Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-09-18 / 37. szám
Az indiai —pakisztáni konfliktus változatlanul első helyen foglalkoztatja a világ közvéleményét. Ami a fegyveres harcokat illeti, a különböző hadszíntereken lejátszódó eseményekről egymással ellentmondó jelentések látnak napvilágot, 6 ezért a katonai helyzet meglehetősen áttekint^ hetetlen. Diplomáciai téren viszont annál világosabb a helyzet, mert szerte a világon óriási erőfeszítések történnek a viszály elhárítására. Cyrankiewicz lengyel miniszterelnök franciaországi látogatása mellett kiemelkedő eseménynek számit de Gaulle tábornok legutóbbi sajtókonferenciája is. A tábornok beszédének világvisszhangja pedig lényegében a nyugati tábor berkeiben uralkodó viszályra irányítja az érdeklődést. A casablancai arab csúcsértekezleten támadt nézeteltérések sejtetni engedik, milyen súlyos politikai-gazdasági és katonai problémák megoldása előtt állnak az említett országok. A csehszlovák pár*, és állami küldöttség tíznapos szovjetunióbeli Látogatásé után közös szovjet# csehszlovák közleményt írtak alá <j moszkvai Kremlpalotában. Csehszlovák részről Antonín Novotny, a CSKP KB első titkára, köztársasági elnök, szovjet részről pedig Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB első titkára írta alá a nagyjelentőségű okmányokat. Telefoto: CTK o Kialszik a kasmír! tűz lángja? é India és Pakisztán hadüzenet nélküli háborúja megdöbbenést és sajnálkozást vált ki világszerte: miért kellett ennek bekövetkeznie, nem lehetett ezt elkerülni? A sajnálatnál azonban jogosabb az aggodalom, mert ha rátekintünk Ázsia térképére, látjuk, tnilyen óriási veszélyt rejt magában ez az új fegyveres konfliktus. A helyzet bonyolultságára utal az a tény, hogy a most fellobbant háborús tűzfészektől nem is olyan messze már évek óta lángol egy másik, a vietnami, amely egyre nagyobb nyugtalanságot kelt a világ békeszerető embereinek körében. Kasmír hovatartozását az elmúlt tizenhét év során már számtalan alkalommal kísérelték meg erőszakos úton rendezni. A fegyverek, mint eddig se, most sem fogják eldönteni, hogy kinek van igaza. Azok csak pusztulást és szenvedést hozhatnak mindkét nép számára. Éppen ezért érthető, hogy az indiai és pakisztáni nép önzetlen barátai a harcok azonnali beszüntetését sürgetik. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsa haladéktalané’ közbelépett és azonnali tűzszünetre hívta fel a szembenálló feleket. U Thant főtitkár napokon át személyes eszmecserét folytatott az indiai és pakisztáni vezetőkkel, hogy rábírja őket a harcok beszüntetésére.. Egyelőre azonban még nem járt sikerrel ez a fáradozása, s Kasmírban továbbra is a fegyvereké a szó. Különösen nagy jelentőségé van annak, hogy a szovjet kormány az elsők között vállalkozott a közvetítésre. Ezenkívül a Szovjetunió és a többi békeszerető ország magatartása nagy hatással lehet az eseményekre olyan értelemben is, hogy nemzetközileg demonstrálja, milyen nagy erők óhajtják a harcok azonnali beszüntetését. A kasmiri viszály megoldása tehát nemcsak a két közvetlenül érintett fél — India és Pakisztán — népének érdeke, hanem az egész haladó és békeszerető emberiség óhaja. Kedvezőek a lengyel—francia kapcsolatok Franciaországnak a szocialista országokkal szemben elfoglalt álláspontja mindinkább több vitát vált ki az atlanti táborban. A nyugati nagyhatalmak közül ugyanis eddig csak Párizs ismerte el a Kínai Népköztársaságot, s ezenkívül sokoldalú kapcsolatokat kiván teremteni a többi szocialista országgal is. Ennek egyik legújabb bizonyítéka a Franciaországban járt Cyrankiewicz lengyel miniszterelnök tárgyalás-sorozata a francia vezetőkkel, elsősorban de Gaulle elnökkel. Az egymást kölcsönösen érdeklő kérdések