Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-08-28 / 34. szám
A rárospusztai (losonci járás) Pozár Cyril méhész egyben a környék egyik legnevesebb anyanevelője. Gépünk éppen az anyabölcső vizsgálata közben örökítette meg őt. (Fényképezte: Kruzinsky1) Kérdésekre válaszolunk Mi lenne a helyesebb? KÉRDÉS: Kezdő méhész vagyok, s méhesemet a röpnyílásokkal kelet felé fordítottam. A régebbi, több tapasztalattal rendelkező méhésztársaim ezért bírálnak engem, s azt javasolják, hogy a kaptárakat röpnyílásukkal délnyugati irányba fordítsam. Kertem fekvése végett nekem kedvezőbb lenne, ha a kaptárakat keleti irányba fordítanám. Ügy gondolom, hogy a méheknek reggeltől kezdve szükségük van a nap melegére, s ezért fontosnak tartom a kaptárakat röpnyílásukkal kelet felé fordítani. (B. J.) FELELET: Mielőtt' tanácsot adnánk önnek, tudnunk kellene, hogy állandőan egy helyben tartja-e méheit, vagy pedig vándorolni szokott velük a főhordás idején. Ugyanis más elbírálás alá esik az égy helyen valő tartózkodás és ugyan* csak más alá a vándorlás. Ha azt akarjuk, hogy tavasszal a méhcsaládok jól felfejlődjenek, korán megkezdjék a kirepülést, legalkalmasabb a kaptárakat röpnyílásukkal dél felé irányítani, mert a méhek éppen kora tavasszal igénylik a legtöbb napsugarat, amely felmelegíti a kaptárt, s ez jó hatással van a családok fejlődésére. Tudnunk kell azonban, hogy ha a kap-* tárak egész éven át dél felé lennének fordítva, ennek következményeként a méhek a röpnyílás közelében óriási energiát fejtenének ki annak szellőztetésére. Ezért a méhésznek, aki nem szokott méheivel vándorolni, azt ajánljuk, hogy kaptárait röpnyílásukkal délnyugati irányba fordítsa. A méheivel vándorló méhésznek pedig azt javasoljuk, hogy az otthoni állandó helyen a kaptárakat röpnyílásukkal déli irányba, a vándortanyán pedig a lehetőséghez mérten keletnek vagy pedig nyugatra irányítsa. A vándortanyán ugyanis nem ajánlatos a kaptárakat déli irányba fordítani, mert a méhek a nyári hőségben több energiát fogyasztanának el szellőztetésre, mint hűvös időjárás alkalmával a kaptár fűtésére. Hogyan kell elraktározni a virágporral telt kereteket KÉRDÉS: Azon a tájon, ahol méhészkedem, tavasszal nagyon kevés lehetőség nyílik virágpor gyűjtésére. Ezért méhcsaládaim fejlődése az említett időben meglehetősen egyenlőtlen és gyenge. Most azonban nagyon jó a virágpor-hordás, több keretet szfnültlg töltöttek vele méhelm. Szeretnék belőlük tavaszra eltenni legalább minden egyes családnak egyet-egyet, de sajnos, nem ismerem az elraktározás módját. Kérem, adjanak tanácsot! (J. L.) FELELET: A virágporral telt kereteket olyan ládában lehet elraktározni, amelybe nem férkőzhet be a viaszmoly. Ezt a virágporos keretekkel telt ládát száraz, hűvös helyen kell elhelyezni, ahol a hőmérő higanyszála télen nem esik a fagypont alá, s nem emelkedik 8 C fok fölé. Ajánlatos a virágporral tele hordott kereteket két oldalról porcukorral behinteni, hogy a virágport jól konzerváljuk. Nem szabad azonban kénezni a viaszmoly ellen, mert ezzel a művelettel a keretekben lévő virágporkészlet értéktelenné válik. Ajánlatos a moly ellen ecetsavat alkalmazni a Gesajovsky—Svancer „Gyakorlati méhész“ című, nemrég magyar nyelven is kiadott, értékes tapasztalatokat nyújtó könyv utasításai alapján. Mielőtt az így elraktározott virágporos keretet tavasszal beadnánk a méheknek, szükséges, hogy kis ideig szellőztessük, és a nap sugarai átmelegítsék. MILYEN KERETEKET HAGYHATOK A KÖLTŐTÉRBEN? KÉRDÉS: A költőtérnek ez évben történő