Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1965-06-12 / 23. szám
Az amerikai páros űrutazás sikeres lebonyolításán kívül, sajnos, számos olyan hír is érkezett az óceánon túlról, amely aligha nyugtatja meg a népeket, jóllehet Johnson elnök az utóbbi időben több alkalommal is az Egyesült Államok béke akaratát hangoztatta. Ha azonban áttekintjük a legújabb délvietnami fejleményeket és ehhez hozzátesszük még Erhard nyugat-német kancellár washingtoni látogatásának befejezése után kiadott közlemény ezzel kapcsolatos kitételét, a szavak és tettek ellentétét látjuk. S míg Nyugat-Német'ország jelenlegi vezetői az egyre támadóbb jellegű amerikai imperializmus ázsiai és latin-amerikai agresszióinak egyedüli feltétel nélküli (bár ez csak látszat, Bonn tudja, mit mikor és miért lehet eladni vagy venni) támogatójaként lépnek fel, addig az NDK ismét jelentős nemzetközi esemény központjába került. A szocializmust építő Jugoszlávia államfője, Joszip Broz Tito hazánkban tett egyhetes látogatása után a demokratikus Berlinbe érkezett. A világsajtó ennek kapcsán ismét a már oly gyakran megtépázott Hallstein-doktrina újabb gyakorlati vereségét látja e látogatásában, noha Jugoszlávia hivatalosan már 1958-ban elismerte a Német Demokratikus Köztársaságot. A Gemini-4 sikere Kétségtelen, hogy a múlt héten felbocsátott és e hétfőn délután sikeresen leszállt Gemini-4 nevű amerikai űrhajó utasának sikeres sétája a világűrben ismét egy jelentős mérföldkő azon az úton, amely a kozmosz teljes meghódításához vezet. A két bátor amerikai ürutas, elsősorban pedig White őrnagy húszperces „űrsétája" a nagy tudományos siker mellett örömmel tölti el mindazokat, akik az emberi tudat és alkotás csodáit mindenkor szembehelyezik a pusztítás és rombolás bűnös erőivel. Az esemény sikeres voltára bizonyos árnyékot vet a burzsoá propagandának az az igyekezete, hogy csökkentse a Szovjetunió űrkutatási eredményének világelsőségét. Egyes amerikai lapok azt hangoztatják, hogy az Egyesült Államok most nemcsak beérte, hanem el is hagyta a szovjet tudományos űrkutatást. A józanabb hangú, vezető amerikai sajtó azonban más véleményen van és beismeri, hogy változatlanul a Szovjetunió vezet a világűr meghódításáért folytatott harcban, bár a Gemini-4 sikeres útja lényegesen csökkentette az amerikai űrkutatás eddigi hátrányát. Ezt a tényt természetesen senki sem tagadja. kell ezért külön értekezletet összehívni, hiszen az agyondicsért amerikai alkotmány egyforma jogokat biztosít minden amerikai polgár számára? Dollár-injekciók és bonni cinkosság Dél-Vietnamba Johnson a négerek helyzetéről Mint ismeretes, a Johnson-kormány iktatta először törvénybe az amerikai négerek polgári jogait, de a kérdés ezzel távolról sem oldódott meg. Ezt a tényt maga a Fehér Ház gazdája is beismerte, aki a washingtoni Howardnéger egyetem végzős diákjai előtt mondott beszédében rendkívül komor képet festett az USA néger lakosságának helyzetéről. — Az amerikai négerek sok tekintetben egy más nemzetet alkotnak, meg vannak fosztva a szabadságtól, szenvednek a gyűlölettől és reménytelenségben élnek. Száz évvel a rabszolgaság alól való felszabadulás után a húszmillió néger továbbra is jogíosztott. Többségük számára az élet szörnyű megpróbáltatás — mindez Johnson elnök ajkáról hangzott el. Az elnök ezután megdöbbentő adatokat közölt a négerek helyzetéről. Elmondotta, hogy jelenleg kétszeresen több a néger munkanélküliek száma, mint a fehéreké. A gyermekhalandóság a feketék körében 90 %kai nagyobb, mint a fehérek között. Johnson végül ígéretet tett arra, hogy értekezletet hív össze a Fehér Házba és megvitatja, hogyan lehetne segíteni az amerikai négereknek, hogy leküzdjék súlyos gazdasági és társadalmi