Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1965-08-14 / 32. szám

A kalásztérlelö Nap festője

(VINCENT VAN GOGH halálának 75. évfordulójára)

Ott állt a szántóföldön és megfestette a görnyedő parasztot, festette a kikötőmunkásokat, takácsokat és bányászokat szegényes viskóikban, festett tájakat. Van Gogh mesterien örökítette meg a vidék egyszerű népének életét, annak minden gondjával, súlyával.

Vincent van Gogh egy lelkész fiaként 1853. május 30-án született a dél-hollandiai Groot-Zundertben. Fiatal korában műkereskedésekben dolgozott Hágában, Londonban és Párizsban, majd szülei kívánságára teológiát tanult. Egyetemi tanulmányait azonban rövidesen abbahagyta és a hírhedt Borinagebe, a belgiumi szénbányavidékre költözött, ahol kimondhatatlan nyomor uralkodott. Van Gogh osztozott a bányászok sorsában és mikor látta, hogy úgy sem segíthet rajtuk, Brüsszelbe költözött. Ott kezdett komolyan foglalkozni a festészettel.

Alkotó korszakának kezdete abban az időben bontakozott ki, amikor a polgárság már elárulta reform-célkitűzéseit és a burzsoá művészet eszmei tartalma már bomlásnak indult. Párizsban került össze az akkoriban virágzó impresszionizmus képviselőivel. Általuk tanulta meg hogyan kell látni a színeket és a fényt. Tudta már, hogy ó is impresszionista, de képei különös egyéni jellegzetességükkel mégis erősen elütnek a befutott nagy franciákétól. Csaknem valamennyi műve nagyszerű meglátásról tanúskodik — mestere volt a hangulatos tájképeknek — és mély átélésről, s mind arról az igyekezetéről beszélt, hogyan tükrözze vissza képeiben a leghűbben az embert és környezetét. A festő szinte betegesen kereste, kutatta az új kifejezési formákat, gyötrődött azon,

hogy mily módon vesse vászonra érzéseit és gondolatait a legegyszerűbb, de legkifejezőbb eszközökkel. Élete

Vincení van Gogh: önarckép pipával

A közelmúltban pánikhangulat lett úrrá a hamisított képek Olaszországszerte virágzó feketepiacán. Rendőr-1 ségi nyomozók bukkantak fel, akik pár óra leforgása alatt 700, hirtelen gazdátlanná vált hamisítványt koboztak el. Ez tette lehetővé a feketepiacon már huzamosabb ideje tapasztalható példátlan arányú konjuktúra okainak felderítését.

A hamisítványok közt alig kéíhárom darab számít az élsőrangúak közé. A túlnyomó többség silány, felületes utánzat', amely kevésbé hízelgő következtetést enged a vevőközönség igényeire és hozzáértésére. Ez a közönség jó befektetésnek tekinti a „híres" képet, amelyet bármikor tovább lehet adni.

Annak idején eladhatatlannak bizonyult képek tömege, vásári jellegű utánzata idézte elő a hamisítványok feketepiacán azt a konjuktúrát. amelyet a razziák és elkobzások csak átmenetileg szakítottak meg.

A feketepiac hivatásos szállítói más eszközöket is felhasználnak az amerikai kontinens részéről mutatkozó nagy műtárgy-kereslet kielégítésére. A mú< zeumi tolvajlások napirenden vannak, Emellett’ a „kereskedők“ vagy ezek megbízottai nem riadnak vissza temputolsó ével folyamán a dél-franciaországi Arlesben néha órákig állt a legforróbb napsütésben, hogy megfesse a Napot és a napsugarakban fürdő tájat.

Környezetével szemben mogorva, bizalmatlan volt, mert úgy érezte, senki sem érti meg, őt magát és művészetét. Amíg élt, csak egyetlen egy képet tudott eladni személyesen, 400 frankot kapott érte. Élete legnagyobb részét magányosan, nagy szegénységben töltötte el, és a művészet rajongói nagy hálával tartoznak Theo fivérének, a párizsi műkereskedőnek, aki felismerte öccse nagy tehetségét, s amennyire bírta, támogatta őt.

