Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-08-21 / 33. szám
Magyarországi libatenyésztők tapasztalatai Az aranyhalak birodalmában A festői szépségű nyitrai vár c tövében húzódik meg a Kultúra és t Pihenés Parkja. Szemben a parton egy hosszúkás és lapos épület áll. f Melegágynak nézi az ember, hiszen még rönkfa is áll körülötte és mö- ' nőtte kémény. Ám a fehér tábla 1 zöld felirata elárulja, hogy nem az, 1 hanem akvárium, amely Nyitra t zöldség- és virágkertészetéhez tar- 1 tozik. Ennek az akváriumnak több I érdekessége joggal tart igényt a ! nagy nydvánosság érdeklődésére. I Ebben az akvárium-házban nem : találunk mást, csak csillogó színű 1 aranyhalakat. Sőt! A bratislavai ! nrarivha! keltétő pangása óta ez az ' egyetlen hely Szlovákiában, ahol s "ömegesen keltetik az aranyhalacs- 1 ■skat' Prágában a Druzstevní sluz- 1 a tart fenn ilyen aranyhal-keltetőt 1 ■rnó^an a komárovi EFSZ, Szlová- 1 Iában a nvitrai közüzem! Elbeszél- 1 ’ettünk a nyitrai aranyhal akvárium * nz^tőtóvel Antonín Elman elvtárssal. ] — Üov érzem, hogy a széles tö- 1 megek keveset tudnak rólunk — kezdte el a beszélgetést Elman "lvtárs —, hiszen ön az első toll'’orgató. aki hozzánk bevetődött. \Tös, valóban nem hosszú idő óta !étezünk: 1962. április 1-e óta. Azzal indultunk el, hogy helyi viszonylatú intézmény leszünk, és sak Nvitra és környéke aranyhal szükségletét elégítjük ki — ma azonban vízinövényeinket (mert ezt ■'s termesztünk) Pardubicéig szállítjuk. aranyhalainkat pedig Kas- ! sáig! 45—70 faita aranyhalat tenyésztünk, halkeltetőinkben mintegy húsz faita aranyhal látja meg a napvilágot. Itt, körülöttünk az akváriumokban vagy 20 000 aranyhal úszkál! Ötven színüveg akváriumunk, 70 akváriumunk és 10 600 literes bazénunk van; ezekben termesztjük a vízinövényeket! — Mit eszik ez a sok aranyhal? — Hát segítőtársamnak, Szórád Józsefnek elég gondja akad ezzel az éhes társasággal. Szerencse még, hogy Nyitra környékén sok az állóvíz és mocsár, itt fogják ki a vízibolhákat, melyeket kosztosaink elevenen vagy szárítva jóízűen elfogyasztanák, Annyit fogdosunk A vízinövények vegyszeres irtása Ursula Bresan okleveles halászmesternő a vízinövényzetnek vegyszeres irtásával kapcsolatos vizsgálatairól számol be a Deutsch. Fisch. Ztg. 1965 februári számában. Ezúttal az NDK Walter Ulbricht üzemében gyártott Dalapon nevű anyag került kipróbálásra, melyből azonban viszonylag nagy mennyiség szükséges a keményflóra és a hínárnövényzet elpusztításához: legalább 45 kg/ha, de ez a koncentráció még nem olyan magas, hogy a vegyszer alkalmazása ne lenne gazdaságos. A tavak gátját károsító bozótok irtására jól vált be a kipróbált Seiest és Selest-100 jelű készítmény, melynek hatására a növényzet kiszáradt és újranövekedést nem tapasztaltak. Ez a vegyszer diklórfenoxiecetsav, mely bár a növényzetet erősen pusztítja, a halakra csak egészen kicsi mértékben mérgező, így a gátakon burjánzó növényzet segítségével akkor is irtható, ha a tóban halat tartanak. össze, hogy szorítva haleleségeí is tudunk árulni! — Hol bonyolítják le az üzlet forgalmát? — Eleinte saját elárusítóhelyünk volt a Híd utcában, de rájöttünk, hogy az eladás mind nagyban, mind kicsiben jobban és zökkenő nélkül bonyolódik le a helyszínen. Egy-egy hal ára 4—6 korona között mozog. Nem panaszkodhatunk, nagy a forgalmunk. Eleinte sok volt a kiadás. Nagy költségbe került a berendezés, a fűtés — ma azonban az üzem már rentábilis. Nem célunk persze az Ökonómiai effektus. Üzemünk erkölcsi és nevelő hatású; a természet szeretetére tanít! Magam is azért választottam ezt a pályát. Kár, hogy helyszűke miatt nem tudunk eleget tenni az iskolák kérelmének, melyek oly szívesen vezetnék végig hallgatóikat az aranyhalak szivárványos birodalmában. Két fiatal diák jött most vásárolni. Az egyik neonhalat, a másik pávaszemhalat akart. Nagy szakértelemmel sétáltak a falak mellett sorakozó akváriumok előtt. — Azt hiszem, Nyitrán nyilvános akváriumot