Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1965-09-04 / 35. szám

May Károly regényeinek van nagy keletje. És azoknak a könyveknek, amelyeknek témája az indiánokkal foglal­­kozik. De az ifjúság élénken érdeklődik az időszerű dolgok iránt is. Éppen ezért írónknak több ifjúsági regényt kel­lene írniuk. Főleg olyanokat, amelyek kalandos esemé­nyeket tartalmaznának. — Mi a helyzet a szépirodalom terén?- Ezen a téren sem sokkal jobb a hlyzet. Annak elle­nére, hogy minden évben 10 000 korona értékben vásáro­lunk könyveket, nem tudjuk kielégíteni az olvasók óhaját. Kevés az új könyv, kicsi a választék. A klasszikusokon kívül igen keresettek Berkesi, Mesterházi, Lovicsek, Rácz, Mnacko és Jégé művei. Ezekből a művekből több példány áll az olvasók rendelkezésére, amelyek állandóan közkézen forognak. Az elmúlt félévben 11 könyvismertetést rendeztek a könyvtárban. Hiányosságként talán annyit, hogy a könyv­tár vezetősége és az iskolák tanítósága között nicsen meg a kellő kapcsolat. Jó lenne, ha ez az elkövetkező iskolaévben megváltozna a tanuló ifjúság s az érdekelt felek hasznára. a. j, Jól működő szövetkezeti klub Tmely község nemcsak takaros há­zaival, szépen rendezett utcáival, dolgozóinak szorgalmas igyekezetével dicsekedhet, hanem kulturális tevé­kenységével is. A községet kettészelő országút baloldalán, a főtéren áll a művelődési otthon. De nem is ez a lényeges, hanem az, hogy ebben a kul­­túrházban pezsgő kulturális élet fo­­lyik. Itt tanulnak a szövetkezet dolgozói a népi akadémiák keretében, ide jár­nak a mezőgazdaságban dolgozó asz­­szonyok is a téli Iskoláztatásra. A há­zikertészet tudnivalóit is itt sajátítják el a falu dolgozói. E tanfolyam részt­vevői számára filmvetítéssel összekö­tött előadásokat rendeznek. Az elő­adók: a szövetkezet kertészetének vezetője, Oplt József, mezőgazdasági mérnök, valamint Trvdon Adám mér­nök zootechnikus. A műkedvelők is ebben az épületben készülnek fel egy­­egy színdarab, esztrádműsor bemuta­tójára. Szombat esténként pedig az ifjúság szórakozik benne. E sokoldalú tevékenység a szövet­kezeti klub rendezésében történik. A művelődési otthon csupán egy nagyteremből áll, s mint ilyen, kevés­nek bizonyul e sokrétű tevékenység lebonyolításához. Különösen akkor, ha hozzászámítjuk a tánccsoportok, a két dzsessz- és a népi zenekar rendszeres gyakorlását. Ha például a színjátszó csoport próbát tart, a népizenekar kénytelen magánlakásban gyakorolni. E téren a közelmúltban némi javulás következett be. Mert a szövetkezeti klub számára — a volt szlovák isko­lában — egy nagy helyiséget jelöltek ki. Ennek szomszédságában pedig a községi könyvtárat helyezték el. Mind­két intézkedés a HNB vezetőinek elő­relátását és a kultúrához való jó vi­szonyát dicséri. A szövetkezeti klub munkáját Mis­­kovics Kálmán vezetésével egy 7 tagú bizottság irányítja. Hatékonyan be­kapcsolódik a kulturális munkába a helyi nemzeti bizottság és az EFSZ vezetősége is. A szövetkezet vezető­sége nem bizonyul szűkmarkúnak, ha a klubnak anyagi támogatásra van szüksége. Ezt az is bizonyítja, hogy az elmúlt évek folyamán 24 000 koro­nát folyósított hangszerek vásárlá­sára. Az EFSZ tisztségviselői tisztában vannak azzal, hogy a kulturális tevé­kenység kapcsán