Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1965-03-06 / 9. szám
Házak a robbanás helyén Az Ipolykeszin húzódó német lövészárkok felett ékalakban három repülőgép húzott nyugat felé. A megtépázott hitleri horda néhány katonája gőgösen nézett az égre. A lövészárkok felől kiáltások hallatszottak. — Deutsche Flieger ... német repülők ... a mieink. Ezek majd befűtenek a bolsiknak ... jünk arról az időről, ami azóta történt, ahogy az első szovjet katona betette a lábát falunkba. Elég néhány pillantást vetni arra a helyre, ahol a repülőgép elpusztult... — Bizony, Horthyék világából nem sok maradt a falura — szólal meg az időközben érkező Czibula László agronómus is. Hídvégen akkoriban sok ütött-kopott lakás volt még. — Jó a lakás, és pénz mindig van a háznál — jelenti ki. — Mi kell más az embernek? Bálint Lajosék kapásparasztok voltak. Már az elnevezés is azt mondja, hogy nem lehettek valami nagy gazdák. Fiatal korában bognárkodott, majd 1960-ban a szövetkezet élére Balwtzemlén, középen Bálint Lajos, a szövetkezet elnöke Az öröm nem tartót? sokáig. A repülőgépek körül minden átmenet nélkül füstpamacsok jelentek meg. A Börzsöny hegység lábánál eldördültek a német repülők rémei, a szovjet légelhárító ütegek. A lövések egyre jobban a cél felé közeledtek. A vezérgépből egyszerre hatalmas füst csapott ki, megingott, majd nagy vargabetűket írva zuhant a föld felé. Pár pillanat múlva óriási detonáció reszkettette meg a levegőt, a repülő bombaterhével együtt felrobbant. A másik gépnek a farka fogott tüzet, pilótája kiugrott, de ernyője nem nyílt ki. Szörnyethalt. A bal szélső gép, amint látta társai pusztulását, gyorsan megfordult és elmenekült. Ilyen csúfosan végződött ezen a téli napon a német repülőraj támadása. Csak néhány repedtfalú ház emlékeztetett hosszú ideig a repülőgép lezuhanására. Roncsai sokáig szerteszét 1 hevertek. Az idő mindezt már nyomtalanul eltörölte, csak az emberek v emlékezetében maradt meg. Bálint Lajos, a szövetkezet elnöke nem szívesen szól róla. — Eh, jobb erről nem beszélni! Hisz lassan már behegednek a sebek. Fájó szívvel bár, de felejtjük a bombatámadások áldozatait. Inkább beszél— Bizony nincs niit említeni — fűzi a szót Bálint. — A hat év alatt mindössze két Oncsa-ház épült. Ki törődött akkor a többi szegény emberrel? ... A két szövetkezeti vezető örömmel meséli, hogy nemrég felépült az új iskola, az új lakásoknak pedig se szeri, se száma. Bálint kategorikusan kijelenti, hogy a falu lakóházainak fele vagy teljesen új, vagy újjáépített. Művelt, kultúrált emberek élnek itt. Óriási méretben emelkedett a vásárlóerő is. Czibula Sándor üzletvezető eldicsekszik, hogy a múlt évben 570 000 korona értékű árut adott el. A televízió már háttérbe szorult, a vásárlók inkább hűtőszekrényt, zsebrádiót, kisebb központi fűtéses berendezést és egyéb praktikus használati cikkeket vásárolnak. A többi üzletben is hasonló nagy a forgalom. A cipőüzlet 300 000, az élelmiszerüzlet 650 000, a textjlüzlet pedig 800 000 korona árut értékesített. Barangolunk a faluban, az új utcasorokon és a két vezető arca egyre vidámabb. A múltban sem nélkülöztek, de a szövetkezetben is otthonra találtak. Czibula 8 hektáros aranykalászos családból indult. Akkoriban a pénzt korai burgonyáért kapták. Amint mondja, egy kiló burgonya ára egy pengő volt. Jó pénzt hozott a házhoz. Most sem panaszkodik. került. Mind a két családot szereti. Öröme telik benne. Szép új, korszerű lakásában három apró gyerek teszi kellemessé az életét. A másik család egy kissé több gondot okoz. Sok a vesződség a sokféle emberrel. A termelési körülmények sem a legjobbak. A határ egyharmada vizet szomjazó homok, másik harmada dombos. 