Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1965-05-01 / 17. szám
A MÉZELŐMÉH LUCERNÁT MEGPORZŐ TEVÉKENYSÉGE A lucerna magtermésének bizonytalansága világszerte gondot okoz a mezőgazdaságnak. Hazánkban elég gazdag a lucernát megporző rovarvilág, mégis nehézséget okoz a magtermés növelése. A lucernán bizonyos mérvű magkötés rovarok nélkül is lehetséges, de a rovarok által közvetített idegen megporzás élettanilag is előnyösebb, továbbá nagyobb hüvelykötést és hüvelyenként nagyobb magszámot eredményez. Ennek következtében a figyelem nálunk is mindinkább a megporző méhfélékre terelődött. A hároméves kísérletek tanúsága szerint nálunk hektáronként átlag 4200 vadméh látogatásával lehet számolni. Külföldi adatokkal összehasonlítva ez azt jelenti, hogy kiváló helyzetben vagyunk a lucernát megporző vadméhek gazdagságát illetően. Ha azonban a területegységenkénti virágszámot is figyelembe vesszük, kitűnik, hogy a vadméhek száma nálunk sem elegendő a tökéletes megporzás elvégzésére. Halifman szerint egy hektár jő lucernáson naponta 50 millió virág nyílik. A vadméhek által látogatott virágok száma azonban csak mintegy 17,4 millióra tehető, s még a lehető legnagyobb vadméhsűrüség mellett is csak 25,6 millió. A vadméhek sűrűsége azonban mindenütt nagyon Ingadozó, a legkedvezőbbnek mondható sűrűség pedig csak egészen kivételesen fordul elő. Az utóbbi évekig világszerte ott értek el legnagyobb lucerna magtermést, ahol a megporző rovarok számát és munkáját mesterséges beavatkozással növelték. Erre két fő módszer kínálkozik: 1. a vadméhek számának növelése mesterséges tenyésztéssel, 2. a mézelő méh megporző munkájának irányítása. A mézelő méh lucernavirágot megporző tevékenységét illetően az irodalomban még mindig ellentétesek a vélemények. A kérdés lényege abban foglalható össze, hogy a mézelő méh virágporgyűjtés közben jól, nektárgyűjtés közben azonban csak alkalmilag nyitja fel a virágot, illetve ennek megfelelően vesz részt a megporzásban. A korábbi kísérletek alapján a távolabbról röpülő mézelő méhek nagy tömegben keresté k fel ugyan a lucernavirágot, de kevés volt köztük virágport gyűjtő. A nagy méhsűrűség következtében azonban, az egy perc alatt hektáronként felnyitott virágok számát tekintve mégis csak a két legtevékenyebb vadméh faj múlta felül a mézelő méh munkáját. 1961 július végén egy 52 hektáros Az anyanevelés eredménye (Die Bienenzucht 1965. I. NSZK) — Schleswig-Holsteinban az egyesület 5700 tagja közül 387, tehát 3 % foglalkozik tenyésztéssel. Ezek tavaly Í3 000 anyát neveltek. Három tengeri szigeti pároztató állomáson a sikeres párzás eredménye 72 — 61 százalék volt, egy negyedik szigeten csak 39 %, a szárazföldi pároztató állomásokon 66 — 87 %. Az egyesület megfigyelői közül 99 csak a rajbölcsőket vagy a mesterséges rajok bölcsőit használta fel, s így átlag 13 anyához jutott, 40 percig mesterséges bölcsőben 47,8 anyát nevelt. A megfigyelőknek csak negyed része küldte az anyákat pároztató állomásra. A herék repülésének távolsága (Schweizerische Bienenzeitung — Svájc) — Klóit, a svájci német méhészegyesület tenyésztőinek irányítója, lemondóan állapítja meg, hogy eddigi tudásunkkal ellentétben a herék nem sík, hanem éppen hegyes vidéken találnak messzebbről haza. Klóit kísérlete szerint a hátukon festékkel jelölt herék síkságon már 2 km-ről is alig tértek kaptárjukba, Ruttner kísérletekor ellenben hegyvidéken 5 km-ről is visszaszállt a herék 10 °/o-a. Síkságon kevésbé