megvitatása mellett sor került a nemzetközi helyzet valamennyi fontos problémájának áttekintésére is. De Gaulle e’nök Lengyelország nyugati határa^ ' kapcsolatos álláspontja és a néme érdés rendezését illető nézőiéi-teljesen megegyeznek, vagy legalábbis hasonlóak a szocialista országok álláspontjával. Az Odera— Neisse határ kérdésének rendezése például az enyhülés és a biztonság egyik legfontosabb eleme Közép-Európában és Franciaországnak e kérdésben elfoglalt álláspontja igen kedvező a második világháború maradványainak felszámolásáért harcoló erők szempontjából. A lengyel miniszterelnök beható tárgyalásokat folytatott a francia kormány tagjaival, és számos kérdésben konkrét vagy elvi megállapodás jött létre az országok közt meglévő kapcsolatok sokoldalú kiszélesítésének szükségéről. '■*« . • ? -'^rr A „bűnbak“ újabb színtvallása De Gaulle francia elnök legutóbbi sajtóértekezlete ismét alaposan felkavarta a kedélyeket Nyugaton. A tábornok ugyanis kijelentette, hogy bár Franciaország nem szándékozik kilépni az Atlanti Szövetségből, de nem ért egyet a szövetség szervezetével, á NATO-ban fennálló helyzettel, amely alárendelt szerepre kárhoztatja Franciaországot. Amennyiben ez a helyzet 1969-ig, az Atlanti Szerződés lejártáig nem változik meg, Franciaország kilép a NATO-ból. Mind az Atlanti Szövetség, mind a Közös Piac válságát illetően a tábornok fel akarja számolni mindazt, ami a tagállamok szuverenitását korlátozza. De Gaulle sajtókonferenciája különösen a bonni kormányt hozta zavarba, amely a választási hadjárat finisében kellemetlen „diplomáciai pofonokat“ kapott a sokat hangoztatott német-francia barátság egyik vezérétől. A casablancai csúcsértekezlet kérdőjélei Hétfőn jelentős nemzetközi tanácskozás nyílt meg Marokkó fővárosában, Casablancában. Tizenkét arab ország állam- és kormányfője, illetve uralkodója vitatja meg és egyezteti össze az arab országok állásfoglalását a Palesztinái kérdésben, különös tekintettel az ENSZ közgyűlés közelgő ülésszakára. Figyelemre méltó esemény Burgiba tunéziai államfő magatartása, aki az Egyesült Arab Köztársasággal fennálló nézeteltéréssel igazolta távolmaradását. Tunézia ugyanis a Bonn—Kairói vitában az előbbi oldalára állt és nem szakította meg diplomáciai kapcsolatait Nyugat-Németországgal. A Casablancából érkező hírek arra vallanak, hogy az arab csúcsértekezlet képviselői közt számos jelentős kérdésben komoly nézeteltérésekre került sor. Az előre meghatározott tárgysorozati pontokon kívül ugyanis több olyan kérdés került napirendre, amely régóta vitát képez az említett országok között. A zárt ajtók mögött folyó tanácskozások eredményeiről az elkövetkező hetek és hónapok adnak majd tisztább képet. (tg) Szüntelenül szilárdul a csehszlovák-szovjet barátság. I A csehszlovák párt- és állami küldöttség tíznapos szovjetunióbeli látogatása után nagyszabású barátsági nagygyűlést rendeztek Moszkvában a Kreml Kongresszusi Palotájában. Kedden délután moszkvai idő szerint 17 órakor, a csehszlovák küldöttség tiszteletére rendezett fogadás előtt közös közleményt írtak \alá a csehszlovák párt- és állami küldöttség tárgyalásairól és látogatásáról. A Kreml kongresszusi termében az Antonín NOVOTN? elvtárs vezette csehszlovák és Leonyid BREZSNYEV elvtárs vezetette szovjet párt- és állami küldöttségen kívül megjelentek a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagjai, a szovjet kormány, a szovjet hadsereg képviselői, az üzemek, vállalatok, szervezetek küldöttei, valamint kb. 6000 moszkvai dolgozó. Brezsnyev elvtárs az SZKP, a szovjet kormány és valamennyi jelenlévő és a szovjet nép nevében szívélyesen üdvözölte a csehszlovák párt- és állami küldöttséget. Kijelentette, hogy országaink és népeink testvéri