Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1965-10-23 / 42. szám

Néhány szó a burgonya tárolásáról A burgonya tárolásának három fő Időszaka különböztethető meg. Az első a betakarítás után körülbelül negyven napig tart. Ez a gumók utóérésének ideje, amikor a gumók erőteljesen lélegzenek, sok vizet párologtatnak el és súlyukból veszítenek. A második időszak az egy vagy több hónapig tartó téli nyugalom ideje. Ez idő alatt a burgonya rügyei alvó állapotban maradnak és nem csíráznak. A gu­mók súlyukból kevesebbet veszítenek, sokkal kevesebb hőt és nedvességet adnak le. A harmadik időszak a gu­mók hajtásának megindulásával kez­dődik. Ez a gumók életműködése meg­élénkülésének időszaka. Ennek követ­keztében súlyveszteségük ismét nő, különösen ha a tárolóhelyeken emel­kedik a hőmérséklet. A burgonyagumók életüket tehát á betakarítás után is folytatják. Ezért fontos, hogy mindent megtegyünk a tárolási veszteségek csökkentése ér­dekében. A közvetlen fény hatására á gumók megzöldülnek. A vetőgumók értékét ez nem csökkenti. Sőt, némely kutató szerint a vetőgumó megzöldülése kí­vánatos, mert a napfény hatására a burgonyagumó olyan anyagokat ter­mel, amelyek a rothasztó baktériu­mokra mérgezők, s így a burgonya a tárolás idején ellenállóbb a rotha­dással szemben. Az étkezésre vagy takarmányozásra szánt burgonyánál viszont a megzöldülés egyáltalán nem kívánatos, mert szolanin, mérgező ha­tású alkaloid képződik benne, s ennek következtében étkezési célra alkal­matlanná válik. A burgonya tárolásánál a kö­vetkező elveket követjük: 0 száraz időben, éretten szed­jük fel a gumót, 0 a beteg és gyanús gumókat lehetőleg még a szedéskor kü­lönválasztjuk, 0 ügyelünk, hogy a gumókat Utődés, zúzódás ne érje, 0 a burgonyaprizmákat nem földeljük, míg a gumó ki nem hűlt, 0 a prizmák helyét évente vál­toztatjuk, — fekvésük mindig észak-déli Irányú legyen, 0 a téli végleges prizma ne le­gyen 120—140 cm-nél szélesebb, 60—70 cm magasabb, 15—20 ln­nél hosszabb, 0 a prizmák hőmérsékletét ál­landóan ellenőrizzük, 0 az optimális hőmérséklet 4—5 C°; 6 C°-nál magasabb hő­mérsékletet tartósan nem tör­hetünk, 0 gondoskodjunk a prizmák jő szellőztetéséről, 0 burgonyaszárral még ideigle­nesen sem takarjuk le a gumó­kat, a szárat gondosan össze­­gyüjtjük és elégetjük. Ne felejtsük el azt, hogy a burgonya még a leggondosabb tárolása esetén is, a lélegzés és vlzpárolgás következ­tében tetemes veszteséget szenved. Októbertől márciusig a burgonya sú­lyának körülbelül hat-hét százalékát veszíti el, de ez a veszteség némely­kor eléri a 12—15, sőt húsz százalékot is. A veszteség a tárolóhelyiség hő­mérsékletének emelkedésével egyenes arányban fokozódik. Éppen ezért a tároláskor arra kell törekednünk, hogy a hőmérséklet 0 C° alá ne süllyedjen, de ezt az értéket minél jobban meg­közelítse. Legmegfelelőbb hőmérséklet a 3 C°, a megengedett legmagasabb hőmérséklet pedig 6 C°. A burgonya tárolását a levegő relatív páratartal­ma is befolyásolja. Legkedvezőbb a 85 százalékos légnedvesség. Ha télen a tárolt burgonya hőmérséklete 10 C fok fölé emelkedik, csaknem biztosra vehetjük, hogy a burgonya romlásnak indul. Az utóbbi években már csak kis mennyiségben tárolunk pincében bur­gonyát. Ennek fontos követelménye, hogy a pince száraz és jól szellőztet­hető legyen. A burgonya elhelyezése előtt alaposan fertőtlenítjük. Külön­ben hasztalan védjük a burgonyát á hidegtől, a tárolási veszteség nagyobb lesz, mintha kint a szabadban vermel­tük volna be, A gumókat sohase hal­mozzuk fel a falak mellett és ne he­lyezzük közvetlenül a pince földjére. A raktározott burgonyatömeg ne le­gyen 0,6 m-nél magasabb. Túl magas halomban a gumók felső rétege köny­­nyen izzad, és a fölösleges