bővül, szélesedik a tagok látóköre, ami előnyösen hat a termelőmunkára. Ez azonban még nem minden. Mert ezenkívül minden hónapban 50 szö­vetkezeti dolgozó autóbusszal Ögyal­­lára utazik a Magyar Területi Színház előadásainak megtekintésére. Továbbá a szövetkezeti klub mellett fényképé­szeti kör is működik. A szemléltető agitációval foglalkozó csoportjuk leg­jobb a járásban. Igen helyesen rea­gálnak az időszerű problémákra, ame­lyeket plakátjaikon szemléltető mó­don tárnak a közönség dolgozói elé. Ugyancsak a szövetkezeti klub kere­tében a szövetkezetesek 43 gyermeke részesül zenei oktatásban. Egy részük zongorázni, mások pedig harmonikáz­­ni tanulnak. A zenét oktató tanítót a szövetkezet fizeti, a szülők az összeg­nek csak elenyésző részét térítik meg, A szövetkezeti klubban gyakran hangzik fel a taps. Vannak olyan BÁNK BÁN legkorábbi ábrázolása Külföldön rejtőzködő, lappangó raaj gyár műkincsek után kutatva, ilye-' nekre boldogan reá bukkanva, nem mula|zthattam el, hogy olvasóinkat meg ne ismertessem az egyik legér­dekesebbikkel. Szinte hihetetlen, de így van: a lübecki öreg kórház egyik 1410 körül készült táblaképén Bene­dek nádort, ismertebb nevén Bánk bánt látni, amint kardját Gertrudis királyné szívébe szúrja. Lehetséges ez? — kérdezheti az olvasó. Nemcsak lehetséges, hanem teljesen bizonyos, hogy Bánkot és Gertrudist látjuk magunk előtt. íme a magyarázat: II. Endre király, akire legtöbben az 1222-ben kiadott aranybullájáról em­lékeznek, Meráni Gertrudist vette feleségül. Gyermekük volt a késő kö­zépkor legnépszerűbb szent asszonya, a korán Németországba került Árpád­­házi Szent Erzsébet, vagy ahogy — letelepedési helyének alapján — a németek nevezik, Thüringiai Szent Erzsébet. Négy-ötszázra lehet tenni a középkori szobrok és képek számát, amelyek a magyar királylányt ábrá­zolják, többnyire kenyérrel és kanná­val kezében, mert istápolta a szegé­nyeket, etette és itatta az éhezőket', fürdette és mosdatta a fekélyeseket, pestisben szenvedőket. Olykor a tisz­teletére készült ábrázolatok sorozattá dagadtak* mint a kassai dóm főoltá­rán, amelyen tizenkét jelenet kíséri végig életét. Lübeck, a nagy északnyugati némef kikötőváros nemcsak arról nevezetes, hogy ott született Thomas Mann, ha­nem arról is, hogy a magyar király­leány ábrázolásának legbővebb ciklu­sát őrzi. A Szentlélek kórház mellvéd­jén huszonnégy jelenet meséli életé­nek történetét (ill. huszonhárom ép tábla és egy töredék). Ezek közt kettő méltó különös figyelemre. Az egyik Bánk bán bosszúját ábrázolja. Bár ennek semmi köze sincs a szent életű királyleány kegyes cselekedeteihez, a hosszú ciklus lehetővé .tette, hogy Erzsébet anyjának erőszakos halála is helyet kapjon rajta. Itt nem — mint Katona József tragédiájában — a ki­rályi palotában, hanem egy erdő tisz­tásán bosszulja meg Bánk bán fele­ségének elcsábítását. Egyszerű, ing­szerű ruházata nem vall nagyúrra. Vad, szenvedélyes ugrással döfi kard­ját a kétségbeesett mozdulatú, nyi­tott koronát viselő, díszes olasz bro­kátruhában térdre rogyó királynőbe, akinek vére bőven csorog, A jelenetet a fák közül három magyar férfi nézi. Nyilván Bánk összeesküvő társai, mert egy cseppet sincsenek felhábo­rodva, sőt a jobboldalinak kézmoz­dulata mintha azt