együttműködésének szilárd alapja a szovjet és csehszlovák kommunisták eszmei egysége. A szovjet emberek tudják, milyen dicső, küzdelmes út áll a CSKP mögött. Csehszlovákia népei a Kommunista Párt vezetésével sikeresen építik a fejlett szocialista társadalmat és megteremtik a kommunizmusba való átmenet feltételeit. A gazdasági fejlődés színvonala tekintetében a Csehszlovák Szocialista Köztársaság világviszonylatban már ma is az első helyek egyikén áll. Nemzetközi kérdésekkel foglalkozva Brezsnyev elvtárs szólt a szocialista országok együttműködésének kibővítéséről, a vitás nemzetközi kérdések békés úton történő rendezésének szükségességéről és a béke erőinek összefogásáról. — Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a nyugatnémet uralkodó körök az USA támogatásával vezető szerephez akarnak jutni Nyugat-Európában. A nemzetek nem tudják elfelejteni a második világháború kegyetlen tanulságát/ A szovjet és csehszlovák nép tudja, hogyan kezdtek a hitleristák terjeszkedni, mivel éppen Csehszlovákia volt az agresszorok egyik első áldozata. Novotny elvtárs válaszában megköszönte a szívélyes fogadtatást, amelyben a csehszlovák párt- és állami küldöttségnek része volt a Szovjetuniőbeli körútja során. Kijelentette, hogy a szocialista nemzetköziség gyakorlati érvényesítése során országaink kommunista pártjai a marxizmus-leninizmus általános érvényű elveiből indulnak ki. Ezeken az elveken alapul a kommunista pártok politikája, a jelenlegi nemzetközi feltételek, az emberi társadalom és a szocialista társadalom jelenlegi feltételei között. Novotny elvtárs elmondotta, hogy mind a két fél teljesen azonos nézetet vall a jelenlegi nemzetközi helyzet valamennyi kérdését illetően, továbbá a nemzetközi kommunista mozgalom egységének és a testvéri kommunista és munkáspártok együttműködése megszilárdításának kérdéseiben is. — Határozottan nem értünk egyél azzal a nézettel — hangoztatta Novotny1 elvtárs —, hogy a nemzetközi kommunista mozgalomban levő ellentéteket csupán az imperializmus elleni háborús konfliktus esetén lehet leküzdeni és csak így lehet megszilárdítani a mozgalom egységét. A csehszlovák—szovjet barátsági nagygyűlés szónokait több ízben viharos taps köszöntötte és méltó bizonyítéka volt az egyre szilárduló és megbonthatatlan csehszlovák—szovjet barátságnak. Ezekben a napokban érdekes könyv TM jelent meg a nyugatnémet könyv, piacon „Pincsi-Könyv" címmel, a hamburgi Rowohlt kiadásában. Címe után kutya-szakkönyvnek ítélné az ember — de nem az. Jellegzetes járuléka annak a választási harcnak, ami most zárult a Német Szövetségi Köztársaságban. Szeptember 19-én 28,5 millió polgár járul Nyugat-Németországban az urnák elé: négy esztendő után ismét új parlamentet — és közvetve új kormányt — választ az NSZK lakossága. Közvetve — ez nem csupán azt jelenti, hogy a kormányt majd az újonnan választott parlament jelöli ki: még csak nem is föltétlenül a többségi párt. Az úgynevezett „polgári demokráciákban“ számos taktikai és kuliszszák mögötti manőverek döntik el a hatalom sorsát. Négy évvel ezelőtt, 1961. szeptember 17-én például a kereszténydemokrata pártkoalíció, a CDU-CSU nem kapta meg az abszolút többséget és Adenauer nem alakíthatott volna kormányt a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) közreműködése nélkül. Az FDP viszont éppen annak köszönhette választási sikerét, hogy „Adenauer nélkül“ indult a voksokért folyó harcba. A hiszékeny lakosság 12 %-a az FDP-re szavazott. És utána a becsapott választók hasztalan követelték vissza szavazatukat („Mende, , add vissza a voksomat!