Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1965-05-29 / 21. szám
HOL AZ IGAZSÁG? AZ ORVOS SZEMÉVEL A szólásmondás úgy szól, hogy borban az igazság. Ezzel szemben mások azt állítják, hogy nem a borban, hanem kizárólag a rövid italokban: a rumban, a mecseki itókában, az édes likőrben, a vodkában, a viszkiben és a bundapálinkában van. Sőt már olyan is akadt, aki azt állította, hogy az igazság kizárólag a sörben található. Nem, kedves olvasóink! Mindez nem igaz, és ha már mindenáron jelszóhoz, vagy igazságkereséshez ragaszkodunk, el kell ismernünk, hogy az igazságot még legjobban az a szócsokor közelíti meg, ami azt mondja, hogy „az alkohol öl, butít és romlásba dönt“ — pedig annak sincs igaza! Nincs, mert a józan élet nem azt jelenti, hogy valaki soha, sehol, semmilyen körülmények között egy csepp szeszesitalt ne igyék. Ez bortermelő, pálinkafőző, sörgyártó hazánkban olyan túlzott követelés lenne, ami komolytalanná tenné a túlzott alkoholfogyasztás, a sorozatos részegeskedés, az alkoholizmus, az alkohol-betegség elleni elkeseredett és kérlelhetetlen harcunkat éppúgy, ahogyan a szeszfogyasztásra buzdító kereskedelem ellentmondást szülő meggondolatlan reklámja az „igyék még egy pohárka mecsekit“, „a sör folyékony kenyér“, vagy a Fehérvár—siófoki országút egyik útszéli kocsmájának kétségbeejtő hirdetés-vadhajtása is azzá teszi. Nem is tudom, hogyan tűrték eddig is az illetékesek?! A szólásmondás tehát a borban rossz helyen keresi az igazságot. Az igazság ott, abban a nagy, fekete könyvben található, amelyben azt olvasom, hogy „az alkoholok szerves vegyületek, amelyekben a szénlánc egy vagy több szénéhez hodroxil csoport kapcsolódik. Az alkohol a szervezetben alkoholmérgezést okoz, mert a gyomorból felszívódó alkohol a véráram útján a központi idegrendszerbe jut és ott az •gy gátlásait csökkenti, majd meg is szüntetheti.“ Tehát az igazság ott van, hogy az alkohol és természetesen minden alkoholtartalmú ital méreg és súlyos kárt okoz az ember szervezetének. Ha kellő komolysággal értékeljük és mérlegeljük az alkoholfogyasztás veszedelmét, tisztáznunk kell azt a kérdést, hogy nem minden alkoholfogyasztás egyforma. Az alkalmi alkoholfogyasztás káros tünetei: a heveny részegség tünetei, az alkohóinak a szervezetből való kiürülése után megszűnnek. A kár tehát reversibilis, visszafordítható. Később, a sorozatos szeszfogyasztás következtében azonban már olyan súlyos kár keletkezhet a szervezetben, ami megmaj rád, amely az egyes szervek, szövetek, elsősorban az idegrendszer maradandó — Se földjét, se féleségét, s? disznaját ... mondaná az Űr, ha rajta-' csípte volna Alexander Urbant, amikor Kér község határában disznóvadászatot rendezett szomszédja, Kovács Pál „vadállományára“. Rengeteg elfoglaltságuk mellett nem csoda, hogy ez a baklövés, helyesebben disznólövés elkerülte az égiek figyelmét, amiért földi bírák kérték számon Urbantól az illetéktelen vadászkirándulást. Mert ha isten útjai kifürkészhetetlenek is, a kéri szövetkezetes útját annál hamarább kifürkészték. A losonci járásbíróság legalább is felette rosszallotta a meglett korú vadász hiányos állattani ismereteit, aki váltig erősítgette, hogy vaddisznót, nem pedig jámbor csunyit akart lőni. Fogyatékos állattani ismeretei miatt hét hónapi szabadságvesztésre ítélte a „kocavadászt“, aki viszont nem tudta elviselni a bíróság döntését és fellebbezett. így