Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1965-06-05 / 22. szám
Bő takarmányalap — egészséges állatállomány Mezőgazdasági üzemeink többségében ugyan már felismerték, hogy a pillangós növények nagy mennyiségű és jó minőségű takarmányt nyújtanak, azonban még mindig figyelmen kívül hagyják azokat a lehetőségeket, melyek kihasználásával bőségesebb takarmánybázist lehetne biztosítani. Egyes gazdaságokban a terület kibővítésében látják a megoldást, más helyeken viszont a hozam növelését' tartják célszerűbbnek, örömmel nyugtázhatjuk, hogy ma már nemcsak hagyományos módon termesztik a hereféléket. És ahol ez így van, ismeretlen az a szó, hogy „takarmánygond". És hogy mennyire igaz ez, bizonyítja az alábbi példa. Egy kelet-szlovákiai szövetkezetben járva nem mindennapos kijelentésnek voltam fültanúja. — Mi már nem ismerjük a takarmányhiányt — mondja határozottan Albert János, a mokcsamogyorósi szövetkezet elnöke. Nálunk 90 darab szarvasmarha jut 100 hektárra, de mondhatom, bőségesen etetünk télen, nyáron. Kevés szövetkezeti vezető dicsekedhet ilyen eredménnyel, de kevesen hiszik azt is, hogy 100 hektáron 90 darab szarvasmarhát tartanak. Bevallom, a magas számok hallatára én is elcsodálkoztam. Főleg a takarmányellátás hogyanját tartottam lehetetlennek. Mert hát ennyi állatnak rengeteg eleségre van szüksége ahhoz, hogy a kondíció mellett a hasznossági fok is meglegyen. Mindjárt arra gondoltam, hogy ebben a szövetkezetben legalábbis a terület 55 %-át a takarmánynövények foglalják el. Tévedtem. A valóság az ellenkezőjét bizonyítja. No de vegyük sorjában a dolgokat. Első helyen a lucerna A szövetkezet összterületéből csupán 22 hektár a rét. A 142 hektár legelőt pedig jóformán csak az állatok mozgására tartják fenn. Egyébként mind a legelő, mind a rét savanyú füvet terem. így mindenekelőtt: a szántóföldi takarmány-termesztésre fektették a fősúlyt. És itt a lucerna került az első helyre. A szántóföld 14 %-án helyezkedik el. Termesztenek még 70 hektáron lóherét. Ha a mokcsamogyorósi szövetkezetesek is a terület bővítésében keresték volna a takarmánybázis megteremtésének lehetőségeit, akkor az átlagos hektárhozamhoz mérten — mely 45 mázsa körül mozog — 300 hektár pillangóst kellene termeszteniük, ők azonban másképp cselekedtek. Kiszámították, hogy az állatoknak a téli időszakra 160 vagon szénára van szükségük, és ezen keresztül látták a kiutat. A szövetkezet határában a lucerna 5—6 évig is jó hozamot nyújt. Ellenben a lóhere csak minden negyedik évben sikerül. Termése is jóval alacsonyabb, mint a lucernáé. Mi történt? A lóherét fokozatosan csökkentik és helyette lucernát vetnek. Ezzel elérték, hogy nincs szükség a terület kibővítésére, és mintegy 25 vagonnal több takarmányt nyernek. öntözéssel 80 mázsa lucernaszéna A múlt évben rendkívüli aszály sújtotta Kelet-Szlovákiát. Itt nem volt kivétel a mokcsamogyorósi szövetkezét sem. Nem nézték azonban ölbe tett kézzel a növények kínját, hanem azt tették, amit tenniük kellett. Vásároltak öntözőberendezést és hozzáláttak a takarmánynövények locsolásához. A csatorna csak a határ egyik széléig ér el, a szivattyú azonban másfél kilométerre is szolgáltatja a vizet. így nem probléma a 150 hektár lucernát vízzel