Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1965-01-30 / 4. szám
Mái a harmadik nemzedék S?ÜT A közelmúltban tartották meg a CSEMADOK járási konferenciáit. A szervezetek évi tevékenységét felmérő tanácskozásokon alaposan elemezték a felmerült problémákat és sokan foglalkoztak a hogyan továbbá) is. Az elhangzott vitafelszólalások java részét az őszinte problémavetés, az átgondoltság jellemezte. Alaposan boncolgatott kérdés volt a kulturális tevékenység művészi színvonalának az emelése és az újszerűségre való törekvés. A felszólalók többsége a szervezeti élet megjavításával, a tagtoborzás eredményeivel is részletesen foglalkozott. A konferenciákon sok szó esett mezőgazdaságunk helyzetéről és ezzel egyetemben az ifjúság megnyeréséről. A társadalmi szervezetek és főleg a helyi nemzeti bizottságokkal való együttműködés kérdése szintén a legtöbb helyen felmerült és gyakran hangzottak el bíráló megjegyzések a HNB egyes funkcionáriusainak nemtörődömségével kapcsolatban. A járási konferenciákon elhangzott vitafelszólalások sok mindenre fényt derítettek és a felvetett problémák alapos mérlegelése után hozott határozatok megvalósítása színvonalasabb kulturális tevékenységet jelent majd a CSEMADOK-szervezeteknek. A megjelenésről a legtöbb helyen szintén csak az elismerés hangján lehet beszélni. Az idei konferenciákon továbbá érdekes volt, hogy már három nemzedék képviselői vitatták a művelődési élet gondjait, lehetőségeit. A tizenegy konferencia közül nézzünk meg egyet, a nyitrait, ahol az alapítótagok mellett sok középkorú és fiatal közösen tevékenykedik a napsugarasabb holnapért. Furcsa gondjai voltak a CSEMADOK járási titkárának a konferencia előtti napon. — Nem tudom, mii csináljak — fogadott gondterhes arccal. — Mi a baj?... — Meghívtam az évzáró gyűléseken választott 71 személyt. Most azonban innen is — onnan is reklamálják, hogy ezt és ezt a lelkes kultúrmunkást miért nem hívtam meg. — Még van idő ... — De pénzügyi terv is létezik ám. No de lesz, mi lesz... — határozott. — Ha már jönni akarnak ... Engem kellemesen lepett meg Tóth János titkár gondja (hogy bevált CSEMADOK-szóval éljek). Bebiztosí-Kovács Gergely, egy azok közül, akik másfél évtizede elnökösködnek a CSEMADOK-szervezetekben. tani a küldöttek 50—60 %-ának megjelenését a múltban komoly gondot okozott, sőt több esetben el kellett halasztani a konferenciát, mért az nem volt határozat-képes. Vajon nem túlságosan optimista-e a jubiláló titkár, akit tíz év alatt már sok kellemetlen meglepetés ért.. . Majd szombaton elválik ... ☆ A titkárunknak lett igaza. A szépen díszített Zobor-aljai vendéglőben közel százan hallgatták a járási bizottság tartalmas beszámolóját. Mivel jónéhány éve nem vettem részt a CSEMADOK nyitrai járási konferencián, kíváncsian figyelem a küldötteket. Régen látott, ismerős arcok egész sorát találtam köztük, azzal a különbséggel, hogy egyeseknél mélyültek a barázdák, másoknál „dér csillogott“ a fél évtizeddel ezelőtt még bogárfekete üstökökön. Csak a csillogó szemű, vidámarcű fiatalok között voltak jónéhányan, akikkel még nem találkoztam a CSEMADOK-konferenciákon. Ott ült a közelemben a lédecí deresbajuszú Tóth Ferenc, aki már 16 éve elnöke a helyi szervezetnek. A közelében Kovács Gergely bátyám, a CSEMADOK zsérei veteránja. Az ellenkező oldalon ülő Begyák Mátyás Csifáron, Horváth József Bábindálon elnökösködik már másfél évtizede. Varga Vince feje is ott szürkéllik