoskodtunk. Magyarnyelvű üzemi iskoláztatásokat indítottunk számukra. A cseh és szlovák szakkönyveket magyarra fordíttattuk, hogy embereink jobban elsajátíthassák a tudnivalókat. A fiatalokat szaktanintézetben tanítjuk Galántán és Sellyén.

Az üzem vezetőinek egyetlen dolog okoz nagy fejtörést. Nincs megfelelő vizük mosásra, mert a galántai víz vas- és mangántartalmű, ami megsárgítja a fehérneműt. Egyelőre még semmilyen módot nem találtak a víz megjavítására.

Feladataik kiváló megoldása mellett dicséretre méltó még, hogy az üzem dolgozóinak kezdeményezésére segítettek az árvízsújtott Keszegfalju lakosainak. Saját költségükön felépítettek egy borbély és egy fodrászüzemet, melyet már körülbelül két hete át is adtak rendeltetésének. Ezenkívül evőeszközöket, tányérokat, edényeket, pelenkát és egyéb hasznos dolgot szállítottak a rászorulóknak. A járásba telepített embereket pedig a tisztításoknál, mosásoknál mindig előnyben részesítették.

Ezekután elmondhatjuk, hogy megérdemelték a kitüntetést. Sz. É.

ABOSI SÄNDOR, a komaróci szövetkezet traktorosa a fiatalabb nemzedék közé tartozik. Abban az időben cseperedett munkabíró férfivá, amikor engesztelhetetlen harc dúlt a születő és terjeszkedő korszerű mezőgazdasági termelési viszonyok és az elavult egyéni gazdálkodás között.

Szülőfaluja gazdasági és társadalmi életének átalakulása idején csak semleges szemlélője volt az eseményeknek. A látszat közömbösség azonban az ő esetében is idegfeszítő benső vívódást takart. Ügy érezte, mintha két malomkő között őrlődött volna. Hatással voltak rá a megszokott körülmények: szüleinek és közvetlen

környezetének a tizenöthektáros gazdasághoz való görcsös ragaszkodása, de ugyanakkor felkeltette érdeklődését a szövetkezeti gondolat mindjobban terjeszkedő folyamata is. Mint értelmes fiatalember tudta, hogy válaszút előtt áll és előbb-utóbb színt kell vallania. Elhatározása, hogy az ősei által űzött egyéni gazdálkodással nem vállal közösséget, aránylag gyorsan megszületett. De útja akkor még nem a szövetkezeti közösséghez, hanem a közeli állami gazdasághoz vezetett. Itt, majd a tényleges katonai szolgálat idején döbbent rá, hogy az emberek egymás segítségére vannak utalva, s hogy az egyén boldogsága a közösség boldogulásától függ. Ezerkilencszázötvennyolcban kötelezte el magát végérvényesen szülőfaluja szövetkezetével.

Meg kell hagyni, hogy úgy beilleszkedett a szövetkezeti családba, mintha örökké ott dolgozott volna. Részt vállal a gondokból és boldog, ha a közösség munkáját siker koronázza. A munkában példát mutat. Még soha nem volt vele baj. Ami pedig az emberséget illeti, abból jelesre vizsgázott. Mindenkihez van egy jó szava és szívesen segíti hasznos tanáccsal, s ha szükséges, munkával is a rászorulókat.

Nem törtető természetű, tehát nem népszerűséghajhászó. A kerületi szántóversenyre is csak azért ment el, hogy a létszámot kiegészítse. Arra

sem törekedett, hogy a versenyen különleges teljesítményt nyújtson. Úgy szántott, mint a saját szövetkezete földjein. Lelkiismeretesen és szakszerűen. Dicséretére válik, hogy mégis a második helyezést érte el, s hogy a múlt évi országos versenyen is hasonló teljesítményt nyújtott.

Arra pedig egyáltalán nem számított, hogy a szántó-világversenyen

egyike lesz azoknak, akik hazánk traktorosait képviselik. Ott volt a világ legjobb traktorosai között. Ekéje norvég földet hasított. Igaz, nem végzett az elsők között, hiszen profi számba sorolható versenytársakkal állt szemben. Olyan traktorosokkal, akik már hétszernyolcszor is részt vettek a versenyben és nagy nemzetközi tapasztalatokkal rendelkeznek. De sereghajtó sem volt! S ha az ekét nem az utolsó percekben kapja és a verseny előtt módjában állt volna ott a helyszínen is több tapasztalatot szerezni, hiszszük, hogy neve az elsők közé kerül.

Üj otthonában, amely egy ósdi falusi ház helyén ékeskedik, akkor leptük meg, amikor ismét egy hosszabb útra készülődött. Az utazás és a verseny előtti izgalomnak még csak árnyalata sem látszott rajta. Ismerősei azt állítják, hogy próbaszántást sem végzett. Ennek ellenére mint az országos szántóverseny győztese, mint híressé vált ember hagyta el Nyitrát.

Ezekután joggal reméljük, hogy az Üj-Zélandban sorra kerülő szántóvilágversenyen is jelesre vizsgázik.

P. K.

A vonat egyhangúan zakatolt a

*■ komor éjszakában. Kupétársaim, két nénike csendesen szuszogtak a másik ülésen. Az én szememre nem jött álom, s ezért időnként irigykedve tekintgettem a szomszédaimra, akik az unalmas utazást álomba szenderülve ütik agyon.

Azt hiszem tévedtem, mert az egyikük egyszerre váratlanul mélyet sóhajtott.

— Tán csak nem szerelmes — kotyogja a másik, idősebb kinézésű.

— Ugyan már nagyobb annál az én bajom — válaszol a kérdezett kesernyésen.

— Csendesebben, mert felébreszt« jük a fiatalembert — löki oldalba a szomszédja. — Csak nem beteg — kíváncsiskodik tovább.

— Affenét, a lányom sora mardos.

— Mi történt vele?

— Férjhez ment szegénykém.

— Ez a leánysors.

— Igen ám, de szülői beleegyezés nélkül egy idegen nemzetiségühöz.

— Biztosan szeretik egymást.

— Szeretik, szeretik... az elmúlik. Különben is .máshoz akartam adni.

— Kihez?

— Régen kiszemeltem a vőlegénynek valót. Szép házuk van, rendes jóravaló, dolgos gyerek. Arany élete lett volna mellette. És most férjhez ment egy városi vigéchez — sírja el magát.

— Ismeri a fiút?

— Egyszer volt nálunk, de hát szót sem értettem vele.

— És a fiatalok megértik egymást ?

— A lányom azt írta, nem tud nélküle élni.

— Akkor meg mit sopánkodik itt?

— De ha másnak szántam ...

— Másnak? - vágott közbe az idősebbik. — Maga ment férjhez vagy a lánya?

— Dehát...

— Semmi dehát. A fiatalok szeretik egymást s az a fő.

— Én sohasem nyugszom bele — könnyezett tovább a lányához utazó.

— Figyeljen csak ide jóasszony,

s csak aztán törjön pálcát a lánya fölött. Egy fél évszázaddal azelőtt történt, amit elmondok. Akkoriban töltöttem be a tizenhatodik életévemet. A nővérem, Ilonka, tizenkilenc éves lehetett. Férjhez adó volt, sőt az akkori nézetek szerint már vénlány. Csinos volt, s egy jómódú gazdalegény is csapta neki a szelet. Bár nagyon tetszett neki a nővérem, nem nagyon imponált, hogy hétgyermekes családból lévő

szegénylány. Ezért egyre csak halogatta a nősülést. Közben az egyik szomszéd, aki a közeli nagyvárosban dolgozott, ajánlotta apámnak, van egy jóravaló villamoskalauz ismerőse, aki csakis szorgos, falusi leányt akar feleségül venni. Apám csak annyit mondott: „Gyűjjön, ha kedve van." Közben biztosan arra gondolt, hogy kiugrasztja a nyulat a bokorból, megtudja, komoly-e a szándéka az udvarolgató legénynek.

Egy ködfátyolos őszi reggelen be is állított az egyenruhás. Szegény anyám nem tudta mit csináljon, mivel traktálja a nyugdíjképes embert. Megmondom őszintén nekem nem nagyon tetszett a nagyorrú, sovány pasas. Különben is mit törődtem én vele. Bakfis lány voltam, örültem, ha játszhattam pajtásokkal, akik közül titokban meg volt a szerelmem.

Mélyet sóhajtott, aztán folytatta.

— Akkor is vele hancúroztam a házunk előtt. Egyszer csak apám lumgját hallom.

— Erzsi gyere be!

— Mi a csudának? — feleseltem.

— Ne mondjam még egyszer.,.

Gondoltam, jobb bemenni, mert

apám nagyon összehúzta a szemöldökét s ilyenkor könnyen eljárt a keze. — Ügy ahogy voltam, kócosán, beállítottam az első szobába, ahol ott üldögélt az egyenruhás, az agglegény, meg az Ilonka nővérem.

— Itt vagyok, ragyogok — köszöntem be pajkosan.

— Idefigyelj Erzsókám — szólt az apám szokatlanul kedvesen. — Ez a derék ember elvenne téged feleségül.

Torkomon akadt a tiltakozó szó a nagy meglepetéstől. Ijedten néztem a nővéremre, akinek a kezét a jóképű legény szorongatta.

— Dehát én még gyerek vagyok

— böktem ki végre.

— Ugyan már — bíztatott apám

— annak való vagy már te.

— Még nem is lánykodtam — sütöttem le a szemem.

— Addig szép a menyasszony, míg nyiladozik — szólalt meg a vőlegény-jelölt is.

Rápillantottam, aztán elbögtem magam és kifutottam. Éjszaka a nővérem elmesélte, hogy sikerült a nyulat kiugratni a bokorból. Jani, a módos legény, amikor a Trézsi nénitől megtudta, hogy kérő jött a házhoz, nem törődött szülei tiltakozásával, iderohant és megkérte a kezét. Mivel kiütötte a nyeregből az egyenruhást, azért kerültem én sorra.

— Szóval ha ló nincs, a szamár is jó — kezdtem lázongani.

A nővérem sokáig vígasztalt.

Másnap néhány atyai tanácsadó pofon után beláttam, hogy feleségül kell mennem Keményhez. Két hét múlva kihirdettek a templomban.

Férjhez mentem, s jóformán azt sem tudtam, mi a szerelem. Hat gyereket szültem, de máig sem tudom. Eleinte nehéz volt, később megszoktam ... Mi mást tehettem?

— Minek ment hozzá ismeretlenül? — szólt közbe a fiatalabbik.

— Ki kérdezett engem? Abban az időben úgy volt divatban, hogy akkor menjen a lány, amikor viszik.

— Dehát nem szerette?!

— Megszoktam — sóhajtotta. - Más a maga lánya, az igazán szereti a férjét. De jó is a mai fiataloknak.

— Én akkor sem nyugszom bele a lányom sorsába - kezdett piszegni újból a másik.

— Ahogy gondolja - ásítja az idősebbik, aztán kabátja mögé bújik s máris szuszog, mintha aludna.

Tóth Dezső