kellene létesíteni — mondotta Anton Elman elvtárs —. Nyitra iskolaváros, aztán a felnőttek érdeklődése is igen nagy! Afféle állatkerti sarkot kellene itt a szigeten létesíteni. A régi folyómederben élnek a vízimadarak! A szigeten magas drótkerítés zárja el az őzeket, szarvasokat a külvilágtól. Éppen jól kiegészítené mindezt egy nyilvános akvárium. Persze ehhez az is kellene, hogy ne őröljünk két malomban, mint most. Az állatkert a Műszaki Szolgálat üzeme, mi viszont a Zelokvethez tartozunk. Végignéztük az akváriumokat’, — valóban szép látvány volt. Ügy éreztük mikor elhagytuk az aranyhalak birodalmát, hogy nyitrai nyilvános akvárium nemcsak a legrégibb városnak, de egész Szlovákiának is dísze lehetne, és jól beleillenek a mezőgazdasági tudomány városának milieujébe. Csak jóindulat kellene hozzá és megértés! M. L. □□ocraxra , Viza-fürdet és a halászhajón A szovjet halászok a Kaspi-tengerbe ömlő Volga torkolatánál kivetett hálójukkal ritkaszép vizákat fogtak. Kevesen tudják, hogy a viza ikrájából készül az egész világon híres ínyencség — a kaviár. (Foto: CTK) Az utóbbi néhány évben Magyarországon számos nagyüzemi gazdaság kezdett libatartással foglalkozni. A lúdtojások gépi keltetésének helyes technológiája kidolgozásával — a 80 %-os kelési eredmények nem ritkák — s mivel a keltetőállomások jó áron átveszik a tenyésztojást, érdemes már törzsállatok tartásával foglalkozni. A gazdaságok nagy része azonban csupán felneveli és meghizlalja a libákat, egyúttal jelentős mennyiségű tollhoz is jut. Érdemes az utóbbi években néhány, a libatenyésztéssel, tartással szerzett s elég általánosnak tekinthető tapasztalatot ismertetni. A magyar tenyésztők számára egyik legértékesebb tapasztalat azt bizonyítja, hogy érdemes volt a Rajnamenti ludat elterjeszteni. Ha általában nem is érték el a magas tojáshozamot, amint az elszaporító gazdaságokban, országos átlagban is megtojták a 37 tojást, s ez több mint kétszerese a magyar libák tojáshozamának. Ez a legfontosabb „titka annak, hogy törzsludak tartásával már érdemes foglalkozni. Nem meglepő, hogy a Rajnamenti liba is csak akkor képes a tőle várt menynyiségű tojás megtermelésére, ha elhelyezése megfelelő, takarmányozása jó. s nem is csak a tojóidényben. Azok a gazdaságok, amelyek a tojás termelés megindulása előtt egy hónappal a fehérjében gazdag libatojótáp etetését megkezdték, az átlagosnál lényegesen jobb tojáshozamhoz jutottak. Elég általános tapasztalat az is, hogy a törzslibáknak igenis szükségük van álló, vagy folyóvízre. Azoknak a gazdaságoknak a tenyésztojásai keltek ugyanis legjobban, amelyek nemcsak legelőre, vízre is tudták ereszteni libáikat. A nevelés tapasztalatai közül egyik legfontosabb, hogy a naposliba kényes jószág s ahhoz, hogy jó eredménnyel lehessen nevelni, kelése után legalább 24 órán belül érkezzen meg a gazdaságba, vagy a háztáji tenyésztőhöz. A hosszú ideig utaztatott kislibák között, amelyeket csak kelésük után második napon etettek meg, sok volt az elhullás. Ugyancsak sok azok közül, amelyek keltetése során hibát követtek el: a nagy és a kicsi tojásokat együtt rakták be, a kelés gyorsítása érdekében feltörték a tojásokat. Általában azok a libák nevelődtek jól, amelyek kelési százaléka is jó volt. Általában 8-—12 libát helyeztek el a fűtött nevelőhelyíségek minden négyzetméterén. Ahol a hellyel takarékoskodtak, s ennél több libát zsúfoltak össze, ott nehezen lehetett szárazon tartani az almot, megakadályozni a tömörülést, s nagyok voltak a felnevelési veszteségek. A gazda-A jászapáti Velemi Endre TSZ-ben 5,5 ezer libát nevelnek fel az idén a tolláért, s hogy májlibaként értékesíthessék őket. ságok speciális takarmánykeverék hiányában általában a csibeindítótáppal kezdték a naposlibák etetését. Ezt később kukoricadarával keverten adták. A legelőre, vízreeresztés után is szükséges fehérjedús takarmány nyújtása, hogy a kislibák kezdeti növekedési erélyét ki lehessen használni. Magyarországon is vannak hívei a pecsenyeliba, a három hónapos kor után raegtömőtt liba előállításának. Külföldi és hazai tapasztalatok szerint ugyanis a libák lábon etetve és fehérjedús takarmányon tartva jóminőségű húst adnak, s töméssel is hizlalhatók már háromhónapos kor után. A gazdaságok általában nem e módszer szerint kívánják a libát nevelni. Nyáron ugyanis — s egészen őszig — a liba élelmének nagy részét megtalálja a legelőn, a tarlókon, s közben kétszer háromszor megtéphető. Mivel a tolinak jó ára van, bármilyen mennyiségben exportálható — belföldön is értékesíthető — a máj után a legjobb valutaszerző cikkünk, s akkor hoz pénzt, amikor a mezőgazdaság termékei még csak alig — a gazdaságok a toll miatt is tartják a libákat. 35—40 deka tollat ad egy liba, s ez jelentős bevétel mind a nagyüzemek, mind a háztáji gazdaságok számára. A nagyüzemek és a háztáji libatartók lassan megismerik és megkedvelik a különböző típusú tömőgépeket. A villany meghajtásún kívül pumpaszerűen, kézzel kezelhető Is van már és vásárolhatók különböző kisebb teljesítményű tömőtölcsérek is. Általános tapasztalat, hogy jó minőségű, nagy mája a teljesen kihizlalt libának van. A tömés előrehaladtával azonban romlik a liba ta^ karmányértékesítése s ezért a gaz: daságok nem eléggé hizlalják ki a libát. A Baromfiipar most keresi annak a módját, hogyan lehetne gazdaságonként értékelni a máj nagyságát, és minőségét,, és premizáló} azokat, akik 4—6 hétig hizlalják á libát, tehát jó árut adnak. Ez a felvásárlási rendszer — amlkoris többet kapna hízottlibájáért az, aki nem sajnálja tőle a kukoricát és a tömésre fordított időt — minden bizonnyal megszüntetné azt a panaszt, hogy levágjuk ugyan a sok kövér libát, s mégis kevés az export-képes libamáj. Gonda Irén, agrármérnök (Budapest) Óriási műanyag -tálaknak tűnik a víz színén pompázó Victoria regia. A p'óstyéni melegvíz a vetett ágya ennek a ritkán előforduló, sok nézőt vonzó növénynek. A „tálak" alatt díszhalacskák hüsölnek. Foto: Zdeno Kruzinsky Tudományos körökben megállapították, hogy Földünk vízkészletének 99 °/o-a tenger, illetve sós, s csak egyetlen százalék az édesvíz. A földkerekség folyóinak és folyamainak medre mindössze 22 000 km3 édesvizet foglal magában. Azonban az édesvíz-szükséglet az utóbbi években egyre növekedik, sajnos, persze a kevéssel sem gazdálkodunk takarékosan. Az ipari vállalatok tízezrei felbecsülhetetlen mennyiségű édesvizet tesznek értéktelenné, s a folyókba, valamint az édesvizű tavakba évente kb. 700 km3 vizet bocsátanak, ami a világ édesvízkészletének 3,2 százalékának megfelelő mennyiség. Jelenleg öntözésre csupán 250—300 km3 édesvizet használnak el a világ mezőgazdaságában, amely az összes készlet 1,1—1,4 %-ának megfelelő víztömeg. Az iparban tehát majdnem háromszor akkora mennyiségű édesvizet használnak el, tesznek tönkre, mint amennyit világviszonylatban a növények öntözésére felhasználunk. A legutóbbi megfigyelések alapján a világ mezőgazdasági területének mintegy 65 %-a száraz, teljesen víznélküli, vagy csak részben van megfelelő vízfelülete s a talajnak csupán 35 %-a többé-kevésbé vízellátott. Ezeken a területeken jónéhány folyam vagy folyó vizét felhasználhatnák öntözésre, de az adott lehetőséget nem merítik ki megfelelő arányban. Egyedül Ázsiában veszik igénybe a leghatékonyabban a folyók és folyamok öntözésre alkalmas vizét, de eléggé kezdetleges módon. Legjobban és legeredményesebben felhasználják öntözésre a Nílus, Eufart, Tigris, Ganges, Jance-King, Hongho,- Si-kiang és még jónéhány folyam vizét. A feljegyzések arról tanúskodnak, hogy a világ összes mezőgazdasági területének mindössze 12,7 %-át öntözik, holott szükség lenne 4-szer, 5- ször ennyi terület vízellátására. A legjobban elterjedt az öntözéses művelés az alant megjelölt tíz országban (zárójelben az öntözött területet jelezzük): Egyesült Arab Köztársaság (100 %), Peru 70,1 %), Kínai Népköztársaság (67,7 %), Irak (67,3 %), Lagosz (63,7 %), Thaivan (63,7 %), Dél-Korea (59,1 %), Japán (55,5 %), Indonézia (54,1 %) és a Maglasi Köztársaságban (51,6 %). Nálunk a szántóterületnek mindössze 2 %-át öntözzük a világ ranglétra legutolsó fokán szorongunk. A földrészek közül a legnagyobb területet Ázsiában (30,4 %), Dél-Amerikában (7,2 %), Afrikában (6,7 %), Észak- és Közép- Amerikában (6,4 %), Európában (3,5 %), s végül Ausztráliában és Óceániában együttvéve (3,3 %)-ban öntöznek. Az egyes kontinensek közti öntözési eltéréseket, különbségeket nem vehetjük gépiesen a belső helyzet figyelembe vétele nélkül. Tudomásul kell vennünk, hogy Ázsiában, Afrikában, Ausztráliában, Észak- és Dél- Amerikában mindig szükség lesz nagyobb kiterjedésű területek öntözésére, míg Európában, pl. ahol az öszszes kontinens közül a legkedvezőbb a csapadékmennyiség, már kevesebb öntözőterületre van szükség. Ez magától értetődő. A mezőgazdasági termelés tekintetében a leghatékonyabb árutermeléssel rendelkező államokban, mint pl. Hollandiában, Dániában, Belgiumban, Svédországban, Nagy Britanniában és másutt, nem az öntözéses gazdaságok eredményezték a magas termelékenységet, hanem éppen az, hogy nincs erre szükségük s ez által is csökkenthették az egy termékenységre és az összüzemi termelésre fordított önköltséget, amíg másutt, ahol öntözéssel kénytelenek foglalkozni, ezzel be kellett terhelni a termelést. A földkerekség folyamainak, folyóinak és más édesvízi lelőhelyeinek hálózata sem oszlik meg egyenlő arányban. Földünknek mintegy 35 %án meglehetősen sűrű az édesvízi hálózat, 65 %-án pedig igen ritka, vagy teljesen hiányzik az édesvíz-lelőhely. A világ mezőgazdasága termelési színvonalának szüntelen növelése érdekében nem csupán 4—5-szörösére kellene emelni az öntözött területet, hanem szükségessé válna az újonnan termővé változtatott területek öntözése is, a csapadékban hiányos kontinenseken. Erre azonban az édesvíz-készlet előreláthatólag nem lesz elegendő, tehát módot kell találni a sós tengervíz alkalmazására is. Több országban mér megoldás előtt áll a sós tengervíz felhasználása, a só kivonása. A Szovjetunió és az Egyesült Államok közt legutóbb egyezmény jött létre a tengervíz nagyobb méretű sótalanításárá s ennek a mezőgazdasági termelésben és más ágazatokban történő hatékony felhasználására. Az ökonómusok adatai szerint a legfényesebb jövő a két célnak megfelelő termelőüzemekre vár, amelyek amellett, hogy édesvizet állítanak majd elő és hasznosítanak, ugyanakkor nagy mennyiségű villamos energiával is ellátják a kontinenset. Az ökonómiai műszaki kilátások kedvezők, s a tengervízből édesvíz előállítása több kontinens mezőgazdaságának és más termelési ágának fellendítését eredményezheti, amely az emberiség javára válik. (EP) Önvéradás vérkölcsönzés A chicagói (USA) Augustana kórház sebészei az utóbbi években sajátos véradási módszert alkalmaznak: a műtét előkészítési időszakában több ízben vért vesznek az operálandó betegtől, s azt — az ismert módszerekkel tartósítva —, elraktározzák. Műtét közben, ha vérátömlesztésre van szükség, a beteg saját vérét használják fel. Az új módszer különösen olyankor bizonyult hasznosnak, amikor a beteg ritkán előforduló vércsoporthoz tartozik. A vérkölcsönzés technikáját alkalmazza dr. Charles O. Zubrod, az USA országos rákkutató intézetének orvosa. Sok esetben előfordul ugyanis, hogy vérzékeny vagy leukémiás betegek gyógykezelése nehézségekkel jár, mert vérükből hiányoznak a vér megakadásához szükséges vérlemezek és trombociták. Ebben az esetben a véradótól vett friss vért centrifugálják, kiválasztják belőle a vérlemezeket és azokat a beteg érrendszerébe fecskendezik, míg a vérsavót a benne levő vörös és fehér vérsejtekkel együtt visszajuttatják a véradónak. Ily módon minden egyes véradó, minden káros következmény nélkül hetenként kétszer adhat vért, mégpedig kétszer akkora mennyiséget, mint a szokásos módon, amikor a szervezetnek kell pótolni a vérveszteséget. (M. Sz.)
