Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1965-06-12 / 23. szám
Elektromos halak Régóta ismerünk néhány olyan halfajtát — így többek között az elektromos angolnát, az elektromos harcsát, a zsibbasztó ráját — amelyek izomműködésükkel elektromos áramot képesek fejleszteni. A kibocsátott elektromos ütések elsősorban a zsákmány megszerzésére vagy az állat védelmére szolgálnak. A felsorolt fajok közül az elektromos angolna képes a legnagyobb áramütést kifejteni. Erőssége elérheti a 200- 300 V feszültséget és a 100 W erősséget, ami megfelel egy erős izzólámpa fogyasztásának. A közölt adatok sejtetik, hogy ez az áram már az emberre is veszélyes lehet. A Lipcsei Állatkertben az egyik ápolót véletlenül, olyan erősen megütötte egy elektromos angolna, hogy 20 percre elvesztette eszméletét, elájult. Mi tei’meli ezt a biológiai áramot, az állat e veszélyes fegyverét? Az említett halakban levő ún. elektromos szerv. Ennek nagysága a fajtától függően különböző. Az elektromos angolnánál a test súlyának egyharmada, a zsibbasztó rájánál és az elektromos harcsánál egynegyede. Szerkezeti felépítése nagyjából mindhárom fajon azonos. Nagyszámú, egymás mellé rendezett és kötőszöveti hártyával elválasztott sokszögletű vagy kerek oszlopokból áll, melyek mind izomeredetű lemezekből tevődnek össze. Ezek a tulajdonképpeni kis elektromos egységek. A kis telepek egyik oldala pozitív, míg a másik negatív töltésű, illetve ilyen áramot képes leadni. A feszültség nagysága attól függ, mennyi lemezke van egymás mellett elhelyezve. Magát az áramot a speciális sejtekben lejátszódó vegyi folyamat eredményezi. Ha a hal nyugalmi állapotban van, az elektromos szervben alig van áram. A termelés csak akkor indul meg, ha a halat valamilyen külső inger éri. Ilyenkor az oldalvonal vagy a test felületén szétszórt tapintóbimbók továbbítják a felvett ingereket. Ezek az érzékszervek jól „letapogatják“ a környezetet, vagyis az állat biztonságosan meggyőződhet arról, hogy milyen veszély vagy zsákmány van a közelben — ami megérdemli a zsibbasztást. A szem idegeinek nincs kapcsolatuk az elektromos szerv beidegzéséhez. Az elektromos szerv működése egyes kisülésekből áll, ezek sok, egymást követő ütésből tevődnek össze. A kisülések időtartama mindössze néhány másodpercig tart. A nagy mennyiségű áram kibocsátása során illetve után nagy fáradság lesz úrrá az állaton, ezután rövidebb-hoszszabb ideig — esetleg 1—2 napig — szünetel az áram termelése. A hal bőrén keresztül kibocsátott áram, már pusztán érintésre is érzékelhető. Éppen ezért ezek az állatok kizárólag gumi- vagy műanyag kesztyűben foghatók meg. Fogságban — különösen az elektromos angolnák — jól és könnyedén tarthatók, táplálásukra nagyszerűen megfelel a vékony csikókra felvágott nyers hús vagy apró hal. Egyszerű voltmérő segítségével jól kimutatható, hogy milyen feszültségű áramot termelnek, ha a műszerekből drótokat vezetünk az állatok akváriumába. (Pénzes) Miért kellett távoznia Liszenko akadémikusnak ? T. D. Liszenko akadémikus leváltása a Szovjetunió Összövetségi Mezőgazdasági Tudományos Akadémiájának elnöki posztjáról logikus következménye volt azoknak az előzetes bírálatoknak, amelyek Liszenko szinte teljhatalommal felruházott funkciójára, valamint számos fontos biológiai problémával kapcsolatos káros nézetére mutattak rá. Végül pedig. M. Keldis professzor akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia elnökének február elején elhangzott bíráló elemzése zárta le a már hosszú idő óta zajló vitákat, a biológiai tudományok, különösen az örökléstan és agrokémia fejlődésének áldatlan helyzetéről. A számos fontos örökléstani ismeret elutasítása, dogmatikus nézetek érvényre juttatása, a szabad alkotóerejű tudományos viták elnyomása már 1948-ban kezdetét vette. Azóta a Szovjetunióban egyetlen tudományos munka sem jelent meg, amely általánosította volna a fajták fejlődését; az iskolai tan tervekből egyszerűen száműztek fontos genetikai ismereteket, törülték tudományos intézetek nemegy témakörét, és leheletlenné tették' a tudósok munkáját, akik nem voltak hajlandók elfogadni egy kiváltságos, Liszenko körül csoportosuló „tudós együttes" dogmatikusan hirdetett tanait. A gén-elméletet egyszerűen idealista, reakciós tévelygésnek bélyegezték, a hibridizáció örökléstani módszereit minden tudományos vita nélkül elvetették, pedig szovjet tudósok voltak azok is, akik 1924-ben az amerikaiakkal egyidöben mutattak rá arra a lehetőségre, hogy a kukorica önbeporzása folyamán olyan tenyésztési vonalakat választhatunk ki, amelyek keresztezésével hibridek jönnek létre, és ezek mintegy 50 %-kal termékenyebbek a normális kukoricánál. Hogy milyen nemzetgazdasági károkat okozott a Szovjetunióban ez a dogmatizmus, arról leginkább talán az a tény tanúskodhat, hogy Amerikában a hibridkukorica gyakorlati termesztése óta (1940) évente mintegy 15 millió tonnával többet produkálnak és szem előtt kell tartanunk azt is, milyen óriási méretekben termesztenek kukoricát 1955 óta a Szovjetunióban. Az örökléstani módszerek elutasítása hátráltatta a Szovjetunióban az orvostudomány fejlődését is. Annak ellenére, hogy ezeknek a módszereknek az alkalmazásával sikerült néhány fontos antibiotikumnak az aktivitását többszázszorosára fokozni, azaz a kézzelfogható genetikai sikerek ellenére, Liszenko kijelentette, hogy ez nem a haladó tudomány útja. A szovjet örökléstani szakembereket, biológusokat, de filozófusokat és fizikusokat is adminisztratív módszerekkel hallgattattak el, ha a genetikai biológia mellett törtek lándzsát. És ha mindezek ellenére is figyelemre méltó eredményeket értek el, azt olyan kutatóintézetek érdemeként könyvelhetjük el, amelyek úgyszólván saját szakállukra, titokban, saját anyagi eszközökre támaszkodva folytattak genetikai kísérleteket. Példának felhozhatnánk T. V. Kurcsatov, atomenergiai intézetét, ahol speciális biológiai osztályt rendeztek be és több nagy jelentőségű felfedezéssel gazdagították a tudományt. A Lityeraturnaja Gazeta múlt év novemberében megtartott vitaülésen 16 neves szovjet tudós és több író foglalt állást a dogmatikusok által fenntartott egészségtelen, káros légkör ellen, amely a szovjet biológiai tudományban uralkodik és lehetetlenné teszi a szabad tudományos vitákat. E vita folyamán a vulgarizáló és hihetetlenül szélsőséges következtetéseknek példáiról számolt be B. M. Kedrov, az Akadémia levelezőtagja. a természettudományok és a technika történelmi intézetének igazgatója. Egy tudós (akit nem nevezett meg, de a jelenlevők tudták, hogy Liszenkot gondolja), olyan dogmákat hirdet, hogy ami az egész fajta előnyére válik, a társadalom számára hasznos, illetve kedvező, annak az egyed szempontjából is hasznosnak kellemesnek kell lennie, és kategorikusan követeli ennek alapján, hogy a Szovjetunió Egészségügyi Minisztériuma tiltsa