Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1965-03-06 / 9. szám
fi pályaválasztásról Napjainkban szülök és pedagógusok között a legtöbb szó a fiatalok elhelyezéséről esik. Ez az a kérdés, melyben a legszorosabban találkoznak a társadalom és az egyén érdekei. Nem lehet közömbös számunkra, hogy az iskolából kikerülök hol találják meg, vagy egyáltalán megtalálják-e érdeklődési körüknek, tudásuknak, egyéni jellemvonásuknak és a társadalmi igényeknek leginkább megfelelő munkakört. Ha statisztikailag kimutathatnánk azokat a milliós károkat, melyek gazdasági és társadalmi életünket sújtják a gyakran helytelenül folytatott káderpolitika következtében, megdöbbenve vennénk tudomásul, milyen felelősségteljes feladat hárul mindazokra, akik arról döntenek, mi legyen egy-egy fiú vagy leány további sorsa. Sajnos, olyan esetekkel is találkozunk még, amikor az illetékesek kellő megfontolság és körültekintés nélkül irányítják a végzős növendékeket életpályájukra. Leginkább a szülők akarata érvényesül a gyermekek elhelyezésében. Gyakori az a jelenség is, hogy a szülők saját szakmájukat szánják gyermeküknek, vagy azzá nevelik őket, amik maguk szerette kvolna lenni annak idején, s nem veszik figyelembe a gyermek egyéni érdeklődését és rátermettségét. Nem ritka az olyan felnőtt sem, aki a szakmában csupán kereseti lehetőséget lát, s ezt a nézetet érvényesíti gyermeke elhelyezésekor, akár a társadalmi érdekek rovására is. Ugyancsak téves, sőt ártalmas az az elavult nézet is, amikor a szülő minden eszközzel arra törekszik, hogy gyermeke érettségi bizonyítványt, esetleg főiskolai oklevelet szerezzen, mert ezt a család társadalmi helyzete így „kívánja“. Erről a középiskolai tanárok sokat tudnának beszélni. Ezek a fiatalok aztán a legtöbb esetben szüleik akaratának engedve az iskolákat el is végzik, de az első kínálkozó alkalommal állást változtatnak, vagy legjobb esetben szürke, jelentéktelen munkát végeznek a szakmájukban. Előfordul azonban az is, hogy oklevelük birtokában elégedetlen, követelődző, beképzelt emberekké válnak, és többet ártanak a köznek, mint használnak. Álljon itt bizonyságul és okulásul égy példa, amit az egyik járási nemzeti bizottság iskolai ügyosztályán láttam: Egy fiatal tanítójelölt november derekán azzal a kéréssel állított be az ügyosztály vezetőjéhez, hogy azonnal adjon neki állást, mert a számára kijelölt helyet szeptemberben betöltötték. A vita folyamán az is kiderült, hogy a követelődző fiatalember nem tette le idejében az előirt vizsgákat, és ezért nem foglalhatta el szeptember elsején a számára fenntartott állást. Amikor látta, hogy ügye nem is — Nem! Soha? — kiáltott majdnem sírva Kszenyija. Ivan Filippovics leszökkent az ablakpárkányról, odaállt elé és rámosolygott. — Mit is mondtál az előbb, mikor eldobtam a cigarettát? Hogy ne fogadkozzak? Hát most én is ezt mondom teneked... * * * Kint az utcán fütyült a szél. A népbolt előtt, melynek ajtaján jókora súlyos lakat függött, a szélben hintázott az oszlopon függő lámpa. Kszenyija arca tüzelt, két orcája égett, még a szél se hűtötte le. Szívét kínos érzés és félelem szorította össze, szidta magát, hogy bement Zináékhoz, aztán úgy bolondozott és ugrabugrált az asztal körül, mint egy bakk-kecske, s mert veszélyes beszélgetést kezdett az elnökkel. Megértette Ivan Filippovics könyörtelen szavait, de igazságtalannak tartotta őket: akkor nem tudta, mit válaszoljon rájuk, de most rengeteg érv jutott az eszébe — egyik meggyőzőbb a másiknál —, s gondolatban sorra leleplezte az elnököt, Zinát és a többi hitetlent: lelki szemével látta, hogyan törnek meg cáfolhatatlan szavainak súlya alatt, s ismerik fel saját tévelygésüket. S ez a szívderítő kép lassan megnyugtatta. Közben a házukhoz ért, s éppen be akart nyitni a kiskapun, mikor hirtelen két erős kar ölelte át. Kszenyija felkiáltott ijedtében. Kitépte magát — és felismerte Alekszejt. — Megőrültél? És ha meghaltam volna az ijedtségtől? Hogy kerülsz ide? — Téged vártalak... Hol voltál? Másik lovagod is van talán? — Van hát... Csokoládét adott... De igazán, minek jöttél vissza? — Mert, ... elfelejtettem „jó éjszakát“ kívánni... Lehajolt, hogy megcsókolja. A lány elkapta a fejét, és beszaladt az ajtón. Szülei aludtak már. Kszenyija kiment a pitvarba, leült a padkára. Sokáig ült Így a sötétben, mosolygott, és érezte, hogy Alekszej még mindig ott áll a kapu előtt. Nem állta meg, hogy olyan egyszerű, mint ahogy hitte, elvesztette önuralmát, az arca eltorzult, beszéde érthetetlenné vált és sírni kezdett. Egész lényével terhelt ember benyomását keltette. Amikor kissé megnyugodott, azzal a fenyegetőzéssel távozott, hogy érvényesíteni fogja törvényes jogait. Megjegyzem még, hogy az említett pedagógusjelölt már az érettségit is csak a szülei befolyásának köszönheti. A főiskolára nem javasolták, de itt is érvényesült a szülők összeköttetése, és most valakinek vállalnia kell egy átlagon alulinak Ígérkező pedagógust, aki aligha állja meg majd helyét ezen a nagyon is igényes poszton. Az elmondott történet természetesen nem tipikus, de minden esetre figyelmeztetésül és okulásul szolgák Jó, ha a szülők és a gyermekek egyaránt tisztában vannak azzal, mit vár tőlük a kiszemelt szakma. A „vándormadár“-probléma ma komoly gondokat okoz a tervezésben, a nemzetgazdaság feladatainak a teljesítésében, és sok esetben zilálttá teszi a gyakran munkahelyet változtató dolgozók családi életét. Ezek zöme Is helytelen szakmaválasztásra vezethető vissza. Még veszélyesebb a helyzet akkor, ha hivatásjellcgű szakmáról van szó. Nemcsak azért, mert ezek oktatása több anyagi áldozatot, nagyobb erőkifejtést és komolyabb társadalmi segítséget igényei, hanem mindenek előtt azért, mert ezek hatásköre is szélesebb, általánosabb érvényű. Egy lelkiismeretlen orvos, pedagógus, mérnök, ügyvéd vagy akár agronómus nemtörődömsége szinte felbecsülhetetlen károkat okozhat az egész társadalomnak. Valahol a helytelen szakmaválasztásban gyökereznek a félresiklott életek, az elhanyagolt családok, sőt a huliganizmus is. Üres és értelmetlen annak az embernek az élete, akit a mindennapi munkája nem tölt el örömmel és megelégedéssel. A gyermekek természetes érdeklődése az egyes foglalkozási ágak iránt már az alapfokú iskola felsőbb osztályaiban jelentkezni szokott. A legtöbb kilencedikes tanuló lényegében tisztában van képességeivel és vágyai kez-< denek határozott formát ölteni. Sok gyermekben él a termelő munka iránti vágy, amit legjobban a munkára nevelés óráin figyelhetünk meg. Ennek ellenére komoly nehézségek mutatkoznak a tanulók megnyerésében a mezőgazdaság számára. Ennek több oka van, de csak a legfontosabbat említsük. A helytelen gyakorlat következtében az utóbbi években sok gyenge előmenetelő tanulóval töltötték fel a mezőgazdasági szakmunkásiskolákat, ami káros következményekkel járt. A jobb tanulók idegenkedni kezdtek ettől a szakmától, és maguk a szülők is sok megint ki ne ménjén az udvarra. A fiú valóban ugyanott állt, ahol az előbb. — Menj már haza, te bolond — suttogta Kszenyija. — Még meglát valaki. Alekszej engedelmesen elment. De 6 még sokáig hallgatta távolodó lépteit. Fújt a szél, mégsem fázott; semmi kedve nem volt aludni. Rákönyökölt a kerítésre és a sötét éjszakai utcát figyelte. Egy elkésett teherautó száguldott el, nyomában benzinszag úszott. Szele felkapott a földről egy papírlapot s tovasodorta. Kutya futott az úton, Kszenyija előtt megtorpant, rávakkantott, majd eltűnt a sötétben. A lány felnézett a borús égre, melyen csak itt-ott látszott egy csillag, lehúnyta szemét, és belesuttogta az éjszakába: — Szeretem. Most, hogy kimondta, boldog szédületét és riadt félelmet érzett egyszerre. Üjra meg újra elismételte e szót, különböző hangsúllyal, és mindig újabb értelmet talált benne: — Szeretem .., szeretem ... * * * Az egyik napon Alekszej tégláért indult a városba, s bár nem esett útba, mégis betért a hizlaldába. Kszenyija nem akarta, hogy ide járjon, attól tartott, a lányok máris sejtik kettőjük szerelmét. Pedig tévedett. Zinán kívül senki még csak nem is gyanította, hogy a csendes Kszenyija megbabonázott egy ilyen irigyelni való legényt. Alekszej valamennyiükhöz egyformán kedves volt, akár mindegyikük azt hihette, egyedül őrá mosolyog ilyen megejtően, egyedül őneki mond látszólag semmitmondó, de annál jelentősebb szavakat. Amint megjelent, nyomban körülfogták a lányok, s mindjárt túlzottan huncutkodtak, kacérkodtak, és adták a megközelíthetetlent. Kszenyija titokban büszke is volt rá, hogy ennyire törik magukat Alekszej után, meg haragudott Is miatta. — Minek jöttél? — támadt rá, amikor odajött hozzá. — Gyere be velem a városba. Szóesetben rangon alulinak tekintették gyermekük számára a mezőgazdasági szakképzettséget. A mezőgazdaságban dolgozó felnőttek nem egyszer azt is tapasztalhatták, hogy a szakiskolák végzett növendékei nem állják meg a követelményeknek megfelelően helyüket a termelésben, és ezért szükségszerűen a leggyengébbeket alacsonyabb beosztásba kellett helyezni. Sajnos, ebből a legtöbb dolgozó azt a téves következtetést vonta le, hogy a mezőgazdaságban nem becsülik eléggé a szakembereket. Ezzel szemben a valóság az, hogy a mezőgazdaságban napról-napra szaporodik az olyan termelési ágaknak a száma, ahol alapos szakismeretek nélkül vajmi kevés eredményt érhetnénk el. Kár, hogy ezeket a területeket a kívülállók alig, vagy egyáltalán nem ismerik. A kérdés fontossága nagyobb figyelmet érdemelne. Végül, de nem utolsó sorban a pályaválasztási gondokat az is nehezíti, hogy a szakember-képzésben még túl sok a felesleges, mondhatnánk formális elem. A magyar iskolát végzett növendékek esetében mindehhez még az a nehezítő körülmény is hozzájárul, hogy kevés a magyar tannyelvű szakmunkásképző iskolák száma. Korunk — a technika rohamos fejlődésének kora — egyre sürgetőbben követeli a korszerű ismeretek tökéletes elsajátítását és gyakorlat alkalmazását. Ez elől a követelmény elől nem térhetünk ki. Mindnyájunkon múlik, hogy megteremtsük ennek minden előfeltételét. Ellenkező esetben az egész társadalom látja kárát. Szenk Sándor (Diószeg) rakozzunk égy kicsi£. Nézd. milyen szép az idő! Valóban bőkezűen ontotta sugarait a nap, s a magas kék égboltot betöltötték a költöző madarak búcsúkiáltásai. — Hogy képzeled? És a munka? — ellenkezett Kszenyija. — Hát kérj meg valakit, hogy helyettesítsen. — Azt hiszed, ilyet lehet? — csóválta a fejét a lány, de tekintetével már Zinát kereste. — Jól van — mondta hirtelen elhatározással —, várj meg a kozulini erdőnél, ha húsz perc múlva nem leszek ott, ne várj tovább. Alekszej egy darabig még ott ténfergett az udvaron, eltréfálkozott a lányokkal, majd elhajtott. Kszenyija pedig megkereste Zinát, és megkérte, helyettesítse erre a napra. — Valahogy nem érzem jól magam ... De igazán, rosszul vagyok — hazudta fülig pirosán, látta, hogy Zina nem hisz neki, és mindent kitalált. — Hiszen szereted — mondta Zina, a pillantás keresve. — Én? Kit? — Ijedt meg Kszenyija. — „Kit“! Hát Alekszejt. — Szentisten, hogy jut eszedbe? — tiltakozott kétségbeesetten, de hiába, nem tudott hazudni, és zavarában előtörtek könnyei. — Jaj, szeretem, Zina, mondd, ugye nem látszik meg rajtam? — Hiszen én ismerlek téged — mondta Zina —, no szaladj biztosan vár már. — De Zina, senkinek, érted, senkinek ... — könyörgött Kszenyija már indulóban, v Zina legyintett és nevetett: — Szaladj már! Hiszen vár! S lám, Alekszejjel kettesben száguldanak a sáros, ragacsos úton, melyet még nem szárított fel a nap. Kerülő úton mennek, hogy ne kelljen áthajtani a falun: Kszenyija akarta így, mert hátha meglátja valaki, hátha összetalálkoznak az apjával? (Folytatás) Télen a favágók nehéz munkát végeznek, s ritka alkalmuk van arra, hogy kulturális életet éljenek. A felvételünkön látható autó felkeresi a dolgozókat, s a munkahelyükön levetített filmekkel kellemes perceket szerez nekik. (Foto: Zdenek Kruzinsky) A VII. nemzetközi Chopin-verseny A varsói Nemzeti Filharmónia dobogójára lép harmincegy ország nyolcvanöt fiatal művésze, hogy a VII. nemzetközi Chopin-versenyen összemérje erejét a legjobb Chopin-játékos címéért. A verseny március 14-ig tart. Ekkor dől el, kik lesznek azok, akik a zsűri szerint legközelebb állnak a Chopinmuzsika helyes interpretálásához. Az első versenyt a kiváló lengyel zongoraművész és zenepedagógus, Jerzy Zurawlew kezdeményezésére rendezték meg 1927 januárjában. Célja az volt, hogy megmutassa a Chopin-zene lényegéhez vezető leghelyesebb utakat, s új és modern előadói stílust keressen, amely alkalmas a chopini világ minden értékének és szépségének betanulására. A Chopin-versenyek fejlődése hamar túllépte a szervezők eredeti elképzeléseit. Rendszeres, ötévenként megrendezett versenyekké váltak — az egyetlen hosszú szünetet a második világháború okozta. Nemcsak a Chopin-kultuszt növelték világszerte, hanem felfrissítették a nagy lengyel művész zenéjének látásmódját és előadási stílusát is. Chopin zenéje mélyen gyökerezik a lengyel népi és nemzeti hagyományokban és ezért interpretációja megköveteli ennek a két elemnek tökéletes átérzését. Emellett azonban a művek technikai szempontból is rendkívül igényesek. Ez az életteljes, változatos, mindig újra születő muzsika tág teret nyújt a technikai tudás bemutatására, ugyanakkor nagy előadóművészi szabadságot is biztosít. A Chopin-versenyek az előadói stílus egyre szélesedő seregszemléjévé váltak. Emelkedett a részvevők száma, a zsűri tagjai közé meghívták a világ legkiválóbb zongoraművészeit és pedagógusait, s emelkedtek a követelmények is. Mind a mai napig két lengyel művész a versenyek állandó „gazdája": a versenyek már említett kezdeményezője, Jerzy Zurawlew professzor és Zbigniew Drzewiecki professzor, aki a VI. Chopin-versenytöl kezdve a bíráló bizottság állandó elnöke, s ebben a minőségben vesz részt a VII. nemzetközi versenyen is. A Chopin-versenyek díjnyertesei között olyan művészeket találunk, mint Lev Oborin, Stanislav Szpinalski, Ungár Imre, Jakov Zak, Witold Malcuzynski, Halina Czerny-Stefanska, Bella Davidovics, Barbara Hesse-Bukowska, Adam Harasiewicz, Vlagyimir Askenazy, Maurizio Pollini, Irina Zarickaja. Ma már mindannyian világszerte ismert művészek. A versenyen 17-30 éves művészek vehetnek részt. Az ez évi versenyre az Egyesült Államokból jelentkeztek a legtöbben: tizen, Franciaországból, Bulgáriából és Lengyelországból heten-heten, a Szovjetunióból öten, Magyarországról hárman neveztek be a versenyre. Elindulnak olyan országok művészei is, amelyek eddig egyetlen művészeti versenyen sem vettek részt, így pl. Jamaica, Ciprus, Korea, Kuba. Az idei Chopin-verseny lesz tehát az első alkalom, amikor ezeknek az országoknak képviselői összemérik tudásukat nagy zenei hagyományokkal rendelkező országok művészeivel. A kötelező müvek listáját most számos művel bővítették, amelyek az előadótól nemcsak kiváló technikai felkészültséget, Chopin ismeretét, értését és megérzését követelik meg, hanem magas fokú művészi érettséget is. A verseny három fordulóból és döntőből áll, s a döntő során kötelező az egyik Chopin-zongoraverseny előadása. A zsűri által odaítélt 6 díjon kívül a lengyel Chopin Társaság díjjal jutalmazza a legjobb polonéz-előadást, a Lengyel Rádió pedig a legjobb mazurkajátékot. üúdümíhs furefas • Liszt Ferenc tizenegy, eddig ismeretlen levelére bukkantak szovjet könyvtárakban. A leveleket a leningrádi zenei kiadó az idén gyűjteményes kötetben közrebocsátja. • A filmvígjátékok nemzetközi seregszemléjét az idén Bécsben rendezik meg március 4-től 12-ig. A találkozón bemutatják Makk Károly Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? című színes, szélesvásznú alkotását is. • Egy 1778-ban íródott kézírásos könyvet találtak a pannonhalmi apátság könyvtárában, amely Bessenyei György négy munkájának másolatát tartalmazza. • Megkezdődött a Román Írószövetség országos konferenciája. Bukarestben megkezdődött a Román írószövetség háromnapos országos konferenciája. A tanácskozás felméri a román irodalomban az utolsó. 1 °V.í, évi konferencia óta bekövetkezett fejlődést, és összegezi az irodalmi életben, az irodalmi sajtóban az elmúlt időszakban folyt viták tanulságait. • Rotterdami Erasmus, a nagy humanista összes műveinek kiadását készítik elő Hágában. A 40 kötetre tervezett kiadás első kötetei 1969-ben jelennek meg . • A moszkvai Művész Színház vendégjátéka aratta tavaly a legnagyobb sikert a világ színházainak londoni fesztiválján. Az idei fellépések sorát a Theatre de Francénak Jean Louis Barrault társulatának kéthetes vendégjátéka nyitja meg. Műsorán Racine, Ionesco, Feydeau, Beckett és Claudel művei szerepelnek. • Magyar tárlat Bécsben. Bécsben, az egykori Pálffy-palota épületében megnyitották „A Balaton a művészetben“ című kiállítást, amelyen mai magyar művészeknek a Balatont ábrázoló festményeit, grafikáit mutatják be. Az osztrák kulturális élei megjelent képviselőit Eduard Heiligensetzer volt miniszter, az Osztrák Kulturális Központ alelnöke üdvözölte. A műveket Fenyő A. Endre Műnkácsy-díjas festőművész a kiállítók egyike mutatta be a megjelenteknek. Cl Az iskola- és kulturális ügyi miniszter meghívására Prágába érkezett a montevídeói színház igazgatója Antonio Larreta és az urugugayi főváros színművészeti iskolájának professzora Marta Cromponen. Az uruguayi kulturális dolgozók egy hetet töltet nek Csehszlovákiában. 9 Az ismert néger énekes és zenész Louis Amstrong és zenekara március 12-től 19-ig lép fel Prágában, összesen 7 koncertet ad a prágai Lucernában. # A prágai „Cerné d i v a d 1 o“ Olaszországba utazott. Tíz olasz városban lép fel az együttes, s ezután Svájcban és Jugoszláviában folytatja vendégszereplését. Téli csendélet SZABAD FÖLDMŰVES 13 1965. március 6.
