Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1965-05-01 / 17. szám

Az asszonyelnök tegnap és ma Sápadtarcú, barnaszemű asszonyka hajol a mosóteknö jölé. — Az elnöknöt keresem. — Én lennék - törli meg a kezét Szabó Károlyné, a tanyi HNB elnöke. — Második műszak? — Asszonysors. Szombaton délután azt sem tudom, mihez kezdjek - mo­solyog fáradtan. - Mindenféle ron­gyot mosodába sem akarok küldeni... — Idestova egy éve, hogy megvá­lasztották. Beleszokott már a funkció­ba? — fordítom meg a beszéd mene­tét. — Vagy megszokni vagy megszökni - mondja egész komolyan. - Azt hi­szem átestem a tűzkeresztségen. Jó segítőtársaim vannak, s így fele eró a munka. — Gondolta ezelőtt húsz évvel, hogy egyszer a község feje lesz? — Eszem ágába sem volt. A minap a mostani szervezésénél jutott eszem­be az első szabad május elseje. Kocsin, kerékpáron, de a legtöbben gyalog igyekeztek a járási székhely felé. Én az egyik kapuból könnyekkel küszködve néztem a felvonulókat... — S miért nem tartott velük? — Volt is nekem akkor kedvem - borult el az arca. — Akkor már hét­éves házasok voltunk, de a valóságban alig éltünk együtt az emberemmel. An­gyalbőrt ai angyalbőr váltotta. Később kikerült a frontra, aztán se híre, se hamva... Vártam a levelet s helyette elkeserítő hírt kaptam ... Keserves év következett. Csak 1946 nyarán tudtam meg, hogy nem volt igaz, amit újságol­tak. Végül 1948-ban hazajött. — Mikor kezdett a közéletben tevé­kenykedni? — Ezerkilencszázötvenben a CSE­­MADOK megalakulása után. Kultúrát szerető volt mindig is a falum népe és amikor lehetett mindig nagy lendület­tel láttunk munkához. — Akkoriban hol dolgozott? — Sehol. Azaz a háztartásban. Öt­venháromban aztán állást vállaltam a népi fogyasztási szövetkezetben s nem­sokára elküldték iskolázásra. Ez aztán döntő fordulatot jelentett az életem­ben. ' — Hogyhogy? — Szókimondó voltam életemben s ott is vitatkoztam, megmondtam a vé­leményem. Az iskola befejezésekor az Szombaton délután jut idő a kert' rendbetartására is. Újra gyilkolt az alkohol — és a felelőtlenség Az államügyész halálbüntetést követelt Karol Demín üzemi őr ellen, aki tavaly augusztus 1-én egy magánlakásba hatolt és szol­gálati fegyverével megölt egy asz­­szonyt, két lövéssel pedig megse­besítette annak férjét. A járásbí­róság tanácsa a vádlottat 15 évi börtönbüntetésre ítélte. Hogyan kerül egy lövöldöző üze­mi őr idegen magánlakásba? Bratislavában az Ondavská utca 1. szám alatt egy háromemeletes épületben a szocialista szektor öt vállalatának irodái és 11 magán­lakás találhat, közöttük a Fürdik családé is. Az épületet a járási mezőgazdasági termelési igazgató­ság gondozza. Ilyen épületekben az üzemi őrségnek többé-kevésbé csupán tájékoztató feladatokat kell ellátnia és a szabályok értel­mében fegyvert csak kivételes, szigorúan megszabott körülmények közt használhat. Az 57 esztendős, feltű­nően alacsony növésű Karol Demín (147 cm ma­gas) ennek az üzemi őr­ségnek volt tagja. Erő­szakoskodások, továbbá társadalmi vagyon elpré­­dálása miatt eddig már kétszer ítélték el, azonban mindkét eset­ben amnesztiát kapott. Hosszabb ideje tudták róla azt is, hogy — talán feltűnő alacsony volta