be a fájdalommentes szülés érdekében folytatott kísérleti munkákat, mivel ha a gyermekek születése az egész emberiség számára hasznos, kellemesnek kell lenni a szülő nők számára is... Sajnos, mindig akadtak dogmatikus elveket valló tudósok mellett e hamis tanoknak prófétái, azaz propagandistái is. Érdekes példát hozott fel erre nézve V. P. Efraimzon doktor, neves bakteorológus a mezőgazdasági gyakorlatból. Liszenko akadémikus 1935-ben nagy feltűnést keltett a jarovizációt tömjénező cikkével, amelyben bejelentette, milyen kiváló eredményeket ért el az említett eljárással. Maga Sztálin is exponálta magát a Liszenko által annyira dicsért jarovizáció mellett. Aztán programszerűen hallatták hangjukat az apologéták és nagyhangon hirdették, hogy a kujbisevi körzetben, ahol jarovizált vetőmaggal több mint egymillió hektárt vetettek be, 1936-ban átlag 2 mázsával emelkedtek a hektárhozamok. Az indokolások a szovjet szaksajtóban nagyon meggyőzően hatottak — de mégsem feleltek meg az igazságnak, mert a nyilvánosságra hozott adatok hamisak voltak. A dogmatikus, erőszakos és utasításszerű javaslatok, nyakatekert következtetések és hamis indokolások példái nemcsak az említett vitaülésen hangzottak el, hanem a sajtóban is megjelentek és a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának vitaülésein is elhangzottak. Keldis akadémikus fellépése, valamint a már végrehajtott intézkedések a szovjet biológia fejlődése és szabad tudományos, alkotóerejű viták érdekében a dogmatikusok csoportjának és az általuk kialakított és erőszakkal fenntartott egészségtelen légkör végleges kiküszöbölését vonták maguk után. Keldis akadémikus azonban nagyon helyesen nem felejtette el hangsúlyozni, hogy Liszenko akadémikus nézeteinek és kiváltságos pozíciójának helytelenítésével azért nem szabad „a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni a kádból“ és egyszerűen mindent elutasítani, amit Liszenko tanított. A tudomány nem ismeri el a pápákat, de az inkvizítorokat és az apologétákat sem. ford.: — Sm — Milyen idős az emberiség ? 1 750 000 éves leletre bukkantak Tanganyikában A világ legismertebb antropológusainak egy csoportja nemrégen Chicagóban megállapította, hogy az ember körülbelül 1 750 000 évvel ezelőtt jelent meg a Földön. A chicagói értekezleten mintegy 300 ismert antropológus, zoológus, biológus és származástan tudós vett részt. A legutóbbi időkig a legrégebbinek azt az emberi koponyát tartották, amelyet 1959-ben találtak Tanganyikában, egy tó közelében. Ennek a koponyának űrtartalma 650 köbcentiméter volt, a fogak pedig nagyon hasonlítottak az ember fogaira. A koponya mellett élesre csiszolt csontokat, és egyéb használati tárgyakat találtak, ami azt bizonyítja, hogy ez a lény már közelebb állt az emberhez, mint a majomhoz. Ezt a leletet az antropológusok egymillió évesre becsülték. Az ember megjelenésének időpontját most még korábbra helyezték. Ügyszintén Tanganyikában az olduvai barlangban újabb leletekre bukkantak. A tudósok évekig tartó alapos munkát végeztek. A legkülönfélébb módszerekkel igyekeztek megállapítani a leletek korát. Minden jel szerint a talált csontok egy olyan élőlény maradványai, aki azelőtt 1 750 000 évvel élt. Az ember tehát majdnem kétszer annyi évvel ezelőtt jelent meg, mint ahogy eddig gondolták. Kérdés azonban, hogy embernek nevezhető-e az a lény, akinek maradványait megtalálták. A döntő bizonyítékot ismét