Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-10-23 / 42. szám
Miért magas a tejhozam a gottwaldovi járásban? A szarvasmarha térhódítása a gottwaldovi járásban nem véletlen. Sok a hegyi legelő a földterületnek csak a 27,9 százaléka burgonyatermesztő körzet, húsz százaléka pedig megfelel répatermesztésre is. A többi tipikus, nehezen művelhető hegyvidéki föld. De a mostoha termelési viszonyok között is eredményesen gazdálkodnak az észak-morvaországi földművesek. A múlt évben például az előző három évhez viszonyítva 2565 mázsa hússal, 2 055000 liter tejjel és 1519000 tojással adtak el terven felül. E néhány számból is láthatjuk, hogy a termelés görbéje bátran felfelé ível. Különösen szép eredményeket értek el a tehéntenyészetben, a tejtermelésben. Nem árt közelebbről megismerkedni tapasztalataikkal. Reznicek Stanislavval, a Gottwaldovi Járási Mezőgazdasági Termelési Igazgatóság igazgatójával körülnéztünk a járásban, s meglátogattunk néhány tehéntenyésztéssel foglalkozó szövetkezetei, állami gazdaságot. Amikor nem győztünk csodálkozni a szépen fejlett, jó karban lévő üszők és tehenek láttán, fteznicek elvtárs elvtárs elmosolyodott. — Mi már régen rájöttünk arra az örök igazságra, hogy száján fejik a tehenet. Ma a járás földterületének 23,07 százalékán termelünk évelő takarmányokat, meg nagy gondot fordítunk a jó tulajdonságokkal rendelkező egyedek kiválasztására is. Az évelő takarmányok területének növelése lényegesen összefügg az állategészségüggyel is. Még a szántó-* földeken is legelő tehéncsordákat látunk. A gottwaldovi járás fűmagtermesztéssel is foglalkozik. Ez egyrészt jó pénzforrás a szövetkezetek számára, másrészt legelőt biztosít az állatállomány részére. A legeltetés nagymértékben hozzájárult, hogy ma a járásban egyetlen TBC-s tehén sincs. A tejelékenység állandóan fölfelé ívelő irányt mutat. A járási tehenenkénti tejhozam 263 literrel emelkedett egy év alatt és ugyanakkor 647 darabbal gyarapodott a szarvasmarha-állomány és 563 üszőt adtak el más járásoknak. Az egy hektárra eső szarvasmarhahűs termelés 120 kg, a tejtermelés pedig hatszáz liter. Minden száz hektárra 32,5 tehenet tartanak, és az átlag tejhozam tehenenként 2127 liter. Az élenjáró szövetkezetek közül a machovái 951, a hrobicei 965, a sazovicei pedig 804 liter tejet ad el hektáronként. Az eredmények tehát szépek, de vajon milyen módon érik el? Első és legfontosabb kérdésnek tartják a jó hozamú tehenek üszőborjainak nevelését. Hogy milyen nagy gondot fordítanak erre a problémára, arról tanúskodik az a tény, hogy tizenöt 110-es, és negyvenegy különféle típusú borjúneveidét építettek. A korszerű borjúnevelés eredményeként tizenhárom mezőgazdasági üzemben egy év alatt egy borjú sem pusztult el. Említésre méltó, a Malién Lhota-i EFSZ borjúnevelési módszere. Kevés költséggel húsz férőhelyes borjúneveidét ragasztottak a tehénistállóhoz. Jelszavuk, hogy a borjút ellés után azonnal el kell vinni az anyja alól. A borjakat három-négy hétig külön ketrecben gondozzák, további négy hétig pedig három-ötös csoportok-A Gottwaldovi Állami Gazdaság prusinyi udvarának legszebb üszője ban. Amíg azelőtt ebben az EFSZ-ben a borjúelhullás tíz százalék volt, most minden borjút felnevelnek. Nagyon elterjedt a szabadistállós borjúnevelés is. A machovái EFSZ- ben ügyesen átalakították a túl nyitott istállót és kiváló eredményeket érnek el üszőnevelésben. A kellő mennyiségű szénát függő rácsban tolják be a szabadistállókba, így