ellátni. A rendszeres öntözés után rohamosan fejlődött a növény. Ötszöri kaszálás 80 mázsa lucernaszénát nyújtott hektáronként. E tavaszon az ég csatornáiból kellő csapadékot kapott a föld. Az idei termésre tehát jók a kilátások. Az öntő- • zőberendezést készenlétbe helyezték, s ha a növények szomjaznak, beindítják. Céljuk, hogy ötször kaszálnak és minden számosállatra 18 mázsa lucernaszénát tegyenek el a téli időszakra. Idejében, veszteség nélkül Mindenekelőtt akkor beszélhetünk igazi sikerről, ha a megtermett tömegtakarmányt minél kevesebb veszteséggel helyezzük raktárba. Ezt a nézetet vallják Mokcsamogyoróson is. Mindent elkövetnek, hogy a takarmány tápértékét megőrizzék. A lucerna szárításánál elsősorban a ventillátorok jönnek számításba, de hogy ne halmozódjon fel a munka, az állványokat is igénybe veszik. Ha pedig az időjárás komolyabban közbeszól, silózással igyekeznek megmenteni a takarmány tápértékét. A szövetkezet’ törzskönyvezeti szarvasmarha-állománya 600 darab, s mellette a járási borjúnevelde szerepköre jutott nekik, ahol az évi forgalom 400 darab. Ézt folyamatosan a szövetkezet saját alapjából tölti fel vásárlás útján és adja el továbbtartásra a szövetkezeteknek és állami gazdaságoknak. Ezenkívül évente 60— 70 darab tenyészüszőt adnak el, amiért szép összeget vág zsebre a közös gazdaság. Tegyük fel a kérdést: lehet-e nevelni tenyészállatokat jó takarmány nélkül?. Aligha. Jablonci Lajos Tavaszi beszélgetés Lapunk régi olvasójához, Nemesük Lászlóhoz, a nyényei szövetkezet elnökéhez néhány „tavaszi“ kérdést intéztünk. — Elnök elvtárs, hogy érzi magát, így tavasz derekán a zöldtakarmányozás megkezdése előtt? ... — Jó és fogas a kérdés. Mert én csak akkor tudok igazán örülni, ha rendes kerékvágásban halad a szövetkezet szekere? — Talán nincs ok a jókedvre?... — Van is, meg nem is. Általában jól gazdálkodunk. A szerződéses eladás tervét teljesítjük, jut pénz a munkaegységekre is. Aranyat ér a 35 hektáros kertészet. A lehető legtöbb módon igyekszünk pénzt szerezni a közös pénztárába. Tíz hektár szőlő már másodéves. Most újabb 15 hektárt telepítettünk, de nem várunk addig, amíg termést hoz. Köztesként a széles sorokban dinynyét termesztünk. Számításom szerint a dinnye már az első évben behozza a szőlőtelepítés költségét. De a takarmány? ... Arra legjobb nem gondolni. — Olyan rossz a helyzet? — Elég komoly. 120 hektár évelő takarmányt kellett kiszántani. De nem ülünk ölhetett kézzel. Negyven hektárba szudánitű és takarmányborsó keveréket vetettünk, és 20 hektárba takarmányborsót. A többibe kölest és silókukoricát vetettünk. Tíz hektárba pedig takarmánysárgarépát. — A takarmánygond enyhítéséhez hozzájárul a rét is? — Nem mondhatnám. Sok bosszúságot okozott, mert eddig csak savanyú szénát adott. De 70 hektárt alagcsöveztünk és ezen a területen értékes takarmányt, főleg silókukoricát termesztünk. — Ha ennyire’ igyekeznek, talán a jövő tavaszra jobban fogja érezni magát. — Remélem. Ha az időjárás még jobbra fordul, gazdag termést érhetünk el. (bállá) A mezőgazdasági fiatalok nevelője Mint fiatal tanító Szarván kezdte működését. De nemcsak a tanítás érdekelte. A szarvai szövetkezeteseknek gyakran segített a nehézségek leküzdésében. Szorgalmasan