Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1965-03-20 / 11. szám
Szarvasmarha-állományunk új ellensége Az 1963-as év kora tavaszán az egegi szövetkezet szarvasmarha-állományában fellépett egy ismeretlen betegség, amely a tehénállományt nagyon megtizedelte, s komoly gazdasági kárt okozott. Az előző években szórványosan találkoztunk hasonló tünetekkel az Egeggel szomszédos gazdaságok némelyikében, de ezek nem voltak ilyen nagy kiterjedésűek, s nem jártak nagy veszteséggel. Viszont utalni lehetett arra, hogy a megbetegedés helyi, vagy tájjellegű. A tehénistállóba Iátogatm tunk először. Meglepő a „ tisztaság és a gépesítés aránylag alacsony foka. Itt találkoztunk először azzal a sajátos dán tehénistállóval, mely legelterjedtebb az országban. Kétsoros istálló az egymással szemben álló tehénsor között a takarmányözótér szélessége olyan, hogy a traktor a pótkocsijával kényelmesen végigmehet rajta. így a takarmány közvetlenül a pótkocsiról kerülhet a jászlakba. Szembeötlő a tehénállás rövidsége, mindössze 170 cm. Végénél 40 cm széles, ugyanolyan mély betonárok, melybe egy nyesölapát pontosan beleilleszkedik. A tehenek felett dróthuzal, benne villanyáram, róla két láncocskán a tehén felett egy vízszintes vékony acélpálca, melyben szintén villanyáram van. Mivel a tehén mind a vizelet, mind a bélsár ürítésekor kissé felfelé görbíti hátát, a pálcikához ér, majd az áram ütésére hátrafarol. így a bélsár, a vizelet, a betonozott árokba hullik. Ezek után az áilástér tiszta marad. Megfigyeltük, hogy az állatok annyira megszokták ezt a fegyelmet, hogy nincs szükség az áramütésre. A betonozott árokból az ürüléket naponta kétszer-háromszor az említett tolólapáttal az árok végén levő aknáig tolják, ahonnan vizes öblítéssel egy nagy betonmedencébe továbbítják. Innen trágyalé-szállítö autóval viszik a rétekre és legelőkre, illetve csöveken, szivattyúzzák a major-környéki takarmányföldek öntözésére. A rétek öntözését ugyanis az egyenletes csapadékmegoszlás ellenére széles körben alkalmazzák, mert a nagyadagú trágyázás mellett a legelők öntözése olyan fűhozamot ad, mely pótabrak nélkül is biztosítja a 10—15 liter napi tejhozamot. \ rövid állás következtében a tehén fekvőhelye azáltal nagyobb, hogy a jászol alig emelkedik ki a padlózat szintiéből, miáltal az állatok feje fekvés közben kényelmesen a jászol fölé nyúlhat. Az állatok megkötési módja nagyon korlátolt, előre-hátra való mozgást enged: az egyedi etetést szolgáló csővázhoz farúd mozoghat fel a lefelé s ehhez van a nyakszíj rögzítve. Az istállóban 125 tehén foglal helyet. Gondozásukat hét ember végzi, kétszeri etetés és kétszeri fejés mellett. Az állomány kétharmada 550—650 kg súlyú dán vörös, tejátlaguk 5034 liter 4,13 °/ó-os zsírtartalommal. Az állomány egyharmadát kitevő kistestű 400 kg körüli Jersey-marha évi fejési átlaga 5400 kg 6,1 °/»-os zsírtartalommal. Arra a kérdésünkre, hogy ilyen magas tejhozam mellett miért nem fejnek háromszor, az üzemvezető elmondja, hogy mint takarmányozástani kísérleti gazdaságnak olyan feltételek közt kell kutatásaikat végezni, amilyen körülmények tipikusak a jelenlegi dán mezőgazdaságra. Itt pedig — ahogy ezt utunk során később láttuk és hallottuk — csupán kétszer fejnek. Az a többlet tej, melyet a harmadik fejés biztosít, akkora