“ — ilyen levelek jelentek meg az újságokban). Adenauer kormányt alakíthatott az FDP támogatásával. A nyugatnémet nagyiparosok ugyanis benyújtották a számlát az FDP választási kasszájának a feltöltéséért, és Erich Mende, a párt vezére, kénytelen volt Adenauerrel lepaktálni. Adenauer két év múlva, 1963. novemberében kénytelen volt átadni a helyét Ludwig Erhardnak, a „gazdasági csoda atyjának“, akit politikailag mindig „nullának“ tekintett; magas korán kívül közrejátszott ebben a Spiegel-botrány, a sorozatosan elszenvedett választási vereségek a tartományokban, valamint az amerikai politika változása Kennedy elnök ide ién. A párt nem bízott többé a h:degháború utolsó mohikánjában, új embert, Erhardot akarta felléptetni, mint „lokomotívot“, a mostani választásokra. Ami az új kancellár kétéves kormányzását illeti, Adenauer megállapítása politikailag beigazolódott. Az elmúlt két év a külpolitikában és a belpolitikában egyaránt a sikertelenségek sorozatát jelentette. Olyannyira, hogy maguk a nyugatnémet írók többsége is szóvá tette Erhard kancellárságának a kudarcát, Rolf Hochhuth, — „A helytartó“ című dráma írója — nak. és hiba volna túlzott jelentőséget tulajdonítani a nyugatnémet írók „lázadásának“. Igaz, hogy az írók túlnyomó többsége a szociáldemokrata pártot (SPD) támogatja a választásokon, vagy a liberális FDP-t és a Német Béke Uniót (DFU) — Franciaországban vagy Itáliában ez talán számítana, jelentősége volna. Németországban azonban körülbelül száz év óta nincs szerepe az értelmiségnek a közéletben, A vilmosi kor sokkal miiikerül ki a választásokból. (A közvéleménykutató intézetek fej fej melletti eredményt jósolnak). A „nagy-koalíciónak“ számos híve van a CDU-CSU táborában is. Adenauer ezzel akarja megbuktatni az Erhard—Schröder kettőst: Gerstenmaier így szeretne külügyminiszter lenni, — Franz Josef Strauss ebben látja az egyetlen lehetőséget, hogy visszakerüljön a kormányba. Főként azonban politikai meggondolások játszanak szerepet: a VÁLASZTÁSOK Nyuqat-Németorszáaban például külön l5nulmányTJ9n mutatta ki a „gazdasági- csoda“ országának árnyoldalait és szigorú Ítéletet mondott az Erhard-kormány gazdasági és társadalmi politikájáról. Ekkor lépett fel a kancellár — a mi fülünknek méltán szokatlan módon — az intellektuellek ellen: „Ezen a ponton számomra megszűnik a költő, itt a maga módján az egészen kicsi pincsi kezd ugatni." Ez a mondás tulajdonképpen a szülőanyja és ihletője annak a könyvnek, amiről cikkünk bevezetőjében szólottunk. A kancellár beszéde mérhetetlen felháborodást keltett a nyugatnémet értelmiség körében. „Kínos, kínos“, mondotta Heinrich Böll, a jól ismert író; Martin Walser (leghíresebb regénye a „Félidő“) és Uwe Johnson („Feltevések Jakabról“) így nyilatkoztak: „így nem a kancellár beszél. így csak Erhard nyilatkozhat.“ James Baldwin, a híres amerikai néger író, éppen a Német Szövetségi Köztársaságban tartózkodott és azonnal közösséget vállalt német írótársaival: „Ha a német írókat pincsinek nevezik, úgy én is pincsikutyának tekintem magamat.“ A „Pincsi-Könyvben“ ott szerénél az ő, neve is mindazokkal, akik a 'álasztási harcban szólásra jelentkezek a bonni kancellár ellen. Ez a jelenség /csupán egyik kísérő tünete a nyugatnémet választási harc-Ldusduu vujc, semnoyy toroaott volna velük; a Weimari Köztársaságban megtűrték, a hitleri Németországban egyenesen megvetették és üldözték őket; a mai Nyugat-Németországban pedig legfeljebb keresetük arányában becsülik az írókat. Erhard nem véletlenül hasonlította egy kutyafajtához őket; a bonni kancellár nem szokott elhamarkodottan nyilatkozni, jól átgondolt számítás volt ez a kijelentés. Tudta, hogy arra a rétegre, amely az írók szavára hallgat, a kereszténydemokrata párt egyébként sem számíthat. Az értelmiség nem adja a a CDU-CSU-ra a szavazatát. Az üzleti világ, valamint a nagy közönyös középréteg, a német kispolgár