víz követ­keztében gyorsabban romlásnak indul. A helyiség hőmérsékletét a burgo­nyarakás magasságában elhelyezett hőmérővel ellenőrizzük. A pincében történő tárolás rendszerint nagy — 8—10 százalékos — veszteséggel jár. Előnye az, hogy a burgonyához bár­mikor hozzáférhetünk, könnyen ellen­őrizhetjük, válogathatjuk. Nagyüzemi gazdaságokban csaknem kizárólag prizmában tároljuk a burgo­nyát. A prizmázás, ha megfelelően vé­gezzük, a legolcsóbb és legalkalma­sabb tárolási eljárás. Természetesen akkor, ha a burgonyát lelkiismerete­sen kiválogattuk és a tárolandó anyag­ból minden beteg vagy beteggyanús gumót eltávolítottunk. A Královái Növénynemesítő Állomá­son a prizmák számára mindig száraz, magasan fekvő helyet választunk, hogy az esővíz és a hóié lefolyhasson. A prizmákat minden esztendőben más­­nás helyre tesszük, hogy ezzel is korlátozzuk a burgonyabetegségek terjedését. Egy prizmában átlagosan egy vagon burgonyát tárolunk. Ez azt jelenti, hogy körülbelül tizenöt méter hosszúra készítjük, folyóméterenként 650—700 kg foglal helyet. A prizmát rendszerint húsz-harminc centiméter mélyen a földbe süllyeszt­jük. A prizma aljára hosszirányban háromszög alakú szellőzőrácsot he­lyezünk. A lécekből készült szellőző­rács alapmérete harminc centiméter. A prizmába rakott burgonyát 50—60 centiméter vastagon szalmával fed­jük, és ezt még kukoricaszár kévékkel borítjuk le, hogy a szél a szalmát el ne hordja. A vetőburgonyát október végén, november elején, a téli tárolás előtt, ajánlatos még egyszer átválo­gatni. Amikor az éjjeli hőmérséklet mí­nusz három—négy Celzius fokra csök­ken, a prizmát véglegesen letakarjuk. Ügyelünk, hogy a szalma száraz le­gyen és elég vastag rétegű, mert a burgonyát tulajdonképpen a száraz szalmaréteg védi a fagytól. A prizmát végül harminc centiméter vastag földréteggel takarjuk és ügye­lünk arra, hogy ez a réteg a prizma ormán is vastag legyen. A földréteget a prizma ormán háztetőszerűen élesre képezzük ki, hogy a csapadék köny­­nyen lecsurogjon rajta. A farkasdi EFSZ-ben a prizmák ta­karásához az OKZ—120 jelű prizma­­földelő gépet használják. Teljesítmé­nye 120—180 köbméter föld áthelye­zése óránként. A hőmérsékletet a szellőzőcsatorná­val szabályozzuk. A szellőztetés jobb, ha ventillátort használunk. Tavaly a smolinskéi EFSZ-ben újmődszerű hő­mérsékletszabályozót alkalmaztak — amely jól bevált. De két Celzius fok­nál hidegebb levegőt nem hajtattak vele a prizmába. A tárolással járó veszteségeket a következők okozzák: 1. a prizma túlságosan széles, 2. a szellőztetés elégtelen vagy pedig korán takarjuk be a gumókat, 3. a prizmákat évről évre ugyanott helyezzük el, 4. a tárolás helyén magas ä talajvíz szintje. Legújabban ä korai burgonyát tá­rolóhelyiségben teleltetjük. A tároló­ban rekeszekben, bokszokban helyez­zük el a gumókat. Ezek 2,5 m széle­sek és hosszúak és körülbelül negyven mázsa burgonya fér el bennük. A tá­rolóhelyiség szellőzését a mennyeze­ten kivezetett szellőzőkürtök biztosít­ják. A burgonyát 12-14 kg befogadó­képességű ládákban is tarthatjuk egy-egy tömbbe tizenkét ládát helye­zünk egymásra. JANTNER A. mérnök Állandó legelőt teheneinknek Egy időben történik a csépiéi, szalmabegyüjtés és a tarlóhántds Nagyjelentőségű újítás a szalma-betakarítás terén Köztudomású, hogy a gabonabetaka­rítás egyike a legfontosabb mezőgaz­dasági munkáknak. Arra törekszünk, hogy a termés mielőbb a lehető leg­kisebb veszteséggel fedél alá kerüljön. További fontos teendő a szalma le­­hordása, hogy a tarlóhántást mielőbb el tudjuk végezni. A gyors szalma­betakarítás érdekében Hamran László elvtárs, a Bajcsi Állami Gazdaság ha­raszti részlegének vezetője, új mód­szert dolgozott ki, amellyel megoldot­ta, hogy a