220 hektár rétet pedig akkor öntöz az Ipoly, amikor nem kellene. De reménykednek, mert egyre több szó esik az Ipoly szabályozásáról, és akkor jobbra fordulhat a gazdálkodás. Most se állnak a legrosszabbul, hisz az egy munkaegységre juttatott pénz meghaladja a 20 koronát és ezen felül még bort is osztottak a tagoknak. A homokban a gyerekek a robbanás helyétől nem messze háborúsdit játszanak. Bálint elvtárs meginti őket: — Hagyjátok abba, gyerekek! Keveset éltetek még, nem tudjátok, mi a háború... . ' A fickók megszeppenve futnak azokba a házakba, amelyek a robbanás helyén épültek ... Bállá József Korszerű áj házak a vott vásártéren, a robbanás helyétől nem messzire. ( A szerző felvételei) CSEKEY ERNŐ, a félsőszécsei szövetkezet zoofechnikusa a múlt év júniusában végzett a Nagymegyeri Kétéves Mezőgazdasági Technikumban. Az iskolában tanultakról és az azóta eltelt nyolc hónap nehézségeiről, eredményeiről beszél: — Két évig töltöttem be a zoot'echnikus funkciót, amikor a vezetőség úgy határozott, hogy elküld a nagymegyeri technikumba. Örültem, hiszen úgy éreztem, ez megtiszteltetés. Az iskolában főleg az állattenyésztésre irányítottam a figyelmemet. Szerettem volna minél többet elsajátítani. Igyekeztem az előadásokra jól felkészülni, s rendszeresen megtanulni a tananyagot. Azt akartam, hogy minél többet vigyek haza a hallottakból. Pázmány Péter tanár értékes előadásokat tartott. Egy-egy „órája“ után reménykedve gondoltam arra, hogy otthon mindent ugyanúgy megvalósítok. Főleg az állatok kiválasztása, a helyes takarmányozás, a szakszerű fehérje és keményítőadagolás terén akartam változtatni. Sajnos, amikor két év után hazajöttem, a valóság kiábrándított. Hiába volt az igyekezet az éjjelezés, csak nagyon keveset sikerült megvalósítani terveimből. Amikor újból átvettem tisztségemet, nem tudtam mihez kezdeni. A nyár kellős középén a 380 darab szarvasmarha számára alig volt takarmány. A szárazság következtében kevés volt a zöld- és szemestakarmány. A lucerna egy részét magra hagytuk, a másik része pedig csak egyszeri kaszálást nyújtott. Sokszor „fordítva sült el“ a prémizálás is. Az előttem lévő zootechnikus nem nézte a takarmánykészlet nagyságát. Naponta 90 kg zöldtakarmányt adott az állatoknak fejenként, holott ez az akkori viszonyok között a legnagyobb pocsékolást jelentette. Kénytelen voltam ezt' az adagot 10 kg-ra csökkenteni. Természetesen, ha az egész idő alatt egyenletesen etetünk, akkor naponta 10 kilónál többet kapnának az állatok. A kevés takarmány idézte elő azt Is, hogy míg a többi szövetkezetekben százezreket fizettek ki tejprémium Nem sikerül úgy minden, mint szeretném címén, addig mi jöfórmán ilyen pénzt nem is láttunk. Ügy segítettünk magunkon, ahogy éppen tudtunk. A kukorica szárát kalászon felül levágtuk, ezt adtuk az állatoknak. Persze ez rengeteg munkát igényelt, ami elsősorban a munkaegységek kimerítésében mutatkozott meg. Nagyon vártam a cséplésf. Gondoltam, ez kihúz a kátyúból. Dehát ez sem oldotta meg a problémát. Mert hát, hogy is van ez nálunk?! Először az eladás, aztán a tagok s csak azután az állatok! Mindössze huszonöt és fél vagon abraktakarmány maradt, holott csak a létfenntartásra legalább 64 vagonra lett volna szükségünk. Mihez kezdjek ezek után?... A tervben 1200 mázsa hús eladása szerepelt. Számításom szerint 4 mázsa abraktakarmány szükséges 1 mázsa hús kitermeléséhez. Tehát legalább 70 vagon takarmányra van szükségünk a terv teljesítéséhez, s ha a többi állat számára is biztosítani akarjuk a létfenntartáshoz szükséges adagot. Ám honnan vegyek ennyi takarmányt? Szerintem nagyon fontos volna, ha a húseladási szerződés megkötésekor figyelembe vennék a takarmánykészletet. Mert hiába kötünk mi szerződést, amikor előre tudjuk, hogy teljesítése lehetetlen. A cséplés után kellene mérleget készíteni s a meglévő mennyiségből kiindulva állítani össze a tervet. Sokat törtük a fejünket, míg sikerült legalább részben megoldani a takarmányproblémát. Több mint 400 mázsa lucernát daráltunk le, s ezzel pótoltuk a sertések abraktakarmányát. A kukoricakórót mind egy szálig lesilóztuk — keverve répaszelettel és a répafejjel. Ebből most naponta 20 kg-ot etetünk. A jelenlegi súlygyarapodás a sertéseknél 48 dkg, a hízóátlatoknál 90 dkg. A fejési átlag 4 liter. A tejeladás körül van egy kis problémánk, ugyanis a sok borjú naponta rengeteg tejet fogyaszt. Azonban, ha kevesebb tejet adunk el, kevesebb fölözött tejet kapunk a tejfeldolgozó üzemtől. A gyakorlatban az úgy mutatkozik meg, hogy a kevés fölözött tej következtében kénytelenek vagyunk friss tejet adni az állatoknak. Erre persze a fogyasztók fizetnek rá. A borjúk „örülnek“ a friss tejnek. Nyáron a kedvezőtlen időjárás miatt nem tudtam a takarmány összetételét úgy beosztani, mint ahogy azt szerettem volna. Csak a baromfiállománynál sikerült valamit megvalósítanom az iskolában tanultakból. Bevezettem a sárgarépa, lucernalevél, takarmányélesztő, halolaj etetését — amit eddig nálunk még nem ismertek. Most szeretnék egy csíráztató gépet venni, hogy a baromfiállomány télen is zöldtakarmányhoz jusson. Ezzel legalább 10—15 %-os hozam emelkedés várható. A teheneknél be akarom vezetni a nitrogénnel dúsított takarmány etetését. Mohiban megnéztem, hogyan alkalmazzák. Az ottani tapasztalatok alapján 0,5—0,6 literrel emelkedik naponta a fejési átlag. Nekünk ez több mint 80 liter tejet jelentene naponta. Nemsokára elkészül a víztároló, melyből jóformán az egész határ öntözése lehetővé válik. Főleg a takarmányok öntözésére fektetjük a fő súlyt, a tervek szerint a lucernát, a keverékeket, csalamádét és a kapásokat öntözzük majd. Amit itt elmondtam, mind azt mutatja, hogy lehetőség nyílik a nagyobb eredmények eléréséhez. Most már csak tőlünk függ, hogy mindazt amit az iskolában elsajátítottam, pár év múlva teljes mértékben megvalósíthassuk. Lejegyezte: H. Zsebik Sarolta mmmmfTnmmiTinnfRnmri MEZŐGAZDASÁGI KOMMENTÁRUNK Lesz-e több fehérje? A fejlett mezőgazdaságot több mutató alapján szokás megítélni. Ilyen lehet a hektárhozam, a gazdasági állatok hasznossága, az egy hektáron elért tiszta haszon. Most azonban egy ökonómiai szemponttól eltérő momentumra szeretném az olvasó figyelmét felhívni. Több mint 60 évvel ezelőtt Mikszáth Kálmán így írt Szlovákia viszonyairól. A kormány oktalanul cselekszik, hogy népszámlálást végez. Ehelyett inkább a kéményeket kellene megszámolni. A kéményekben van az erő. Anglia nem azáltal gazdag, hogy 40 millió lakosa van, hanem inkább azért, mert 15 millió kémény füstöl az országban. Tudatosan idézem a nagy palóc szavait. Némi módosítással mondhatnánk, hogy a mai körülmények között az üzemekben füstölgő kémények száma tanúskodik leginkább a mezőgazdaság fejlettségéről, mivel már nagyrészt ezek gondoskodnak a termelés kiszolgálásáról. Ilyenek a takarmánykeverők, a szárítók, a javítóműhelyek stb. Minél több a kémény, annál nagyobb az egy emberre eső mezőgazdasági termék, annál magasabb a termelékenység és rendszerint a termelés belterjessége is. Az olvasó bizonyosan megbocsátja nekem, hogy kihagytam a számításból a villamosáramot, amely sok kéményt tesz feleslegessé. A villany helyettesíti a kéményt, de ez a lényegen nem változtat. A TAKARMÁNYIPAR TÁVLATAI Ezzel