mellettük, aki még egy évvel ezelőtt Szigligeti Cigányát játszotta Gerencséren. Látom a hetven határán járó Kergó Lajos bácsit, aki másfél évtized során részt vett a központi-, kerületi- és a járási bizottság munkájában, és a nehéz körülmények között tevékenykedő nyitrai helyi szervezetnek is mindig ő volt a lelke. Kántor Miklós az asztalsor végén üldögél. Közel másfél évtizede volt a CSEMADOK titkára. A múlt évtől megérdemelt nyugdíját élvezi. Mint hivatásos ezen a konferencián búcsúzott. A köszönő levél és a munkáját elismerő vastaps könnyeket csalt a szemébe ... Sorolhatnám tovább á veteránok névsorát, akik habár jól túl vannak az élet delén, erősségei a helyi szervezeteknek. A hozzászólásaikból az tűnik ki, hogy még mindig ők a szervezetük mozgatói. A tagdíjrendézés, tagtoborzás, vezetőségi és taggyűlések összehívása jórészben az ő vállukon nyugszik. A második nemzedék képviselői, az egykori táncosok, énekesek, színjátszók vitafelszólalásaikban a falu különböző társadalmi problémáival, a visszásságokkal, lehetőségekkel foglalkoznak. Bátran nyúlnak azokhoz a legkényesebb kérdésekhez, amelyek akadályozzák a művelődési élet kibontakozását. Meg kell tanácskozni, választ kell vinni a konferenciákról, mert különben elmérgesedik a fekély és az egyhelyben topogás esetleg visszaesést okozhat. Bosszankodva beszélnek az egyes helyi vezetők közönyösségéről. akik kényelemből mindenben a járásra hivatkoznak, holott a sérelmek nagy részét helyben lehetné orvosolni. A nemzetiségi kérdés körüli sérelmes eseteket is bátran felvetik, mert azok károsan befolyásolják a nemzetiségek együttélését és elvonják a figyelmet a fontos, gazdasági, kulturális kérdésekről. Sebők János. Chovancsek Sándor, Gyepes János. Sándor János. Kosa János, Budai ' János és a többiek gyerekfejjel kezdtek tevékenykedni a CSEMADOK-ban. Lassanként már az élet dele felé járnak. Amellett, hogy a CSEMADOK legaktívabb irányítói, részt vesznek a pártszervezetek, a nemzeti bizottságok munkájában és jónéhányan a mezőgazdasági üzemek kiváló szakembereivé válnak. A legifjabb nemzedék is többet szeretne, várna a község irányítóitól. A művelődési otthon és más szórakozási lehetőség hiányát fájlalják. A több mindent érintő félszobások közül Agócs Vali a pedagógiai intézet hallgatójának aggodalma külön szót érdemel. Igaz, a jövő pedagógusa, főleg az iskolájuk együttesével foglalkozott, s talán csak mellékesen tett célzást" a Bratislavában székelő Magyar Népművészeti Együttesre, mégis fején találta a szöget és többünket gondolkodóba ejtett. Közismert tény, hogy amióta áthelyezték a magyar tanítókat nevelő intézetet a Zobor alá. azóta nincs a népművészeti együttesnek megfelelő utánpótlása. Ez az érem egyik oldala. Van még egy másik, amely szintén nem mellékes, és feladata lenné a félhivatásos együttesnek; hozzáértő pedagógusok nevelése a népművészeti tevékenység irányítására. Ha valaki három évig tagja lehetne a szakvezetőkkel ellátott együttesnek, sok mindent elsajátítana ott", amelynek az alapján irányíthatná majd a falusi műkedvelőket, népi együtteseket. Azt hiszem itt a CSEMADOK minden járási vezetőségé" üthetné a vasat, az illetékesek pedig élgondolkodhatnának az együttes áthelyezésén. Másfél évtizedé tevékenykedő, az élet estjén lévő, kérges kezű kultúrmunkások, középkorú értelmiségiek, mezőgazdasági szakemberek és a virágzásnak indult fiatalok vitatkoztak a Zobor alatt. A tanácskozásból azt" tűnt ki, hogy mind a hetven év határán lévők, mind a húsz évesek egyet" akarnak: virágozzék a kulturális élet a magyarlakta falun. Tóth Dezső A közlekedési balesetek múlt évi mérlege a galántai járasban Egy év alatt húsz halott 0 Nemcsak rossz, de mindig rosszabbodik a helyzet 0 Fegyelmet a kanyaroknál! 