Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1965-03-06 / 9. szám

Az apukák is utánanézhetnének... Délután égy óra. A csifári óvodában kezdődik a második „műszak“. A gye­rekek egymásután érkeznek a mama vagy valamelyik nagyobb testvér kí­séretében. A szülői gondviselés nem engedi őket útnak egyedül, hiszen ilyenkor télen csúszós az út;. Az óvoda pedig épp a főút mentén van és sok autó jár előtte, könnyen szerencsét­lenség történhet. Bent, az előszobában Petrás Mária, a fiatal óvónő veszi gondjaiba a ki­csiket. Ő a délutános. A gyerekek elbúcsúzva kísérőiktől nagy igyekezettel váltanak cipőt. Ka­bátjukat és ozsonnás csomagjukat saját fogasukra akasztják. Az ovónéni aztán kézenfogja őket és együttesen kiválasztják, ki mivel fog játszani. Nemsokára nyugodt, elégedett duru­­zsolás tölti meg a tágas termeket. A gyerekek itt valóban jól, otthonosan érzik magukat. — Nem volna még jobb a gyerekek, de a szülők számára is, ha itt közösen ebédelhetnének? — vetem fel be­szélgetés közben. — Azt hiszem, igen. Márcsak azért is, mert az óvoda kint van a falu szélén és azoknak, akik a túlsó végén laknak, sokat kell gyalogolniuk. Meg is próbáltuk bevezetni az óvodai étke­zést, a szövetkezet vállalta, hogy se­gít. Nem sikerült. A baj elsősorban ott kezdődött, hogy nem minden gye­reknek dolgoznak a szülei a szövet­kezetben. Sokan Nyitrára, Aranyos­­marótra járnak. Másodszor az asszo­nyok azt tartják, ha úgy is főznek ebédet, minek fizessenek érte. Van még egyéb problémájuk is. Egy kisfiú kapaszkodik az ovónéni szoknyájába. Megfogja a kezét és az ajtó mögé vezeti. Egy kanna van ott. A gyerekek oda járnak szükségletü­ket végezni. — Sajnos, ez egész télen így van — tárja szét karját lemondóan a fiatal­­asszony. — Körülbelül 50 méterre van innen egy WC. De ebben a hidegben, olyan messzire kivinni a gyerekeket, ott levetkőztetni képtelenség. — Ez pedig nem megoldás. — Azt mi is tudjuk. Kértük a nem­zeti bizottságot', hogy építsenek egyet, hiszen nem nagy költség. Azt ígérték, hogy még a múlt őszre meglesz ... A helyi gazdálkodás vezetője Imre László egy hónappal ezelőtt azt állít­­gatta, hogy tavaszra már egész bizto­san felépitik. Gondolom, ez már nem marad csak ígéret. De máskülönben is többet kellene törődni az óvodával. Nem lehet mindegy, hogy 25—30 gyerek milyen környezetben tölti el az egész napot. Az óvoda 1960-ban kapta meg azt a három helyiséget s azóta egyetlen egyszer sem festették át. Ráadásul az egyik terem beázik. Néha talán az apukák ip elvihetnék csemetéiket, és utánanézhetnének a tennivalóknak. A csöppségek nem tudják sokáig nélkülözni az óvónőt. Szeretik, ha játszik velük. Összesúgnak és felém tekingetnek. Kisvártatva dal csendül a gyerekek ajkán, majd verseket mon­danak s vagy nyolcán eltáncolják a cigánytáncot. Úgy belejönnek, hogy alig akarják abbahagyni. A kislányok arca kipirul, ragyog a szemük. Végül bemutatják a legújabban tanult tán­cot, a „Hull a selymes fehér hó..." dallamára. Öröm őket nézni, ügyesek és talpraesettek. — Ők már nem lesznek olyan ijed­tek és szégyenlősek, mint mi voltunk, mikor iskolába mentünk — nézi sze­retettel a gyerekeket az óvónő, isme­rik egymást, megszokták a rendet, fe­gyelmet és azt, hogy egy közösségbe tartoznak. —ké— Böbi, Kati és Ilonka elsőként érkeztek a „délutáni műszakra“. A mai konyha Meghalhat-e a magát egészséges^ nek érző ember egyik percről a máj síkra szívkoszorúértrombózis követ­keztében? („Kíváncsi“ jeligére.) A szív koszorús ereinek a trom­­bózisa nagyon komoly betegség, és igen nagy százalékkal a szívizom in­farktusát, elhalását okozza. Ez úgy jön létre, hogy a szív izomzatát táp­láló valamelyik verőérben vérrög kép-* ződik, amely elzárja a vér útját és a szívizom vérellátás nélkül maradt része elhal. Nagyobb kiterjedésű el­halás a beteg halálát okozhatja. Meg kell azonban jegyezni, hogy a koszorúerek már a trombózis ki­alakulása előtt is kóros elváltozást mutatnak, melynek alapja legtöbbször érelmeszesedés. Tekintettel arra, hogy ez az elmeszesedés lassú folyamat, a magát egészségesnek tartó ember­nek is vannak panaszai, úgy, hogy nem a hirtelen beállt trombózis vagy angínás roham a betegség első jele. Az ilyen panaszok sok esetben igen enyhék, s a beteg nem tulajdonít ne­kik nagyobb jelentőséget. Csak akkor veszi figyelembe ezeket, ha már az orvos pontos kérdéseket tesz fel. pl. érzett-e túlzott gyomortelítettséget, fizikai vagy szellemi megterheléskor, észlelt-e akárcsak enyhe szúrásokat a mellkas baloldalán, fáradékonysá­got stb. Sosem szabad az ilyen pana­szokat lebecsülni, s ha vannak, akkor azonnal változtatni kell eddigi élet­módunkon és kerüljük a 'testi, szelle­mi megterhelést, ezenkívül kérjük ki orvosunk tanácsát is. Milyen módon lehet eltávolítani a tetoválást?, ’(„Fiatal“ jeligére.) Az újonnan épített csinos, falusi családi házak konyhája ma már álta­lában korszerű. Padlózata kő, vagy műanyag. Fala a tűzhely és a moso­gató mellett csempézett vagy olaj­festékkel festett s az ablaka széles. Az új lakásba legtöbb esetben űj, modern bútor is kerül. De mi a hely­zet a korszerűtlen, régi konyha ese­tében? Azt is modernizálhatjuk. Falát szép világosra festetjük, a padlót könnyen tisztán tartható gumival vagy linóleummal borítjuk. Az ajtókat és ablakkereteket fehérre lakkozzuk. A másik kérdés: Mi történjék a régi divatjamúlt konyhabútorral. Hiszen nem áll mindenkinek módjában újjal felcserélni. Nem is szükséges. A régi konyhaszekrényt kevés költséggel korszerűsíthetjük A két vagy három ajtós szekrény alsó része változatlan maradhat. A felső részét szétszedjük s a belőle nyert deszkákból és urna­­kart (műanyag) lemezekből a képün­kön látható modern felső részt készít­hetjük rá. Talán a családban is akad ügyeskezű férfi, aki ezt az átalakítást elvégzi. Nagyon praktikus a fióksze­rűen kihúzható rész, (lásd a képen) amelyben a főzéshez szükséges lisz­tet, babot, borsot stb. tarthatjuk. A régi konyhaasztalt mosogató­asztallá alakíthatjuk át. Az asztallap közepét kivágjuk, abba egy bádog mosogatötálat helyezünk. Ahol vízve­zeték van, ott természetesen a víz­csap alá kerül, és lefolyóval látjuk el. Ha nincs vízvezeték, akkor a bádog mosogatőedényre lehajlítható drót­fogantyúkat szerelünk, hogy könnyén kiemelhessük, ha a vizet ki akarjuk önteni belőle. Az asztallábak közé polcokat erősíthetünk, s ott helyez­hetjük el azokat a nagyobb edénye­ket, amelyek nem férnek el a konyha­­szekrényben. Azután az asztalt elhúz­ható, csinos kreton- vagy kartonfüg­gönnyel elfüggönyözzük, ahogy az a képünkön is látható. Ha a konyha nem csempézett, csempeszerüen kiképzett műanyag lapokat vehetünk, s azt sze­relhetjük a falra a mosogatóasztal és a tűzhely mellé. Mivel vidéken rendszerint nagyob­bak a konyhák, mint a modern városi lakásokban, könnyen kijelölhetünk étkezősarok céljára megfelelő helyet. Ezt aztán ízléses kreton- vagy kar­tonfüggönnyel elkerítjük. Berendezé­se mindössze egy asztal és a család­tagok számának megfelelő mennyiségű szék. Ahol kisgyermekek vannak, helyet szoríthatunk a „babaasztalnak“ és a kis székecskéknek is a gyerme­kek részére. Hogy az étkezősarok barátságosabb legyen, díszítsük vi­rággal. Mégpedig falra függeszthető virágvázában, vagy népművészeti bol­tokban kapható, bambusz falú virág­­állványon elhelyezett virágokkal. Ne engedjük meg, még a gyere­kek kedvéért sem, hogy a macska vagy a kutya a konyhában tartózkod­jék, mivel szőrzetén rengeteg kór­okozó baktérium lehet, amelyet az utca porából szed magára. Parraghy Johanna Tetoválás közben az érre a célra használt festékanyag a bőr mélyebb rétegeibe is bejut. Ezért tulajdonkép­pen csak a börfelület teljes eltávolí­tásával tűnik él. Ha a tetovált térülőt nem túl ter­jedelmes, akkor sebészi úton, egy­szerű kimeíszéssél mégoldható. Ha á kimetszéskor keletkezett bőrfelüféí hiányt nem lehet egyszerű varrattal elzárni, akkor plasztikai műtét szük­séges. Ennék az a lényegé, hogy a te­tovált bőrfelületén a bőrnek festék­kel átitatott rétegeit eltávolítjuk, és az így keletkezett felületre a test valamely más részéből szabadon át­ültetett transzplantáíumot helyezünk. „Tanácstalan“ és „Hóvirág“ kérdé­seire a következő számunkban vála­szolunk. MUDr. Somogyi János Vasárnap: Tyúkleves, rizzsel töltött csirke, hasábburgonya, cékla, körte befőtt. Hétfő: Savannyútojásléves, mákos metélt, alma. Kedd: Marhahűsleves, főtt hús bur­gonyával, tormamártással. Szerda: Zöldborsóleves, virslipör­költ rizzsel. .............................................. rji T.-a&caBat—— KAROSAI KULCSÁR ISTVÁN: Hókirály búcsúja Hókirály decemberben jele'nt meg a föld felett. Hatalmas szakálla ak­kor még szürke volt, de ha meg­­megrázogatta, már fehér pillék szál­lingóztak belőle. Januárban tiszta fe­hér lett ez a nevezetes szakáll és ha egyet rázott rajta a vén apó, akkora hó hullott, hogy a gyerekek boldogan sikongva kapták elő szánkójukat, és egy héten át mindennap szánkózhat­tak, annyi jutott az egyszeri havazás­ból. Februárban csillogó hókristályok szitáltak a jeges levegőben és a föld­ről már kedvetlenül nézték az embe­rek Hókirály mindent elborító sza­­kállát: elég is lenne már ebből a tél­ből! Márciusban csilingelő nevetésű, friss lány. bukkant elő az erdőben: bekószálta a réteket, belesett a fal­vakba és üde leheletét elküldte a városba is. Igen, ő volt az: a Tavasz. Hókirály szakálla márciusban újra szürke lett, de nem olyan biztatóan, duzzadóan szürke, mint tél elején. Ha megrázogatta nevezetes szakállát, csak néhány marék pehely csusszant elő, az is elkeveredve a friss, tavaszi párával és — havaseső vált belőle. Tavasz kisasszony meg csak kaca­gott, nevetett, csúfolta az öreget. A vén király érezte, hogy lejárt már az ő ideje, nincs sok keresnivalója a világban, mehet pihenni, legalább decemberig. Azért szeretett volna va­lahogyan szépen búcsúzni; úgy, hogy egy ici-picit megnyerje a fiatal Ta­vasz szívét. És egy március eleji, 'télvégi napon után pérgőfúróval furatöt készítünk megint felbukkant Hókirály szürke lombfűrész-szál befűzése számára. Az­­szakálla az erdők és rétek felett, után a rajz szerint elvégezzük a belső Zordul megrázogatta, de csodák cső- fűrészelést a szalag mindkét végén dája!, az a pihékre emlékeztető, apró fehérség, ami kihullott belőle, a földre érve nem olvadt el, hanem elbújt a fű közé, elkeveredett a télről ittmaradt, olvadozó hófoltokban és fehéren villogott az őszről ittfelejtő­­dött, szürke avarban. Nem volt egyéb, mint gyenge, fehér virágocska. Hóvi­rág. Hókirályt azóta sem látták a tájon, így búcsúzott a vén gavallér; finoman, szépen — csak a nevében reá emlé­keztető virággal bókolva a Tavasz előtt. Mit készíthetünk műanyagból ? Fényképtartó Világos szobabútorokon nagyon jól hat a színes műanyagból vagy plexi­ből készített fényképtartó. Elkészíté­séhez szükséges 15X180 mm-es plexi­vagy PVC-szalag és két fényképtartó üveg. Szerszámszükséglet: illesztőfű­rész, pergőfúró, lapos tűreszelő, 25 mm átmérőjű tüske. A műanyag-szalagon legelőször az üveglapok helyét kell elkészíteni. Eh­hez a munkához célszerű lágy papírra előrajzolni ceruzával a rések helyét és szélességét. A lágy papír felragasz­tása és a ragasztó megszikkadasa és közepén. A hajlítást a szalag három helyén kell elvégezni. Mivel az anyag gyor­san kihűl, számolnunk kell azzal, hogy egy melegítéssel, illetve lágyítással nem tudjuk végrehajtani. A szalag végénél egy kicsivel beljebb helyezett tüskén végzendő hajlítást a harmadik ábra mutatja. Hasonlóképpen kell eljárni a másik végével is. Ha ^az anyag közben kihűlt, a szalag közepét újból kilágyítjuk és egy kisebb átmé­rőjű tüskén domborítjuk. Ha a szerelésnél azt tapasztaljuk, hogy a rések nem megfelelő mére­tűek, lapos tűreszelővei kell kiigazí­tani. (Folytatjuk.) KOPRÉ JÓZSEF: Télűző Tölgy ágán madarak, vizekben kis halak így beszélnek: Csip-csirip, vége van. Vity-virity, vége van már a télnek. Jégpáncél megtörik, hideg szél elszökik messze, messze. Tavaszra jön a nyár, fészket rak fecske-pár a házereszre. Madártani kutatók megvizsgáltak egy elhagyott pintyőkefészket és megállapították, hogy a kis énekes madár otthona valóságos építészeti remekmű, amely a legkülönbözőbb anyagok szakszerű felhasználásával készült. A fészek szétszedésekor 2400 szál lószört, 195 tarackgyökeret, va­lamint tucatnyi lóhereszálat, egyéb füveket és leveleket találtak. A szor­galmas építőmester ezen kívül még 35 gramm juhgyapjút, 50 cm cérnát, tekintélyes mennyiségű szövetmara­dékot és más kiegészítő anyagokat is felhasznált lakásának elkészítéséhez. Vajon mennyit repülhetett a pintyőke, amíg mindezt összehordta? Csütörtök: cs'oníleves, rakott sava­nyúkáposzta. Péntek: köménymaglévés, pirított zsemlekockával, tojásos galuska, sa­vanyúság. Szombat: paprikás burgonya kol­básszal, sült tök. RECEPTEK: Rizzsel töltött csirke: 3—4 evőkanál rizst a csirke darált májával és zúzá­jával elkeverve, kevés zsíron megpi­rítunk. Megpároljuk, adunk hozzá zöldpetrezselymet, sót, törött borsot. Mikor a rizs megpuhult, megtöltjük veié a csirke hasüregét. Zsíron, kevés vizet aláöntve, fedő alatt puhára pá­roljuk. Mikor a hús megpuhult, két tojássárgáját elkeverünk Ví deci tej­fellel, rákenjük a csirkére és így pi­rosra sütjük. Hasábburgonyával, kéf­­háromféle savanyúsággal vagy kom­­póttal tálaljuk. Paprikás sertésszelet: A megmosott, hártyáitól megtisztított sertéscomb­szeleteket kiverjük, lisztbe forgatjuk, majd forró zsírban mindkét oldalát pirosra sütjük. A zsírbői kivesszük s abban hagymát párolunk, meghint­jük paprikával, egy evőkanál liszttel, feleresztjük, felfőzzük. A hússzelete­ket visszahelyezzük ebbe a mártásba és puhára pároljuk, közben 2 deci tej­felt adunk hozzá. Tüdős tarhonya: A tarhonyát kévés zsírban, finomra vágott hagymával megpirítjuk. Pirospaprikával megszór­juk, vízzel feleresztjük, kissé sózzuk, puhára pároljuk. A tüdőt sósvízben puhára főzzük, ledaráljuk és úgy ké­szítjük el, mint a pörköltet — s még egy kis törött borssal ízesítjük. Mikor a tarhonya megfőtt, összekeverjük a tüdővel. Heti étrend •fl ^SZABAD FÖLDMŰVES 1965. március 6. Epífőművész madarak

Next

/
Thumbnails
Contents