Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1965-04-03 / 13. szám

Mézelő anyanevelés

A Szabad Földműves március 20A számában Fekete Gizella írása az anyátlanítással történő mézeltetésről megragadta figyelmet, s kis módosítással a fenti címben megjelölt elnevezéssel, én is megpróbálok véleményt mondani.

Az anyátlanítást mézeltetés céljából azelőtt is mindig elvetettem, mert igen kétélű módszernek tartottam, s nem is gondolkoztam komolyabban rajta.

Az anyanevelés különböző módjával már próbálkoztam hosszúéves gyakorlatom alatt. Legkényelmesebbnek és a legjobbnak a szép rajbölcsők felhasználását tartottam eddig. Hibája, hogy nincs mindig rajbölcső.

Néhány éve az anyák kicserélésére, azoknak megcsonkításával csendes váltásra kényszerítettem családjaimat, s az így nyert fölösleges bölcsőket a tartalékcsaládokban helyeztem el, ahol természetes körülmények között keltek ki és pároztak be, valamint petéztek, addig is, amíg sor kerül az anyák fölhasználására. De ez nem vezet mindig célhoz. A múlt évben például mindössze hét családot tudtam így csendes váltásra bírni. A többi neki ment a télnek a csonkaanyákkal. Most azzal számolok, hogy a tavaszúton leváltják őket. Annyi bizonyos, hogy a méheket nem mindenben sikerül az ember akarata szerint befogni. A velük való munka rendjét mindig a természet szabja meg, s ez előtt meg kell hajolnunk, ha nem akarunk kontárok lenni.

Ügy gondolom, ha az anyát Fekete Gizella szerint a főhordás előtt 10—14 nappal ‘távolítom el, mire beáll a főhordás, a méhek a bölcsők birtokában újra a régi szorgalommal gyűjtenek és nem áll fenn az a veszély, hogy nem használnák ki a hordás idejét. Ügy tervezem, hogy annak a keretnek a helyébe, amelyen az anyát a rajtalévő néppel együtt elvettem egy a legjobb anyától származó friss fiasításos, bölcsők építésére (húzására) alkalmas Iépet akasztok a fészek közepébe. Az anya elvétele utáni ötödik napon mindén fedett bölcsőt lerombolok, hogy a nevelendő anyák minőségét ezzel is javítsam. Mire elérkezik a főhordás, az így meganyátlanított családokban minden műveletnek befejezettnek kell lennie, vagyis csupán annak a bölcsőnek keli ottmaradnia, amelyből a család anyjának kell kikelnie. A többi bölcső szintén a helyén van ekkorra a tartalékcsaládban. Ezután felrakhatjuk a méztereket, mert az anyák kikelése, bepárzása és a petézések megkezdése nem kíván kaptárbontást és nem kell az egyre súlyos-* bodó és a fészek kereteihez oda-1 ragasztott felső kereteket leszedni.

Pergetéskor már tapasztalhatjuk, bepárzott és petézik-e az anya? Ha a család anyátlan, a tartalék-« családok bőven kárpótolják az elveszett anyát és a fiasításos kereteket. Ez a munka már pergetés után következik, amikor méztér nélkül is maradhat a család, legalábbis egyelőre addig, amig újból teljesen rendbe nem jön.

Erről a műveletről majd jegyzetet készítek, és a Szabad Földműves méhészeti rovatában beszámolok. Szerintem hasonló tervekkel mások is foglalkozhatnának és észrevételeiket ugyancsak megírhatnák.

Nagy Júlia,

méhészeti szaktanító

(Nagylég)

(A SZERKESZTŐ MEGJEGYZÉSE:

A fenti írás is bizonyítja, hogy

Fekete Gizella cikkében érdekes és mások számára is 'nagyon hasznos témát dolgozott fel gyakorlati tapasztalataiból. Nagy Júlia méhészeti szaktanítónak pedig azon törekvését értékeljük nagyra, hogy az említett cikkre fölhívja a többi méhész figyelmét, s írását vitaindítónak szánta. Nos, amint látjuk, ő maga jelentkezett elsőnek, hogy kis változtatással alkalmazni kívánja a Fekete Gizella által leírt’ módszert, s mi több, észrevételeiről,, eredményeiről lapunk hasábjain írni fog, közkinccsé teszi ezzel kapcsolatos észrevételeit.