Van Gogh megvetette a polgári 'erkölcsöt és mindig nagy részvétet tanúsított a szenvedők és a kizsákmányoltak iránt. Nem látta azonban tisztán az összefüggéseket, csak ösztönösen érezte a megoldás lehetőségét a tömegek hatalmas forradalmi megmozdulásában. Meghasonlottan 1890. július 29-én önkezével vetett véget életének. Műve azonban tovább él köztünk, mert a kalásztérlelö Nap, a kemény vonású és mégis jószívű parasztok és munkások zseniális festője volt.

SOMLÖ MIKLÓS

lomok, kolostorok kifosztásától sem. Köztük is különleges pozíciót foglalnak el az etruszk sírok kirablői, akik — mint: most kiderült — Tarquiniában és Cerveteriben az egész vonalon megelőzték a hivatalos ásatásokat.

A szicíliai Castelvetranóból nyomtalanul eltűnt az i. e. V. századból származó, görög ifjút ábrázoló bronz szobor, amelyet minden művészettörténet a felülmúlhatatlan remekművek közé sorol. A Karolingok Páviában őrzött trónszéke követte a görög szobrot tengeren túli útjára. Tuscaniában egy műkereskedés reggelre kitűzött beszentelését az utolsó percben lemondták, mert a hozzá tartozó ókori múzeumot éjjel ismeretlen tettesek az utolsó darabig kiürítették.

Az olasz kultuszminisztérium fennhatósága alatt működő szépművészeti vezérigazgatóság katalógust adott ki a „nyomtalanul eltűnt remekművekről“. Ezek hozzávetőleges számát a katalógus első két kötete 5000 darabban adja meg. A tiltott, túlnyomórészt ■a tengeren túlra irányított műtárgyexport évről évre becslés szerint mintegy 5—6 milliárd lírával táplálja a feketepiacot, de ennek ellenében Olaszország évezredek alatt felhalmozott műkincseinek tetemes részétől kénytelen megválni.

Hamisítványok és ellopott műtárgyak illegális exportja Olaszországból Amerikába

ha egyszer megérkezik. A kocsi meg-állt a nagy szilfa alatt és Smithné és Liz kiment. Mindegyik férfinek szakálla volt, és három szarvas hevert a kocsiban, vékony lábuk mereven kinyúlt a kocsiderék oldala felett'. Smithné megcsókolta D. J.-ét, az meg átölelte az asszonyt.

— Hello, Liz — mondta Jim és vigyorgott. Liz nem tudta, mi történik, ha Jim visszajön, de hogy valami történik, abban biztos volt. Semmi 6em történt. A férfiak hazatértek, ennyi az egész. Jim lehúzta a vászonzsákokat a szarvasokról, s Liz megnézte őket. Az egyik nagy bika volt. Megmerevedett, már nehéz volt leemelni « kocsiról.

— Maga lőtte, Jim? — kérdezte Liz.

— Aha. Ugye csudaszép? — Jim vállára vette a zsákmányt s vitte a füstölőbe.

Aznap este Charley Wyman Smithéknél marad vacsorára. Túl későre járt, nem mehetett haza Charlevoix-ba. A férfiak megmosdottak és az első szobában vártak a vacsorára.

— Nem maradt semmi abban a butykosban, Jim? — kérdezte D. J. Smith és Jim kiment a fészerben álló kocsihoz és behozta a korsó whiskyt, amit a férfiak magukkal vittek a vadászatra. Húszliteres korsó volt és egész helyesen kotyogott még az alján. Jim húzott belőle egy nagyot, mikor hozta be a házba. Nehéz az ilyen nagy korsót úgy felemelni, hogy az ember ihassék belőle. Az egész whisky végigcsurgott az ingmellén. A két férfi mosolygott, mikor Jim bejött a korsóval. D. J. Smith poharakat kért s Liz hozott. D. J. kiöntött három nagy adagot.

— No, egészségedre, D. J. — mondta Charley Wyman.

— Arra a fene nagy bikára, Jimmy — mondta D. J.

— Azokra, amiket elhibáztuk — mondta Jim. és lehajtotta az italt.

— Jó férfinak való.

— így ősszel ez a legjobb gyógyszere minden betegségnek.

— Igyunk még efljf#t, fiúk.

— Ez már beszéd, D. J.

— Fenékig, fiúk.

— A jövő évre.

