Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-07-10 / 27. szám
A vietnami néphadsereg egységei elszánt, rajtaütésszerű támadással rohamozták meg az amerikaiak és a dél-vietnami bábkormány egyik fontos támaszpontját, Quang-Nha tartományban, 500 kilométerre északra Saigontól. A helyőrség súlyos veszteségeket szenvedett. Képünkön a felszabadító hadsereg légelhárítóit láthatjuk harc közben. Habár az amerikai repülőgépek Észak-Vietnam elleni barbár támadásai az elmúlt napokban semmit sem vesztettek kegyetlenségükből és a dél-vietnami hazafias erők továbbra is súlyos csapásokat mérnek a megszállókra, és ugyanakkor az amerikai agresszió is tovább folyik Dominikában, mégis két olyan esemény került az érdeklődés középpontjába, amelyek nem állnak közvetlen kapcsolatban az említett háborús gócpontokkal. Az első a Közös Piac és Franciaország viszonyának további rohamos romlása, másik pedig az algériai államcsíny újabb fejleményei. Győzelmes mezőgazdasági sztrájk Olaszországban Olaszország é'gyik legerősebb mezőgazdasági körzetében, Pugliában, a napszámosok és nagybirtoki alkalmazottak egységes sztrájkja 12 napon keresztül megtartott tömegtüntetések és felvonulások után teljes sikerrel fejeződött be. A sztrájkküzdelem folyamán a hatóságok számos parasztvezért tartóztattak le. A közvélemény felháborodása azonban annyira növekedett, hogy Puglia megye több kereszténydemokrata polgármesteré is a- tüntető paraszttömegek mellé állt'. A mezőgazdasági napszámosok és alkalmazottak harca végül is teljes győzelemmel végződött és 21,5, illetve 13 %-os béremelésüket újra kollektív-szerződés alapján kapják majd meg. De Gaulle tárgyalása Zorin nagykövettel A francia köztársaság elnöke hétfőn magához kérette Valéréin Zorin párizsi szovjet nagykövetet. A megbeszélés szívélyes légkörben folyt le. A két' államférfi a szovjet—francia kapcsolatok fejlődéséről és a két államot érintő nemzetközi kérdésekről tárgyalt. Az olasz köztársasági elnök Bonnban Giuséppé Saragat olasz köztársasági elnök és külügyminisztere Amintore Fanfani kedden hivatalos látogatásra érkeztek Bonnba, ahonnan több német nagyvárosba is ellátogatnak. Miután a német—francia kapcsolatok válságba jutottak, Nyugat-Németország biztosítani szeretné Olaszország támogatását „Európa-tervei“ valóraváltása érdekében. A Szovjetunió acélüzemet épít Irán részére Mohamed Réza Pahlevi iráni sah és felesége kéthetes látogatása után hazaérkeztek a Szovjetunióból. Amint e hét elején az iráni kormányelnök a sajtó képviselői előtt kijelentette, a Szovjetunió Iránban Iszfahán közelében 300 ezer tonna évi kapacitású acélüzemet épít. Irán ezzel szemben mezőgazdasági és ipari termékeket, továbbá földgázt szállít a Szovjetuniónak. A haladó erők előretörése Japánban A parlamenti választások Japánban megerősítették az ellenzéki pártok helyzetét. Az uralmon levő liberális demokraták négy mandátumot vesztettek, s különösen Tokióban szenvedtek súlyos vereséget, mert ott egyetlen jelöltjük sem győzött. A választók 37,8 %-a a szocialistákra, 6,9 %-a pedig a kommunistákra szavazott. Érdekes még a Komeito-párt sikere. Ez a politikai mozgalom a béke jelszavaival nyer meg egyre nagyobb tömegeket. Sato miniszterelnök a választást követő sajtókonferencián maga is bevallotta, a liberális demokraták politika sikertelenségét. Lengyelország vádol Amint a lengyel sajtó jelenti, június 11—30-ig Lengyelországban tartózkodott a ludwigsburgi (NSZK) központ küldöttsége, amely a