Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-08-07 / 31. szám
Camping és szociológia A magyar főiskolások nyári táborozásáról — talán többen ezt is várnák — színes, hangulatos élménybeszámolót lehetne írni. A Rozsnyó környékén eltöltött szép napok bizonyára sok-sok élménye, kedves emléke bö anyagot szolgáltatna ehhez. Mi most mégis eltekintünk ettől, hiszen maga a táborozás is nyilvánvalóan túlnőtte az eredeti elképzelést, jelentősége kulturális és társadalmi törekvéseink szempontjából jóval nagyobb, mintsem az első pillanatban feltételeznénk. Értelmiségünk, pontosabban fiatal, felnövő értelmiségünk helyzetéről, szervezetlenségéről érdemben, felületesen, vádaskodón már több ízben szó esett. Társadalmi és kulturális tevékenységének célját, megnyilvánulási formáit — a magyar fiatalok sajátos helyzete alapján — ugyanakkor talán senki sem körvonalazta, fogalmazta meg kellőképpen, valószínűleg az intellektuális gondolkodás hiánya váratott magára mineddig, amikor már bizonyos koncepcióról, az eszmei egységesülés folyamatáról beszélhetünk. Hozzájárult ehhez továbbá még az a tény, hogy nem sikerült kellő fórumot találnunk, ahol ezek a problémák spontán vetődhettek volna fel, s a különböző elképzelések komplexumából kihámozhatóvá vált volna az egységes szempont, állásfoglalás. A magyar főiskolások nyári táborozásának tehát lényege és jelentősége fiatal értelmiségünk egymásratalálása, rádöbbenése küldetésére, felelősségére. Többlet, ami mindenképpen meghaladja a camping keretét! Nem véletlen ezek után, hogy a nyári táborozás eszmei tartalmává pont a szociológiai kutatás, a felmérés, helyzetünk tényszerű, pontos rögzítése, tudományos igényű feldolgozása vált, mely nemcsak a munka kiindulópontja, hanem a további tevékenységet is determinálja, ám egyúttal aktivizálja, konkrét feladatok elé állítja három diákszervezetünk — a pozsonyi József Attila Ifjúsági Klub, a prágai Ady Endre Diákkör és a kassai Oj Nemzedék — tagságát. Az indítás tehát- kétségkívül helyes, s tekintettel a mozgalom kikristályosodási stádiumára jól átgondolt, koncepciójában hibátlan. Hiszen rátalálni arra az útra, mely fiatal értelmiségünk társadalmi és kulturális tevékenységének megfelelő tartalmat ad, nem lebecsülendő eredmény. Persze mi hajlamosak vagyunk arra, hogy kezdeti sikereket, csírájában születő kezdeményezéseket túlméretezzünk, felfújjunk s magunk is tudtarfott: Dodii már nem hisz néki, mint ahogyan az imént azt a kérdést' 6em vette komolyan, hogy mit is enne. Az asszony így szólt: — Egyél, Dódét fiam, hiszen ma megkapjuk a segélyt, aztán csinál majd neked anyád kapros pörköltet, olyat, amilyet te szeretsz. Dódét nagy csodálkozva nézett hol az egyikre, hol a másikra, és meri figyelme közben elterelődöti a kenyérről, nagyobbakat tört le belőle. Aztán föleszmélt, és megintcsak aprókat csipegetett. Az apja meg letette a kanalat, és így szólt: — Ugyan, add csak ide', te fiú, azt a kenyeret! Dódét odaadta. Apja több apró darabkát tört le belőle, tenyerébe tette, és átnyújtotta a fiúnak. — Nézni fogom, ahogy eszel. Min-’ den kanál ételhez vegyél a szádba egy falás kenyeret is. Egy szép napon még arra ébredünk, hogy elfelejtettél enni. Dódét ettől kezdve úgy érezte, gombóc van a torkában, de