mondaná: „így jár, aki gonoszságával ezt érdemelte.5“ Egy másik képen Arpádházi Széni Erzsébet Magyarországról való távo­zását örökítette meg a festő. Úgyne­vezett orsós szekéren (miként Tarr László határozta meg ezt az alkalma­tosságot) indul el hosszú útjára. Ud­vari kisasszonyok mennek vele, kü­lönféle kutyák ugrándoznak az elő­térben, ahol a két fa bokréta nagy­ságú. A festő még hadilábon állt a távlat törvényeivel, a leghátul álló alakok aránylag a legmagasabbak. Sajnos, a bájosan naív, harmatosán üde ciklus festőjét nem ismerjük név szerint. Konrád von Soest kitűnő né­met mester tanítványa lehetett, tele vidám elbeszélő kedvvel, ember, állat és növény szeretetteljes megfigyelé­sével. 14Í0 körül dolgozhatott, abban az időben, mikor Budán Zsigmond ki­rály uralkodott s a budai Friss-palo­tát, hatalmas rezidenciáját építette. G. I. (ÉT) Csallóközcsíitörtöktól Claude Monetig Az idén, augusztus 29-én lett volna hetvenötéves SCHURMANN MIKSA, a szlovákiai piktura egyik legjobb arcképfestője. Ö maga ezt a kort már nem élte meg. Éppen a Hóvirágok című képén dolgozott, amikor 1960-ban, tehát öt éve kihullott kezéből az ecset. 1890. augusztus 29-én született Csallóközben, apját Csallóközcsütörtök­­höz kötötte hivatása. A Csallóköz első impressziói későbbi alkotásaira is erősen kihatottak. 1904-ben szülei Nyitrára költöztek, Schurmann Miksa Nyitrán járt iskolába, ott is érettségizett. Minthogy már a nyitrai piarista gimnáziumban megmutatkozott festői hajlama, 1907-ben beiratkozott a bécsi festőmúvészeti akadémiára, ahol tehetségével gyorsan kitűnt a hall­gatók közül. Később tudását Párizsban tökéletesíti. 1914-ben érkezett meg Párizsba, ne msokkal a háború kitörése előtt. Schurmannt, mint magyar állatmpolgárt intérnálták és 5 évet töltött az espaloni internáló táborban. A kényszertartózkodás folyamán ismerkedett meg a modern francia festé­szet nagy alakjával Claude Monettel, akivel barátságot kötött és akinek gyakorta volt vendége. Ezt igazolja képe, mely ma a Szlovák Nemzeti Galéria egyik dísze. A címe: Claude Monet kertjében. Nemcsak Monet tar­totta sokra a csallóközi származású művészt, hanem a hivatalos francia művészkörök is Párizsban. Ezt igazolja képeinek ismételt sikere a párizsi kiállításokon. 1919-ben hazatért Nyitrára, de kapcsolatait Párizzsal továbbra is fenntartotta, gyakran látogatott el a francia fővárosba, sőt 1923-ban onnan hozott feleséget is magának. A Vikárius utcában lakott, a ház ma is áll Nyitrán, itt örökítette meg pompás képeiben a régi Nyitra tájait és utcarészleteit. Több mint 300 alkotásainak száma, amelyek örökre beírták nevét a szlovákiai művészet történetébe. Feltétlen megérdemli, hogy szü­letése hetvenötödik és halálának ötödik évfordulóján megemlékezzünk róla. Mártonvölgyi László. Az örökké változó szép A természeti szép felfogását rögzítő művészet tanúsága szerint a termé­szeti szépség élvezésére ugyanez a változó jelleg érvényes. A ma embere a természetet nemcsak a maga vad, félelmetes szépségében nézi, hanem egyre inkább, mint az ember és a természet egységét, a munka hatására átalakult, barátivá való környezet szépségét éli át. Miközben az ember tevékenységével megváltoztatja környezetét, megválto­zik maga is. Új meg új képességei