náci gaztettekről gyújt' dokumentációs anyagot'. A jogászokból álló csoport Lengyelországban több ezer dokumentumot' szerzett be a hitleristák tetteiről és 19 600 oldalról készített fotókópiákat'. Elárverezik Churchill házát S. W. Churchill londoni házát, mélyben ez év januárjában a nagy angol államférfi elhunyt, árverésen adják el. Ohartvelle-i vidéki házát pedig múzeummá alakítják át. Üj hadihajót kapott az NSZK A nyugatnémet hadi tengerészét egy új torpédórombolóval gyarapodott. A „Bayern" nevezetű, 3000 tonnás hajóegység, bár torpédórombolőnak osztályozzák, fegyverzetével és súlyával egy könnyű cirkálónak is megfelelhet. A Közös Piac válságának újabb tünetei A francia kormány hétfőn váratlanul visszahívta képviselőit a Közös Piac két bizottságából, a zöldség és gyümölcs, valamint a Nigériával fenntartott kapcsolatok bizottságából. A hivatalos francia körök hangsúlyozzák, hogy ez logikus következménye a mezőgazdasági alap finanszírozásával kapcsolatban kitört válságnak. A francia kormány feleslegesnek tartja a mezőgazdasági politika szakaszán folyó tárgyalásokat, mivel a július 1-én megtartott magasszintű tanácskozáson nem sikerült egyezményt létrehozni a mezőgazdasági alap ügyében. Világos, hogy a francia kormány ezzel a lépésével nyomást akar gyakorolni partnereire, hogy saját álláspontját érvényesíthesse. Franciaországnak és a Közös Piac többi országainak, főleg Nyugat-Németországnak a mezőgazdasági termékek forgalmának kérdésében fennálló ellentétei már általában ismertek. Ezek az ellentétek abból származnak, hogy Franciaország, a Közös Piac legnagyobb mezőgazdasági termelő országa, ennél fogva fő érdeke, hogy termékeit a közösség országaiban megfelelő áron és mennyiségben helyezhesse el. Ez a törekvése már kezdettől fogva sem talált eléggé megértésre, főleg Nyugat-Németország részéről, amely viszont a mezőgazdasági termékeknek legnagyobb felvevő piaca a közösségben. Bár ezek az ellentétek valóban súlyosak, a mostani válságnak azonban még ennél is mélyebbek a gyökerei. A francia kormány ugyanis az említett bizottsági tagokon kívül váratlanul hazarendelte a Brüsszelben székelő Európai Gazdasági Egyesülés Tanácsában működő állandó képviselőjét, Jean-Marc Boegnert is. A hivatalos körök a visszahívásra vonatkozólag megtagadnak minden felvilágosítást. Habár az állandó képviselő helyettese továbbra is képviseli Franciaországot, nem vesz részt azonban a tanács ülésein, amelyen politikai ügyeket tárgyalnak. Sőt, hogy a dolog még félreérthetetlenebb legyen, a francia kormány azt is közölte, hogy bojkottálja a Nyugat-európai Unió három részlegegyesülését: a Gazdasági Tanácsot, az Euratomot (az atomerő egyesülést), valamint a Szén- és Acél Uniót, Mindenből a külpolitikai megfigyelők joggal következtetnek arra, hogy Franciaország és a nyugat-európai egyesülés országai közti politikai ellentétek drámai kifejlés felé közelednek. Franciaország ugyanis elhatárolja magát attól az irányvonaltól, hogy a Nyugat-európai Egyesülés országok feletti politikai irányító szervvé váljon és önkényesen határozza meg a szövetkezett országok politikáját, — egyrészt Amerikával, másrészt a szocialista országokkal szemben. Ez a fő ellentét Franciaország és a társországok, főleg Nyugat-Németország között, amely az egyesülést teljesen revansista céljainak szolgálatába szeretné állítani. Franciaország nem hajlandó árúba bocsátani cselekvési szabadságát politikai téren, amit bizonyít egyrészt az, hogy fontos