Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1965-06-05 / 22. szám

Viaszt is termeljünk!

Az idei tavasz nem kedvezett a méheknek. Kevés volt a napos idő, s áprilisban, sőt május első felében a hőmérő ritkán emelkedett a 10 fok fölé. A méhek kevés időt tölthettek a szabadban, még kevesebb virágport gyűjtöttek, a nektárról nem is beszélve. A napról napra ismétlődő eső lemosta a virág bibéjén képződött virágport, míg a hűvös idő a nektárképződést akadályozta. Ezek után nem csoda, hogy a tavasz nem hozta meg amit a méhészek vártak tőle. Az elmúlt évek ideális tavaszain már a márciusban virágot bontó fűz, gyümölcsfa nyújtott alkalmat bő virágpor hordásra, többször némi nektárt is szolgáltatott.

Természetes, a hordástalan hűvös idő kihatott a méhek fejlődésére, különösen a lépek építésére. Idén elmaradt az építési kedv, amely a gyümölcsfavirágzás teljében évről évre bekövetkezett. Ezt a lemaradást a nyári időben pótolni keli, ha nem akarunk lemaradni a viasztermelésben. Márpedig ezen a téren nem a legrózsásabb a helyzet, mert a nagyüzemi méhészetek alakulásával és fejlesztésével, valamint a viasz ipari felhasználásával egyre nagyobb a szükséglet.

Ebből eredően a viasztermelés ugyanolyan fontos követelmény, mint a méztermelés. Minden méhésznek saját érdeke, hogy több viaszt termeljen, mert így magának is van bőven belőle, a felesleget viszont jó áron értékesítheti. A viasztermelés nem megy a mézelés rovására, mint azt régebben bizonyítgatták.

Vlasztermeléssel és építéssel a fiatal 10—20 napos méhek foglalkoznak. Ugyanezek etetik a fiasí-i tást is. A gyűjtőmunka viszont az idősebb méhek feladata. A két tevékenységet tehát nem ugyanazok a méhek végzik. A fiatal méheknél a bőséges táplálkozás és a meleg hatására működni kezdenek a viaszmirigyek. Ha a kaptárban építésre nincs mód, akkor a méhek a sejtek szélét vastagítják, zugépítményeket húznak, vagy a .termelt viaszpikkelyeket a kaptár fenekére hullatják. Ezen a folyamaton minden olyan méh átesik, amely fiatal korát a hordás alatt éli. Azzal tehát, hogy a családoknak nem adunk lehetőséget az építésre, ölyan energiát hagyunk kárbaveszni, amelynek kihasználása kötelességünk.

A kísérletek kézzelfoghatóan bizonyítják, hogy az a család termel legtöbb viaszt és nevel legtöbb Hasítást, amelyik e két munkát — a természet évezredes rendje szerint, ösztönének és szervezetének megfelelően — egyidejűleg végezheti. Ennek az egyensúlynak a megbontása a család kárára, a hozam rovására megy. A méheket a viasztermeléssel sem a gyűjtőmunkától, sem a fiasítás ápolásától nem vonjuk el. A méhcsalád munkakedve és ezzel teljesítménye akkor a legnagyobb, ha egyszerre gyűjthet, építhet és Hasítást is gondozhat. A lököerő természetesen a gyűjtés, a friss nektár és a virágpor. Ha ez nincs, akkor szünetel az építés, csökken vagy teljesen megszűnik a fiasítás. Ebből az a tanulság, hogy építtetni akkor a legcélszerűbb, amikor hordás van.

Az építtetés szorosan összefügg a lépcserével is. Számos méhészetben nem fordítanak kellő gondot az öreg, vagy hibás lépek kicserélésére. Az öreg, megfeketedett lépek báblnges sejtjei alkalmatlanok fiasítás nevelésére, de méz tárolására is. Négy-öt évenként tervszerűen cserélni kell a lépeket.

A kiszedett, összegyűjtött öreg, pergetőben szétszakadt heresejtes lépeket és zugépítményeket ne hagyjuk henteregni, olvasszuk ki, mert rövid idő alatt a molyok martalékává válik.