miatt, kissebségi érzésektől hajtva, rend­kívül izgága és goromba viselke­désű egyén, aki szolgálata folya­mán már több esetben okozott csúnya jeleneteket. Demín augusz­tus i-én szolgálat közben alaposan felöntött a garatra. Ilyen borgőzös hangulatban nem csoda, ha megfe­ledkezett róla, mik a kötelességei. Délután öt órakor észrevette, hogy a házban lakó Fürdik mérnök Vla­­gyiszlav nevű fia két osztálytárs­­nője társaságában a ház udvarán tartózkodik. Demín nem szívlelte a fiatalembert. Hogy joggal vagy nem, az nem sokat változtatott az eseményeken. A részeg üzemi őr el akarta zavarni a fiatal diákot az udvarról, Vlagyiszlav azonban nem fogadott szót, hiszen annak a háznak az udvarán tartózkodott, amelyben lakott. A feldühödött Demín erre nekiesett a kis társa­ságnak, ütni-verni kezdte a fiút s közben sz egyik lányt is meg­rúgta. A kis Fürdik védekezés köz­egyik Kenedi nevezetű elvtárs így vé­lekedett: „Ez a Szabóné jól érti szóval, harcos kiállású. Nem értem, miért nem tagja hát pártunknak?“ Ez a vélemény szöget ütött a fejembe ... — Es? — Beléptem. Miért ne lennék én is ott, ahol a férjem és öt testvére? Ké­sőbb a Vöröskeresztben és a nőbizott­ságban is tevékenykedtem. Három év­vel ezelőtt aztán a pártszervezet elnö­kévé és tavaly a HNB élére választot­tak. — Van több nőtagja is a nemzeti bizottságnak? — Heten vagyunk kontyosok. — A tanácsban? — Egyedül vagyok. — Boldogul a férfinéppel ? — Nem panaszkodhatom. Megértjük egymást. Nagyon odaadó dolgozók van­nak a tanácsban. Az ő aktivitásuk ered­ménye, hogy nálunk a különböző szak­­bizottságok sokoldalúan tevékenyked­nek. — A szövetkezetei hogyan segíti a HNB? — Őszinte legyek? Nincs rá szüksé­gük. Nálunk már évek óta harminc ko­rona egy munkaegység értéke. Ez fé­nyesen igazolja, hogy jó kezekben van a vezetés. Különben a tanácstagok fele is a szövetkezeti dolgozók közül kerül ki. — A kultúra és iskolaügyi bizottság hogyan törődik a művelődési élettel? — A tömegszervezetekkel egyetem­ben sokat tesznek azért, hogy a műve­lődési otthon ajtaján gyakran kilin­cselnek. Nemcsak színdarabokat ren­deznek, hanem a népművelés többi ágazatait is szorgalmazzák. A külön­böző előadások is gyakoriak. Mivel sa­ját zenekarunk van, elég gyakran ren­dezünk zenedélutánt a fiatalok részére. Külön említésre méltó még a polgári ügyek bizottságának a tevékenysége. Nálunk már jóval több a polgári házas­ság és névadó ünnepély mint az egy­házi. A templomban sem igen kell már tolakodni.., — Május elsején sokan készülődnek Komáromba? Három autóbuszt rendeltünk az idő­sebbek s nők számára. A fiatalok in­kább motorkerékpáron vagy autón szá­guldanak majd. Egy asszony áll a mosóteknö fölött. A sötét lázas szempár, amilyen fény­telen volt a fájdalmas idők emlegetésé­nél, úgy csillog, amikor a faluja jele­néről beszél. Egy ó is azok közül, aki még húsz évvel ezelőtt szomorú szívvel nézte a májusi menetelöket, s talán nem is gondolt arra, mit jelent a sza­bad május. De később mint sokan má­sak ösztönszerüen részt vállalt a műn­­kából is, a tömegszervezetekben tevé­kenykedve nőtt kommunistává. ☆ ★ ☆ A májusi menetet egykoron érdek­telenül szemlélő asszony ma egy szö­vetkezetéről híres