külpolitikai kérdésekben, mint az amerikai agresszió Vietnamban és Dominikában, homlokegyenest ellenkező álláspontot foglal el, mint partnerei; másrészt pedig az, hogy az utóbbi években rohamosan fejleszti kereskedelmi és más kapcsolatait a szocialista országokkal. Az algériai helyzet fejleményei Búmedien ezredes hosszú várakozás után közzétette a Forradalmi Tanács tagjainak névsorát. A 26-tagú tanács elnöke maga Búmedien. A tanács öszszetételével kapcsolatban néhány következtetésre lehet jutni. Eltűntek az algériai politikai életből az ismert forradalmi személyiségek. A tanács többségét 30—40 éves, eddig ismeretlen katonatisztek alkotó ják. Egyszóval, a hadsereg vette át á legfőbb szerv Irányítását. Sőt, Bumedien igyekezett bizonyos egyensúlyt teremteni a belső haderő és á tuniszi, valamint a marokkói határkonfliktusokban résztvett egységek képviselői között. A kormány új sajtóorgánuma, az „A1 Dzsih” indokolja a június 19-1 fordulat szükségességét. Kijelenti, hogy a hadseregnek a katasztrofális gazdasági helyzet miatt kellett beavatkoznia. Hangsúlyozza, hogy á pénzügyi vezetés helytelen volt és a jövő sötét képet mutat. Megjegyzi azonban, hogy Búmedien nyilatkozata után még néhány pont tisztázásra szorul. Ilyen pl. az, hogy a párt helyzetét meg kell határozni, mivel ez érdekli a funkcionáriusokat és az egész népet. Véleménye szerint a pártnak (Algériai Felszabadító Mozgalom) nem volt szerves kapcsolata a tömegekkel. Nem tartották be a pártdémokráciát, a kollektív rendszert, az alulról történő választás alapelvét és a tagfelvétel követelményeit. A lap most mindezekben a kérdésekben alapvető változást jelent be. Egy másik fő kérdés a párt és az állam viszonyának pontos meghatározása. Eddig ezek mint párhuzamos erők léteztek és ahelyett, hogy kiegészítették volna egymást, lényegében felforgatták a forradalom alapjait. Tagadhatatlanul tetszetős szavak ezek, de a tények nincsenek teljes összhangban a hirdetett szocialista elvekkel. Főképpen az ismert és a haladó közvélemény által megbecsült forradalmárok eltávolítása az, ami gyöngíti a nyilatkozatok és újságcikkek szavahihetőségét. A világ haladó közvéleményé továbbra is figyelemmel kíséri az algériai politikai fejleményeket, mert a szocializmus és a béke szempontjából nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy milyen irányba fordul Algéria bel- és külpolitikkájának irányvonala. SZABAD FÖLDMŰVES 9- 1965. július 10. Az ENSZ két évtizede Húsz évvel ezelőtt, amikor aláírták az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmányát, több oldalról is felmerült az a követelés, hogy a lehetőséghez képest biztosítani kell: nehogy a világszervezet a boldogtalan emlékű Népszövetség sorsára jusson. Ez a törekvés messzemenően érvényesült az ENSZ alapelveinek megállapításánál. Bizonyos, hogy az alapokmányban lefektetett elvek nagy részben hozzájárultak ahhoz, hogy noha számos nehéz helyzettel került szembe a világszervezet, nem sikerült végleg aláásni életképességét. A Szovjetunió képviselője már az alapokmány aláírásakor figyelmeztette az Egyesült Nemzetek Szervezetének megalapítóit: „A szovjet állam, amely a német fasizmussal vívott véres csatákban megmentette az európai civilizációt, teljes joggal figyelmezteti most a kormányokat a békeszerető nemzetek háború utáni jövőjével kapcsolatos felelősségükre. Erre annál inkább szükség van, mert a háború előtt nem hallgatták meg kellő figyelemmel a Szovjetunió intő szavát.“ Ha voltak is válságos percek a világszervezet történetében, de nem vezettek bukáshoz. Mindenesetre megállapítható, hogy az úgynevezett „erőpolitika“ és az ENSZ elvei nem állhatnak meg sokáig egymás mellett. Amilyen mértékben érvényesült a nyugatiak magatartásában az „erőpolitika“, olyan mértékben vált hatálytalanná az ENSZ. Viszont igaz ennek a tételnek a fordítottja is: amilyen mértékben enyhült a nemzetközi feszültség, úgy növekedett az ENSZ befolyása a nemzetközi politikában. Amennyire sikerült visszaállítani egy-egy ilyen megrázkódtatás után az ENSZ tekintélyét — az alapokmány szellemében —, annyira szorult mind szűkebb területre a hidegháború és váltak egyre életképtelenebbé az erőpolitikai csoportok a nemzetközi együttműködés szervezetével, az ENSZ-szel szemben. Ami az ENSZ alapokmány elveit illeti, a világszervezetet alapító ötven ország megegyezett abban, hogy tiszteletben tartja és minden erejével érvényt szerez a különböző politikai és társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének, a kollektív biztonság elvén nyugvó békepolitikának, valamennyi kis és nagy országok egyenjogúsága és nemzetközi önrendelkezési joga, területi sérthetetlensége, a más államok belső ügyeibe való be nem avatkozás elvének — ami nélkül egészséges nemzetközi kapcsolatok nem is jöhetnek létre —, végül a vállalt kötelezettségek és a nemzetközi szerződések megtartásának, valamint a demokrácia megszilárdítása elvének. Ezek a főbb tételei az ENSZ alapelveinek. Annyi bizonyos, hogy könynyebb volt meghirdetni ezeket az elveket, mint valóban megtartani. És hogy az egyszerű emberek millióiból az elmúlt évek csalódásai sem tudták kiirtani a bizalmat az ENSZ inkább óhajtott, semmint megvalósult eszméi iránt, úgy ez főleg annak tulajdonítható, hogy a Szovjetunió és a szocialista országok kitartó békepolitikát folytatnak, s ebben a politikában váltak eleven történelmi erővé az ENSZ alapokmány elvei. Az utóbbi években több ország is elismerte a békés egymás mellett élés elvének legalábbis gyakorlati hasznosságát. Sőt, a nyugati országok részéről is több olyan nyilatkozat hangzott el, amely hivatkozik a békés koegzisztencia eszméjére. Nem is a nyilatkozatokkal van baj. A nyugati politika számos olyan szervezetet hozott létre az elmúlt húsz év folyamán, amelyeknek puszta léte határt szab az ENSZ hatékonyságának és ellentétben áll az ENSZ alapokmány élveivel. Annak ellenére, hogy a NATO-t — legalábbis a „hivatalos“ állítás szerint — „az ENSZ alapokmány szellemében hozták létre“, könnyű megérteni, hogy ez a szervezet nem erősíti a népek közötti együttműködést. De nemcsak ezen a ponton kerül szembe a NATO az ENSZ alapokmány irányelveivel. Az alapokmány 53. és 107. cikkelye határozottan utal a Hitler-ellenes szövetség egyezményének betartására, a német militarizmus felélesztésének megakadályozása érdekében. Nem kell külön bizonyítani, hogy a NATO-ban milyen jelentős helyet kapott a nyugatnémet állam és vele együtt az a tendencia, mely a német militarizmus felélesztésére irányul, s amely az egész NATO-pbliíika jellegét ma már meghatározza. De nemcsak itt mutatkoznak még az ENSZ gyenge pontjai. Amikor a világszervezet megalakulásának tízéves jubileumát ünnepelte, előtérbe került egy olyan kérdés, mely az egész hidegháborús időszakban napirenden volt, de nem sikerült megoldásához megfelelő légkört teremteni. Pedig ez úgyszólván létkérdése az ENSZ-nek. A Szovjetunió képviselői éveken át minden lehetséges alkalommal nyomatékosan felhívták a figyelmet a világszervezet e súlyos fogyatékosságára. A vezető nyugati hatalmak azonban — elsősorban az Egyesült Államok — olyan okoknál fogva, amelyek Washington különleges hatalmai törekvéseiből következtek, minden esetben elzárkózott az egyetemességi probléma megvitatása és mindenekelőtt Kína felvétele elől. Az utóbbi években némi előrehaladás történt e téren és a valamikor ötventagú világszervezetnek ma már több mint száz tagja van. Ezzel együtt döntő fordulat következett be az ENSZ összetételében, különösen ami az erők megoszlását illeti. Az erőviszonyok alapvető megváltozásával új válságjelenségek léptek fel a világszervezet életében. Ez a most sorrakerülő ünnepi ülésszakra is rányomja a bélyegét. Már a megelőző ülésszakon megmutatkozott, hogy akadozik az ENSZ- gépezet, mégpedig azért, mert az amerikaiak szemében a világszervezetnek nincs többé olyan jelentősége, mint volt addig, amíg engedelmesen működött az amerikai szavazógép az ENSZ közgyűlésein. A 19. ülésszak folyamán úgyszólván teljesen megbénult a közgyűlés. Kéthónapos késéssel kezdte meg a működését és előrelátható volt, hogy ez az ülésszak a legsúlyosabb ellentéteket hozza felszínre. Az amerikaiak igyekeztek olyan látszatot kelteni, mintha valójában nem lenne egyébről szó, mint a világszervezet úgynevezett pénzügyi problémáiról. De az amerikai küldöttség magatartásából is még lehetett ítélni, hogy nem ez a dolog lényege. Nyilvánvaló, Hogy az Egyesült Államok kormányának nem állott érdekében az olyan témák feszegetése, amelyekből az derül ki, hogy a világban tapasztalható legtöbb egyenetlenséget az amerikai beavatkozási politika okozza. Ezeket a tapasztalatokat azért érdemes komolyan figyelembe venni, mert' előre látható, hogy a 20. ülésszakon, amely az ENSZ fennállásának ünnepi ülésszaka lesz, ezek a kényes kérdések még_ nagyobb nyomatokkal fognak érvényesülni. A vietnami helyzet azóta romlott és az Egyesült Államok kormánya kénytelen lesz a világszervezetben is szembenézni támadó politikájának következményeivel. Szembe kell néznie azzal is, hogy az afrikai, ázsiai és latin-amerikai országok többsége elutasítja az amerikai politikát és azt várja az ENSZ-től, hogy energikusan szembe száll ezzel a politikával. Az úgynevezett pénzügyi válságnak az a lényegé, hogy a Szovjetunió, Franciaország és néhány szocialista ország az ENSZ közép-keleti és kongói akciójának finanszírozásában nem hajlandó részt venni. Ez azonban távolról sem pénzügyi kérdés. Igen fontos elvi kérdésről van szó, amely érinti magának a világszervezetnek az alapokmányát is. A Szovjetunió nem hajlandó támogatni olyan imperialista akciókat, amelyek sértik a népek önrendelkezési jogát', ellentmondanak az ENSZ alapokmánynak. A nyomasztó gondok mellett változatlanul vannak olyan lehetőségek, amelyek igazolhatják a világ népei előtt az ENSZ hasznosságát. Ilyen lehetőség mindenekelőtt a leszerelés kérdésével kapcsolatosan jelentkezik. Az ENSZ keretei között e pillanatban két olyan lehetőség is kínálkozik, amely előre viheti a leszerelés ügyét. Az egyik az a jugoszláv javaslat, hogy tartsanak világértekezletet' a leszerelésről, a másik pedig az, hogy az ENSZ tizennyolchaialmi leszerelési bizottsága újból kezdje meg működését. A leszerelés bonyolult és nagy terjedelmű problematikája mellett van számos olyan kisebb horderejű kérdés is, amiben a világszervezet nagy szolgálatokat tehet a béke ügyének. P. F. Pillantás a nagyvilágba