0 Versenyfutás a széllel — a baleset felé 0 Több mint félmillió korona kár 0 Kocsivezetök, meddig tart ez még? A balesetek száma a galántai járásban a múlt évben növekedő irányzatot mutatott és mindén tekintetben emelkedett: számszerűségben, halálesetekben, könnyebb és súlyos sebesülésekben, valamint! gazdasági károkban. Az okok, mint mindig, ugyanazok. Túlzott gyorsaság, az előnyszabály semmibevétele, helytelen előzés és kitérés, ittas állapot és műszaki hibák. A múlt évben 240 közlekedési baleset volt, vagyis az előző évhez hasonlítva 73-al. több. Míg az 1963. évben 14 halálos áldozata volt a beleseteknek, a múlt évben már ez a szám 20-ra emelkedett. A motorkerékpár vezetői 54 balesetet, a kocsivezetők 66 balesetet okoztak, majd a többit traktorosok, autóbuszvezetők, kerékpárosok és a gyalogosok okozták .A legtöbb baleset a 25 éven aluli kocsivezetők lelkén szárad, akik 92 esetben okoztak balesetet. Alkoholfogyasztás miatt 268 igazolványt vettek el a vezetőktől. Érdekes a közlekedési balesetek mérlege egyes napokra átszámítva. A legtöbb baleset szombati napra esik: ^zeken 46 szerencsétlenség történt, majd a hétfői napok 44 balesettel következnek. Ügylátszik, hogy a vezetők szombaton rendszerint figyelmetlenek és fáradtak. Hogyan állunk a megelőző óvintézkedésekkel? Voltak ilyenek is. Természetesen. Aktívák, beszélgetések az iskolákban, üzemekben s másutt. De amint látjuk nem mindenki veszi ezeket komolyan és sokan csak saját bőrükön hajlandók okulni. Az a legröszszabb, hogy a következményeket sokszor ártatlanok viselik, akiket halálra gázoltak. Természetesen az óvintézkedésekre nagyobb súlyt kell fektetni a jövőben. A közbiztonsági szervek pedig büntessék még keményebben a járművezetők könnyelműségét, félelőtlenségét. S négyobb szigorral számolhatnak mindazok, akik semmibe veszik az útiforgalomról szóló hivatalos hirdetményeket", akik haláleseteket, súlyos sérüléseket" s ezreket kitevő károkat okoznak, legyenek akár a volán mögött ülök, vagy figyelmetlen gyalogosok. \ Krajcsovics Ferdinánd Siklórepüléssel a patak medrébe A mindenképpen indokolt szesztilalmat valamennyi sofőr ismeri, mert ismernie kell. Es hányán vannak mégis, akik könnyűszerrel túlteszik magukat rajta! Ezek közé tartozott Ján Konc is Zselízen, a Nyugat-Szlovákiai Nagykereskedelmi Vállalat tehergépkocsivezetője. Koncot is az ördög sarkantyúzta, amikor italhoz nyúlt szolgálatának teljesítése közben. Jóllehet tizenkét évi feddhetetlen kocsivezetői múltra pillanthatott vissza, múlt év október 22- én olthatatlan szomjúság kínozta, amikor árut fuvarozott. A Zselizról Koltára vezető úton ezért felhajtott 2 deci bort — csupán „frissítőnek". Visszafelé jövet pedig megállapodott Nagysallön, ahol már egy liter bort szerzett, hogy Stefan Mentus nevű árukihordójának is jusson belőle. Zselízre befutva néhány társa megkérte Koncot, szállítsa őket haza. Elindult velük Oroszin, Zbrojníkyn, Hontfüzesgyarmaton, Vámosladányon keresztül Nagysallóra. Aligha történt volna baj, ha a büntetlen előéletű kocswezeto alaposan kialudta volna magát, Ö azonban igénybe vette társai bőkezű „vendégszeretetét“, nem várta be a