falunak a feje és a dolgozók nagy ünnepélyére ó szer­vezi, vezeti a lakosságot. Tóth Dezső Mesterséges tavak, vízerőművek egész sorát létesítették az utóbbi két évtizedben, amelyek kitűnő strand- és sportolási lehetőséget nyújtanak. C—omorkás, esői perme­­tező áprilisi nap volt. Olyan nap, mikor az ember nem szívesen lép ki a ház­ból, de bent sem érzi jól magát, mert a tehetetlenség érzése üli meg. Csak moco­rog, idegeskedik, s töri a fejét, mit is csináljon, mi­hez is kezdjen. S ha végül valamibe mégis belefog, a munka kiesik a kezéből... Ilyen. hangulat ülte meg az Ipolysági Mezőgazdasági Középiskola amúgy is szür­ke, ódon falait. Valójában ez azonban csak a külsőt jelen­tette. A tantermekben az élet ment a maga útján, a rend és a szükség törvényei­től körülhatárolva. Kivéve a negyedikeseket. Ilyenkor már a végzős osztály mindig kivétel. S ehhez a kivételhez az igazgató, Makrai Miklós egészségi állapota is hozzá­járult. Fogfájás, foghúzás és miegyéb ... S éppen a ne­gyedikesekkel lett volna két órája egymásután. De csak lett volna. A két óra elma­radt — az én javamra. S en­nek a két elmaradt órának az eredményét próbálom rö­viden felvázolni. * * * LJuszonhét végzős diák ül a padban előttem, lányok, fiúk vegyest. Hu­szonhét holnapi JMzőgaz­­dász, ugyanannyi probléma, ugyanannyi kérdés. Nem az érettségi vizsgák izgalmával kapcsolatban, hanem azon túl, az elhelyezkedés, a jö­vendő munka kérdése. Hol, mi, s hogyan lesz? Az osztályból négyen ké­szülnek tovább főiskolára. Hárman mezőgazdasági fő­iskolára, egy pedagógiára. A többiek előtt a szövetkeze-Gözfürdö papíron A komáromi gőzfürdőről már többször írtak bíráló cikkeket. Az ille­tékesek válaszoltak is, s különböző kifogásokkal, magyarázatokkal éltek, amely nem igen nyugtatta meg a város lakóit. Immár két éve nem működik az egészségügyi célokat szolgáló kád, medence és gőzfürdő. De nem különb a helyzet a Lenin parkban lévő szabadtéri strandfürdővel sem, amely egészségügyi szempontból kifo­gásolható, mivel a víz leeresztése és a víz feltöltése három napig tart. Tehát addig nincs fürdés vagy kénytelenek elszennyezett vízben lubic* kölni. Pedig jó példáért nem is kellene messze menni. Érsekújváron, ahol néhány évvel ezelőtt még vízvezeték sem volt, tavaly már 14 millió korona befektetéssel és társadalmi munkával 25X12 méteres fedett uszodát építettek. Központi fűtés és közel 30 fokos meleg víz fogadja télen is a fürdőznivágyókat, sportolókat. A komáromi Spartak 40—50 úszója, vízilabda szakosztályának tagjai kénytelenek odajárni edzésekre. Többek között ott készülnek a kerületi vízilabda-bajnokságra is. Komárom, a vizek városa, és strandfürdővel sem rendelkezik. Mive! senki nem törődik ezzel a kérdéssel, a fürdözők újból kénytelenek lesznek a holt Vág-ágban a tehenekkel együtt lubickolni. ötezer fürdöző nevében teszi fel a levélíró a kérdést: mikor lesz már Komáromban strand-fürdő? Szeretnénk erre az illetékesektől választ kapni. Ami örvendetes A Komáromtól mintegy 10 km-re lévő páti gyógyforrásnál a hajógyár vezetősége és a szakszervezet harmincezerkoronás befektetéssel üdülő­­ház építését tervezi, a jövő évben. A Magas Tátrában 170 ezer korona