bontakoznak ki, amelyek további, újabb tevékenység-formákat tesznek lehetővé. Ez történik a szép létreho­zására és felfogására hivatott képes­ségeivel is. Az ember környezetalakító tevékenysége a történelem folyamán sohasem volt olyan sokrétű és nagy­mértékű, mint korunkban, a társadal­mi és technikai forradalmi változások korában. Ebből következik, hogy a szép birodalma' mennyiségileg soha­sem változott olyan gyorsan és sok területen, mint manapság. Magától értetődik, hogy ez igen nagy feladatot ró az állandóan létrejövő és olykor teljesen szokatlan szépséget felfogni kívánó emberre. Rövid évtizedek alatt új, az eddi­giektől sokban eltérő városok, terme­lési és közlekedési eszközök, lakások és lakberendezési tárgyak, új és az eddigiektől nem kevésbé eltérő mű­vészeti ágak és a régiekben is új irá­nyok, stílusuk születtek. Am nemcsak erről van szó. A szépség birodalmának gyors és nagyfokú változása közben hasonló gyorsasággal és nagy fokban megváltozott a szépség élvezőinek kö­zönsége is. Láttuk, hogy a szépségnek már lét­rejötte első percétől kezdve társadal­mi rendeltetése volt. A szépség min­den fajtájának létrehozója, de külö­nösen a művész a társadalom „meg­bízottja“ volt, akinek -feladata abban állt, hogy a közönség problémáit, ál­mait tárj^ fel és fejezze ki. Az osztály égyszérűen csúnyának és érthetetlen­nek mondják őket. Vegyük például Picasso’ Guernica című tablóját. A nagyméretű képen különálló, szerteszét dobált ember­fejek, kifacsart testrészek, természet­­ellenes bika- és lófejek, házfaltöredé­kek látszólag teljesen zagyva kavar­gása látható. És ha tudjuk is, hogy a Guernica a spanyol polgárháborúban német bombáktól elpusztított falu, a képet csak hosszas tanulmányozással és a modern művészet formanyelvé­nek ismeretében érhetjük meg. Mive! az műátélő közönség jelenleg még nincs ennek birtokában, hajlamos azt vélni: a kép értelmetlen és csúnya. Ha a művész a háború és a fasizmus borzalmait akarta kifejezni, miért nem festett — az eddigiekhez hasonló, lé­nyegében természethűséggel — le­bombázott, tönkretett falut, amelynek szörnyű látványa mindenki számára érhető, tehát célját tökéletesen eléri? A tetszetős okoskodás nem számol azzal, hogy a kor konkrét valóságának csak ez az új, megdöbbentő forma­nyelv felelt meg, amelynek révén a művész a megszokottal szemben fel­rázza és ráébreszti a szemlélőt, hogy századunkban a háború minden eddi­ginél borzalmasabb, és teljesen ki­­vetkőzteti lényegéből az embert. A művészi szép közérthetőségei eszerint kétoldalú dolog. A művész­től mint a társadalom „megbízottjá­tól“ megköveteli, hogy a kort, az em­berek sorsdöntő problémáit maradan­dó, az eszmei mondanivalót leghatá­sosabban kifejező művészi eszközök­kel tolmácsolja. De Picasso ezt tette', és műve mégsem közérthető! Itt kap­csolódik be a közérthetőség másik oldala. Ez a műélvezőktől megköve­teli, hogy tudatosan törekedjenek a szépség új és valóban maradandó faj­táinak felfogásához szükséges képes­ségük kifejlesztésére. Nálunk, ahol új, de még művészileg Picasso: GUERNICA nélküli íársadalomban a szépség még az egész közösségnek szólt, amely egységesen mintegy a műalkotások „megrendelője“ volt. Az osztálytársadalomban is megma­radt a művészet társadalmi