került az ügy a besztercebányai kerületi bíróság színe elé, ahol Urban tovább védekezett. Elmondotta, hogy az a bizonyos jószág kissé távolabb legelészett a többitől, no de ilyesmi, kérem, gyakran előfordul a szabad természetben. Röfögése is szakasztott olyan volt, mint a vaddisznóé, hát célba vette és tüzelt. — Hat év óta vadászgatok — vallotta Urban —, Igaz, hogy négy év előtt megvonták vadászengedélyemet, akkor is ilyen ostoba tévedés miatt... Most is csak utólag kaptam észbé, amikor barátom segítségével hazaszállítottam a vadászzsákmányt, a fene egye meg ... A kerületi bíróság kevés megértést 'tanúsított Urban fogyatékos állattani ismeretei iránt, megerősítette a losonci járásbíróság ítéletét és az okozott kár megtérítésére kötelezte az alkalmi vadászt. (k) elváltozásainak a következménye. Ilyenkor már jogosan beszélünk „alkoholizmusról“, „alkohol-betegségről", ami csak komoly orvosi beavatkozással gyógyítható — sajnos — az eseteknek csak körülbelül 50 %-ában. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a szomorú szám, hogy az alkoholisták életkora 26 %-kal alacsonyabb az átlagos emberi életkornál és az elme- és ideggyógyászati intézetekbe felvett betegeknek körülbelül 30 %-a alkoholista. Értsünk szót: nem azt mondjuk, hogy reggel egy kupica pálinka, délben egy pohár sör, vagy esti baráti beszélgetés keretében egy-egy pohár bor elfogyasztása is tilos. Akinek jól esik, aki szereti és aki abba tudja hagyni az ivást, mielőtt az ital a fejébe menne, mielőtt berúg, az — ha úgy tetszik — ihat. Az orvos ezt sem helyesli, ezt nem javasolja, de elnézi, ha ez valóban — ahogy a koccintás mondja — „egészségére“ válik. De kérdem: válhat valami az ember egészségére, ami meggyötri, megbolondítja: dicsekvő, vigyorgó, utánzó majommá, verekedő, felbőszült oroszlánná, vagy magatehetetlen disznóvá teszi és még az a szerencse, hogy a végén az alkoholnak több esze van, mint az embernek, mert a felesleg kijön belőle. És éppen ez a tökrészeg szerencséje, mert az alkohol olyan veszedelmes méreg, hogy ha benne marad, meg is ölné. Az alkoholizmus betegség Súlyos betegség és csak igen szigorú elvonókúrával gyógyítható. Az elvonókúra a Pavlov féle feltételes reflexre épül és az alkoholtartalmú itallal párhuzamosan adott hánytató kellemetlen hatásának rögzülésén alapszik. A gyógyult alkoholista, az elvonókúráról kikerült beteg tehát mindaddig megáll a lábán, amíg a talponállóbeli „szesztestvérek“ az alkoholizmus pityókás bacillusgazdá.i csábító, lelkiismeretlen szóval újra be nem csalják a kocsmába. A visszatérő szesz mámora szinte napok alatt lerombolja a feltételes reflexként rögzülő gátlást, és á gyógyult beteg menthetetlenül visszaesik. Azért mondjuk, hogy a gyógyult-beteg utángondozásra, rehabilitációra, talpraállításra, az ivó cimboráktól való elszigetelésre szorul, mert ha a józan társadalom gondolkodása nem védi, nem támogatja, nem erősíti, elölről kezdheti az egészet. 