megakadályozzák a fölösleges pazarlást. Az átalakítás után az istálló, amellett hogy levegős, a hidegebb hónapokban elég meleget biztosít az állatok számára. A gottwaldovi járás földművesei, amint látjuk az üszőnevelés mesterei. Nem riadnak vissza.az új módszerektől. Hatvanhárom szövetkezetben és négy állami gazdaságban egalizált tejjel etetik a borjakat. Amikor az üszőborjak megerősödnek, kicsapják őket a hegyi legelőre, összesen mintegy hétezer üszőborjú legel a hegyek lejtőin. A gondosan nevelt üszők közül nagy szakértelemmel választják ki a tenyészcélokra legmegfelelőbb egyedeket. A kevés tejet adó üszőket egy év után kiselejtezik. Csakis így lehetséges, hogy a sazovicei szövetkezetben, bár száz hektáronként harminchét tehenet tartanak ,az átlag tejhozam 2640 liter, de nyolc tehén egyenként 3900 liter tejet ad egy-egy laktáció alatt. Sokkal szebb eredményeket ér el a Gottwaldovi Állami Gazdaság prusinky-i részlege, ahol Dohnál Anton gazdaságvezető szintén nagy gonddal válogatja ki a továbbtenyésztésre legmegfelelőbb üszőket, teheneket. Az eredmények meglepőek. Száztizenhét tehén hatezer liter tejet ad 4,1 százalékos zsírtartalommal, tizenegy pedig hatezerkétszáz litert. A járásban 10 749 tehenet tartanak ellenőrzés alatt. Az első fokú ellenőrzés alá tartozó tehenek átlagos tejhozama 2851 liter. Említésre méltó a hrobicei szövetkezet 159-es számú tehene, amely háromszáz napos laktáció alatt 5362 liter tejet adott 4,59 százalékos zsírtartalommal. A gottwaldovi járás gazdaságainak szemléje után leszűrhetjük a tanulságot, hogy nincs magasfokú tejtermelés, ha elhanyagoljuk az üszőnevelést. Döntőfontosságú a jó takarmányértékesítéssel és magas tejtermeléssel rendelkező egyedek kiválasztása. Az ottani zootechnikusok természetesen nem elégedettek az eredményekkel. Tovább folyik a szakszerű tehéntenyésztés. Elsősorban azokat az egyedeket választják ki, amelyek legalkalmasabbak a gépi fejésre, emellett sok és magas zsírtartalmú tejet adnak. BÁLLÁ JÖZSEF Már harmadszor szólították fel a falu lakosságát, hogy hagyják el házaikat. Nehezen szedelözködött a falu népe, nem akarta elhinni, hogy a tengerré dagadt vén folyó hozzájuk is ellátogat. Bíró János bácsi, aki már harmadszor érte meg a „vén bolond“ kicsapongását, a menekülés helyett inkább a padlásra költözött, izenvén a Dunának: tágasabb odakinn. A megveszekedett folyam nemsokára ott termett a tanyán és morogva, tajtékos hullámokat hányva kapaszkodott egyre feljebb, mind magasabbra. Ennek a fele sem tréfa - gondolta az öreg, s lajtorja segítségével átköltözött a házacskát beárnyékoló öreg gesztenyefára, ott rakott fészket, S mivelhogy János bátyánk sem élt mannából, nem feledkezett meg az átköltözésnél egy oldalnyi avas szalonnáról, a legízletesebb „hüvelyesből", a kolbászból is került néhány szál a tarisznyába. A mindennapiból is pakolt jócskán, s a fonatosban 54 fokos kisüsti szilvőrium. — Majd meglátjuk, ki bírja tovább - pököt egyet az áradatba. Másnap reggel katonák jártak a roskadozó házak között és észrevették a zöld lombok közt fészkelő furcsa „madarat“. Felkapaszkodtak hát hozzá, és hívogatták. — Nem mehetek én, ki vigyázna a portámra. Majd csak medrébe takarodik ez a magáról megfeledkezett vén bolond. Addig megleszek szalonnán és kenyéren, meg ezen a kis orvosságon. Nektek is jut belőle. Megtörölte a demizson száját és megkínálta az egyenruhásokat. — Aztán nem hiányzik semmi? - kérdezte a parancsnok féle. Nem igen ... azaz mégis! A