többletköltséget igényel, mely meghaladja a tej eladási árát. A tej eladási ára 50 őre (fél dán korona), termelési önköltsége ebben az üzemben 32 őre. Nagyon meglepő és ezzel másutt is találkoztunk, hogy pontosan ismerik az egyes termékek önköltségét. A takarmányadagra vonatkozó kérdéseinkre az üzemvezető elmondotta, hogy nyáron a legelő állatok 10 liter felett minden literre fél kilogramm olyan takarmánykeveréket kapnak, melynek kilója 150 gramm emészthető fehérjét tartalmaz. A jelenlegi adag 40 kg répa, 15 kg siló, 3—4 kg szalma, melyhez a tej arányában erőtakarmányt adagolnak. Például 51 literes napi termelés esetében 6—7 kg erőtakarmányt. A fejést kizárólag géppel végzik kézi utánfejés nélkül. A gépi fejésre alkalmas tőgyalakulás ugyanolyan tenyészkiválogatási szempont és követelmény, mint a magas tejhozam vagy a hibátlan testalkat. A takarmánybázis gerincének a takarmányrépát tekintik, s csaknem az egész év folyamán etetik. A takarmányrépán kívül igen nagymértékben termelik a kerekrépát, mely itt óriásira nő, s 800—900 mázsa hektárhozamot is ad. Az istálló levegője meglepően tiszta és ammóniamentes. Kitűnő a szellőztetés megoldása és szokatlanul nagyok a megvilágítást biztosító ablakok. Befejezésül a gépparkot tekintettük meg. Amit itt láttunk, azzal a későbbiek folyamán csaknem valamennyi üzemben találkoztunk: unifikált géppark. Csak két traktortípust alkalmaznak. Ezt a növénytermesztés igen nagymértékben leegyszerűsített üzemszerkezete teszi lehetővé. Alig 5—6 féle növényt termelnek, mely aránylag kisszámú géppel teljesen gépesíthető. Ennélfogva a dán üzemekben az egy hektár területre eső gépérték kisebb a miénknél, de a termesztett növények igen leszűkített választéka mellett mégis sokai magasabb fokú gépesítettséget biztosít. Igaz, a vetésszerkezet leszűkítését itt igen megkönynyíti a legelők és rétek egyenletes és igen bőséges fűhozama, mely feleslegessé teszi a szántóföldön termesztett zöld futószalag sokféleségét. A gépek igen jó minőségűek, az üzemzavar ritkaságszámba megy. Már itt is láttuk a szinte mindenütt elterjedten alkalmazott módszert: valamenynyi traktorhoz komplett szerszámsorozat tartozik, melyek nagyságrendi sorba rakva traktoronként ugyanolyan színre vannak festve, így a szerszámok nem keverhetők össze, s minden darab hiánya egy pillantásra megállapítható. A traktorok rendben sorakoznak. A traktoros gépét ápoltan, a következő napra feltankolva hagyja el. Az üzemnek külön javítószemélyzete nincs. A kisebb hibákat a traktorosok javítják, nagyobb hiba esetén a service szolgálat telefonhívásra egy órán belül megjelenik, esetleg magával hozza a kölcsöntraktort. melyet az üzem a javítás tartamára díjtalanul használ. Ezek után a javítók legfőbb érdeke, hogy a hibát minél hamarább eltávolítsák, hogy rövidebb időre korlátozódjék a díjtalan traktorkölcsönzés ideje. Búcsúzóul még megtekintettünk néhány munkáslakást: példás tisztaság, rend, szép berendezés s a kultúrált életkörülmények biztosításához szükséges technikai vívmányok láthatók. A dánok különösen otthonszerető emberek, szabad idejük zömét otthonukban töltik, így természetes, hogy főtörekvésük a minél szebb és kényelmesebb otthon kialakítása. Délután egy inszeminációs állomást tekintettünk meg Trollesmindében. Az állomást 2830 parasztot magába foglaló egyesület tartja fenn. 24 ezer tehén tartozik körzetéhez, melynek megtermékenyítését 7 kitűnően képzett inszeminátor végzi. Az állomás 1936 óta működik, s kizárólag kitűnő tenyésztulaidonságokat örökítő bikákat tart. Működése eredményeképpen az állomás körzetében az egy tehénre eső évi tejzsírtermelés közel egyharmaddal emelkedett. Az állomásnak 25 bikája van, valamennyi kiváló egyed. Az első inszemináció 62 %-a sikeres. A körzetben átlag minden született borjúra 1,6 megtermékenyítés esik. Egy-egy inszemináció díja tagok számára 15 dán korona, nem tagok számára 20 korona. (Folytatjuk.) A hazataláló lazac A lazacnak titokzatos és rejtélyesnek tűnő képessége van, melyet legtalálóbban úgy nevezhetünk: hazatalálás. Évtizedek óta folyik a kutatás, de mind ez ideig nem találtak teljesen megnyugtató választ a kérdésre, mi teszi képessé a lazacot, hogy a távoli, nyílt tengereken való többévi vándorlás után pontosan ugyanabba a patakba térjen vissza fajfenntartó kötelességeinek elvégzésére, ahol annak idején kibújt ikrabörtönéből? A tudomány egyelőre adós a magyarázattal, számtalan megfigyelés mégis nyújt némi reményt arra, hogy egyszer talán közelebb jutunk a rejtély megoldásához. A Frankfurti Zoológiái Intézet vizsgálatainak eredményeképpen amellett tör lándzsát, hogy a lazac, akárcsak állítólag a galamb és a méh, az égitestek állásából tud tájékozódni. Ezzel szemben: a lazacraj akkor is vonul, amikor az eget felhő borítja, köd ül a habok felett. Vannak, akik komplikált genetikus, örökletes képességnek mnósítik a lazac hazatalálását, ezt azonban több kísérlet alaposan megcáfolta. Ha ugyanis a megtermékenyített lazacikrát más vízbe helyezték és az ott kikelt, az ivarérett halak sokévi tengeri vándorlás után nem oda tértek meg, ahol ,,szüleik“ leívtak, hanem ahol kikeltek az ikrából. Ez természetesen kizár minden örökletes tényezőt, inkább valami visszaemlékezésfélét sejtet. A lazac tudvalévőén a vizek felső szintjében ívik, távol a folyók torkolatától, többnyire ott, ahol a folyó még csak patak számba megy. A folyónak sok a mellékága, több kisebb-nagyobb vízfolyás ömlik belé, ugyan mi vezeti a lazacot abban, hogy a sok mellékágból kiválasztja az „igazit“, és addig úszik a roppant útvesztőben, amíg meg nem találja azt a bizonyos patakot? A legújabb kísérletek és vizsgálati eredmények arra vallanak, hogy a rejtély megoldását a lazac és más halfajok számunkra elképzelhetetlen szaglóérzékében kell keresni. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a lazac megérzi a „szülővíz“ különleges szagát, zamatát, illatát, ízét. Hogy ennek a képességnek van is valami szerepe a hazatalálásban, azt azok a kísérletek igazolták, melyek során a lazacok szaglószervét elroncsolták, ezek a halak már nem találták meg a szülővizet. Vannak kutatók — elsősorban Ralph Edwards — akik képtelennek minősítik, hogy a lazac a távoli, nyílt tengeren észlelje a honi vízből származó zamatot, hiszen az elképzelhetetlen mértékben hígul fel és keveredik idegen szagokkal, zamatokkal. De nagyon hamar megjött a cáfolata: dr. Harald Teichmann, a giesseni Zoológiái Intézet kutatója kísérletekkel bizonyította be, hogy a halak szaglóérzéke a regényes mértéknél is jóval regényesebb. Teichmann olyan kis mennyiségű ródium-olajat adott vízben, hogy az oldat végül csak annyi rőzsaillatú anyagot tartalmazott, mintha a Bodeni-tő vizének hatvanszorosában pontosan egy gyűszűnyit kevertek volna az egyébként az emberi orrnak nem is túl intenzíven rózsaillatú vegyszerből. De a kísérleti angolnák még ebben a szinte elképzelhetetlen nagyságrendű hígításban is képesek voltak a zamatot észlelni, amit kísérletek sora bizonyított. Azt is sikerült kimutatni, hogy az egyes vizeknek más és más a specifikus szaguk, az elbomló növényzet minősége és mennyisége, a különféle növények különféle szagának keveredéséhez, a talaj összetétele, a víz szenynyező anyagok stb. különleges, egymástól eltérő zamattal terhelik a vizet és a lazac, akár valami rendőrkutya, mely sokezer ember jellemző szagából választja ki az „igazit“, ezeket egymástól meg tudja különböztetni, ami legalább olyan teljesítmény, mint a szerencsés toto-találaí. De erre is volt már eset... A wisconsini Hasler professzor kísérlete is szagelmélet mellett szólt. Hasler az ívóhelyre már felvándorolt lazacok közül fogott ki egy rajra valót. ezeket szállította a torkolaton túl a tengerbe és szabadon engedte, miután orrlikaikat vattával eltömte és a hátukra nyomonkövetésüket biztosító szubminiatűr tranzisztoros rádióadócskát erősített. Azok a lazacok, amelyek szaglását a vattacsomó gátolta, nem hatoltak fel a szüleik ívóhelyére, a szaglásban nem gátolt kontrollpéldányok viszont igen. Nyilvánvaló, hogy a szaglásnak, a zamatok iránti szinte elképzelhetetlen érzékenységnek és megkülönböztető képességnek feltétlenül kell valamiféle szerepének lennie a lazac irányításában. A szagelméletet támasztja alá egyébként az a tapasztalat is: ha valamelyik víz halállományát és vele együtt az ivadéksorban levő lazacot is gyári szennyvíz stb. okozta mérgezés kipusztította, azt a vizet többé lazac nem keresi, nem ívik olyan vízben, melynek „nincsen" otthon szaga. Ha azonban a közben méregtelenné vált vízben máshonnan származó lazacikrát keltetnek, az ivadék tengeri vándorútja befejeztével évek múltán megjelenik, mint ivarérett hal. És végül dr. Clemens biológus sok száz, a Csendes óceán irányából az édesvízben lefelé vándorló lazacivadékot jelölt meg, és bár évekkel később a ..szülővízben“ csak kevés ilyen jelölt példányt tudott visszafogni, hiszen abból a tengerben sok pusztult el, más ívóhelyeken egyetlen ilyen jelölt lazacot nem találtak, a halak nem keresték fel az idegen vizet. H. Krögeler cikke nyomán A húsvéti ünnepek alatt az egegi EFSZ-ben két vemhes tehénnél észlelték ~z első tüneteket. Az ezt követő második vagy harmadik napon azonos tünetekkel már tömegesen találkoztunk, a negyedik napon pedig az istállóban elszállásolt 80 tehénen észleltük a megbetegedést. A beteg egyedek vizsgálata alapján, valamint a levágott és az elhullott állatok boncleletéből nem lehetett utalni semmiféle fertőző betegségre, s így a vizsgálatot a mérgezés lehetőségére fordítottuk. Miután megvizsgáltuk a szálastakarmányt és az abrakot — de csak külső vizsgálattal — a takarmányadagból letiltottuk a siló etetését, s ezután már némi enyhülést észleltünk a kórlefolyásban. A betegség észlelésénél azonnal hívtuk a Bratislava]' Kutató- és Diagnosztikai Állomás szakembereit, s ezek segítségével rövidesen fény derült az ismeretlen betegség kórokozójára. A betegség jóformán csak az egyik istállóban és kisebb mértékben a másikban elhelyezett hasas üszők között jelentkezett. A tehénistállóban, ahol 80 TBC-s fejőstehén volt, a betegség 100 °/o-ra előfordult. A rohamosan fejlődő klinikai megbetegedést megelőzte a hirtelenül történő tejcsökkenés. Másnap ezt követőleg a megbetegedés még csak egyes állatoknál majd az egész állományban jelentkezett. Ebben az időben a takarmányfejadag zömét a kukoricasiló alkotta, amelyhez kevés szénát és szalmát kevertek. A takarmányokat minden állat elé egy helyről adták. Csupán az adag mennyisége volt különböző. így aztán a következő képet nyertük. A szopósborjak közül egyetlen állat sem betegedett meg, ugyanígy a választott borjak csoportjából sem. Nem észleltünk megbetegedést a hízómarháknál, ahol silót nem adagoltak. Szórványosan találkoztunk a fertőzéssel a fiatal hasas üszők állományában, s tömegesen a fejősteheneknél, ahol a silót nagymennyiségben takarmányozták. I&y vált gyanússá a siló. ' A betegség magas lázzal jelentkezett A láz minden esetben meghaladta a 41 C fokot és a legtöbb esetben a hőmérő higanyszála elérte az üvegcső legfelsőbb fokát, azaz a hőfok meghaladta a 42 C fokot is. A lázzal észlelni lehetett a szív gyenge működését, erős szívdobogást, viszont a légzés lassú és felületes volt. Az állatoknál az erős hasmenés gyors vízelvonást okozott, minek következtében rohamos súlyveszteség állt be. A legyengült állatok tompán, bambán álltak, s a comb, majd a lapockaizmokon erős remegést észleltünk. Az állatok legtöbbje oldalra hajtott fejjel, eszméletveszteségig feküdt. Ez a komatikus állapot nagyon gyorsan beállt. Egyes állatoknál erős orrváladékfolyásf is megfigyeltünk. A váladék vérrel volt keverve, a megrepedezett és érzékeny nyálkahártya vérszivárgása miatt, Azokat az állatokat, amelyeknél a súlyos tünetek már kifejlődtek, gyógyítani nem lehetett, s ezek kényszervágásra kerültek. A boncolás is szokatlan és tipikus képet nyújtott Jellemző volt a vér ritkult minősége, minek következtében levágás után a vér nem alvadt meg és színe is világosabb volt a szokottnál. A májban nagy elhalásos gócokat észleltünk, — ezek négyszögletű elhatárolt sötétebb színű keret közepén domborodtak ki a máj felületére. Különböző szerveken vérzéseket láttunk. Főleg a méh szalagain volt sok ilyen vérzés. A belek falán is lehetett találni jellegzetes elhalásos gócokat. Az előgyomrok falán kidomborodtak a vörös-lila fekélyszerű részek. A fal belső szövetein azonos helyen lehetett megtalálni azokat a kerek foltokat, amelyek a bőrön látható tarlósömörös jelenségekre emlékeztettek. A vizsgálatot vezető szakemberek véleménye egybehangzóan a penészmérgezést jelölte még kórokozóként. A takarmányminták laboratóriumi vizsgálata ezt a diagnózist megerősítette. A takarmányok lecserélése után megszűnt a betegség amely 50 °/o-os veszteséget idézett elő. A beteg állatokat mészinjekciókkal, szíverősítőkkel és antibiotikumokkal kezeltük. Takarmányuk csak meleg ivós moslék volt, majd egy-kéí nap után szénát és szalmát is kaptak, s az abrakot száraz állapotban fogyasztották. A vizsgálat folytán sokszor fölmerült a kérdés a diagnózis helyességéről, mert sok állatgondozó és felelős vezető kételkedett ennek hihetőségében, azzal érvelve, hogy másutt is etetnek ettől sokkal penészesebb takarmányt is. Ezek számára szeretnék magyarázatot adni a kórfejlődésre vonatkozóan. Nem lehet megjelölni azt a penészgombát, amely a betegséget okozta, mert különböző penészek együttes hatására keletkezett. Itt olyan penészfajták voltak jelen, amelyek nemcsak a növényeken, hanem az állati szöveteken is élősködnek. A penészek szaporodásához és életéhez savanyú környezet szükséges, viszont a bendő kémhatása szakszerű takarmányozás esetén inkább alkalikus jellegű. Az ilyen esetben tehát a penészek szaporodása és élősködése korlátozott. Erős silótakarmányozás következtében ha nem adagolunk elegendő szénát és abrakot, megváltozik a bendő kémhatása, mégpedig savanyú irányban, tehát a penészek élősködésére kedvező környezet jön létre. A takarmányokkal bejutott penészgombák megtapadnak az előgyomrok falain és itt szaporodásnak indulnak. A penészek gyökerei behatolnak az előgyomrok szöveteibe és ezeken keresztül táplálkoznak, de saját anyagcseréjük következtében bomlási termékeiket a gazdaállat véráramába juttatják. Ezek a bomlási termékek mérgező hatásúak, és éppen a betegség tulajdonképpeni okozói. Ma még nem ismerjük eléggé ezt az új betegséget, így nem lehet pontosan megjelölni, hogy milyen idő telik el a penészek bejutásától a mérgezésig. Az elmondottakból kirajzolódik á kórmegelőzés döntő fontossága. A takarmányok helyes kezelésével kezdődik az óvintézkedés, majd magával a takarmányozásával folytatódik. Viszont sok olyan gazdaság akad, ahol a takarmányokat később kazlazzák be, vagy pedig helytelen szárítás és kazlazás következtében a takarmány megpenészedik. Lehet, hogy az említett megbetegedést okozó penészfajták nem fordulnak elő mindenütt, de gondolnunk kell arra, hogy ami ma még nem létezik, holnap már lehet. A kór megelőzése minden gazdaságra egyaránt vonatkozik. Elmondtam, hogy milyen jelentősége van a takarmányozásnak a bendő kémhatására. S ha már nem adagolhatunk kellő mennyiségben jó minőségű szénát az állatoknak, szükséges legalább etetés előtt a nem teljes értékű takarmányok meszezése, hogy így pótoljuk a hiányzó anyagokat. Az alkalizmus legvelejáróbb hordozója a mész, s azt hiszem ebből mindenütt van elegendő, nem beszélve arról, hogy ha a meszezést pácolással kötjük egybe, úgy elérjük a szálastakarmányok rostanyagának puhítását és jobb emészthetőségét is. Ismertettem egy példát a nagyüzemi gazdálkodás életéből és problémáiból. Ez az eset, amely az egegi szövetkezetnek 200 000 koronájába került, vádol, mégpedig vádolja mindazokat, akik a takarmányok termesztésére és lelkiismeretes kezelésére nem fektetnek kellő súlyt. Pedig a fent vázolt példa azt bizonyítja, hogy megéri rendet teremteni ezen a téren. Dr. Márton István (Ipolyság) 25 éve aktív védőoltás száj és körömfájás ellen A Vallée—Schmidt— Waldmann-féle száj- és körömfájás vakcina kifogástalan előállítás és célirányos alkalmazás mellett jől bevált. 1942-ben kezdte meg a működését az előállító üzem Baselben és 1962-re a nagy állományok fertőzöttsége kereken 97 százalékkal csökkent. A vakcinák lehetőleg többértékűek legyenek. A legfontosabb célkitűzés mindenütt, ahol lehetséges — de legalábbis egész Európában az legyen — hogy sikerüljön egységesen leküzdeni a járványt azaz a kórokozót tökéletesen elpusztítani. 3 SZABAD FÖLDMŰVES 1965. március 20.