megkülönböztetést. De vajon miért Dominika és az 'Amerika-kb'zi' válság A két amerikai ürutas, White őrnagy Ibalról) és McDivitt sikeres leszállásuk után üdvözlik a „Wasp“ nevű anyahajó kapitányát. (Telefoto: CTK) A LUNA-6 A HOLD FELÉ Kedden a Szovjetunióban a kozmikus térség, valamint a naprendszer égitestei tanulmányozásával kapcsolatos program szerint űrrakétát indítottak a Holdra, amely a LUNA-6 elnevezést viseli. A földi megfigyelő állomások szerint az űrrakéta sikeresen halad a cél felé. Párizs bukása A Wehrmacht 25 évvél ezelőtt szállta meg a francia fővárost Hitler világuralmi mániája nem is* mert határt. Lerohanta Hollandiát, Belgiumot, s Franciaországra is hasonló sors várt. Szüksége volt erre angliai partraszállási terve megvalósításában. A franciák a „bevehetetlen" Maginot-vonalban bizakodtak, amelyet az akkori felfogás szerint a légkor* szerűbb hadi technikával rendeztek be. A véderőd tervezői azonban vég* zetes hibába estek, amikor a Maginot* vonalat csak a belga határig építe't* ték ki. A németek ezt felismerték és Belgiumon áthaladva hátulról támad* ták meg az érődvonalat. Az események ezután gyors egy* másutánban következtek. A támadás kezdete után egy héttel a német csa* patok 120 kilométerre álltak Párizs* tói. A váratlan fordulat a hadseregét és főleg a francia hadvezétöséget pánikszerű helyzetbe hozta, nem volt képes feltartóztatni a németek előre* nyomulását. A civil lakosság rémül* ten hagyta el lakóhelyét és a biztosabbnak vélt déli vidékekre menekült. A fő utakat lovasfogatok, ökrös szekerek, gyerekkocsik, magánautók és gyalogosok tízezrei foglalták el, lehé* tétlenné téve a francia hadsereg felvonulási mozdulatait. A francia minisztertanács élhaíározta, hogy a fővárost nem adják fel. Párizs védelmével Weygand tábornokot bízták meg. Az illegalitásban lévő Francia Kommunista Párt felhívással fordult a kormányhoz, fegyverezze fel a hős és önfeláldozó lakosságot Párizs védelmére. Paul Reynaud, akkori mi* niszterelnök érre azzal válaszolt, hogy lövésrekész tankokkal szállta meg a munkásnegyedeket. 1940. június 10-én a németek Párizs kapui előtt állottak. Reynaud megfeledkezve esküjéről, megszökött, később lemondott és Franciaország sorsát Petain marsall kezeibe helyezte. A német Wehrmacht' június 14-én bemasírozott a kihalt, és halálos csöndbe merülő francia fővárosba. Minden ablak lefüggönyözve, a kapuk, üzletek zárva ... így „fogadta“ Párizs lakossága a hódítókat. A feltételnélküli fegyverletétel! szerződés értelmében Franciaországot két részre osztották: az észak-nyu* gáti részt a németek szállták meg, a dél-keleti területek Vichy fővárossal Petain kormányzata alá kerültek. Pá* rizs megszállása után két nappal Petain „kormánya" Franciaország áru* lóinak székhelyére, Vichy fürdőhelyre költözött. A Francia Kommunista Párt még ezekben a nehéz órákban sem hagyta el a népet. Annak ellenére, hogy vezetőit a francia hatóságok bebörtönözték, később pedig kiszolgáltatták a német fasisztáknak, mégis hallatta szavát és így szólt Franciaország népéhez: .Olyan nagy nép, mint a miénk, sohasem válik rabszolgává... A dicső múltra visszatekintő Franciaország nem hajt térdet a mindenre képes gazemberek bandájának. Nem a legyőzött tábornokok, kalmárok és gyáva politikusok állítják .talpra Franciaországot'. Nemzeti és szociális felszabadulásunk kivívása népünk kezében van. A bátor és harcra kész munkásosztály segítségévéi lesz szabad, független és születik újra Franciaország." H. T. SZABAD FÖLDMŰVES 9 1965. június 12. Számos jel mutat arra, hogy a Dél- Vietnamban növekvő politikai feszültség és a szabadságharcosok akcióinak fokozódó sikerei Washingtonban súlyos aggodalmakat keltenek. Ezt misem bizonyítja jobban, mint az a puszta tény, hogy ismét hazarendelték Taylor tábornokot, az amerikai saigoni nagykövetet. Mert ha Taylor Washingtoba repül, akkor az Egyesült Államok szénája rosszul áll Indokínában ... Eközben az amerikai katonai vezetés már kidolgozta javaslatait a vietnami politika újabb felülvizsgálására. Köztük első helyen szerepel az amerikai csapatok létszámának jelentős növelése. Hogy a Fehér Ház vezetőit a Saigonban fokozódó amerikaellenes tűntetések-e vagy a vietnami hazafiak mind jelentősebb harci sikerei késztette erre a lépésre, nem változtat a lényegen. A tények önmaguktól beszélnek: az Egyesült Államok nyílt háborút folytat a szabadságát védelmező Vietnam ellen s e bűnös tevékenységére újabb több százmillió dollárt markolt ki az amerikai adófizetők zsebéből. Egy csöppet sem meglepő, hogy a Washingtonban járt Erhard kancellár kormányának nevében erkölcsi és anyagi kötelezettségeket is vállalt az Egyesült Államok vietnami politikájának támogatására. Kérdés, vajon a de Gaulle elnök küszöbön álló bonni látogatása miatt és a parlamenti választások közelgő időpontja miatt egyre nagyobb gondokkal küzdő kancellár milyen ígéretet csalt ki Johnsonnál ezért a lekötelezettségért, ami ugyanakkor nem rontaná az amúgy is megrongált Bonn— Párizs tengelyt. Szovjet állásfoglalás Dominika ügyében Bár a dominikai helyzettel külön cikkben foglalkozunk, szükséges megemlíteni azokat a diplomáciai erőfeszítéseket, amelyeket a Szovjetunió fejt ki e kis latin-amerikai országban dúló polgárháború mielőbbi befejezésére. A Szovjetunió kérésére a múlt hét folyamán ismét összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy megvitassa a dominikai helyzet legújabb fejleményeit. Fedorenko szovjet küldött kifejtette kormányának véleményét, mely szerint az USA az Amerikai Államok Szervezetének zászlaja alatt nyílt agressziót követett el Dominika ellen. A szovjet kormány felhívja a Biztonsági Tanácsot és az ENSZ-tagállamok kormányait, akadályozzák meg a világszervezet alapokmányát sértő cselekményeket, haladéktalanul véget kell vetni a Dominikai Köztár* saság elleni amerikai agressziónak és azonnal ki kell vonni az amerikai és más külföldi csapatokat ebből az országból. összefoglalónk elején az űrkutatás legújabb amerikai sikerének említése mellett azokról a kedvezőtlen politikai és diplomáciai eseményekről szóltunk, amelyek egyre nagyobb aggodalommal töltik el a békéért küzdők millióinak táborát. A két amerikai űrutast köszöntő beszédében Johnson felemelő szavakat mondott a haladásról, a nemzetek összefogásának és a béke biztosításának szükségességéről. Ez mind nagyon szép, csak mikor ad az elnök végre komoly tartalmat is ezeknek a nemes megnyilatkozásoknak? (—tg—) tárgyalások után is csak a legszűkébl kétharmados többséget sikerült elérni 14:5 arányban szavazták meg a: „Amerika-közi hadsereget.“ Mexikó Chile, Uruguay, Peru és Ecuadoi azonban a javaslat ellen szavazott'. Május derekán az „Amerika-köz hadsereg" első, névleges egységei felbukkantak Dominikában —, de ez nerr változtatott azon a tényen, hogy a dominikai ügy kettéhasította az AÁSZ-t Latin-Amérikában mindinkább erősödik az ellenállás Washingtonnal szemben, s éppen e dominikai ügy kapcsán kialakulóban vannak elképzelések, amelyek a Washington-centrikus Amerika-közi szervezet helyébe más típusú alakulatot akarnak. Uruguayi kormányférfiak az Amerika-közi rendszer reformját követelik, jelszavuk: „Az együttműködést mégsem lehet egyszerűen a Kuba elleni csendőrakcióra leegyszerűsíteni!" (Ez a jelszó vonatkozik a dominikai esetre is.) „Az AÁSZ ne büntetőosztag legyen, hanem a latin-amerikaiak érdekeit képviselje." Mexikó Kuba visszavételét követeli az AÁSZ-ba. Különvéleményük van Washingtonnal szemben a chilei, az ecuadori és a panamai kereszténydemokratáknak is. Eduardo Frei, Chile köztársasági elnöke, a következő elgondolást hirdeti: teremtsék meg a dél-amerikai országok gazdasági közösségét, s állítsák szembe egyenrangú partnerként az Északamerikai Egyesült Államokkal. Az USA-nak tehát Dominika után nagyon sok erővel kell küzdenie a nyugati féltekén, népi mozgalmaktól polgári, nemzeti reformtörekvésekig. A szinte egyöntetű világvisszhangból is levonhatjuk azt a következtetést', hogy politikai szempontból a legkevésbé célravezető eszköz az USA számára ’ebben a küzdelemben a fegyve* rés beavatkozás. Bosch volt dominikai elnök, (polgári politikus, akit a felkelők vissza akartak helyezni tisztjébe)', keserű iróniával nyilatkozott Washingtonnak arról az állításáról, hogy J58 casfroista és kommunista játszott szerepét a dominikai felkelésben: „Nem én vagyok az az ember, aki képes helyrehozni az Egyesült Államok intervenciója által okozott károkat. Nem vagyok ugyanis felkészülve arra, hogy elbánjak az amerikai akció által teremtett új kommunisták ezreivel és ezreivel." T. I. megszakítani a diplomáciai kapcsolatokat Kubával, öt nem. Köztük Bolívia. Néhány hétre rá azonban a bolíviai kormány bejelentette a szakítást. Washington megfenyegette, hogy különben nem utalja ki azt a negyven* millió dollárt, amelyet az ónbányák sürgős korszerűsítésére ígért... Kuba forradalma erjedést indított még a földrészen: nemcsak a népi baloldalra volt hatással, hanem öntudatosabb tevékenységre serkentette a polgári érőket is. Az AÁSZ fő-funkciója ettől kezdve a Kuba elleni politikai harc az amerikai érdekek szol* gálafában. Az érvényes határozathozatalhoz szükséges kétharmados szavazási többséget azonban az USA mindig megtartotta. Az Amerikai Államok Szervezetét, amely Kuba viszonylatában már éngedelmes eszköz volt, a dominikai in* tervenció nyílt válságba döntötte. Ennek két fő oka van. 1. Az USA ezúttal saját hadseregével az adott ország területére lépett, 2. Az AÁSZ tagjai nem fogadták el azt az indoklást, hogy a dominikai felkélési „kommu* nisták vezetik." Ennek megfelelőén az AÁSZ első ülésén felszólaló 17 küldött mindegyike elítélte az amerikai beavatkozást. (Az uruguai küldött így kiáltott: „Johnson-doktrína ellen felemeljük szavunkat, minthogy azt sem jogi, sem erkölcsi szempontból nem lehet igazolni." Chile és Mexikó azonnal az észak-amerikai csapatok visszavond* sát követelte.) Az USA más vonatko* zásban is elszigetelődött: Pearson ka* nadai miniszterelnök Ottawában óvatosan bár, de' fenntartásait hangoztatta: „Az amerikai hatóságok még nem szolgáltattak elegendő bizonyí* tékoí arra, hogy a dominikai felkelést kubai kommunisták irányítanák." Franciaország képviselője a Biztonsági Tanácsban hűvösén nyilatkozott: „Jelentős amérikai haderők Dominikába küldésének ténye következtébén olyan fegyveres intervenciónak va* gyünk tanúi, amelynek szükségésségéré nem lehet felhozni semmilyen bizonyítékot." A következő lépés az USA számára az „Amerika-közi hadsereg" mégszavaztatása volt. Először az AÁSZ-ban az amerikai követelést csak három állam támogatta. A politikai és gazdasági nyomás sorozata és hosszú be, az erőviszonyok megváltoztak, növekedett Latin-Amérika, mint az Egyesült Államok politikai és gazdasági hátországának szerepé. 1950-től már rendszeresen összehív* fák az Egyesült Államok latin-amerikai követeit. Eisenhower elnök 1953- ban beszédet mondott az AÁSZ-ben a pán-amerikai szolidaritás napján, s megígérte, hogy megjavítja az USA és a latin-amérikai országok kapcsolatait, kölcsönös megértést teremt. A valóság: 1954-ben Amérika-közi konferencia Caracasban. Határozatot fogadnak él a „kommunista fenyegetésről" — s néhány hét múlva az AÁSZ köpönyegében az amérikai kémszolgálat intervenciót szervezett Guatemala polgári demokratikus kormánya ellen, amely korántsem volt kommunista — de reformmal fenyegette az United Fruit, a hatalmas északramerikai vállalat' gigászi földbirtokait. A latin-amerikai országok inflációtól és tömegnyomorúságtól szenvedtek. Guatemala után három évvel, 1957-ben történt (először a háború után), hogy egységesen léptek fel az USA-val szemben. Természetesen csak szerény gazdasági követelésekkel, Dullesnek, Nixonnak és Eisenhower* nek mégis személyesen kellett körutazásokat tennie. (Dulles találkozott Kubitschek brazil elnökkel. Dullés: „Közvetett kommunista agresszió fenyeget!" Kubitschek: „Az amerikai államok regionális és nemzeti problémáikat akarják megoldani.“) .De ezért már kezdtek érni azok a meggondolások is, amelyeket Kennedy szeretett volna később megvalósítani. Milton Eisenhower, az elnök öccse így számolt be tapasztalatairól: „Hibák sorát követtük el a diktárokkal kapcsolatban. Javaslóm, hogy né tanúsítsunk különösebb figyelmet a diktátorok iránt, még ha időleges előnyei is vannak az ilyen taktikának.“ |y| iré az „átértékelés“ érlelődött, ■ * már győzött a kubai forradalom. Soha olyan sűrűn nem hívták össze Washingtonban az Amerikai Államok Szervezetének tanácsát, mint ettől kezdve. 1964-ben Venezuela panaszára ’(azt állította, hogy Kubából származó fegyvereket találtak a venezuelai partizánoknál) ismét összeül a tanács. Tizenöt ország küldötte kész volt Latin-Amérika országait és kormányait valóságos sokk érte í dominikai beavatkozás hírével: csaknem három évtized óta nem volt példí erre. (Utoljára 1927-ben szálltai partra észak-amerikai tengerészgyalogosok Nicaraguában.) Első nap még a hadihajó-politika klasszikus érve hangzott el: „Biztonságba kell helyezni az Egyesült Államok Dominikában tartózkodó polgárait", de másnap már őszintébb volt az elnök. Szemünk előtt jött létre a Johnson‘doktrína: „Az USA nem engedi meg égy második Kuba létrejöttét a nyugati féltekén". Az Amerika-közi kontinentális szer* vezetnek, összefogásnak vannak szép hagyományai. Simon Bolivar, a Felszabadító 1918-ban ezt írta egy levélben: „Szükség van olyan amerikai szerződésre, amely valamennyi köztársaságunkat egyetlen politikai testületbe foglalva, képviseli Amerikát a világ előtt." Mint BoliVar annyi fnás álma, ez is visszájára fordult. Valójában csak hét évtized múlva jött létre a szerződés, de akkor már nem egyenlő erők között. Az Egyesült Államok nagy fölénybe került, s ő is invitálta Washingtonba tizennyolc ország képviselőjét. Ez az 1890-es konferencia hívta életre az Amérikai Köztársaságok Nemzetközi Unióját, első, laza szövetségét, amely csak általános célt tűzött ki: „előmozdítani a jó kapcsolatokat az amerikai földrész államai között.“ A második világháború évéiben növekedett a szövetség jelentősége: az Egyesült Államoknak fokozottan volt szüksége nyersanyagokra. 1948-at írtak. Bogotában összeült' az amerikai államok konferenciája. Az Egyesült Államok elérkezettnek látta az időt, hogy átszervezze a régi testületét, szorosabbra fűzze a szálakat. Megmaradt ugyan a Pánamerikai Unió, de jelentősége tisztán formai lett. Helyette létrehozták az Amerikai Államok Szervezetét. Alapító okmányuk nemes elveket foglal magában: a „rend és a béke" fenntartása é földrészen, a szolidaritás ápolása, politikai, gazdasági és kulturális együttműködés, az egyes államok függetlenségének védelme. Olyan keret éz, amelyben sok minden elfér, hiszen minden csak értelmezés kérdésé. Az Egyesült Államok pedig úgy értelmezte a helyzetet, hogy Latin-Amerikára mind nagyobb szüksége van. A dollárbefektetések háromszorosukra nőttek. Európában. Ázsiában és Afrikában nagy átalakulás ment vég-