kapcsolatban szeretném felhívni a figyelmet a takarmánygyártásra^ Egy olyan országban, ahol a kenyérgabona szükséglet 40 %-t külföldről kell behozni, nem lehet közömbös, hogy mennyi takarmányt használunk fel egy haszonállatra. Ismeretes, hogy az ipari takarmánykeverék, mely a leghelyesebb recept alapján, vitamin antibiotikumok és ásványi anyagok hozzáadásával készül, nemcsak az egy egységre eső takarmányszükséglet lényeges csökkentését teszi lehetővé, de elősegíti a gazdasági állatok hasznos tulajdonságainak fejlesztését is. Emellett megtakarítja a takarmány előkészítésére szükséges munkát. Lássunk egy példát. Amíg 1 kg sertéshús előállításához a hagyományos takarmányozás mellett 5 kg magféle szükséges, a keverék takarmányozásával ugyanezt az eredményt 3,5—4 kg gabonával lehet elérni. Emellett az utóbbi módszer lényegesen emeli a hatásfokot és meggyorsítja a folyamatot. Az elmúlt évben közel kétmillió tonna takarmánykeveréket gyártottunk. Sok ez vagy kevésj Kíséreljük meg a válaszadást olymódon, hogy összehasonlítjuk takarmányiparunk termelését néhány fejlett országéval. Nyugat-Németországhoz hasonlítva nálunk égy sertésre háromszor annyi a takarmánykeverék fogyasztás, szarvasmarhánál kb. ugyanannyi. Viszont a szárnyasok Nyugat-Németországban két és félszer annyi keveréket fogyasztanak mint nálunk. Sokkal kedvezőtlenebb az összehasonlítás Belgiummal és Hollandiával. Belgiumban egy sertésre kétszer, Hollandiában háromszor annyi keveréket használnak fel, mint nálunk. A szarvasmarha takarmányozására Hollandiában ugyanannyit, Belgiumban kb. 30 %-kal kevesebbet. A szárnyasok Hollandiában valamivel kevesebb takarmánykeveréket fogyasztanak. Figyelembe kell azonban venni, hogy a takarmányipar a nyugati országokban tízéves múltra tekint viszsza, míg hazánkban csak 1961-ben raktuk le az alapjait. Mikor földműveseink rátértek a közös gazdálkodásra, a beruházások szükségszerűen a közös istálló és az alapvető gépi felszerelés vásárlására irányultak. Most azonban a korszerűsítés és a takarmányipar fejlesztése lett a mezőgazdaság iparosításának kulcskérdése. A takarmányipar fejlesztésének jóváhagyott távlati terve szerint 1970-ig^gvi ötmillió tonna takarmánykeveréket kell termelni. Ez a szárnyasok szükségletének 100 %-os, a sertések szükségletének 80 %-os kielégítését biztosítja majd. Tehát ezen a téren jóval megelőzzük Belgiumot és Nyugat-Németországot. A takarmányiparba fektetett hatalmas beruházás magasan hatékony jellegű. Túlzás nélkül mondható, hogy a tojáshozam emelkedése az 1960. évi 104 darabról az 1964. évi 140 darabra (előzetes adat) mindenekelőtt a takarmánykeverék fokozott etetésére vezethető vissza. A MINŐSÉGET IS JAVÍTANI KELL Most mintha kétkedést látnák az olvasó arcán. És mi van a minőséggel? Továbbra is ellenőrizni kell majd a szállított mennyiséget? Mi lesz a zsákok befogadóképességével és tartósságával? Az ilyen és hasonló kérdésekre azt válaszolhatjuk, hogy 1970-ig a keverékeket nagyrészt granulált formában fogják előállítani. Szállítását fokozatosan maga a takarmányüzem veszi át és speciális teherautókon fogják eljuttatni a mezőgazdasági üzemekbe. Olyan autókon, amelyeknek karosszériája lehetővé teszi a csomagolás nélküli szállítást. Ezzel megszűnnek a zsákok terjedelmére és tartósságára vonatkozó panaszok. Most térjünk át a legfontosabb kérdésre, a minőség kérdésére. A takarmánykeverék fontos tartozékai a fehérje-koncentrátumok. Egyéb biológiai értékük mellett döntő jelentőségük van az aminosavaknak. Csak az állati eredetű fehérjék tartalmazzák ezt az anyagot, mert feltétlenül szükségesek a gazdasági állatok szervezete számára, természetesen megfelelő mennyiségben és arányban adagolva. Mivel itt állati lisztekről van szó, ezeket a jövőben is részben importálni kell. Itt azonban nem csekély akadályokba ütközünk. A legnagyobb halliszt-termelő országok Peru és a Dél-Afrikai Unió, de ezeknek exportja hagyományosan az USA-ba, Angliába, Nyugat-Németországba és Hollandiába irányul. A Szovjetunióban a halliszt-előállítás az utóbbi években hatalmas léptekkel fejlődött, és már túlhaladta a norvég és a chilei halliszt-ipar termelését, de mindamellett még aligha fedezi az ország szükségletét. A többi szocialista országokban ez az ipar még jelentéktelen. Ugyanis nagy tengeri flottát építeni és azt messzi tengerekre, még el nem foglalt halászterületekre küldeni, nagyon költséges dolog. Tehát akarva — nem akarva, kénytelenek leszünk saját forrásokat keresni. Ilyen pedig elsősorban a vágóhídi vér szárítása és új kafilériák építése — természetesen a nemkívánatos bűz kiküszöbölésével. Erre fordítjuk majd beruházásaink jelentős részét. TAKARMÁNYÉLESZTŐ HULLADÉKBÓL Van azonban még egy figyelemre méltó lehetőség. A szulfitos hulladékok takarmányélesztőként való hasznosításáról van szó, amely értékével a legjobban megközelíti az állati fehérjéket. Ezzel is lényegesen csökkenteni lehetne a fehérje-koncentrátumok behozatalát. De valóban helyes az az út? Világítsuk meg egy példával: A Bilovicei Állami Gazdaságban (északmorva kerület) a múlt év végén megkezdték a takarmányfehérjék gyártását az említett szulfit-lúgokból, amelyet a Vratimovi Papírgyár eddig a folyóba engedett és ezzel megszennyezte annak vizét. Ezek a fehérjék kb. 20 % szárazanyagot tartalmaznak, melyeket az állat szívesen fogyaszt. A magas biológiai érték, a vitaminok gazdag részaránya és az enzimek hatékonysága már a fehérjés liszt kisebb adagolása mellett is lehetővé teszi az élesztőérték hatszoros kihasználását, amelyet egyébként az állati fehérje hiánya folytán egyszerűen eltékozlunk. Ma már ebben a gazdaságban a takarmányélesztőből készült fehérjés tejet felhasználják a sertéshizlalásra és a baromfi takarmányozására, sőt felkészültek ezt bevezetni a borjak számára is. Ez nagyon értékes tapasztalat és emellett igazán jelentéktelen beruházással jár. Felmerül a kérdés, nem kellene-e kiszélesíteni az együttműködést a mezőgazdaság és a papírgyártó ipar között a takarmányélesztö-készítés fejlesztése érdekében. NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉS Vizsgáljunk meg azonban egy további lehetőséget, amely értékes fehérjével gazdagíthatná takarmányalapunkat. Ez pedig az aminosav, főleg a lyzin és metionin gyártás, amelyekkel emelni lehet a növényi fehérjék, főleg a takarmánybab és a lucerna biológiai értékét. Ezt a bonyolult kérdést, amelynek megoldása túlhaladja az egyes államok lehetőségeit, a KGST keretében közösen akarják megoldani a tagállamok a legközelebbi 5—10 évben. A lyzin-szükségletet Csehszlovákia és Bulgária biztosítaná, a metionint pedig a Szovjetunió és Lengyelország. A termelési program ilyen munkamegosztása jönne létre a szintétikus vitamin és a keverékek más alkatrészeinek gyártása terén. Az A- és az E-vitamint a Szovjetunió és Csehszlovákia, a pantonén savat és a cholínt Lengyelország állítaná elő. Ezek a példák is mutatják, hogy a mezőgazdasági termelés hatékonyságának'növelése ma már a szocialista államok kölcsönös felelősségének kérdése. Következtetésként kijelenthetjük: elegendő teljesértékű fehérjét biztosíthatunk a takarmánykeverékek céljaira, ha kihasználjuk ehhez hazai forrásainkat és a nemzetközi szocialista együttműködés lehetőségeit. Dr. RUBÍK IMRE. Prága SZABAD FÖLDMŰVES J 1965. március 6.