azonban tapsol örömében, hogy éppen a kormány feje ítéli el azokat az embereket, akik egyebet sem tesznek, mint könyvekben, versekben, cikkekben, a rádióban és a televízióban őket gúnyolják és ostorozzák. A szociáldemokratáknak nem az írók támogatása a fontos, szükségük volna a szavazatok millióira, hiszen több mint másfél évtizedes ellenzékiség után talán most nyílik először alkalom, hogy bekerüljenek a hatalomba. Szemük előtt a „nagy koalíció“ álma lebeg, osztrák mintára együtt szeretnének kormányozni a keresztény-demokratákkal, még abban az esetben is, ha az SPD a legerősebb pártként választások után a népszerűtlen intézkedések sorozatát tervezik Bonnban (szükségállapot., törvény, lakbéremelés, bér-rögzítés, még nagyobb katonai kiadások stb.), ehhez pedig szükségük van a szociáldemokraták közreműködésére. Német földön talán soha ennyi pénzt nem fordítottak politikai reklámra, mint ezen a választáson. Az állami kasszából 38,5 millió márkát osztottak ki a pártok között, képviselőik számának arányában, a választási célra. A különböző nagyiparosok és érdekcsoportok még ennél is többet juttattak a maguk jelöltjeinek. Nyugat-Németországot hetek óta ellepték a röpcédulák, a plakátok, a brosúrák, a konfettik, a színes reklámfeliratok, olyan a kép, mintha a kölni karnevált rendeznék meg az ország minden városában és falujában. A pártvezérék hetek óta úton voltak, Erhard például 18 000 kilométert tett meg, szalonkocsija mögött vadonatúj 600-as Mercedesét vitte magával (mint a jólét bizonyítékát), s egyik választási fogása az volt, hogy állandóan vásárolt. Betért a kis városok fűszerüzleteibe, vagy a nagy áruházakba és „mértéktartóan“ szórta a pénzt. „Erhard nem harcol. Erhard vásárol,“ és a párt jelszava, a politikai lélekelemzők ezt tekintik meggyőzőnek. Fején horgolt bojtossapkát viselt erre a célra, hogy „Michel“-ré, a konzervatív polgár jelképére emlékeztesse a választókat. Ami a vallási parolákat illeti, a szociáldemokraták sem maradnak el, — Willy Brandt beszédeit Biblia-idézetekkel támogatta alá (egy olyan mélyen vallásos párt, mint a német szociáldemokrata párt esetében nyilván meg is van a hatása). Brandt egyébként kancellárként, vagy mint külügyminiszter szeretne áttelepedni Nyugat-Berlinből Bonnba. Erich Mende, a harmadik pártvezér a háborúban szerzett vaskeresztjét mutogatta, számos újság közölte' a fényképét egyenruhában, a második világháborúból, amelyet őrnagyként fejezett be. A liberálisok legfőbb törekvése arra irányult, hogy ne történjék változás, maradjon minden a régiben, vagyis ők vegyenek részt továbbra is a kormányban, koalícióban a kereszténydemokratákkal. Választási plakátjuk két üveget ábrázol, egyik a talpán áll, a másik lefelé fordítva. Előbbi a kereszténydemokratákat, utóbbi a szociáldemokratákat jelképezi. S a fölirat: „Meg tudja ön különböztetni ezt a két üveget?“ A választó számára valóban nehéz különbséget tenni ama pártok között, amelyek a mai nyugatnémet politikai életben a fő szerepet játsszák. Az opportunizmus és az azonos programtalanság jellemzi a kereszténydemokratákat egyaránt. „Megható a kép“, írja Heinrich Böll, a „Merkur“ című folyóirat legutóbbi számában, „már csak az hiányzik, hogy kimondják: mi nem ismerünk, pártokat, mi csak németeket ismerünk.“ Sajnos azonban, — teszi hozzá — a szövetségi köztársaság nem a „meghatődás országa“. „Ez a semmitmondóan mosolygó kormánypolitikusok országa, ez a légfejjettebb gazdasági és katonai potenciával, ugyanakkor a legteljesebb politikai impotenciával rendelkező ország.“ Véleményét nem mi vagyunk hivatva eldönteni, legfeljebb azt konstatálhatjuk, hogy a két szavazáson a szavazók nem sok alternatíva között választhatnak. v. I. ^ D FÖLDMŰVEK ^ 1965. szeptemb— 1a.