tudnak tájékozódni, mert nincs mihez igazodniok. (Valószínű azonban, hogy mély völgyekben mégis csak biztosabb a párzás irányítása, mert a környező magas hegyek akadályozzák az anyák és a herék átrepülését.) virágzó luoernatábla mellé 70 jól fejlett méhcsaládot helyeztünk. Egy km-es körzetben csak kukorica és felszántott gabonatarló volt. A méhek hatását a meg termékeny ülésre, illetve a magkötésre vizsgáltuk. A kaptárak szélességének megfelelő sávon 400 m távolságig nyolc, —' egyenként 50—50 méteres szakaszt jelöltünk ki. Minden szakaszban 100—100 átlagos fejlettségű nő-, vényt vizsgáltunk meg, szakaszonként átlag 12 300 virággal. A kaptárakből különböző távolságra eső szakaszokban a virágok megtermékenyülését a hüvelykötés százaléka alapján állapítottuk meg. Az egy hektárra eső családok aránylag kis száma miatt a kaptárakból 350 — 400 m-nyire gyakorlatilag már nem találtunk mézelő méheket. Minthogy ebben a legtávolabbi szakaszban csak vadméhek tevékenykedtek, az itt megállapított 42,5 %-os megtermékenyülés csak a vadméhek hatásét mutatja. Legtöbb mézelő méh a 100-200 m távolságban levő két szakasz bujább fejlődésű növényzetének nagyobb nektártartalmú virágain volt megfigyelhető. Sűrűségük a kedve-, ző napokban hektáronként 30 000—' 40 000 között ingadozott, Itt a megtermékenyülés 57 % volt, ami az előbbihez viszonyítva 34 %-os növekedésnek felel meg. Hasonló, 35 %-os növekedést igazol a 100 vi-. rágonkénti magvak száma is. Virágport gyűjtő mézelő méh csak ritkán volt megfigyelhető, mert a közelben levő virágzó kukorica bőséges virágport szolgáltatott. A nektárgyűjtésben még tapasztalatlan, fiatal méhek addig, amíg nincs megfelelő gyakorlatuk a sajátságos felépítésű lucernavirágből nektárt gyűjteni, a virágokat átlag 50 % körül felnyitják. Ezek az adatok a családok többszöri változtatásának előnye mellett szólnak. Másrészt a területegységenként nagy számban kihelyezett családokban mindig sok a fiatal, a nektárgyűjtésben tapasztalatlan méhek száma, amelyek a magtermést kisebb vagy nagyobb mértékben ugyan, de növelik. A vizsgálatok folytatásában a méhek korát is pontosan figyelembe kell vennünk. Tisztázni kell azt is, hogy a mézelő méhek nagy tömege’ nem hátrányos-e a vadméhek látogatására. A csak vadméhek által látogatott szakaszban a kisebb magkötés ellenére a hüvelyenkénti magszám nagyobb volt, ami nagyobb mérvű keresztezésre utal. Tisztázni kell tehát azt is, hogy a mézelő méh okozta virágfelnyitás milyen mérvű keresztezéses-megporzást eredményez. Ehhez a növénynemesítők, a magtermesztők, rovartan-tudősok és a méhészek együttműködése feltétlenül szükséges. Dr. Böjtös Zoltán A poszméhek méze (Zeitschrift für Bienenforschung, Német Szöv. Köztársaság) — Maurizio elemzése szerint a poszméhek (Bombusok) mézében feltűnően sok a gyümölcscukor és kevés a nádcukor. A gyümölcs- és a szőlőcukor a mi méhünk mézében rendszerint kb. ugyanannyi. Ha tehát a gyümölcscukor mennyiséget elosztjuk a szőlőcukoréval, az eredmény alig szokott egy kicsit több lenni 1-nél. Csak néhány virágmézünkben több a gyümölcscukor, pl. az akácmézben, gesztenyemézben 1,6-2 az osztás eredménye. A vizsgálat 14 poszméhméz közül pedig 9-ben 2 fölött volt a hányados, némelyikben 5,1 —11,4-et is elért. Vagyis a gyümölcscukor tizenegyszer több volt a szölöcukornál. A nádcukor csak 0,6 —3,3 %-ot ért el. \Z ANYANEVELÉS IDEJE (Der Imkerfreunnd — NSZKC) — Herold szerkesztő a nevelés ideje szerint nagy különbséget talál az anyában . A korán (áprilisban) és későn (augusztusban) nevelt anyákról rosszat tapasztalt. Valószínű, hogy a méhek az anyát vagy a heréket, vagypedig mindkettőjüket nem tudják nevelésükkor jól gondozni. A rajzás időszakában pompásan sikerült minden. (Mikor van korán és későn, természetesen országok és hordások szerint változhat.) LúdienYésziésünk jövője Statisztikai adatokból kitűnik, hogy 1958-ban hazánk lúdtoll kivitelének összege egy szinten mozgott az exportált sör pénztértékével, ami köztudomás szerint igen jelentős tétel. Az azóta változó helyzettel nem lehetünk elégedettek, különösen ha összehasonlítást teszünk a 25—30 évvel ezelőtt és az utóbbi években nyilvánosságra hozott adatok között. Pl. 1936-ban 890,8 tonna lúdtollat adtunk el külföldre, 1960-ban már csupán 681 tonnát (amiből Szlovákia tétele 174 tonna volt.) Pedig még 1958-ban is 800 tonnát mutatott az exportmérleg. Ennél is szembeötlőbb a különbözet a libamáj-eladás külkereskedelmi tételei között. Míg 1936-ban az összesen előállított 1080 tonnából 180 tonna libamáj került kivitelre, addig 1960-ban ez az exporttétel 8,43 tonnára csökkent. A libamáj ára akkor kilónként 85,15 korona, exportértéke pedig 300 korona körüli volt. Ha lúdtenyésztésünk átmeneti viszszaésésének okait kutatjuk, részrehajlás nélkül tényként kell 'elfogadnunk, hogy erre a falu kollektivizálásának hatása is jelentős befolyási gyakorol. A mezsgyék felszántása, a rétek és legelők csökkenése, az olcsó hulladék szemestakarmány és. az apró burgonya más célokra történő felhasználása, a tarló gyors megmunkálása stb. a helyzetet nyilvánvalóan megváltoztatta. A ludaknak, mint növényevő állatoknak főképpen a legelő hiányzik, ami azonban kaszált zöldeleség etetésével szintén megoldható. Mivel a jövedelmezőség vizsgálata közben kitűnt, hogy tenyészludaink takarmányfogyasztásával nincsen arányban megtermékenyüli tojásaik hozama, a nagyüzemi viszonyok közé kerülő lúdtenyésztés tehát főképp ennek következtében csökkenő irányzatot mutat. Évi 8—10 megtermékenyített tojás valóban meghökkentően kevés. Szeretnénk tudni MILYEN KIUTAT AJÄNLANAK a Dunaivánkai Baromfitenyésztési Kutatóintézet munkatársai, azért felkerestük Babuskin Vasil mérnököt', a lúdtenyésztési részleg vezetőjét', hogy tájékozódjunk nézeteikről. Három fő pontban lehetne összefoglalni az általuk ajánlott, s a helyzet javulását célzó intézkedéseket. Ezek: ■ a nagy íojóképességü fajta kialakítása, B a tojók íermékenyülési idényének meghosszabbítása, ■ és a mesterséges megtermékenyítés. A tojóludak kismennyiségű megíörmékenyltett tojástermelésének oka a és a gúnárok egynejűségre irányuló hajlama (monogámia). További ok, hogy a hímek és a nőstények gyakran nem szimpatizálnak; a tojó például elutasítja a gúnárt, s elferdült nemen belüli érdeklődése támad (perverzitás). A megtojt tojás így azután terméketlen marad. Ivánkán a megfigyelés alatt álló Iudakat három csoportba osztják. • Az I. csoportba a 0—11 libát nyújtó tojókat sorolják, s ezeket kizárják a további tenyésztésből. • A II. csoportba a 12—22 libát biztosító tojók kerülnek, amelyek továbbszaporításra termelőüzemi tenyészetekbe kerülnek. • A III. csoportba a 22—43 libát adó tojók jutnak, s belőlük alakítják ki a nemesítési célokat szolgáló törzsállományt. A kiselejtezettek között olyan lúd is akadt, amely 32 tojást' tojotí, de az összes „tiszta“ volt. Egy másik kiselejtezett tojó harmadik tojóidényében 47 tojásából csak 6 liba kelt' ki. Ezzel szemben egy példának vett további lúd 49 tojásából 43 fias volt, vagy más esetben 51 tojásból 42 liba kelt ki. FAJTAKÉRDÉSEK Szaporítása és gyakorlati termelésbe juttatása folyamatban van. További fontos kérdéscsoport' A TERMÉKENYÜLÉSI IDÉNY MEGHOSSZABBÍTÁSA Ezzel kapcsolatban meg kell említenünk, hogy a nagyüzemekben az ún. kotló típusú tojókat szigorúan ki kell selejtezni. Egyébként a tojóludak éppúgy leszoktatihatók a kotlásról, mint a tyúk, ha azt az ülésben meggátoljuk. A tapasztalatok arra utalnak, hogy ha nem engedjük a kotlási elmélyülni, úgy megszüntetése után a tojástermelés folytatódik. Ennél bonyolultabb és eddig nem alkalmazott megoldási követel az olyan helyzet, amikor 'természetes vedléssel összefüggésben a tojástermelés megszűnik. Amikor a nemi élet megnyilvánulásait szabályozó agyalapi mirigy a hipofízis működik, az ún. gonadoirop hormonjával seiíkenlő hatást gyakorol (stimulál). Ezzel párhuzamosan a pajzsmirigy csökkenti működését'. így egyes lúdfajták tojóinak, azok típusa szerint 10—40 napos, esetleg 90—100, sőt 150 napos lehel a tojóidényé. Az utóbbiakat, az ún. tojótipusok közé soroljuk. Az egyed tojóidény hossza az öröklődő hajlamosságtól függ. Nem tojótipusok esetén a hipofízis főképpen a pajzsmiriggyel kapcsolatban tyroxin hormont bocsájt ki, amely az anyagcserét befolyásolja. Ennek következménye a nemi passzivitás, s 'énnek kísérő jelensége a toll kihullása, a vedlés. Ez a tojóra és a gúnárra Egyaránt hatást gyakorol. Enn’ek a ténynek a felismerése nagyobb jelentőségű, mintsem azt első pillanatban gondolnánk, mivel a toll időszakos kihullásának szabályszerű lefolyása szerint előre megállapítható, hogy mikor fejeződik be a tojó megtermékenyülési idénye, de főképpen eszerint (a bonyolult" és költséges tojáshozam ellenőrzés mellőzésével) kiválasztható a továbbszaporításra szánt törzsállomány. Babuskin mérnök egyedülálló megfigyelései szerint az evezőtollak (leghosszabbak) és a fedőtollak kihullása, valamint a tojás időszakának befejezése között összefüggés van. Elsőként' az ún. elsőrendű evezőtollak (kívülről befelé) és a nagy fedőtollak (fokozatosan a törzstől a szárnyvég felé)' hullanak ki. A 16. vagyis a törzstől a szárvég felé számított utolsó fedőtoll kiesésekor a tojóidény befejeződik. A megállapítási kulcsot főképpen az elsőrendű és a másodrendű évezőtollak két szárnyközépen elhelyezkedő tolla szerint igyekeznek az ivánkaiak megszabni. Ez a két toll pl. a tojó idény befejezése után 8—14 napra hullik ki. Az új evezőtollak 4—6 nap múlva jelennek meg és naponta 8 mm-t is fejlődnek. A fedőtollak fejlődése napi 4—5 mm. Amikor a tojó tolla kihullik, a paszszív petefészek összezsugorodik, átmérete 2,5—4 cm-es, míg az aktív petefészek 20—25 cm átméretű. A vedlés, valamint az ismételt tollasodás kb. 80 napig tart. Nagy oktalanság május végén, júniusban a tenyészludak pehely- és testfedő tolláinak koppasztása, tépése, mert így a hipofízisben végbemenő tyroxin fejlődés tovább folyik, ami a nemi tevékenységre hátrányos. Az állat súlyvesztesége vedléskor 1—2 kg-ot is elérhet. A gúnár rövid idejű megíérmékenyítési tevékenysége rossz hatással van a hosszú megtermékenyülési időre beállított tojókra, mert az idény végén tojásaik terméketlenek. Rájöttek, hogy a szeptemberben kikelt libákból fejlődő gúnárok a következő év nyarán már jó eredménnyel termékenyíthetik meg a tojótipusok tojásait, ami jelentősen nagyobb élőliba-mennyiséget eredményez. Természetesen idejében gondoskodni kell az állatok összeszoktatásáról. Bebizonyosodott, hogy a lúdtenyésztés idényszerűsége tovább bővíthető, mert például 1964 őszén szeptember 30-tól december 4-ig az ivánkaiak hetente keltettek. Télen, mivel a hipofízisre a szemidegek közvetítésével a fény hatással van, ez fénysokkal működésre bírható, feltéve, ha a környezeti hőmérséklet megfelelő. A fényhatás idejét a természetes napi 8—9 óráról 12—13 órára szükséges bővíteni. A szabályos fényhatás alkalmazásának kezdetétől kb. 7—21 nap elteltével megkezdődik a tojástermelés. Legmegfelelőbb január 5-én kezdeni a serkentő fényhatás alkalmazását, s így legkésőbb január 26-án a tojók megkezdik a tojástermelésf, ha pedig nem, úgy kiselejtezésre kerülnek. A térmékenyülési idény MESTERSÉGES TERMÉKENYÍTÉSSEL Is meghosszabbítható. Ennék módszerét a Gödöllői Kisállattenyésztési Kutatóintézetben dolgozták ki és tapasztalatcsere formájában dr. Kovács Éva ismertette az ivánkaiakkal. Ondóvétel a gúnároktól masszázzsal történik. Az felvett anyag termoszüvegben előkészített 40 C fok hőmérsékletű ún. fiziológiai oldatba kerül. Akkor legmegfelelőbb a termékenyítő anyag, ha az ondószálak mikroszkóp alatt intenzíven mozognak. A hígítást szükség esetén szintén fiziológiai oldattal végzik, amelynek 65 %-os a konyhasó tartalma. Az adagolást 2—3 naponként a tojás után befecskendezéssel végzik. A nagyüz'étni libatenyésztés jövedelmezősége tehát biztosítható, csupán az szükséges, hogy megtanuljuk a természet törvényszerűségeit ezen a téren is alkalmazni. Jónéhány EFSZ már a lúdtenyésztésben dicséretreméltó példával jár elő. Hadd említsünk meg közülük legalább néhányat. Pl. az ímelyiek 8 tenyésztörzzsel rendelkeznek és mesterséges megtermékenyítést alkalmaznak, az eperjesiek meg 7 tenyésztörzzsel dicsekedhetnek. A búcsiak 160, a kulcsodiak 30, a dunapüspökiek 182, a komáromiak 238 stb. törzskönyvezet tenyészlúddal rendelkeznek. A kialakult új gazdasági helyzetben igenis a lúdtenyésztés létfeltétele jogos és biztosított, mert' bizonyos szervezési, valamint' szakmai intézkedések segítségével általa nagy jövedelmezőség érhető el. Reméljük, hogy ezeket az intézkedéseket az illetékesek több mezőgazdasági nagyüzemben magukévá teszik, ami biztos záloga átmeneti hanyatlásban levő lúdtenyésztésünk fellendítésének és jövőjének. Kucséra Szilárd Rajnai lúdtörzs a kijutóban (A szerző felvétele)' Különböző szempontok figyelembevételével válogatáskor legjobbnak a középnehéz (5—8 kg-os) súlycsoportba tartozó rajnai ludat és a könnyű (4—5 kg-os) súlycsoportba sorolható olasz ludat találták. A rajnai lúd előnye, hogy gyors fejlődésű (8 hetes korban eléri a 4 kg-os súlyt) nagymájú, dústollú, jó tojástermelő, ugyanakkor igénytelen, ún. legelő fajta. Az olasz lúd viszont jobb megtermékenyülést mutat, különben enyhébb éghajlati körülményekhez kialakult, gyengébben tollasodó fajta, bár alkalmazkodása a helyi éghajlathoz (akklimatizáciőja) 1955-től folyik. Legjobb megoldás e két fajta keresztezésében mutatkozik. A tojás idejének rövid idényjellege a vérfelfrissítés folytán megnyúlik, több a megtermékenyült tojás, a fiatalkori növekedési erély nagyobb, az elhullási százalék kisebb, tolla dús, mája nagy, tömött és rugalmas. (400 gr fölötti súlyú). E keresztezéssel előállított új fajta tehát mint a legfontosabb belföldi követelmények (szaporaság, hústermelés), mint pedig a külkereskedelmi kívánalmak (toll-, májtermelés), szempontjából igen megfejelő.