befektetéssel szintén üdülöházakat építenek. — Szénássy János tek és az állami gazdaságok munkahelye áll. S itt bizony már akad elég gond, elég kérdés s megoldásra váró probléma. S majdnem min­den esetben a kölcsönös bi­zalom kérdése merül fel — illetve a kölcsönös bizal­matlanságé. Az egyik lány meséli: „Szüleim nincsenek a szö­vetkezetben. Haza szeretnék menni, de úgy érzem, csak kegyelemből vettek fel. Ilyen alapon nem vállalom a munkát. Csoportvezetőnek akartak, de ott meg olyan emberekkel kell együtt dol­goznom vagy olyan embere­ket kell irányítanom, akik ha rámszólnak, hát azt sem tudom, mit tegyek ...“ — És most hová megy? — Majd csak lesz vala­hogy... Egy fiú: „A kilencéves iskolából a 12-évesbe sze­rettem volna menni, de az otthoni vezetők nem enged­tek. így kerültem Karvára, ahol elvégeztem a kertészeti iskolát. Onnan jöttem ide a technikumba. A szövetke­zet szeretné, ha visszamen­nék, de most már én nem akarok. Mert hogyan is men­jek? Előbb népi engedtek tanulni, s most, mikor az ő „jóvoltukból“ három évet vesztettem, már jó lenne a munkám. Hát ezért nem akarok hazamenni. De szí­vesen elmegyek bármelyik szövetkezetbe vagy állami gazdaságba, mert szeretem a mezőgazdaságot. Sokat gondolkodtam már ezen. Hogyan tudnék jó munkát végezni azokkal, akik ok nélkül így bántak velem? S nekem ez nem lényegtelen kérdés.“ Lassan beszélnek, nehezen oldódnak fel. Az oytály lég­köre feszélyezi őket. — A termelési igazgatóság haza irányított — kezdi az egyik lány, — de a mi szö­vetkezetünk elég kicsi, nincs földje, és nem fogadtak el. Most nem tudom, mi lesz ... Csengetnek. Szünet. Mi­lyen gyorsan elszaladt a negyvenöt perc. Állok az ablaknál, próbálom rendezni a hallottakat. A negyedike­sek a folyosón állnak s be­szélgetnek. Még pár hónap és ... Hát igen. Kezdődik a munka. De ezek a fiatalok még távol vannak attól, hogy a rájuk váró nehézségeket egyedül megoldják. A szö­vetkezetek és állami gazda­ságok vezetőitől függ sok minden. S elsősorban tőlük függ, hogy ezek a fiatalok — de nemcsak ezek, hanem a többi most végző mezőgaz­dász is — olyan emberekké váljanak, akik a társadalom által megszabott feladatokat képesek lesznek elvégezni. S e téren kell a legtöbbet segíteni azoknak a vezetők­nek, akik a gyakorlatban dolgoznak. S akadnak érdekes prob­lémák is. Ebben az osztály­ban két esetben is. Egy lány és egy fiú helyzetéből kö­vetkezik az alábbi paradox állapot. Mindketten haza mennek dolgozni, s mindket­tőjüket segéd zootechnikus­­nak osztották be — az apjuk mellé. Ugyanis mindkét fia­tal édesapja az illető szö­vetkezet zootechnikusa. A kislány szerint neki ez jól jönne, hisz az apja mel­lett könnyebben bedolgozná magát, viszont a fiatalember már önérzetesebb és tilta­kozik. — Inkább a növényter­mesztésbe mennék — mond­ja. — Azt jobban is kedve­lem. Nem szeretnék ellen­tétbe kerülni apámmal ... Ezek*a tények mindenkép­pen elgondolkoztatok és a szövetkezet vezetőinek alapo­san meg kell fontolni a dol­got, míg az adott helyzetben végérvényesen dötenek. Kétszer negyevnöt perc. Két rövidke óra egy osztály­ban. Elszaladt és csak a fenti gondolatok maradtak meg. De ezeket mindenkép­pen tovább kellett adni. A fiatalok