Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1965-04-10 / 14. szám
Tóth Elemér: A halak mélyben úsznak s minél közelebb ért a célom, megnőtt a vágyam, és derékon kaptam volna a fél világot: azt hittem megvált majd a város. Talán minden más fiatal társánál jobban törekszik témaskálájának szélesítésére. Nem egy költeményében ott borzong az atom- és hidrogénháború növekvő veszélye. Felemeli a szavát, vigyázzt kiált, de nem szokványosán, ilyenkor gyermekét és a termő életet félti. Egy kicsit a világ gondja-baja is beszivárog verseibe, fáj neki a négerek és az elnyomottak sorsa, a bilincset vető szolgaság. A század fia akar lenni mindenáron s ezt az igényt egyre mélyültebb, gazdagabb költői eszközökkel fejezi ki. Tavasz keresése című költeményében így ír: „öl a munka s este mikor szabadulok csak a könyvek kara fogad fent a szobámban százéves deszkapadló nyávog utánam s hideg van nagyon hideg van nálam látod XX. század maholnap már a Holdra mehetünk nászútra birtokunkba vesszük a Venus szűzi testét." Tóth Elemér első kötete jő kezdet. Reményre jogosító. Szív és ész vívja nagy csatáját költeményeiben. Ezt érezzük édesanyjához, feleségéhez, gyermekéhez, barátaihoz intézett soraiban, ezt érezzük akkor is ha életünk dolgos hétköznapjait, vagy társadalmunk borúsabb színfoltjait ecseteli. A hetvenhét vers élete két végj létének az ábrája: Pozsony és Hanva. Sem ott, sem itt nincs egészen ott"-* hon. A kettő kölcsönös vonzásában és taszításában izmosodik költészete. Mintha konokság ülne versein: nem adom meg magam sem a falunak, sem a városnak. Bár a kettő közötti különbség Háromszázezer ember című költeményében nyilvánvaló: „Ott ismernek és szeretnek Is, itt rám szakad a magány". A falu sokszor felbukkan verseiben és legtöbb esetben az az érzésünk, hogy a költői szárnyalás centrifugájának visszahúzó ellenlábasaként. fis ennek a bizonytalanságnak kimutatható ára van. Hiányzik verseinek legtöbbjéből a forró élményszerűség, amely szinte átáramlik az olvasóba. Hűvös fuvallat' járja át költeményeit. Mintha harmadik személyben írna. Nem ő él az általa leírt személyekben, tárgyakban, dolgokban. Tőle függetlenül él a világ, nem tüzeslti át lírájának a heve. Okult a múlt irodalom-politikai túlzásainak torzóiból, nem tapad áramlatokhoz, intellektuális akar lenni, sajnos intellektuális tartalom nélkül. Ha csak egy kicsit is túloznék, azt mondanám: személytelen költészet az övé, a dolgok, a fogalmak, a közeli és távoli jelenségek nem alakulnak, módosulnak egyéékszerész és a játékbolt mellett, hogy észre se vette őket. Még az angyalarcú hajasbaba se szerzett ma örömet. Munkába siető emberek haladtak él mellette, kisfiúk és kislányok igyekeztek az iskolába. Olyanok voltak ezek a gyerekek, amilyen ő sohasem volt. Most egy asszony került elébe, kisbabával a karján. Az úttesten sárral telefrőcskölt teherautó húzott el; téglát szállított. Az állomáson hosszan fütyült a mozdony, valahol messze felemelte, majd ismét leeresztette nyurga karját egy emelődaru. A mozi bejárata fölött a plakáton széles kardjukat lengető kozákok vágtattak lovukon. Amellett az oszlop mellett, melynél Alekszej és Kszenyija pirogot evett, most esőköppenyes kalapos férfi állt. Az újságkioszk előtt kisebb csoport tolongott, s élénken vitatkozott valamin. Két lány sietett el mellette, piszkos lélekmelegítőben, csizmában, élénk színű kendővel. A járda közepén mentek összefogózkodva, és olyan hangosan kacagtak valamin, hogy visszhangzott az utca. Kszenyijának a fal mellé kellett húzódnia, hogy utat engedjen nekik. A fagylaltárusnő éppen akkor rakta ki áruját a pultjára. A falról plakátok és jelszavak néztek le Kszenyijára. A város élte a maga megszokott, hétköznapi életét. Zajongott, nevetett, rohant. Kszenyijának nem volt miért sietnie, fáradtan, magányosan bandukolt, idegenül az őt körülvető zaj és mozgás közepette. Az úttesten egy öregasszony ballagott sáros gumicsizmában, kopott ködmönben, s mintha kutyát sétáltatott volna kötélen, göthös bánatos kékszemű tehenet vezetett maga után. Olyan ostobán festettek — az öregasszony meg a tehén — ezen a széles, vidám városi utcán, mintha valahonnan nagyon messziről, egy másik életből, abból a városkából jöttek volna, amelyik ennek a helyén állt egykor. A tanácsháza mellett Kszenyija befordult egy szűk kis utcába. Lába belesüppedt a nedves homokba. A levegőben nyirkos füst- és trágyaszae nlsége szerint. Nem elmarasztalólag említem ezt, inkább flgyelmeztetőleg: fiatalabb költőink verseiben Ilyen tendenciák Is érezhetők, kritikusainknak elemezni, hasonlítani, rokonltani kellene ezt a költői magatartást! S még valamit a tanítómesterekről és hatásukról. Szögezzük le mindjárt, hogy az idegen hatás nem tesz jót induló költőnek. Különösen akkor nem, ha Holubot és társait érezzük mögötte. A magyar költészet fejlődése jól körvonalazható folytonosság. Az idegen vér becsordogált máskor is, régebbi korokban is ebbe az irodalomba, de saját vérré változtatva és a magyar költészet folytonosságába ágyazta... Persze első verseskötetével jelentkező költő esetében az észrevételek és gondolatok nem vesznek el semmit a kötet erényeiből. Arra jók, ha jók, hogy a költőt tűnődésre bírják. Tudjuk, hogy Tóth Elemér második kötete is bent van már a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó magyar szerkesztőségében. Azt kívánjuk neki, hogy abban már jobban megtalálja helyét és igazi hangját s igazolja, a meghirdetett igényt, amelyet A halak mélyben úsznak című költeményében így fogalmaz meg: A halak mélyben úsznak, ott lent keresik az életüket, mert ők is vágynak a tisztaságra .., A halk mélyben úsznak, nem csicseregnek mint a madarak, komolyan veszik az életüket. M&cs József Erzsi tekintetes asszony L. Kiss Ibolya drámájának rozsnyöl ősbemutatójáról Reviczky szülőháza Ma is áll a vitkóci állami birtok majorságában (Kuzmice község, Topolcany járás) s még ma is jeltelen. A balszerencse, mely az új magyar lira viharmadarát életében üldözte, úgy látszik halála után sem tágított mellőle. 1918-ban érkezett ugyan egy márványtábla, de a csomagot fel se bontották. Később az emléktábla a második világháború forgatagában elkallódott. Elmúlt a költő születésének százéves fordulója is, anélkül, hogy megjelöltük volna azt a házat, melyben a költő született. 1855. április 9-én született, tehát az idén van ennek 110. évfordulója. Megragadom az alkalmat és ismét meghúzom a harangot, talán most már nem fog süket fülekre találni. Ezt a táblát Reviczky Szlovákiától igazán megérdemli. S nemcsak azért, mert a mi földünk büszkesége volt... Anyja ugyanis Balek Veronika nevű árvái cselédlány, apja a vitkóci f öldes -terjengett. A kerítések mentén megfeketült, esőáztatta levélkupacok hevertek. Kszenyija egy magas deszkakerítés előtt állt' meg. Abban a pillanatban lánc csörrent, s a kerítés fölött megjelent egy kutya nagy, gubancosszőrű feje. A kutya nem ugatott, nem vicsorgott, csak nézett rá haragos, okos szemével. Kszenyija megrántotta a drótot, s megszólalt a csengő. A kaput Vaszilij Tyimofejevics testőre, szolgája és kincstárnoka. Fjodor testvér nyitotta ki, egy púpos ember, akinek hosszú karja, keskeny, szinte ajak nélküli arca volt. ő volt a szekta legkomorabb és legszótlanabb tagja. Azt beszélték róla, hogy magas kora ellenére — hiszen körülbelül egykorú lehet Vaszilij testvérrel — iszonyú nagy erejű ember. S ezt Kszenyija el is hitte róla, mert a saját szemével látta egyszer, amint a púpos egymaga elhozott az üzlettől hazáig egy jókora ruhásszekrényt. Fjodor testvér együtt lakott Vaszilij Tyimofejeviccsel, akihez régi barátság fűzte. Ritkán jelent meg a gyülekezetben, s ha el is jött, némán térdelt valamelyik sarokban, és szinte sohasem pislogó, merev tekintetével hol ezt, hol azt célozta meg. Az emberek reszkettek a pillantásától, úgy érezték magukat, mint a pókhálóba keveredett légy. S nemcsak a gyülekezetben féltek tőle; sokan ismerték a városban, de ha csak lehetett, elkerülték. Cseppet sem hasonlított a jószívű és barátságos Vaszilij testvérhez, s Kszenyija sehogy se tudta megérteni, hogyan barátkozhattak össze ezek ketten. — Béke ér szeretet — köszönt Kszenyija, és lesütötte szemét a púpos pillantása elől. Az bólintott, némán beengedte, és bezárta mögötte a kaput. A kutya már ott állt az ólja előtt, vastag, hosszú farkát lába közé húzta. Fjodor testvér végigvezette Kszenyiját a kert egyenes, homokkal kevert kaviccsal felszórt útján. Kszenyija csupán egyszer járt itt Vaszilij testvérnél, akkor se volt bent a házban, csak idekint a kertben. (Folytatjuk.)' úr, gárdatiszt Reviczky Kálmán volt. Ezért is született Reviczky a kastély mögött álló kis cselédházban. A család ugyan elkendőzte a szégyent, a cselédlányt gyermeke születése után elbocsátották, de a fiút Reviczky jóindulatú felesége örökbefogadta. De a nemesjáci anyakönyv ma is számon tartja az igazságot, meg azt is, hogy a törvénytelen fiú külön miniszteri rendelet alapján használhatta a Reviczky nevet. Persze minderről a fiú mit sem tudott, csak katonaköteles korában, amikor szükség volt az anyakönyvi levélre, tudta meg a szomorú igazságot, és azt, hogy szülő anyjának nyoma veszett. Árvában nevelkedett, apja rokonainál, Mesko Lajoséknál. Nem sok jót jelentettek fiatalsága többi állomásai sem, Léva a szegénységet, Pozsony az első szomorú szerelmet, Garamújfalu egy betegséget. Majd Pestre kerül, ahol a nyomor továbbra is sorstársa marad, mert apja az örökséget még életében eltékozolta. Fiatalon 1889. július 11-én halt meg. Reviczky Pozsonyban lett költő. A ligetben soká emlékplakett jelezte fáját, mely alatt első verseit írta. Itt jelent meg nyomtatásban az első verse is, a Méh című diáklapban. Reméljük, hogy a kis vitóci ház nem marad jeltelen és a 110-ik évforduló pótolja azt, amit a 100-ik elmulasztott. Mártonvölgyi László pést, mikor Fráter Erzsébetből szenvedő, erkölcsileg tiszta embert akart színre vinni, akit a magány, a kitaszítottság s a meg nem értettség lökött mindenki karjába. Fráter Erzsi drámája így nagyon megcsinált, néhol asszonyi szentimentalizmussal telített alkotás lett. Kár érte. Néhány szót kell szólni az előadásról, magáról. Kozma Zoltán rendezése túljutott a műkedvelői szinten. Egyéni módon és nagyon helyesen — úgy éreztük a szerzővel ellentétben — nem Erzsi személyét, hanem Madéchot, Madách emberi tragédiáját és a kort hozta előtérbe. Ez mindenképpen hasznára vált az előadásnak, mivel két síkban vetítette a nézők elé a Madách-család sorsát. Vannak még fogyatékosságok az előadásban. Néhányan a szereplők közül nem ismerik fel a színpadi teret, a mozgás kissé nehézkes, s a gesztusok nem helyén valók. Mindez azonban semmit sem von le abból, amit megvalósítottak. Az előadáson valami furcsa kettőség vonul végig, amely valószínűleg a szerző és rendező más-más felfogásából származik. Hogy melyik helyesebb, arról lehetne vitatkozni. Mi a rendező elképzelését helyeseljük. Az Erzsi tekintetes asszonyt a Koj máromi Jókai Napokon is- láthatjuk majd. Kiváncsiak vagyunk, hogy az előadás utáni vita alapján milyen változásokat találunk benne. Gál Sándor PÉLDÁS NÉPNEVELŐ Tagbaszakadt, atlétatermetű ember. Jókedélyű, ritkán veszti el optimizmusát, pedig átesett néhány megpróbáltatáson. Pölhös Miklós, az Apátújfalusi Kilencéves Alapfokú Iskola igazgatója sokat próbált már az életben. A kanyargós Ipoly mellől, Nagycsalomijáról került a Csallóközbe. Mint fiatal, lelkes tanító teljes erejével bekapcsolódott a CSEMADOK kulturális munkájába, és általában a falu kulturális életének fellendítésébe. Olyan embernek ismerték, aki hivatásán túl a társadalomnak él, segíti az egész község művelődését. Pár év múlva visszakerült a losonci járásba és Kér községben tanította a földművesek gyermekeit. Számos kulturális rendezvényt szervezett, az egész járásban ismerték a CSEMADOK-ban kifejtett munkáját. Apátfaluba, ebbe az Ipoly-menti kis községbe négy évvel ezelőtt kerül. Akkoriban pangott itt a kulturális és társadalmi élet. A falu lakói nehezen ismerkedtek az új élettel. A kultúra helyett inkább a borospoharat választották A tanítók is nehezen tudták megközelíteni ezeknek az embereknek a szívét. A kezdet bizony rehéz volt, de Pölhös elvtárs, mint jó pedagógus, tudott az emberekre hatni. Sokat járt a fiatalok közé, beszélt nekik a kultúra jelentőségéről és mindennapi munkájukhoz is adott néhány jó tanácsot. A kulturális élet fellendült. Évente egy-két színművet adnak elő más rendezvényeken kívül. Csak egy év alatt tizenkét kulturális megmozdulás volt. Az ember azt hinné, hogy ilyen szép eredményekhez az itteni két tanító megfelelő anyagi oszközök-Pölhös Miklós igazgató kel rendelkezik. Pedig nincs így. Valamire való művelődési otthonról beszélni sem lehet. A tanítóknak és a kultúra kedvelőinek sok nehézséggel kell megküzdeniük. De nem csüggednek, mert az igazgató biztatja őket, hogy munkájuk majdcsak meghozza gyümölcsét és egyszer a kultúra is méltó hajlékba költözik. Pölhös Miklós igazgató elvtárs dolgozószobájának falait számtalan oklevél díszíti, amit kulturális és társadalmi tevékenységéért kapott. De megállja a helyét mind pedagógus is. Csícsai Imre fiatal tanítóval együtt mindent megtesznek a magyar nyelvű tanulókért. Az igazgató azt vallja, hogy legalábbis az ő iskolájukban annyira elsajátítják a szlovák nyelvet a tanulók, hogy a továbbiakban nem merül fel nehézség. Látják ezt a szülők is és ezért egyre szaporodik a magyarul tanuló diákok száma. Alig fejezzük be beszélgetésünket a két lelkes tanítóval, máris autó érkezik az iskola elé. Az igazgatót keresik a Hadsereggel Együttműködő Szövetségből. Kissé elkomolyodik, aztán mosolyog. — Látják, ígiy megy ez napról napra. A tanítás mellett helyt kell állnom a társadalmi szervezetekben is. De milyen pedagógus az, aki nem igyekszik tanítani, művelni a nép széles rétegeit?! Az utolsó mondat jellemző legjobban a fiatal tanító életszemléletére. Sokan példát vehetnének tőle. A faluban nincs művelődési otthon, mégis élénk a kulturális élet. Bállá József dés-feltevés irodalomtörténeti szem-1 pontból, de mint drámai lehetőség is sokat ígérő. így Jogos és megokolt • várakozás: vajon mit válaszol az írónő száz év távlatából a maga megfő-1 galmazta kérdésre? Mit derített fel, mit hozott napfényre a tegnap titkaiból? Milyen összefüggéseket talált Az ember tragédiája létrejötte és Madáchné viselt dolgai között? Elítéli-e Fráter Erzsébetet? Vagy talált felmentést számára? Az indítás, az expozíció eléggé nehézkes, úgy hat, mintha az írónő nem nagyon ismerné a színpadot, mintha nem tudna elszakadni a regénytől s ez a drámai kibontakozást lelassítja. A továbbiak folyamán is ez kísért a színpadon. Kiss Ibolya azt szeretné bebizonyítani, hogy Fráter Erzsit nem a saját esendősége, asszonyi mivolta, és erkölcse (?) sodorta el, hanem a körülmények kényszerének engedelmeskedve lett azzá, aminek ismerjük. Ezt el is hinnénk, ha a szerző érvei hatásosabban bizonyítanának. De csak a bizonyítás szándékáig jut el. Sajnos, ez nem elég. Fráter Erzsi életét és tetteit a szerző szimpátiája és jóakarata semmiképpen sem mentheti, főleg nem azzal, ha felelősséget az anyósára — jóllehet annak is van köze hozzá — Madáchra, vagy a dráma többi szereplőjére próbálja hárítani. Fráter Erzsi emberi magatartása semmivel sem menthető. Ez azonban nem zárja ki a jó tragédia megírásának a lehetőségét. Sőt. Kiss Ihatva ott tévesztette el a lé-Egy ősbemutatótól mindig vár valamit az ember; a színpad sorsokat, eseményeket, korokat elevenít fel, szenvedélyeket kelt életre. Egyszóval a várakozás izgalmát hozza. Hatványzottan érvényes ez akkor, ha az ősbemutatóra egy műkedvelő színjátszó-csoport vállalkozik. A jelen esetben pedig erről van szó. A CSEMADOK rozsnyói városi csoportja s a művelődési otthon mellett működő színjátszó-csoport vállalkozott erre a nagyon igényes és kockázatos feladatra. S mindjárt az elején meg kell mondani, hogy sikeresen oldotta meg azt, amire vállalkozott. Lackóné Kiss Ibolya a Hétben közölt Erzsi tekintetes asszony című regénye színpadi változatáról van szó Madách Imre feleségéről, Fráter Erzsébet sorsáról, amelyhez természetesen kapcsolódik a drámaíró Madách sorsa is. Az írónő nagy éS nemes feladatra szánta el magát, mikor a témához nyúlt. Tudjuk, hogy Madách életműve és élete elválaszthatatlan: mű és sors együtt és külön — tragédia. De másként tragédia az író élete és megint másként a mű. Ezt általában ismerjük. Kevésbé ismerjük Fráter Erzsébet sorsát. Ezt a kérdést állítja Kiss Ibolya a dráma középpontjába. A kér-Évek őta jelennek meg versei az Irodalmi Szemlében, a Hétben és más magyar lapokban. Igaz, a Fiatal költők antológiájából hiányoznak költeményei, de ez nem jelent semmit, az utóbbi években bontogatta egyre erőteljesebben szárnyait, hívta fel írásaival kritikus és olvasó figyelmét. Persze más a lapokban szétszórt vers és más a kötet. Ez utóbbi általános képet nyújt a költő egyéniségéről, hangszerelésérői, lelki alkatáról, magatartásáról és szemléletéről. Tudomásunkra adja, hogyan áll poétánk a dologhoz, hogyan szűri át a társadalom és a világ bonyolult jelenségeit lelke és esze szűrőjén. Ha belelapozunk kötetébe, nem nehéz megállapítanunk, hogy mint anynyian mások a mi berkeinkben, ő is a falu szülötte. Szülőfaluja. Hanva, bevonult az egyetemes magyar irodalom történetébe. Ott paposkodott Tompa Mihály, ott is halt meg. De nagy elődjének versei nem hatottak különösebben Tóth Elemérre. A mai kor nevelte, érlelte költővé, erről győz meg Kiáltás című költeményében is: Kiszakadt belőlem a múlt, tisztító lángjaimba fűlt. A munka lett a kenyerem . . . Határozott, bátor hang jellemzi a kötet verseit. Mindenre kiterjed a figyelme. Járja az országot, bolyong szülőfaluja és a Duna parti város között és érzékeny lelke mindent felfog, verssé érlel, amivel útjai során találkozik. ír brigádosokről, falusi öregekről, szüleiről, testvérbátyjáról, a szerelemről, munkásokról, utazókról stb. Babits Mihály zsumalisztikus költőnek nevezné őt, annyira közvetlenek benyomásai. Az európai irodalomban nem egy ilyen típusú költőt' tartanak számon, köztük Heinét, minden idők legnagyobb és legzseniálisabb újságíró poétáját. A kötet' versei sokfélék, témájukat illetően sokrétűek, az egész könyv olyan mint egy szép nagy virágcsokor, amelyet gondosan gyűjtöttek össze. Költeményeinek nagy részében a városi élet a zihlető. Sok az összehasonlítás, a párhuzam, hiszen másképp zajlik itt az élet, mint falun, az emberek is mások, magányosabbak és zárkózottabbak, mint általában a falusiak. Persze, mintha a városi élet festése csak arra lenne jó Tóth Elemérnek, hogy a falusi televénybe eresztő gyökereket erősebben éreztesse, hogy faluját tisztábban és okosabban énekelhesse meg, hogy vágyakozását, nosztalgiáját faluja után Ily módon leplezhesse. íme a példa, az Örök vágyakozás. Szeptember volt, hogy útrakeltem, dalolt az élet körülöttem, — Hadd hagyják ... Sokáig tárgyalták ezt az eseményt, végül az asszony elment, s Kszenyija már messziről hallotta a hangját: a tehenet hívta. A tyúkok kotkodácsolva helyezkedtek el éjszakára, melyik a fészerben, melyik a topolyfa ágain. Afanaszij Szergejevics felgyújtotta a villanyt, vágott magának egy karéj kenyeret. Praszkovja Grigorjevna behajtotta a tehenet, és nekilátott a tevésnek. Kszenyija tudta, hogy apja most összeszedi a kenyérhéját’, hozzátesz három szem krumplit, és kiviszi Naplopónak, aztán elnézi egy darabig a feleségét, találgatja, vajon milyen idő lesz holnap, megkérdi, megjöttek-e a libák is, majd körüljárja a kertet, aztán azt nézi hogyan fölözi le a tejet a felesége. Praszkovja Grigorjevna önt neki egy bögrével, felsóhajt s leül a kisszékre. Egy darabig szótlanul üldögélnek, majd apja kihozza a Bibliát, és megtörli a szemüvegét. Hát lehet, hogy ma is minden pontosan úgy lesz, mint tegnap, tegnapelőtt vagy egy hónapja, egy éve?... Nem, ma nem lehet úgy, mintha semmi sem történt volna közben. Tegnap, tegnapelőtt, egy hónapja, egy éve Kszenyija más volt — de most már nincs többé a régi Kszenyija. Mégis minden úgy történt, mint rendesen. Kszenyija fejét a párnába fúrta, és sírva fakadt. Rettenetes, keserű, unalmas az élet... Alig tudott elvergődni a városig az esőtől felázott, csúszós úton. A házuktól piszkos-szürke, vészterhes felhők kísérték, s hideg zuhanyt permeteztek az arcába. De alighogy a hídra ért, egyszerre kisütött a nap. A hideg, őszi folyó olyan volt, mintha megsűrűsödött, megdermedt volna. A pallónál öreg bárka s egy csónak vesztegelt mozdulatlanul a kocsonyasűrűségűnek tűnő vízben. Kszenyija lement a partra, a jéghideg vízzel lemosta csizmájáról a sarat, s az ösvényen folytatta útját, még el nem érte a szélső házakat. a Szoviet utcán úav ment el az