Jim kezdté nagyszerűen érezni magát. Szerette a whisky erejét, ízét. Örült, hogy visszatért a kényelmes ágyhoz, meleg ételhez és a műhelyhez. Még egy pohárral ivott'. A férfiak igen vidám érzéssel jöttek vacsorázni, de nagyon tiszteségesen viselkedtek. Liz is asztalhoz ült, miután feladta az ételt, és együtt evett a családdal. Jó vacsora volt. A férfiak komolyan ettek. Vacsora után megint átmentek az első szobába, Liz pedig Smithnéval leszedte az asztalt. Azután Smithné felment az emeletre, s Smith is elég hamar kijött és ő is felment. Jim és Charley az első szobában maradtak. Liz a konyhában ült a tűzhely mellett, úgy tett, mintha könyvet olvasna, és Jimre gondolt. Nem akart még lefeküdni, mert tudta, hogy Jim ki fog jönni, s látni akarta, mikor elmegy: magával akarta vinni ágyába a képét.

Erősen rágondolt, s akkor Jim kijött'. Csillogott a szeme, haja kicsit összekuszálódott. Liz lesütötte szemét a könyvre. Jim a széke mögé került, ott megállt. Liz érezte a lélegzését, aztán Jim átölelte. A lány melle duzzadtan és rugalmasan feszült a férfi kezében, mellbimbói megmerevedtek. Rettenetesen megrémült, — soha senki nem nyúlt még hozzá, de azt gondolta: „Végre idejött hozzám. Valóban idejött.“

Mereven tartotta magát a nagy ijedtségtől, mert nem tudott semmi mást tenni, s ekkor Jim szorosan odanyomta a székhez és megcsókolta. Olyan éles, fájó, kínzó érzés volt, azt hitte nem bírja elviselni. Érezte Jimet a szék támláján keresztül, s nem bírta elviselni, s ekkor valami megpattant benne, s az érzés melegebb és lágyabb lett. Jim szorosan odanyomta a székhez, most már Liz is kívánta, s Jim ezt súgta: — Gyere sétálni egyet.

Liz levette kabátját a konyhafalra szegezett fogasról, 6 kiléptek az ajtón. Jim átfogta a karjával, pár lépés után mindig megálltak, összetapadtak, és Jim megcsókolta. A hold nem sütött, bokáig gázoltak az út homokjában a fák közt le a rakodóig 6 az öbölben álló raktárig. A víz csapd06ta a cölöpöket, s a fok feketén emelkedett az öblön túl. Hideg volt, de Liz egész testében izzott, hogy együtt, .van Jimmél. Leültek a raktár védelmében, és Jim szorosan magához húzta Lizt. A lány félt. Jim egyik keze bebújt a ruhájába, és a mellét simogatta, másik

kezét az ölébe tette. A lány nagyon félt s nem tudta mit is fog Jim csinálni, de azért odatapadt hozzá. Akkor a kéz, amelyet oly nagynak érzett ölében, eltávoiodott, a lábára siklott és kezdett felfelé csúszni rajta.

— Né, Jim — mondta Liz. Jim följebb csúsztatta a kezét.

— Nem szabad, Jim. Nem szabad.

— De Jim, a nagy kezével, nem törődött vele.

A deszkák kémények voltak. Jim felhajtotta Liz ruháját, s valamit akart csinálni vele. A lány félt, de kívánta. Meg kell lennie, de félt tőle.

— Azt nem szabad, Jim. Nem szabad.

— De igen. Meg kell tennem. Tudod, hogy meg kell tennünk.

— Nem kell, Jim. Nem tesszük meg. Nem való. Ö, olyan nagy, és úgy fáj. Nem teheted. Jim, Jim, Ö.

A rakodó lucfenyő deszkái kemények, szálkásak és hidegek voltak. Jim fájdalmat okozott neki, s most nagyon ránehezedett a súlya. Liz meglökte, olyan kényelmetlenül összenyomorgatottnak érezte magát. Jim aludt. Meg se moccant, Liz kikászálódott alóla, felült, lesimította szoknyáját és kabátját és megpróbálta valahogy megigazítani a haját. Jim kissé nyitott szájjal aludt. Liz ráhajolt, és megcsókolta az arcát. Jim tovább aludt. Felemelte egy kicsit a férfi fejét és megrázta. Jim elfordította a fejét és nyelt egyet. Liz sírva fakadt. Odament a rakodó széléhez és lenézett a vízre. Az öbölből köd szállt föl. Liz fázott, szerencsétlen volt s úgy érezte, minden elveszett. Visszament oda, ahol Jim feküdt, s a biztonság okából még egyszer megrázta.