tanulmányozta a mezőgazdasági szakirodalmat, hogy kellő szaktanácsokkal láthassa el a szövetkezeteseket’. Meglátogatta a jól gazdálkodó szövetkezetek közül a hegyétei szövetkezetei is, hogy lakóhelyén hasznosíthassa az élenjárók tapasztalatait. Mivel a szövetkezetben kevés fiatal volt Tóth István elsősorban a mezőgazdaságot' kedveltette meg tanulóival. Az évek teltek, és a Dunaszerdahelyi Kilencéves Iskolába került. Az igazgató a mezőgazdasági gyakorlat' tanításával bízta meg. A tanítási órákon hasznosítja eddigi tapasztalatait’, ismereteit, de emellett jó pedagógus is. Különösen jól felhasználja a szülői értekezleteket és ezen keresztül sok diákot nyert a mezőgazdaságnak. A szülői közösség alelnöke Nagy Árpád, a hegyétei szövetkezet fiatal, de máris tapasztalt szövetkezeti elnöké. Elvégezte a mezőgazdasági technikai iskolát. A közösségben jó munkát tud kifejteni. Tóth István tanító diákjai már messzire jutottak az életben. Akad köztük mezőgazdasági mérnök, szövetkezeti elnök, dolgoznak a mezőgazdaság különböző szakaszán. Sokan kérdezik, hogyan tudja megszerettetni a fiatalokkal a mezőgazdaságot. Mint jó pedagógus elsősorban a gyerekek érdeklődési köréből indul ki. A fiatal tanulók általában szeretik a gépeket, különböző mechanikus berendezéseket. A fiatalok szívesen mennek a mezőgazdaságba, ha gépekkel dolgozhatnak. Az elmúlt évben viszont megtörtént, hogy néhány tanuló a szaktanintézetben megszerezte a traktoros képesítést, de később csak nehezen tudott elhelyezkedni valamelyik szövetkezetben. Talán első pillanatra hihetetlen, de sajnos, ilyen esetek is előfordulnak. Holy Mihály például szintén képesítést szerzett, de a balázsfai szövetkezetben évente csak kéthónapi munkát ígértek neki. Joggal kérdezhetjük, mi történt ezután. A fiatal szakember most a bányában dolgozik. Sajnos, ez nem az első, de nem is az utolsó eset. Nehézségek adódtak elő az elhelyezés körül Dunaszerdahelyen, Hodoson és máshelyütt is. Az utóbbi időben a járási mezőgazdasági termelési igazgatóság jóvoltából a fiatal munkaerők elhelyezése javult. Tegyük hozzá, van kiket elhelyezni évente. Hisz csak Tóth elvtárs qsztályából évente 12 diák megy a mezőgazdaságba. Csömör László igazgató is igyekszik megkedvelteim a diákokkal a mezőgazdaságot. Főleg azok a tanulók mennek a mezőgazdaságba, akiknek szülei vagy rokonai is ott dolgoznak. Szabó László apja az egyházfiakarcsai szövetkezetben etető, nagyapja pedig elismert mezőgazdász, a helyi nemzeti bizottság funkcionáriusa. Nem csoda, ha a gyerek, ezekután mezőgazdasági gépszerelőnek .tanul. A Dunaszerdahelyi Kilencéves Iskolából egyre több tanuló jelentkezik mezőgazdasági iskolába. Székely György, Katona Ágnes, Antalics Zsuzsi, Nagy Margit a Dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Technikumban tanulnak tovább. A cigányszármazású tanulók is egyre jobban megkedvelik a mezőgazdaságot. Vontszemű Béla szintén a mezőgazdaságot választja. A Dunaszerdahelyi Kilencéves Iskolában jól érzik magukat a tanulók. Az állam 5 millió 500 ezer korona költséggel építette az iskolát'. Szép a környezete is. A gyakorlati oktatást szolgálja két hektáros gyakorlótér. A tanulók hársfákat ültettek, hogy még szebb legyen iskolájuk látképe. De a városban is kiültettek 1300 fát. Tóth 'elvtársnak a jövő mezőgazdasági dolgozók nevelése szempontjából újabb elképzelései vannak. Kisebbfajta kísérleti intézetet szeretne megnyitni az iskola mellett, hogy a falvakba elméleti és gyakorlati tapasztalatokkal térjenek vissza a tanulók, mert a Csallóköznek sok mezőgazdasági szakemberre van szüksége. Jozef Krát'ky, Vadregényes tájakon A rozsnyói járás vadregényes tájait járjuk. Annyi szín, annyi pompa tilnik a szemünkbe, hogy a toll képtelen leírni. De vajon az itteni emberek, hogy látják szülőföldjük mesebeli szépségét? Petri Pál, a görgői szövetkezet ökonómusa azt vallja, hogy ők inkább a szomszédok házatáján néznek körül legszívesebben, meg nem árt bekukkantani a távoli szövetkezetek konyhájába sem. Szívesen veszik, ha róluk is olykor hír száll a sajtóban. Már természetesnek tartják, hogy tavasszal mindig elsők a munkában. Megvan ennek is a titka. Kevesebb a ló, több a gép, még a legmeredekebb hegyoldalakon is a gépeké a döntő szó. Néha viszont az időjárás megtréfálja őket. A szádellöi völgytől a Galambos kőig olyan viharok dúlnak, hogy méltán nevezik ezt a részt Viharsaroknak. Egy kisebbfajta orkán még a négysoros istálló tetejét is elvitte vagy 50 méterre. Minden faluban akad probléma. Jakab József, a jablonci szövetkezet elnöke, azt állítja, hogy náluk megeszik a tyúkok a juhokat. Kissé furcsa, de szent igaz. Hadzokouá Viera ökonómus még papíron is bebizonyítja. A tyúkokra 45 ezer korona volt a ráfizetés, a juhtenyésztés pedig 36 ezer korona tiszta jövedelmet hozott. A tyúkok darabonként évente 45 kg abrakot fogyasztanak. A juhoknak meg fele sem jut. Kecsei Gyula agronómus viszont azt állítja, hogy a lovak is sok takarmányt fogyasztanak. De mégis szükség van rájuk. Nem lehet mindenütt géppel dolgozni. A Szoroskö másik oldalán más világ tárul szemünk elé. A természet pompája fokozódik. Az időjárás szeszélye azonban itt sem szűnik meg. Görgőn és Almáson az emberek voltak derűsek. Itt a túloldalon Hárskúton és Krasznahorkán a vezetők borúlátók. Bosszankodnak, hogy a járás nem nézte jó szemmel, hogy itt inkább a lovakat pártolják. Tehát mit lehet tenni, úgy kell dolgozni, ahogy lehet. Fejes József, a pelsőcardói szövetkezet elnöke viszont már vidámabb. Magukévá tették, hogy „száján fejik a tehenet“. Meg is van neki a látszata. Az első negyedévben 2000 liter tejjel és 4000 tojással többet adtak a közellátásnak a tervezettnél. A marhahús egészévi tervének teljesítéséhez mindössze 12 mázsa hiányzik és 30 ezer koronával több pénz áll a házhoz az első negyedévben az előirányzottnál. Az eredmény persze nem véletlenül született. Olvas, művelődik a tagság. Minden tag olvassa a Szabad Földművest. A prémium is jó hajtóerő. Autónkkal rohanunk a vadregényes tájakon. Csak néhány sorban adtunk hírt az itteni problémákról, emberekről. A látottakat summázva elmondhatjuk, itt is változik a világ, főleg ott, ahol a tagok művelésére nem sajnálják a pénzt és lehetővé teszik, hogy minden szövetkezetes otthonába bekopogtathasson a mezőgazdasági sajtó. CSURILLA JÓZSEF Két tucat hajadon jelentkezzék Dél-Csehországot járva megtekintettem a Vodnanyban épülő baromfifeldolgozó üzemet. Az épületek már elkészültek — jelenleg a technológiai berendezéseket szerelik — sót a „csirkevágóhídon“ megkezdődött a próbaüzemeltetés. Az itt felállított gépsor magyar gyártmány — a hódmezővásárhelyi gépgyár készítménye. Működik a tojásosztályozó részleg is, persze csak részben, mert a tojásszárítót még csak most építik — s ide a gépeket Dániából hozzák. Érdekes megfigyelni a tojásosztályozó asszonyok munkáját. Az osztályozó gép bolgár gyártmány. Elmés szerkezet... Ezt a jelzőt már azért is megérdemli, mert naponta mintegy kétszázezer tojást osztályoz -* négy osztályba — néhány asszony közreműködésével. Bezzeg, ha ezt a munkát kézzel kellene végezni — valószínű még száz asszonynak is lenne teendője, hogy a versenyt megállja a géppel... A csarnok másik végében számomra nem mindennapos látvány fogadott. Az asszonyok egymással versengve törték fel a tojást... Tíz-tizenöt aszszony. — Itt pasztörizáljuk — mondja kísérőm. — Hol használják fel? — A sütemény és tésztagyárakban. — Tízliteres pléhkannákban mínusz tizenhét fokra hűtjük, így sokáig eltart. — Meddig? — Három-négy hónapig. Benéztem a nagy hűtőkamrákba is, de az embernek nincs kedve itt sokat időzni, mert a higanyszál igen alacsonyan mozog. Egy hajadon ez? a munkát is el tudná végezni. A baromfifeldolgozó üzem huszonnégy millió korona beruházással épül — és szeptember elején valamennyi részlegét át akarják adni rendeltetésének. Az üzem korszerű lesz — hisz modern gépeket kap -, s annak ellenére, hogy a Ceské Budéjovice-i kerületben ezenkívül még három baromfifeldolgozó üzem működik — az új vodnanyi üzemben dolgozzák fel a kerület baromfitermelésének fele részét. — Már az ősszel több mint másfél millió baromfit dolgozunk fel — mondta Milos Havlena üzemigazgató. — Mennyi lesz az üzem teljes kapacitása ? — Kétezerötszáz tonna évente. — Hallottam, az üzemnek saját baromfifarmja is van. — Igen. Itt közel kétszázezer csirkét tenyésztünk. — Milyen hosszú a tenyészidő? — Nyolcvanöt nap. — A takarmányszükséglet? — Három és fél kiló. - Egy kiló hús előállításához! Nem kell bizonygatnom, hogy ez már jó eredmény, sőt ha a „kiváló" jelző valamire illik, akkor erre igen! Az elmondottak alapján az ember azt gondolná, hogy minden a legnagyobb rendben van: a baromfifeldolgozó üzem rövidesen „teljes gőzre" kapcsol, van és lesz elegendő „nyersanyag", semmire sincs gond. Vagy talán mégis? — Sok gondot okoz a munkaerőhiány — sóhajtozik az üzem igazgatója. — Mert hiába kapunk korszerű gépeket, emberi kéz nélkül nem sokra megyünk. Több mint kétszáz alkalmazottra van az üzemnek szüksége. Hogy honnan vesszük ...? — Dél-Szlovákiában éppen fordított a helyzet — mondom az igazgatónak.- Aránylag kevés a munkaalkalom - különösen a nők számára. Vlasta Lísková szívógéppel egyszerre harminchat tojást emel ki a ládából. Az igazgató szeme felcsillan, s megjegyzi: — Ej, ha küldene vagy két tucat hajadont... — Megérné nekik ilyen messzire jönni? Papírt, ceruzát vesz elő, s egy gyors számítási műveletet végez. Aztán felnéz: — Az 1300 koronát megkeresnék ... Szállás biztosítva. — Küldeni nem küldhetek senkit — mondtam búcsúzóul, — csupán azt ígérhetem meg, hogy megírom: Két tucat hajadon jelentkezzék... Kép és szöveg: KEREKES ISTVÁN SZABAD FÖLDMŰVES 3 1965. június 5.