reggelt és újból útnak indult kocsijával. Amikor azután másodszor is áthaladt Vámosladányon, utolérte végzete. Elvesztette az uralmat a kormánykerék fölött, nekihajtott a híd korlátjának, áttörte, majd öt méter magasból a Sikenica patak medrében „kötött“ ki jármüvével. Néhány horzsoláson kívül csodálatos módon sem Koncnak, sem az éjszakai „társasutazás" többi tagjának kutya baja sem történt, jóllehet a nehéz kocsi kerekei égnek meredtek, akár egy halálra seb- Zl ft szarvas lába. A Sikenica vize sem tett nagyobb kárt az utasok testi épségében, amelyben földet értek, sőt kijózanítóan hatott rájuk. A teherkocsin ezzel szemben 8900 korona értékű kár keletkezett, amelyet Koncnalc kell megtéríteni. Különben csak feltételes szabadságvesztésre ítélték egy évre, mert vérében csupán 1,7 ezrelék alkoholt találtak, de kétévi időtartamra eltiltoták a kocsivezetéstől. Ideje lesz tehát elmélkedni meggondolatlanságán. Koz. Megfeledkeztek az esernyőről „Nem minden arany, ami fénylik." Ez a közmondás nagyon illik a fenti képen díszlekedó iskolára. Hála 1956-nak, építész mérnökeink közül sikerült néhánynak kijutnia külföldre, onnan sokat tapasztalva tértek vissza és válogatás nélkül az ott látottak alapján terveztek ezt is — azt is. Többek között egy svéd iskola-típust is megrajzolgattak a világjárók. Ha már dolgozták és agyondicsérték önönmagukat, illett megvenni a „jövő" iskolatípusát. A Trnavai Építkezési Vállalat hozzálátott a csodás épület megvalósításához, amelyet egyben a legolcsóbb, legkorszerűbb építkezésnek hirdettek. Tizenkét termes iskola, egymillió kétszázezer korona — bagatell... Igaz, hogy amikor egy év késéssel átadták a kulcsot a türelmetlenkedőknek, a költségvetést már 678 ezer koronával túllépték. Nagy ünnepség, eget rengető beszédek közepette megnyíltak Csallóköz legkorszerűbb iskolájának kapui. Addig minden rendben is volt, amíg egy hideg, szeles őszi napon meg nem eredtek az ég csatornái és az esőcseppek be nem „bátorkodtak" az eternit alá, ahonnan átszivárogtak a vékony falon és becsöpögtek az osztályba. Addig-addig csörgött, csepegett, míg végre a „bölcs" építők rájöttek, hogy fordítva, az északi oldal felé tették fel az alkotmány „kalapját“ és főleg ezért szemtelenkedik szeles időben az eső az eternit alá és merészkedik be az ablakok hézagjain. No, de üsse a kő! A kalappal szeles-esös időben mindenféleképpen baj van. Miért lenne hát kivétel éppen a csilizradványi iskoláé? Külön? ben is mindent jóvá lehet tenni. A közeljövőben meg lesz a lehetőségük a svéd típusú iskola tervezőinek és építőinek a jóvátételre. Ebben az évben, az iskola fennállásának fél évtizedes évfordulóján ajándékozhatnának egy-egy összecsukható esernyőt. Mindössze 489-re lenne szükség és a tudás házának átmeneti lakói dacolni tudnának az időjárással. Remélhető, hogy a jubilális ünnepségig állják a sarat az eső áztatta falak. -fi-Péterke gondolkodni kezd Magyarországi ismerősök jártak nálunk. Régi kenyeres pajtásom keresett fel tíz év körüli fiával. Vacsora után, dolgom lévén, vendégemet „átengedtem“ családomnak, jómagam pedig munkámba temetkeztem. Péterké velem tartott. Fogadalmat tett, hogy meg se mukkan, amíg dolgozom. Fölös óvatosságból azonban könyvtáram behatóbb áttekintését" javasoltam barátcím fiának. Egy ideig valóban csend volt a szobában. Péterke régi lexikonokban lapozgatott. Megfigyeltem, hogy az I betűs kötetet tanulmányozza. Nyilván keresett valamit". Mutatóujja