Minden szem viasznak', minden kiépített keretnek, akárcsak a méznek, pénzbeli értéke van. Okosan cselekszik tehát az a méhész, aki hordás idején megragadja a kínálkozó alkalmat, s a mézeléssel egyidőben a viasztermelést is szorgalmazza.

SÁNDOR GÁBOR

Mit tudunk a méhpempöröl?

Köztudomású, hogy a méhészeti

termékek közül a mézet már évezredekkel ezelőtt ismerte az emberiség, mert az volt jóformán egyedüli édesítőszere. A viasz is hosszú ideig szolgált a legszebb fényt árasztó gyertya alapanyagául. Szervezetünkbe juttatva a méhméreg is hatékony gyógyszert képez különféle csúzos megbetegedések ellen.

Az anyapempő hatását' viszont csak 15 év előtt fedezte fel Aliin Caillas francia agrármérnök-méhész véletlenül, amikor méhcsaládjai a levendulán megerősödve nyakra-főre rajoztak. Ennek meggátlása céljából lenyesegette az anyabölcsőket és a tyúkok közé szórta. Azok kicsipegették a bölcsőben lévő anyaálcát és a makkalakú sejtbe ürített garatmirigyváladékot, a pempőt. Caillas megfigyelte, hogy tyúkjai azóta szaporábban tojtak, sőt az augusztusban vedlő tyúkok sem maradtak alul. Az agrármérnök azután saját magán próbálta ki az anyapempő hatását napi 50 milligrammos kúrával. Megállapította, hogy fizikai és szellemi képessége megújhodott, közérzete javult, az álmatlanság okozta fáradságérzete eltűnt. Felesége ugyanakkor kenőcsnek használta az anyapempőt, amitől arcán elsimultak a ráncok.

Elöljáróban meg kell jegyeznünk, hogy a méhpempő előnyös vagy káros hatását orvosilag eddig nem sikerült még teljesen tisztázni. Mindkét tábornak vannak hívei és ellenzői. A „méhpempő-divat" mindenesetre megkezdődött. Tény, hogy a pempőben számos vitamint, így B2-es, B6-os és PP-vitamint találtak, továbbá pantoténsavat, inositolt, E-vitamint és az ember számára nélkülözhetetlen 22-féle aminósavból kerek 78-t. V. I. Poltev szovjet mikrobiológustanár kísérletei alapján antibiotikumokat is tartalmaz a pempő, a parányi csigák életgátló anyagát.

Az eddig eltelt 15 évi kísérleti idő is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy pontosan megállapítsák az anyapempő gyógyhatásút az egyes betegségekre. Kétségtelen, hogy Prosperi firenzei egyetemi tanár

anyapempő adagolásával lényeges súlygyarapodást és a vörös vérsejtek szaporodását érte el rosszul táplált gyermekeknél. A görög Kuriotisz orvosi felügyelet alatt adagolt pempőt szép eredménnyel Parkinson-kórban, csonttuberkulózisban és reumában megbetegedett egyéneknek stb. Ojból hangsúlyozzuk azonban, hogy a méhpempő nem váltja ki mindig és mindenkinél a kívánt hatást!. A méhpempő nem csodaszer!

Méhpempőt olyan anyabölcsőből kell kiszedni, amelyben az álca 3, legfeljebb 4-napos. Ha a mákcsalád kevés anyabölcsőt nevelt, átlag 4—6 bölcsőből gyűjthető 1 gramm anyapempő, ha többet nevelt, akkor csak 6—8 bölcsőből. Sok pempőt termelhetünk háziszerként a rajzás meggátlására lerombolt anyabölcsőkből is. Kis csipesszel vagy piszkaiéval eltávolítjuk az álcát', majd 4—4,5 mm széles csont- vagy fakanállal kiszedjük a pempőt. Ezt ugyanannyi kristályos mézzel keverjük, fekete papírba burkolt penicillines üvegbe teszszük, gumidugóval lezárjuk és mielőbb hideg helyre visszük. A pempőnek nem szabad fémmel érintkeznie és anyagát sötétben kell tárolni.