1 Egyes orvostudósok az mondják: az alkoholnak nem az a legnagyobb veszedelme, hogy megbetegíti a szívet, a gyomrot, a vesét, elsősorban pedig a májat, hanem az, hogy tönkreteszi a jellemet, és a becsületes, igaz, dolgos családszerető embert szellemileg és jellemileg csökkent érzékűvé zülleszti. Ha ez igaz, akkor igaz az is, hogy a jól alkalmazott, eredményes elvonókúra nemcsak a testi egészséget, hanem a becsületet is visszaadja. Ne kerülgessük az igazságot, mint macska a forró kását, mondjuk meg értelmesen és világosan: az alkalmi szeszivást megengedhetjük azzal a kikötéssel, hogy a társadalom négy csoportjának még szigorúbban — mondhatnám még életbevágóbb hangsúllyal — megtiltjuk a szesztartalmú italok fogyasztását azzal a megjegyzéssel: kik hát azok, akik soha, sehol, semmikor, semmilyen körülmények között egy korty alkoholt sem ihatnak? Először azok, akik olyan foglalkozást űznek, ahol a legkisebb bizonytalanság, félreértés, mulasztás, vagy hiba önmaguk vagy mások veszedelmét okozhatja. Ilyennek elsősorban a gépkocsivezetők járművezetés közben. Másodszor mindazok a betegek, akiket az orvos gyógyulásuk érdekében a szeszfogyasztástól eltilt. Köztük legelöl a májbetegek és a gyomorfekélyesek állnak. Harmadszor sohasem ihatnak a gyógyult alkoholisták, akik elvonókúrán voltak, mert könnyen visszaeshetnek. Végül, soha nem ihat szeszesitalt a gyerek. No, de ki a gyerek? Hány éves korban fejeződik be a gyerekkor? A gyerekséget nem az dönti el, hogy valaki hány éves, hanem hogy mennyire ember a talpán. Ihat, aki annyira határozott, hogy abba tudja hagyni mielőtt berúg. De aki nem tud mértéket tartani, aki tökrészeggé issza magát, annak ki kell vernf a poharat a kezéből kora, neme és társadalmi állására való tekintet nélkül, mert az nyálasszájú és a mérsékelt szeszivás csak a magának parancsolni tudó, mértéket tartó, kiegyensúlyozott felnőttek joga. No, itt van az igazság, kedves olvasóink! Dr. BUGA LÄSZLÖ Segíteni kell, de nem holnap! A levél, amely megdöbbentett, Muzsláról érkezett, Páldi Imre írta. Imé néhány sor a tartalmából: „Fél évig kezeltek Tátrában TBC-re $ ebből a betegségből lényegében ki is. gyógyítottak. Hazatértem után azonban mégsem állhattam munkába, mert a kezelés alatt a szívem tönkrement és idegileg is kimerültem. Mivel az egy év leteltével sem javult az állapotom, a kezelő s körzeti orvosom javasolták, hogy rokkanttá nyilvánítsanak. Sajnos, a járási szociális biztosítást ellenőrző bizottság másképp döntött és január 12-ével javasolta a munkába való kiírásomat. Amikor ezt a kezelő orvosomnak jelentettem, nem akarta elhinni. Néhány nap múlva azonban kezébe kapta a végzést. A saját szakállára február 15-ig még betegállományban hagyott, de mivel nem akart ellenszegülni a bizottság határozatának, kiírt és javasolta, hogy az üzemben vállalják valami könnyebb munkát. Másnap jelentkeztem is a munkahelyen, a Párkányi Építkezési Vállalatnál. Mivel nem tudtak könnyebb munkát biztosítani számára, s télidő volt, javasolták, hogy vegyek ki fizetetten szabadságot, s majd ha megjavul az idő, elhelyeznek valahová. Az idő jobb is lett, csak az én egészségi állapotom romlott annyira, hogy az orvosom újra betegállományba helyezett. Csakhogy azóta betegpénzt nem kaptam. Eltelt három hónap, fordultam fühöz-fához, mindenki bíztatott, de semmi sem történt. Az üzemem állítólag bíróságra adta az ügyet, de onnan sem kaptunk még értesítést. Nem csoda hát, ha nagyon el vagyok keseredve s annak örülnék a legjobban, ha elpusztulnék, hogy ne legyek senki terhére. Érne már véget a szenvedés, gyötrelem, bizonytalanság .. Újabb nyomtatványt töltetünk ki Az újvári szociális ügyosztályon az egyik dolgozónak úgy rémlik, mintha már hallotta volna az említett nevet. Szerencsénkre betoppant dr. Savdon, az ügyosztály orvosa, aki jól ismerte az esetet s egy-kettőre papirokon igazolta, hogy Páldi a TBC-ből felépült és így jogos a munkába való kiírása. S végeredményben nem is ő egyedül döntött, hanem egy bizottság, amely lényegében a kórházi kivizsgálás alapján határozott. — Páldi vessen magára. Miért nem állt munkába, ha kiírták? — mondta végkövetkeztetésképpen. — De ha beteg volt... — Azt mindenki mondhatja. — S önök meggyőződtek már az ellenkezőjéről?, Küldték ki valakit az eset felülvizsgálására az utóbbi időben? — Eddig még nem. Egy ideig vitatkoztunk. Végül kiderült, ők sem bíznak száz százalékban a tévedhetetlenségükben, mert most készülnek újra nyomtatványt küldeni Páldi kezelőorvosának, hogy aztán újból bizottság elé állítsák a beteget. — S körülbelül meddig tart az ügy elintézése, ha a bizottság tényleg járadékra jogosnak találja Páldit? — Jó három hónapig. — S addig miből éljen a panaszos?] A válasz vállrándítás volt. Mi nem tehetünk semmit A muzslai NB elnöké jól ismeri az esetét". — Telefonáltunk már össze-vissza. Mindenütt ígérték, hogy sürgetik az ügy elintézését. Szerintem az üzemnek kellene jobban kezébe venni az esetet. Együtt kerestük fel a kezelőorvost". — Engem nagyon meglepett a bizottság döntése — emlékezik dr. Rácz Rudolf. Egy hónapig a saját felelősségemre még elhúztam a dolgot. Tovább nem tehettem, mert ránk a bizottság döntése kötelező. — Milyen Páldi jelenlegi állapota? — Nincs mit dicsekedni — sóhajt" a rokonszenves arcú fiatal orvos. — Ebben a lehetetlen helyzetben az idegei is felmondják a szolgálatot. Az ember és a víz A radványi főutca szétszórt fűtől zöldell. Ejnye-bejnyel 'Hiszen ezek éppen az elmúlt napokban panaszolták takarmánygondjukat, s most a betontakarónak is jut? Bosszankodásom csak addig tartott, míg az első falubelit megszólítottam... Az est homálya már eresztgette köntösét, de jónéhányan még ott szorgoskodtak a tengerré duzzadt Duna-parton. Mentették a menthetőt, mert itt is, ott is, vékonyabb, vastagabb sávokban áttört a gáton a „legnagyobb úr" — a víz. Jónéhány éve már annak, hogy oly magasra nőtt a Duna árja, hogy a töltés fölött folydogált. A radványiak k&zül sokan most sem hitték, hogy nem fér meg medrében a tovahömpölygó víztenger. Az agronómust azonban nem nyugtatták meg a bíztató vélemények. Így aztán ezen a napon gyakran, először éjfél után fél háromkor a kerékpár nyergébe pattant, hogy körülnézzen a Duna mellékén. Sajnos, nem tévedett a tettek embere, s késő délután az elnökkel az élen mozgósított minden épkézláb embert az őszi keverék mentésére. Már minden szál takarmány a kocsira került a veszélyeztetett területről^ amikor végre kifújhatta magát Juhász Béla. Rágyújtott és villára támaszkodva borongás arccal nézte az egyre szélesebben áttörő vízsávokat s a kérdezősködönek csak ennyit válaszolt; — Inkább pofoztak volna fel, minthogy idő előtt le kellett kaszálni ezt a táblát. Elméletben milyen szépen beosztottam - sóhajtotta. -, jónéhány napig nem lett volna zöldtakarmány-gondom, ha beosztva kaszáltathatom. Ott áltt még egy darabig, aztán eszébe jutott, hogy a szövetkezet székházában a vezetőség ülésezik. S bár már az ebéd elmaradt, vacsorára sem tellett az időből. Kisváratva a napbarnított arcú férfi ott ült a többiek között. Eleinte le-lecsukódtak fáradt szempillái, de végül is a közös gondja győzedelmeskedett s ez ébren tartotta a derék embert. Éjfélbe nyúlt az idő, amikorra megtanácskozták a legfontosabb tennivalót. A közös irányítói lassanként elszéledtek a megérdemelt éjszakai nyugovóra. Az agronómusnak azonban az ajtó kilincse helyett a kerékpár kormányára tévedt keze és a frissen simogató éjjeli szellőben az áradás felé vette az irányt. Tóth Dezső ............................................................... — Ön szerint most" sem állhatna munkába? — Semmi szín alatt. Ha javulna az állapota, később talán valami köny« hyebb munkát végezhetne. Dr. Janák, a körzeti orvos jól "emlékszik Páldira. — A múlt" év vége felé vizsgáltam meg a betegét. Az én véleményéin szerint feltétlenül rokkantságba kellett volna helyezni. — Ez eddig nem történt meg ... — Dehát lényegében a járási bizottság döntés? nem széni és sérthetetlen. Ha beteg az igazát érzi, kérje magát a kerületi bizottság elé s ha ott sem ismerik él, joga van bírósághoz fordulni. Mi mindent megteszünk Bötk'a élvtárs, az építkezési vállalat párkányi részlegének vezetője egy kissé ingerültnek látszik, amikor jövetelünk célját ismertettük. — Mit tehetek én — kezdi bosszúsan. — Amikor jelentkezeti, láttam, olyan állapotban van, hogy nem dolgozhat.- Gondoltam, ha két-három hétig szabadságol, kitavaszodik, ő is megerősödik, aztán majd beosztom a munkába. — Régóta dolgozik Páldi Imre a vállalatnál?; — Lassan egy évtizede lesz. — Milyen munkásnak ismerték? — Becsületes, szorgalmas volt mindig, a legjobbak közé tartozott. — S tudja, hogy már negyedik hónapja*nem kap egy fillért sem? — A szakszervezetünk ebben az évben már juttatott neki 200 korona szociális segélyt. Különben mi mindent megteszünk, nem tudom, miért okoskodnak annyit a járási szociális ügyosztályon. Keserű könnycsepp A meredek homökhégy lábánál egyszerű szoba kónyhás házacska áll. Beléptünkkor a házigazda, egy sovány, megtört arcú férfi hagymát tisztogatott. — Elkésett" az ebédfőzéssél? — köszönfjük Páldi Imrét". — Nem nagyon van étvágyam, csak úgy szokásból eszé'gefék valamit. — S nem a felesége főz? — Kapálni ment. Ö keres rám._.. — s ahogy ezt mondja, könny gyülemlik szeme sarkában. — Ezt kellett megélnem harmincéves gürcölés után. Látom az arcán, szeretné visszaparancsolni a szemet homályosltó könnyfátyolt. Nem sikerült, egy csepp kibuggyant és végig folydogált az aszott arcon. — Né haragudjanak rám — szólalt meg "égy kis idő múltán — nekem szörnyű érzés, hogy az asszony keres rám ... Ha így megy tovább, én belebolondulok, vagy... A HNB elnöke, a gyermekkori barát" nyugtatni próbálja, de nem sok sikerrel. •ír Páldi Imre még javakorabeli ember, 47 éves. Ha meg nem támadja szervezetét az alattomos kór, szorgos keze még soká végzett volna hasznos munkát társadalmunknak. Másfél évvel ezelőtt azonban súlyosan megbetegedett s most egy megtört öregember kesereg előttünk. Joggal marcangolja belsejét az elégedetlenség, mert úgy látja, hogy tőle. aki mindig helyt állt a tettek mezején, elfordult a társadalom. Valóban így lenne ez?, Nem. Hát akkor? A közöny, egyes emberek keveset mérlegéit döntése, a felelőtlen ígérgetések sokasága teszi keserűvé, kilátástalanná egy munkásember életét. „Mindent megtettünk... Nem tehetünk semmit...“ és hasonló szólamok helyett álljanak sarkukra az illetékesek s ne engedjék, hogy újabb sötét hónapok következzenek Páldi Imrére, míg az ügyintézés végigjárja a bürokrácia göröngyös útját és a jogos járadék eljut a nélkülöző családhoz. •ír Segíteni kell, de nem holnap; hanem mai Tóth Dezső