azért hősiesen evett, és közben merőn apja szemébe nézett. Amikor már csak két darabka kenyere maradt, letette a kanalat, sírva fakadt, és kiszaladt az udvarra. Délfelé, miután apja elment Sálátrucba a segélyért, Dódét kiballagott' a legelőre, a Kopár Tisztásra. Ott volt már valamennyi gyerek, s mindenki elhozta azt, amit Gogu kért. Nemsokára Gogu is megjött. A gyerekek köréje gyűltek, és megmutatták, amit hoztak. Gogu azonban félrelökte őket: — Ma csak én nézek a szemüveggel. Ti majd utánam jöttök, és megkérdezitek, hogy mi milyen, én meg majd megmondom. Ma a folyó felé megyünk — szólt, s futásnak eredt a legelőn keresztül, a kukoricás felé. A gyerekek utána. Azok, akiknek már korábban sikerült futás közben a szemüveget viselniük, megkérdezték: — Mondd, Rádoi bácsi kukoricája milyen? — Zöld. — Zöld? — kérdezték hitetlenkedve a többiek, akik látták a kukorica földrehullott, megsárgult leveleit. Azok pedig, akik még egyszer sem viselték a szemüveget, még jobban kételkedtek: juk, hogy szalmaláng-természetünk miatt sok keserű kudarcot kellett már lenyelnünk. S ez az, aminek a jelen esetben semmiképpen sem szabad előfordulnia, aminek csak nehezen jóvátehető következményei lennének, mely nemcsak presztízs-csorbát jelentene, de az ügy létjogosultságát is kérdésessé tenné. A marxi tétel, mely szerint „a gyakorlatban kell az embernek gondolkodása igaz voltát, vagyis gondolkodása valóságát és hatalmát, evilágiságát bebizonyítania" (idézve: Fábry Z. „A gondolat igaza" 113. old. 1955) ebben az esetben fokozottan érvényes, igazsága a cél, a tett realitásának mércéje és kritériuma. Szükségszerűen vetődik fel tehát a „hogyan tovább?" kérdése is egyúttal, a rendszeres és pontos munka szervezési megoldása. A nyári táborozás vezetői, az előbb említett diákkörök szellemi élgárdája korántsem áll könnyen megoldható feladat előtt. S bár a klubélet előfeltételeit mármár mindenütt megteremtették, elsőrendűen fontos a program pontosabb konkretizálása, a különböző feladatok helyes megosztása. El kell gondolkodnunk a további nyári táborozások formájáról, megrendezéséről is. Elképzelésünk szerint megfelelőbb lenne a nyári szabadegyetem forma, melynek komolysága és kerete jobban illenék a célhoz. Természetesen nem a szórakoztató „műsorszámok“ kiiktatására gondolunk itt, hiszen ezek, amint azt a jelen esetben is tapasztalhattuk, nagyon jól megférnek a különböző szemináriumok, viták, előadások rendezésével. Elsősorban a fórum kérdéséről van szó. Fórum, amelyen bizonyos problémák felvetődhetnek, sőt törvényszerűen fel kell vetődniük és sor kerülhet eszmei-világnézeti tisztázásukra. A fiatal értelmiségünk specifikus helyzetéből adódó problémák megoldására talán nehezebben lehetne találni és teremteni megfelelőbb lehetőséget. Külön figyelmet érdeméi az a kapcsolat is, amely az idei táborozás folyamán a diákok és a környék lakossága között kialakult. Bizonyosság, hogy népünk magáénak vallja, magáénak akarja értelmiségünket, számít rá és szellemi irányítóját látja benne. Gömör népe, ebben az esetben Kőrös lakossága, dédelgető szeretettel vette körül a táborozó fiatalokat, a lehetőségekhez mérten segítette őket. A szeretet apró megnyilvánulásai bizonyára sokáig elevenen élnek majd