Szeretnénk elérni, hogy méhészeink e probléma megoldásához írásaikkal hozzájárulnának. Azt akarjuk, hogy a Szabad Földműves méhészrovata a délszlovákiai méhészek fórumává váljon, segítse a méhészkedés elterjedését, annak közvetlen és közvetett hasznosságát.

Bizonyosak vagyunk abban, hogy Önök jól tudják, miről is van itt szó, s egy-egy szakmai kérdés nyilvános megvitatásában, amelyet rovatunkban indítunk, a jövőben írásaikkal résztvesznek. Fényes bizonyítéka lesz ez annak, hogy másoknak is segíteni akaró, vérbeli méhészekkel állunk szemben, akiknek a vitára bocsátott szakmai kérdésekkel kapcsolatban igenis van véleményük. Várjuk leveleiket, hozzászólásaikat és megjegyzéseiket. —hai—)

A méz pasztőrözése

(Annales de l’Abeille — Franciaország) — A méz pasztőrözése főképpen az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában szokásos. A folyékony mézet annyira hevítik, hogy kezdő kristályai megolvadjanak, az erjesztő gombák és baktériumok pedig megbénuljanak. A hevítésnek nem szabad olyan erősnek lennie, hogy a méznek ártson. A pasztőrözött méz nem erjed ék sokáig folyékony marad. Franciaországban Gönnet', Lavie és Loveaux módosított tejpasztőrözővei kísérletezett. A hőmérséklet 65 — 78 C°, a pasztőrözés ideje 2 perc 19 másodperc és 15 perc 48 másodperc között volt, A mézeket 15 hónapig figyelték a pasztőrözés után, 65 fok nem volt elég az erjedés biztos meggátlására. Ehhez legalább 70 fok kellett 5 perc 24 másodperctől 15 perc 18 másodpercig. A méz enzimei közül a nádcukrot átalakító invartáze jóval érzékenyebb, mint a keményítőre ható diasztáze. Mindkettő erősebben szenved 78 fokon, mint 70 fokon, legkevésbé pedig 65 fokon. Pl. 78 fokon 8 perc alatt az invertáze hatása 95,8 %-kaI kisebbedéit, a diasztáze hatása csak 12,1 %-kal. 65 fokon, (tehát nem sokkal a viasz olvadásfoka fölött) 9 perc 33 másodperc alatt az invertáze 20,6 %-ot vesztett hatásából, a diasztáze csak 6,3 %-ot. A vizsgált hőmérsékleten a méz baktériumgátlő hatása alig változott. A pasztőrözött mézet 6—6 hónapig el lehetett tartani kristályosodás nélkül akkor is, ha különben hajlamos volt rá. A szín nem romlott. A szerzők úgy vélik, hogy Franciaországban is be kellene rendezkedni a méz pasztőrözésére.

A NOSEMA-FERTÖZÉS ELKERÜLÉSE ANYANEVELÉSKOR

(Bienenvater — Ausztria) — Jordan, a bécsi méhészeti intézet nemrég nyugalmazott vezetője többek közt a következőket tanácsolja. A pároztató kaptárakban maradt cukrospépet nem szabad újra használni. A méhek megmászták, ürülék nyomai is gyakoriak rajta, tehát fertőzést terjeszthet, össze kell gyűjteni, vízben oldani, felforralni, s úgy etetni vele. A pároztatóban ne legyen lép. Hadd építsenek a méhek! A beszabott lépen Nosemaspórák lehetnek. Az idősebb méhek közt több a beteg. Ezért sem ajánlatos a pároztatót idős méhekkel tölteni. Helytelen a pároztatóba telepítendő méheket elkábítani. A kábult méhek közt sok ürítkezik. s később egymást tisztogató társait Nosema-spórával fertőzheti. A három lépes pároztató jobb, mint a kevesebb lépű, mert a méhek melegebben tarthatják. Az a család, melyből a pároztató népét szedik, egészséges legyen.