csépléssel egyidőben a szal­­mabetakaritásra is sor kerülhessen. A módszer lényege a következő: Egy SZK—3-as kombájnról lesze­relte a boglyázóberendezést, s helyé­be szalmakihordó elevátort szerelt. Az elevátor segítségével a szalma egy különleges, nagy űrtartalom kocsiba jut, amelyet szintén a kombájn von­tat. E célból két kocsi készült, mely­nek űrtartalma egyenként 27 köbmé­ter, tehát mintegy 10—11 mázsa szal­ma befogadására alkalmas. A kocsiba hulló szalma némi igazítással 13—15 perc alatt tölti meg a tartályt. A telt kocsi kicserélése üressel körülbelül egy percig tart, melyet a szalma el­­hordásával megbízott traktoros végez, majd traktorával a parcella szélén készülő kazalhoz vontatja a kocsit. Az újítást a haraszti üzemegység­ben próbáltuk ki, ahol az egyes táblák nagysága 30—40 hektár. A kocsi ürí­tése, beleszámítva az utat a kazaltól, a kombájnhoz, oda—vissza tíz percig tartott. Tehát hektáronként a kocsit kétszer—háromszor kellett cserélni. A kocsit a kazalnál földbe vert ho­rog segítségével ürítik. A kocsi ele­jében fakereszt foglal helyet, mely­nek mindkét oldalához acélhuzalt erő­sítettek. A huzalok a kocsi belső két oldalán húzódnak végig, majd a nyi­tott hátsó ajtókon keresztül a földbe vert horogra akasztják azokat. Ezután a kocsit meghuzatják, míg a rögzített szalma pár másodperc alatt a földre csúszik, és a kocsi ismét kész a cse­rére. Amint a fentiekből kitűnik, az időveszteség, a kocsik cserélésével kapcsolatban minimális. Ez a veszte­ség nem jöhet számításba," ha figye­lembe vesszük azt az előnyt, hogy a terület azonnal felszabadul. A kazalhoz szállított szalmát T— 172-es daru segítségével emeltük he­lyére. A módszer alkalmazása folytán lehetővé vált a szalma azonnali be­­hordása, illetve kazalozása. Sőt, az egymáshoz kapcsolódó munkafolyamat kizárja, hogy későbbi időpontra to­lódjék a szalma összeszedése, kazalba rakása. Ez is bizonyos előnyt jelent. Ez a munkafolyamat különösen elő­nyös a kétmenetes aratáskor, de si­keresen alkalmazható egyenes kom­bájnaratás esetén is. Ugyanis a gabo­na oly száraz állapotban kerül csép­­lésre, hogy a szalma már nyugodtan kazalozható. A szalmabetakarítás új módszerét tanulmányozták a környékbeli szak­emberek is. Elismeréssel beszéltek az újításról és felvetették, hogy a jövő­ben saját gazdaságukban is alkalmazni óhajtják. Megemlítendő, hogy a szalma össze­gyűjtésére készített nagytérfogatú kocsik felhasználhatók a széna és a lucerna betakarításánál is. A széna kocsira rakásához felhasználható a traktorra szerelt bármilyen rakodó­készülék. A kocsi rendfelszedő gép után is vontatható. A nagy térfogatú kocsi előnyeként könyvelhető el az a tény, hogy a lucerna levélvesztesége jelentékenyen csökken, mivel a tar­tály kiürítésekor a takarmány nem szenved kárt. VTapasztalataink alapján a szalma betakarításának költsége a következő­képpen alakult: hektáronként 30 má­zsa préselt szalma betakarítása (pré­selés, fel-, lerakás, behordás, kaza­lozás, spárga értéke, üzemanyag) — összesen 146,42 koronába került hek­táronként. Az újítás alkalmazása után a szalma betakarításának költsége (munkások bére, üzemanyag) összesen csupán 95 koronába került hektáronként. Ezek­­után nem nehéz kiszámítani, hogy egy-egy hektáron 111,42 korona meg­takarítást értünk el. Megemlítendő az Is, hogy a szalma­­veszteség a minimálisra zsugorodott, mert az eső nem tett benne kárt, mivel az új módszer lehetővé tette azonnali kazalozását. Bizony az elmúlt években mint számos más gazdaság­ban, úgy nálunk is megtörtént, hogy csak három—négy héttel a cséplés befejezése után végeztünk a szalma betakarításával. Ez hátráltatta a tar­lóhántást és a tarlókeverékek vetését. A föld a legtöbb esetben