emlékezetünkben, ám egyúttal tuda— Blzisíen zöld?] — Bizisten, na! Aztán, mikor elhagyták’ a kukoricást, megkérdezték: — Hát Tuculete paszulya milyen! — Zöld. — Zöld? — Zöld. — Bizisten?' — Bizisten, naT — Hát Leancu Nicá kenderje, milyen? — Az is zöldf — Száradjon el a kezed-lábad, ha nem? — Ügy hát! így ment ez, amíg csak a folyóhoz nem értek. Ott megálltak. Nem a folyó miatt, hiszen az már rég kiszáradt, hanem mert mindegyik gyerek egyegy követ vett a kezébe, és azzzal állt Gogu elé. Különösen azok kíváncsiskodtak, akik még sohasem néztek a szemüvegen át. — Milyen a kő? — Zöld. — Nahát!' Dódét ekkor fogott egy kovakövet, és azt mutatta Gogunak: — Hát ez meg milyen? — Zöld! — Hát hogyne volna zöld, amikor szemüveg nélkül is az! Azt hittem, ezt meg másmilyennek mutatja ez a híres pápaszem. A gyerekek nevettek. Dódét tulajdonképpen azért csinálta ezt, hogy bosszút álljon Gogun, mert tudta, hogy ő ma semmiképp sem kapja meg a szemüveget. Gogu pedig azt hitte, hogy a többiek elvesztették hitüket a szemüvegben, és így szól: — Gyerünk. Aki elhozta, amiben megegyeztünk, megkaphatja. Indulás a falu felé! Visszafordulunk. Frujiná Marin átnyújtotta a darapuliszkát, és föltette a szemüveget. A többiek utána indultak. — Mondd csak, milyen a puliszka? — Zöld. — Zöld? — Zöld háti Gogu haramosan elvette a szemüveget, és egy másik gyereknek adta. Az meg, akitől elvették, hátramaradt, és a többiektől elszakadva, leverten ballagott; már nem kérdezgetett. így haladtak a kukoricáson át, kerülő úton, a falu felé. tosítanunk kell az ebből eredő kötelességeket, felelősséget is. A falvak szorgos népe, az ipari munkás vár valamit tőlünk, fiait látja bennünk és bizonyosságot szeretne vajon hol tartunk, mit teszünk, mit akarunk! Az ilyen kapcsolat kialakulása ugyanakkor hasznos a reális problémák meglátásának szempontjából is, cselekvésre ösztönöz s támpontot nyújt a további munkához. A magyar nemzetiségű főiskolások nyári táborozása kapcsán felvetődő néhány gondolat korántsem merítheti ki az ide tartozó problémák komplexumát. Fiatal értelmiségünk feladatvállalása s ennek hatása szellemi életünkre később nagyobb lélegzetű felmérést igényel majd. Tény azonban, hogy e mozgalom progresszivitása, indulósebessége legjobb hagyományainkra emlékeztet és ezek továbbfolytatását látjuk benne. POLÁK IMRE Elhunyt Budai Mária Gyászol a szlovákiai magyar színjátszás, mely egyik úttörőjét és nagyon tehetséges tagját vesztette el Husváriné, Budai Máriában. A gyászban osztozik a közönség is, amelynek annyi szép élményt és kellemes percet szerzett. Vállalta a vidéki színészsors göröngyös útját az első köztársaságban és ott volt a magyar színészet feltámasztásánál az új köztársaságban is. Mikor betegsége kettészakította pályáját, nemcsak neki fájt ez, hanem a közönségnek is, amely annyira kedvelte. A szlovákiai magyar színjátszás lelkes, tehetséges és a magyar színi kultúrának minden áldozatra kész tagját veszítette el. M. L. ^ Az amerikai Columbia Filmgyár hároméves szerződést' között Dino de Laurentis olasz producerrel hét film gyártására, köztük Fellini rendezésében az Abszurd mindenség című filmre. A film főszereplője Marcello Mast'roianni. Camus Az idegen című regényének filmváltozatát Visconti rendezi. A