végül megállapodott egy helyen: — István X., szent", magyar király — betűztem ki nagy nehezen asztalom túlsó végéről. Üjabb csönd, majd tapintatos köhécselés. Ügy tettem, mintha nem hallanám ... Még egy köhécselés, kissé sürgetőbben ... Aztán megszólalt a tudásszomjas ifjú: — Bácsi? Bácsit Igaz az, hogy a Szent István kiszúrta Vazul szemét és ólmot csurgatott fülébe? — Én is így tanultam valamikor — válaszoltam kitérően. — De nézd csak meg jobban! Nem áll ott az ige műveltető alakja, hogy „kiszúratta“ szemét és ólmot „csurgattatott“ fülébe? — Az már mindegy!’ — kardoskodott a kisfiú tudálékosan, mint aki tisztában van az erkölcsi beszámíthatóság fogalmával és a büntető törvénykönyv rendelkezéseivel. Majd némi töprengés után hozzáfűzte: — Bűnt követet el akkor is, ha másnak adott erre parancsot. Hogyan is avathatták szentté István királyt? — tudakolta kis vendégem felháborodva, aki mellesleg megjegyezve, hittant is tanul Magyarországon. — Hát"... azt hiszem, ezt leginkább talán a pápa "tudná meg. mondani — válaszoltam kedvetlenül. Eszembe jutott, hogy diákkoromban én is fehettem ezt a kérdést hitoktatómnak. Péterke durcásan lapozgatott. Elmésnek nem nevezhető válaszom szemlátomást nem elégítette ki kíváncsiságát. Nemsokára megállapítottam, hogy „biztos“ kézzel kifogta magának az istenítéletekről szóló fejezetet. Önkéntelenül felötlött bennem, mennyire felcsigáz• ták gyermeki fantáziámat a gonosz szellemektől megszállott boszorkányok, az összkomfortos hidégmelég-vízpróbák, a kisüstön félpuhára párolt hajadonok stb., amikor Péterke szólásra emelkedett: — Miért nem égette meg a tüzes vas annak a boszorkánynak a talpát, aki nem cimborázott az ördöggel? — Tudja az ördög, azaz — javítottam ki nyelvbotlásomat — a püspök . .. Persze, ezt csak a püspök tudhatta, aki elsőrangú boszorkánytáncoltató hírében állott. — De ha úgyis tudta a püspök, hogy nem boszorkány az a... az a szegény néni, minek táncoltatta tüzes vason? — Hm ... bizonyára rajongott az egyéni táncszámokért, vagy titokban táncmesteri vizsgára készült, vagy imádott tűzzel játszani, vagy ... mit tudom én! Péterke egy ideig "elgondolkodott, azután helyére rakta az „I“ betűs kötetet, és a „V“ betűvel kezdődő szavakat kezdte bújni. Megtalálta, amit keresett: Világháború. És elindult a faggatások özöne: — Miért áldották meg 1914-ben a tábori lelkészek az ágyúkat? — Talán hogy nagyobbat szóljanak — feleltem gépiesen. — De bácsit — méltatlankodott az öcskös meggondolatlan válaszomon —, én azt hiszem, azért, hogy több katonát eltaláljanak. — Én is azt hiszem. De minek kérded, ha úgyis tudod? — Az ellenség papjai is megáldották az ágyúkat? — Tudtommal igen. — Azok is azért, hogy a mi embereinket megöljék? — Bizonyára. — Hát mit tehetett, akkor a jóisten? Kit hallgatott volna meg? — No látod, ez az érthetetlen! Mindkét fél buzgón imádkozott hozzá, ő meg egyiket sem hallgatta meg. Nem avatkozott a lövöldözésbe, nem akart játékrontó lenni. Pedig megakadályozhatta volna a vérengzést, mert Isten, ugyebár, mindenható? Vagy nem így tanultad ? — Igen, de... — válaszolta a gyermek álmosan, bizonytalanul. — Azt is tanultad, hogy Isten végtelenül jó. S látod, mégis tűrte, hogy az emberek milliói halomra öldössék egymást... Ahogy tovább meséltem a háború borzalmáról, Péterke feje az asztalra kőkadt, elbóbiskolt. Talán arról az időről álmodott, amikor majd nem kell a fegyvereket megáldani, mért — nem lesznek. K. E.