Bodri csaholása nélkül nagyon unalmas a hajnal. Nem tudom, mi lehet vele. Csak gondol vele a Iá. nyom . .. Szóval utána nézhetnének- kiabált a tovasikló csónak után. Délután, helikopter körözött a víztenger fölött. Kisvártatva a fa ágait borzolgattct a légcsavar. Aztán mint valami hurkaféle, hosszan kígyózva lobogott a lajtorján, valamiféle egyenruhás. A csuda egye meg, - már felülről is zaklatják az embert. Mi az ördögöt akarhatnák már megint. Bizto-Szárazracsalás san érte küldték az istenadtát. Jöhet akár a védekezést irányító tábornok, akkor sem tágít. — Csak nem értem jöttek? - nézett le az egyenruhásra. — ... mert akkor máris fordulhatnak vissza ... Talán bizony a nyugdíjamat hozták? — Azt nem éppen, de talán magának fontosabb az üzenet — mondta a fiú s nagy üggyel-bajjal felmászott János bácsi fészkébe. — Hát akkor legyél üdvözölve - nyújtotta a jövevény felé a fonatost. Az őrmester nyakonkapta a demizsont. — Ügy látom, már nem soká bírja — lötyögtette meg. — A fonottast érted? Csak addig tartson, amíg ez a hívatlan vendég gazda a tanyámon - gyújtott rá az öreg. - De úgy látom, téged mégiscsak követségbe küldtek — vette szemügyre az öreg a jóképű legényt. — Afféleképpen... — Gondoltam én, hogy rosszban sántikálsz. Csakhogy ellenálltam én már a tengerészeknél is — pödörített egyet a bajuszán. — Én elhiszem - bólintott. — De mi lesz, ha elfogy az it óka? — billegette meg újra a demizsont. — Apad már — veszi ki a lélekmelegítőt a kezéből. — Beosztva kitart. , — Csak nem sajnálja tőlem, pedig fontos hírt hoztam. — Visszaparancsolják a Dunát? — Azt éppen nem. Baj van — súgta titokzatosan a fiú. — Baj? Kell ettől nagyobb istencsapás? — néz le a vízre. — Hát nem mondom, elég nagy ez is. Szegény Bodri is alighanem ennek lesz az áldozata. — Bodri? — hördült fel az öreg. — Mi van vele? — ragadta meg az őrmester karját. — A végét járja... — Beszélj értelmesebben! — Nem beszél, mióta más portáján él, csak szüvékel, nyüszörög. Hajnalonként meg vonyítva hív valakit. i — Éngem. Biztosan engem ... — homályosul el a vizenyős szempár, — hűséges volt az mindig, csak ne engedtem volna el velük - sóhajtott. — Milyen szomorúan nézett, amikor a kocsihoz kötötték ... — Nagyon odáig van - szólt a fiú. — Mennyi idő alatt érünk oda? — mozdult meg az öreg. — Ha sietünk, egy félórácska ... A Bodri csakugyan ott feküdt elnyúlva a szérű alatt. János bátya reszkető hangon szólít gáttá: -Bodri, Bodrikám! Az ismerős hangra felütötte fejét az eb, és hálásan megnyalta a már felette térdelő ember kezét. ' - Tényleg odáig lehet - gondolta. - Fel sem ugrott. Uramfia! Hiszen ennek kölykei vannak... — vette észre a kicsiket. Korát meghazudtolva ugrott fel, de a kísérője már elpárolgott. Egyedül maradt hát kedvenc kutyájával, amely erősebbnek bizonyult, mint a hadsereg, mert neki sikerült szárazra csalnia gazdáját. (td) Csányi Zoltán, a Párkányi Állami Gazdaság tyúkfarmjának vezetője egyik tanárával Szuh Kálmánnal beszélget a munkahelyén. (Csányi a baloldalon) Ami a szívén, a száján is Forró júniusi napon érettségiztek äz öregdiákok a Nagymegyeri Mezőgazdasági Technikumban. Deresedő hajú nagyapák, barázdás homlokú férfiak tettek tanúbizonyságot, hogy nem volt hiábavaló az ott eltöltött idő. A nehéz percek után vidám órák következtek. Az „érett” apák ropták a táncot eladó lányaikkal, fejkendős feleségeikkel. Virradatig szórakoztak, mulattak. Aztán az elválás percei következtek. Forró baráti ölelések, férfias kézszorltások, és a sokatmondó „viszontlátásra“ köszöntéssel mondtak búcsút egymásnak, tanáraiknak és az iskolaépületnek. A végén egy pirospozsgás arcú, szemrevaló férfi, Csányi Zoltán az osztály előtt mondott köszönetét az oktatóknak, az ottlévő alkalmazottaknak a sokoldalú törődésért. * * * Azóta is sokat gondoltam a derék emberekre, akik az élet delén iskolapadba ültek, hogy a gyakorlati tapasztalat mellé elméletileg is felvértezve álljanak helyt a mezőgazdaság ezerágú mesterségében. Vajon hol, merre lehetnek á két évvel ezelőtt érettségizők? A véletlen elsőként az örökké vidám, beszédes Csányi Zoltánnal hozott össze, a Párkányi Állami Gazdaság baromfitelepén. — Már több mint egy éve, hogy rámbízták a gazdaság tyúkfarmját — meséli. — Annak idején mondogattam, hogy én ahhoz annyit értek, mint tyúk az ábécéhez. A gazdaság irányítói biztattak. Végül én is rájöttem, hogy ha nincs is gyakorlatom a tyúktenyésztésben, az iskolában sokmindent megtanultam, ami hasznosítható. — Hogyan fogadták az alkalmazottak? — Ki így, ki úgy. Lehet, hogy egyeseknek nem tetszett, hogy nagyon nyíltan kezdtem. Megmondtam őszintén, szeretem a jókedvű, nyílt embereket, hiszen jómagam is afféle vagyok. De azt is kijelentettem, hogy csak addig leszünk „puszipajtások“, míg valami hanyagságot nem észlelek. Ha igen, nem lesz pardon; mindegy nő, férfi, idősebb vagy fiatalabb-e az illető, ráhúzom a vizeslepedőt amúgy istenigazában. Persze, azt is megmondtam, hogy semmi sygdolózást nem tűrök a hátam mögött. Ha valakinek baja van, mondja meg a szemembe. Szóval nyílt kártyával kezdtem játszani. Ezért néztek rám eleinte ferdén egyesek. — És most? — Kérdezze meg a Kati nénit — int fejével a betoppanó fürge kis aszszonyka felé. — Szóval néha gorombáskodik is Csányi elvtárs? — kacsintok Kati nénire. — Azt nem mondhatnám. De azért odamondogat, az szent igaz. Azt hiszem legtöbbször meg is érdemeljük. — Akkor félnek is tőle?! — Dehogy! Szereti őt itt mindenki. El sem tudja képzelni, mennyit változott is minden, amióta ő az intézőnk. Rendet teremtett az elhanyagolt farmon. — Ne túlozzon Kati néni — szól közbe a megdicsért. — Én csak azt mondom, ami igaz — sértődik meg az asszony. — Arról ne is szóljak, hogy a kereset is jó. A fiatal bogárszemű könyvelőnó számokkal igazolja, hogy a tyúkfarm erőssége a gazdaságnak. Az elmúlt évben a tervezett 1149 000 korona helyett 1745 233-at vételeztek be. Több mint félmillió koronát jövedelmezett az állami gazdaságnak ez a részlege. Az idei féléves mérleg is arról tanúskodott, hogy szintén túllépik a tervezett bevételt. Aki végigsétál a baromfitelepen, úgy érzi, ligetben jár. Mindenütt példás a rend, tisztaság. A tyúkólak régimódiak, de azért nem hiányzik a kezelők részére a szociális helyiség, ahol kényelmesen eltölthetik szabad perceiket. Az egyik ól előtt a sok csirke között Vanová Pavla az egyik legszorgalmasabb kezelő szórja az etetőbe a takarmánykeveréket. A tyúkfarm létesítése óta ott szorgoskodik és tagja annak a hattagú csoportnak, amely elnyerte a szocialista munkabrigád címet. Négy gyerek édesanyja. A legidősebb lánya már mérnök, a másik pedig tanár. — Hogy vannak megelégedve a vezetőkkel? — érdeklődöm a mosolygószemű asszonytól. — A Zolival? Tud az emberekkel bánni. Ezt hallottam, ezt olvastam ki a farmon dolgozók szeméből, hogy elégedettek vezetőjükkel, akit őszinteségéért, vigságáért szerettek meg. —tt— Vanová Pavla, a szocialista munkabrigád tagja az egyik legjobb baromfigondozó.