rendelte­tése, de a művész közönsége már nem az egész közösségből, hanem elsősor­ban az uralkodó osztályból került ki. A munkamegosztás és az osztálytago­zódás következtében kialakult a mű­­élvezők szűk köre, amely mint „meg­rendelő“ nagymértékben befolyásolta a keletkező műalkotásokat. Bár a ka­pitalizmusban jelentősen kiszélesedett a műélvező közönség, az elnyomott osztályok tagjai közül — létfeltételeik miatt — még mindig viszonylag ke­vesen részesedtek a valódi művekből. Ugyanakkor — főleg korunk polgári művészetében — egyre erősödnek az olyan irányzatok, amelyek szándéko­san lemondanak arról, hogy az egész társadalomhoz szóljanak, és csak igen kisszámú kiválasztotthoz kívánnak szólni. Ezzel a művészet a maga ere­deti rendeltetése nyílt tagadásának útjára lépett. A művészi szép és az egyéb tevé­kenységben kifejezésre jutó szép hi­vatásának teljesen a jövő osztály nél­küli társadalmában fog megfelelni. A társadalmi önigazgatás fejlődésével mint „megrendelő“-nek jelentős része lesz az egész közösségnek szóló, való­ban „össznépi“ művészet megterem­tésében. Hazánkban ebben az irányban indultunk el azáltal, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek fokozatos megszün­tetésével mind szélesebb tömegek válhatnak avatott, kulturált műélve­zővé. Az új műátélő közönségének kettős feladattal kell megküzdenie. Egyszer­re kell megszereznie a hagyományos szépség és a korunkban újonnan lét­rejövő szépség élvezéséhez szükséges képességeket. Minthogy szépérzékük legjobb esetben is a hagyományos széphez szokott, a szépség új formái­val szemben gyakran teljesen tanács­talanul, értetlenül állnak szemben. S ha tanácstalanságukhoz türelmet­lenség is járul, akor úgy intézik el a tárgyakat és az alkotásokat, hogy nem élég igényes tömegek kapcsolód­nak be a műélvezésbe, a közérthető­ség igényével való visszaélésnek igen nagyok a lehetőségei. Nemcsak az élettől idegen és kevés kiválasztott­nak szóló művészet szakít a szép hasznosságával, és válik a művészet nyílt tagadásává, handm az is, amely a közérthetőségre hivatkozva nem fölemeli és neveli a széles műélvező tömegeket, hanem célját felszínesség­gel, szokványossággal és gyakran se­kélyességgel éri el. A giccs nálunk éppen ennek vámszedője. A giccs az igazi művészet köntösé­ben és hagyományos eszközeinek, ki­taposott ösvényeinek ügyes alkalma­zásával hamisan érzelgős, hazug, ál­­romantikus, valóságosnak álcázott vi­lágot mutat be. Mint egyik irodalom­­történészünk megjegyezte, a műélve­zőt olcsón juttatja olyan dolgokhoz, amelyeket csak drágán volna szabad megszerezni. Vonzóereje így nemcsak érzelgősségében, hanem könnyen fel­dolgozható, több mint kétes értékű közérthetőségében van. Sikerének a művészettel éppencsak ismerkedők körében itt a magyarázata. Ezért volt sikere a Fekete szem éjszakája című filmnek, amelyben a fenti ismérvék mind megtalálhatók, ellenben ugyan­akkor megbuktak olyan kiváló alkotá­sok, mint az Országúton, a Vihar ka­pujában vagy a Kopár sziget, ame­lyeknek megértéséért bizony a néző­nek alaposan meg kellett dolgoznia. A probléma megnyugtatóan nyilván csak hosszabb idő elteltével, az új közönség kulturális színvonalának emelésével, a jelenleginél nagyobb fokú és szélesebb körű iskolai és isko­lán kívüli esztétikai nevelésnek a ré­vén oldódik meg. De ettől függetlenül ki-ki egyénileg már most is sokat tehet. Törekednie kell arra, hogy az ismeretlennel szemben érzett idegen­kedését legyőzze magában, és kifej­lessze a változó szépség mai megjele­nési formáinak élvezéséhez és értésé­hez szükséges látásmódot. (É. T.) SZABAD FÖLDMŰVES 13 1965. szeptember 4. Látogatás a zselízi könyvtárban Az egyemeletes épület kapuján tábla jelzi: városi nép­könyvtár. Néhány lépcső vezet a folyosóra, melynek falán ízléses szemléltető tábla hívja fel magára a figyelmet. A földszint három helyiségét a könyvtár birtokolja, amely az utóbbi évek folyamán töb bezer kötettel gazdagodott. De ez korántsem jelenti azt, hogy kielégíti a keresletet. — Jelenleg 9825 kötet könyvünk van — tájékoztat H e r c z Erzsébet, a könyvtár vezetője. - Olvasóink szá­már is egyre növekszik. A 710 olvasóból 312 ifjúsági, Ez azt jelenti, hogy községünk lakosságának 17,5 száza­léka olvas rendszeresen könyveket. Az első félévben 9062 kötet könyvet kölcsönöztünk, s ezáltal magasan túltelje­sítettük az előirányzott tervet. Ez annak tudható be, hogy olvasóink rendszeresen olvasnak. Beszélgetésünket kölcsönzők érkezése szakítja félbe. A könyvtárosnő segít az olvasóknak. Már majdnem min­denkiről tudja, mit szeret olvasni, ki az írója. Ez nagyban elősegíti munkáját.- Az ifjúsági könyvekkel van a legnagyobb problé­mánk. Nincsen elég és megfelelő ifjúsági könyvünk. Az ifjúság főlea a kalandos könuveket keresi. Most úiabban Időszakok, hogy minden hónapban fellépnek a műkedvelő csoportok. De nemcsak a hazai közönség tapsa kö­szönti egy-egy sikerült előadásukat, táncszámukat, hanem igen gyakran a környező falvak közönsége is, ahová szintén ellátogatnak. Viszonzásul a környékbeli műkedvelők is ellátogat­nak Imelyre, ahol igazi vendégszere­tettel fogadják őket. E sok oldalú kulturális 'tevékenység szervezője és irányítója Miskovics Kálmán elvtárs. Munkáját igen meg­könnyíti, hogy zenei tehetségén kívül rendezői adottságai is vannak. Azonban téves volna az a hit, hogy Imelyen a kulturális vonalon minden a legnagyobb rendben megy. Egyálta­lán nem így fest a dolog. A község fiataljainak csak egy kis töredéke kapcsolódik be tevékenyen a kultu­rális munkába. Igaz, hogy ezek szív­vel és lelkesedéssel csinálnak min­dent. De mennyire szebb és örvende­­tesebb lenne, ha a fiatalság nagyobb többsége találná meg az utat e nemes szórakozás felé. Mennyivel szebb és gazdagabb lehetne e virágzó község kulturális éjete. Elismerjük, hogy majdnem minden harmadik házban található televíziós készülék és mint tudjuk, az emberek szívesen elüldö­gélnek a képernyő előtt. De akad a fiatalok között néhány, akik szíveseb­ben üldögélnek a falu két vendéglő­jében. Ez a környezet nem válik a község fiataljainak előnyére. A HNB tanácsa részéről ideje lenne megfontolás tárgyává tenni a műve­lődési otthon épületének kibővítését. Két-három helyiség hozzáépítésével kulturális központot létesíthetnének, amely nagyban elősegítené a község kulturális fejlődését. Annyi bizonyos, hogy Imelyen sem csinálnak csodákat, csupán helyesen értelmezik a kultúra terjesztésének nemes eszméjét. Andriskin József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents