Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-07-10 / 27. szám
9 jóság és emberség sebehet gyógyít Zúgva, bőgve törte át a gátot El akarta nyelni a világot A Tiszáról írt így Petőfi, a természeti képek utolérhetetlen festője. És most a mi szelíd kék Dunánk vadult meg ilyen Tisza-módra. . Bajcsi Jenóné lakszakállasi levelezőnk ecseteli a falu drámáját a szerkesztőségben. Leírja a pusztulást, a menekülést, de sugárzik szavaiból az emberből soha ki nem irtható remény. Maga képtelen megírni az átélteket, mert még túl frissek a sebek, még szemei előtt zajlanak a tragikus események. Június 17-én tört át a Duna Csicsónál és szilaj erővel indult meg a mindent elsodró ár a falu felé. A falu népe perceken belül kapát, ásót ragadott, hogy Lipové és Bodza felől útját állja a zabolátlan tengernek. Minden épkézláb ember ott állt a gáton és emberfeletti erővel építette a védelmet. Hősies harc volt ez és a férfiak mellett ott küzdöttek az asszonyok is. Olyanok, mint Kovács Károlyné, akit azért is emelünk ki, mert gyönge egészsége ellenére az utolsó pillanatig lankadatlanul küzdött a vész ellen. A gát el is készült, hihetetlenül rövid idő alatt, de nem sokáig bírta az egymás hegyén-hátán tornyosuló hullámok csapásait. Két nap múlva elsöpörte és megindult a falu felé. Erre azonban számítottak. Már az áttörés napján megkezdték a falu kiürítését. Először a gyerekeket helyezték biztonságba az autóbuszok, másnap az öregek, betegek és az asszonyok hagyták el a községet. A gyerekeket este fél nyolckor rakták föl az autóbuszokra; abban az órában, amikor a gyermekmesét szokták hallgatni a rádióban és a televízióban. A rend és fegyelem életet ment Szűcs László, a helyi nemzeti bizottság elnöke, szólította fel a népet a kiürítésre. Higgadt hangja, bíztató szavai sokat segítettek abban, hogy a kiürítés rendben és fegyelmezetten zajlott le. „őrizzük meg nyugalmunkat, drága polgártársaim. Nem maradunk egyedül a bajban. Pártunk és egész népünk nem feledkezik meg rólunk," — mondta szilárd meggyőződéstől fűtött hangon. Bajcsi Jenöné könnyet töröl ki a szeméből, majd tovább folytatja: — Az autóbuszról mégegyszer végignéztük a mi gyönyörű határunkat, megsirattuk szép búzánkat, amit ellepett az ár, zöldellö kertjeinket. Kiürült a falu, elcsendesedtek a házak, udvarok és a piszkos-sárga áradat ellenálhat at tanul betódult az utcákba. Előzőleg a szövetkezet állatállományát is sikerült megmenteni. Katona fiaink áldozatos munkájának köszönhetjük ezt. Ök és a polgárok hordták össze a bútorokat is a magasan fekvő házakba, úgyhogy lényegében minden bútor és berendezés biztonságban van. 30 férfi és 2 asszony Ennyi ma Lakszakállas község lakossága. Szűcs László a vezetője ennek a rohamcsapatnak, amely az ottmaradt állatok ellátását és az elvégezhető mezei munkát magára vállalta. A két bátor asszony pedig — a nevüket ide kell írni — Csiba Károlyné és özv. Szluha Istvánná az ellátásról és a konyháról gondoskodik. Azóta már betakarították a lucernát, kapálják a kukoricát, a magasan fekvő földeken és a szőlőről sem feledkeztek meg. Űj otthon Komjatice község szlovák lakossága adott menedéket a lakszakállasi menekülteknek. Nemcsak helyet, ahova fejüket lehajthatják, nemcsak a tál ételt, hanem ennél sokkal többet. A szívüket. Ügy fogadták őket, mint a rég nemlátott testvért, vigasztaló szóval, együttérzéssel. Saját házaikban, szépen berendezett lakásokban laknak. Ügy mint otthon. A komjaticeiek testvéri gesztusa éló bizonyítéka annak, hogy népeink nemcsak a munkában egységesek, de a bajban is. „Ügy gondoskodnak rólunk“ — mondja Bajcsiné — „mintha' saját édes testvéreik lennénk". A lakszakállasiak ezt a gondoskodást úgy hálállak meg, hogy részt vállalnak a vendéglátók gondjaiban. Segítenek a zord időjárás miatt elmaradt mezei munkákban. A férfiak és asszonyok kukoricát kapálnak, a fiatalok gyomlálják a kerti veteményeket és gyűjtik a lucernát. A vendéglátók meg is csodálták a formás kazlat, amit a vendégek raktak. Látogatók jönnek Egy szomorú-vidám epizódot is elmond Bajcsi Jenöné. Sírva búcsúzott férjétől a kitelepítéskor. Könyörgött neki, hogy jöjjön ő is, hiszen már nem fiatalember, hatvan éves. Jenő bácsi nem valami vigasztaló módon, de annál határozottabban válaszolt. - Ha én is elhagyom a falut, akkor már itt nagy baj lesz. — És mi történt? Negyednapra megérkezett Komjaticére Jenő bácsi néhány társával. Az asszonyok sírva futottak eléje. Hát mégis megtörtént a nagy baj?! Jenő bácsi mosolyogva válaszolt: — Dehogy van baj, asszonyok. Minden rendben van. Mi csak azért jöttünk, hogy meglátogassunk benneteket. Tudni akartuk, hogy s mint vagytok. Ügy látom, itt sincs semmi baj, most már nyugodtabban megyünk haza. A „teta" Bajcsi Jenóné most néhány pillanatig gondolkodik, tekintete mintha távolt kutatna. De szavaiból kitűnik, hogy a múltra gondol. Halkan szűri a szavakat: — Sokan gondolnak most arra, és ki is mondják, hogy mi lenne most, ha ez a régi rendszerben történik velünk? Bizony koldusként járhattuk volna az országutat, mint nagyapáink, akiket 1899-ben öntött ki az árvíz. — Üjból elgondolkodik, hirtelen feláll és búcsúzik. Azt mondja, siet, hogy még nyitva találja az üzletet. Néhány labdát akar vásárolni a kis komjaticei szlovák gyerekeknek. — Ügy szeretnek engem, és képzelje el, szerkesztő elvtárs, úgy hívnak, hogy „teta". Ügye milyen szép ez a szó? P. E. A szímői és tardoskeddi fiatalok ismerősökkel találkoznak a spartakiádán ■HSRB3IIH$aai%4K3B>CIB3i3*&BBl Olcsóbb ebédek a földműveseknek Megnőtt, megszépült a falu. A nagy-ablakos házak előtt vaskerítések díszelegnek. A járókelők lábbelije betonjárdán kopog, amelyet betonkoszorúba szorított virágágyak szegélyeznek. Bokros Ferenccel, a nagyölvedi HNB elnökével szemléljük a szorgos munka nyomán megváltozott falu képét, amikor egy sápadt arcú, idősebb nénike tipeg hozzám. — Mi újság Eszter néni? — köszönti az elnök. — Semmi jő lelkecskémf — homályosulnak el az amúgy is vizenyős szemek. — A bíróság nem avatkozik bele ... Nem tudom mi lesz velem ... — eredtek meg a könnyei. — Megint gorombáskodott? — Kést is fogott rám. Teljesen meg van bolondulva. Ez már kibírhatatlan. — De hiszen a kocsmából kitiltottuk. — Mindig vannak cinkosok, akik kiviszik neki azt az ördögi italt. — Valamit tenni kell. Már háromszor volt elvonókúrán a néni elzüllött fia — magyarázza az elnök. — De ott már nem fogadják el, mert újból és újból visszaesik. — Hogy mennyit járkáltam, szenvedtem vele — szipog a néni. — Most az a köszönet, hogy vén napjaimra üldöz. — Mi is próbálkoztunk vele — borul el Bokros elvtárs arca. — Hogy szem előtt legyen, a helyi gazdálkodásnál alkalmaztuk. Egy ideig állta a sarat. Aztán rájött a mánia, s napokig szlopált. Végül elbocsájtottuk. Most az állami gazdaságban dolgozna, ha dolgozna. —Valamit tegyenek, mert szégyen szemre nekem kell elszöknöm hazulról — kér, könyörög az anya. — Zárassák be, ha másképp nem megy. Legalább ott nem jut ahhoz az átkozott italhoz. — Megbeszéljük és intézkedünk. — Csak késő ne legyen. Elballagott. — Az édesanyja? — néztem kérdően az elnökre. — Ne csodálkozzon!' Amti az az aszszony kiállt két évtizede azzal a korhellyel, az emberfeletti. — Nős az illető? — Olyan negyvenen felüli agglegény. Ki ment volna hozzá, amikor már fiatalabb korában is az ital rabja — £s tényleg közveszélyes?' — Már engem is megfenyegetett. — Többen vannak alkoholisták a faluban? — Akadnak. De ilyen súlyos esetünk szerencsére több nincs. — Voltak már mások is elvonókúrán? — Néhányan. Sajnos, egyesek viszszaestek, de vannak olyanok is, akik állják a sarat. Itt van például Urbán Lajos bácsi, félig-meddig erőszakkal vittük el, haragudott rám, megölt volna egy kanál vízben. — S most? — Kérdezzük még!’ A szövetkezet székházában a raktárkönyvelőt kerestük. Lajos bácsi a kartotékok világában szorgoskodott. — Haragszik-e még az elnökre? — szólítom meg. — Én? — néz rám furcsán a napbarnított arcú, deres üstökű szikár férfi. — Ja, már értem — mosolyodik el. — Nem mondom, akkoriban nem lett volna jó valamilyen eldugott helyen találkozni. — S azóta? — Már sokszor megköszöntem neki, amiért beleszólt a sorsomba. — Az itóka nem hiányzik? — Rá sem kívánok nézni. — Régen volt a nyitrai intézetben? — A télen töltöttem ott egy pár „kellemes“ hetet. — Nehéz volt? — Ki lehetett bírni. Végül már csak nevettünk egymás nyomorán. — Főleg milyen italt fogyasztott Lajos bácsi? — Ahogy az ki volt írva a kocsma falára ... — Azelőtt' is könyvelősködött? — Segédmunkás voltam a traktoron. Akkor nem igen lehetett volna rámbízni a raktárt. — Minden nap becsicsentétt? — Igyekeztem. Fölhajtottam a föld alól is. Tudja hogy van az. Fuvaroztuk ezt is, azt is a tagoknak. S addig igen rosszkedvűen tettem-vettem, míg nem hozták az üveget. — S bírta? — Eleinte lecsúszott 10—15 féldéci, aztán már kettőtől is kapatos voltam. — Aztán? — Beszéltem összé-vissza. No meg goromba is voltam. — A családhoz? — Főleg. — Hány gyereke van? I — Hat. A két lányom már férjnél van. — Szóval néha szaladt is a család? — Szégyen ide, szégyen oda, de valahogy úgy volt. — Otthon is préselt bort? — Mindig. De ha csak az asszony 51 nem dugott belőle, tavasszal már a hírmondójából sem volt. — S most? — Még szeptemberben is megkínál-hatom majd, ha nem kell koccintani. — Akkor most már nem szívesen dolgozik a szőlőben? — Itt van a kutya elásva. Míg megszlopáltam, addig a család dolgozta, mert a „fontos“ dolgomtól nem értem rá. Most meg én babrálgatok benne, úgy unalomból. — Otthon már mégbocsájtottak? — Sokat vétettem — komorodik el a hangja. — De ők úgy örültek, hogy megváltoztam, hogy elfelejtették a történteket. Most tudom csak, mi a családi tűzhely. — Még egyszer sem esett kísértésbe? — Nem. 72 óránként rendszeresen szedem a tablettákat és felülvizsgálatra is eljárok. Igaz, egyszer már szerencsétlenkedtem. Két hétig nem vettem be az orvosságot. De akkor sem estem kísértésbe ... — Mikor döbbent rá Lajos bácsi, hogy kutya-élet volt az előbbi? — A kórházban. Néhány heti ottlétem után behoztak valamelyik nyitrai kocsmából négy düllögélő részeget. Csak néztem-néztem őket és úgy akaratlanul az eszembe jutott: „Hát én is ilyen voltam?“ Akkor fogadtam meg, hogy soha többet! Üjból kint kopog a cipőnk a járdán, ballagunk a virágtenger között, s közben nézem, figyelem a jó szál elnök mosolygós arcát. ☆ Lapunk több számában foglalkoztunk társadalmunk rákfenéjével, a sötétség útján tévelygőkkel. A sok-sok eset közül a cikkben említett Lajos bácsi is igazolja, hogy vissza lehet vezetni az embereket a helyes útra. A gyógyulás után nemcsak a család, de az is, akinek az életébe beavatkozott, a társadalom ezerszer megköszöni azt. Tegyenek másutt is úgy, mint Ölveden. Ne feledkezzenek meg a „megtértről“. Ha tehetséges, bízzák meg felelősebb munkakörrel az előbbinél, mint az tették Urbán Lajos esetében. Ha a jövőben társadalmunknak anynyi kárt okozó alkoholizmus égy kicsit mindenki ügye lesz, egyre több tévelygőt kalauzolhatunk vissza normális életbe, s így a szétzilált, megtépázott családi fészkekbe visszalopjuk a boldogságot. Tóth Dezső A termésbetakarítást —, és itt nemcsak az aratásra gondolunk, — az egységes földművesszövetkezetek azzal is jelentős mértékben meggyorsíthatják, ha a tagság és a brigádosok ellátásának, étkeztetésének gondját másra hárítják. Az EFSZ-ek számos községben már évek óta szerződést kötnek a fogyasztási szövetkezetek vendéglőivel, éttermeivel az ebédek, esetleg az egésznapi étkezés felszolgálására. Idén több új rendelkezés lépett érvénybe, melyek az ételek felszolgálását nemcsak megkönnyítik, hanem olcsóbbá is teszik. Érdemes megemlíteni, hogy idén Szlovákiában, elsősorban a déli járásokban már 389 EFSZ kötött szerződést az ételek és frissítők felszolgálására a fogyasztási szövetkezetekkel. Ez a szám jóval nagyobb mint tavaly. Miért? Főleg azért, mert a fogyasztási szövetkezetek a felszolgált ételek árához, már nem számítják hozzá az 5 százalékos felszolgálási díjat, sőt 10—20 százalékos kedvezményt is adhatnak. Ez lényegében azt jelenti, hogy a vendéglő önköltségi áron számítja az ételt. Másik nagy előny, hogy az EFSZ-ek saját készleteikből különböző élelmiszereket, nyersanyagokat (zöldséget, burgonyát, halat, vadat, tojást stb.) is adhatnak. A megszabott eladási feladatok túlszárnyalása után ezen kívül még húst is adhatnak a konyhára. Ilyen alapon az élelmiszerek kiskereskedelmi ára és az EFSZ által számlázott ár közötti különbség tovább csökkenti a felszolgált étel alapárát. Az a tény, hogy az EFSZ saját nyersanyagforrásaiból részben ellátja a konyhát, lehetővé teszi, hogy a szerződésben nagyobb ételadagok, például kétszeres köríték készítését is kikössék, s így a vendéglő által felszolgált étel mennyiségileg is megfeleljen a nehéz testi munkát végző emberek igényének. A szervezett étkeztetés jelentőségét több szempontból mérlegelhetjük. Nagy előny, hogy a mezőgazdasági csúcsmunkák idején a tagság és a családtagok jóminőségü, változató^, tápláló ételhez jutnak. A szövetkezet nőtagjai így idejük jelentős részét nem a főzésre, hanem a termés betakarítására fordíthatják. A rendelkezésre álló rövid idő gazdaságos felhasználása érdekében ma már igen sok munkaszervező, szövetkezeti vezető így gondolkozik, s tény, hogy a szervezett étkeztetés kifizetődő és lényegesen olcsóbb, egyszerűbb, mintha az EFSZ saját konyhát üzemeltetne. Nem kis dolog az sem, hogy a vezetőség mentesül egy nehéz, sok gondot okozó és gyakran kellemetlen feladattól, a saját konyha üzemeltetésétől. A szervezett étkeztetés módszeré, amennyiben a szövetkezet maga adja a nyersanyagok jelentős részét, különösen a gazdaságilag gyengébben álló szövetkezeteknél előnyös, hiszen így, mivel nincs módjuk a szociális alapból hozzájárulni az ételek árához, közvetlenül is segíthetnek a tagságnak. Másik lehetőség, hogy az EFSZ szociális alapjából, vagy üzemi költségeiből is hozzájárul bizonyos összeggel az ebédek árához. A znojmói járásban, ahol például ezidén 16 hosszú időtartamú étkezési szerződést kötöttek (egészen a répaszedésig) az EFSZ-ek minden ebéd árából 2 koronát közvetlenül megfizetnek. Ha figyelembe vesszük, hogy egy ebéd ára 6,20 korona (átlagár), amiből a Jednota 10 %-os árengedményt ad (60 fillér) és az EFSZ tagonként és ebédenként 2 koronát megtérít, akkor a tag személyesen csupán 3,60 Kcs-t fizet egy ebédért. Ez az ár elfogadható. Tény viszont és az igazság kedvéért ezt is meg kell mondani, hogy ott, ahol az EFSZ nem járul hozzá az ebédek árához, a tagság a 6,20-as ebédre nem tartott igényt. Az ételfelszolgálási szerződések megkötésére még van idő. Mert az előnyös feltételei: nemcsak az aratásra, hanem a többi csúcsmunkákra is kiterjednek és lényegében az egész évben érvényesek. Az EFSZ-ek saját munkájuk megkönnyítése és a tagság jobb ellátása érdekében mielőbb forduljanak a Jednotához, vagy a helyi vendéglősökhöz. A legtöbb Jednota akkor is kiszállítja az ételt a munkahelyre, ha a községben nincs konyhája. Ilyenkor a legközelebbi étteremből hőtartó edényekben szállítják az ebédet és természetesen az evőeszközt, edényeket is az étkezők rendelkezésére bocsátják. A szerződések megkötésénél jó lesz a frissítők felszolgálására is gondolni. A Jednota az ételen kívül sört, üdítő italokat és más szükséges élelmiszert, cukorkát, cigarettát is kiszállít a földekre. _in,__ | Figyelem! j * Nagy Béla, c. a. 2. Ránc,? ^Vseruby u Kdyné cím alatti f flakos, kéri édesanyját Nagy* { Kálmánná tanyi lakost, aki az? * árvízveszély miatt ismeretleni ihelyre költözött, hogy hala-? Jdéktalanul adjon élet jelt ma-? fgáról. ? SZABAD FÖLDMŰVES \ *| 1965. július 10.