A pempőből 2 grammot összekeverünk 200 gramm kristályos mézzel. Kristályos mézet azért használunk, hogy a pempő ne gyűljön a tetejére. Felnőttek 10 grammot, gyermekek 5 grammot szednek ebből a reggeli étkezés előtt egy órával. A kúra 20 napig tart, azután szünetet kell tartani. Évente átlag 10—12 gramm méhpempőt szedhetnek a felnőttek, a gyermekek csak 4—6 grammot.

A 2 grammnyi pempőt 1 liter finom, erős borral is keverhetünk, amiből féldecit ihatunk reggeli előtt. Kitöltés előtt az üveg tartalmát felrázzuk. — Joirisz szovjet orvos szerint ajánlatos három gramm pempőt feloldani féldeci 40 százalékos alkoholban és ebből naponta négyszer, félórával az étkezés előtt 5—5 cseppet juttatni szemcsepegtetővei nyelvünk alá. Egy kúra 20—30 napig tarthat.

<k)

Nem vitás, hogy a szocialista me- má zőgazdasági nagyüzemekben a kecs- pec ketenyésztés a tejtermelés révén a h mindenekelőtt a fő állattenyésztési kas ágazatok kisegítésére hivatott. A hős kecsketej fogyasztása kb. 3,5 % kü- kai lönösen értékes állati fehérjét, 4 °/o vet zsírt és 4,65 °/o tejcukrot jelent a fűz malacok, csibék, kispulykák, esetleg lejl más növendékállatok számára. E táp- sz^ lálóanyag-ellátási feladatát a kecske- j®ú tenyésztés a takarmányalappa! szem- l®h beni jelentősebb követelmények nél- fős kül teljesíti. Ezért a kecsketenyész- leí tés különösen olyan helyeken érvé- osz nyesül, ahol az állat különböző fűfé- zse léket, gépekkel nehezen hozzáférhető domboldalakon, töltéseken, árkokban stb gazdaságosan kihasználhat, mivel így a kecsketartás a nyári időszakban csaknem ingyenes.

Ma már nem számít különlegességnek, hogy a nemesített fehérkecske (házikecske) egy laktáció ideje alatt 1200—1500 liter tejet ad, 45—55 kg tejzsírmennyiséggel, sőt sok esetben még ennél is többet. Pl. Pferovban a legutóbbi Tenyészállat Kiállításon bemutatták a 37 katalógusszámú (52 B 9 jelzésű) kecskét, amely egy laktáció idején 1737 kg tejet adott, 3,72 %-os tejzsírral; vagyis tejzsírtermelése 64,55 kg volt. A 32 katalógusszámú (2155 B 0 jelzésű) kecske 1679 kg A tejet termelt, melynek tejzsírja 3,70 lak százalékos volt, s így összesen 62,09 ad kg tejzsírt biztosított. A 34 katalógusszámú (2259 B 9 jelzésű) kecske egy ku laktáció ideje alatt 1602 kg tejet Iái nyújtott, melynek tejzsírtartalma lei 3,66 %-os volt, tehát az állat 58,61 kg ne tejzsírt termelt. Ha az állat többi ter- eg mékeit is figyelembe vesszük, főként el< a húst, a trágyatermelést, s könnyű- ke ipar számára az értékes nyersanya- Hi gokat, egyöntetűen arra a nézetre a jutunk, hogy a kecsketenyésztés, kü- ny lönösen az említett szakosítású üze- no mekben, mint kiegészítő termelési vii ágazat előnyös és gazdaságos. fe'

sz

Tenyészállat kiválasztás ^

Üj tenyészet alakításakor leghélye- na s’ebb nagy tejelékenységű törzsköny- dí vezeti állatokat beszerezni. Meglévő, ré s aránylag jól tejelő állomány esetén 9V legcélszerűbb a tenyésztulajdonságok sz javítását kiváló kecskebak beállításé- A val, öröklés útján eszközölni. Egy ha kecskebakra egy hágatási idényben 5_ 50—60 kecskét számíthatunk, úgyhogy tulajdonságait nagyszámú utódra örö- ke kíti. A született utódokból a tenyész- s5 állatok kiválasztását egyrészt tekintettel a küllemre, felépítésre, típusra, ^ másrészt a termelékenység szempont- v}' jából végezzük. A kecskék esetében a tejelékenységet először az első lak- ké táció befejeztével, kb. 2% éves korban állapíthatjuk és bírálhatjuk meg.

Abban az időben, amikor a fiatal állatok saját termelékenységé még a(j ismeretlen, kiválasztásukat elődeik a termelékenysége szerint, vagyis törzs- as könyvi értékük alapján hajthatjuk végre. Ilyenkor azt mondjuk, hogy előzetes kiválasztásról van szó. A tulajdonképpeni fő kiválasztást az álla- fl tok saját termelékenysége szerint kell végezni. Ezekből nyilvánvaló, hogy a tovább'tenyésztésre beállított | kecskék kiválasztását és értékelését szüntelenül, az elválasztástól egészen q addig az ideig kell végezni, míg utó- □ daik saját termelékenysége nem mu- H tatható ki. p

Általánosan ismert tény az, hogy a H kecsketenyésztés Cseh- és Morvaor- p szág területén azért áll magas fokon, □ mert az ottani tenyésztők a tenyészállatok, különösen a kecskebakok ki- p választására már az első köztársaság C idején is különös súlyt helyeztek. j= Szlovákiában erre a kérdésre figyel- C met csak 1946-tól, a kecske tenyész- C állat előllítással foglakozó rendelet £ megjelenésétől kezdődően szentelünk. C Azóta vezettük be a termelékenység E vizsgálatot, ami a szervezett közsé- P ggekben igen jó eredményeket hozott. C

Az értékelés jelei

A testalkat és a tipus értékelésekor p a tipus értékelésekor a következő C jeleket tartják a szakemberek meg- p felelőnek: „száraz“ és inkább széles {= mint megnyúlt fej, az ivari hovátar- £ tozás nyilvánvaló kifejezésével, C szarvak nélkül. Középhosszú nyak, £ amely izmos, s a fej felé elkeske- C nyedő. A rövid, vastag nyak nem E megfelelő. A nyak alján a „Csenge- £ tyűknek“ nincsen különösebb jelen- C tőségük. Egyforma magasságú ágyék C és hát. Megfelelő ha a hát és az ágyék £ széles, izmos, egyenes és hosszú, mert C az ilyen tájékok alatt nagy a fontos E l szerveket magában rejtő mellkas, r

másrészt az ilyen tájékok tömegesebb pecsenyehúst szolgáltatnak. Helytelen a hajlott, vagy a pontyos hát. A mellkas legyen széles, mély, dongás és hosszú, helyesen ívelő bordacsontokkal. A lapos és a lapocka mögött közvetlenül körkörösen behúzódott ún. fűzött mellkasű állatokat ki kell selejtezni. Jó jelnek minősítik ha a has szilárdfalú, gömbölyödő és eléggé terjedelmes. A far legyen széles, izmos, lehetőleg hosszú és mérsékelten lejtős. A hegyes, keskeny, sovány és lejtős far nem megfelelő. A végtagok oszlopszerűen támasszák alá a törzset. A csontok elég vastagok, a

A 2155 B 0 törzsszámú kecske egy laktációs időszak alatt 1679 kg tejet adott. (A szerző felvétele)

kulcscsontok kifejezők, az izmok a lábtőig és a csánkig tömörek, innen lefelé szárazak és acélos inúak legyenek. Hátsó lábai eléggé távol álljanak egymástól. Megfelelő ha combjai eléggé teltek, patái jól formáltak, kemények, zártak és világosszínüek. Hiba a puha csüd, a kardláb, az X láb, a gacsos, vagyis tehén állás, s a szétnyíló pata. Bőre legyen vékony, finomtapintású, rugalmas, szőrzete rövid, sűrű, fényes, fekvő és tiszta fehér. A nősténykecske a kecsebakkal szemben gyengébb testalkatú, tipikusan nőstényi jellegű.

A fejős kecske megítélésékor a legnagyobb figyelmet a tőgyre kell fordítanunk. A tőgy legyen terjedelmes, részarányos, finoman szőrözött, mirigyes tapintatű, daganatoktól mentes, szilárdan elhelyezkedő, gömbölyödő. A tőgybimbók legyenek enyhén előrehajlók, hüvelykujj vastagságúak és 5—6 cm hosszúak.

A küllemi valamint fajta típusjelekkel szembeni követelményeken kívül szükséges figyelemmel kísérni a fejlődés ütemét, meg az állat szaporodási képességét is. A termelékenységvizsgálatba vett gödölyék és gidák élősúlyának 17—21 nap alatt még kell kétszereződnie.

Takarmányozás

Á fiatal tejelőkecskék takarmányadagjában mindenekelőtt a fehérjének, a szénhidrátnak, a vitaminoknak és ásványi anyagoknak kell gazdagon képviselve lenniök.

A kecskék tápanyagszükségletét nálunk ezidáig még nem normázték.

A külföldi szabvány szerint 100 kg élősúlyra napi életfenntartó adagként

szükséges: 3 kg szárazanyag, 100 g emészthető fehérje és 0,8—1,0 keményítőérték. Egy kg f,ej előállításához szükséges: 0,3 kg szárazanyag, 55 g emészthető fehérje és 0,25 keményítőérték. Pl. a 45 kg élősúlyú, napi 5 literes tejelékenységű, 4 % tejzsírt produkáló kecske napi szükséglete

2,7 kg szárazanyag, 0,315 kg emészthető fehérje, 1,65 keményítőérték, 10 g mészkő, 6 g foszfor és 8 g só.

A kecske a takarmány összetételével szemben igénytelen, viszont szereti a változatosságot. Naponta 3—4 ízben etessük, lehetőség szerint szabályos 4—5 órás időközökben. Különben a szabályos kérődzés megszakadna és a kecske válogatóssá, nyalánkká válna. Naponta 2—3-szor itatunk, lehetőleg szénaetetés előtt, miközben az állat 5—6 liter vizet fogyaszt'. Szárazonállás idején az ivóvíz szüksőglet kb. 3 liter. Minden liter tej termelése 1,5 literrel növeli a vízszükségletet.

Kováé professzor a napi 5 kg-ós tejelékenységű kecskék részére a következő takarmányadagokat ajánlja:

a) legelő tetszés szerint, 0,6 kg gabonadara, 0,4 kg búzakorpa,

b) 2,5 kg lucernaszéna, 1 kg főtt burgonya, 0,5 kg korpa, 0,5 kg zab,

c) 1 kg széna, 4 kg répalevél.

A továbbtenyésztésre szánt növendékállatoknak 8—12 hétig teljestejet

kell kapniok. Az anyatej adagolás idejének csökkentése következtében a tenyészállattól várt eredmények a gyakorlatban nem mutathatók ki. Az anyatejet szoptatásos valamint itatásos módszerrel adagolhatjuk. Itatás esetén a tej hőfoka 35 C° legyen. A megszületett' állat első eledele anyjának föccsteje legyen, amely

5,1 %—12,7 % fehérjét és sok vitamint tartalmaz. Az első két napon ötször itassunk, azután pedig napi 4—3-szorira csökkentsük az Itatások számát. A 3—4 héttől kezdődően a növendékkecskék takarmányát szénával és abraktakarmánnyal egészítjük ki. Elválasztás után, a harmadik hónaptól kezdődően a növendékkecskékkel kisebb mennyiségű zöld füvet' etethetünk, esetleg legelni hagyjuk őket.

A kecskefej sok foszfor- és mésztartalmú sót rejt magában, amelyek a csontváz fejlődéséhez nélkülözhetetlenek. Ezen kívül jelentős menynyiségű kaprinsavat tartalmaz, amely a szervezet működésére serkentően hat. Mivel a kecskék csupán elvétve hordozói a tuberkulózisnak, tejük nyers állapotban fogyasztható, vagy .takarmányozható.

Az Állami Tenyészállatellenőrző Igazgatóság a Csehszlovák Kisállattenyésztők Szövetségével karöltve

szabályos időközökben, minden év augusztusában és szeptemberében vásárt rendez a tenyészbakok és tenyészkecskék (gödölyék és gidák)' eladására. Azon gazdaságoknak, melyeknek kecskéi a szervezett haszontulajdonság ellenőrzésébel résztvesznek, lehetőségük nyílik állataikat 5—6 hónapos korukban előnyösen értékesíteni.

A gépi féjés a jövőben a kécskefenyésztésben különösen nagy fordulatot hoz majd, de az állomány bővítéséről már most kell gondoskodnunk, mert ez ökonómiai szempontból előnyökkel jár.

Kucsera Szilárd

A kémiai iulajelemzés és a szántóföldi kísérletek jelentősége

D A MŰTRÁGYÁK HELYES ALKALMAZÁSA

Sem a műtrágyázást, sem pedig a meszezést nem szabad sablonosán végezni, ha kedvező eredményeket akarunk kultúrnövényeink termesztésében elérni. Még ugyanaz a növény sem kaphat az egész parcellán egyenlő mennyiséget, még kevésbé a különböző táblákon.

A jó növénytermesztő ugyanis nemcsak aszerint adja a trágyát, hogy milyen a talaj termőképessége, hanem a növények állapotát is figyelembe veszi. A kiszórásra kerülő műtrágya mennyiségének helyes meghatározása szempontjából nagy jelentőségű minden parcella talajának elemzése és felvehető nitrogén-, foszfor-, valamint káliumtartalmának meghatározása. A talaj pH (hidrogén-koncentráció) értékét is meg kell határozni, mert csak így tudjuk eldönteni, hogy szükség van-e meszezésre. A talajmintát a parcella nagyságának, illetőleg tagoltságának megfelelően több helyről a szántott rétegből kell venni. Ebből a célból ásóval gödröt ásunk, vagy talajszondával egy szeletet kiveszünk. Az így összegyűjtött mintákat vödörben összekeverjük, majd szárítás céljából száraz helyen szétterítjük. A száradt földből átlagmintát veszünk, melynek súlya 40—50 dkg legyen. A minta sorszámát, a parcella nevét ahonnan a mintát vettük, a szántott réteg vastagságát, illetőleg mélységét és a mintavétel napját egy füzetbe írjuk. Ugyanezen adatokat egy kartonlapra is feljegyezzük és azt a talajmintához egy zacskóba tesszük. A minták sorszámát azonban fel kell tüntetni a gazdaság talajtérképén is. Az egy táblán összegyűjtött talajmintákat csak akkor szabad összekeverni, ha a talaj szerkezeti összetétele egyforma. Az így vett átlagmintákat pl. a felvehető nitrogéntartalom meghatározása céljából a körzeti agrokémiai laboratóriumba kell beküldeni. Ha nedves a talajminta, papírzacskóban tárolni nem szabad.

A trágyázás hatékonyságának meghatározása céljából trágyázatlan sávokat hagyhatunk ki. Az ilyen szántóföldi kísérlet megmutatja a különböző trágyaadagok és kombinációk hatékonyságát és ebből okulva a jövőben lehetővé teszi jobb kihasználásukat.

A trágyafélék helyes alkalmazását kis parcellákon végzett kísérletek is elősegítik. Ezek a kísérletek lehetővé teszik az új trágyázás! módszerek és az új trágyafélék sikeres kipróbálását.

TÖRÖK ISTVÁN (Bél**- Kecsketejet etetésé“1*

IA kecsketenyésztés jelentőségét az utóbbi Időben túlságosan lebecsültük. Talán azért, mert rangon alulinak találtuk tartását, vagy mert az állat testmérete nagyüzemi gazdálkodásunk közepette kicsinek tűnt. Pedig ha nem előítélettel, hanem körültekintőbben, ökonómiai megítéléssel kezeltük volna ezt a kérdést, véleményünk másképpen alakul. Gondoljunk csak arra, hogy milyen jelentős mennyiségű tehéntejet vontunk el a közélelmezés készleteiből a növendékállatok etetésére, amit kecsketejjel is megoldhattunk volna.