Mömái-dómbön azonban, ahonnan le akartak ereszkedni a faluba, földbegyökerezett a lábuk. A falu felől ugyanis enyhe szellő fújdogált. És ez a fuvallat a rég nem ízlelt puliszka illatát hozta. Kissé füstös volt ez a szag, érződött rajta, kozmáit. A gyerekek már látták is maguk előtt a vágódeszkára kiborított puha, sárga eledelt. Sőt, némelyek még az apró részleteket is maguk elé képzelték. Egyik az anyját látja, amint egy szögről cérnát akaszt le', szépen kisimítja, és szelni kezdi vele a puliszkát. Frujiná Marin meg a nővérét látta, amint szégyellősen a konyhasarokban gunnyaszt, mert odakozmált az étel. A gyerekek még az üres vasfazekakat is maguk előtt látták, az üres vasfazekakat, amelyekben már csak egy kártyaszerű puliszkaréteg maradt. Hirtelen eszükbe jutott, amiről szüleik délben beszéltek, hogy Sálátrucba mennek a segélyért. Olyan dermedten álltak ott, mintha villám sújtotta volna őket, s az orrcimpájuk remegett belé. Ez a néma dermedtség tulajdonképpen csak néhány pillanatig tartott — és mihelyt magukhoz tértek, nekiiramodtak, mint akit csalán csípett. A szemüveg ekkor éppen Nitá Marin fiánál, Picénél volt, ő pedig, megiramodtában egészen megfeledkezett róla. A pápaszem leesett az orráról, de már nem állt meg, hogy fölvegye. A többiek, akik mögötte futottak, szintén nem figyeltek oda, ráléptek, s darabokra tapodták. Dódét, aki legesleghátul szaladt, a dombgerincre hágva, még látta a keret felét, melyen egy kis darab színes üveg csillogott — de épp abban a pillanatban csapta meg az illat: a kaporra! készített savanykás pörkölt illata. Elhajította hát a fél szemüveget, és anélkül, hogy pontosan tudná, miért, kurjongva táncolni kezdett rajta, s mihelyt ízzé-porrá tiporta, ő is a falu felé iramodott; egyre kurjongatott, aztán karját széttárva, szirénázott, mint a repülőgép, mert azt hitte: így hamarabb hazaér. Gyáros Gogu pedig, aki a falu felől szálló légáramlatban semmi szokatlant nem érzett, nem értette, mi történt — és zokogva szedegette fel a szemüveg maradványait. (Kosály Márta fordítása) A béke két napja Július 24-én és 25-én rendezték meg a hagyományos szenei béke ünnepélyt. Az idei rendezvény gazdag kulturális műsorral lepte meg a több mint tízezer főnyi közönséget. Szombaton este nemzetközi esztrádműsort láttak a jelenlévők. A prágai ét bratislavai művészek mellett nagy sikert aratott a Jugoszláviából érkezett Bogdan Dimitrieviá-kvintett, s főleg annak magyar szólistái. A vasárnapi műsorban a vitorlázó verseny, a tornabemutató és az ejtőednyös bemutató mellett a Szlovák Népművészeti Együttes (SLUK) kétórás gazdag műsorában gyönyörködött a közönség. A színes, ötletes és ízes humorú népművészeti műsor láttán a CSISZ KB mellett működő dal- és táncegyüttesünkre kellett gondolnunk, s emlékezni kellett az évek óta folyó vitákra, amelyek gain együttes alapkoncepciója és munkája körül felmerültek. A SEUK példája mindennél hitelesebben bizonyítja, hogy a népművészeti együttesek e\dit csak egyetlen járható út van: mégpedig a népművészet ápolása, a hqgy'ományok gazdag és eddig még félderítetetlen anyagának feldolgozás^ táncban, zenében egyaránt. Az itt közölt képeink a szenei béke-ünnepély két napjának néhány pillanatát rögzítik. , , (Kép és szöveg: — gs~