kiszáradt, később nem tudtunk jó minőségű szántást végezni, ami kihatott a kö­vetkező év termésének hektárhoza­maira is. Az újítási javaslat eddigi sikere Kovács Ernő és Tabi Károly érdeme is, hiszen ők dolgoztak az átalakított kombájnnal. Mindkét elvtárs a Nagy­megyeri Mezőgazdasági Technikum tanulója. Az újítással kapcsolatban még meg­jegyzendő, hogy a kombájn átalakí­tása, illetve az elevátor elkészítése 1232 koronába került. A szalma be­fogadására alkalmas két darab kocsi kivitelezésének költsége 6784 korona, összesen tehát 8016 korona beruhá­zást igényeit. Az összeg magában fog­lalja a munkások bérét, valamint a felhasznált anyag árát. Egyes alkat­részek hulladékanyagből készültek, főleg az elevátor Iánckerekei, tenge­lyek, csapágyak, a kocsi kerekei, von­­tatórűdja stb. Amennyiben nálunk a fent tárgyalt új munkamódszer bevált, ajánljuk, hogy az elkövetkezendő esztendőben minél több mezőgazdasági üzem kö­vesse példánkat. BOLEMANT LÄSZLÖ, a Bajcsi Állami Gazdaság haraszti üzemegységének technikusa. 2 Gépcsoport 2 a takarmányok 2 előkészítésére 2 és elosztására Wales északi részében (Nagy-Brf­­tánnia) egy szarvarmarha-tenyésztő telepen eredményesen alkalmazzák az eredeti mobil gépcsoportot a takar­mányok előkészítésére és elosztására. Az állatokat árpával takarmányozzák, melyhez 3:17 arányban hallisztet ada­golnak. A berendezés teljesítőképes­sége 130 tehén, 90 borjú és 100 híző­­marha kiszolgálását teszi lehetővé. Az árpát két szilóban tárolják a telepen: a szilók befogadóképessége körülbelül 300 tonna szemestakarmány. A szilók megtöltése pneumatikus szállítósza­laggal történik. Az utóbbit villamos­árammal üzemeltetik, kiürítését pe­dig csigamü végzi. A szilóból a ter­mény előbb egy nyitható fenékkel ellátott tartályba kerül, onnan pedig a takarmány előkészítésére és az el­osztására szolgáló gépcsoportba. Itt darálják az árpát, s keverik össze a halliszttel és ásványi anyagokkal. Ez­után a takarmányt a csigamú a tar­tályba, onnan pedig az etetővályúkba továbbítja. A szakemberek azon a véleményen vannak, hogy a gépcsoport különösen hatékonyan használható olyan vidé­ken, ahol sok a csapadék, mivel se­gítségével a nedves takarmány előze­tes szárítás nélkül őrölhető és ta­­karmányozható. az Állattenyésztés terén a terv teljesítését főleg sajáttermésű takarmányokkal kell biztosítani. En­nek a feladatnak megoldásában döntő jelentőségű a jóminőségú terimés ta­karmány, de nem utolsó sorban a ré­tek és legelők termésátlagának növe­lése. A jól ápolt, gondozott legelő az év nagyrészében biztosítja állataink számára a megfelelő takarmányt. De egészségügyi szempontból is előnyös legelőn tartani állatállományunkat. Ez főleg a növendék állatokra érvényes. Viszont be kell ismernünk, hogy nem áll még rendelkezésünkre kellő kiterjedésű, jó minőségű legelő. Ebben nagy szerepe van annak, hogy nem fordítunk elegendő gondot a legelők gondozására. Pedig gondozás nélkül a legjobb minőségű legelő is rövid időn belül leromlik. Továbbá az ipar rohamos fejlődése, a vízművek létesí­tése, valamint a lakóházak növekvő száma sok termőterületet vesz igény­be, ami fokozottabb igényű feladatok megoldása elé állítja mezőgazdasá­gunkat. Ha a jövő évi takarmányalapot meg­felelő mennyiségben és minőségben akarjuk biztosítani, már most kell gondoskodnunk rétjeink és legelőink ápolásáról, illetve azok tápanyagpótlá­sáról. Államunk milliós befektetésekkel talajjavító munkálatokat végeztet, de a szántóterületek kiszélesítésére szük­ségesnek bizonyult a rétek és legelők feltörése is, illetőleg azok átalakítása szántóföldekké. Természetes, hogy elsősorban a silány, illetőleg a gyér termést adó rétek és legelők kerülnek sorra. Ilyenek például a Dél-Szlovákia