ÄRT-E A FIASITÄS FÖLFALÄSA A MÉHEKNEK?

(Schweizerische Bienenzeitung — Svájc) — Kasper Vilmos azt írja, hogy az építtető keret már befiasított lépének kimetszésekor kerülni kell a fiasításos rész átmetszését, mert a fölfalt fiasítás méreg a méheknek.

(Ki tapasztalt ilyet? A méhek szívesen kiszívják a fiasítást pl. a fölösleges anyaböksők kimetszésekor, a herefiasítás lefejezésekor, vándorláskor, a herenevelés abbahagyásakor, vagy amikor éheznek. Az álanyás család így távolítja el a közös sejtben fejlődő álcák egy részét. Arról is tudunk, hogy a herefiasítás kinyomott levét az anyanevelő családnak adták, serkentésre. Eddig nem hallottuk, hogy a fiasítás kiszívása ártana a méheknek. Tessék megfigyelni!)

AZ 1964-ES GAZDASÁGI ÉVET új szervezési formával kezdtük, vagyis az egész gazdaságot két

egységre osztottuk: mind a földterületet, mind az állatállományt. Jobbanmondva két egyetemesen gépesített' brigádra, külön-külön önálló részlegvezetőkkel. Ezzel az volt a célunk, hogy a növénytermesztést és az állattenyésztést közelebb hozzuk egymáshoz, mert az agronőmus nem nagyon akarta figyelembe venni a zootechnikus követeléseit a takarmánytermesztés terén. A főnövényeket iparkodott jó fekvésű és táperejű táblákon elhelyezni, és a takarmányoknak, a zöld futószalagnak maradt rendszerint a silányabb talaj. Az új szervezési formával a helyzet megváltozott', mert az összhang jobb és a szervezési kérdések egy kézből indulnak ki.

A brigád önálló könyvelésén keresztül áttekinthető, tiszta képet kapnak mind a dolgozók, mint a vezetők a munkaegység kimutatásáról és az összes termelési költségek kimutatásáról. Minden negyedévben értékeljük az állattenyésztést és a növénytermesztést. Az állattenyésztésben nemcsak a termelékenységet értékeljük, hanem külön-külön azt is, hogy menynyi egy liter tej, 1 kg hús, 1 db tojás előállítási költsége. Én nem akarok számokba bocsátkozni, hogy nálunk milyenek voltak az elért eredmények, inkább az észlelt' tapasztalataimat kívánom ismertetni azzal kapcsolatban, hogy melyek azok a tényezők, amelyek az önköltséget nagyban befolyásolják. Annyi bizonyos, hogy ha a takarmányozási technikában a legjobb megoldást keressük, a termelékenység növelésével csökken az önköltség. Nálunk a prémiumrendszert arra alapoztuk, hogy a tervezett és a valóságos önköltség közötti különbség szerint részesülnek jutalmazásban a dolgozók és a vezetők.

Tekintettel arra, hogy a szarvasmarha-tenyésztés fősúlya a tehénállományon nyugszik, azért mert a takarmányszükséglet legnagyobb részét itt értékesítjük, másrészt pedig mert egymillió liter tejet kell kitermelnünk. Ezek után fel kell használnunk szerzett tapasztalatainkat, mert' az értékelések azt mutatják, hogy az 1 liter tejre eső önköltség a nyári hónapokban volt a legalacsonyabb, tehát a helyesen alkalmazott zöldtakarmányozás emelte a termelékenységet és ezzel egyidejűleg csökkentette az önköltséget.

Igazat kell adnom jó Ondrejka tanáromnak, aki annak idején azt mondta, hogy mi megtanuljuk a hajdina, a köles és egyéb zöldtakarmányok termesztését is, de nem azért, hogy aztán odahaza ezt termesszük. Ez Is kell, de csak akkor és abba a talajba, ahol ez jobb takarmánnyal nem helyettesíthető. A fősúly mindig a hereféléken, hüvelyes keverékeken és a silókukoricán legyen, mert csak így tudjuk biztosítani a tömeget' és a tápanyagot, különösen a nagyon fontos fehérjét.

Az önköltség és termelékenység szempontjából összehasonlítást akarok tenni a takarmányok értéke és tápanyaga szerint.

A tápanyag kimutatásban lehetőleg mindig a középarányí vettem alapul,

Sok kicsi sokra megy

Hogy as olvasó jobban maga elé képzelhesse helyzetünk*!, rrtlkitgesnek tartom megemlíteni, hogy 3800 ha mezőgazdasági területen

gazdálkodunk. Természetesen lesznek majd olyanok, akik azt gondolják, hogy ilyen nagy gazdaságban sok nehézség merülhet fel. A kezdeti nehézségekkel ml is küzdöttünk és a szervezési kérdésekben Iparkodtunk a legjobb megoldást keresni.

a fehérjemennyiségeí és a keményítő- tett takarmány súlyára vonatkoztafértéket pedig konkrétan a feltünte- tam.

értéke em. fehérje kémé* Takarmány kg K5s kg nyitó*

______________________________________________________________________értél

árpa + kukorica (szemes) 0,5 + 0,5 1,145 0,067 0,745

lucerna-széna 2,86 1,145 0,429 0,772

lucerna zölden 14,30 1,145 0,386 1,573

tavaszi keverék zölden 14,30 1,145 0,114 1,001

borsó + kukorica kev. zölden 14,30 1,145 0,200 1,144

Ezek után lesznek, akik azt gondolhatnák, miszerint én azt akarom bebizonyítani, hogy az abraktakarmányokra nincs szükség. A valóság az, hogy az abraktakarmányok nélkülözhetetlenek. Ezen takarmányok gazdaságos kihasználását a sertéstenyésztésben jobban tudjuk értékesíteni, sőt a nyári hónapokban jó minőségű zöldlucernával fokozzuk a termelést, s ezzel egyidejűleg csökkentjük az önköltséget. A termelékenység növekedésével itt is csökken az önköltség. Egyik oldalon a takarmányozás van kihatással, a másik oldalon az egyedek kiválasztása játszik szerepet a hasznosság szempontjából.

Valamikor a gazdálkodó ember nem vezetett törzskönyvet, (szerk. megj. ez nem általánosítható), iparkodott az állat egyéni tulajdonságainak alapján az utódokat kiválasztani. Tapasztalatból tudta, hogy a 20 literes tehén leszármazottja hamarabb adhat 10— 20 liter telet, mint a 8—10 literesé.

Sajnos, ezen a téren nem bírjuk magunkat utolérni és úgy vagyunk vele, hogy csak üsző legyen, s a többi nem nagyon érdekel bennünket.

A sertéstenyésztésben jobb a helyzet, mert itt a szaporulat nagyobb és van lehetőségünk a legjobb utódok közül a legjobbakat kiválasztani.

NAGY VOLT AZ EGÉRKÁR

A termelékenység és a takarmányozás szempontjából, a jövőre nézve, az évelő takarmányok termesztése terén az őszi nagy egérkár miatt nincsenek jő kilátásaink. Ugyanis a 600 ha herefélének nagyobb része kiszántásra kerül. Kértük a termelési igazgatóságot és a traktorállomást, hogy engedélyezzék a permetezést, mert ml ezt saját erőnkből is biztonságosan végre fogjuk hajtani Endrinnel. Amikor a traktorállomás látta, hogy ezt a munkát nem bírja elvégezni időben, en-Lássunk már egyszer tisztán és beszéljünk őszintén a tejtermelés problémáiról!

Kérdéseken rágódunk: miért ez, — miért az? Hogyan tovább? stb. E kérdésekre felelnünk kell, de előbb vessünk egy futó pillantást jelenlegi termelésünk menetére.

Legelőinket részben felszátnjuk és a megmaradt — rendszerint sovány legelőt — túlterheljük marhákkal és a felszaporított szántóterületről nem jut elegendő zöld-, illetve száraz takarmány teheneinknek.

Kevés a legelő, s marhaállományunk létszámához mérten szűk a takarmánykeretünk. Takarmánytermesztésünk pedig gyenge, akár minőségét, akár mennyiségét illetően, és így a túlméretezett takarékoskodás hatása alatt áll egész marhaállományunk télen—nyáron. Innen ered az a helytelen elgondolás, amely gyakran kísért, hogy „kevés takarmányt etetni és valamiképpen sokat fejni".

Az állandó jó tejelés záloga a télinyári egyenletes etetés, ami a fenti szűkös helyzet miatt nem valósítható meg.

Akkor gondoskodunk jobb legelőről, Illetőleg takarmányozásról, mikor már nincs a teheneknek tejük, pedig könynyebb és gazdaságosabb a tejet megtartani az egyenletes téli—nyári takarmányozással, semmint a leromlott teheneknél javulást elérni. Sokszor év utolján, amikor szorít a tervteljesítés, kitűnik, hogy igen nagy önköltséggel állítjuk elő a tejet.

Teheneink alaptakarmánya télen a szalma és a szilázs, de nagyon hiányzik a pillangós takarmány, amit semmivel sem pótolhatunk. Termesszünk több vörösherét, lucernát, nyúlszapu| kát stb. ős vigyázzunk betakarításkor

a minőségre is, mert a heréfélé sok esetben kiázik, sőt a takarmány egész táblákon megroth'ad, olykor petrencében vagy kazalban is sok tönkremegy és így nyáron gyakran csak rothadt takarmány jut teheneinknek, pedig köztudomású, hogy a jó takarmányból a fele is többet ér, mint a rosszból. Takarmányunk nem ritka esetben azért megy így tönkre, mert túl sokat kaszálunk le belőle egyszerre, ami természetesen egyidőben szárad és elhúzódik betakarítása.

Sok olyan tehenet tartunk, amely nem érdemli meg a nyilvántartást

sem. Szinte divattá vált az a rossz szokásunk, hogy csak az istállón belülre szorítkozva keressük a bajok okait és a lehetőséget fogyatékosságaink kiküszöbölésére, vagyis a fejők és gondozók szorgalmának, leleményességének fokozásával kívánjuk emelni tejtermelésünk színvonalát. Ezeket a dolgozókat állítva a tejtermelés körüli problémák kereszttüzébe, az illetékesek így vélik elhárítani magukról a felelősséget. A gondozók és fejők sokat tehetnek ugyan a szorgalmas munkájukkal, de csodát nem művelhetnek; tudnak szépíteni a helyzeten, de a lényeges javulás már nem rajtuk múlik.

A termelés ilyen szemlélete szűk látókörre vall: önámítás ez és késlelteti egy jobb termelési folyamat kifejlődését, s rossz fényt vet egész mezőgazdaságunkra.

Ne építsünk mindent az elméletre, hiszen a gyakorlat tanít, bizonyít és cáfol. Etetési betűrendszerek és vegyészeti számok helyett adjunk több jó takarmányt teheneinknek. Erre figyelmeztetnek az elmúlt évek eredménytelenségei.

H e r c z é g Barna, állatgondozó,

(Galsa*

gedélyezte, mert közelgeft a tél, da sajnos, ez már későn volt. Permetez-«

tünk, de úgy jártunk, mint a közmondás mondja, hogy eső után késő a köpenyeg.

Nem tudom, az illetékesék, a felettes szervek elgondolkoztak-e azon, hogy milyen hatalmas kárt okoztak

és milyen nehézségekbe fog ütközni a hús- és a tejtermelés. Azt' hiszem, hogy a jövőre nézve szabadabb kezet adhatnának olyan szövetkezeteknek, ahol már erre saját erejükből képesek a helybeli dolgozók és megvan rá a feltétel, hogy permetezéskor a biztonsági óvintézkedéseket be tudják tartani.

A PRÉMIUMRENDSZERRŐL

Napjainkban ez a kérdés is foglalkoztatta tagságunkat, mert' 1964-ben már volt ilyen nagyobb arányú prémiumrendszerünk. Nálunk a prémiumrendszert az önköltség csökkentésére alapoztuk, tehát a cél, a tervezettnél olcsóbban termelni. Vannak akik azt állítják, hogy mindenki megkapja a ledolgozott munkaegység után a jutalmát, s jobb lett volna munkaegység arányában szétosztani ezt' a pénzt. Azonban a prémiumokon keresztül éppen azt akarjuk elérni, hogy a dolgozókat' még érdekeltebbé tegyük a termelésben. Ha ezt a célt valóban elértük, akkor prémiumrendszerünknek meg is kell hoznia az eredményt.

Gondoljunk azokra az időkre, amikor a vezetők és az ellenőrző bizottság tagjai néhanapján ellenőrző fejőst tettek és volt olyan eset is, amikor a nehézfejésű vagy az 1—2 liter tejet adó tehenet ki sem fejték. Ma erre nincs szükség. Ezt nem a prémiumrendszer hozta?

Tudom, hogy minden dolgozó figyelmesen hallgatta a negyedévi értékeléseket — mit és mennyit termelt. Hallottam, amikor a gondozók arról beszéltek, hogy ha minden jól sikerül, 20—30 darab kismalacot választanak el terven felül. Mások a súlygyarapodásról beszéltek, tehát ez is azt mutatta, hogy foglalkoznak a termelés problémáival. Az üzemanyag és alkatrész megtakarítása terén, traktorosaink ugyancsak iparkodnak a prémiumrendszer bevezetése Óta.

A 42 oldalas házimunkarendből 9 oldal a prémiumrendszerre vonatkozik. Nem akarom "azt állítani, hogy a prémiumrendszerben nem voltak hiányosságok, de éppen ebből kiindulva a jövőre nézve vonjuk le a tanulságot és keressük a jobb megoldást’, amelyen keresztül a termelést tovább’ fejleszthetjük.

Végezetül pedig annyit, hogy minden igyekezetünk a termelékenység növelését, az önköltség csökkentéséi szolgálja, és akkor beteljesülhet' az a közmondás, mely szerint „Sok kicsi sokra megy."

Jónás Boldizsár, a szőgyéni EFSZ II. komplex brigádjának ökonómusa

A BETEGSÉGEK TERJESZTŐI

Amióta felütötte a fejét a száj- és körömfájás, országszerte küzdenek elterjedése ellen. Mi is megtettünk minden védőintézkedést, hogy a ragályt távol tartsuk.

Az „idegeneknek belépni tilos" föliratú táblák megtalálhatók a legtöbb gazdaság udvarának bejáratánál, azonban mindez nem lehet elegendő, mert a ragályt nemcsak az ember, hanem a szabadban élő állatok, s közülük leginkább a varjak terjesztik. Bejárják a fertőzött gazdaságokat', s az ottani trágyatelepeken turkálva eleséget keresnek. Onnan továbbrepülve magukkal hurcolják a kórokozót.

Megfigyelhettük, hogy a varjak előszeretettel lepik el a szalma és a szénakazlakat', s a silógödrökbe is bemerészkednek. Az előző táplálékkal felszedett' kórokozói ürülékükön keresztül rendszerint ilyenkor juttatják' a takarmányba, s a szarvasmarha ettől a takarmánytól megfertőzik. Ezért ajánlatos, hogy mezőgazdasági üzemeinkben minden rendelkezésre álló .'rtsák a varjakat, mint a fertőző bej*/ ^flek terjesztőit, t I

Miért kevés a tej?