kiszélesítésénél más híján olyan kereteket raktam a fészekbe, amelyeket a múlt esztendőben építettek méheim. Annak ellenére, hogy az anyáknak csak kis tér (kevés régi keret) maradt Hasításra, mégsem akartak ezekbe a keretekbe petét rakni. Mi lehet ennek az oka? (P. K.) FELELET: A méhek tavasszal és őszön a fiasításnál előnyben részesítik a sötétebb színű kereteket. Ez az oka annak, hogy az anya szinté figyelmen kívül hagyta a tavaly kiépített világos színű kereteket. Hordás idején azonban ha a méhek szaporán építenek, az anya is hamarosan bepetézi az összes kereteket. Nyáron megfelelő meleg esetén, amikor jó hordás, elegendő virágpor és nektár kínálkozik, az anya a szüzkeretet' is beflasítja. De azért a fészket július utolján a méhésznek elő kellett készítenie a betelelésre, s a költőtérből ki kellett szednie min-» den egyes be nem petézett keretet, s bent hagyni csak a zsemlebarna színűeket kellett, amelyekből legalább egy generáció kikelt. Denaturált méhetető cukor (L’Apicultuer, Franciaország) Pranoiaországban a méhészek denaturált cukrot kapnak méhetetésre. 100 kg cukorban 50 g octo-acetiN saccharoze van. A denaturáló szer megkeseríti a cukrot. Ez a denaturáló szer maga is cukor, csakhogy különösképpen nem édes, hanem keserű. A méhek szívesen fogyasztják. Ez idő múlva szétbomlik a cukoretetéses „mézben“. A belőle képződött ecetsavat .a vegyész ki tudja mutatni, de olyan kevés, hogy az ízén nem érezni. Először a németek denaturáltak vele méhetető cukrot. Kereskedelmi neve „Oktosan“ volt. A méhek érzékszerveinek működését kutató Frisch professzor megállapításából indultak ki, mely szerint a méh nem idegenkedik a keserűtől. Azóta sok más államban használták méhetető cukorban. A talajszakértő javaslatai a búza és a rozs őszi trágyázására Az ez évi időjárás kizökkentette az aratást megszokott kerékvágásából, nagyon megkéstünk vele. Ez azonban semmiképpen sem hátráltathatja a jövő évi jó termés megalapozását, amelynek egyik előfeltétele, az őszi vetések gondos tápanyagellátása, trágyázása. A búza és a rozs fő tápanyagellátását kétségtelenül Vegyiparunk és behozatalunk bátran állíthatjuk — elegendő menynyiségű ipari trágyát bocsát mezőgazdaságunk rendelkezésére. Nem kevesebb, mint 120—140 kg NPK az a hatóanyag-mennyiség, amely ma ipari trágyák formájában egy hektár mezőgazdasági földterületre jut (15- szöröse a'30-as évekkel szemben). Ez már olyan mennyiségű tápanyag, hogy a búza és a rozs hektárhozamának nem szabadna 30, illetőleg 25 mázsán alul maradnia. Az ipari trágyák okszerű alkalmazása ugyan nem egyszerű, de nem is olyan bonyolult művelet, ahogyan azt sokszor elképzeljük. Talajismereteink is bővültek. Szlovákia legtermékenyebb körzeteiben ma már megvalósítottuk az egyetemes talajvizsgálatot, melynek eredményei mezőgazdasági üzemeink rendelkezésére állnak. A dunasaerdahelyi, komáromi, trnavai, senicai, terebesi és a michalovcei járás szövetkezetei és állami gazdaságai agronómusainak nem kell egyebet tenniük, mint asztaluk fiókjából előhúzni a szépen kidolgozott, megfelelő utasításokkal ellátott talaj térképeket, hogy áttekintést nyerjenek üzemük talajának állapota felől és művelési módjának hogyanjára feleletet kapjanak. Ezek után felvetődik a kérdés, vajon mi az oka annak, hogy a trágyázás hatásának mutatója, a magas hektárhozam, számos esetben elmarad. A szövetkezetek és az állami gazdaságok egész sorában szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy ez főképpen azért van így, mert a trágyázást sablonszerűén végzik, nem veszik eléggé figyelembe a talaj és a növények sajátosságait. Ezek után pedig térjünk vissza a küszöbön álló trágyázási feladatokra, a búza és a rozs trágyázására. Elsősorban tudatosítsuk, hogy idén, más évekhez viszonyítva, országunknak majdnem egész területén a kiadósnál is nagyobb esőzések voltak, amelyek valószínűleg talajaink természetes tápanyagtartalmát nagyobb mennyiségben tárták föl, mint az előző években. Ez leginkább a foszforsavra és a káliumra vonatkozik, míg a nitrogén — legalábbis feltételezzük — főleg homokos és középkötött talajokon kimosódott az altalajba. Továbbá megrövidül az aratás és a vetés közti időszak. Magát az őszi vetést is gyorsabb ütemben kell majd végeznünk, nehogy munkatorlódás miatt elkéssünk az agrotechnikai határidővel, amelynek be nem tartása károsan befolyásolhatja a jövő évi termést. E körülményeket tekintetbe véve ajánlatos lenne idén ősszel a búzához és a rozshoz a következő trágyázási eljárást foganatosítani: Nehéz és középkötött talajokon a foszforsavat (leginkább szuperfoszfát formájában) és a káliumot (mint 40 %-os kálisót) legkésőbb a vetőszántás előtt szórjuk ki úgy, hogy a trágyákat a szántással együtt a talajba keverjük. Ilymódon emeljük a hatóanyagok (P sé K) hatékonyságát. A nehéz és középkötött talajok jó tápanyagkötő képessége (szorpció) megakadályozza a foszforsav és a kálium kimosódását az altalajba. Ez főképpen Dél-Szlovákia mészben gazdag mezőgazdasági és réti talajaira vonatkozik. Ha betekintünk az egyetemes talajvizsgálat eredményeibe, akkor pontosan megállapíthatjuk, hogy üzemünk talajainak milyen a szorpciós képessége. Tehát a nehéz és középköttöt talajokon a szuperfoszfát és kálitrágyázást lehetőleg közvetlenül a vetés előtt mellőzzük. Ugyan nem állíthatjuk, hogy ez a trágyázás ártalmas, de valójában elmarad a tápanyagok kellő kihasználódása. A foszforsav és a káli bekeverése a talajba — különösen az idei átnedvesedett talajokon minden bizonnyal beválik, illetve érvényre jut majd a terméshozamban. Más a helyzet a könnyű és a homokos talajok őszi foszfor és kálitrágyázásánál, különösen ha azok mészben szegények. Itt a közvetlen vetés előtti trágyázás már helyénvalóbb, mert e talajok tápanyagkötő képessége kisebb, mint a kötött talajoké. De itt azt is ajánlhatjuk, hogy a trágyákat vetés előtt nehézfogassal keverjük a talajba és csak azután vessünk. Az ipari trágyák szemcséinek mindenkor hozzá kell tapadniuk a földmorzsákhoz, hogy hatóanyaguk jól érvényesüljön. Márpedig ezt nem bízhatjuk sem a kötött, sem a könnyű talajoknál a véletlenre. Különös figyelmet kell szentelnünk a nitrogéntrágyázás technikájának. A nitrogén a növény hajtóipari trágyákkal biztosítjuk. Csak a legritkább esetben kerülnek szerves trágyával ellátott talajba. Főképpen azért, mert nem rendelkezünk elegendő mennyiségű istállótrágyával De máskülönben Is, inkább a kapásnövények alá szervestrágyázunk, mert tudjuk, hogy ezek jobban igénylik a szervesanyagban bővelkedő vetőágyat. ereje. Ennek mennyiségi és minőségi jelenlététől függ nagy részben nemcsak a foszforsav és a káli, hanem a többi növényi tápanyag, (melyekkel a gyakorlatban a mészén kívül nem igen szoktunk és nem is szükséges trágyázni) érvényesülése is. A nitrogén, mint ismeretes, gyorshatású növényi tápanyag, amelyet a talaj rosszul köt. E tulajdonságait a gyakorlati trágyázásban tekintetbe kell vennünk, különösen a hosszú tenyészidejű növények esetében, mint amilyen a búza és a rozs is. A búzát és a rozsot ősszel nitrogénnel csak olyan mennyiségben trágyázzuk, hogy a növények nitrogénszükségletét az őszi időtartamra biztosítsuk. A tél folyamán a tápanyagfelvétel úgyszólván szünetel, felesleges pénz és anyagpazarlás lenne tehát, ha a nitrogént a téli csapadék kimosná az altalajba. Ez a veszély különösképpen a rozsnál áll fenn, mert rendszerint könnyű talajokba vetjük és azok a nitrogént rosszul kötik. A búza és a rozs nitrogérjtrágyázását tehát főképpen a télutói és koratavaszi fejtrágyázásra összpontosítjuk, esetleg a tél folyamán gyengébb hótákaróra nitratációs eljárással adagoljuk. Ami a trágyák adagolását Illeti, rendszerint a kultúrnövények tápanyagszükségletéhez igazodunk és számításba vesszük a talaj növények által felvehető tápanyagkészletét. Az ez irányú vizsgálatok ma már valamennyi mezőgazdasági üzemünk birtokában vannak. Ügy vélem, hogy a növényi tápanyagok mennyiségének meghatározásakor főképpen a tápanyagszükséglet és a gyakorlati tapasztalat legyen a mérvadó irányvonal. Hogy ismereteink alapján hektáronként 30 mázsa búzát, illetőleg 25 mázsa rozsot termeljünk, a következő mennyiségű tápanyagra van szükségünk: Búzánál 84 kg nitrogén (N) kb. 400 kg kénsavas ammóniák felei meg, 35 kg foszforsav (P20.;) kb. 20 kg szuperfoszfátnak felel meg, 80 kg kálium ((K20) kb. 150 kg 40 % kálisónak felel meg. 179 kg hatóanyag a tápanyagarány (N:P:K) 1:0,4:0,7. Rozsnál 63 kg nitrogén (N) kb. 300 kg kénsavas ammóniának felel meg, 38 kg foszforsav (P205) kb. 200 kg szuperfoszfátnak felel meg, 70 kg kálium (K20) kb. 175 kg 40 %-os kálisónak felel meg. 171 kg hatóanyag a tápanyagarány (N:P:K) 1:0,6:1,1. Ha ezeket az adatokat elemezzük és tekintetbe vesszük a búza és rozstermő vidékeink talaj- és éghajlati viszonyait (helyszűke miatt nem foglalkozhatunk velük) és hozzáfűzzük saját tapasztalatainkat, akkor a trágyaadagok a gyakorlatban körülbelül így alakulnak: A nitrogén adagja megfelel a gyakorlatnak. Tekintettel arra, hogy nem rendelkezünk elegendő mennyiségű nitrogéntrágyával — ha nem is szívesen — kénytelenek vagyunk megelégedni kisebb adagokkal. Viszont a búzánál 60 kg/ha-nál és a rozsnál 40 kg/ ha-nál kevesebbet ne adagoljunk. A legmegfelelőbb őszi nitrogénfrágya a kénsavas ammonium. Búza alá közvetlenül a vetés előtt 100 kg-ot (20 kg hatónyag) adunk belőle. Rozsnál, tekintve, hogy őszi tenyészideje hosszabb mint a búzáé, 150 kg (30 kg hatóanyag) kénsavas ammóniával trágyázzunk. A télutói és a tavaszi nitrogén fejtrágyázását, amellyel kiegészítjük a szükséges nitrogénanyagot salétromos trágyával eszközöljük. Nálunk jól bevált a Lovosicei salétrom, amely 25 % nitrogént tartalmaz salétrom és ammóniák formájában. A nitratációt is (megosztott tápanyagellátás) salétromos nitrogéntrágyával végezzük. (A fejtrágyázásról és a nitratációról majd külön cikkben számolunk be lapunk hasábjain.) A foszforsav adagját mind a búzánál, mind a rozsnál ajánlatos kb. 250 —300 kg szuperfoszfáttal növelni (45—54 kg hatóanyag) csupán azért, mert a trágyázás technikájának mai gyakorlati színvonala mellett — főképpen azért, mert még mindig közvetlenül a vetés előtt trágyázunk veié — nem vagyunk képesek hatóanyagtartalmát teljes egészében kihasználni. Ha azonban úgy véljük, hogy a trágyázás helyes technikáját követni tudjuk, ahogyan erről az előzőekben is szó esett, akkor a 6zuperfoszfát adagját leszállíthatjuk 200—220 kg-ra hektáronként. A káli adagja talaj és éghajlati viszonyaink mellett a búzánál megfelelő, sőt aránylag magas is. Nem követünk el komolyabb hibát, ha adagját 100 kg 40 %-os kálisóra redukáljuk. Más a helyzet a rozsnál, melyet rendszerint könnyebb, sőt homokos talajon termelünk, és ezek már természetüknél fogva is szegények káliumban. De még ezeken a talajokon Is 175— 200 kg/ha 40 %-os kálisó kielégíti a rozs káliigényét. Ha netán a vetésforgónk kötött vagy középkötött talajba kényszeríti a rozsot, akkor csakúgy, mint a búzánál 100—125 kg-ra leszállítjuk a kálisó adagját. Természetesen a 30 q/ha búza és a 25 q/ha rozstermés nem a végső határa az elérhető terméshozamnak. Számos mezőgazdasági üzemben ennél jóval magasabb termésátlagot is elérnek. Az 50 q/ha szemtermés sem tartozik ma már ritkaságok közé. Téves lenne azonban feltételezni, hogy csak az ipari trágyák adagjainak további emelésével érhetünk el rekordhozamot. Arra kell törekednünk, hogy helyes agrotechnikával és az ipari trágyák szakszerű alkalmazásával emeljük a tápanyagok hatékonyságát. Például 100 kg szuperfoszfát 18 kg hatóanyagot tartalmaz. Nem mindegy, hogy a növény e tápanyagból 10 vagy csak 5 kg-ot tud hasznosítani. Márpedig ez csupán a jó vagy a helytelen munkától függ. Ezért helyezünk oly nagy súlyt a trágyázás technikájára és általában a jó agrotechnikára, mely tényező együttesen és oszthatatlanul a magas terméshozamok alapját jelentik nemcsak az őszi vetések, de az összes kultúrnövény esetében is. Hogy ez így van, bizonyítják a magas trágyaadagokkal végzett országos üzemi kísérletek értékelései is. Példa érré, hogy jő agrotechnikával és trágyázással magas termésátlagot értek él, rossz agrotechnikával pedig a trágyázás sem vált be. Ne várjunk tehát csodákat a magas ipari trágyaadagoktól, hanem használjuk fel ésszerűen azokat az amúgyis magas adagokat, amelyek jelenleg rendelkezésünkre állnak. Ne hagyjuk figyelmen kívül a tápanyagarányt sem. Az elmondottakkal csak részben merítettük ki a búza és a rozs trágyázási problémáit. Távol áll tőlünk, hogy receptet adjunk, mert megint csak a már elítélt sablonosság mezejére lépnénk. Cikkünk fő célja, hogy útmutatást adjon a helyes trágyázáshoz és hogy felhívjuk a figyelmet a trágyázásnál elkövetett legelemibb hibákra és azokat közös érővel kiküszöbölhessük. Mezőgazdasági üzemeink élén ma már javarészt képzett gazdászok állnak, az ő kötelességük a trágyázást — a növénytermesztés egyik legfontosabb tényezőjét — úgy Irányítani, hogy a ráfordított költségek a magas termésátlagban sokszorosan megtérüljenek. Vlnár Emánuel mérnök, a Bratislavai Talajkutató Intézel dolgozója Önműködő hűtőventillátor autómotorokhoz A francia „Peugeot“ autógyár laboratóriumában megvizsgálták, hogyan befolyásolja a hűtővíz hőmérséklete a motor működésének gazdaságosságát. A tartampróbák eredményeképp megállapították, hogy a motornak akkor a legjobb a hatásfoka, és a kopása is akkor a legkisebb, ha a hűtővíz hőmérséklete állandóan 75—84 C fok között van. A hűtővíz hőfoka a ventillátor működésétől függ. A hőmérséklet szabályozását tehát úgy oldották meg, hogy mikor a hűtővíz 84 C fokra felmelegszik, egy hőelem — amely állandóan méri a hűtővíz hőmérsékletét — bekapcsolja a ventillátort. Amikor azután a hűtővíz a ventillátor által áramoltatott külső levegő hatására 75 C fokra hűl le, a hőelem — a közbeiktatott mágneskapcsolón keresztül — kikapcsolja a ventillátor motorját. A tartampróbák során bebizonyosodott, hogy a hőelem alkalmazása esetén a ventillátor az üzemidőnek csak 5—20 %-ában működik, ugyan, akkor — éppen ezáltal — biztosítja a legkedvezőbb hőfokot, ezzel pedig növeli a motor hatásfokát s meghosszabbítja élettartamát is. .(Austro MotonJ