égevényes, legelőnek is alig használ­ható területei. Legelőinket ősszel megboronáljuk, elegyengetjük a vakondtúrásokat. A nedves rétek megjavítására a legelter­jedtebb javítási mód a meszezés. Leg­előnyösebb a tél beálltáig meszezni, de ne feledjük, hogy a meszezés a többi trágya alkalmazása nélkül cél­talan, ellenkezőleg: csökkentheti a jövő évi termés hozamát. öreg, nem termő legelőket nem ér­demes meghagyni. Ezeket szántsuk fel. A hazánk déli részén feltört rétek és legelők igen alkalmasak takarmány­­keverékek, köles, kukorica, takar­mányrépa, tök, káposzta vagy gabona­­neműek termesztésére. A dombos vi­dékek feltört területein pedig igen jól díszük a len, zab, zabosbükköny és a burgonya. Ennek nyomán felvetődött az a gondolat, hogy szarvasmarha-tenyész­tőink miért ne vehetnék át juhte­­nyésztőinktől a téli legelők vetésének és használatának elvét, hogy ott a friss levegőn némi táplálék után bön­gésszenek állataink. A téli legelő készítésére mindazok a növények alkalmasak, melyek kora ősszel, sőt a nyár végén elvetve a szi­gorú tél beálltáig jelentékeny levél­tömeget fejlesztenek és fagy nélkül áttelelnek. Alkalmasak erre: a rozs és őszi árpa, rozs és repce keverék, valamint a rozs bükkönnyel. A repce okozta felfúvódást elkerül­jük, ha nem egészen éhesen bocsátjuk rá a jószágot. A helyi ismeretek bir­tokában bizonyára minden növényter­mesztő megtalálja a helyes középutat a talajszerkezet megőrzése és az időn­kénti legeltetés lehetősége között. A téli legeltetés nem olyan rend­szeres táplálékgyűjtésre hivatott, mint például a nyári legeltetés. Az az aggo­dalom, hogy így az esetről esetre fel­vett tápanyagok nem érvényesülnek — alaptalan, hiszen a szervezetnek ezekre a tápanyagokra vonatkozólag van bizonyos „raktározó-képessége". Nagy értéket képvisel az a fehérje­mennyiség, melyet teheneink nagy ré­sze télen nélkülözni kénytelen. Nem kevésbé fontos az így felszedett karo­­tinmennylség, mely a tél közepére már kiürül a tehén szervezetéből akkor, ha a tehén nem kap elegendő zöld­silót: így a tej és a vaj is nélkülözni fogja ezt az emberi táplálkozás szem­pontjából is fontos anyagot. És ha kivételesen olyan tél követ­kezne be, hogy a legelőt a tehenek tövig nem rághatták le, a tavasz kez­detén lekaszálhatjuk zöldtakarmány­nak vagy silónak. Természetes, hogy a „téli legelőt" akkor szántjuk ki, amikor az utána következő növény vetése, illetőleg földmunkája ezt kí­vánja. Ha az elmondottakat érvényesítjük, nem találunk tavasszal a legelőn tá­­molygó jószágot, mely télen nélkü­lözte volna a fehérjéket, karotint és az ásványi tápanyagokat. Feltétlenül szükséges tehát, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzanak a nagyüzemi gazdaságok, hogy még az ősz folyamán jóltermő szántóföldekké változtassák a silány és kevés hasz­not hozó rét- és legelőterUleteket. —TIS Százezer korona TFRVFN PPI Ül nak és aKlmancai Mihály kertész hoz­záértésének köszönhető, hogy — a szeszélyes időjárás ellenére is szép eredményt érnek el. A 15 hektár ker­tészetre 720 ezer korona bevételt terveztek de remélik, hogy ezt száz­ezer koronával túllépik. Tavaly két­százezer koronával termeltek többet a tervezettnél. Persze korántsem ment mindig ilyen jól a kertészet, de hat éve, mióta Kalmancai Mihály áll az élén minden évben kitűnő a ter­més. Kúos Gyula, Alsőszeese A váradi szövetkezetnek 15 hektár jól jövedelmező kertészete van. A szomszédos szövetkezetekből is gyak­ran felkeresik a váradi kertészetet tapasztalatszerzés céljából. Mikor ott jártam éppen paprikaszedéssel fog­lalkoztak az asszonyok. Igyekeztek, hogy javarészét még a derek érkezése előtt leszedhessék. Az ó szorgalmuk-4 SZABAD FÖLDMŰVES 1965. október 29.

Next

/
Thumbnails
Contents