— Jim — mondta sírva. — Jim. Kérlek, Jim.

Jim mocorgott, s kicsit összébb húzódott. Liz levette a kabátját, a férfi fölé hajolt és betakarta vele. Rendesen és gondosan köréje csavarta. Azután keresztülment a rakodón, s fel a meredek homokos úton, lefeküdni. Hideg köd szállongott az erdőn át az öböl felől.

Az örökké változó szép

A szép és a szépérzék eredete

Szép a naplementé, a sziklák között rohanó hegyipatak, a magas, ködbe vesző hegyek vonulata. A könnyedén, ritmikusan dolgozó munkásnak, vagy az „okosan“ és ügyesen játszó labdarúgónak a mozdulatait is szépnek tartjuk. Szép a legújabb tranzisztoros rádió és a nagy képernyőjű televíziós vevő is. Szép Homérosz Iliásza, Martin de Gurd A Thibault család című regénye, Picasso Guernica című festménye, szép a Szállnak a darvak, vagy az Országúton című film...

De ne folytassuk tovább, hiszen valamennyi „szép“-nek a felsorolása lehetetlen és szükségtelen is. Problémánk megvilágítására ennyi is elegendő. Ez is jól mutatja, hogy a szép birodalmának igen régi, olykor elhalványodó és vannak egészen újkeletű, frissen ható területei.

hez, vagyis a jól markolható kőhöz hasonlóvá tett.

Az ember a maga tevékenységével egyre formálta, mintegy „elvarázsolta“ a külvilágot. Egy-egy darab fát, csontot, követ valamilyen mintához hasonlóvá tett, szerszámmá alakított. A szépség első létrehozója, az első művész tehát ily módon a kőnek új formát adó első szerszámkészítő ember volt.

Az ősembernek az általa készített szerszámokkal sok olyasmit — azelőtt elérhetetlen dolgot — sikerült elérnie, átalakítania, ami számára tápiá« lékot, védelmet jelentett, és ami végeredményben az életet jelentette. Ezért a hasonlóságnak és a hasonlóvá formálásnak, varázslatos hatalmat tulajdonított. Az őskorból fennmaradt altamirai. dordogne-i stb. barlangok

Öszó jávorszarvasokat ábrázoló barlangfestmény

A szép — ellentétben sokak hitével — nem öröktől létező és változatlanul örök valami. Ahogyan maga a szépség is viszonylagos és változó, úgy a felfogásához, élvezéséhez szükséges képesség, a szépérzék sem öröktől tulajdona az emberiségnek. A szépségnek és a szépérzéknek, annak, hogy miben gyönyörködünk, éppúgy megvan a története, mint magának az emberiségnek.

HOGYAN KELETKEZETT A SZÉPSÉG?

Sokan hajlamosak azt hinni, hogy a szépség létrehozására és élvezésére már az állatok is képesek. Hivatkoznak a madarak nászi táncára, nászi ruhájára vagy csalogató dalaira. Az állatok efféle tevékenysége azonban teljesen, más — pusztán ösztönös — jellegű, és a fajfenntartás szolgálatában áll.

A szép létrehozásának és felfogásának képessége az emberrel együtt keletkezett és fejlődött. Az embert — a beszéddel együtt — a munka, pontosabban a szerszámok használata és a szerszámkészítés emelte ki az állat-Művészien megmunkált tőrnyél, a szerszámkészítés és az esztétikai érzék fejlődése közti összefüggés egyik szép bizonyítéka

világból. Az emberré válás során ősünk először az olykor a természetben fellelhető, hasznos tevékenységre alkalmas tárgyakat használta szerszámként — ilyen volt például egyegy jól megmarkolható kő. A szerszámhasználat során szerzett tapasztalatok kifejlesztették megfigyelőképességét, az összefüggések, az okokozati kapcsolatok felfogásának képességét, képzelőerejét, kézügyességét, és elvezettek a szerszámok készítéséig. E folyamatnak az volt a lényege, hogy egy másik követ töréssel, pattintással és élesítéssel az eredetifalán található állatábrázolások megértéséhez is tudnunk kell ezt. A vadság fokán élő ember azt hitte, hogy a festett állat képe, a sikeres vadászat felidézése — mint az eredetinek a hasonmása — segíti őt abban, hogy az élőt hatalmába kerítse. így akarta vadászata eredményességét biztosítani. Ma is ismerünk olyan „kőkorszakban élő“ afrikai és ausztráliai törzseket, amelyek a vadászat előtt szertartásszerűen lerajzolják a vad képét, majd e képmásba belenyilaznak, vagy átdöfik azt.

Természetesen mind a jó néhány tízezer évvel ezelőtt élt szerszámkészítő, mind a barlangfalra festő ősünk ugyancsak meglepődött volna, ha tudja, hogy létfenntartási szükségletei kielégítésének e megnyilatkozásaival valami többletet, valami minőségileg újat: szépséget, műalkotást hozott létre. Hiszen erre egyáltalában nem gondolt, ilyen irányú szükségletei, igényei sem voltak. És noha már az ősember is alkotott bizonyos fokú szépet, élvezni nem élvezte azonnal. A szépség felfogásának képessége csak e folyamat közben, de a már létrehozott szépség nyomán fejlődött ki benne. Az ősember az állatképekkel díszített vadászszerszámot eleinte nem szépsége, hanem varázsereje miatt helyezte a dísztelen elé. A gondosan kimunkált, a célnak megfelelően megformált és díszített szerszám, tárgy jobban megfelelt rendeltetésének és a varázserejébe vetett hiten kívül nem utolsó sorban épp ennek köszönhetően csakugyan alkalmasabbá vált, ha nem is a varázslásra, de szerepének maradéktalan betöltésére.

Az ember tehát először a létfenntartáshoz fűződő gyakorlati tevékenységben, a szerszámkészítésben megnyilvánuló szépnek az élvezését tanulta meg. Majd miután a tárgyaknak, eszközöknek magáért a szépségért való kimunkálása az eredeti cél fölé kerekedett, a gyakorlati tevékenységből kibontakozó művészi szépre került a sor. Mindez természetesen nem zárja ki, hogy a művészet megszületésében a fő, társadalmi tényezőkön kívül a fizikai és a biológiai tényezőknek: a fényes, a csillogó tárgyak vonzóerejének, a nemiségnek vagy a szerves és szervetlen világ ritmusának né lett volna szerepe.

(Folytatjuk)

Az árvízkárosultak javára • • • •

0 A CSEMADOK komáromi járási vezetősége legutóbbi ülésén határozatot hozott, hogy a járásban működő helyi csoportok lehetőségeik szerint színielőadást vagy esztrádműsort rendezzenek az árvízkárosultak javára. Az első nagyobbszabású rendezvény Naszvadon lesz, a hagyományos dal- és táncünnepély keretében. Hasonló rendezvények lesznek még Perbetén és Alsópéteren. A CSEMADOK komáromi helyi szervezete a nevezett akció kerekén belül bemutatja a Fekete gyémántokat, és a tiszta bevételt az árvízkárosultak javára íratja át.

(Papp János, Komárom) 0 A CSEMADOK kálnai helyi szervezete elhatározta, hogy lehetőségein belül hozzájárul az árvízsújtotta lakosság megsegítéséhez. A szervezet készpénzéből e célra 1000 koronát küldtek a 405—7000-es csekkszámlára. Továbbá elhatározták, hogy esztrádműsort rendeznek, amelynek összbevételét szintén erre a célra adományozzák.

(Kúcs Gyula, Alsószecse)

• A szolnocskai 9-éves középiskola

Juhász tanító rendezésében bemutatta a Hamupipőke című mesejátékot, amelynek bevételét az árvízkárosultak javára küldték el. (K. P.).

SZABAD FÖLDMŰVES 13

1965. augusztus 14.

V A napokban a JNB tanácsa dicsérő elismerésben részesítette a flyörkei népkönyvtárat. Ez alkalommal Vitéz Miklósnak, a könyvtár vezetőjének 600 korona jutalmat adtak át, a könyvtár további kiszélesítésére pedig 3000 koronát utaltak ki.

(Iván Sándor, Kassa)’

0 A CSEMADOK alsótúri helyi szervezete vitaestet rendezett a helyi népkönyvtárban Lovicsek Béla Tűzvirág című könyvéről. A bevezető vitaelőadást Benyovszky Sándor, a szervezet vezetőségi tagja tartotta. A vitában többen felszólaltak.

(Mestra Erzsébet', Alsótúr)