a koponya közelében talált használati tárgyak szolgáltatták. A legtöbb antropológus szerint ugyanis az ember azáltal vált ki az állatvilágból, Gépújdonságok A svéd Bolinder-Munktell mezőgazdasági gépgyár újdonságai közül nagy érdeklődésnek örvend az új répafej tisztító és répakiemelő gép. Egyszerre hat sort munkál meg. Hidraulikusan lehet beállítani vágószerkezetének talajszint feletti magasságát. Különleges szerkezet töri le a répafejről a szárat és a levélnyelet. A megtisztított répát a gép kiemeli a talajból és sorbarakja az ellentétes oldalon, a levágott levelek és szárak sorával. A svéd répabetakarító gép 40—50 cm-es, sortávolságra állítható be. A külföldi mezőgazdasági gépkiállításokon nagy népszerűségnek örvend továbbá a tetszetős kivitelezésű hazai gyártmányú VCZ-2 jelű cukorrépabetakarító gépünk is. A cukorrépát a földből kiemeli, megtisztítja és a mellette haladó pótkocsira szórja. A gép traktorvontatású és óránkénti teljesítménye 0,2 hektár. * * * A francia gépipar büszkeségei közé tartoznak a nemrég Argentínának szállított cukornád zúzó gépegységek. Ezek teljesítménye ma világa csúcsnak számít. Naponta 7000 tonna cukornádat dolgoznak fel. * * * A legutóbbi mezőgazdasági kiállításokon nagy érdeklődést váltott ki az NDK új B 902 típusú hagymatisztító és osztályozó berendezése. A gépsor az étkezési hagyma tisztítását, osztályozását, válogatását és zsákolását végzi. A hagymát a gép rázórostája megtisztítja a nagyobb szennyeződésektől, majd felvonó segítségével a gépsor további tisztító berendezésébe kerül, amely kiválasztja a hagymából az idegen anyagokat és eltávolítja a felesleges burkolóleveleket. A megtisztított hagyma tovább folytatja útját a gépsoron az osztályozó részbe, ahol a válogatóval, illetve a zsákozóval ellátott szállítószalagra kerül. A hagymatisztító és osztályozó gépsor egyes részeinek indítása és leállítása közös vezérlőpultról történik. A berendezés teljesítménye 25q/ó. A kiszolgáló személyzet száma 6—12 dolgozó. A gépsor energiaszükséglete 6 kW, súlya 1770 kg. * * • hogy tárgyakat, fegyvereket kezdett készíteni magának. A chicagói értekezlet résztvevői egyhangúlag megegyeztek abban, hogy az említett lelet valóban sokkal régibbkeletű az eddigieknél. Egy másik kérdésben azonban nagyon eltérőek voltak a vélemények. Heves vita alakult ki ugyanis Louis Leakey antropológus feltevése körül, aki egyébként részt vett az említett lelet feltárásában is. Louis Leakey a leletek elemzésekor arra a meggyőződésre jutott, hogy többfajta ősember-típus volt. Miután rendezte a kutatás adatait, kidolgozta feltevését, mely szerint kezdetben háromfajta embercsoport élt a Földön. Az első, a legrégebbi csoport kihalt, a másik két csoport pedig sok évezreden át együtt élt. Az egymás közötti harcban az egyik csoport teljesen kiirtotta a másikat. A megmaradt csoport tovább fejlődött. Utódai a mai emberek. A feltevés nagy érdeklődést és heves ellentmondásokat váltott ki. Az ember fejlődésének kérdése tehát továbbra is nyílt kérdés maradt, s ez kétségtelenül újabb ösztönzést ad a tudománynak. A budapesti Mezőgazdasági Gépgyár újdonságai közé tartozik a KCSF 207 típusú kukoricabetakarítógép. Ez a vontatott kukoricatörő és fosztógép a kukoricát két menetben takarítja be. A gép haladás közben a csöveket letöri, majd pedig a fosztóasztalra adagolja. A lefosztott csöveket a felvonó a gép után akasztott pótkocsira továbbítja. A gépre esetenként morzsoló adaptert is szerelhetünk. Ilyenkor a kukoricát morzsolt állapotban takarítjuk be. A. Chrenko mérnök (Galánta) VIZSGÁZIK A DUBROVNÍKI VlZIERŐMÜ Megkezdődött a dubrovníki (Jugoszláv SZSZK) vízierömű próbaüzemeltetése. Már üzembe helyezték a hatalmas hidrocnergctikai létesítmény első turbináját, s néhány nap múlva működésbe lép a második turbina is. A dubrovníki vízierőmű — a Trebisnica folyón építendő hidroenergetikai rendszer egyik legnagyobb létesítménye — az első szakaszban évi 1 milliárd 600 millió kilowattóra villamosenergiát fog termelni. A gyerekek ezt mind nem tudják. Csak azt tudják, mily nagy öröm a horgászat, főleg a nyári szünidőben. De kik hát a bűnösök? A tanítók, a szülők vagy helyi horgászegyesület? Bizonyára ez utóbbi — amely nem törődik eléggé azzal, hogy kik járnak rendszeresen a vizekre dézsmálni az amúgy is szűkös halutánpótlást. Vajon miért nincs együttműködés a halászok és a pionírszervezet között? Miért nem karolják fel a gyermekek kezdeményezését? Miért nem magyarázzák meg a gyermekeknek, hogy az ilyen aprócska halak kifogásával csak kárt okoznak, akaratlanul is. Együttműködni a pionírokkal, tanítani őket, feltárni előttük a sporthorgászat szépségeit, s megkedvelteim — nincs ebben semmi újdonság. Számos horgászegyesület már törődik a horgász-halász utánpótlás nevelésével. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy az ilyen figyelmesség kifizetődik, a fiatalok hálásak ezért. Ezzel a cikkel nem azt akarjuk elérni, hogy a képen látható fiúkat az iskolában felelősségre vonják. Ezt nem akarjuk! Csakis azt, hogy a bajcsi és környékbeli halászok, s más vidékek horgászai, halászai tudatosítsák, mily nagy szükség van a fiatal horgászok nevelésére, hogyan viselkedjenek a természet ölében, s milyen segítséget nyújthatnának az iskolában a politechnikai neveléshez. Röviden — azt akarjuk elérni, hogy ez a megjegyzés hozzájáruljon a rossz kezdet jó végződéséhez — a fiatal sporthorgászutánpótlás neveléséhez. (man) Horgászó gyerek mindig volt, s lesz is. Jól emlékszünk mi idősebbek gyermekkorunkra, mily nagy örömöt leltünk a horgászatban. Mezítláb, feltűrt nadrágban, mogyorófabotra szerelt horoggal álldogáltunk a víz partján, s ha kicsi halakat fogtunk, visszaengedtük a folyóba, hadd nőjön meg nagyra. x A gondtalan gyermekkor emlékeit láttuk megelevenedni Bajcs közelében. — Vigyázz, valaki jön! — jelentette a horgászó gyerekek egyike. Gyorsan kirántották horgukat a vízből, feltekerték a botra a zsinórt, s a fűbe rejtették, majd sétálgattak, mintha mi sem történt volna. Oda settenkedtünk a közelükbe. Nem lepődtek meg. Lépésnyit sem tágítottak a kanálistól. — Mit fogtatok, gyerekek? — kérdeztük. Azok semmi veszélyt nem szimatolva, kirukkoltak a zsákmánnyal: „Mit fogtunk? Egész kicsinyke pontyocskákat.“ A másik gyerek: „Nekem is van, annál még kisebb.“ Arra a kérdésre, hogy mit csinálnak ezekkel az aprócska pontyokkal, így feleltek: „A mi macskánk igen szereti az ilyen kis halakat“ avagy „Ha fogok, anyukám megfőzi és a tyúkoknak adja ...“ Ej, ej, nincs ez jól! Csóválhatja a'fejét a szakmabeli. S ki a bűnös? Nem a nyolc, kilencéves gyerekek, bizony nem! Ök még nem tudják felmérni önmaguktól, mily kárt tesznek ilymódon a halivadékban. Mennyi fáradságos munkájukba kerül a halászoknak a halutánpótlás biztosítása, a halállomány etetése, gondozása ... Rossz kezdet-jó vég? — Vigyázz, valaki jön!