érdekében, a jövő­jük érdekében. Kint a felhők felszakadtak, az eső is elállt. Itt a tanterem­ben a 4-esek a követképp órára készülnek. S nemcsak a következő órára, hanem azon túl az életre, a hiva­tásra. Nemsokára átlépik a küszöböt. Oj környezet, új próba vár rájuk. S amit itt tanultak, amit elhatároztak és vállaltak, szeretnék meg­valósítani. Ehhez azonban bizalom kell. Az állami gaz­daságok és szövetkezetek vezetőinek a bizalma. Szá­ljukra talán most ez minden­nél fontosabb. -gs-Komáromi panaszok Az élei előli Szerény nézetünk szerint erősen kifogásolható, hogy ennek a bűnpernek a vádlottja csupán Karol Demín. Mert Eurdíkné haláláért és férje se­beiért — ha nem is közvetlenül - felelősek azok is, akik fegyvert adtak egy rovottmúltú ember kezébe, akiről tudták azt is, hogy rosszindulatú, izgága, azonkívül pedig iszik is. A társadalom joggal elvárja, hogy a megkövetelt etikai magaslaton álló illetékes tényezők mindenkor olyan embert állítsanak a kiszemelt posztra, akinek erkölcsi magatartásában és felelősségérzetében nem csalatkoznak. _____P. O■ ben fellökte a megvadult, részeg embert. Demín berohant az őrszo­bába, kést ragadott és felrohant az emeletre, hogy a Fürdik lakás­ban álljon bosszút. Ütötte-rúgta az ajtót és szitkozódva követelte, hogy bocsássák be. Mikor látta, hogy nem engedelmeskednek neki, újra az őrszobába rohant és félre­rúgva minden szabályt, magához vette szolgálati revolverét, meg­töltötte és tartalék tölténytárakat is magához vett. így felfegyverezve újra megrohamozta a Furdík­­lakást s mivel senki sem nyitott ajtót, öt lövéssel szétzúzta a zárat, belőtt a bejárati ajtó ablakába, majd berúgta az ajtót s leszakí­totta annak belső biztosító láncát s előreszegezett fegyverrel rontott a lakásba. Fürdik mérnök és a felesége a megvadult törpe elől hanyat-homlok menekültek. Fürdik az éléskamra felé, az asszony pe­dig az erkélyre. Demín egyik lövése a férfi lábát találta el, aztán újra töltött és az erkélyen tehetetlenül álló Furdík­­nét mellbe lőtte. A szerencsétlen asszony azonnal összeesett. A gyil­kos a perirat szerint ekkor elége­detten állapította meg: „Ez meg­volna, most te következel.“ És ostromolni kezdte az éléskamra ajtaját. A kétségbeesett Fürdik, hallotta felesége hörgését, most már nem törődve a veszéllyel, ki­ugrott a kamrából és a lövöldöző, félőrült Demínre vetette magát. Ekkor kapta a második lövést, ez­úttal a karjába. Mégis nekiesett támadójának és nagy üggyel-baj­­jal kiszorította a lakásból. Az volt a szerencséje, hogy ellenfele fegy­vere közben csütörtököt mondott. Demin a lakásban összesen 15 lö­vést adott le. Fürdik egészen az örszobáig dulakodott Deminnel és ott a közben összecsődült emberek adták át a közbiztonság szervei­nek. Furdíkné ezalatt belehalt sé­rülésébe. A bíróság terhelő körülményként rótta fel, hogy a vádlott szolgá­lati szabályokat megszegte és a tettére bosszú indította, továbbá azt is, hogy szolgálata alatt ittas volt. Demín azzal védekezett, hogy semmire sem emlékszik. Az állam­ügyész fellebbezett az ítélet ellen halálos ítéletet követel. Az utolsó szó tehát a kerületi bíróságé.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents